Ugrás a tartalomhoz

A takarmányozás alapjai

Bokori József, Gundel János, Herold István, Kakuk Tibor, Kovács Gábor, Mézes Miklós, Schmidt János, Szigeti Gábor, Vincze László

Mezőgazda Kiadó

A ló emésztésének sajátosságai

A ló emésztésének sajátosságai

A ló emésztésének legfőbb sajátossága, hogy igen jól fejlett remesebelében és vakbelében (2.4. ábra) a nagy rosttartalmú takarmányok emésztését is lehetővé tevő, élénk mikrobiális tevékenység folyik.

2.4. ábra - A ló bélcsöve (Kovács Gy., 1988) 1. epésbél, 2. éhbél, 3. csípőbél, 4. vakbél, 5. remesebél, 6. végbél, 7. pilorus

kepek/2.4.png


A látás és az ajkakkal történő tapintás alapján kiválasztott, majd a jól izmolt ajkak és a metszőfogak segítségével felvett takarmányt a ló igen alaposan (l kg zabot 800–1400, a szénát kb. kétszer ennyi nagy energiaigényű rágómozgással) megrágja, miközben az jelentős mennyiségű nyállal keveredve felpuhul és sikamlóssá válik. Az átlagosan napi 30–40 liter nyál termelése a takarmány minőségétől és víztartalmától függ. Száraz takarmány etetésekor a termelt nyál a felvett takarmány többszöröse lehet. A semleges vagy kissé lúgos vegyhatású nyál csak elhanyagolható mennyiségben tartalmaz emésztőenzimet (kevés amilázt), jelentős viszont a NaHCO3-tartalma. A viszonylag kis űrtartalmú gyomorban az emésztés a keményítő lebontásával kezdődik, egyrészt a növényi sejtekből származó, keményítőbontó diasztáz, másrészt a ló gyomrában uralkodó, enyhén savi kémhatáson (pH 5 körüli értéken) jól szaporodó baktériumok (Lactobacillusok, Streptococcus fajok) és gombák által termelt szénhidrátbontó enzimekkel. Az erjedési folyamatok során alacsony molekulasúlyú, illó zsírsavak, valamint tejsav és gázok (CO2, CH4) képződnek. A tejsav a vékony-, az illó zsírsavak a vastagbélben szívódnak fel.

A szokásos takarmányozás mellett a tejsavtermelő baktériumok a többi mikroorganizmus tevékenységét háttérbe szorítják. A gyomorban folyó szénhidrátbontás csökkenti a hátsó bélszakaszok keményítőterhelését. Az emésztés előrehaladtával a gyomornyálkahártya mirigyei jelentős mennyiségű pepszint és sósavat termelnek, amely a szerves savakkal együtt mind jobban átitatja a jól megrágott, de a gyomorban egymásra rétegződött gyomortartalmat. Ennek ellenére a gyomortartalom pH-ja még a legalacsonyabb kémhatású (pH 2,7–3,0) piloruszi részben sem optimális a pepszines fehérjeemésztés számára. Mindezekből – a rendellenes gyomoremésztés megelőzése céljából – a gyakorlat számára következik, hogy a ló napi takarmányadagját több részletben kell megetetni, valamint, hogy az abrak etetése a tömegtakarmányokét kövesse, és hogy etetés után az állatokat ne fogjuk azonnal munkára. A piloruszon át bekerült pankreász eredetű lipáz hatására, a gyomorban már a takarmány zsírjának az emésztése is megkezdődik. Ha viszont az állatot közvetlenül az etetés után munkára fogják, a gyomortartalom nem az említett módon emésztődik, és sok gáz képződése mellett tovahaladása lelassul, tartalma rendellenes irányban bomlik, ami gyomormegterhelést, majd a nyelőcsői és a piloruszi rész görcsös lezáródása után gyomorrepedést eredményezhet.

A 40–60 liter űrtartalmú vékonybélben a vízben oldódó szénhidrátok nagyobb része (70–80%-a), a bőven (napi 6–8 liter) termelt hasnyál és bélnedv enzimjeinek a hatására egyszerű cukrokká bomlik, és felszívódva jelentős energiaforrást képvisel. A szénhidrátok közel egyharmada viszont a vastagbélbe kerül. Ennek az oka, hogy a pankreász alfa-amiláz termelése relative kicsi.

A lónak nincs epehólyagja, ezért a napi 4–6 liternyi epe folyamatosan ömlik az epésbélbe.

Mindezek ellenére a lovak zsíremésztése jó, így a ló a takarmányába bekevert akár 15%-nyi zsírt is 90%-ban képes megemészteni. A takarmányzsír minősége lóban is befolyásolja a testzsír összetételét. Így a kukoricára alapozott hizlalás sárgás színűvé és puhává teszi a ló testzsírját.

A fehérjeemésztés a vékonybélben folytatódik. A fehérjének mintegy kétharmada bomlik le a vékonybélben. Az utóbélben emésztődő fehérjét (aminosavakat) az állat már nem tudja hasznosítani. Ezért a fejlődő és a nehéz munkát végző ló lizin- és metioninellátásáról külön kell gondoskodni.

A vékonybélben szívódnak fel a fontosabb makroelemek (Ca, Na, Mg, K) és a mikroelemek is. Innen szívódik fel és jut a májba a csak rossz hatásfokkal A-vitaminná transzformálódó karotin egy része. A vékonybélbe választódnak be a remesebélben felszívódott foszfátok.

A takarmány minőségétől és mennyiségétől függően gyakori és erőteljes összehúzódásokra képes vakbélben és a remesebélben a nagy molekulasúlyú szénhidrátok, elsősorban a cellulóz emésztése folyik. A béltartalom tovahaladása itt lelassul, átlagosan egy-másfél napig tartózkodik itt, ami kedvező feltételeket teremt a mikrobás emésztéshez. Az itt zajló emésztésben szerepet játszó mikroorganizmusok száma (7×109/g béltartalom) és a populáció összetétele közelebb áll a nyúl vakbél-, mint a kérődzők bendőflórájához.

A vakbélben folyó emésztést a vakbélflóra és -fauna által termelt enzimek végzik. Tovább folyik a szénhidrátok bontása, és megkezdődik a vakbélbaktériumok által termelt celluláz és hemicelluláz hatására a cellulóz és a hemicellulóz lebontása illó zsírsavakra (ecetsav, propionsav, vajsav) és tejsavra. Az erjedés során CO2, CH4 és H2 is keletkezik. A rövid szénláncú zsírsavak nagy része a vastagbelekből felszívódik, és energiát szolgáltat.

Megjegyzendő, hogy lóban a metánképződés sokkal kisebb fokú, mint kérődzőkben és az összes emészthető energiának csupán mintegy 3–4%-a vész el metán formájában. Ugyanakkor a béltartalom viszonylag gyorsabb áthaladása miatt az optimálisnál (kb. 17%) több rostot tartalmazó takarmány nyersrostja 25–30%-kal rosszabbul emésztődik, mint a kérődzőkben. A mikrobák által a vastagbélben termelt vitaminok (B-csoport és K-vitamin) csak részben szívódnak fel.

A gyomorban és a vékonybélben meg nem emésztődött fehérjét a vakbél és a remesebél mikroorganizmusai (a vakbélbaktériumok kb. 20%-a fehérjebontó) tovább bontják aminosavakra, szén-dioxidra és ammóniára. A fehérje bomlástermékeiből (ammóniából, szabad aminosavakból) a baktériumok biológiailag értékes fehérjét építenek fel, amelyet azonban az állat már nem képes hasznosítani. A fel nem használt ammónia felszívódik és a májban karbamid képződik belőle, amely a vesén át kiürül.