Ugrás a tartalomhoz

A takarmányozás alapjai

Bokori József, Gundel János, Herold István, Kakuk Tibor, Kovács Gábor, Mézes Miklós, Schmidt János, Szigeti Gábor, Vincze László

Mezőgazda Kiadó

5. fejezet - Az állati termelés takarmányozási alapjai

5. fejezet - Az állati termelés takarmányozási alapjai

A gazdasági állatok takarmányfelvétele

A gazdasági állatok termelését részben öröklött képességeik, másrészt a környezeti tényezők, közöttük is elsősorban a takarmányozás határozzák meg. A szükségletnek megfelelő táplálóanyag-ellátás alapfeltétele a kifogástalan takarmányfelvétel. Az állat termelését az öröklött képességek határán belül jórészt az határozza meg, hogy az életfenntartó igény felett mennyi táplálóanyagot tudunk velük felvetetni.

Éhség, étvágy, jóllakottság, étvágytalanság

A takarmányfelvétel a gazdasági állatok rendszeresen ismétlődő tevékenysége, amelynek célja az életfenntartás és a termék-előállítás folyamán felhasznált táplálóanyagok pótlása.

Az éhség olyan élettani állapot, amelyet bizonyos metabolitok (glükóz, aminosavak, zsírsavak stb.) koncentrációjának a vízterekben történő csökkenése vált ki. Az éhező állat vérében emelkedik az adrenalinszint, amit a szimpatikotónia jellemzői kísérnek: csökken az emésztőnedvek elválasztása, lanyhul az emésztőcső perisztaltikája, csökken az emésztőtraktus vérellátása stb., ugyanakkor felerősödnek az éhségkontrakciók.

Az étvágy az éhséggel szemben nem kínzó, hanem kellemes érzet, amelyre a paraszimpatikotónia a jellemző. Ennek eredményeként az emésztőcső vérellátása és az emésztőnedvek termelése fokozódik, a perisztaltika intenzívebbé válik.

A jóllakottság ugyancsak kellemes érzet, amelynek hatására az állat megszünteti a takarmányfelvételt. A jóllakottság lehet fizikai vagy kémiai jellegű, attól függően, hogy fizikai (az emésztőcső teltségi állapota) vagy kémiai (táplálóanyag-szükséglet fedezésre került) ingerek alakították ki.

Betegség, kiegyensúlyozatlan takarmányadag etetése, valamely környezeti tényező (pl. hőmérséklet) kedvezőtlen volta étvágytalanságot okozhat.

A takarmányfelvétel szabályozása

A takarmányfelvétellel összefüggő folyamatokat a központi idegrendszer szabályozza. Az éhség és a jóllakottság központja egyaránt a hipotalamuszban található. Az éhségközpont a hipotalamusz oldalsó és hátsó részén bilaterálisan, a jóllakottsági központ pedig ventromediálisan helyezkedik el.

A metabolitok koncentrációjának változását, a homeosztázis megbomlását, tehát az állat belső környezetéből érkező jelzéseket az interoreceptorok továbbítják az éhségközpontba. Az étvágyérzetet kialakító jelzések az állat külső környezetéből érkeznek. Ezeket a látás, az ízlelés, a tapintás szerveiben található exteroreceptorok érzékelik és továbbítják a takarmányfelvételt szabályozó központokba. Az ingerületátvitel a központokban kémiai meidátorok útján történik.

Annak ellenére, hogy a takarmányfelvételt irányító központok működése a különböző állatfajoknál a lényegi folyamatokat illetően azonos, a takarmányfelvételt befolyásoló tényezők különbözősége miatt a monogasztrikus állatok, valamint a kérődzők takarmányfelvételének kérdéseit elkülönítve célszerű tárgyalni.

A monogasztrikus állatok takarmányfelvételének szabályozása

Attól függően, hogy a takarmányfelvételt vagy a jóllakottsági érzést a takarmány egyes táplálóanyagainak a vízterek metabolitkoncentrációjára gyakorolt befolyása, avagy a takarmánynak az emésztőtraktusra kifejtett fizikai hatása alakítja, a takarmányfelvétel szabályozásának kémiai, illetve fizikai módját különböztetjük meg.

Kémiai szabályozás. A takarmányfelvétel kémiai úton történő szabályozására a szervezetnek többféle lehetőség is rendelkezésére áll. Az éhező állatnak csökken a vércukorszintje, ami éhségérzetet vált ki. Az éhező állatban meginduló zsírmobilizáció eredményeként megnövekszik a vérben a szabad zsírsavak, valamint a zsírbontásból származó aktivált ecetsav mennyisége, ami a monogasztrikus állatok esetében ugyancsak éhségérzetet okoz.

Kísérleti úton is igazolták, hogy aminosavak intravénás adagolásával csökkenthető az éhségérzet. Kiegyensúlyozatlan aminosav-összetételű takarmány etetésekor az állat rövid idő után abbahagyja a takarmányfelvételt.

Tekintettel arra, hogy a szervezetben termelődő hő a táplálóanyagok lebontásából származik, a termoregulációt is a kémiai szabályozás lehetőségei között célszerű tárgyalni. Az állati szervezet a testhőmérséklet túlzott megnövekedése, a hőtorlódás ellen úgy is védekezik, hogy szünetelteti a takarmányfelvételt, elejét véve a további táplálóanyag-lebontásból származó hőszaporulatnak. A hőre érzékeny receptorok a bőrben, a hőszabályozó központok pedig az agyban helyezkednek el.

A takarmányfelvételt az állatok ivóvízellátása is befolyásolja. A szomjazó állat víztereiben nő az ozmózisos nyomás és az izotónia megváltozása blokkolja az étvágyközpontot.

A kémiai szabályozás eddig tárgyalt lehetőségei a rövid távú szabályozás eszközeit jelentik. Ezek ugyanis a szervezetnek csak a pillanatnyi éhség, illetve jóllakottság érzetét szabályozzák. A hosszabb távú szabályozást a szervezet más módon látja el. A hosszú távú reguláció egyik lehetősége, hogy az állatok takarmányfogyasztásukat a takarmány energiatartalmához igazítják, azaz a kisebb energiatartalmú takarmányból többet, a nagyobb energiatartalmúból kevesebbet vesznek fel azért, hogy energiafelvételüket megközelítően azonos szinten tartsák. A takarmányfelvétel szabályozásának alapja tehát az állatok energiaszükséglete.

A takarmány energiakoncentrációja többféle módon is változtatható. Növelhető a takarmány energiatartalma zsírkiegészítéssel, csökkenhető kis energiakoncentrációjú, nagy ballaszthányadú anyagok (szénaliszt, szalmaliszt, korpa) vagy energiát egyáltalán nem tartalmazó hígítóanyagok (pl. poliuretán hab, bentonit, zeolit) bekeverésével. A granulálás növeli a takarmány energiakoncentrációját, mert hatására a takarmány tömörebbé válik.

Bár a takarmányfelvételt elsősorban az állat energiaszükséglete határozza meg, kisebb-nagyobb eltérések a takarmány halmazállapotától, fogyaszthatóságától, ízletességétől és antinutritív anyag tartalmától függően előfordulnak. Így pl. a zsírral dúsított takarmányból a sertés és a baromfi többet vesz fel, mint amennyire energiaszükségletének fedezésére szüksége van. Kisebb luxusfogyasztásra és ebből következően a napi energiafelvétel fölösleges növekedésére ezért zsírral dúsított takarmány etetésekor számolni kell.

Ezzel szemben kis térfogattömegű hígítóanyagok (szalmaliszt, szénaliszt) használatakor a takarmány teriméje olyan mértékben növekedhet meg, hogy az állatok nem tudják energiaszükségletük fedezéséhez szükséges takarmánymennyiséget felvenni annak ellenére sem, hogy a sertés és a baromfi takarmányfogyasztása az átlagos energiaszintű takarmányhoz képest akár 50%-kal is növekedhet. A módszert a gyakorlati takarmányozás is felhasználja a hízósertések vágott áru minőségének javítására, a fehér áru mennyiségének csökkentésére.

Amikor a takarmány megszokott összetételét, energiatartalmát megváltoztatjuk, hosszabb-rövidebb időre van szükség ahhoz, hogy az állatok takarmányfogyasztása az energiaszükségletet kielégítő szintre álljon be, amely idő alatt alultápláltság, illetve luxusfogyasztás fordulhat elő.

A takarmány energiatartalma és a takarmányfogyasztás közötti összefüggésre a takarmány aminosav-, vitamin-, illetve ásványianyag-tartalmának megállapításakor tekintettel kell lenni, ezért pl. nagyobb energiakoncentrációjú takarmány etetésekor az említett táplálóanyagok mennyiségét a takarmányban ugyancsak növelni szükséges.

Granulált takarmányok etetésekor az ilyen takarmányok nagyobb energiakoncentrációja folytán nő az állatok energiafelvétele. Tovább növeli az energiafelvételt, hogy a granulált takarmányból az állatok többet hajlandók elfogyasztani, mint a dercés változatból.

A tojótyúkok esetében azt is igazolták a kísérletek, hogy az energiatartalom mellett a takarmány fehérjetartalma is befolyásolja a takarmányfelvételt. Fehérjeszegény takarmányból a tojótyúkok többet fogyasztanak, hogy tojástermelésüket fenn tudják tartani. A takarmány energia- és fehérjekoncentrációjának a takarmányfelvételre gyakorolt hatását módosíthatja a takarmány fogyaszthatósága, amit annak fizikai tulajdonságai határoznak meg. Ez a takarmánytulajdonság elsősorban a baromfifajok esetében fontos. A sertés viszont a takarmány ízére nagyon érzékeny.

Jelentősen csökkenthetik a takarmányfelvételt a némely takarmányban előforduló antinutritív anyagok (pl. szaponinok, tripszininhibítorok, tioglikozidok) és egyes gombatoxinok.

A takarmányfelvételt hosszabb távon befolyásoló mechanizmusok között kell említeni a liposztatikus szabályozást, amely alatt azt a takarmányfelvételt csökkentő hatást értjük, amelyet a jelentős zsírdepókkal rendelkező, elhízott állatok vérének zsírmobilizálás utáni nagyobb szabad zsírsavtartalma vált ki.

Fizikai szabályozás. A fizikai szabályozás akkor lép működésbe, amikor az emésztőtraktus egyes részei (begy, gyomor) meghatározott teltségi állapotba jutnak. A teltségi állapotot a baromfifajoknál a begy, a sertésnél pedig a gyomor falában elhelyezkedő nyomásérzékeny receptorok érzékelik. Az inger a bolygóideg (n. vagus) közvetítésével jut el a jóllakottsági központba.

A kérődzők takarmányfelvétele

Kémiai szabályozás. Tekintettel arra, hogy a bendőben a szénhidrátok nagyobb hányada a mikrobás erjedés eredményeként illó zsírsavakká alakul, a kérődzők emésztőtraktusából csak kevés glükóz szívódik fel. Ebből következően a kérődzőknél a monogasztrikus állatokkal ellentétben a takarmányfelvétel kémiai úton történő szabályozásában nem a glükóz, hanem az illó zsírsavak szerepe az elsődleges.

Az illó zsírsavak koncentrációjának növekedését a bendő falában elhelyezkedő receptorok érzékelik. Az ecetsav-érzékelők a dorzális bendőzsákban találhatók, a propionsavra érzékeny receptorok pedig elszórtan, a bendő minden részén előfordulnak, sőt vannak propionsav-érzékelő receptorok a vénák falában is. A vajsav nem befolyásolja a takarmányfelvételt.

A termosztatikus szabályozásnak a kérődzők esetében nagyobb a szerepe, mint a monogasztrikus állatoknál. Ennek az az oka, hogy a kérődzők anyagforgalmában – a monogasztrikus állatokéhoz viszonyítva – nagyobb mennyiségű hő termelődik. Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy a kérődzők bendőjében zajló mikrobás folyamatok jelentős hőtermeléssel járnak, de okként említhető az is, hogy a szálastakarmányok rágása, továbbá a kérődzés kiváltotta izommunka ugyancsak számottevő hőtermeléssel jár.

Növeli a hőtermelést a monogasztrikus állatokhoz képest még az is, hogy az illó zsírsavak a glükóznál rosszabb hatásfokkal használhatók csak fel ATP-előállítás céljára. A hőre érzékeny receptorok a bőrben, valamint a bendő falában helyezkednek el.

Fizikai szabályozás. Amíg a monogasztrikus állatok takarmányfelvételüket elsősorban kémiai módszerekkel szabályozzák és a fizikai szabályozás csak kisebb jelentőségű, addig a kérődzők takarmányfelvételének szabályozásában a fizikai szabályozás dominál. Ez mindenekelőtt a két állatcsoport takarmánybázisának eltérő energiakoncentrációjával áll összefüggésben. Amíg ugyanis a monogasztrikus állatok takarmányozása abraktakarmányokra (gazdasági és ipari eredetű abraktakarmányok) alapozott, addig a kérődzők takarmányozásában fontos szerepet játszanak az abrakféléknél kisebb energiakoncentrációjú tömegtakarmányok.

Abban az esetben, ha a kérődzők takarmányadagjában kielégítő mennyiségű tömegtakarmány – főleg szálastakarmány – található, a bendőfermentáció egyenletes lesz. Miután az illó zsírsavak a bendőből folyamatosan felszívódnak, egyenletes bendőfermentáció esetén a képződő ecetsav és propionsav mennyisége nem éri el azt a szintet, amely a kémiai szabályozás útján leállítaná a takarmányfelvételt.

A kérődzők önkéntes takarmányfelvételét befolyásoló tényezőket az 5.1. ábra foglalja össze. Megállapítható, hogy a fizikai szabályozás szempontjából a passzázs, azaz a takarmány emésztőtraktuson – a kérődzők esetében elsősorban a bendőn – történő áthaladásának az ideje alapvető fontosságú. A monogasztrikus állatok kisebb energiakoncentrációjú takarmányok etetésekor a passzázs gyorsításával képesek takarmányfelvételüket növelni. A korábban említett okon (a takarmánybázis eltérő energiakoncentrációja) túlmenően ez a változó passzázs is hozzájárul ahhoz, hogy a monogasztrikus állatok esetében a takarmányfelvétel fizikai úton történő szabályozása kisebb jelentőségű.

5.1. ábra - A kérődzők önkéntes takarmányfogyasztásának szabályozása

kepek/5.1.png


A kérődzők esetében a takarmány aprítottságának mértéke határozza meg, hogy az mikor hagyhatja el a bendőt. A recés-százrétű nyíláson csak akkor juthat át a bendőtartalom, ha a takarmány már megfelelő aprítottságot ért el. Az áthaladáshoz szükséges részecskeméret az előkészítés, a rágás, a kérődzés és a bendőemésztés eredményeként alakul ki.

A passzázs sebességét a kérődzőknél több tényező is befolyásolja. A legnagyobb mértékben a takarmány kémiai összetételétől, valamint a fejadag nagyságától függ, hogy az etetett takarmány mennyi ideig tartózkodik a bendőben. Minél nagyobb a takarmány nyersrosttartalma, illetve minél több lignint tartalmaz a nyersrost, annál hosszabban időzik a takarmány a bendőben, csökkentve ezzel a takarmányfelvételt.

A nyersrost mellett az etetett takarmány fehérje-, valamint könnyen erjeszthető szénhidráttartalma is befolyásolja a bendőben tartózkodás idejét. Hatásuk a bendőben zajló mikrobás fermentáció aktivitásának változtatásán keresztül érvényesül.

A takarmány nyersrosttartalma, a rost elfásodottságának mértéke, a fehérje-, valamint az energiaellátottság színvonala, az emészthetőség – pontosabban a bendőbeli lebonthatóság – alakításával befolyásolják a passzázst. A bendőben zajló fermentációs folyamatok szempontjából az a kedvező, ha az etetett takarmányadag szárazanyagának emészthetősége 67–70% között van. Ilyen szárazanyag-emészthetőségre optimális szálastakarmány : abrak arányú takarmányadag etetésekor lehet számítani.

Az említett szárazanyag-emészthetőségi érték a takarmányfelvétel szabályozásának módja szempontból is alapvető jelentőségű. Amíg ugyanis az etetett takarmányadag szárazanyagának emészthetősége a 67–70%-ot nem éri el, a fizikai szabályozás dominál, addig az említettnél kedvezőbb szárazanyag-emészthetőségű adag etetésekor a kémiai szabályozás módozatai kerülnek előtérbe.

Befolyásolja a passzázs mértékét az etetett takarmány aprítottságának foka is. Minél kisebb a szecskahosszúság (szilázs, széna), illetve minél több lisztszerű komponenset (abrak, szénaliszt) tartalmaz a takarmányadag, annál rövidebb ideig tartózkodik a takarmány a bendőben. Ez kedvező ugyan a takarmányfelvétel szempontjából, de káros a nyersrost-emésztés csökkenése miatt. E helyütt csak utalunk arra, hogy ilyen esetekben romlik a takarmányadag strukturális hatékonysága, ami kedvezőtlenül befolyásolja a bendőfermentációt.

Függ a passzázs és ezzel a takarmányfelvétel az etetések számától is. Amikor hosszú idő telik el az etetések között, a bendőfolyadék pH-ja széles határok között változik, ami kedvezőtlen a baktériumszám és ebből következően a bendőfermentáció szempontjából. Ennek következtében romlik a rostemésztés, csökken a mikrobafehérje produkciója. Az etetések számának növelésével a bendő pH-ja kiegyenlítettebbé válik, javulnak a mikrobaműködés feltételei, nő a takarmányfelvétel. Tehenek napi 3–4-nél többszöri etetése viszont már nem növeli az állatok szárazanyag-fogyasztását.

Befolyásolja a takarmányfelvételt a bendő befogadóképessége is. A növekedő vehem csökkenti a bendő kapacitását. A vemhesség utolsó hat hetében hetenként 200 g-mal csökken a tehenek és az üszők szárazanyag-felvétele.

Csökkenti a hasüreg térfogatát és ezzel a bendőkapacitást a mértéken felüli elhízást kísérő jelentős mennyiségű hasűri faggyú.