Ugrás a tartalomhoz

A takarmányozás alapjai

Bokori József, Gundel János, Herold István, Kakuk Tibor, Kovács Gábor, Mézes Miklós, Schmidt János, Szigeti Gábor, Vincze László

Mezőgazda Kiadó

A tojástermelés táplálóanyag-szükséglete

A tojástermelés táplálóanyag-szükséglete

A nemi érés és a takarmányozás

A domesztikációt megelőzően a tyúkok tojástermelése csak a fajfenntartást szolgálta. Az ember tenyésztőmunkájának eredményeként a házityúk tojástermelése sokszorosa a fajfenntartáshoz szükséges tojás mennyiségének, hiszen a tojóhibridek termelése nagy állományok átlagában akár 300 db tojás is lehet évente.

A tojástermelés növekedésével fokozatosan csökkent a nemi érés ideje. A tojóhibridek már 130–150 napos korban ivarérettekké válnak. Ennek a korai ivarérésnek sajnos az a következménye, hogy a jércék kis testtömegűek a tojástermelés megkezdésekor, ami a tojószervek gyakori károsodásán túl azzal a hátránnyal is jár, hogy a jércék kezdetben igen apró, csak áron alul értékesíthető, keltetésre alkalmatlan tojásokat tojnak.

A túl korai nemi érés elsősorban fényprogrammal, a világos órák számának fokozatos csökkentésével késleltethető, de a fényprogramot takarmányozási eszközökkel is támogatni kell. Ez az állatok energiaellátásának korlátozását jelenti. Fokozottan érvényes ez a hústípusú szülőpárok felnevelésekor, amelyek, ha nem korlátoznánk az energiafelvételüket a felnevelés idején, olyan mértékben elhíznának, hogy az már tojástermelésüket is csökkentené, továbbá rontaná a tojások termékenységét és ezzel a kelthetőséget is.

A kis testű tojóhibridek növendékeinek felnevelése során a fényprogramon túl nincs szükség különösebb takarmányozási korlátozásra. A korlátozást mindössze az jelenti, hogy naponta egy alkalommal hagyjuk kiürülni a vályúkat.

A középnehéz testű tojóhibridek növendékeinek takarmányfelvételét már a nevelés 8–9. hetétől korlátozni kell. A hústípusú tenyésznövendékek esetében a korlátozott takarmányozás már egészen korán, a felnevelés 4–5. hetében elkezdődik.

Az energiafelvétel korlátozására több módszer is rendelkezésre áll. A legegyszerűbb ezek közül a napi takarmányadag csökkentése. Ennek a módszernek a hátrányait (az agresszív egyedek a többinél több takarmányt vesznek fel és ezzel szétnő az állomány, megnő a selejtállatok száma) azzal lehet csökkenteni, hogy kétnaponként etetünk (skip a day). Csökkenthető az energiafelvétel azzal is, hogy a jércetáp energiatartalmát kis energiatartalmú komponensek (korpa, zöldlisztek, szalmaliszt) bekeverésével csökkentjük. Ez a módszer a kétnaponkénti etetésnél kevésbé hatásos, mert az állatok többletfogyasztással kompenzálhatják a kiesett energia egy részét. Hátránya az is, hogy a „hígító” anyagok Magyarországon nem olcsók.

További lehetőség a jércék testtömeg-gyarapodásának mérséklésére a takarmány fehérje- vagy lizintartalmának a csökkentése. A gyakorlatban a lizinhiányos takarmányadag etetése vált be. A fehérjetartalom csökkenésének ugyanis lehetnek kedvezőtlen kihatásai is (elzsírosodás, kannibalizmus fellépése).

A jércék takarmányozását úgy kell irányítanunk, hogy a kis testű tojóhibridek jércéi 20–21, a középnehéz tojóhibridek 22–23, a hústípusú növendékek pedig 24–25 hetes korban kezdjék meg a tojástermelést. A korlátozott takarmányozást akkor szüntessük meg, amikor a jérceállomány átlagos napi tojástermelése már 5–10%-os.

A tojástermelés energia-, fehérje- és ásványianyag-szükséglete

Energiaszükséglet

A tojástermelés energiaszükségletének megállapításához a tojás összetételét, valamint a tojástermelés energetikai hatásfokát kell ismernünk. Egy 60 g-os tyúktojás kémiai összetétele a következő:

szárazanyag

31,1%

víztartalom

41,4 g

nyersfehérje

6,7 g

nyerszsír

6,1 g

N-mentes kivonat

0,3 g

nyershamu

5,5 g

A fenti átlagos összetétel esetén a tojás energiatartalma 6,7 kJ/g, azaz egy 60 g-os tojás 402 kJ energiatartalmú.

A metabolizálható energia transzformációs hatásfokát a kísérletekben 60%-nak állapították meg. Ennek megfelelően egy 60 g-os tojás termeléséhez az alábbi metabolizálható energia mennyiségre van szükség:

402 0 ,6 = 670 kJ

A 60%-os energiahasznosítás viszonylag kevésnek tűnik. Ennek az a magyarázata, hogy a tojás esetében a tojáshéj felépítése is jelentős energiaráfordítással jár, ugyanakkor a transzformáció hatásfokának számításakor csak a szerves anyagokkal beépített energiát vesszük figyelembe.

A jércék a tojásrakás megindulásakor még nem érték el a kifejlettkori testtömegüket. Ad libitum takarmányozás esetén a jércék takarmányfelvétele ezért nagyobb annál, mint amennyit tojástermelésük indokolna. Ez a luxusfogyasztás akkor is megmarad, amikor a jércék már teljesen kifejlődtek. Hústípusú tojók esetében ez a luxusfogyasztás olyan mértékű elhízáshoz vezethet, ami már a tojástermelést is csökkenti. Ezért hústípusú tojóállományoknál a tojástermelés idején is korlátozni kell a takarmányfelvételt.

Miután a jércék elérték teljes kifejlettségüket, a tojótípusú állományoknál is csökkenthetjük a takarmányfelvételt. A kis testű tojóknál 6%-os, a középnehéz tojóknál 8%-os takarmányfogyasztás-csökkentés nem rontja a tojástermelést, csökken viszont valamelyest a tojások tömege.

Fehérjeszükséglet

A tojástermelés fehérjeszükségletét a termelés színvonala, az etetett fehérje emészthetősége és biológiai értéke határozza meg. Egy 1,75 kg-os, 90%-os tojástermelésben lévő tyúk fehérjeszükséglete a következő tételekből áll.

Tojástermelésre

0,9×6,7

= 6,0 g

Életfenntartásra

2,1×1,750,75 = 2,1×1,52

= 3,2 g

Testtömeg-gyarapodásra (napi 4 g)

4×0,2

= 0,8 g

Összesen

 

10,0 g

Abban az esetben, ha a tojók esszenciális aminosav-szükségletét fedezzük, a fenti igény 16 g nyersfehérjével kielégíthető. Ez 62%-os fehérjehasznosításnak felel meg. Ha azt is figyelembe vesszük a számításnál, hogy a tojótápok nyersfehérjéjének emészthetősége átlagosan 85%, akkor az előbbi példában a fehérjehasznosulás 73%-ra nő.

A tojótápokban leggyakrabban a kéntartalmú aminosavak, valamint a lizin limitálják a fehérje hasznosulását. Az említett 16 g nyersfehérje csak akkor tudja az intenzív tojástermelés fehérjeszükségletét fedezni, ha a napi adag 0,75 g lizint és 0,61 g metionint + cisztint tartalmaz. Ez a nyersfehérje 4,7%-a, illetve 3,8%-a.

Hústípusú tojók kisebb tojástermelésük ellenére több fehérjét és benne több lizint, illetve kéntartalmú aminosavat igényelnek. Ezt nagyobb testtömegük és rosszabb fehérjehasznosításuk magyarázza.

Amennyiben a takarmány fehérjetartalma nem fedezi a tojótyúkok igényét, azt a tyúkok többlet takarmányfelvétellel kompenzálni képesek.

A tojástermelés csökkenésével az állatok fehérjeigénye is kisebb. Ezt veszi figyelembe a fázisos takarmányozási módszer, amely szerint a tojásrakási időszak első 42 hetében 18 g, majd a 65%-os tojástermelési szint eléréséig 16 g, ezt követően pedig 15 g nyersfehérjét kell a napi adagnak tartalmazni.

Újabban a teljes tojóidényben azonos fehérjeadagot, 16 g nyersfehérjét javasolnak a tojótyúkoknak adni. Ez az adag – amint azt már kifejtettük – megfelelő lizin- és metioninellátás esetén 90%-ot meghaladó termelés igényét is képes fedezni. A termelési ciklus végén viszont azért nem javasolják csökkenteni a fehérjeadagot, mert figyelembe veszik, hogy az állat fárad, romlik a fehérjehasznosítása.

Ásványianyag-szükséglet

Egy tyúktojás 1,8–2,0 g Ca-ot és 0,11 g P-t tartalmaz. Egy 1,8 kg testtömegű, évi 250 db tojást termelő tyúk szervezete P-készletének háromszorosát, Ca-készletének pedig 25-szörösét üríti ki a termelt tojással. Ezek az adatok jól érzékeltetik a tojótyúkok ásványianyag-ellátásának, mindenekelőtt a jó mészellátásnak fontosságát.

A tojás héja az uteruszban alakul ki, mintegy 13–14 óra alatt. Ez azt jelenti, hogy óránként 120–130 mg kalciumot kell az uterusz mirigysejtjeinek kiválasztani. Ehhez a vér teljes Ca-tartalmának (20 mg) óránként több mint hatszor kell kicserélődni. Minthogy a tojásrakás általában a délelőtti órákra esik, a mészkiválasztásnak az éjszakai, hajnali órákban kell megtörténni. Ez az időszak viszont nem esik egybe a Ca-felszívódással, ezért a szervezetnek a hiányzó Ca-mennyiséget átmenetileg raktáraiból kell pótolni.

A tartalékot elsősorban a csövescsontok medulláris állományának Ca-ja, valamint a lapos csontok (mellcsont, bordák) és a gerinccsigolyák szivacsos állományának felületén raktározott kolloidális kalcium jelenti. További tartalékként szolgál maga a szivacsos állomány, amelynek kb. egynegyedét tudja a tyúk szűkös Ca-ellátás esetén a tojáshéj előállítására fordítani. Amikor a tojáshéjképzés szünetel, a tartalékokat a tyúk az időközben felszívódó Ca-ból ismét feltölti. A tartalékok folyamatos cserélődését azok az izotóp kalciummal végzett kísérletek is igazolták, amelyek szerint a tojás héjának 40%-a mindig a tyúk tartalékaiból származik.

A tyúk tartalékai 4–5 tojás héjának előállításához elegendőek. A tartalékok csökkenését a tojáshéj elvékonyodása jelzi. A tartalékok kimerülésekor a petefészek működését a szervezet hormonális úton leállítja.

Tekintettel arra, hogy a Ca-ionok membrántranszportjában a D-vitamin fontos szerepet játszik, az akadálytalan tojáshéjképződésnek a kielégítő Ca-ellátás mellett a tojók D-vitamin-szükségletének a fedezése is lényeges feltétele.

A Ca-szükséglet fedezéséhez ismernünk kell a Ca-hasznosítás mértékét. Ez nem állandó érték, hanem az ellátás szintjétől függően változik. Az ellátás javulásával a hasznosítás hatásfoka 70%-ról akár 40% alá is csökkenhet.

A tojótáp Ca-tartalmának megállapításakor 55%-os hasznosítással számolunk. Tekintetbe véve a takarmányfelvételt is, a kis testű tojók takarmánya 3,5%, a középnehéz tojóké 3,0–3,2%, a hústípusú tojóké pedig 2,75% Ca-ot tartalmazzon. A javasolt Ca-szinteket a tojóév végén sem ajánlatos csökkenteni, mert a hasznosítás hatásfoka a tojóév előrehaladásával csökken.

Az ideális az lenne, ha a mészkiegészítés 50–60%-át könnyen felszívódó takarmánymész, 40–50%-át pedig mészkőgritt vagy kagylódara formájában kapnák a tojók. Takarmánymészből 7–8%-nál többet nem szabad a tojótápba keverni, mert az ennél nagyobb mészadag rontja az ízletességet és ezzel a takarmányfelvételt.

A tojótyúkok P-szükséglete lényegesen kisebb a Ca-igénynél. A P-szükséglet fedezhető, ha a tojótáp 0,6% összes, illetve ebben 0,35% hasznosítható foszfort tartalmaz. A foszforellátás ellenőrzésekor helyesebb a hasznosítható P-tartalmat figyelembe venni. A gabonamagvak és az extrahált darák fitinfoszfor-tartalmát ugyanis a tojók csak kismértékben tudják hasznosítani.

A tojótyúkok Na-igényét 0,4% konyhasó-kiegészítéssel tudjuk fedezni. A mikroelemek közül a tojáshéjképzéshez mangánra és cinkre van szükségük a tojótyúkoknak.

A takarmányozás hatása a tojás minőségére

A baromfifajok tojása a petesejt mellett tartalmazza mindazokat a táplálóanyagokat, amelyekre az embrió fejlődéséhez szükség van. Ezzel magyarázható, hogy a tojás összetételét – leszámítva a tojáshéjat –, a takarmányozással csak kismértékben lehet módosítani. Hiányos energia- és fehérjeellátás esetén a tyúk nem a tojás fehérjetartalmát, hanem a tojás tömegét csökkenti.

A tojás héjának elvékonyodása, héj nélküli tojások megjelenése legtöbbször a hiányos mész vagy a rossz D-vitamin-ellátással, illetve a sav–bázis egyensúly megbomlásával állnak összefüggésben. Említeni szükséges azonban azt is, hogy egyes vírusos megbetegedések (pl. bronchitis, baromfipestis) ugyancsak okozhatnak héjképzési zavarokat.

A tojás esetében is van lehetőség arra, hogy a felszívódást követően egyes zsírsavak közvetlenül beépüljenek a szik zsírjába és megváltoztassák annak zsírsav-összetételét. Ezzel magyarázható, hogy halliszt vagy repce etetésekor a tojás halízű lesz. A repce esetében az erukasav tehető felelőssé az ízhibáért. A tojás sárgájának zsírsav-összetétele takarmányozással nemcsak kedvezőtlen, hanem kedvező módon is megváltoztatható. Említést érdemel, hogy full-fat (teljes olajtartalmú) napraforgó etetésével a tojás sárgájának linolsav-, lenolajjal végzett kiegészítéssel pedig α-linolénsav-tartalma növelhető meg érdemben. E két zsírsav élettani jelentőségéről a 1.3.1. fejezetben szóltunk.

Takarmányozás útján a tojás E-vitamin-tartalma is növelhető. Full-fat napraforgó etetésével a tojás sárgájának E-vitamin-tartalma akár megduplázható, ami nemcsak a táplálkozási értékét növeli a tojásnak, hanem javítja a keltetési eredményeket is.

Az esszenciális zsírsavak hiányakor – minthogy azokat a tyúk nem tudja előállítani – csökken a szik tömege. A tojók 1%-ra tehető linolsavigénye fedezhető, ha a tojótáp 50–60% kukoricát tartalmaz.

Takarmányozással befolyásolható a tojássárga színének intenzitása. A fogyasztók által keresett, mély tónusú sárga szín sok lipokróm festéket tartalmazó takarmányok etetésével érhető el. Ilyen takarmány a sárga kukorica, amelynek kriptoxantinja és zeaxantinja 20%-os, illetve 40%-os hatásfokkal épül be a tojás sárgájába. Intenzív sárga szín alakítható ki zöldlisztek etetésével is, bár azok luteinje gyengébben hasznosul a kukorica lipokróm anyagainál. Jó eredménnyel használható fel a tojássárga színének alakítására a kukorica feldolgozásakor keletkező kukoricaglutén. Intenzív színező hatása van a pirospaprikában található kapszantinnak is. Ma már a vegyipar is állít elő olyan szintetikus oxikarotin festékeket, amelyekkel tetszés szerinti színtónus alakítható ki.

A háztáji gazdaságok tyúkjai zöldtakarmányhoz is hozzájutnak. Ezek festékanyagai esetenként a tojás fehérjébe is bejuthatnak és megszínezik azt. Az ilyen tojást „fűtojásnak” nevezik.

Véressé akkor válik a tojás, ha a tüsző megrepedésekor vér kerül a szik felszínére.

A közfelfogás a barna héjú tojásokat a fehér héjúaknál táplálkozásélettani szempontból értékesebbnek tartja. Ez a felfogás kémiai vizsgálati eredményekkel nem igazolható, objektív alapja nincs.

A tojás esetében a minőség fogalmába az is beletartozik, hogy az alkalmas-e keltetésre. Ebben a tekintetben igen fontos a tojótyúkok vitamin- és mikroelem-ellátása. Ezeket a táplálóanyagokat a tojótápokba kevert vitamin és mikroelem premix a szükséges mennyiségben tartalmazza. A takarmánykeverék-gyártó ipar a tenyésztojást termelő tyúkok részére külön premixet állít elő. Ez az árutojást termelő tyúkok részére gyártott vitamin, illetve mikroelem premixtől azokénál nagyobb A-, D3-, E-, K-vitamin, tiamin, riboflavin, pantoténsav és B12-vitamin, a mikroelemek közül pedig nagyobb mangántartalmában tér el.