Ugrás a tartalomhoz

A takarmányozás alapjai

Bokori József, Gundel János, Herold István, Kakuk Tibor, Kovács Gábor, Mézes Miklós, Schmidt János, Szigeti Gábor, Vincze László

Mezőgazda Kiadó

Silózott (erjesztett) takarmányok

Silózott (erjesztett) takarmányok

A zöldtakarmányokat erjesztéssel (silózással) vagy szárítással (szénakészítéssel) tartósítják. A zöldtakarmányok erjesztésére szolgáló tárolóteret silónak, az erjesztéssel savanyított takarmányt szilázsnak vagy silózott takarmánynak, ha előzetesen fonnyasztották szenázsnak nevezik. A zöldtakarmányok kémiai összetétele az erjedés során több tekintetben is megváltozik.

Savanyításkor a zöldtakarmány szénhidráttartalmából 1–3% szerves sav (tejsav, ecetsav, vajsav stb.) keletkezik, amely szükséges a mikrobás folyamatok leállításához, a szilázs stabilitásához. Az erjeszthető szénhidráttartalom a takarmány erjeszthetőségétől függően a szárazanyag-tartalom 6–33%-a között változik. Erjesztéskor a takarmányban mind a nyersfehérje, mind pedig a valódi fehérje mennyisége csökken. A jó erjedéskor ez a csökkenés azonban nem nagyobb 10%-nál. A nyerszsír mennyisége a szénhidrátokból keletkező illó zsírsavak miatt abszolút értelemben is nő a zöldhöz viszonyítva. Növekszik valamelyest a zöldtakarmányhoz viszonyítva a nyersrost mennyisége is, amiazonban csak relatív növekedés és a szénhidrát-, valamint a fehérjetartalom erjedés alatti csökkenésével függ össze. Karotintartalma a szilázs minőségétől függően változik. Az ásványianyag-tartalom silózás során csak akkor csökken, ha lécsurgás indul meg. A táplálóanyagok emészthetősége az erjedéskor bekövetkező lebontási folyamatok következtében az erjedés minőségétől függően változik, inkább romlik.

A szilázs táplálóértékét a betakarítás kori kémiai összetétel, az erjedés minősége és a táplálóanyagok emészthetősége határozza meg. Mindezek szoros összefüggésben vannak a növény betakarítás kori fenológiai állapotával, illetve szárazanyag-tartalmával. A silózott takarmányok takarmányértékét az is meghatározza, hogy az állatok mennyit hajlandók belőlük elfogyasztani. Egy kifejlett szarvasmarha bendőjében naponta ugyan 3–5 kg szerves sav is termelődik, a szilázzsal készen felvett szerves savak ennek ellenére is befolyásolják a takarmányfelvételt, mert rövid idő alatt növelik meg a bendőben a zsírsav-koncentrációt. A növekvő szervessav-koncentrációt a bendőfalban található ecetsav-érzékelő receptorok ugyanis jelzik a hipotalamuszban elhelyezkedő jóllakottsági központ felé, amely ezután mérsékli, esetleg le is állítja a további szilázsfelvételt.

A szilázs minősítésekor először érzékszervi vizsgálattal elbírálják annak színét, szagát, konzisztenciáját, majd kémiai vizsgálattal megállapítják a szárazanyag-tartalmát és egyéb táplálóanyagait, a szerves savak mennyiségét, a szilázs kémhatását, és kiszámítják az energiakoncentrációját. A fehérjeveszteség megítélésére ajánlatos a szilázs NH3-tartalmát meghatározni. A megkezdett szilázs romlékonyságát szilázsstabilitás vizsgálattal lehet megállapítani. A jó minőségű szilázs a növény fajától függően a sárgástól az olajzöldig terjedő színű, enyhén savanykás ízű, kellemesen aromás, a friss kenyérre emlékeztető illatú, nyirkos, de nem kenőcsös állományú. A bemelegedett szilázs a bemelegedés függvényében megbarnul, a karamellre emlékeztető illatú és ízű, tapintata pedig szárazabb. Az intenzív ecetsavas erjedésen átment szilázs szúrós, esetleg könnyezésre ingerlő szagú. Ha sok benne a vajsav, annak kellemetlen, penetráns szaga messziről felismerhető. A megrothadt szilázs színe sötét zöldesbarna, a benne levő fehérje bomlása miatt ammónia szagú és ilyenkor mérgező biogén aminokat (hisztamin, putreszcin, kadaverin stb.) is tartalmazhat. Az ilyen elváltozások főleg a nehezen silózható, nagyobb fehérjetartalmú lucerna silózásakor fordulnak elő. A penészes, nagy ecetsavtartalmú, földdel erősen szennyezett szilázs emésztőszervi bántalmakat okoz, esetenként a liszteriózis nevű, idegrendszeri betegséget idézi elő. Minőségromlás esetén a szilázst nem, esetleg kis adagban és jó minőségű szilázzsal keverve szabad csak etetni. A minőség tekintetében a melléktermékekből készült szilázs esetében sem szabad engedményt tenni. A silózott takarmányok minősítését a 6.8. és 6.9. táblázat adatai szerint kell elvégezni.

6.8. táblázat. Pontozási táblázat a szilázsok savtartalom szerinti minősítéséhez (Módosított Flieg-féle pontozás)

6.9. táblázat. A silózott takarmányok minősítésének szempontjai

A 6.9. táblázat folytatása

Az erjesztett takarmányokat elsősorban kérődzőkkel etetik. Borjakkal 6 hetes kortól, fokozatos hozzászoktatás után kizárólag jó minőségű szilázs etetése megkezdhető. Tekintettel arra, hogy az előgyomrok kifejlődése és működésének érdemi beindulása tekintetében egyedi különbségek állnak fenn, a rendszeres szilázs etetést ennél később (12–16 hetes korban) célszerű megkezdeni. Tehenekkel és hízómarhákkal a nagy energiakoncentrációjú szilázsokat célszerű etetni. Az etethető napi mennyiséget a szilázs minősége, szárazanyag- és szervessav-tartalma határozza meg. Egy tejelő tehén napi 1000 g szerves savat tud elviselni ártalom nélkül, ha abban nem több 30%-nál az ecetsav részaránya. Eszerint egy 3% összes savtartalmú, jól erjedt szilázsból napi 33 kg-ot lehet megetetni. Az ennél nagyobb savtartalmú vagy rosszul erjedt szilázsból már kevesebbet fog felvenni a szarvasmarha.

A nagy tejtermelésű tehenek energiaszükséglete a laktáció első szakaszában igen jelentős. A szükséges energia 40–45%-át a bendő kifogástalan működése érdekében ebben az időszakban is szálastakarmányokkal, közöttük kiválóan erjedt, nagy energiakoncentrációjú silókukorica-szilázzsal kell az állatoknak felvenni. Ezért, ha a szilázs energiakoncentrációja nem kielégítő, előfordulhat, hogy a szilázsetetést korlátozni kell. A hízómarhák szilázs fogyasztását a hízlalás intenzitása és jellege szabja meg. Több abrak etetésekor napi 5–10 kg, tömegtakarmányra alapozott hízlalásnál 15–30 kg a szilázs napi adagja.

Kifejlett juhokkal 2–3 kg, növendékekkel pedig 1–2 kg a naponta megetethető szilázs mennyisége. Sertéssel, elsősorban kocával, csak rostban szegény, jó minőségű szilázst etessünk. Kifejlett kocával napi 4–5 kg szilázs is megetethető. Lovakkal lehetőleg vékony szálú fűből, lucernából és dús levélzetű silókukoricából készült, kifogástalan minőségű szilázs etethető, napi 10–15 kg-nyi mennyiségben. Nyulaknak és ludaknak szintén adható jó minőségű erjesztett takarmány. (A szilázskészítés technológiáját l. a 7. fejezetben.)