Ugrás a tartalomhoz

A takarmányozás alapjai

Bokori József, Gundel János, Herold István, Kakuk Tibor, Kovács Gábor, Mézes Miklós, Schmidt János, Szigeti Gábor, Vincze László

Mezőgazda Kiadó

Magvak és termések

Magvak és termések

Magvakon, illetőleg szemterméseken a növények szaporodásra alkalmas generatív részét értjük. Felépítésük általános jellemzője, hogy csírából, tartalék táplálóanyagokat tartalmazó endospermiumból és maghéjból állnak (6.5. ábra).

6.5. ábra - A búzaszem szerkezeti felépítése (keresztmetszet)

kepek/6.5.png


Emészthető táplálóanyagokban gazdagok. Innen származik a koncentrált takarmány elnevezésük. Szerves anyagaik emészthetősége átlagosan a 80%-ot is meghaladja. Szénhidrát-tartalmuk jelentős részét a keményítő képezi. Rosttartalmuk kicsi és cellulózból, valamint pentozánokból tevődik össze, lignintartalmuk kevés. Nyersfehérjéjük zömét valódi fehérjék képezik, amelyek aminosav-összetétele, illetőleg biológiai értéke igen eltérő. Nyerszsír-tartalmuk nagyobb részét neutrális zsírok adják. Nyershamujukban sok a P, közepes a K és Mg mennyisége, ellenben Ca-ban és Na-ban szegények. Maghéjuk a B12-vitamin kivételével jelentős mennyiségben tartalmazza a B-vitamin-csoport tagjait. A csírában számottevő az E-vitamin mennyisége.

A gabonamagvak termesztése költségesebb a tömegtakarmányokénál. Áruk kialakításában nemcsak a termesztés, hanem az emberi táplálkozásban való felhasználásuk lehetősége is szerepet játszik, ezért rendszerint drágák. A hazai éghajlati és talajadottságok kedvezőek a szemestakarmányok termesztésére. Kedvező körülmények között nagy terméshozamot lehet elérni a legtöbb fajjal. Ez azért is fontos, mert a gazdasági állatok növekvő termelése folytán egyre több nagy energiakoncentrációjú abraktakarmányra van szükség. A szemestakarmányok a következők szerint csoportosíthatók:

  • gabonamagvak,

  • hüvelyesmagvak,

  • olajosmagvak.

A gabonamagvak

A magvak közül a gabonamagvak állnak takarmányozás céljára a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre. Légszáraz állapotban 6–14% nyersfehérjét, 2–5% nyerszsírt, 2,0–10,0% nyersrostot, 65–70% N-mentes kivonható anyagot (főleg keményítőt), és 1–2% nyershamut tartalmaznak. A gabonamagvak fehérjéjében csak kevés amidanyag található. Fehérjéjük – elsősorban kis lizintartalma miatt – alacsony (kb. 60%) biológiai értékű. A libamájtermelés és a zsírsertés-hizlalás kivételével az abrakfogyasztó állatok esetében nincs olyan termelési irány, amelyben az állatok fehérjeigénye kizárólag gabonamagvakból összeállított abrakkeverékkel fedezhető lenne.

Energiatartalmuk nagy, ami egyrészt a mag belsejében levő endospermiumban raktározott keményítőnek, másrészt a csírában található zsírnak (olajnak) köszönhető. Nyersrosttartalmuk kicsi, az árpában sem haladja meg a 6%-ot és csak a kölesben és a zabban éri el a 8–10%-ot.

Kevés nyershamujukban sok P-t tartalmaznak, aminek jelentős hányada szerves kötésben, fitinfoszforsavként van jelen és csak fitázenzim jelenlétében értékesül. A fitáz jelen van a búzában, az árpában és kis mennyiségben a rozsban is, de nem tartalmazza a kukorica, a zab és a köles. A monogasztrikus állatfajok a fitinkötésben levő foszfort rosszabbul értékesítik, mint a kérődzők. A gabonamagvak K- és Mg-tartalma közepes, viszont csak kevés Ca-ot tartalmaznak. Csíraolajukban sok az E-vitamin, maghéjukban pedig (a B12-vitamin kivételével) a B-vitamin-csoport minden tagja jelentős mennyiségben megtalálható. C- és D-vitamint nem tartalmaznak. Ha betakarítás után nem szárítják őket, akkor etetésük előtt – egyes emésztőszervi bántalmak megelőzése céljából – legalább egy hónapos utóerjedésre van szükségük.

A kukorica (Zea mays). A legnagyobb energiatartalmú, ízletes gabonamag. Abrakbázisunknak mintegy 60–70%-át képezi. Energiatartalmának túlnyomó részét a benne felhalmozódott keményítő, továbbá a többi gabonamagvakénál nagyobb, oldható szénhidráttartalma, valamint 3–4%-ot kitevő nyerszsír- (csíraolaj-) tartalma adja. A csíraolaj jelentős mennyiségű ízanyagot és biológiailag értékes zsírsavat (linolsav!) is tartalmaz, amelyek miatt az állatok szívesen fogyasztják. A kevésbé ízletes abrakféléket kukoricával együtt szívesebben fogyasztják az állatok. Nyerszsírja lágyítja a szalonnát és a tejzsírt (vajat). Nyersfehérje-tartalma a többi gabonamagvakénál kb. 10–15%-kal kisebb, a fajtától, illetőleg a talaj N-tartalmától is függően átlagosan 8–10%-ra tehető. MFE-tartalma 80–90 g, MFN-tartalma pedig 70–75 g kg-onként. A kukorica fehérjetartalmának nagyobb részét a zein adja, amelyben kevés lizin van, de a triptofántartalma is kicsi. Mindezért a kukoricafehérje biológiai értéke kisebb, mint a többi gabonamagvaké. Nemesítőmunkával azonban olyan kukoricahibrideket is állítottak elő, amelyek fehérjéje több a lizint tartalmaz. A lizin az opaque génhez kötve a csírában és az endospermiumban egyaránt jelen van. Az így előállított kukoricát opaque-hibridnek nevezik. Amíg a hibridkukoricák lizintartalma átlagosan 0,2%, addig az opaque-hibridekben eléri a 0,3–0,4%-ot is.

N-műtrágyázással növelni lehet a kukorica terméshozamát és nyersfehérje-tartalmát is. A nagyadagú N-műtrágyázás hatására növekszik ugyan a zein frakció, de ezzel egyidejűleg csökken a lizin-, valamint a triptofántartalom, és ezzel a fehérje biológiai értéke is. A kukorica struktúra nélküli nyersrosttartalma 2–3% vagyis kisebb a többi gabonamagvakénál.

A szemes kukorica sárgásvörös színét a benne található karotinoid anyagok (kriptoxantin, zeaxantin) adják. A kukorica az egyetlen gabonamag, amelyben a kriptoxantinnak, és méginkább az oxikarotinoid festékanyagoknak kismértékű A-provitamin aktivitása van. A kukorica csíraolajában 25–40 mg/kg E-vitamin található. B-vitaminokból a többi gabonamagnál valamivel kevesebbet tartalmaz. A kukorica ásványi anyagokban szegény, és ezért a legtöbb elemből minden állatfajjal történő etetésekor kiegészítésre szorul.

Táplálóanyagainak az emészthetősége meghaladja a 80%-ot, azaz nagyon jó, amiért is minden állatfajjal eredményesen etethető. Az abraktakarmány-keverékek többségében nagy százalékban (50–60%) szerepeltetik a kukoricát. Nagy energiatartalma, továbbá nyerszsírjának a szalonna konzisztenciájára gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt a 60 kg feletti hízósertések takarmányadagjában a kukorica mennyiségét korlátozni kell. Tehenekkel sem célszerű nagy mennyiséget etetni, mert a tej zsírtartalmát lágyítja, ami által rontja a vaj minőségét. A nagy adag kukorica hizlalja a lovakat és a tojótyúkokat is. A tojás sárgájának és a levágásra kerülő baromfi bőrének megkívánt élénksárga színét az abrakkeverékbe adott 40%-nyi sárga kukorica etetésével el lehet érni.

A kukorica takarmányértékét egészséges volta is meghatározza. A kukoricaszemeken megtelepedett penészgombák (Fusarium, Aspergillus és Penicillium fajok) és azok toxinjai (F2,T2) csökkentik takarmányozási értékét, esetleg súlyos károkat, betegségeket, sőt elhullást is okozhatnak. A későn érő és későn betakarított, valamint a helytelenül tárolt kukoricán, továbbá a kukoricadara bemelegedésekor gyakori a gombákkal való fertőzöttség.

Az árpa (Hordeum sativum). Takarmányozásra az őszi vetésű (4 és 6 soros), sörgyártásra pedig elsősorban a tavaszi vetésű (2 soros) árpát részesítik előnyben. A takarmányárpa kitűnő ízű és jó étrendi hatású, emiatt valamennyi állatfaj, de különösen a sertés kedvelt takarmánya. Nyersfehérje-tartalma a kukoricáénál nagyobb (11–12%), kedvezőbb aminosav-összetételű (több lizin, leucin és arginin található benne), ezért jobb biológiai értékű. Nagy adagú N-műtrágyázással az árpa fehérjetartalmát is lehet növelni, ugyanakkor lizintartalma csökken, ami kedvezőtlen hatású.

Nyersrosttartalma előnyös struktúrájú és nagyobb (4–5%) a kukoricáénál, a búzáénál és a rozsénál is. Nyerszsírtartalma kicsi (1,5–2,5%), kedvező viszont a zsírsav-összetétele. A sertés szalonnáját és a tejzsírt is keményíti. Sertésekkel, szarvasmarhákkal, juhokkal és a baromfival megfelelő szemcseméretűre darálva etetik, bár a kérődzőknek előnyösebb zúzott állapotban adni. Szemes állapotban kérődzőkkel se etessük, mert a rosszul megrágott árpa egy része kiürül, szúrós pelyvája pedig sértheti az emésztőszervek nyálkahártyáját és hajlamosíthat a sugárgomba betegségre. A lovak szemesen is szívesen fogyasztják, de bennük, különösen a szúrós pelyvarészeket tartalmazó árpa tartós és nagy adagú etetésekor vastagbélhurutot és erjedéses diszpepsziát okozhat. Az árpa számottevő mennyiségben tartalmaz nem keményítő poliszacharidokat (NSP – non starch polysacharides). Az ezek közé sorolható β-glükánok, valamint arabinoxilánok megnövelik a béltartalom viszkozitását rontva ezzel a táplálóanyagok emészthetőségét. Baromfival emiatt csak kis mennyiségben etessük. Más állatfajok abrakkeverékében az árpa részaránya 20–40% lehet.

A búza (Triticum vulgare). A II. világháború előtt kizárólag csak az emberi fogyasztásra alkalmatlan búzát etették az állatokkal. Az utóbbi évtizedekben azonban a nagy terméshozamú (5 t/ha), de sikértartalomban szegényebb, ún. lágy búzákat már takarmányozás céljából is termesztik.

A búza nyersfehérje-tartalma (14–15%) nagyobb a többi gabonamagvakénál, de a biológiai értéke közel azonos azokéval, ugyanis kicsi lizin-, metionin- és treonintartalma a benne levő fehérje hasznosulását korlátozza. Mérsékelt leucin- és izoleucintartalma is. MFE-tartalma 105–110, MFN-tartalma pedig 80–85 g kg-onként.

Nagy energiatartalmát a benne levő keményítő adja. Oldható szénhidrátokból keveset tartalmaz, némely búzafajtában azonban – hasonlóan az árpához – számottevő mennyiségű nem keményítő poliszacharid található. A búzamag pelyvamentes, ezért nyersrosttartalma kicsi (2–3%). Rostjában kevés a lignin. Nyerszsírtartalma 2% körüli. A búza csíraolajában sok az E-vitamin, a héjában jelentős a B-csoportbeli vitaminok, főleg a niacin (B3-vitamin) mennyisége. A többi gabonamaghoz hasonlóan szegény Ca-ban, Mg-ban és keveset tartalmaz Mn-ból, Cu-ből és Co-ból is.

Valamennyi táplálóanyagának az emészthetősége kedvező. Az abrakkeverék 35–40%-ában minden állatfajjal etethető. A keveréktakarmányokban a búzát árpa és kukorica helyettesítésére is felhasználják, de részaránya ne haladja meg az 50%-ot. A gabonamagvak közül a tyúkok a szemes búzát kedvelik a legjobban. A mag keményítője könnyen csirizesedik, ezért dercés szemcsenagyságúnál finomabbra nem célszerű darálni, mert a liszt finomságú frakció már csirizesedik. A lisztszerű búzaőrlemény a szarvasmarhák és a juhok bendőnyálkahártyáján bevonatot képez, amely zavarhatja a bendő motorikus működését, továbbá a bendőtartalom szerves és szervetlen anyagainak a bendőből történő felszívódását. Kérődzőkkel célszerű a búzát dara helyett zúzott formában etetni.

A rozs (Secale cereale). Kémiai összetétele hasonló a búzáéhoz, de hozama (2–3 t/ha) lényegesen kevesebb. Nyersfehérje-tartalma valamivel kisebb (11%), de lizintartalma több a búzáénál. Metioninból viszont a rozsban található kevesebb. Nyersrostja és benne a lignintartalom is nagyobb, mint a búzáé. Nyerszsírtartalma valamivel kisebb (1–2%) a búzáénál. A vitaminok közül a B-csoportbeli vitaminok dominálnak benne, de niacinból (B3-vitamin) kevesebbet tartalmaz, mint a búza. Mind makro-, mind mikroelemekben szegény. Ez alól a Zn kivételt képez. A rozs táplálóanyagainak – különösen N-mentes kivonható anyagainak –, az emészthetősége jó. Mindezek ellenére napjainkban a többi gabonamagnál jóval kevesebb rozsot termesztenek takarmányozás céljára. Főleg sertések takarmányozása során kell ügyelni arra, hogy az egyes keveréktakarmányokban a rozs aránya ne legyen több 12–15%-nál, mert ennél több keserű ízűvé teszi a takarmányt és rontja a takarmányfogyasztást. Optimális arányban etetve viszont javítja a vágottáru és a zsír minőségét, keményíti a szalonnát. A rozsot dercés szemcseméretűre darálják, mert a kisebb, lisztszerű szemcsék csirizesednek. Az anyarozzsal fertőzött rozsot főleg tenyész- és vemhes állatokkal kockázatos etetni, mert az ilyen rozs – ráadásul ha azt hosszabb ideig etetik –, vetélést okozhat. Lovakkal az utóerjedésen átment, száraz rozs etetése javasolható, mert a szemekben található aktív enzimek megindítják az erjedést a gyomorban és gyomorrepedés következhet be. A tyúkok a szemes rozsot, annak színe és alakja miatt nem kedvelik, de szükség esetén elfogyasztják. A rozs kedvezően hat az ivarszervek működésére, ezért a hím állatokkal, a jobb termékenyítés érdekében kisebb adagokban etetik. A berregtetésre való felkészítés időszakában anyajuhoknak is szokták adni.

A zab (Avena sativa). A zab kellemes ízű és jó dietetikai hatású takarmány. Nyersfehérje-tartalma a búzáéval közel azonos (10–12%), de viszonylag több benne a lizin, a metionin és a treonin. Ennek ellenére ezek a limitáló (korlátozó) aminosavai. A zabszem pelyvái a mag tömegének 20–40%-át is kitehetik, ezért nyersrosttartalma nagyobb (11–12%) a többi gabonamagvakénál. Rostja 3–4% lignint is tartalmaz. Táplálóanyagainak a többségét a keményítő adja. Nyerzsírtartalma (4–5%) nagyobb a kukoricáénál is, és benne sok az értékes telítetlen zsírsav (linolsav és olajsav). Ezek teszik kellemes ízűvé és dietetikus hatásúvá. Nyálkaanyagai védik az állatok emésztőcsövének nyálkahártyáját a mechanikai sérülésektől, illetőleg a toxikus anyagoktól és késleltetik a toxinok felszívódását. Lecitintartalma serkenti az ivari aktivitást és javítja a súlygyarapodást. A zab E-vitamin-tartalma is jelentős, kétszerese a többi gabonamagvakénak. Karotin nincs benne, de a B-csoport vitaminjai közül a B1- és B3- vitamint (a tiamint és a niacint) nagyobb mennyiségben tartalmazza, mint a többi cerealia. Alacsonyabb energiakoncentrációja folytán alkalmas a tenyészállatok, így a húshibrid szülőpárok elhízásának a megelőzésére.

Különösen kedvelt takarmánya a lovaknak, amelyek minden előkészítés nélkül is szívesen ropogtatják. A csikóval roppantva vagy darálva, a többi állatfajjal darálva etetik. Rendszeresen etetve különösen kedvező a biológiai hatása a fiatal állatokra (malac, borjú), és a tenyészállatokra (tenyészkanok, kosok, mének és bikák).

A tritikále (Triticale rimpaui). A búza és a rozs hibridje. Gyengébb talajokon is jó termést ad (5 t/ha). Termésátlaga az árpáéval egyenlő. Energiatartalma a búza és a rozs közé esik. Metioninban gazdagabb, triptofánban szegényebb a többi gabonamagnál. Fehérjéjének biológiai értéke egyezik a búzáéval. Az abrakkeverékek ízletességét 20–25% részarányig bekeverve nem rontja. Az ivari folyamatokra kedvező hatású, ezért tenyészállatok, elsősorban a hímek abrakkeverékébe használják fel.

A cirokmag (Sorgum vulgare). A cirok energiatartalma kisebb, nyersfehérje-tartalma viszont nagyobb (11,0–12,0%) a kukoricáénál. Szerves anyagának az emészthetősége jó (80%), takarmányértéke az árpa és a zab közé esik. Keményítőtartalma a szárazanyag 60–66%-a. Szárazanyaga mintegy 3% olajat tartalmaz, amelynek kétharmada a csírában, a fennmaradó része az endospermiumban található. A különböző minősített hibridek nyersfehérje-tartalma 11–13% között változik. Fehérjéjének biológiai értéke az árpáéval azonos. A cirokmag rosttartalma kisebb (a szárazanyag 4%-a) az árpáénál, emészthetősége kérődzőkben 53%. A cirokszem héjában felhalmozódó tannin antinutritív hatású, csökkenti a fehérje emészthetőségét. A nemesítő munka eredményeként az újabb cirokhibridek tannintartalma jelentősen csökkent, a hibridtől függően 0,8–1,2% között változik. A közepes tannintartalmú hibridek eredményesen használhatók fel a sertés, valamint a baromfifajok takarmányozása során is. A kérődzők esetében a tannin azzal, hogy csökkenti a fehérje bendőbeli lebonthatóságát, kedvező hatású is lehet. Keveréktakarmányokban a kukoricakomponens cirokkal az állat fajától és a korcsoporttól függően 20–50%-ban helyettesíthető. A hazánkban államilag minősített szemescirok-hibridek szemtermésének fehérje- és tannintartalmáról a 6.11. táblázat adatai tájékoztatnak.

6.11. táblázat. Szemescirok-hibridek fehérje- és tannintartalma (Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet, 1993–1994) (adatok a szárazanyag %-ában)

Köles (Panicum miliaceum). Energiatartalma és táplálóanyagainak emészthetősége kisebb, rosttartalma viszont nagyobb (8–9%), mint a többi gabonamagvaké. Kemény és vastag héjú apró mag, ezért valamennyi állatfajjal daráltan etetik, egyébként egyben, emésztetlenül ürül ki a bélsárral a szervezetből. A kukorica egy részét lehet helyettesíteni kölesdarával. Jó étrendi hatású. A zsírt és a vajat lágyítja.

A hüvelyes magvak

A hüvelyes magvak fehérjetartalma (22–43%) kétszer-háromszor nagyobb a gabonamagvakénál. Metabolizálható fehérjetartalmuk is jelentős (MFE 130–140 g/kg, MFN 150–230 g/kg). Esszenciális aminosavaik aránya is lényegesen eltér a gabonamagvakétól. A hüvelyes magvak fehérjetartalma ugyanis gazdag lizinben, az utóbbihoz viszonyítva viszont kifejezetten szegény metioninban és cisztinben, sőt többnek (borsó, lóbab) még a triptofántartalma is szerény. A gabonamagvak és a hüvelyesek tehát nagyon előnyösen komplettálják egymás aminosav-garnitúráját. Nevezetesen, amíg a hüvelyesek lizinfeleslege pótolja a gabonamagvak lizinhiányát, addig metionin- és cisztintartalom tekintetében fordított a helyzet, mivelhogy ezekben a gabonamagvak fehérjéje gazdagabb. A hüvelyes magvak energiatartalma nagyjából megegyezik a gabonamagvakéval. Kivételt csak azok képeznek, amelyekben a keményítő mellett jelentős mennyiségű zsír is részt vesz az energiatartalék kialakításában. Elsősorban P-ban gazdagok, de Ca-tartalmuk is nagyobb, mint a gabonamagvaké. Jellemző rájuk, hogy kisebb-nagyobb mennyiségben mindig tartalmaznak antinutritívanyagot, sőt van olyan hüvelyes mag, amely e káros vegyületek inaktiválása nélkül nem is etethető. Az inaktiválás rendszerint hőhatással elérhető. Csersav-, alkaloida- és glükozidatartalmuk ugyancsak rontja egyesek takarmányértékét. Csersavtartalmuk miatt dugító hatásúak.

Borsó (Pisum arvense). A legelterjedtebb hüvelyes abrak. A közelmúltban nemesített fajták fehérjetartalma a korábbiakéhoz képest nagyobb, átlagosan 25% körüli. Nyersrosttartalma közepes (5–6%), zsírtartalma kb. 2%. A vajat keményíti, morzsalékonnyá teszi, a szalonna és a hús színét kissé sötétíti. Mivel drága, az abraktakarmányokban mennyisége rendszerint nem éri el azt az arányt, amit minden állatfaj szívesen fogyaszt el belőle. A sertés és a baromfifajok abrakkeverékébe 15–25%-os részarányig is bekeverhetjük. Tehenekkel napi 1–1,5 kg-nál ne etessünk többet belőle, mert keményíti a vajat.

Édes csillagfürt (Lupinus albus ,L. luteus). Sárga virágú változata takarmányozási célra jobb, de kevesebbet terem, mint a fehér virágú csillagfürt. Hazai jelentőségét talajigénye (mészben szegény homokon is terem), a borsóénál nagyobb fehérjetartalma (34–42%), valamint jobb metionintartalma adja. Termesztése fellendülőben van. Mérsékelten inkrusztált nyersrosttartalma átlagosan 13%, ami a sertés néha rosthiányos takarmányozásában még előnyös is. Az abrakkeverékekben 15%-nyi mennyiségben minden állattal etethető. Elsősorban az import szójadara részbeni helyettesítésére jöhet számításba. Gondot okoz, hogy alkaloidatartalma (lupinin,lupanin stb.) az „édes” (csökkentett alkaloidatartalmú) fajtákban szinte évről évre nő és annak szinten tartása csak drága nemesítőmunkával lehetséges. Ugyanakkor visszakereszteződés következtében alkaloidatartalma elérheti a toxikus szintet. Főleg családi gazdaságok számára tűnik járhatónak az a módszer, hogy a növénytermesztési szempontból problémamentes keserű csillagfürt magját foszforsavval megsavanyított meleg vizes áztatással szabadítják meg, a különben toxikus alkaloidatartalmának túlnyomó többségétől.

Lóbab (Vicia faba). Ellentétben a magyar nevével nem Phaseolus, hanem Vicia faj. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a bab a legtöbbször annyi antinutritív anyagot tartalmaz, hogy eredeti állapotában nem, hanem csak főve etethető. A lóbabban is, mint általában a hüvelyes magvakban vannak antinutritív anyagok (vicin, konvicin), ezek mennyisége az újabb hibridekben viszont olyan kevés, hogy leggyakrabban előkészítés nélkül etethetők az abrak 15–20%-ában. Takarmányértéke leginkább a borsóéhoz hasonlít. Mivel kevesebb a metionintartalma, a szójadara egy részének lóbabbal történő a kiváltásakor az abrakot metioninnal ki kell egészíteni.

Az újabb nemesített fajták nagy termésátlagai (2–3 t/ha) úgy tűnik, megalapozták termesztésének gazdaságosságát is.

Szójabab (Glycine soja). Hüvelyes mag ugyan, de a többitől 15–20%-nyi, nagy biológiai értékű zsír- (olaj-) tartalma alapvetően megkülönbözteti. Sok (35% körüli) és lizinben gazdag fehérjét tartalmaz. Limitáló aminosava a metionin. Nyersen – hőkezelés nélkül – etetve antinutritívanyagai zavarják a hasnyálmirigy tevékenységét, gátolják az emésztőcsatornában a tripszin hatását, és ezáltal a fehérje hasznosulását. Túlnyomó többségben élelmezési célra kivonják az olaját és a visszamaradó extrahált dara szolgál takarmányként. Újabban azonban egyre gyakrabban kerül sor teljes zsírtartalmú szója („full fat”) etetésére is. Fontos, hogy a nyers szójában levő antinutritív anyagok inaktiválását ilyenkor is végezzék el. A sok szójaolaj lágyítja a szalonnát, a vajat és az utóbbinak mellékízt is adhat. Erre akkor számíthatunk, ha a full fat szója napi adagja meghaladja a napi 1,5–2 kg-ot. Az extrahált szójadara antinutritív anyagait (tripszininhibitorokat és lektineket) az olaj kivonása után tosztolással még a növényolajipar inaktiválja. A full fat mag hőkezelésére a gyakorlat a hidrotermikus eljárásokat használja (extrudálás, lapkázás), amelyekkel a technológiát betartva a szójabab tripszininhibitorainak aktivitása az eredeti érték 10%-ára csökkenhető.

A többi hüvelyes mag (lencse, lednek, bükköny) hazánkban csak igen kis mennyiségben áll rendelkezésre. Takarmányozásra ezért csak kivételesen (defektes vetőmagok vagy élelmiszerek esetében) használják fel ezeket. Azt is figyelembe kell venni, hogy közülük több jelentős mennyiségű antinutritív, sőt mérgező anyagot (hidrogén-cianid) is tartalmaz.

Az olajos magvak

Mivel ezeket a növényeket az olajipar számára termesztik, állattal csak ritkán kerülnek etetésre. Összetételükre mindenekelőtt a nagy, 30–40%-os olajtartalom a jellemző. Sajátosságuk, hogy igen nagy energiatartalmuk mellett érdemleges mennyiségű nyersfehérjét (150–220 g/kg) tartalmaznak (6.12. táblázat). Jelentős olajtartalmuk ellenére MFN-tartalmuk 1,5–2-szerese MFE-értéküknek. A fehérje a legtöbb olajos magban lizinben kissé szegény, kéntartalmú aminosavakból viszont többet tartalmaz, mint a hüvelyes magvak fehérjéje.

6.12. táblázat. Az olajos magvak nyersfehérje- és nyerszsírtartalma, %

A napraforgó (Helianthus annuus). Egyike a legnagyobb területen termesztett olajnövényeinknek. Takarmányozásra általában az olajgyártásra alkalmatlan magot használják. A vastag héj miatt nyersrosttartalma 24–26%, nyerszsírtartalma 32–34%, fehérjetartalma pedig 17%. MFE-ből 55 g-ot, MFN-ből 110 g-ot tartalmaz kg-ként. Lizinben szegényebb, metioninban gazdagabb, mint a hüvelyesmagvak. A nagy olajtartalmú hibridek sajátossága, hogy a mag egy része nem válik el a héjtól, ezért az extrahált dara nyersrosttartalma nem csökkenthető 10% alá, ami a monogasztrikusok takarmányozásában felhasználhatóságát csökkenti. Darája gyorsan avasodik. Etetése a szalonnát lágyítja. A tenyészsüldők takarmányába azért keverik be kis mennyiségben, hogy jól fejlődjenek, „rámásak” legyenek. Ez a benne levő olajnak a fehérje- és ásványi anyag forgalomra gyakorolt kedvező hatásával függ össze. Sertéssel és fiatal szarvasmarhával darálva, az abrakkeverékben etetik. Baromfival (tyúkfélék, galamb) szemesen is etethető. Etetése kedvezően hat a tojástermelésre és a vedlés utáni tollasodásra.

A lenmag (Linum usitatissimum). A lenmag hozama 1,8–2,0 t/ha. 20–24%-nyi nyersfehérje-tartalmának biológiai értékét csökkenti, hogy kevés lizin és metionin van benne. Nyerszsírjában sok linol- és linolénsav található. Jelentős mennyiségű tiamint, riboflavint és niacint tartalmaz. Kitűnő az étrendi hatása, mert 5–6%, vízben duzzadó olyan nyálkaanyagokat tartalmaz, amelyek bevonják a nyálkahártyát, enyhítve ezzel a gyomor és bélgyulladásban szenvedő állatok hasmenéses tüneteit. Célszerű leforrázás után etetni, mert így a benne levő ciántartalmú glikozida elveszti a toxicitását. A tejtermelést és a tej zsírtartalmát növeli, a vajat és a szalonnát lágyítja. A tyúk tojástermelését fokozza, de tartós etetésekor a hús mellékízt kap, ezért brojlerekkel ne etessük.

A repcemag (Brassica napus var. arvensis). A múltban csak ritkán etették, mert korábban termesztett fajtáiban olajtartalmának mintegy a felét egy kedvezőtlen hatású zsírsav, az erukasav tette ki, mustárolaj glikozidjai pedig nemcsak a takarmány ízletességét rontják, hanem esetenként toxikusak is lehetnek, mert belőlük goitrogén (golyvaképző) anyagok keletkeznek. A nemesítési munkával előállított, ún. duplanullás fajták (Tower, Canola) már nemcsak kevés erukasavat, hanem kevesebb glikozidot is tartalmaznak, és így aggály nélkül etethetők. A 00-ás hibrideknek nemcsak az extrahált daráját hanem a teljes olajtartalmú repcemagot (full fat repcét) is felhasználhatjuk takarmányozására. Legújabban, már tannin-szegény fajtát (tripla nullás repce) is kinemesítettek.

A kendermag (Cannabis sativa). Kendermagból csak kevés terem. Ez, mint madáreleség kerül felhasználásra. Egyébként vedléskor jó hatású a baromfira is, ugyanis a tollazat gyorsabban fejlődik és fényesebb lesz.

A tökmag (Cucurbita pepo). A nagy (35–37%) olaj- és fehérje- (kb. 28%) tartalmú tökmag drágasága miatt nem jut a gazdasági haszonállatoknak. Nagy (18%) rosttartalma miatt kivételesen szarvasmarhával lehet etetni, de csak zúzott állapotban.

Egyéb magvak

Az ebbe a csoportba tartozó pohánka (hajdina), bükk- és tölgymakk, vadgesztenye,akáctermés stb. etetésének csak alkalmi, illetőleg helyi jelentősége lehet. Esetleges felhasználásuk előtt specifikus hatásaikról és etetésük veszélyeiről (fagopirizmus) tájékozódni kell.

A vadgesztenye(Aesculus hippocastanum) sok szaponint, valamint csersavat tartalmaz, és gyorsan penészedik. Kivételesen kérődzőkkel, főleg kecskével etethető.