Ugrás a tartalomhoz

Állattan

dr. Bakonyi Gábor, dr. Juhász Lajos, dr. Kiss István, dr. Palotás Gábor

Mezőgazda Kiadó

A sejtek szerepe a szervezet immunfolyamataiban

A sejtek szerepe a szervezet immunfolyamataiban

A szervezetet felépítő sejteknek fel kell ismerniük egymást, illetve meg kell tudni különböztetniük a saját anyagokat az idegentől.

Védekező immunrendszer a gerinctelen és a gerinces állatokban egyaránt előfordul, de annak felépítése, működése nagymértékben eltér egymástól. A szivacsokban és csalánozókban amőboid sejtek látják el ezt a feladatot. A puhatestűekben, gyűrűsférgekben és az ízeltlábúakban a cölomaciták és a hemociták védekeznek. E sejtek közös jellemzője, hogy fagocitózisra képesek. A limfoid sejtek, illetve az általuk termelt anyagok révén megvalósuló immunrendszer a gerincesek szervezetében jelenik meg. Az állkapocsnélküliekben, a porcos és a csontos halakban nyiroksejtek és nyirokcsomók még nem találhatók. Az immunrendszer elemeiként a vörös csontvelő és a nyirokcsomók egyes kétéltűektől kezdődően fejtik ki hatásukat. Madarakban és emlősökben további speciális nyirokszervek is vannak.

A védekezés feladatainak egy részét a retikuloendotéliális rendszer (RES) sejtjei látják el. A májban (Kupffer-sejtek), a lépben, más nyirokszervekben (retikulumsejtek), a kötőszövetekben (hisztiociták) és a vérben fagocitózisra képes sejtek vannak. A vérben főleg a neutrofil granulociták (mikrofágok), míg a környező szövetekben az oda kilépő monocitákból átalakuló szöveti makrofágok szerepe jelentős. A gerinces állatok közül az emlősök immunfolyamatai a legismertebbek.

A természetes immunitás működésének alapelve egy sejtszintű tanulási folyamat. Ennek során a szervezetbe került idegen anyagok vagy kóros folyamat miatt idegenné vált anyagok indukálják a védekező sejtek felismerő képességét. Az immunrendszer működésének alapvető kritériuma az, hogy a védekező sejtek fel tudják ismerni a testidegen anyagokat. Ezt követően az idegen jelrendszerű fehérjemolekulát, vírust, baktériumot, gombát vagy a fajazonos, de másik egyed bármely sejtjét elpusztítják vagy a szervezetből kilökik.

Antigénnek minősül minden olyan, elsősorban fehérjetermészetű anyag, amellyel az immunsejtek az embrionális fejlődés időszakában nem kerültek kapcsolatba és ezért a későbbiekben védekezési reakciót váltanak ki. A posztembrionális fejlődés kezdeti időszakában különösen nagy intenzitással folyik az immunsejtek antigénfelismerést szolgáló tanulási folyamata.

A védekezés két módon mehet végbe. Ez történhet a testfolyadékban szabadon lévő immunfehérjék, immunglobulinok (humorális vagy antitestes immunitás) vagy az immunsejtek közvetlen beavatkozása (sejtes immunitás) révén. A testidegen anyagokat mindkét esetben immunfehérjék kötik meg.

Az immunválasz kialakításában a limfociták két típusa, a B- és a T-sejtek játszanak döntő szerepet. Ezek a sejtek alakilag nem különböznek egymástól, de eltérnek a membránjukba beépült fehérjéik összetételében és funkciójukban.

Az immunfolyamatokban és a vér egyéb alakos elemeinek képzésében részt vevő sejtek valamennyien egy közös leszármazási vonalba tartoznak. A pluripotens haemopoietikus őssejtekből keletkező limfoid őssejtek az elsődleges vérképző- és nyirokszervekben, így az emlősökben a vörös csontvelőben és a tímuszban, madarakban pedig a bursa Fabriciiban termelődnek és fejlődnek tovább. Az őssejtek osztódások sorozatán keresztül olyan utódsejteket hoznak létre, amelyeknek a legkülönbözőbb antitesteik vannak. Differenciálódásuk kezdetben tehát még antigéntől függetlenül megy végbe. Antigéntől függő differenciálódásuk a másodlagos nyirokszervekben zajlik le. Az immunológiai szempontból érett B- és T-limfociták a vérben és a nyirokban keringenek, illetve a periferiális, másodlagos nyirokszervekben (lép, nyirokcsomók, mandulák, bélcsatorna nyiroksejtes képletei, féregnyúlvány) tárolódnak. A csontvelő és a bursa Fabricii állandó limfocita-utánpótlást nyújt a szervezet számára.