Ugrás a tartalomhoz

Állattan

dr. Bakonyi Gábor, dr. Juhász Lajos, dr. Kiss István, dr. Palotás Gábor

Mezőgazda Kiadó

Érzékszervek

Érzékszervek

Az állatok környezetükkel állandó, szoros információcserében állnak. Az információkat az érzékszervek veszik fel és továbbítják az ingerületek feldolgozásának színhelyére, rendszerint az idegrendszer valamelyik központjába. Az érzékszervek tehát döntő szerepet játszanak abban, hogy egy egyed különbséget tudjon tenni a rázúduló ingerek között, adekvát (az ingernek megfelelő) választ adhasson és környezetében élni tudjon.

Egy adott élőhelyen található állat számára a környéknek csupán meghatározott ingerei lényegesek. Ezért az érzékszervek az evolúció során erőteljesen specializálódtak. Kifinomultak azok, amelyek az egyedek számára fontos ingerek felfogását végzik és csökevényesedtek azok, amelyek a kevésbé létfontosságú ingerek érzékelésére alkalmasak. A kígyók különleges hőérzékelő szerve például lehetővé teszi, hogy teljes sötétségben is észrevegyék táplálékukat, a meleg vérű emlősállatokat. Nem csupán a jelentős (releváns) ingerek köre, hanem a hatás spektruma is fontos. Az emlősök és a rovarok életében egyaránt fontos tényező a fény. Sok rovar az ultraibolya fényt is látja. Ezzel lehetővé válik számukra, hogy olyan táplálékforrást is észrevegyenek, amelyet más rovarok nem.

Mielőtt egy inger az érzékelő idegsejtet (receptor sejt) elérné, egy speciális ingervezető rendszeren halad át. Ez a rendszer érzékszervenként igen különböző lehet. Az emlősök hallásakor például a dobhártya rezgéseit a hallócsontocskák veszik át, majd továbbítják a belső fülhöz. A belső fülben levő folyadék mozgása ingerli a receptorsejteket. A szaglás során is először a szaglóhámot borító nyálkahártyába jutnak be a vegyületek és csupán ezután ingerlik az idegsejteket. Amíg az inger az említett rendszeren keresztüljut, jelentősen módosulhat. Az emberi fül ovális ablakának (fenestra ovalis) egységnyi területére a kengyel mintegy 20-szor akkora energiát fejt ki, mint amekkorát a kalapács a dobhártyáról átvett.

Az idegsejtek inger hatására ingerületbe jönnek. Az ingert elektromos ingerületté alakítják át (transzdukció) azáltal, hogy a membrán áteresztőképességét, így az ionegyensúlyt megváltoztatják. Létrejön a receptorpotenciál. A receptorpotenciál – a sejt evolúciója során kialakult határok között – az inger erősségével arányos. Az arány nem lineáris. Az érzéksejtek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy felerősíthetik az ingereket. Az emlősök szemében található egyes érzéksejtek (pálcikák) már egyetlen foton hatására ingerületbe jöhetnek, és közben az ingert körülbelül egymilliószorosára erősítik.

Az érzékszervek érzékenysége különböző lehet, az inger szélesebb vagy szűkebb spektrumát foghatja át. Ezen a spektrumon belül az érzékenység csúcspontja változhat, az érzékszerv alkalmazkodni képes. Alkalmazkodás az is, ha az ingerküszöb változik meg. Ha csökken, akkor a szerv érzékenyebb lesz, ha növekszik, akkor pedig érzéketlenebb. Különbséget kell tenni egyetlen érzéksejt és az érzékszerv érzékenysége között. Előfordul, hogy egy vagy néhány sejt ingerületbe kerül, de az egész szerv nem. A selyemlepke (Bombyx mori) hímjének egy szaglósejtje reagál a nőstény egyetlen szexferomon-molekulájára, ingerületbe jön attól. Az állat azonban csupán akkor indul a nőstény keresésére, ha legalább 200 szaglósejtben keletkezik egyszerre ingerület.

A külvilágból származó ingerek felfogását az exteroreceptorok, a test belsejéből származó ingerek érzékelését pedig az interoreceptorok végzik. Ugyanaz az érzékszervtípus (pl. Vater–Paccini-féle test) lehet exteroreceptor és interoreceptor is, attól függően, hogy az inger a külvilágból vagy a test belsejéből éri.

Az érzékszerveket aszerint szokták csoportosítani, hogy milyen típusú ingerek felfogására alkalmasak. Így mechanikai, fényérzékelő, vegyi és egyéb érzékszervekről lehet beszélni.

Mechanikai érzékszervek

Ezekben a szervekben mechanikai hatásokra (nyomás, áramlás, rezgés, hullámzás stb.) jön létre az ingerület. Nyomást, érintést már a legősibb állatok is érzékelnek. A lágy köztakarójú gerinctelen állatok tapintószervei egyszerű felépítésűek. Itt szabad idegvégződések, egyszerű érzéksejtek, érzékbimbók szolgálnak ingerfelvételre. Az egyszerűbb vagy komplikáltabb felépítésű érzékelőszőrök (sensilla trichodea) az állatvilágban sok csoportban elterjedtek (4.20. ábra). Ezek egy, a kültakaróból kiemelkedő szőrszálból és a hozzá kapcsolódó érzéksejtből állnak. A szőr mozgatható, rövidebb, hosszabb, néha elágazó nyúlvány. Már igen csekély erő hatására elmozdul és ingerületet kelt a csatlakozó érzéksejtben, tehát igen érzékeny szerv. A káposzta bagolylepke (Mamestra brassicae) hernyójának testén számos ilyen receptor található. Az érzékelőszőrök félfokos kilengése (150–1000 Hz között) már ingerületet kelt. Elmozdulás következik be a légmozgás hatására, például akkor is, ha egy másik rovar repülve közeledik. Ilyen szőrökkel rendelkeznek a laposférgek, fonálférgek, gyűrűsférgek, kerekesférgek, de ezek az érzékszervek az ízeltlábúakra különösen jellemzőek.

4.20. ábra - A: selyemlepke csápjának részlete, B: egy érzékszőr felépítése. ep: epidermiszsejtek, ér: érzékszőr, és: érzéksejt, há: kötőszövetes hártya, ir: idegrost, js: járulékos sejt, ku: kutikula, ta: tracheola, ti: trichogén sejt (a szőrt hozza létre), to: tormogén sejt, (a szőrt körülölelő üreg falát hozza létre), tr: trachea (Több szerző nyomán)

kepek/4.20.abra.png


Az érzékelőkupola (sensilla campaniformia) elsősorban a rovarok szárnyán fordul elő és a légnyomásváltozás, a szélerősség, tehát a repülés gyorsaságának mérésére szolgál (4.21. ábra). Működési elve, hogy az érzéktest kitinvázba illeszkedő kupolája a légnyomás hatására benyomódik és ingerli az alatta elhelyezkedő érzéksejtet. Ilyen érzékszerv található a kétszárnyúak (Diptera) billérein. A kitinképződményekkel kapcsolatos érzékszervek közé tartoznak a hasadékérzékszervek is. Ahogy az elnevezés jelzi, a kitinvázat finom hasadék járja át, amelyben érzéksejtek nyúlványai végződnek a réseket elzáró vékony kitinlemezeken. Ez az érzékszerv a méhek testén sokfelé megtalálható. A pókok kültakaróján szintén számos ilyen szerv van. Gyakran egymás mellett helyezkednek el. A rések sorozatának alakjáról kapta a lantképű (lyriform) szerv elnevezést.

4.21. ábra - Érzékkupola vázlata. ep: epidermiszsejtek, és: érzéksejt, kh: kitin hártya, ku: kutikula, ti: trichogénsejt, to: tor- mogén sejt (Davies nyomán)

kepek/4.21.abra.png


A szkolopidiális szervek az ízeltlábúak különleges mechanoreceptorai. Alapegységei a szkolopídiumok (4.22. ábra). Minden szkolopídium háromféle egységből, egy bipoláris érzékelősejtből, a süvegsejtből és a járulékos sejtekből áll. A két utóbbi csoportba tartozó sejttípus az érzékelősejtet köpenyszerűen burkolja. A járulékos sejtek (hüvelysejt és süvegsejt) rögzítik a szervet a kitinvázhoz. A legegyszerűbb ilyen szerv a csótányok, sáskák, tücskök térd alatti (subgenualis) szerve. Ezzel képesek a földfelszín legcsekélyebb rezgéseit is érzékelni a 30–5000 Hz tartományban. Igen egyszerű felépítésű az ún. kordotonális szerv is. Szinte valamennyi rovarrendnél előfordul. Rendszerint két, egymással mozgathatóan összekötött kitinlemez között feszül ki (erre utal a szerv nevében szereplő „tónus” kifejezés) és akkor jön ingerületbe, ha a két lemez egymáshoz viszonyított helyzete, tehát a szerv feszessége, tónusa megváltozik. Helyzetétől függően alkalmas a testrészek elmozdulásának érzékelésére vagy a közegben terjedő rezgések felvételére. Mindenütt előfordulhat a testben. Egyes speciális szkolopidiális szerveket (tümpanálisszerv) később tárgyalunk (16.4. fejezet).

4.22. ábra - Szkolopidium vázlata. ep: epidermiszsejtek, hü: hüvelysejt, id: idegsejt, ku: kutikula, ny: idegsejt nyúlványa, sk: szkolopidiális sejt, ss: süvegsejt, sü: süveg

kepek/4.22.abra.png


A gerincesek körében számos tapintószerv ismeretes (4.23. ábra). Gyakoriak az elágazó vagy el nem ágazó, Schwann-sejtekkel körülvett idegvégződések. Ezek körül másféle sejtek nem találhatók. Az irhában, a szőrök gyökerénél vagy az epidermiszsejtek között végződnek. Az éles fájdalom érzékelésére a csupasz idegvégződések alkalmasak. A bőrben, a szőrökön és a speciális érzékszőrökben (pl. emlősök bajuszszőrei) fordulnak elő a Merkel-féle tapintótestek. Az érzékelő idegkötegek nyúlványai kiszélesednek és kapcsolatba léphetnek más érzékelősejtekkel. A Meissner-féle testek az irhában találhatók, közvetlenül az epidermisz alatt. Az érzékelő idegrost végződése felcsavarodik, körülfogja a Schwann-sejtek kis csoportját. Innen és az egész testet körülvevő burok sejtjeiből kollagén rostok futnak az epidermiszsejtek tonofibrillumaihoz. A Vater–Paccini-féle testek a bőr alatti kötőszövetben, az erek közelében, az izmokban és a csonthártyában találhatók nagyobb számban, ennek következtében a belső ingerek felvételére is alkalmas tapintókészülékek. A harántcsíkolt izmok mozgásának szabályozásában játszik fontos szerepet az izomorsó. Az emlősök izomorsója néhány izomrostból, az ide csatlakozó idegvégződésekből és az ezeket körülvevő kötőszövetes tokból áll. Egyes idegvégződések spirálisan rácsavarodnak az izomorsón belül levő izomrostokra. Ezek az annulospirális végződések. Más idegvégződések szétágaznak az izomorsóban. Ezeket szekunder végződéseknek nevezik. Az annulospirális végződéseken akkor jön létre ingerület, amikor az izomrostok megnyúlnak, a szekundervégződéseken pedig akkor, amikor a rostok megfeszülnek. Az izomorsó receptoraiból fontos gerincvelői reflexek indulnak ki. Elsősorban a normális testtartás fennmaradását szolgálják.

4.23. ábra - Különböző érzékideg-végkészülékek. A: szabad idegvégződés, B: Vater–Paccini-féle végtest, C: Merkel-féle tapintótest, D: Meissner-féle tapintótest, E: izomorsó. ep: epidermisz, id: idegrost, le: lemezes kötőszövet, mi: miofibrillum, sg: stratum germinativum, sp: spirális idegvégződés, ve: idegrost lemezszerűen kiszélesedő vége, vé: vérér (Több szerző nyomán)

kepek/4.23.abra.png


A csontos halak és egyes farkos kétéltűek oldalvonalszerve szintén mechanoreceptor. Ennek felépítése és működése az említett csoportok jellemzésénél található (17.2. és 17.3. fejezetek).

A gravitáció érzékelése létfontosságú az állatok számára, hiszen csak ennek segítségével képesek a helyes testtartásra és a térbeli orientációra. A nehézségi erő érzékelésére szolgáló, egyensúly-érzékelő szervek (statocysta) alapjában véve azonos elven épülnek fel és működnek. Ez az elv a következő: az egyensúlyérzékelő szerv üregét folyadék tölti ki. Falában érzéksejtek találhatók. Az üregben egy vagy több speciális kristály (statolith) van (4.24. ábra). Az állat testének elmozdulása következtében, a tehetetlenség miatt, a kristály is elmozdul a helyéről és ingerli az érzéksejteket. Az állat ennek alapján módosíthatja a testhelyzetét. Már a csalánozókban, a különböző féregtörzsekben is találhatók ilyen szervek. Különösen fontos szerepet látnak el a puhatestűek és a magasabb rendű rákok életében. A gerincesek egyensúlyérzékelő szerve (4.25. ábra) a három félkörös ívjárat (ductus semicircularis), melyek végén kiöblösödés (ampulla) található, valamint a csatlakozó két, kisebb üreg, a zsákocska (sacculus) és a tömlőcske (utriculus). A félkörös ívjáratok a fej gyorsuló vagy lassuló mozgását, míg a zsákocska és a tömlőcske a fej térbeli helyzetét, tehát a statikus állapotát érzékeli. Evolúcióját tekintve a belső fül a halak oldalvonalából származtatható. Ellátja a mozgásérzékelés (félkörös ívjáratok), a helyzetérzékelés (zsákocska) és a hanghullámok érzékelésének funkcióját (csiga) egyaránt.

4.24. ábra - Kagyló helyzetérzékelő szerve. ér: érzéksejt, id: idegköteg, kr: kristályszemcse (statolith), tá: támasztósejt (Wurmbach nyomán)

kepek/4.24.abra.png


4.25. ábra - Gerincesek helyzetérzékelő szervei. A: csontos hal, B: madár, C: emlős. ca: csiga, cs: csatorna, melyen keresztül agyvelőfolyadék (endolympha) jut a szervbe, fé: félkörös ívjárat, tá: tágulat (ampulla) a csavaró mozgás érzékelésének helye, tö: tömlőcske, zs: zsákocska (Gerber nyomán)

kepek/4.25.abra.png


A gerinctelenek körében a hallószervek a rovarokra jellemzőek. A hallószervként is funkcionáló szkolopidiális szervek közül a Johnston-féle szerv (16.40. ábra) minden kifejlett rovar második csápízében (pedicellus) megtalálható. A tümpanális szerv (16.39. ábra) elhelyezkedhet a torban (egyes lepkék), a potrohban (kabócák, poloskák, egyenesszárnyúak) vagy a lábban (szöcskék, tücskök). (E szervek részletes jellemzése a 16.4. fejezetben található.)

A gerincesek hallószervének felépítését tekintve, csupán a belső fül az, amely mindegyik osztályában megtalálható. A hallósejtek a csontoshalak és a kétéltűek esetében csupán mint speciális sejtcsoportok fordulnak elő a tömlőcske, illetve egy másik kitüremkedés (papilla amphibiorum) falában. A madarak zsákocskája megnyúlik, hosszabb-rövidebb tömlőt képez, míg az emlősök esetében még hosszabbra nyúlik és felcsavarodva a csigát (cochlea) alkotja. A madaraknak még nincsen, de az emlősöknek már van Corti-féle szervük. A halaknak nincsen külső és középső füle. A víz rezgéseit vagy az úszóhólyag egymaga vagy az úszóhólyag és az ehhez kapcsolódó Weber-féle csontok továbbítják a belső fülhöz. A kétéltűektől kezdve megjelenik a dobhártya és a középfül. Ebben először egyetlen hallócsont, az oszlop (columella) található (kétéltűek, hüllők, madarak), majd az emlősöknél három ilyen csont, a kalapács (malleus), az üllő (incus) és a kengyel (stapes) található. Annak ellenére, hogy bőrredők, illetve tollkoszorúval kombinált bőrredők már a hüllők és a madarak esetében is fokozzák a hang erősségét és segítik a hangforrás helyének meghatározását, valódi külső fülről csak az emlősök esetében beszélnek.

Látószervek

Az összes érzékszerv közül a fejlett látószervek közvetítik a legárnyaltabb, legrészletesebb információt a környezetből az állat számára. Ahhoz, hogy érzékelhető kép alakuljon ki, fényérzékeny receptorra van szükség. Ezek a sejtek az állatvilágban alapvetően két csoportra, a csöves sejtek és a csillós sejtek típusaira oszthatók. A csöves látósejtekre az jellemző, hogy a fényelnyelő fehérje (rhodopsin) a sejtekből kitüremkedő nagyszámú nyúlványban (microvillus) található. Ilyen sejtek vannak a kerekesférgek, laposférgek, fonálférgek, gyűrűsférgek és ízeltlábúak szemében. A csillós sejtekben ezzel szemben a szabályos felépítésű (9+2 tubulusrendszer) csillók tubulusaiban vagy az azokat körülvevő lemezrendszerekben található ez a fehérje. A puhatestűek és a gerincesek szemére jellemző ez a lemezes látósejttípus.

A receptorsejtek működése nagymértékben hasonlít egymáshoz. A fény fotonjait elnyeli egy speciális anyagból (retinal) és fehérjéből (opsin) összetett membránfehérje (rhodopsin). A fehérje struktúrájától függ az, hogy melyik hullámhosszúságú fénysugarat nyeli el legnagyobb mértékben. A rodopszin hatására az érzéksejtek hártyáján található ioncsatornák vagy kinyílnak (gerinctelenek) vagy bezáródnak (gerincesek). A fényérzékenység mellett a képfelbontás mértéke jellemzi a látószervet. A képfelbontás attól függ, hogy az ideghártya (retina) egységnyi felületén hány érzéksejt található.

Az egyszerű felépítésű látószervek a fény erősségét és irányát érzékelik. Ez a fényérzékelés legegyszerűbb módja. Erre már a látószervvel nem rendelkező egysejtűek is képesek. Számos csoportban (csigák, rákok, egyes gerincesek) a valódi szemek mellett még a bőrben is találhatók fényérzékelő sejtek. Ezek működéséről még nagyon kevés információ áll rendelkezésre. Amennyiben a látósejteket pigmentszemcsék vagy pigmenttartalmú sejtek veszik körül és árnyékolják azokat, akkor csupán a meghatározott irányból érkező fénysugarakat képes érzékelni a sejt. Ezzel lehetővé válik az iránylátás. Legegyszerűbb formájában egy síkban, a test felszínén elhelyezkedő sejtcsoportról van szó (halpiócák). Ha a sejtcsoport félgömb formában besüllyed a testbe, létrejön a kehelyszem (férgek, puhatestűek) (4.26. ábra). A kehelyszem igen nagy nyílású, tehát fényszegény környezetben alkalmas érzékszerv, mivel sok fényt képes befogni. Érzékeli a fény irányát is abból, hogy a kehelyszerű szerv melyik falán levő sejtek kerülnek ingerületbe. A kehelyszem lehetővé teszi az iránylátást, hiszen a kehely falában lévő sejtek és a hozzájuk kapcsolódó idegek, központok, a test tengelyéhez viszonyított, adott irányú fény felfogására specializálódhatnak. Ez azonban az iránylátásnak nagyon durva módja, hiszen a fénynyaláb széle nem éles. A problémát a lencsével ellátott szemekkel lehet megoldani. A lencse ugyanis a fényt a retina meghatározott helyére koncentrálja.

4.26. ábra - A: puhatestű kehelyszeme, B: gyík hólyagszeme. ak: akkomodációs izmok, cp: conus papillaris, cs: szemcsont, ep: epidermisz, ér: érhártya, id: idegsejt, ih: ideghártya, ik: idegköteg, ín: ínhártya, sá: sárga folt, su: sugártest, üv: üvegtest, vá: váladék (Melhorn és Stark nyomán)

kepek/4.26.abra.png


A kehely belső sejtjei a test mélyebb területeibe süllyedhetnek, ezért a szem testfelületen lévő nyílása csökken és létrejön a hólyagszem (4.26. ábra). A hólyagszem egymástól függetlenül, párhuzamosan alakult ki az evolúció során a lábasfejűek (Cephalopoda) és a gerincesek (Vertebrata) csoportjaiban. Ebben a szemtípusban a beeső fény mennyiségét a szivárványhártya szűkülésével vagy tágulásával a pupillarés szabályozza, míg a felbontóképességet a nagyon pontosan irányított és koncentrált fénysugarak fokozzák. Javítja a fényérzékenységet és a felbontóképességet az is, hogy az ideghártyában (4.27. ábra) található egyes érzéksejtek között feladatmegosztás jött létre. A pálcikák elsősorban a fénymennyiségére, a csapok a fény színére váltak érzékennyé. Éjjeli állatok, mint a denevérek, sünök, egerek szemében szinte csak pálcikák találhatók, míg a nappal aktív állatok (gyíkok, madarak, mókus) retinájában nagy mennyiségben fordulnak elő a csapok. A hólyagszemet belülről viszkózus folyadék tölti ki. Ha a hólyagszem nyílása elég kicsi, akkor – lencse nélkül is – kép jön létre a hólyag hátsó falán. Egyes puhatestűek szeme mutatja ezt a fejlődési fokot. Hátránya ennek a megoldásnak, hogy a szembe lépő fény mennyisége erősen csökken, mire az ideghártyához ér. A hólyagszemek legfejlettebb típusában lencse is található, ami a képélességet fokozza.

4.27. ábra - Hólyagszem ideghártyája (a fény az üvegtest felől érkezik). am: amakrin sejt, bp: bipoláris sejtek, cs: csap, ga: ganglionsejt, ho: horizontális asszociációs sejtek, li: látóideg, pá: pálcika, pi: pigmentsejt, üv: üvegtest (Wehner és Gehring nyomán)

kepek/4.27.abra.png


A rákok és a rovarok összetett szeme módon, de hasonlóan jó hatásfokkal gyűjti a fényt és bontja fel a képet, mint az említett hólyagszem. Itt a receptorok nem süllyednek a testbe, ellenkezőleg: kiemelkednek abból. Így nagyobb mennyiségű fény juthat a szembe. A képfelbontás javítását pedig az alapegységek számának növelése teszi lehetővé. Minél több egyszerű szem (ommatidium) alkotja az összetett szemet, annál finomabb lehet a felbontás.

A fénymennyiség szabályozása és a képélesség beállítása a gerincesek hólyagszemében a következő. A szivárványhártya (iris) közepén található nyílás, a pupilla szabályozza a beeső fény mennyiségét, egy optikai rendszer (cornea, csarnokvíz, lencse) pedig a képfelbontás, képélesség mértékét. A halak és a farkos kétéltűek a levegőnél sűrűbb közegben, vízben élnek, ezért közelre látnak jól. A szemlencséjük erősen domború, gyakran gömb alakú. A lencse alakját nem tudják változtatni, de a lencse távolságát a retinától képesek növelni vagy csökkenteni egy izom (musculus retractor lentis) segítségével. A szárazföldi állatok messzire látnak. A szembe belépő fény legjobban a szaruhártyán (cornea) törik meg. Ezután a lencse gyűjti össze és vetíti az ideghártya megfelelő pontjaira. A lencse domborúságát, tehát a képtávolságot a kétéltűek, a hüllők, a madarak és az emlősök is képesek változtatni. Elsősorban a madarak (kisebb mértékben a kétéltűek és a hüllők is) távolítani, illetve közelíteni tudják a szemlencsét az ideghártyához. Ez a madarak kiváló látásának egyik oka.

A legtöbb látószerv a látható fény tartományában érzékeny. A halak, a madarak és az ízeltlábúak azonban kiválóan érzékelik az UV-sugarakat és a polarizált fényt is. (A méhek UV-receptorai a 350 nm hullámhosszra a legérzékenyebbek.) Mindkét ingerforrás segíti a térbeli orientációt és a táplálékválasztást. A látható fény hullámspektrumának másik végén található infravörös sugarak érzékelésére is képesek egyes állatok.

Kémiai érzékszervek

A kémiai érzékszervek képviselik a legelterjedtebb receptortípust az állatvilágban, hiszen ez az érzékelésmód igen ősi, jellemző már a legegyszerűbb élőlényekre is. Ezért a következőkben csupán két olyan receptorcsoportról lesz szó, amelyek a külvilágból származó vegyületek felfogására specializálódtak. Ezek a következők: a szaglószervek és az ízérzékelő szervek.

A szaglószervek távoli ingerek felfogására alkalmas, igen érzékeny készülékek. A szél vagy a víz segítségével érkező vegyületeket már igen kis koncentrációban képesek felfogni. A rovarok szaglószervei elsősorban a csápon (antenna), kisebb részben a szájszervi tapogatón (palpus) találhatóak. Két legfontosabb típusuk a testből kiemelkedő szaglószőrök (sensilla trichodea) (4.28. ábra) és a kutikulába besüllyedő szaglólemezek (sensilla placodea).Mindkét szaglószerv esetében a levegőből kis pórusokon keresztül jut a vegyület a receptorsejtet körülvevő üregben található testfolyadékba, majd onnan az idegsejt membránjára. Az ingerület a csápidegen keresztül fut a garat feletti dúc területén (a deuterocerebrumban) található központba. A szaglás egyik legfontosabb funkciója a rovarokban, hogy segítségével találják meg a hímek a nőstényeket. Ennek megfelelően a hímeken lényegesen több szaglószerv található, mint a nőstényeken. A háziméh (Apis mellifera) hímjei hatszor annyi (18 000) kemoreceptort viselnek a csápjaikon, mint a nőstények.

4.28. ábra - Rovarok szaglószőre. de: dendritnyúlvány, id: idegsejt, fo: folyadék, ku: kutikula, ny: nyílás, ti: trichogén sejt, to: tormogén sejt

kepek/4.28.abra.png


A gerincesek szaglószervei a fejen találhatók. A halaknak páros szaglógödrük van, a többi gerinces szaglószerve az arckoponyába mélyebben süllyedt és alul nyitott, egy csövön keresztül a szájüreggel közlekedik. A kiváló szaglással rendelkező halak a vízben található molekulákat érzékelik, a szárazföldi állatok ezzel szemben a belélegzett levegőben található molekulákat érzékelik. A szaglóhámban az érzéksejtek között támasztósejtek vannak. A hám felületét nyálka borítja, amit nagyrészt a hám alatti nyálkasejtek, kisebb részben a támasztósejtek termelnek. A szaganyagok először ebben a nyálkarétegben kötődnek meg (adsorptio), majd az érzéksejtek csillóihoz jutnak, ahol cAMP képződését váltják ki. A gerincesek szagló receptorsejtjei kevéssé képesek a szaganyagokat megkülönböztetni egymástól. Az elkülönítés feladata az agyi központokra hárul.

Különböző állatfajok szaglása jelentősen eltérő egymástól. A selyemlepke hímje például a nőstény feromonjára (bombykol), az angolna a béta-feniletanolra, a kutya a vajsavra igen érzékeny.

A rovarok ízlelőszervei főleg a szájszerveken, néha a lábfejen (legyek) találhatók. Felépítésük nagymértékben hasonlít a szaglószervéhez. A gerincesek ízlelősejtjei kis csoportokban állnak (a sejtek száma 80-ig terjedhet). Az apikális végükön levő mikrovillik egy póruson keresztül közlekednek a külvilággal. A receptorsejtek csoportját hámsejtek veszik körül és támogatják azokat. Az ízlelősejtek a halak testén elszórva, mindenütt megtalálhatóak, néha igen nagy számban. Egyes gerinceseknek nincs ízlelőszervük (kígyók), míg másoknál igen fejletlen (legtöbb madár). Az emlősök ízérzékelése fejlett.

A különböző állatcsoportok az eltérő ízeket különböző mértékben érzékelik. A rovarok táplálkozásuk során rendszerint az egyszerű cukrok, aminosavak minősége és mennyisége alapján válogatják ki a számukra megfelelő táplálékot. A kinin erősen keserű az emlősök számára, de a halak és a kétéltűek kísérletekben nem reagálnak rá. A békák, macskák, kutyák esetében a víz is ízérzetet vált ki. Az ízlelőszervek lényegesen kevésbé érzékenyek, mint a szaglószervek. Nagy általánosságban az mondható, hogy mintegy kétszer nagyobb koncentráció szükséges az ízérzékelő szervek ingerléséhez, mint a szaglószervekéhez.

Egyéb érzékszervek

A Föld mágneses hatása is befolyásolja az állatok életét. Bár olyan receptorokat eddig még nem mutattak ki, amelyekkel az állatok a mágnesességet érzékelnék, számos kísérlet eredménye szerint az ízeltlábúak és a madarak (különösen a nagy távolságokra vándorló fajok) érzékelik a földmágnesesség hatását. A kismértékű hőmérséklet-változás érzékelésére képes termoreceptorokkal rendelkeznek különösen az ízeltlábúak és az emlősök. Parazita rovarok hőoptimuma a gazda testhőmérsékletén van. Ha magasabb hőmérsékletű (lázas) lesz a gazdaállat vagy kihűl (elpusztul), akkor a paraziták elhagyják. A termoreceptorok feladata a hőmérséklet-szabályozás és a viselkedés befolyásolása. Hőmérsékletváltozás következménye lehet a vándorlás vagy a téli és/vagy nyári álom (diapausa).