Ugrás a tartalomhoz

Állattan

dr. Bakonyi Gábor, dr. Juhász Lajos, dr. Kiss István, dr. Palotás Gábor

Mezőgazda Kiadó

6. fejezet - Állábas-ostoros egysejtűek (Sarcomastigophora)

6. fejezet - Állábas-ostoros egysejtűek (Sarcomastigophora)

A törzsbe tartozó fajok ostorral vagy állábakkal, esetleg mindkettővel rendelkező protiszták. Egy vagy több sejtmagjuk van. A több sejtmagvú fajoknál magdimorfizmus nincs, ezért egyfélemagvúaknak is hívják őket. Az előbbi megállapítás alól a likacsoshéjúak kivételt képeznek, mert sejtmagjaik eltérőek, tehát ezek az egysejtűek heterokarióták. A protiszták között ez a törzs a legnagyobb fajszámú csoport. A következőkben részletesebben bemutatásra kerülő három altörzsbe tartozó ismert, ma is élő fajok száma közel húszezer.

A törzsbe tartozó fajok közös tulajdonsága, hogy ivartalanul osztódással szaporodnak, míg ivaros szaporodásuk az ivari jelleggel bíró egyedek összeolvadása (syngamia). Az ivaros szaporodás során kialakuló formák alakilag eltérhetnek az ivartalanul osztódóaktól. A szabadon mozgó alakokat ilyenkor trofozoitáknak (trophozoita) nevezik. Heterotróf táplálkozásúak, a fajok jelentős része parazita, így állat- és emberegészségügyi szempontból fontosak. Táplálékukat a sejthártyán keresztül vagy sejtszájon át veszik fel. Egyes fajok védőburkot képeznek maguk körül. A szabadon, vízben élőknek szerepük van a talaj és a víz szerves anyagforgalmában.

Törzs: Állábas-ostoros egysejtűek (Sarcomastigophora)

Altörzs: Ostorosok (Mastigophora)

Osztály: Állati ostorosok (Zoomastigophorea) 6.1. fejezet

Rend: Parabazális-testes ostorosok (Kinetoplastida) 6.1.1. fejezet

Rend: Tükrözött-testű ostorosok (Diplomonadida) 6.1.2. fejezet

Rend: Tengelypálcás ostorosok (Trichomonadida) 6.1.3. fejezet

Altörzs: Gyöngyállatkák (Opalinata)

Altörzs: Állábasok (Sarcodina)

Főosztály: Gyökérlábúak (Rhizopoda) 6.2. fejezet

Osztály: Lebenyes-lábúak (Lobosea)

Rend: Csupaszamőbák (Amoebida) 6.2.1. fejezet

Rend: Házasamőbák (Arcellinida) 6.2.2. fejezet

Osztály: Hálózatos-lábúak (Granuloreticulosea)

Rend: Likacsoshéjúak (Foraminiferida)

Főosztály: Tengelyeslábúak (Actinopoda) 6.3. fejezet

Osztály: Napállatocskák (Heliozoea) 6.3.1. fejezet

Megjegyzés: A rendszertani felosztást Levin és munkatársai (1980) munkája alapján állítottuk össze.

Az ostorosok altörzsbe tartozó fajok trofozoita alakjainak mozgási sejtorganelluma általában az ostor (flagellum). Mintegy 7000 fajuk ismert. Két osztályuk közül az egyik az autotróf táplálkozású növényi ostorosokat (Phytomaszigophorea) foglalja magába.

A gyöngyállatkák altörzsbe tartozó fajok kettő vagy több sejtmagja egyféle típusú. Sejtszájuk és lüktetőűröcskéjük nincs. Valamennyi faj belső élősködő, főleg kétéltűekben, hüllőkben és halakban fordulnak elő. Ide tartozik például az Opalina ranarum, amely a kétéltűek kloákájában él.

Az állábasok altörzsébe tartozó fajok kifejlett alakjai állábakkal (pseudopodium) vagy citoplazma-áramlással mozognak. Néhány faj korai fejlődési szakaszában ostor fordulhat elő. Vannak közöttük vízi vagy nedves körülmények között szabadon élők és paraziták is. Az ide tartozó taxonok egy része ősi, eukarióta fejlettségi állapotból vezethető le, míg más részük az ostorosokkal mutat rokonságot. A körülbelül 41 600 leírt fajból közel 30 000fosszilis, a ma élők közül pedig mintegy 250 parazita. A Lobosea osztályba tartozó fajok állábai lebenyszerűek, karéjosak vagy többé-kevésbé vékonyak, ujjszerűek. A Granuloreticulosea osztály képviselői finoman szemcsézett vagy áttetsző állábaik nyúlványai (reticulopodium) hálózatot képeznek. Ebbe az osztályba tartoznak a likacsoshéjúak melyek döntő többsége tengerben él. Főleg kalcium-karbonát tartalmú, kamrákra tagolt vázat hoznak létre. Közel

30 000 fosszilis, illetve 4000 ma is élő fajuk van. Ismertebbek a Nummulites nembe tartozó fajok (21.8.3.fejezet).

Állati ostorosok (Zoomastigophorea)

Az osztályba tartozó fajok minden bizonnyal polifiletikus eredetűek. Valószínűleg a növényi ostorosok különböző csoportjaitól származtak, melynek során elvesztették színtesteiket, áttértek a heterotróf táplálkozásmódra. A közel 4300 leírt, ma élő fajnak mintegy a fele parazita.

Testük alakját a rugalmas alakváltozást lehetővé tevő bőrke (pellicula) szabja meg. Igen sok protiszta kültakarója a pellikula, amely a sejtmembránból és az alatta meghatározott elrendeződésű vezikulumok, mikrotubulusok és belső membránok rendszeréből áll. Mozgásszervük lehet egy vagy több ostor, de néhány csoportnál az ostoros mellett előfordulhat állábas mozgás is. Az ostor mozoghat két dimenzióban vagy spirális pályán. Az utóbbi a sűrűbb közegen való áthaladást is lehetővé teszi. A fajok egy részénél a sejt teste és az ostor között a pellikulából kialakult hullámzó hártya (membrana undulans) van, amely a mozgásukat segíti. Az ostor alapján a bazális test (kinetosoma) található, amely még egy nagyobb méretű és DNS-tartalmú parabazális testtel (kinetoplast) is kapcsolatban állhat (Kinetoplastida rend).

Az állati ostorosok, a többi heterotróf protisztához hasonlóan táplálékukat a pellikulán keresztül aktív transzport révén vagy endocitózissal vehetik fel. A protiszták egy része, így az állati ostorosok is rendelkezhetnek sejtszájjal (cytostoma). Ez a sejtgaratban (cytopharynx) folytatódik, amelynek végéről a táplálékszemcsék a vakuólákba zártan fűződnek le. Az emészthetetlen részecskéket vagy exocitózissal, vagy a sejt egy meghatározott helyén kialakult sejtalrésen (cytopyge) keresztül adják le a külvilágra. A lebontó folyamatok során keletkezett nitrogéntartalmú bomlástermékeket elsősorban ammónia formájában távolítják el a sejthártyán keresztül.

Az ostorosok általában ivartalanul, hosszanti kettéosztódással szaporodnak, amelynek során két egyforma utódsejt jön létre. Az ostor bazális teste és az egyéb szervek megkettőződése általában már az osztódás előtt végbemegy. Ivaros szaporodásuk során a két egyed összeolvad (syngamia). Ezt a fajok egy részénél a gametikus meiózis előzi meg, míg a többieknél ezt követően zigotikus meiózis zajlik le. A gametikus meiózis során ivari pronukleuszok jönnek létre. A szingámia után zajlik le a két egyed pronukleuszainak összeolvadása.

Parabazális-testes ostorosok (Kinetoplastida)

Egy vagy két ostorral rendelkeznek. A fajok többsége parazita, a szabadon élők száma kevés.

A Cryptobia fajoknak két ostora van (6.1. ábra). A 10–30µm testhosszúságú Cryptobia cyprini ahalak álomkórjának okozója. Halpiócák terjesztik, amelyeknek testében az ivaros szaporodás során a mozgó alakoktól morfológiailag eltérő fejlődési formák A jönnek létre. A halpióca a vérszívások alkalmával fertőzi meg a halakat. Az ostoros alakok a vérben élnek, a vérplazma összetevőit fogyasztják és a vérsejteket károsítják.

Az álomkórt okozó egyostoros Trypanosoma fajok számos állatfaj, így a háziállatok, valamint az ember parazitái lehetnek, elsősorban a trópusi területeken. Testhosszúságuk általában 10–30 µm közötti. A gerincesek vérében, egyes szerveikben élnek. A sejtekben előforduló fejlődési alakjuk nem rendelkezik ostorral, de az extracelluláris forma igen. Egy ostoruk a megnyúlt test teljes hosszában végighúzódik és hullámzó hártyát alkot (6.1. ábra).

6.1. ábra - Állati ostorosok (Zoomastigophorea):A:Trypanosoma sp., B:Cryptobia sp., C:Giardia sp., D:Trichomonas sp. (Mehlhorn és más szerzők nyomán)

kepek/6.1.abra.png


A Trypanosoma equiperdum a lovakban a tenyészbénaság nevű fertőző betegséget okozza. Terjedése a párzás útján történik. Kezdetben a nemi szervek hámrétegét károsítja, később a vérárammal eljut egyes idegekhez, valamint a bőrbe, ahol gyulladásos folyamatokat vált ki. Hazánkban az utóbbi évtizedekben nem fordult elő ez a parazita.

Ember-egészségügyi szempontból is jelentős kórokozó a Trypanosoma brucei, amelynek három alfaját különítik el. A T. b. brucei az afrikai emlősállatok parazitája, míg a T.b. gambiense és a T.b. rhodesiense az ember álomkór betegségét okozza. Mindhárom alfaj terjesztői a cecelegyek (Glossina palpalis), amelyek a vérszívás során juttatják újabb gazdába a parazitát. Az ember vérébe bekerült Typanosoma alakok többszörös ivartalan osztódással szaporodnak, majd elárasztják az egész szervezetet. Előfordulnak a vérben és a nyirokban, a lépben, a központi idegrendszerben és az agy-gerincvelői folyadékban. A cecelégyben a parazita ivartalanul és ivarosan is szaporodik, és a vérszíváskor a nyállal jut be a gerinces gazdaállatokba és az emberbe is.

Tükrözött-testű ostorosok (Diplomonadida)

Testük kétoldali részarányosságot mutat. Egy-négy pár ostorral rendelkezhetnek. Többségük parazita életmódú. Cisztaképzés megfigyelhető.

A Giardia fajok az egész Földön elterjedtek. A gerincesek bélcsatornájában élnek (6.1. ábra). Ide tartozik a sejtszájnyílás nélküli parazita Giardia intestinalis, mely 10–20 µm hosszú. Az ember, elsősorban a gyerekek vékonybelében fordul elő és hasmenéses megbetegedést okoz. A fertőződés a bélsárral szervezetből kikerülő cisztákkal történik.

Tengelypálcás ostorosok (Trichomonadida)

Általában 4–6 ostoruk van, amelyek közül az egyik hullámzó hártyával van kapcsolatban. Valamennyi ide tartozó faj parazita.

A Trichomonas fajoknál három ostor előre néz, míg a negyedik a test oldalához kapcsolódik hullámzóhártya segítségével (6.1. ábra). A hullámzó hártya alapjánál a sejttest szegélyén egy kiemelkedő megvastagodás (costa) húzódik. A sejtet a tengelypálca (axostyl) támasztja. Az emlősállatok, az ember bélcsatornájában és az ivari kivezetőjáratokban élnek. A Trichomonas foetus 10–18 µm hosszú, a szarvasmarha nemi szerveinek nyálkahártyáján élősködik. A paraziták a fedeztetés során terjednek. A fertőződés a teheneknél vetélést, időszakos meddőséget, ivarzási zavarokat okoz. A Trichomonas gallinae különböző madárfajokban él. Az erős fertőzöttség akár elhullással is járhat. Főleg a szájüreg, a garat, a nyelőcső és a begy nyálkahártyáját támadja meg, de más belső szervekben is előfordulhat. A Trichomonas vaginalis az ember parazitája, a nemi szervek nyálkahártyáján élősködik.