Ugrás a tartalomhoz

Állattan

dr. Bakonyi Gábor, dr. Juhász Lajos, dr. Kiss István, dr. Palotás Gábor

Mezőgazda Kiadó

Kevés-csillószervesek (Olygohymenophorea)

Kevés-csillószervesek (Olygohymenophorea)

Az osztály képviselőinek sejtszája közelében kis számban, összetett csillószervek (például membranellák) találhatók. A szájgödör alján nyíló sejtszáj általában ventrális helyzetű, vagy a sejt apikális vége felé elhelyezkedő.

Hasi szájgödrösök (Hymenostomatia)

A test nagyszámú, közel egyforma csillókkal borított. A szájgödör ventrális helyzetű. Elsősorban édesvizekben fordulnak elő.

A Tetrahymena pyriformis szájnyílása körül hullámzó membrán és membranellák egyaránt előfordulnak. Gyakori, 50 µm testhosszúságot is elérő faj, amelyet laboratóriumi vizsgálatokban is kiterjedten használnak (9.7. ábra).

9.7. ábra - Hymenostomatia fajok. A: Tetrahymena pyriformis, B: Ichthyophthirius multifiliis (Mackinnon és Hawes nyomán)

kepek/9.7.abra.png


A veseállatkák (Colpidium spp.) poshadó vizekben gyakoriak. Nevüket az emlősvesére emlékeztető alakjukról kapták.

Az Ichthyophthirius multifiliis a halak darakórját okozza (9.7. ábra). A hal hámsejtjei közé befurakodott rajzó alakok növekszenek, gömb alakúakká válnak, károsítják a sejteket. A hámsejtek burjánzása fehéres göb kialakulását eredményezi. A megfelelő nagyságot (0,5–1,5 mm) elérve elhagyják a hámfelületet, és vízinövényekre, szilárd aljzatra tapadva nyálkás tokot hoznak létre maguk körül. A cisztán belül osztódnak, nagy számban hoznak létre rajzó, nauplius alakokat. Ezek felkeresik a halat, megkapaszkodnak rajta, és befúrják magukat a hámsejtek közé.

A közönséges papucsállatka (Paramecium caudatum) orális redőjét (szájmező) borító csillók, a módosult hullámzó membrán és a membranellák sodorják a táplálékszemcséket a sejtszájhoz. Álló-és folyóvizekben gyakori faj, melynek hosszúsága 120–330 μm közötti.

Csillókoszorúsok (Peritrichia)

Az orális helyzetű csillók jól fejlettek, a sejtszáj körüli korong peremén több sort alkothatnak. Ezzel szemben a testet borító csillók redukálódhatnak. A legtöbb faj rögzülést segítő nyéllel rendelkezik, amelyben úgynevezett spasmonema, összehúzódásra képes miofibrillumokból álló szál van. A fajok többsége szabadon élő, de vannak közöttük paraziták is.

Ide tartoznak az összehúzódásra képes rögzítőnyelű harangállatkák (Vorticella spp.) (9.8. ábra) és az összehúzódásra nem képes nyéllel rendelkező, telepeket alkotó Epistylis fajok, amelyek édesvizeinkben gyakoriak. A Vorticella fajok nyél nélküli teste 40–80 μm közötti.

9.8. ábra - Csillókoszorúsok (Peritrichia): A: harangállatka (Vorticella sp.), B: Trichodina spp.testfelépítésének vázlata(a részben megnyitott sejtben látszik a központi horogkoszorú és a körülötte lévő módosult csillók) (Sleigh, Hausmann nyomán)

kepek/9.8.abra.png


A Trichodina fajok teste sapkaszerű, 70–90 μm nagyságú. A hasi oldalon lévő horogkoszorú (corona) biztosítja a gazdaállaton való megtelepedést (9.8. ábra). A tapadókorong széléről indul ki az erősebb, helyváltoztatást szolgáló csillósor, valamint a befelé álló, finom csillókból összetapadt hullámzó hártya. A test többi részén további csillósorok lehetnek. A halivadék kopoltyúján megtelepedve komolyabb károsodást is okozhatnak a légzőfelületet alkotó hámsejtek roncsolásával.