Ugrás a tartalomhoz

Állattan

dr. Bakonyi Gábor, dr. Juhász Lajos, dr. Kiss István, dr. Palotás Gábor

Mezőgazda Kiadó

Csáklyásférgek (Monogenea)

Csáklyásférgek (Monogenea)

A valamivel több, mint 1000 ismert faj parazita. Elsősorban az édesvízi és tengeri halak kopoltyúján és testfelszínén élnek, de néhány faj a halak, kétéltűek és a teknősök húgyhólyagjában élősködik. Megnyúlt, lapított, mozgékony testük igen kicsi. Általában csak 1–2 mm hosszúak.

Mivel ektoparaziták, ahhoz, hogy jól meg tudjanak kapaszkodni a gazdaállaton és ellenálljanak az erős vízáramnak is, testvégükön különleges tapadószervük (opisthaptor) alakult ki (10.8. ábra). Ez viselhet kisebb vagy nagyobb kitines horgokat, kampókat, csappantyúkat, esetleg szívókákat. Az egyes fajok elkülönítését lehetővé teszi a központi és szegélyhorgok számának, alakjának és nagyságának különbözősége.

Kültakarójuk felépítése a Trematoda osztálynál leírtakkal megegyező.

Bélcsatornájuk a gyakran fajra jellemző, hosszúkás alakú, izmos garattal kezdődik, majd anyelőcső kétfelé ágazik (10.8. ábra). A két bélcsőág nem ágazik tovább, a test vége felé vakon végződik, esetleg a két ág egyesülhet. Táplálékukat a gazdaállat sejtjei, testfolyadéka képezi, amit az izmos garat szívóhatása révén vesznek fel.

10.8. ábra - Monogenea fajok testfelépítésének vázlata. ad: agydúc, bé: bélcsőág, fm: fejmirigyek, ga: garat, he: here, ho: szegélyhorgok, ip: ivarpitvar, it: idegtörzs, iz: izom, ka: kapaszkodószerv, kh: központi horgok, La: Laurer-féle vezeték, lf: látófoltok, Mm:Mehlis-féle mirigy, oh: ondóhólyag, oo:ootyp petével, ov: ondóvezető, pá: párzószerv, pf:petefészek, pv: petevezető, sz:szikmirigy (Kollmann nyomán módosítva)

kepek/10.8.abra.png


A kiválasztó szervrendszer két nefridiopórusa a feji vég közelében nyílik a külvilágra.

Idegrendszerük a Trematoda taxonnál leírtakhoz képest módosult. Nincsenek dorzális idegtörzsek és a laterálisak is hiányozhatnak, így általában csak a két ventrális ág található meg.

Érzékszerveik gyengén fejlettek, mechano- és kemoreceptorokon kívül egyes fajoknál szemfolt, pigmentkehelyszem fordul elő.

Valamennyi faj hímnős. A legtöbb fajnál párzószerv (cirrus) is előfordul. A petefészkük mindig páratlan. A petevezetőn gyakran ondótartály (receptaculum seminis) van. A fajok egy részénél előforduló méh (uterus) rövid és kevés petét tartalmaz.

A csáklyásférgek életciklusa egyszerű, egy gazdaállatuk van, fejlődésükhöz köztigazdára nincs szükség. A megtermékenyítés általában kölcsönös. A petéből horgokat is viselő csillós lárva (oncomiracidium) bújik ki, amelynek látószerve lehet, és testfelszínét haránt csillókötegek boríthatják. Felkeresi a gazdaállatot, és a testvégen lévő horgainak segítségével megkapaszkodik azon. A metamorfózis során elveszti csillóit, gyakran látószerveit is, illetve kialakul a fajra jellemző felépítésű tapadószerve. A kopoltyúférgek gazdaspecifikusak, általában csak egy fajt vagy annak közeli rokonait képesek megtámadni.

Bár széles elterjedésűek és gyakoriak, természetes viszonyok között általában nem jelentenek komoly veszélyt a gazdaállat számára. Ezzel szemben zsúfolt tartás mellett, a halgazdaságokban tömeges elszaporodásuk esetén komolyabb károkat okozhatnak. A paraziták általában a kopoltyún telepszenek meg, akadályozzák a gázcserét, megkapaszkodásuk és táplálkozásuk révén roncsolják a hámsejteket. A megtámadott területen a hámsejtek burjánzani kezdenek, a szervezet igyekszik a behatolót tokkal körülvéve elszigetelni. A sérült kopoltyúlemezek letöredezése a férgek egy részének eltávolítását eredményezi. Ez a folyamat a hámréteg további károsodásával jár, csökken a hasznos légzőfelület. A paraziták toxikus anyagokat is termelnek. Jelenlétük fokozza a hámréteg nyálkaleadását, amely így, vastagabb rétegben, csökkenti a gázcsere hatékonyságát. Kevés számú parazita megtelepedése is kaput nyithat kórokozó mikroorganizmusok számára.

Egyszerű-tapadószervűek (Monopisthocotylea)

A gazdaállaton való megkapaszkodásra a tapadószerv horgai, horgocskái szolgálnak.

A pontyfélék kopoltyúférgességét elsősorban a Dactylogyrus fajok okozzák. A megnyúlt testű férgek testhossza ritkán éri el az egy millimétert. Bélcsatornájuk a garatszakaszon kettéágazik, majd a test végén a két bélcsőág egyesül. Feji végükön négy pigmentes látószervük van. A hím ivarszerv kivezető járatának végén párzószerv található. A test végén lévő tapadókészüléken egy pár központi és 14 darab szegélyhorgot viselnek. A megtermékenyített petéket egyesével adják le a vízbe, amelyek az aljzatra lesüllyedve indulnak fejlődésnek. Az onkomiracidiumok megtelepszenek a halon, majd további fejlődésük alatt elvesztik csillóikat. Ha néhány óra alatt nem képesek a gazdaállatra kapaszkodni, akkor elpusztulnak. Különbség figyelhető meg a fajok között abban, hogy a kopoltyún hol telepszenek meg.

A Dactylogyrus vastator aponty- és a kárászivadékot támadja meg (10.9. ábra). A kopoltyúlemezek végein telepszik meg. A Dactylogyrus extensus szintén gyakori pontykárosító, ivadék és idősebb korban egyaránt. Ez a faj a kopoltyúlemezek középső területein telepszik meg. A különböző Dactylogyrus fajok nemcsak az őshonos, hanem a betelepített pontyféléken is előfordulnak.

10.9. ábra - Monopisthocotylea fajok. A: Dactylogyrus vastator, B: Ancylodiscoides vistulensis, C: Gyrodactylus katharineri(Bihovszkij és Gussev nyomán kissé módosítva)

kepek/10.9.abra.png


Az Ancylodiscoides vistulensis 1–2mm hosszúságú féreg, amely morfológiailag és biológiája tekintetében a Dactylogyrus fajokra hasonlít (10.9. ábra). Kizárólag a harcsa kopoltyúján élősködik, az ivadékon jelentős hámkárosodást, így gázcsereproblémákat okoz. Tapadókorongján nem kettő, hanem négy központi horog van.

A hámférgeknek nevezett Gyrodactylus fajok apró, általában egy milliméternél kisebb testű állatok, melyek a halak testfelületén, az úszóikon, a kopoltyúikon élősködnek. Feji végükön látószerv nincs, viszont két mirigyet tartalmazó nyúlványt viselnek. Izmos garatjuk kétfelé ágazik, a bélágak vakon végződnek. A farki végükön lévő tapadókorongban két középhorog és 16 szegélyhorog található. Petéiket nem rakják le, a kifejlett állat testében több, egymás testében kialakuló egyed fejlődik (polyembriogonia), majd a legfejlettebb elevenen jön a világra.

A hazai halgazdaságokban a Gyrodactylus katharineri és a Gyrodactylus medius a fiatal pontyok gyakori kártevője (10.9. ábra). Az előbbi faj főleg a kültakarón, míg az utóbbi inkább a kopoltyún megtelepedő parazita.

Összetett-tapadószervűek (Polyopisthocotylea)

Jellegzetességük az, hogy a tapadószervükön több, bonyolult felépítésű, kitinvázas csappantyú van, amelyek harapófogószerűen működnek. Az ikerféreg (Diplozoon paradoxum) nevét onnan kapta, hogy a lárvaszakasz után, az ivarérés idején két diporpa fejlődési alak a hasi szívókái és háti szemölcsei révén összetapad, ivarszerveik egymással összeköttetésbe kerülnek. A pontyfélék kopoltyúján élnek és károsítanak ezek az 5–6 milliméteres nagyságú, vérszívóférgek (10.10. ábra). A kifejlett alakok évekig életben maradnak, ürítik a petéiket. A petéből kibújó oncomiracidium megtelepszik a kopoltyún és átalakul diporpa lárvává.

10.10. ábra - Ikerféreg (Diplozoon paradoxum) (Gussev nyomán)

kepek/10.10.abra.png