Ugrás a tartalomhoz

Állattan

dr. Bakonyi Gábor, dr. Juhász Lajos, dr. Kiss István, dr. Palotás Gábor

Mezőgazda Kiadó

16. fejezet - Ízeltlábúak (Arthropoda)

16. fejezet - Ízeltlábúak (Arthropoda)

Ebben a fejezetben bemutatjuk, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyek az ízeltlábúakat a Föld legsikeresebb, fajokban leggazdagabb csoportjává tették.

A rákok rendkívül sokfélék. A hazánkban élő rákok általában a vizekben lebegve, vagy azok fenekén élnek, de vannak szárazföldiek (Isopoda) és paraziták (Branchiura, Pentastomida) is. Testfelépítésükben a többi ízeltlábúhoz viszonyítva az a legfontosabb különbség, hogy két pár csápjuk van. Ezek a csápok sokféle feladat elvégzésére módosulhattak. Lábaik hasadtlábak: egy alapízből két, további ízekből álló ág, a belső ág (endopodit) és a külső ág (exopodit) indul ki. A lábak szerepe rendkívül sokrétű (a táplálék megszerzése, mozgás, párzás, a párzótárs rögzítése, a petéket védelme, légzővíz mozgatása). Testüket, vagy annak egy részét gyakran a fej hátulsó részéből kiinduló kettősfalú héj vagy pajzs fedi. A két fal között testfolyadék található, ezért a héj légzőszervként is funkcionálhat. A kültakaróba mészsók épülhetnek be, keményítve azt. A legtöbb rák váltivarú. Jellemző lárvájuk a fejlárva (nauplius) és a tövises lárva (zoea). Fontos haltáplálék szervezetek is vannak közöttük.

A soklábúak teste megnyúlt, nagyjából hasonló szelvényekből áll. A szelvények egyes csoportokban összeolvadhatnak, ekkor „ikerszelvények” jönnek létre, amelyeken kétpár lábat látunk. Szemeik egyszerű szemek laza halmaza. A fejen, a csápok mögötti területen jellemző alakú kémiai érzékszerv (temporális szerv) található. A százlábúak ragadozók, a legtöbb ikerszelvényes elhalt növényi anyagokkal táplálkozik. Szárazföldi állatok.

A rovarok teste kicsi, könnyű. Lábaik és gyakran szárnyaik is vannak, ezért passzív és aktív módon is képesek gyors helyváltoztatásra. Ilyen módon sikeresen vándorolhatnak el, ha a környezeti viszonyok kedvezőtlenre fordulnak. Kitines kültakarójuk szilárd, de a rugalmas interszermentális hártyák mégis sokféle mozgásformát tesznek lehetővé. A belső vázhoz kapcsolódó speciális harántcsíkolt izmok óriás mitokondriumokat tartalmaznak. Öt ízből álló lábaik felépítése alkalmazkodott az élőhelyhez, illetve az életmódhoz. Az ősi rágó szájszerv számos irányba módosult. Ezekkel az új típusú szájszervekkel egyre hatékonyabban lehet a táplálékot megszerezni. A hosszanti tracheatörzseket harántágak kötik össze, ezzel is segítve a gyorsabb gázcserét. Erre szükség is van, hiszen a gázáramlás a tracheában lassú. Lehet, hogy a rovarok teste éppen ezért nem lehet egy bizonyos méretnél nagyobb. A testben keletkező szén-dioxid mintegy negyede nem a trachearendszeren, hanem a kültakarón keresztül kerül a külvilágba. A rovarok váltivarúak. A hímek külső, kitines ivarkészüléke legtöbbször bonyolult és jellegzetes felépítésű, állandó struktúrájú képlet, ami éppen ezért a fajok rendszerezéséhez kiválóan felhasználható. A posztembrionális fejlődés sokfélesége szintén nem véletlen: különböző élőhelyek benépesítése, az ott található források hatékony kiaknázását teszi lehetővé. Posztembrionális fejlődésüket elsősorban az előagy dúcok közötti területén található neuroszekréciós sejtek, az előtori mirigy és a corpus allatum által termelt hormonok szabályozzák. A corpus cardiacum hormonokat raktároz. Az előagy (a gombatestekkel), a középagy és az utóagy alkotja a garat feletti dúcot. Számos érzékszervük, mint például az érzékelőszőrök, érzékelőkupola, hasadékszerv, tümpanális szerv, Johnston-féle hallószerv, kordotonális szerv, szaglószerv, hőérzékelő receptorok, pontszem és – appozíciós vagy szuperpozíciós egyszerű szemekből álló – összetett szem szolgálja tájékozódásukat a környezetben.

Ősi bélyegnek tekintik a rovarok körében a fonalas csápot, rágó szájszervet, járó lábat, gazdagon erezett szárnyat, a kifejlést, mint posztembrionális fejlődési módot. A szárnyerezet redukciója jellemző a fiatalabb rovarrendekre, mint például a kétszárnyúakra, vagy a hártyásszárnyúakra. A rendek fajszáma nagymértékben különbözik egymástól. A legtöbb faj a poloskák, bogarak, lepkék, kétszárnyúak és hártyásszárnyúak rendjeibe tartozik.

A rovarok és az emberek között rengeteg kapcsolat van. A házi méhet és a selyemlepkét tenyésztjük, mint akármelyik más házi állatot. Számos faj növényi kártevő, ellenük rendszeresen védekeznek a mezőgazdák. Nem csupán a szántóföldeken, de üvegházakban, kertészetekben is okozhatnak károkat. A háztartásokban élő fajok kéretlen, nemszeretem lakótársaink. Vannak beporzók. Mások ragadozók, parazitoidok. Külső, belső élősködők is akadnak közöttük. Számos faj az elhalt növényi maradványok lebontásában nélkülözhetetlen.

A pókszabásúak legtöbbje a szárazföldön él, bár vannak vízi fajok is. Jellemző testfüggelék a tapogató. Ezen igen sok mechanikai és kémiai érzékszerv található, és párzószervvé is módosulhat. A csáprágó a táplálékszerzés fontos szerve. Méregmirigy kapcsolódik hozzá. Szájnyílásuk szűk, ezen keresztül szívják fel a testen kívül részben megemésztett táplálékot. Tracheatüdővel és/vagy trachea rendszerrel lélegeznek. Nincsenek összetett szemeik. A valódi pókokra igen jellemző a szövőmirigyek jelenléte. A valódi pókok átalakulás nélkül, az atkák átalakulással fejlődnek. A valódi pókok hasznos állatok, mert pusztítják a mezőgazdaságban kártevő rovarokat. Sok atkafaj szívogatja a növények leveleit, gyökereit, lehet raktári kártevő, ektoparazita is. A páncélos atkák viszont nélkülözhetetlenek a normális szervesanyag-lebontás során.

Az ízeltlábúak származásával kapcsolatos nézetek egymásnak ellentmondóak. Egyesek szerint az ízeltlábúakra jellemző bélyegek egymástól függetlenül fejlődtek ki a különböző csoportokban. Így jöhettek létre többek között a rákok, a pókszabásúak és az egy pár, el nem ágazó csáppal rendelkező ízeltlábúak, az Uniramia csoport tagjai. Ez utóbbiak közé tartoznak a rovarok és az ezerlábúak. Mások elfogadják azt a nézetet, mely szerint az ízeltlábúak és a gyűrűsférgek közös őstől származnak, és az ízeltlábúak törzse is egységes, vagyis monofiletikus törzsnek tekinthető. Egyes újabb molekuláris biológiai adatok szerint viszont az ízeltlábúak polifiletikus származásúak. A kérdés, hogy az ízeltlábúak monofiletikus vagy polifiletikus eredetűek-e, tehát továbbra is nyitott.

Az ízeltlábúak az állatvilág fajokban leggazdagabb, legnépesebb csoportja. Az eddig leírt fajok száma már jóval egymillió felett van. A törzsbe tartozó állatok testfelépítése, élettani folyamatai, életmódjuk, viselkedésük, ökológiai jellemzőik igen változatosak. Ennek ellenére néhány, nagyon jellegzetes tulajdonság hasonló az ízeltlábúak közé sorolt fajoknál. Ezek a következők:

A. A zigóta részleges, felületi barázdálódása. Az ízeltlábúak petéje sok szikanyagot tartalmaz. A sziktömeg a petesejt közepén helyezkedik el. A barázdálódás, a blasztomérák kialakulása a sziktömeg felszínén következik be.

B. Szelvényekből felépülő test. A gyűrűsférgek teste is szelvényezett, azonban a test többé-kevésbé hasonló egységekből, gyűrűkből épül fel (homonóm szelvényezettség), míg az ízeltlábúak esetében a szelvények felépítése különböző (heteronóm szelvényezettség). Az ősibb ízeltlábúak szelvényszáma változó, míg az újabban kialakultaké állandó. Ezeknél megfigyelhető, hogy állandó számú szelvényből egységes testrészek (tagmata) alakulnak ki. A rovaroknál például a fej, a tor és a potroh ilyen testrész. További jellegzetesség, hogy a szelvények összeolvadhatnak (tipikusan például az ikerszelvényeseknél), esetenként a kívülről látható szelvényezettség el is tűnik (például a pókok, atkák testén).

C. Ízelt láb. A névadó testrész, az ízelt láb, rövidebb-hosszabb csövekből áll. Ezeket puha kitines hártyák kötik össze egymással. Belül komplikált izomrendszer található. Ősi bélyeg, ha szelvényenként egy pár láb látható. A lábak az evolúció során átalakultak, módosultak. A lábak száma redukálódott, bizonyos szelvényekről a lábak teljesen eltűntek. Elágazó, hasadt lábak figyelhetők meg egyes rákoknál. Ezeknél szájszervekké, párzószervvé, úszószervvé is változtak a járólábak. A pókszabásúak jellegzetes csáprágói vagy a rovarok szájszerveinek egyes részei szintén lábakból alakultak ki.

D. Kitines kutikula. A férgeknél megismert, puha, kollagéntartalmú kutikulával borított bőrizomtömlő helyett az ízeltlábúaknál kemény, kitint tartalmazó kültakaró jelent meg. A kitin az élővilágban rendkívül elterjedt anyag. Előfordul például a gombák sejtfalában, a gyűrűsférgek és a puhatestűek testében is. Azonban sehol sem nyer annyira fontos szerepet, mint az ízeltlábúak esetében, ahol a kültakaró egyben a külső váz is.

E. Trachearendszer. A légzőszerv nagyon sok fajnál a test felszínéről induló és egyre jobban elágazó csőrendszerből, üregekből, a trachearendszerből áll. A legvékonyabb hajszálcsövek (tracheolae) tracheavégsejtekben végződnek. E sejtek nyúlványai a testi sejtekbe vagy azok közé nyúlnak. A trachearendszer tipikus formája a rovaroknál és a százlábúaknál figyelhető meg. Több kutató véleménye szerint ez a légzésmód az evolúció során többször és több csoportnál, egymástól függetlenül jött létre.

F. Koncentrálódó hasdúclánc-idegrendszer. Az ízeltlábúak idegrendszere alapvonásait tekintve a gyűrűsférgek hasdúclánc-idegrendszeréhez hasonló. Az ősi fajoknál a szelvényezettség még jól felismerhető, az idegdúcok (ganglionok) különállóak. Jellegzetes változás a törzsfejlődés folyamán az, hogy az egymás mellett található dúcok összeolvadnak egymással. A garat feletti dúcokból egységes agy jön létre, mely az idegrendszer legfőbb irányító központjává válik. Morfológiai és működési szempontból is szoros kapcsolatban áll a garat alatti dúcok egységével. A hasi dúcok összeolvadnak, egységes idegtömeget képeznek, és a járólábak tövének környékére helyeződnek át.

G. Pontszemek és összetett szemek. Az ízeltlábúak látószerve különleges felépítésű, kitinlencsével ellátott szem. Állhat önmagában, ekkor pontszemnek (ocellus) nevezik. A pókszabásúaknak csak pontszemeik vannak. A legtöbb csoportban azonban összetett szemek vannak, melyek egyszerű szemekből épülnek fel. Összetett szemei vannak a rákoknak, a rovaroknak, az ikerszelvényeseknek és a százlábúaknak. Sok csoport fajainak pontszemei és összetett szemei egyaránt vannak.

A felsorolt jellegzetességek nem külön-külön, hanem együttesen teszik az ízeltlábúakat igen jellegzetes, másokkal össze nem téveszthető csoporttá.

Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)

Altörzs: Rákok (Crustacea) 16.1. fejezet

Altörzs: Soklábúak (Myriapoda)

Osztály: Százlábúak (Chilopoda) 16.2. fejezet

Osztály: Ikerszelvényesek (Diplopoda) 16.3. fejezet

Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda) 16.4. fejezet

Altörzs: Csáprágósok (Chelicerata)

Osztály: Pókszabásúak (Arachnida) 16.5. fejezet

Megjegyzés: A soklábúak altörzsébe tartozó fajokat homonóm szelvényezettség, egy pár tapogató a fejen, függelék nélküli mandibula, és érzékszervként szolgáló temporális szerv, a csáp mögött jellemez. A csáprágósok szájnyílásának közelében lévő egyik lábpár csáprágóvá alakult át. Ehhez méregmirigy is csatlakozik.

Rákok (Crustacea)

A rákok teste jól láthatóan szelvényezett. A szelvények száma változó, általában 10–20 szelvény figyelhető meg, de lehet ennél több is. A test felépítése változatosan alakult. A fej (cephalon), rá a tor (thorax) és a potroh (abdomen, pleon) különböző mértékben összenőhet egymással. A testtájak (tagmata) azonban a lábak elhelyezkedése és felépítése alapján mégis elhatárolhatók egymástól (16.1. ábra). A rákok tora és potroha nem homológ a rovarok hasonló testtájaival.

16.1. ábra - A folyami rák morfológiája. el: első csáp, ex: exopodit, hp: hátpajzs, jr: járólábak, má: második csáp, ol: olló, pl: párzóláb, po: potrohlábak, rá: rágó, te: telson, vb: végbélnyílás (Hatsek és Cori nyomán)

kepek/16.1.abra.png


A testfüggelékek (az első pár csáp kivételével) a rákokra jellemző alapvető lábtípusból, a hasadt lábból vezethetők le. A hasadt láb alapízéhez (basipodit) egy – rendszerint rövidebb – belső ág (endopodit) és egy külső ág (exopodit) kapcsolódik. Gyakori, hogy a láb alapízéhez egy vékony falú, elágazó, lapos kitüremkedés (epipodit) csatlakozik. Ez a légzőszerv a kopoltyú. A hasadt láb két utolsó íze ollóvá (chela vagy subchela) alakulhat.

A szájszervek is a hasadt lábból vezethetők le (16.2. ábra). Némely esetben a lábakról a külső ág hiányzik. Ekkor nem elágazó, pálcalábakról beszélünk. Ha a láb lapos, széles lemezzé, levéllábbá (phyllopodium) alakult, akkor a légzés feladatát látja el, szűrőszervként működik és/vagy úszásra is szolgál.

16.2. ábra - Egy ágascsápú rák (Calanus sp.) hasadt lábból kialakult rágója. en: endopodit, ex: exopolit (Hennig nyomán)

kepek/16.2.abra.png


A fej hat szelvény összeolvadásából jött létre, és öt pár függelék található rajta. Ezen két pár csáp látható. A csápok mozgásszervek vagy érzékszervek (mechanikai és kémiai érzékelés). Az első csáp egy, a második rendszerint két ágból áll. Ez utóbbi szervet a csáprágósok tapogatólábával tekintik rokon szervnek, mivel mindkettőt az utóagy (tritocerebrum) idegzi be. A két pár csáp a rákok jellegzetessége, más ízeltlábú csoportnál ez nem fordul elő. A szájszerv (gnathopodium) három lábpárból alakult ki. Változatos felépítésű lehet, bár nem annyira sokféle, mint a rovarok szájszervei. Egy pár rágó (mandibula) és két pár állkapocs (1. és 2. maxilla) alkotja ezt a szervet. A torszelvények részben vagy egészben összeolvadhatnak a fejjel, így jön létre a fejtor (cephalothorax). A tor lábai járásra szolgáló pálcalábak, vagy az úszás szolgálatában álló levéllábak és hasadt lábak. Az első tor-lábak gyakran részt vesznek a táplálék vagy a nőstények megragadásában és fogva tartásában. Felépítésükben az állkapcsokhoz hasonlítanak. A potroh jól elkülönülő ízekből áll. Utolsó szelvényén (telson) gyakran egy pár ízelt függelék (furca) található.

A rákok testét sok esetben a kültakaró kettőzetéből kialakuló burok fedi. Előfordul, hogy a fej hátsó szegélyéről indul ki, ráborul a fejre és a torra is. Ekkor fejpajzsnak (carapax) nevezik (Decapoda). Máskor két oldalról veszi körül a testet. Ez esetben héj (testa) a neve (Ostracoda, Cladocera). A kettős fal külső rétegébe sokszor mészsók rakódnak le, így a fejpajzs vagy a héj kiváló védelmet nyújt az állatnak. A belső réteg ezzel szemben vékony, hártyás és légzőszervként működik.

A kültakaró külső rétege kitines kutikula. A kutikula alatt található a prokutikula. A mészsók ebbe a rétegbe rakódnak be. A kültakaró legbelső rétegét a hipodermisz képezi. A kültakaróban pigmentsejtek is előfordulnak, a prokutikula külső felszínén.

A rákok bélcsatornája a szájszervekkel kezdődik (16.3. ábra). Ezeket két kitines lemez határolja: felülről a felső ajak (labrum), alulról pedig az alsó ajak (labium). Az előbél több esetben rágógyomorrá (mastrix) alakult át, melyben kitinfogak, kitinlemezek vagy mészszemcsék is találhatók. Az emésztés fő helye a változó nagyságú középbél. Egy vagy több pár kitüremkedés van itt, melyek közül az első átalakult középbéli miriggyé (hepatopancreas). A középbéli mirigy néha alig észrevehető, máskor terjedelmes. Igen összetett feladatot lát el: emésztőnedveket termel, felszívja a lebontott tápanyagokat, raktározza azokat, sőt még méregtelenítésre is alkalmas. A középbéli mirigy glikogént, zsírt és kalciumot is raktároz. A tápanyagok felszívása a középbél falán és a középbéli mirigyet átszövő csöveken keresztül történik. A végbél az utolsó potrohszelvényen nyílik. A rákok körében sokféle táplálkozási típus fordul elő. Néhány példát sorolunk csak fel: a legelterjedtebbek azok a növényevő fajok, amelyek szűrik a vízben lebegő növényeket (fitoplanktont). Az ágascsápú rákok (Cladocera) szűrőkészülékét a 3. és a 4. lábpár alkotja, az evezőlábú rákok (Copepoda) esetében pedig a szájszervek szűrik a táplálékot. A szűrés az ágascsápúaknál inkább passzív folyamat. A lábakról kiinduló kitinszőrök meghatározott lyukbőségű szitát alkotnak, amelyen az áramló vízben úszó táplálékdarabok (algák, egysejtűek, elhalt növényi részek stb.) fennakadnak. Az evezőlábúak elsősorban szájszerveik aktív mozgása segítségével veszik fel a táplálékukat. Vannak vegyestáplálkozású rákok, melyek elhalt növényi és állati anyagokat is esznek (Decapoda). Előfordulnak körükben ragadozók (egyes Copepoda fajok), de ektoparaziták (Branchiura) is.

A planktonikus rákok elsősorban a kültakarón keresztül, külön légzőszerv nélkül bonyolítják a gázcserét. A legtöbb faj azonban kopoltyúkkal rendelkezik. A kopoltyúk vagy a torlábak függelékei, vagy a test oldallemezeiből emelkednek ki. A lábak mozgása biztosítja, hogy a kopoltyúkhoz mindig friss, oxigénben dús víz áramoljék. A szárazföldi rákok (egyes Isopoda fajok) a trachearendszerhez hasonló csőhálózattal rendelkeznek. Ennek segítségével lélegeznek.

A rákok keringési rendszere igen különböző módokon alakult. Vannak zárt keringési rendszerű fajok, de olyanok is, amelyeknek testéből ez a szervrendszer teljesen hiányzik. Rendszerint azonban nyílt keringési rendszerük van (16.3. ábra). Ennek központja a hosszú, megnyúlt, zsákszerű szív, melyhez előre és hátra irányuló, elágazó erek csatlakoznak. A szív oldalán nyílások (ostia) találhatók. Számuk 1–18 pár. A testfolyadékban színanyagok (hemocianin, néha hemoglobin) is előfordulhatnak, de meglehetősen ritkán. Alakos elemek a testfolyadékban az amőboid, fagocitáló sejtek. Sérüléskor a testfolyadék alvadását segítik.

16.3. ábra - Tízlábú rák (Decapoda) fontosabb belső szervei. A: a test hosszmetszete, B: a fej hosszmetszete. ag: agydúc, cs: csáp, er: erek, gy: gyomor, hd: hasdúclánc, he: here, ki: kiválasztószerv, km: középbéli mirigy, kü: kopoltyúüreg, ny: nyelőcső, ov: ondóvezető, ra: rágó, ri: rágóizom, si: szív, sz: szem, yo: Y-szerv, vb: vékonybél, vn: végbélnyílás (Bames és Burghause nyomán)

kepek/16.3.abra.png


Kiválasztószerveik a vesécske (nephridium) típusba sorolhatók, bár erőteljesen módosultak (16.3. ábra). Felépítésüket és eredetüket tekintve igen hasonlítanak a csáprágósok csípőmirigyeihez. Nevüket elhelyezkedésükről kapták. A 2. csáp tövében lévő vesécskét csápmirigynek, a 2. állkapocs tövében találhatót állkapcsi mirigynek nevezik. A lárvákban mindkét típus megtalálható, a kifejlett állatokban azonban együttesen ritkán fordulnak elő. Meg kell említeni, hogy a kopoltyúk (miként a halaknál is) fontos szerepet játszanak az ammónia kiválasztásában. A rákok testfolyadékuk ionegyensúlyát elsősorban a kopoltyúkon keresztül szabályozzák. A vesécskék jelentősége az ioncserében csekély, feladatuk elsősorban a szervezet vízháztartásának szabályozása. Eltérően a rovaroktól, a rákoknál Malpighi-edények sohasem fordulnak elő. Viszont – hasonlóan a többi ízeltlábúhoz – az anyagcsere szilárd végtermékeit fagocitáló sejttípus (nephrocyta) itt is megtalálható.

A rákok ivarszervei nagyon egyszerű felépítésűek (16.3. ábra). Mind a hímek, mind a nőstények ivarszerve páros, hosszúkás, zsákszerű szerv. Az ivarszervek a test hátoldalán, a bélcsatorna mellett helyezkednek el. A legtöbb rákfaj váltivarú, de az ivari dimorfizmus nem feltűnő, a nemeket nehéz első látásra megkülönböztetni. A hímek párzószervvel (penis) rendelkeznek, vagy valamelyik lábukkal (gonopodium) juttatják spermájukat a nőstény ivarnyílásába. A spermiumoknak rendszerint nincs farkuk, mozgásra nem képesek. Zigótáik teljes vagy felületi barázdálódással fejlődnek tovább. Embrionális fejlődésük néha a gyűrűsférgekére emlékeztet. Posztembrionális fejlődésük lehet közvetlen (epimorphosis) vagy közvetett (metamorphosis). A közvetlen fejlődés másodlagos, leszármaztatott jelleg. Tipikus a közvetett fejlődés, annak is az a módja, amikor a petéből kikelő lárva szelvényszáma kevesebb, mint a kifejlett állaté, és a lárvák testfelépítése, életmódja eltér a kifejlett állatokétól (anamorphosis). A rákoknak számos, rendkívül eltérő lárvatípusa van, ezért a következőkben csupán a hazánkban leggyakoribb formákról lesz szó (16.4. ábra). A legősibb lárvatípus a naupliusz. Tojás formájú kis állat, melyen a két pár csáp, az egy pár rágó és a naupliusz szem jól felismerhető. A naupliuszokból fejlődnek ki fokozatos vedlések után a már több szelvénnyel és lábbal rendelkező metanaupliuszok. A naupliusz lárvák egy speciális, gyakori típusa a ciprisz (cypris) lárva. A magasabb rendű rákok jellemző lárvája a tövises lárva (zoea). Fejpajzsáról hosszú, erős tövis nyúlik ki. A torán 2–3 hasadt láb található. A tövises lárvákhoz hasonlítanak a mizisz (mysis) lárvák. Ezeken azonban már az összes torláb megtalálható. A rákok körében előfordul az ivadékgondozás is. A nőstények a potrohlábaikhoz ragasztva, azok védelmében, vagy a héj alatti költőüregben hordják petéiket egészen a kikelésig. Egyesekre jellemző a szűznemzés, valamint a nemzedékváltakozás is.

16.4. ábra - A rákok lárvaformái. A: naupliusz, B: ciprisz lárva, C: tövises (zoea) lárva. el: első csáp, fa: felső ajak, má: második csáp, rá: rágó, sz: naupliusz szem (Meglitsch és Schram nyomán)

kepek/16.4.abra.png


A rákok hasdúclánc-idegrendszerrel rendelkeznek (16.3. ábra). Az ősi felépítés azonban sok csoportban módosult, és összeolvadások is megfigyelhetők. Kivételesen az összes idegdúc egyetlen hatalmas garat alatti dúcot alkot. Igen jellemzőek a központi idegrendszerben a gyors ingerületvezetésre képes óriás idegsejtek. A rákok garat feletti dúcában számos neuroszekréciós sejt található. Ezeken kívül belső elválasztású mirigyek is találhatók a szervezetükben (16.3. ábra). Ezek a következők: szinuszmirigy, X-szerv (neurohaemalis szervek), petefészek, androgén mirigy, Y-szerv. A rákok vedlésének mechanizmusa alaposan kutatott. A szemnyélben található X-szerv a vedlést gátoló hormont (MIH) termeli. Innen a hormon a szinuszmirigybe, majd a vedlés alatt a testfolyadékba kerül. Ezzel megakadályozza, hogy az Y-szerv által termelt vedlési hormon (crustecdyson) kifejtse hatását. A színváltozást két hormon szabályozza. Az egyik hormon (PDH) hatására a pigmentsejtekben levő színanyagok a sejtben szétoszlanak, ha pedig a másik hormon (ECH) kerül túlsúlyba, akkor a citoplazmában koncentrálódnak. Érdekes, hogy a színváltozás gyakran napi ritmust követ, nappal sötétek (így védekeznek az UV-sugárzás ellen), éjjel világosak az állatok. Ez a ritmus akkor is megmarad, ha állandó sötétségben tartják őket. Az ivarszervekben termelődő hormonok hatására fejlődnek ki a másodlagos nemi jellegek (vö. 4.7. fejezet).

A rákok érzékszervei jól fejlettek. A lárvakorban jellemző naupliusz szem páratlan, egyszerű felépítésű, rendszerint a fej közepén található. Általában három, néha négy egyszerű szem (ocellus) szorosabb-lazább kapcsolatából áll. Valószínűleg a fény irányának érzékelésére szolgál. A rákok fejének két oldalán legtöbbször jól fejlett összetett szemek vannak, melyek számos esetben rövidebb, hosszabb nyélen (peduncle) ülnek. A szemek képlátásra, sőt sokszor a színek megkülönböztetésére is alkalmasak. A mechanikai érzékszervek elsősorban a csápokra és a lábakra koncentrálódtak. Ugyanitt találhatók a kémiai érzékszervek sorba rendezett érzékszőrei is. A magasabb rendű rákok a csápok tövében, a potrohlábak eredésénél vagy az utolsó potrohszelvényben található helyzetérzékelő szervvel (statocysta) rendelkeznek.

Osztály: Phyllopoda

Rend: Csupasz levéllábúrákok (Anostraca) 16.1.1. fejezet

Rend: Pajzsos levéllábúrákok (Notostraca) 16.1.2. fejezet

Rend: Ágascsápúrákok (Cladocera) 16.1.3. fejezet

Osztály: Maxillopoda

Rend: Haltetvek (Arguloida) 16.1.4. fejezet

Rend: Féregatka-alakúak (Pentastomida) 16.1.5. fejezet

Alosztály: Kagylósrákok (Ostracoda) 16.1.6. fejezet

Alosztály: Evezőlábú rákok (Copepoda) 16.1.7. fejezet

Osztály: Magasabbrendű rákok (Malacostraca)

Rend: Tízlábú rákok (Decapoda) 16.1.8. fejezet

Rend: Hasadtlábú rákok (Mysidacea) 16.1.9. fejezet

Rend: Edriophthalma

Alrend: Ászkarákok (Isopoda) 16.1.10. fejezet

Alrend: Felemáslábú rákok (Amphipoda) 16.1.11. fejezet

Megjegyzés: A Phyllopoda osztály fajainak testszelvény száma változó, a testet boríthatja héj, a toron legtöbbször levéllábak, az utolsó testszelvényen villás függelék található. A Maxillopoda osztály jellemzője, hogy az első csáp nem ágazik el, hat torszelvényük van és az öt potrohszelvényen nincsenek végtagok. Amagasabbrendű rákok teste majdnem mindig 19 szelvényből áll (fej: 5, tor: 8, potroh: 6 szelvény). Jellemző a hátpajzs. Lárvájuk rendszerint zoea típusú. Az Edriophthalma rend fajainak nincs hátpajzsuk, a torlábak egy ágúak, az összetett szemnek pedig nincsen nyele.

Csupasz levéllábúrákok (Anostraca)

Körülbelül kétszáz faj tartozik a csupasz levéllábú rákok közé. Megnyúlt testű, 1–10 cm hosszú állatok (16.5. ábra). Hátpajzsuk hiányzik. A hímek második csápja erős fogókészülékké alakult át, mellyel szilárdan tartják a nőstényeket párzás közben. A tor 11 (ritkán 17, vagy 19) szelvényből áll. Mindegyik szelvényhez egy pár levélláb csatlakozik. Ezek mozgásra, légzésre és a táplálék kiszűrésére egyaránt alkalmas szervek. Hasdúcláncidegrendszerük ősi felépítésű, a dúcok összeolvadása nem figyelhető meg. A hímek gyakran csupán elenyésző számban fordulnak elő. Kisebb édesvizű vagy sósvizű tavak lakói, de a tengerekben nem élnek.

16.5. ábra - Egy tócsarák (Branchipus sp.)szervezetének vázlata (Barnes nyomán)

kepek/16.5.abra.png


Asóféreg (Artemia salina) különböző jellegű, elsősorban erősen sós vizekben él. Alegnagyobb sótűrésű rákfaj. Elterjedt hazánkban a közönséges tócsarák (Branchipus stagnalis). Teste nyúlánk. Összetett szemei nyélen ülnek. A nőstény petéit költőtáskában hordja. Haltáplálék.

Pajzsos levéllábúrákok (Notostraca)

A pajzsos levéllábúrákok mintegy húsz fajt magába foglaló csoportot alkotnak. Az állatok 3–6 cm hosszúak. Nevüket a hatalmas fejpajzsról (carapax) és lapos, széles lábaikról kapták (16.6. ábra). A lábak száma egészen 70 párig terjedhet. Jellemző, hogy a potroh hátulsó szelvényein több pár láb is lehet. A hatalmas, lapos fejpajzs szinte az egész testet befedi. Az első pár torláb vége hármasan elágazik, hosszú, ízelt nyúlványokban végződik.

16.6. ábra - Nyári pajzsosrák (Triops cancriformis) testfelépítésének vázlata(Kaestner nyomán)

kepek/16.6.abra.png


Az érzékelésben, a mechanikai ingerek felfogásában játszik szerepet. A második pár csáp redukálódott. Fejükön két összetett szem és négy pontszem található. A potroh végéről két igen hosszú, sok ízből álló nyúlvány (furca) indul ki. Erős rágó szájszervükkel virágos növényeket rágnak meg.

Hazánkban a rizsföldeken mindenfelé gyakori kártevő a fiatal rizsnövények gyökerét elrágó, a palántákat a talajból kitúró, 2–4 centiméter hosszú nyári pajzsosrák (Triops cancriformis). Hasán és hátára fordulva egyaránt jól úszik. Csápjai rövidek, a hátpajzs alól az elülső lábakról kiinduló elágazó ostorok nyúlnak ki.

Ágascsápúrákok (Cladocera)

Több száz fajt sorolnak ebbe a csoportba. Testnagyságuk néhány tizedmillimétertől egy centiméterig terjed. Testüket jobbról és balról egy-egy héj veszi körül, ezek rendszerint a teljes testet elfedik. A két héjat erős izom tartja össze. A nőstények testének hátoldala és a héj között található a költőüreg, amelyben a peték fejlődnek. A 2. pár csáp igen erősen fejlett, szőrökkel gazdagon ellátott és elágazó szerv (16.7. ábra). A lebegő állat lefelé csapva ezzel az evezővel felemelkedik, majd a következő csapásig lefelé süllyed, így ugráló mozgás jön létre (vízibolhák). A potroh vége jellegzetes alakulású, fontos határozóbélyeg. Bélcsatornájuk kevéssé tagolt, enyhén kanyarulatos cső. Táplálékukat a vízből szűrik ki. Mivel sok algát fogyasztanak, gátolják a vizek eutrofizálódását. Szívük (ha van) egyszerű, rövid, a hátoldalon található. A lábakon levő kopoltyúkkal és a héj belső falán keresztül lélegeznek. Kiválasztószervük az állkapcsi mirigy. Kedvező körülmények között szűznemzéssel szaporodnak, ezért rövid idő alatt nagy egyedsűrűséget érhetnek el. Posztembrionális fejlődésük kifejlés (epimorfózis). Ha a környezeti tényezők kedvezőtlenné fordulnak, megjelennek a hímek, megtermékenyítik a nőstényeket. Ezek tartós petéket termelnek, amelyek egy jellegzetes alakú tokban (ephippium) (16.7. ábra) találhatók. Az efippiumban levő peték (számuk általában 12 darab) képesek átvészelni a vizek kiszáradását, a szárazságot, a hideget, sőt a halak és a madarak bélcsatornáján is áthaladhatnak anélkül, hogy a védőburkot az emésztőenzimek feloldanák. A kagylós ágascsápú rákok testalakja az egymás után következő generációkban lassan változhat (cyclomorphosis), és szabályos évszakos ciklust mutathat (16.7. ábra). Hasonló változásokat a kerekesférgeknél és más állatoknál is megfigyeltek. Bár többféle magyarázat van a jelenségre, pontos okát nem ismerik.

16.7. ábra - A: a kis vízibolha szervezetének vázlata. B: efippiuma, C: ciklomorfózisa.(a: nyári forma, b: tavaszi és őszi forma). bé: bélcsatorna, el: első csáp, hé: héj, iz: izmok, kö: költőüreg, má: második csáp, pe: peték, pv: potrohvég, si: szív, sz: szem (Sars nyomán)

kepek/16.7.abra.png


A legtöbb faj az ágascsápúrákok (Cladocera) alrendjébe tartozik. Igen elterjedt a tapadó lencserák (Limnadia lenticularis) és számos vízibolhafaj (Daphnia spp.).Ezutóbbiak fontos haltáplálékot jelentenek a halgazdaságokban és nélkülözhetetlenek az ivadéknevelésben. Nagy mennyiségű algát fogyasztanak, ezáltal az eutrofizációt csökkentik.

Haltetvek (Branchiura)

Megközelítően nyolcvan faj tartozik a haltetvek közé. Ezeknek a lapított testű, ovális alakú állatoknak 0,5–3 cm a testhosszúságuk (16.8. ábra). Testfelépítésük az ektoparazita életmódhoz alkalmazkodott. Fejpajzsuk széles, hosszú. Csápjaik rövidek, az 1. csápon erős fog látható, amely a kapaszkodást segíti. Szúró-szívó szájszerveik a felső és alsó ajakból, valamint a szúrósertévé alakult rágóból épülnek fel. Az első pár állkapocs alapízei tapadókoronggá módosultak. A tapadókorong segítségével szívja rá magát a haltetű a táplálékul szolgáló hal kültakarójára. Páros összetett szemeik és két csoportban álló 3–3 naupliusz szemük van. A torról négy pár elágazó láb indul ki. Ezekkel úszik az állat. Bélcsatornájuk terjedelmes, üregét a középbélből kiinduló zsákok növelik. Mivel a halakon csak a vérszívás idejéig tartózkodnak, ezekben a kitüremkedő üregekben raktározzák a táplálékot. A szívből a fej felé hosszú aorta indul ki. A véráramlást a potroh mozgása is segíti. A nőstényeket a hímek rendszerint vérszívás közben termékenyítik meg. A peték a vizek aljzatára hullanak. A naupliusz lárvák már a peteburkon belül kialakulnak, ezért a kikelő állatok a kifejlett alakokhoz hasonlítanak. Elsősorban halakat károsítanak, de a gőtéket is megtámadják.

16.8. ábra - Haltetű (Argulus sp.)szervezetének vázlata(Kaestner nyomán)

kepek/16.8.abra.png


Halastavainkban gyakori kártevő a pontytetű (Argulus foliaceus). Vérszívása során a halak kültakaróját felsérti, és utat nyit a másodlagos fertőzések (baktériumok, gombák) számára. További károkat okoz azzal, hogy a halak vérében élő vírusokat és baktériumokat is terjeszti.

Féregatka-alakúak (Pentastomida)

Féregszerűen kinéző, de embrionális fejlődésük alapján az ízeltlábúakhoz közelebb álló fajokat egybefogó csoport. Néhány centiméteres testnagyságú állatok tartoznak ebbe a törzsbe. Kivétel nélkül paraziták, rendszerint gerincesekben, mindenekelőtt hüllőkben élősködnek, de az emlősöket is gyakran fertőzik. Különösen sok faj él a kígyók légutaiban. Kültakarójuk gyűrűzött, kitines kutikulával borított bőrizomtömlő. Szájnyílásuk környékén két pár csökevényes, karmokkal ellátott lábpár található, mellyel a gazda légzőszervében megkapaszkodnak, de szükség esetén lassan mászni is képesek. Bélcsatornájuk egyszerű felépítésű, kevéssé tagolt, egyenes cső. Élősködő életmódjuk következtében számos szervük visszafejlődött (keringési szervrendszer, szemek). Kiválasztó szervrendszerüket speciális sejtek, kloridsejtek alkotják. Idegrendszerük erősen redukálódott hasdúclánc idegrendszer, mindössze az előtestben található néhány idegdúcpár. Ezek idegzik be az érzékszerveket. Az endoparazita életmódnak megfelelően fejlett mechanikai és kémiai érzékszervekkel rendelkeznek. Váltivarúak, többféle lárvatípus figyelhető meg a posztembrionális fejlődés során. Gyakori a köztigazdával (főleg halak, emlősök) történő fejlődés is.

A kutyák orrférge (Linguatula serrata) a szakirodalomban sűrűn emlegetett, kozmopolita faj, amelyet azonban hazánkban már évtizedek óta nem mutattak ki. A sirályok orrférge (Reighardia sternae) egész Európában elterjedt.

Kagylósrákok (Ostracoda)

Mintegy tizenötezer kagylósrákfaj ismert napjainkban. Mivel aránylag jól fosszilizálódnak, a kihalt fajokról is sok információ áll rendelkezésre. Igen kicsi állatok, testnagyságuk egy milliméter körüli (16.9. ábra). Testüket két oldalról a kagylók alakjához hasonló két héj veszi körül. Ezeket záróizmok tartják össze.

16.9. ábra - Kagylósrák (Cypris sp.)szervezetének vázlata(Zenker és Gerstäcker nyomán)

kepek/16.9.abra.png


Nyugalmi állapotban a héjak zárva vannak és az egész testet beborítják. Ilyen állapotban a szárazságot is átvészelik. Törzsük (a tor és a potroh együtt) igen rövid, a tor legfeljebb két pár lábat visel. Szervezetük erősen leegyszerűsödött. Jellemző a bőrlégzés, a csápmirigyek és az állkapcsi mirigyek megléte és az, hogy a hasdúclánc-idegrendszer csökevényes. Lárváik ciprisz lárvák. Rendszerint tengerek vagy édesvizek fenekén élnek. Különféle táplálékot fogyaszthatnak. Szűrő tevékenységükkel hozzájárulnak a vizek tisztításához. Különös jelentőségük, hogy segítségükkel a földkéreg egyes rétegeinek korát meg lehet állapítani. Ezért a kőolajkutatások során kagylósrák-határozásokat is végeznek.

A legnagyobb édesvízi faj a magyarkagylósrák(Hungarocypris madarászi).

Evezőlábú rákok (Copepoda)

Fajgazdag, több ezer fajt magába foglaló, általában 1–2 mm testhosszúságú állatok csoportja. Testszelvényeik jól láthatók, mert a fejpajzs vagy héj hiányzik (16.10. ábra). A fejtor a fej szelvények és az első vagy első két torszelvény összeolvadásából jött létre. Az első csáp rendkívül hosszú. Mint lebegtető szerv játszik szerepet. A második csáp rövid. A toron öt pár rövid, elágazó úszóláb látható. A potroh végén egy pár jellemző alakú függelék (furca) helyezkedik el, de a lábak hiányoznak (16.10. ábra). A szabadon élő fajok általában algaevők: a vízből szűrik ki táplálékukat. Számos ragadozó, endoparazita és ektoparazita evezőlábú rákot is ismerünk. A paraziták szájszerve erősen módosult, szúró-szívó típusú. Rendszerint a kültakarójukon keresztül lélegeznek és a szívük hiányzik. Csak egyetlen naupliusz szemük van, az összetett szemek hiányoznak. Jelentős az ivari dimorfizmus. A hímek a nőstényekhez viszonyítva sokszor igen kicsinyek. A megtermékenyített petéket a nőstények egy vagy két petezsákban a potroh végéhez ragasztva hurcolják magukkal. A posztembrionális fejlődés során számos naupliusz, metanaupliusz és copepodit stádiumon mennek keresztül, mire az ivarérettséget elérik. Tengerekben és édesvizekben egyaránt nagy tömegben fordulnak elő, ezért fontos haltáplálékot jelentenek, különösen az ivadékok számára. Kártételt jelent, hogy különböző férgek (pl. Ligula intestinalis) köztigazdái lehetnek.

16.10. ábra - A: evezőlábú rák (Diaptomus sp.)testfelépítése, B: egy Cyclops faj potrohvége. el: első csáp, ev: evezőláb, iv: ivamyílás, má: második csáp (Marshall és Orr nyomán)

kepek/16.10.abra.png


Egyes parazita fajok (Lernea cyprinacea) kifejlett egyedei olyan nagymérvű morfológiai változásokon estek át az evolúció során, hogy evezőlábú rák voltukat csupán posztembrionális fejlődésük alatt megjelenő lárvaformáik igazolják. Hazánkban az állóvizekben mindenütt gyakoriak a Cyclops és a Diaptomus nemzetség fajai.

Tízlábú rákok (Decapoda)

A legismertebb rend, mintegy tízezer rákfaj tartozik ide. A test hosszúsága 1 millimétertől 60 centiméterig terjed. Jellemző a fejből és a torszelvényekből kialakult, a fejtort beborító egységes fejpajzs. A fejpajzs oldalsó lemezei befedik a kopoltyúüreget. A csápok igen hosszúak, elsősorban tapintószervek. Az első csáp tövében található a páros helyzetérzékelő szerv (statocysta). A második pár csáp belső ága (endopodit) fejlett, sok ízből áll. A fejtoron levő lábak közül az első három pár az állkapcsot (maxilla) alkotja, a hátulsó öt pár pedig járólábbá alakult. Innen ered a rend neve. A járólábak közül az első pár gyakran hatalmas ollót visel, de a következő lábak is lehetnek ollósok (16.11. ábra). A potroh szelvényei világosan láthatók. A potroh lehet hosszú, izmos, ekkor az utolsó szelvényhez több kiszélesedő kitinlemez (uropodit) csatlakozik. Ha a potroh rövid, csökevényes, akkor ezek a lemezek is hiányoznak. A nőstények potrohlábaik között hordozzák és védik a petéket. A tízlábú rákok potrohlábak segítségével hajtják a kopoltyú felé az oxigénben dús vizet. Kutikulájuk vastag, kemény a berakódott kalciumsóktól. Bélcsatornájuk viszonylag tagolt. Jól fejlett rágógyomor és egy kitinszőrőkkel borított szűrőgyomorszakasz is található rajta. Középbéli mirigyük hatalmas. Vegyes táplálékon élnek, a dögöket is megeszik. Keringési rendszerük központja a rövid, izmos szív, ahonnan a kopoltyúk irányába jól fejlett artériarendszer indul ki. Vérükben hemocianin található. Kopoltyúkkal lélegeznek, de mivel a kopoltyúüreget borító kitinlemez belső fala vékony, hártyás, ezért ezen keresztül is lehetséges a gázcsere. Kiválasztószerveik a csápmirigyek és az állkapcsi mirigyek (metanephridium). Érzékszerveik közül a már említett tapintószervek mellett fejlettek az összetett szemek, melyek gyakran rövid nyélen ülnek. Váltivarú állatok. A petéből vagy tövises lárva (zoea) bújik ki vagy a lárvakori átalakulások már a peteburkon belül megtörténnek. Ekkor a kikelő fiatal rák a szülőkhöz hasonlít. Gyakori az ivadékgondozás. Egyes tízlábú rákok hasznosak, mivel eltakarítják az elpusztult növények és állatok maradékát. Húsuk emberi táplálkozásra alkalmas, ezért az édesvízi fajok mesterséges tenyésztésével is próbálkoznak. A természetes vizekben a betegségek és a vízszennyezés következtében populációik száma megcsappant.

16.11. ábra - A folyami rák anatómiája. bé: bél, el: elülső csáp, gy: gyomor, iz: izom, km: középbéli mirigy, ko: kopoltyúlemezek, má: második csáp, si: szív, sz: szem, vé: végbél (Kükenthal–Matthes nyomán)

kepek/16.11.abra.png


Hazánkban elterjedt a folyami rák(Astacus astacus). Lassú folyású vizekben a part közelében él. Elhalt növényi és állati részeket, puhatestűeket, rovarlárvákat egyaránt fogyaszt. A nőstények a petéket a potroh hasoldalára ragasztva hordozzák, ahol azok védett helyen vannak és a lábak mozgásnak következtében a friss oxigénellátás biztosított. A kecskerák (Astacus leptodactylus) asíkvidéki vizekben, tavakban, holtágakban fordul elő elsősorban. Jellegzetessége a hosszú, keskeny olló. Újabban terjed a cifrarák (Orconectes limosus). Napjainkban komoly erőfeszítéseket tesznek több (külföldről származó) tízlábú rákfaj nagyüzemi tenyésztésének kidolgozására.

Hasadtlábú rákok (Mysidacea)

Mintegy félezer, 0,5–3,5 cm hosszúságú faj tartozik ebbe a csoportba. Hátpajzsuk rövid, nem nőtt össze az utolsó négy torszelvénnyel. Potrohuk vékony, hosszú és véglemezben végződik (16.12. ábra). Az első csáp két hosszú ágra válik szét. A torlábak meglehetősen egyforma hasadtlábak. Szemük nagy, mozgatható nyélen ülő összetett szem. Lárváik mizisz lárvák. Általában tengeri állatok.

A pontusi tanúrák(Limnomysis benedeni) a Dunában és a Balatonban is él. Jó haltáplálék.

16.12. ábra - Hasadtlábú rák testfelépítése (Dudich és Loksa nyomán)

kepek/16.12.abra.png


Ászkarákok (Isopoda)

Számos, mintegy ötezer faj tartozik az ászkarákok rendjébe. A néhány milliméteres vagy centiméteres állatok teste ovális, hát-hasi irányban kissé lapított. Hátpajzsuk nincs, a testszelvényezettsége igen jól látszik (16.13. ábra). A szelvényekről oldalirányban gyakran széles kitinlemezek indulnak ki. A torszelvények közül csak az első (ritkán a második is) olvad össze a fejjel fejtorrá. A csápok nem ágaznak el. Az első pár csáp rövidebb, mint a második pár. Lábaik – az első torláb kivételével – nagyjából hasonló felépítésűek. Rágó szájszervük felépítésében gyakran két állkapocs vesz részt. A tapogató (palpus) viszont hiányzik. A hat potrohszelvény részben összeolvad, ilyenkor rövid. A potrohon öt pár hasadt láb található. A láb (exopodit) külső ága légzőszerv, a belső pedig ezt védi. A külső ágon található atracheákkal átszőtt légzőszerv (fehér test). A szárazföldi fajokon a külső ágban bemélyedő, elágazó, vékony falú csöveket találunk, melyek a légzés feladatát látják el. A kültakaró bőrszerű. Rendszerint növényevők vagy avart fogyasztanak, de paraziták is lehetnek. Szimbionta baktériumaik segítségével bontják a cellulózt. Az emésztés fő helye az utóbél. A szívük részben-egészben a potrohban található. Összetett szemeik a fej tetején helyezkednek el. Általában váltivarúak. Posztembrionális fejlődésük (a parazita fajokat kivéve) epimorfózis. Az egyetlen rákrend, amelyben a vízi fajok mellett vannak szárazföldiek is. Ezek a fajok rendszerint éjszakai életmódot élnek, és nedves helyeken (avar között, pincékben, kövek alatt) fordulnak elő. Ellentétben a rovarokkal és a pókokkal, az ászkarákoknak nincs viaszt tartalmazó epikutikulájuk, ezért könnyen kiszáradnak.

16.13. ábra - Ászkarák testfelépítése hasi oldalról nézve. lé: légzőszerv, má: második csáp, pe: peték (Eisenbein és Wichard nyomán)

kepek/16.13.abra.png


Hazánkban minden víztípusban gyakori és helyenként tömeges a közönséges víziászka(Asellus aquaricus). A növényi maradványokat fogyasztja, így fontos a dekompozíciós folyamatokban. Az ászkarákok fontos szerepet játszanak az elhalt növényi maradványok lebontásában. Üvegházakban, kertészetekben megrághatják a növényeket, tehát kártevők is lehetnek.

Az érdes pinceászka(Porcellio scaber) igen sokfelé, erdőkben, kertészetekben is megtalálható. Elsősorban üvegházakban okoz károkat. A rokon fajokkal együtt népiesen „pincebogárnak” nevezik. Tökéletesen össze tud gömbölyödni a közönséges gömbászka (Armadillidium vulgare). Alföldi és dombvidéki területeken mindenütt előfordul. Kedveli a napos, száraz területeket, ahol kövek alatt húzódik meg. Ez a faj helyenként a cukorrépa kártevője lehet.

Felemáslábú rákok (Amphipoda)

Több ezer fajt foglal magába ez a rend. A testnagyság változó, 0,2–14 centiméterig terjed. Testük oldalról lapított (16.14. ábra). Hiányzik a fejpajzs. A második csáp sohasem ágazik el. Első pár torlábuk állkapcsi lábbá alakult, a további négy pár fogókészülékké. Összetett szemeik kiemelkednek a fejből. Szájszerveik rágó típusúak, elhalt növényi részeket esznek vagy ragadozók. A torlábak csípőit széles kitinlemezek borítják. A hat pár potrohláb közül az első három pár hosszú, elágazó és úszásra is alkalmas. A hátulsó három pár pedig erős, rövid ugróláb. Szívük a potrohban található. Kopoltyúik a torlábak csípőízeiről kiinduló lemezek vagy hólyagok. Posztembrionális fejlődésük során lárvaformák nem jelennek meg (epimorfózis). A felemáslábú rákok folyóvizekben és állóvizekben is sokszor tömegesen fordulnak elő, ezért fontos, jó minőségű haltáplálékot jelentenek.

16.14. ábra - Felemáslábú rák testfelépítésének vázlata. el: első csáp, fo: fogóláb, já: járóláb, má: második csáp, rá: rágó, sz: szem, ul: úszóláb (Meglitsch és Schram nyomán)

kepek/16.14.abra.png


Hazánk kisebb-nagyobb folyóvizeiben mindenfelé előfordul a tüskés bolharák (Gammarus roeseli). Elhalt növényi szerves anyaggal (detritusz) táplálkozik. Kiváló haltáplálék. Föld alatti vizekben, kutakban, barlangokban sokfelé előfordulnak a vakrákok (Niphargus spp.). Testük világos vajsárga vagy fehér, szemük hiányzik.