Ugrás a tartalomhoz

Állattenyésztés 3. - Sertés, nyúl, prémes állatok, hal

dr. Babinszky László, dr. Csató László, dr. Hancz Csaba, dr. Horn Péter, dr. Horváth László, dr. Kovács József, dr. Szendrő Zsolt, dr. Wittmann Mihály, dr. Zomborszkyné dr. Kovács Melinda

Mezőgazda Kiadó

A házinyúl biológiai sajátosságai

A házinyúl biológiai sajátosságai

Származás és domesztikáció

Nyúlszerű rágcsálók (Lagomorpha) az eocén korban (45 millió évvel ezelőtt) már éltek.

A házinyúl az üregi nyúltól (Oryctolagus cuniculus) származik, a mezei nyúl (Lupus europaeus) más faj. A legtöbb nyelvben elnevezésük is különbözik, angolul: wild rabbit és hare, németül: Wild Kaninchen és Hase, oroszul: krolik és zajác. A faji elkülönülésnek több bizonyítéka is van; kromoszómaszám: 22, illetve 24 pár; testnagyság, testalkat: kicsi, zömök, illetve nagy, megnyúlt; vemhességi idő: 30–33, illetve 42 nap; fiókák: fészeklakók, csupaszok és vakok, illetve fészekhagyók, szőrösek és látnak; a házinyúllal az üregi nyúl keresztezhető, a mezei nyúl nem (az embriók korai stádiumban felszívódnak).

A legrégebbi üregi nyúltól származó csontlelet 6 millió éves, Spanyolország területén, Andalúziában találták. Kb. 1 millió évvel ezelőtt telepedett meg Dél-Franciaországban, de a Loire évezredeken keresztül természetes határt szabott elterjedésének. Óegyiptomi falfestményeken, domborműveken látható nyúl (i. e. 2500–2000), a föníciaiak szívesen fogyasztották (i. e. 1000). Varro (i. e. 116–27) leírásából tudjuk, hogy a rómaiak fallal körülvett „nyúlkertekben” (leporáriumokban) tartották, és mint vad (vadászható) állat terjedt el a birodalomban. A X. században jelent meg Észak-Franciaországban, majd a középkorban egész Európában elterjedt; a XVI. században jutott el Magyarországra. A szerzetesek kolostorok udvaraiban (XVI. század) nevelték, főként nagyböjt idején fogyasztották mint böjti, a hallal azonosnak tartott eledelt. Bár Agricola 1595-ben már több fajtáról beszámolt (vadas, fehér, hamuszürke, fekete-fehér tarka), a legújabb nézet szerint a domesztikáció kezdete a XVIII. századra tehető. Ettől az időponttól beszélhetünk céltudatos tenyésztésről.

A házinyúl intenzív tenyésztése az 1950-es évek végén kezdődött. Ekkor kerültek Nyugat-Európába az USA-ból az első nagyobb új-zélandi fehér, majd kaliforniai populációk. A hagyományos, gyakran az udvaron felállított faketrecekkel szemben dróthálóból készült ketrecekben és zárt épületekben kezdték tartani a nyulakat. Ugyanerre az időre tehető a nyúltápok megjelenése. A termelékenység és az állományok genetikai képességének kihasználása javult. A ’70-es években állították elő az első korszerű nyúlhibrideket. Az utóbbi években a természetes pároztatás mellett nő a mesterséges termékenyítés szerepe.

Kor és ivar szerinti elnevezések

Újszülött nyúl: a megszületett csupasz állat.

Szopós nyúl: az anya alatt nevelkedő, tejet fogyasztó egyed, az elválasztásig. Ritkábban fiókának is szokták nevezni.

Választott nyúl: az anyától elválasztott állat, a választás utáni napokban.

Az elválasztás utáni korosztály általános elnevezése: a növendék nyúl. Ezen belül hím- és nőivarú növendéknyulat különböztethetünk meg, az angóranyulaknál heréltről is beszélhetünk. A vágási célból nevelt állatok a hízónyulak, levágást megelőzően pedig: vágónyulak. A 10–12 hetes korban tenyészutánpótlásra kiválasztott egyedek a tenyésznövendék nyulak. Az angóranyulaknál a kizárólag tépés, illetve nyírás céljából meghagyott állatok a gyapjútermelő nyulak.

Anyanyúl: a már fedeztetett, vemhes vagy fialt tenyésznyúl. A tenyészérett apaállat a baknyúl.

Külső testalakulás és a küllem elbírálása

Az árutermelő nyúltenyésztésben a testalakulással és küllemmel szemben a termelési tulajdonságok elbírálására helyezik a fő hangsúlyt. Elvárás, hogy a nyúl hordozza a fajtabélyegeket, minden életkorban elérje a fajtára jellemző testnagyságot, jó kondícióban legyen, megfelelő húsformákat mutasson, élénk, érdeklődő magatartás a kívánatos. A durva hibát (süppedt vagy púpos hát, x-láb, lógó fül) mutató, valamint a kis súlyú, a sovány és a beteg állatokat selejtezni kell. Az angóranyulaknál fontos szempont a gyapjú megítélése: nemkívánatosak a túl finom gyapjas, filcesedésre hajlamos egyedek.

A kedvtelésből tartott nyulaknál a fajtára jellemző küllemi (testnagyság, fülhossz, szőrzet, szín, rajzolat stb.) bélyegek a tenyészkiválasztás alapjai. Az egyes fajták leírását a fajtastandardok tartalmazzák.

Értékmérő tulajdonságok

Mennyiségi tulajdonságok

A kvantitatív tulajdonságokat öröklődésük valószínűsége alapján csoportosítjuk:

  • a gyengén öröklődő tulajdonságok (h2 = 0,05–0,25) közé tartoznak a szaporasággal és a nevelőképességgel kapcsolatos tulajdonságok (fedeztethetőség, vemhesülési arány, fialási gyakoriság, alomlétszám, tejtermelés, felnevelési arány);

  • közepesen öröklődik (h2 = 0,3–0,4) a súlygyarapodás, a testtömeg, testformák, a takarmányfogyasztás, a takarmányértékesítés, a gyapjútermelés és -minőség;

  • jól öröklődnek (h2 = 0,5 felett) a vágási kitermeléssel és a húsminőséggel kapcsolatos tulajdonságok, valamint a csecsbimbószám.

A legújabb fejlesztésű számítógépes programok segítségével becsült örökölhetőségi értékek általában az irodalomban (és az előzőekben) megadottaknál kisebbek, mivel a legtöbb olyan zavaró tényező kiszűrhető velük, amelyek a becslés pontosságát rontják.

A házinyúl értékmérő tulajdonságaival kapcsolatos ismereteket az alábbiakban foglaljuk össze.

Fedezőkészség, termékenyítőképesség, az ondó mennyisége és minősége

Lustább bakokkal tovább tart a fedeztetés, mesterséges termékenyítéskor ezektől az állatoktól nehezen vagy nem is vehető sperma. Az ugrókészségre történő szelekciónak (a lusták selejtezésének) inkább mesterséges termékenyítéskor lehet jelentősége. A baknyulak termékenyítőképességével természetes fedeztetéskor általában nincs gond. Az egy ejakulátumban levő spermiumok száma ugyanis a minimális szükségletnek akár 100-szorosa is lehet. Mesterséges termékenyítéskor viszont az ondó mennyiségének, a makro- és mikroszkópos vizsgálattal megállapított jellemzőknek már sokkal nagyobb a szerepük. A rendszeresen kevés és gyenge minőségű ondót adó bakot célszerű kiselejtezni.

Fedeztethetőség, vemhesülési arány, vehemnevelő képesség

A fedeztethetőségen azt értjük, hogy egy bizonyos időszak (pl. egy hét) alatt az anyanyulak hány százalékát sikerül fedeztetni. Mesterséges termékenyítéskor az inszeminálás időpontjában ivarzó (receptív) anyák arányának van szerepe, ugyanis ezek az egyedek jobban vemhesülnek.

A vemhesülési arány azt adja meg, hogy a fedeztetett vagy mesterségesen termékenyített anyanyulak közül mennyi ad pozitív eredményt vemhességvizsgálatkor, illetve hány százalékuk fial le.

A tenyésztésbe állított fiatal anyákat általában könnyebb fedeztetni és jobban is vemhesülnek (különösen mesterséges termékenyítéskor). Közvetlen fialás és választás után az anyanyulak többsége ivarzik, a szoptató anyákat viszont nehezebb fedeztetni. A közvetlenül fialás után fedeztetett anyanyulak 50–60%-a vemhesül, szoptatás alatt fokozatosan javul a termékenyülés, majd az elválasztás időszakára 90% körüli értékre emelkedik. Mesterséges termékenyítéskor a leggyengébb vemhesülést a fialás utáni 5–8. nap között kapjuk. Az ivarzó anyanyulak gyorsabban felveszik a bakot, és természetes pároztatástól vagy mesterséges termékenyítéstől függetlenül jobban is vemhesülnek. A népesebb almot szoptató anyanyulak nehezebben fedeztethetők. Az élénkebb vérmérsékletű anyanyulakat könnyebb fedeztetni, és jobb a megtermékenyülési arány, mint a flegmatikus típusúaknál. Különösen nehezen fedeztethetők és gyengén vemhesülnek az angóranyulak. Az évszak elsősorban a fedeztethetőséget befolyásolja, a vemhesülési arányra kisebb hatással van. Tavasszal várhatók a legjobb, augusztusban–szeptemberben (vedléskor) a leggyengébb eredmények. A szezonális hatás folyamatos 16 órás megvilágítással csökkenthető.

A vehemnevelő képességről a születéskori alomlétszám és az alomsúly (egyedi testtömeg) ad tájékoztatást. Minél több és nagyobb súlyú magzatot nevel az anya, annál jobb a vehemkihordó képessége. Mivel a két méhszarvban véletlenszerűen helyezkednek el az embriók (magzatok), ezért az alomlétszám nem eléggé objektív mutató. Ha a tenyésznövendék nyulak egyik petefészkét műtétileg eltávolítják, a megmaradt petefészek termelése a duplája lesz, vagyis hasonló mennyiségű petesejt termékenyülhet meg, mint normális esetben. A méh anatómiai felépítése (uterus duplex) következtében (a két méhszarv független egymástól) csak az egyik méhszarvban fejlődhetnek embriók. Ezeknél az anyanyulaknál az alomlétszám pontosabban tájékoztat a méh tényleges vehemnevelő kapacitásáról. Spanyolországban ezt a módszert már a szelekciós programba is beépítették.

Fialási gyakoriság

A fialási gyakoriságot két fialás közötti időszak hosszával vagy az évi fialások számával mérik. Az anyánként évente értékesíthető vágónyúl mennyiségének növelésében az egyik lehetőség a fialás és az újrafedeztetés közötti időszak csökkentése. Fialás utáni (postpartum) fedeztetéssel közelíthető meg legjobban a biológiailag elérhető maximális teljesítmény.

Ez a tulajdonság rendkívül összetett, több gyengén öröklődő tulajdonságtól (fedeztethetőség, peteleválás, termékenyülés, embrionális túlélés stb.) függ, ezért genetikai javítása lassú és bizonytalan. A szelekció során azonban erre a tulajdonságra is célszerű figyelemmel lenni, mivel a sűrített fialtatást olyan biológiai erőpróbának tekinthetjük, amely alkalmas az átlagosnál lényegesen jobb szaporodó- és nevelőképességű, egyben a legjobb konstitúciójú anyanyulak kiválasztására.

Alomlétszám

Az alomlétszám az egy fialás alkalmával világra hozott, ill. szoptatott nyulak számát jelöli. Ennek megfelelően összes született, élve született, 21 napos vagy választási alomlétszámról beszélhetünk. Az anyanyulak leggyakrabban 7–12, szélsőséges esetben 1–21 kisnyulat fialnak. A fajtatiszta intenzív nyúlfajtákra 8–9, a hibridekre 9–10-es alomlétszám a jellemző. A világra jött nyulak számát alapvetően a levált petesejtek száma (potenciális szaporaság), a megtermékenyülési arány és az embrionális túlélés határozza meg.

Az anyanyúlban átlagosan 11–15 petesejt válik le. Megfigyelték, hogy első fedeztetéskor az átlagosnál kevesebb a petesejt, de magas az implantációs ráta. A későbbi fedeztetések alkalmával javul a potenciális szaporaság, de nő az embrionális veszteségek aránya. Tavasszal általában több petesejt válik le, mint ősszel. Az alomlétszámra folytatott szelekció és keresztezés hatására nő a sárgatestek száma. A levált petesejtek számára hatékonyabban lehet szelektálni, mint az alomlétszámra, de ahogy nő a sárgatestek száma, ugyanilyen mértékben nő az embrionális mortalitás, így végeredményben az alomlétszám nem változik.

Az alomlétszám a tavaszi hónapokban a legmagasabb, nyáron (meleg hatására) a legalacsonyabb. Az első fialási alomlétszám lényegesen elmarad az átlagostól. A legnagyobb almot a 3–4. alkalommal vemhesült (10–15 hónapos) anyanyulak hozzák világra. Idősebb korban az alomlétszám fokozatosan – a 21 napos (vagy választáskori) határozottabban – csökken. A középnagy testű fajták népesebb almot fialnak, mint a szélsőségesen kis vagy nagy testűek. Egy állományon belül is igaz, hogy az átlagoshoz legközelebb eső testsúlyú anyanyulak nagyobb almot hoznak világra, mint a túlságosan kis és a túlságosan nagy testtömegű egyedek. A könnyen fedeztethető, jól ivarzó fajták, állományok és egyedek alomlétszáma átlag feletti. A közvetlen fialás után megtermékenyült anyanyulak alomlétszáma kissé csökken. Szelekció és keresztezés hatására nő az egy alomban született és felnevelt nyulak száma. Gyakori viszont, hogy a túlságosan népes alomból származó anyanyulak alomlétszáma a kis alomban nevelkedőkhöz képest csökken. A 10 csecsbimbójú anyanyulak többet fialnak és nevelnek fel, mint a 8 csecsbimbósak.

Az alomlétszám több más termelési tulajdonságra is hatással van. A kis létszámú almokban magasabb a teljes alompusztulás aránya, mint a népesebbekben. (Valószínű, hogy a kis almot fialó anyanyulakban valamilyen ok – rossz kondíció, betegség, idős kor stb. – miatt már a vehemnevelő képesség is gyengébb.) A népesebb almok súlya nagyobb, de az egyedi testtömeg kisebb. 8–9-es alomlétszám felett több a gyengébb, kevésbé életképes kisnyúl, és emiatt több hullik el közülük (magasabb a szopóskori elhullás). A népesebb almot nevelő anyanyúl több tejet termel, de nem annyival, hogy ne csökkenjen az egy szopósnyúlra jutó tej mennyisége. A nagy alomban kisebb súllyal született nyulak így a szoptatási időszakban is hátrányban vannak, lemaradásukat a választás után sem tudják behozni.

Több vizsgálat bizonyítja azonban, hogy a nagy, tíznél népesebb almot fialó anyanyulak más tulajdonságokban is átlag feletti képességekkel rendelkeznek, ezért tenyészkiválasztáskor ezeket az egyedeket célszerű előnyben részesíteni.

Tejtermelés

A szopósnyulak 3 hetes korukig gyakorlatilag csak anyatejen élnek, ezért életben maradásuk és gyarapodásuk az anyanyúl tejtermelésétől függ. A nevelési eredmények javítása, a választáskori súly növelése, életképesebb és nagyobb ellenálló képességű nyulak nevelése érdekében az anyanyulak tejtermelő képességét javítani szükséges.

Pontos kísérletekben a napi tejtermelést az anyanyúl testtömegének közvetlen szoptatás előtt és után történő mérésével (a súlykülönbözet alapján) állapítják meg. (Szoptatási időn kívül az anyát kizárják az elletőládából.) Az alom 21 napos súlya és az anyanyúl tejtermelése között szoros kapcsolat van, ezért tenyészkiválasztáskor a 3 hetes alomsúlyt veszik figyelembe.

Az anyanyúl az első napon még kevés (50 g körüli) tejet ad, majd a laktációs termelés csúcsát, 200–250 g-os termeléssel, a 19–21. napon éri el. Ezt követően a napi tejtermelés csökken. Az elapasztás sebessége és időpontja az újratermékenyülés időpontjától függ. A követlen fialás után vemhesült anyanyulak tejtermelése a laktációs csúcsot követően hirtelen csökken, és a 28. napon már alig adnak tejet (3. ábra). A fialás utáni 10–12. napon vemhesült anyanyulak tejtermelése a 26. naptól kezd erőteljesebben csökkenni és a 35–38. napon apad el. (Az üresen maradt anyanyulak egyre kisebb mennyiségben, de még hetekig termelnek tejet.) A tej mennyiségének csökkenése és a szilárd takarmány fogyasztására történő áttérés üteme között összefüggés van. Minél kevesebb tejhez jutnak a szopósnyulak, annál hamarabb és gyorsabban kénytelenek takarmányfogyasztásukat növelni.

A tejtermelésre az alomlétszám gyakorolja a legnagyobb hatást (3. ábra). Minél több nyulat szoptat az anyanyúl, annál több a teje, de az egy szopósnyúlra eső tej mennyisége csökken. A tejtermelésre befolyással van a fialások sorszáma is. Az először szoptató anyanyulak kevesebb, a 3–5. almot nevelők több tejet adnak, az idősebbek tejtermelése fokozatosan csökken. A szoptató anyák számára a 10–15 °C hőmérséklet tekinthető optimálisnak. Az ennél alacsonyabb, de különösen a magas hőmérséklet csökkenti a tejtermelést (3. ábra).

3. ábra - A házinyúl tejtermelése az alomlétszámtól (Torres et al. 1979) a hőmérséklettől (Papp et al. 1999) és az újravemhesülés időpontjától (Szendrő et al. 1985) függően

kepek/n03.png


A tej mennyisége mellett annak összetétele is fontos. Az anyanyúl teje sokkal táplálóbb, mint a tehéntej (4. táblázat). Összetétele a laktáció alatt változik; fialás után és az elapasztás során szárazanyag- (főként a zsír-) tartalma magasabb.

4. táblázat - A nyúl- és a tehéntej összetétele (Lebas 1971)

Összetétel

Nyúltej

Tehéntej

Szárazanyag (%)

26,1–26,4

13

Fehérje (%)

13,2–13,7

3,5

Zsír (%)

9,2–9,7

4

Ásványi anyag (%)

2,4–2,5

0,7

Tejcukor (%)

0,86–0,87

5


A 21 napos alomsúly, mint a szelekciónál figyelembe vehető termelési tulajdonság mellett több érv is szól: tájékoztat az anyanyúl tejtermeléséről és tejének összetételéről (táplálóértékéről), pozitív korrelációban van a születéskori és a felnevelt alomlétszámmal, az alom- és az egyedi testtömeggel, valamint a nevelőképességgel. Végeredményben olyan szelekciós „indexnek” tekinthető, amelyben az egyes tulajdonságok biológiai súlyuk szerint jutnak szerephez.

Csecsbimbószám

Néhány éve derült ki, hogy a tenyésznyulak kiválasztásakor a csecsbimbószámot is célszerű figyelembe venni. A nyulaknak általában 8, 9 vagy 10 csecsbimbójuk van (ritka az ennél több vagy kevesebb csecs). Szelektálatlan állományokban a 8 csecsbimbó a leggyakoribb (40–70%).

A több csecsbimbóval rendelkező anyanyulak általában több nyulat hoznak világra, és annak ellenére, hogy tejtermelésük nem változik, jobban nevelik kicsinyeiket, így a választáskori alomlétszámban még nagyobb a különbség, mint születéskor. A 10 csecsbimbós anyanyulak különösen a népes (10 vagy annál nagyobb) almok nevelésében tűnnek ki.

A többi anyai tulajdonsággal szemben a csecsbimbószám jól öröklődik. Közvetlenül a születés után a csupasz nyulakon mindkét ivaron könnyen megszámolható. Hatékony korai előszelekciós lehetőséget nyújt a jobban szaporodó és nevelő anyanyulak, illetve az ezeket a tulajdonságokat örökítő baknyulak kiválasztásához és a csecsbimbószámon keresztül az állomány reprodukciós képességének javításához.

Testtömeg, tömeggyarapodás

A választást megelőző növekedés az anyanyúl vehem- és tejtermelő képességétől (elsősorban az alomlétszámtól) függ, ezért nem alkalmas az egyedi növekedési képesség megítélésére. A szilárd takarmány fogyasztására történő áttérés időszakában (a 4. héten) a napi átlagos tömeggyarapodás ugrásszerűen megnő. A választást követő hasmenéses megbetegedések miatti kisebb törést leszámítva, 10–12 hetes korig tart a nyulak intenzív növekedési időszaka. A kis testű fajtáknál egy-két héttel korábban, az óriásoknál később kezd a súlygyarapodás számottevően mérséklődni.

A szelekciónál az anyai hatástól mentes, intenzív növekedési szakaszt célszerű figyelembe venni. Ez a középnagy testű fajtáknál a választás és a 10 hetes életkor közötti időszakra esik.

A kis testű fajták napi átlagos súlygyarapodása 20–25 g, a középnagy testűeké 30–40 g, az óriásoké 45–55 g. A vágóhidak által megkívánt minimális 2,5–2,6 kg-os súlyt az intenzív fajták és hibridek általában 10–11 hetes korban érik el.

Takarmányfogyasztás és takarmányértékesítés

A szopósnyulak 3 hetes korukban kezdenek szilárd takarmányt fogyasztani. Napi szükségletük 10–12 hetes korukig nő, majd változatlan szinten marad.

Az egy kg tömeggyarapodáshoz felhasznált takarmány (táp) mennyisége 6 hetes kor előtt 2 kg-nál kevesebb, 6–9 hetes kor között 2–3 kg, 9–12 hetes kor között 3–4 kg, majd egyre gyorsabban 5, illetve 6 kg fölé emelkedik. A 412 hetes kor közötti takarmányértékesítés 3,23,6 kg/kg. A takarmánykiszórással, illetve telepi szinten az anya- és a baknyúl fogyasztásával együtt az 1 kg tömeggyarapodásra vetített takarmányfogyasztás 4–5 kg/kg, esetenként még több is lehet.

A takarmányfogyasztás tenyésztési célból történő mérése egyrészt munkaigényes, másrészt a kapott adatok általában pontatlanok. Egyedi elhelyezésre lenne szükség, a kiszórt mennyiséget vissza kellene mérni, ugyanakkor az egyedi testtömegbeli különbségek (életfenntartó szükséglet) is befolyásolják a fogyasztást. Kedvező, hogy a takarmányértékesítés és a tömeggyarapodás között szoros a korreláció, a súlygyarapodásra folytatott szelekcióval közvetve javítható az állomány takarmányértékesítő képessége is.

Az angóranyulaknál az 1 kg gyapjú előállításához felhasznált takarmány mennyiségét adják meg. A német típusú nőivarú egyedek 55–70, a bakok 65–80 kg takarmányt fogyasztanak 1 kg gyapjú előállításához, francia típusú nyulak esetében ez elérheti a 100 kg-ot is.

Vágóérték

A vágási kitermelés a növendék nyulak hústermelésének egyik legfontosabb mutatószáma, amely az alábbi képlet alapján számítható ki:

V á g á s i   k i t e r m e l é s ,   %   =   k a r k a s z   s ú l y a   é l ő s ú l y ·   100

A karkasz az elvéreztetett, lenyúzott, ehetetlen belsőségek (gyomor és belek) és lábvégek nélküli, konyhakész vágott test. Egyes esetekben fejjel, máskor fej nélkül mérik. Az ehető belsőségekhez egyesek csak a májat és a veséket, mások a szívet és a tüdőt is hozzászámítják. A fentiek miatt az egyes országok vágási gyakorlatától és a számítási módtól függően változhat a vágási kitermelés értéke.

A különböző szerveknek és szöveteknek a teljes test gyarapodásához viszonyított növekedési sebessége a korral változik. Sorrendben leghamarabb az agy, a bőr, az emésztőrendszer, a csontváz és a máj növekedése fejeződik be. Ezeket követi az izom-, majd a zsírszövet növekedésének intenzív szakasza. Az általános növekedésbiológiai változások magyarázzák azt, hogy ugyanazon fajtán belül a kisebb súlyban vágott nyulaknak rosszabb, a nagyobb testtömegben vágottaknak jobb a vágási kitermelése.

A kis, a középnagy és a nagy testű fajták azonos súly elérésekor eltérő „érettségi” stádiumban vannak. 2,5 kg-os tömegben a kis testűek már kezdenek elzsírosodni, az óriásokban azonban ekkor még intenzív az izom- (hús-) beépülés. Ez a magyarázata annak, hogy azonos súlyban vágva a kisebb testű fajtáknak jobb, a nagyobb testűeknek rosszabb a vágási kihozatala.

A tömeggyarapodásra folytatott szelekció hatására csökkenhet a kitermelhető ehető részek aránya. A legjobban gyarapodó egyedek kiválasztásával ugyanis a nagyobb csontozatú, fejű, a terjedelmesebb emésztőrendszerrel rendelkező egyedeket részesíthetik előnyben, és ezzel csökken az ehető részek aránya.

A nagy energiatartalmú takarmányt fogyasztó, illetve a magas hőmérsékleten tartott nyúl az átlagosnál kevesebbet eszik, emiatt kisebb az emésztőrendszere és kevesebb a gyomor-, illetve béltartalom, így kedvezőbb a vágási kihozatala.

A vágóhidak a beszállított élőnyúl és az exportra eladott termék súlya alapján számítják a vágási kihozatalt. Ebben az esetben a fentiekben felsorolt veszteségen kívül még az elhullás, a selejtezés és a kobzás (sok májat koboznak el kokcidiózis miatt) is csökkenti a vágási kitermelést.

A vevők igényeinek megfelelően az egész karkasz mellett egyre több darabolt nyulat exportálnak. A feldolgozásnak számos formája lehet, de mindegyik esetben a gerincen (hosszú hátizom) és a combokon levő hús mennyisége, mint elsőrendű részek aránya a döntő. Ezért a jövőben törekedni kell arra, hogy a karkaszon belül nagyobb legyen az értékes részek aránya.

A nyulak vágási kitermelését testméretek felvételével vagy bírálattal (a gerinc és a comb megtapintásával) csak nagy hibával lehet becsülni. Eddig a próbavágás volt az egyedüli objektív mód egy nyúl vagy állomány vágóértékének megállapítására. A tenyészkiválasztásnál az ivadékvizsgálat (bakonként 20 utód levágása) jöhet szóba. A kaposvári egyetemen üzembe helyezett röntgen-komputertomográffal (CT) élő állaton is becsülhető a karkasz és az egyes testrészeken levő hús mennyisége, illetve a testtömeghez viszonyított aránya. A vágóérték becslésére a 2. és 3., illetve a 4. és az 5. ágyékcsigolya találkozásánál készített felvétel, a hosszú hátizom metszési felszíne szolgál. Ezek a méretek 0,6–0,7 erősségű korrelációban vannak a legfontosabb vágási tulajdonságokkal. A Pannon fehér fajta szelekciója során évek óta hasznosítják a CT-vizsgálatokat.

Gyapjútermelés

Az angóranyulak gyapjútermelését a nyírásonként vagy tépésenként nyert (általában 1 évre korrigált) gyapjú mennyiségével és az első osztályú (5,5–6 cm-nél hosszabb) gyapjú arányával minősítik.

A gyapjút Franciaországban 100–110 naponként tépéssel, a német módszert követő országokban (nálunk is) 80–85 naponként nyírással távolítják el. A hosszabb gyapjúnövekedési időszak miatt tépéskor alkalmanként több gyapjút nyernek, de egy évre vetítve kevesebbet kapnak.

Nemcsak a gyapjúeltávolítási mód, hanem a két típus közötti genetikai eltérés is okozza, hogy a francia típusú angóranyulak kevesebb, a németek több gyapjú termelésére képesek. A két állomány közötti különbség kb. 40%. A chilei vagy a kínai angóranyúl gyapjútermelése lényegesen elmarad a franciáétól is.

A nőivarú egyedek kb. 20%-kal több gyapjút adnak, mint a hímivarúak. A herélt angóranyulak a két ivar közötti átlagos termelésre képesek. Magyarországon a nőivarú nyulak évi gyapjútermelése 1000 g, a hímivarúaké 800 g. A fenti értékek kifejlett állatokra vonatkoznak. A gyapjútermelés csúcsa az 5–8. nyírásra, ill. tépésre tehető. Az első, ún. bébigyapjú mennyisége ennek csak 10–20%-a. A második nyírásnál kb. 60%-ra, a harmadiknál 80%-ra és a negyediknél 90%-ra emelkedik ez az érték. A 9. nyírás után viszont csökkenni kezd a gyapjútermelés.

Az évszak is hatással van a gyapjú mennyiségére. Az évi átlagos gyapjútermeléshez viszonyítva nyáron 10–20%-kal kevesebbet adnak az állatok. A nyári csökkenésnek nem a meleg az egyedüli oka, ugyanis a nappalok hosszának változása szintén befolyásolja a gyapjútermelést (melatonin).

A nagyobb testsúlyú (testfelületű) állatokról több gyapjú nyerhető. A testtömeg növelésének azonban gazdaságossági korlátja van.

Két nyírás között a gyapjúszálak egyre lassuló ütemben nőnek, ezért ha gyakrabban nyírják a nyulakat (jobban kihasználják a gyapjú gyors növekedési szakaszát), nő az egy évre vetített gyapjúmennyiség. Így például 91 napos nyírási időközzel szemben a 70 naposnál 15%-kal, a 61 naposnál pedig 24%-kal több a gyapjúhozam. A gyakoribb nyírás miatt azonban a gyapjú rövidebb lesz, csökken az első osztályú gyapjú aránya.

A gyapjú minőségét leggyakrabban a hosszúság és a filcesség alapján állapítják meg. Az alábbi osztályokat különböztetjük meg:

  • a 6 cm-nél hosszabb gyapjút sorolják az I. osztályba,

  • a 4–6 cm közötti a II. osztályú,

  • a 2–4 cm hosszú a III. osztályú gyapjú,

  • az összecsomósodott tiszta gyapjú a filc 1,

  • az összegubancolódott, szennyezett gyapjú a filc 3 kategóriába tartozik.

A fenti osztályozástól eltérő minősítést is alkalmaznak. Franciaországban például az első osztályon belül még durva és finom gyapjút is megkülönböztetnek.

A minősítés kritériuma lehet még a gyapjúszál vastagsága, illetve a fedő- és a pehelyszőrök aránya. A gyapjúszálak átmérője a német típusú angóranyúlon kisebb, mint a francián. A nőivarú nyulak vastagabb, a hímivarúak vékonyabb gyapjút adnak. Nyáron csökken az átmérő. A tépett nyulak gyapja eldurvul, vastagabb szálú lesz, a nyírtakról finomabb, vékonyabb, fedőszőrben szegényebb gyapjú nyerhető.

A gyapjú többi tulajdonságának (szakítószilárdság, nyújthatóság, benőttség, kiegyenlítettség) nincs gyakorlati jelentősége.

Egyéb tulajdonságok

A betegségekkel szembeni ellenálló képességre természetes szelekció folyik. Az elhullott egyedek eleve kiesnek a termelésből, a különböző okok miatt megbetegedettek az átlagosnál gyengébb termelésre képesek, és ezért nem kerülnek a kiválasztott nyulak közé.

A rossz szokások közül feltétlenül meg kell említeni az elletőládán kívülre (rácsra) fialó, az almot összetaposó vagy ivadékait megrágó anyanyulakat. Mivel az ideges vérmérséklet mellett számtalan környezeti ok is közrejátszhat e káros viselkedési mód kialakulásában, ezért csak ismétlődő előfordulás esetén kell az anyát kiselejtezni.

A prém minőségét a hústípusú nyulaknál általában nem veszik figyelembe. A fehér prém azonban a feldolgozhatóság (festés) miatt előnyt élvez a pigmentálttal szemben.

Minőségi tulajdonságok

A minőségi tulajdonságok közé tartozik a szín, a rajzolat, a szőrhosszúság, az örökletes rendellenességek stb. Ezeknek a tulajdonságoknak az árutermelő nyúltenyésztésben kisebb a jelentőségük.

A színt 5 fő gén (A, B, C, D, G) és több, csak egy-egy fajtára (fajtacsoportra) jellemző gén (P, y, x) határozza meg.

  • Az AA vagy Aa genotípusú egyed színes (összes színes fajta); az aa fehér, albinó (pl. új-zélandi fehér vagy angóra).

  • A G gén (aguti) egyrészt a has, a combok belső és a farok alsó részének fehér színéért, másrészt a szőrszálakon a szín zonális elhelyezkedéséért felelős (GG vagy Gg). Ilyen látható pl. a vadas vagy a csincsilla nyúlon. A gg genotípusú nyúl egyszínű (pl. alaszka vagy bécsi kék).

  • Más színgének hozzák létre a kék, a sárga, a barna, az ezüst, a lángoló vörös színeket. A B gén a sötét pigment örökletes faktora, bb nyulakban a vadas színben is jelen lévő sárga válik uralkodóvá. A C gén a fekete színt, recesszív mutációja (cc) a barnát hozza létre. A D gén a pigment raktározásának faktora. A dd (dilute) nyulakban a szín intenzitása csökken: vadasból kékesszürke, feketéből kék, barnából lilás, sárgából krémszín lesz. P1, P2 és P3 az ezüst faktor génje. A sárga intenzitását növeli és vörös színt eredményez az y gén. Az x gén episztatikus, elnyomja az A gén hatását, a nyulak fehérek, de színes szeműek (bécsi fehér) lesznek. A domináns és recesszív allélek között átmenetek lehetnek. Ilyen pl. az albínósorozat, amelynek tagjai (A > a chi > ad > am > an > a = vadas > sötét csincsilla > világos csincsilla > nyest > orosz vagy kaliforniai > albínó) egymáshoz viszonyítva fölé- és alárendeltségi viszonyban vannak.

A tarkaságnak genetikailag két nagy csoportja van. Az angol tarkaság (Kk) csak heterozigóta formában jelenik meg (a KK majdnem egyszínű és a kk fehér). A hollandi tarkaság kialakulásában négy „s” betűvel jelzett gén játszik szerepet, számuktól függően alakul a színes és fehér rész aránya.

A szőrzet minősége alapján két csoportot kell kiemelni. A rex (rövid) szőrzet kialakulásáért három gén (r1, r2 és r3), az angorizmusért a „v” gén a felelős. Ismeretes drótszőrű és csupasz nyúl is.

Néhány ismertebb nyúlfajta színgenetikai képlete az 5. táblázatban látható.

5. táblázat - Néhány nyúlfajta szőrszínének genetikai képlete

Genotípus

Nyúlfajta

AA BB CC DD GG

belga óriás, magyar óriás, szürke kosorrú

AA BB CC DD GG yy r1r1

castor rex

achiachi BB CC DD GG

kis csincsilla, nagy csincsilla

anan BB CC DD gg

kaliforniai, kis orosz

aa= = = = VV

új-zélandi fehér, magyar fehér, fehér óriás, cseh albínó, lengyel fehér, hermelin, fehér kosorrú

aa = = = = vv

angóra

aa = = = = xx

bécsi fehér

AA BB CC DD gg

alaszka, bécsi fekete

AA BB CC DD g°g°yy

fekete cser

AA bb CC DD GG yy

új-zélandi vörös, szász arany

AA bjbj CC DD gg

japán nyúl

AA BB cc DD gg

havanna

AA bb cc dd gg

cseh megfejtő

AA BB CC DD gg P2P2

francia ezüst

AA BB CC DD gg P3P3

világos nagy ezüst

AA bb CC DD GG PP

kis ezüst (sárga)

AA BB CC DD gg Kk

angol tarka, cseh tarka, német tarka óriás (fekete-fehér)

AA BB CC DD gg ss

hollandi tarka (fekete-fehér)

AA BB CC DD gg Kk ss

hototi fehér

AA BB CC bb gg VfuVfu

rókanyúl (kék)


Öröklődő rendellenességek

A nyúlfajban számos örökletes rendellenességet ismerünk (6. táblázat). Ezek a defektusok általában ritkán fordulnak elő. Az állományban leggyakrabban (max. 1–2%-ban) túlnőtt fogú (brahygnathiasuperior) vagy szétcsúszott lábú (luxatio femoris congenitalis) egyedek találhatók. Mind a két rendellenesség recesszíven öröklődik.

6. táblázat - Néhány gyakrabban előforduló öröklődő rendellenesség házinyúlban (Fox 1974 nyomán)

Megnevezés

A gén jelölése

A mutáció típusa

A rendellenesség leírása

A viselkedést befolyásoló mutációk

Epilepszia

ep

recesszív

Az epilepsziához hasonló roham és agyvérzés.

Akrobata

ak

recesszív

Gyakran a mellső lábain állva jár.

Az izom idegműködését befolyásoló mutációk

Paralitikus tremor

pt

recesszív

Az ember Parkinson-kórjához hasonló bénulásos remegés. Az X ivari kromoszómához kötött rendellenesség; nő: pt/pt, hím: pt/–.

Hydrocephalia

hy

recesszív

Vízfejűség, a koponyatető puha, az agykamrában folyadék gyülemlik fel.

Csontfejlődési rendellenességek

Brachydactylia

br

recesszív

A körmök, az ujjak vagy a végtagok rövidülése, ill. hiánya.

Spina bifida

sb

recesszív

Nyitott gerinc, a csigolyaívek záródási hiánya.

Congenitalis luxatio

lu

recesszív

A comb feje lényegesen kisebb a normálisnál, ezért csípőficam alakul ki.

Törpeség

Dw

domináns

Arányos törpe.

Törpeség

nan

recesszív

Arányos törpe, hasonló az előzőhöz, de más gén okozza.

Szem-rendellenességek

Buphtalmia vagy hydrophtalmia

bu

recesszív

A csarnokzúg szerkezetének rendellenes fejlődése következtében a szem kamrafolyadéka túlteng.

Cataracta

cat-1

recesszív

Szürke hályog.

Cataracta

cat-2

domináns

Szürke hályog.

A szájüreg rendellenességei

Hiányzó másodlagos metszőfog

I2

domináns

A másodlagos metszőfogak hiánya.

Brachygnathia superior

mp

recesszív

Az állkapocs túlnövése következtében fellépő záródási hiba miatt a metszőfogak túlnőnek.

Szőrzet-rendellenességek

   

Drótszerű szőrzet

Wh

domináns

A gyapjúszőrök hiánya.

Szőrtelenség

f

recesszív

Szőrtelen.

Csupaszság

n

recesszív

Csupasz.


A fogtúlnövést az okozza, hogy állcsont-, állkapocstorzulás miatt a metszőfogak nem záródnak rendesen, rágáskor nem koptatják egymást. Az egyébként normális ütemben heti 2–2,4 mm-t növő metszőfogak közül az alsók az orr irányába, a felsők a szájüreg belsejébe hajolva teszik egyre fájdalmasabbá a rágást. Súlyos esetben a rendellenes fogazatú egyedek lesoványodnak, de el is pusztulhatnak. Ideiglenesen a fog lecsípésével megszüntethető a probléma, de néhány hét múlva ismét túlnőnek.

A „lábszétcsúszás” esetében csípőízületi ficammal állunk szemben. A combcsont feje lényegesen kisebb a szokásosnál, és emiatt a testsúly növekedésével (6–10 hetes életkor között) kifordulhat az ízületi vápából. A súlyosságtól függően egy, két vagy mind a négy láb szétcsúszhat, ami a mozgást korlátozza.

Ha az állományban „csak” 1–2%-ban található rendellenes egyed, a heterozigóta (a rendellenességet hordozó, de fenotípusosan normális) egyedek aránya a 20–25%-ot is eléri. Ez indokolja, hogy nemcsak a rendellenes egyedet, hanem a normálisnak tűnő szülőket és testvéreiket is ki kell selejtezni, hiszen továbbörökíthetik a defektust.

Az USA-ban néhány kutató intenzíven foglalkozik a házinyúlnál előforduló örökletes rendellenességekkel, mivel azonos tünetük és kártételük miatt alkalmasak humán célú genetikai vizsgálatok végzésére, illetve modellezésére.

Viselkedési sajátosságok

Szaporodással kapcsolatos viselkedés

Az új helyre kerülő nyúl egyik első tevékenysége a ketrec megismerése, megjelölése. Ha a bakot teszik az anyanyúl ketrecébe, akkor az először az új környezetet akarja felderíteni, a területét védő anya pedig megtámadhatja. Fordítva, ha az anyanyulat teszik a bakhoz, és ha az elég aktív, akkor rögtön az anyával kezd foglalkozni.

Általában rövid előjáték (szaglászás, kergetőzés, áll alatti miriggyel történő megjelölés) után a bak hátulról ráugrik az anyára, mellső lábaival átfogja, esetleg szájával a mar (nyak) körül megfogja és jellegzetes párzó mozgást végez. Az ivarzó anyanyúl ennek hatására farát és farkát felemeli és néhány másodpercen belül megtörténik a párzás. Ezt követően az összegömbölyödött baknyúl néha halk morgó hanggal „lefordul” az anyáról.

Az eredményes fedeztetés szempontjából fontos az ivarzás. A nem ivarzó anyanyúl menekül a bak elől, megpróbál úgy a ketrec sarkába bújni, hogy megakadályozza a bak hozzáférését. Bár előfordul, hogy az ivarzó nyúl is menekül, vagy az ivarzás jeleit nem mutató eredményesen párzik, az esetek többségében azonban az ivarzó nőstény szinte pillanatok alatt felveszi a bakot.

A házinyúl érdekes sajátossága, hogy a vemhesség alatt a progeszteron nem gátolja az ivari működést, ezért különösen a vemhesség második felében az anyanyulak nagy arányban párosodnak (a 15–20. nap között 70, a 20–30. nap között 80%-ban). Emiatt a próbafedeztetés nem alkalmas módszer a vemhesség megállapítására.

Az anyanyúl a fialás előtt néhány nappal nyugtalan, gyakran beugrik az elletőládába, kaparja az alomanyagot, elkezdi kialakítani a fészket. Ekkor a szőr fájdalommentesen és könnyen kihúzható a tüszőkből. A has, a combok és a toka tájékáról fogaival tépi a szőrt, a szájába gyűjtve beviszi az elletőládába és kaparva elkeveri az alomanyaggal. Ha van a ketrecben fészekkészítésre alkalmas anyag (pl. széna), abból is hord az elletőládába.

A fialás általában a reggeli órákban történik, de nem ritka a nap közben ellő anyanyúl sem. A fölpúposított háttal „ülő” nyúl szájával segíti az újszülöttek világrajövetelét. Két fióka megszületése közt 1–5 perc telik el, ami azt jelenti, hogy a fialás általában fél órán belül lezajlik. Az anyanyúl nyaldossa, felszárítja kicsinyeit, ezzel serkenti vérkeringésüket. A magzatburkot és a később eltávozó méhlepényt elfogyasztja. Az elsőként megszületett nyúl perceken belül elkezd szopni, a szopási inger hatására ismét oxitocin szabadul fel, amely a fialás lefolyásának hormonális szabályozása szempontjából fontos.

Táplálkozási viselkedés

Annak ellenére, hogy a tej folyamatosan termelődik, az anyanyulak, az üregi nyúlhoz hasonlóan, naponta általában csak egyszer szoptatnak. (A fialás utáni napokban néhány anya kétszer vagy háromszor is bemehet az elletőládába.) A szoptatási idő – 24 óránként – csak 2,5–3 perc (a fialás utáni 1–2. napon 4–5 perc). Ez idő alatt veszik fel a szopósnyulak napi – testsúlyuk 15–20%-át kitevő – tejszükségletüket.

A szopósnyulakat belső „biológiai óra” figyelmezteti a szoptatás várható időpontjára. Az anya elletőládába ugrását megelőző órában kibújnak az almot fedő (védő) szőrtakaróból és így várják a szoptatás kezdetét, hogy semmi se zavarja őket a csecsek gyors elérésében. A csecsbimbót szag (az anyatejben termelődő feromon) alapján találják meg. A szoptatás alatt többször, 15–20 másodpercenként csecset váltanak. Ez magyarázza, hogy az anyanyúl a csecsbimbószámát meghaladó számú ivadék felnevelésére is képes. A szoptatást az anya hirtelen fejezi be, kiugrik az elletőládából, a szopósnyulak pedig „magukra húzzák” a szőrtakarót.

Az anya a szoptatás befejezése előtt néhány bélsárgolyót hagy a fészekben. A kéthetes nyulak ezt és az alomanyagot kezdik rágcsálni. Számottevő szénát, abrakot vagy tápot életük 3. hetében kezdenek fogyasztani. Erre a szükségletnél kevesebb tej miatti éhezés kényszeríti őket. A közvetlenül fialás után vemhesült és emiatt hamarabb elapasztó anyanyulak ivadékai és a népesebb almok egyedei korábban és gyorsabban térnek át a szilárd takarmány fogyasztására.

A nyulakra jellemző táplálkozási jelenség a cékotrófia. A cékotrófia a bendőemésztéshez és a kérődzéshez hasonlítható „álkérődzés”, de attól valójában sok tekintetben különböző „táplálóanyag-újrafelvételi” folyamat. A lágy bélsár termelődése a szilárd takarmányra való áttéréssel (3 hetes kortól) veszi kezdetét. Ürülése a táplálkozási ritmustól függ. Adagolt takarmányozáskor annak kezdetét, ad libitum etetéskor a fogyasztási csúcsot követő 8–12 óra múlva várható. A cékotrófot a nyúl közvetlenül a végbélből „szívja ki” és rágás nélkül nyeli le. A cékotrófot körülvevő nyálkaburok egy ideig sértetlen marad és a gyomorsavval szemben megvédi a lizozim enzimet, amely ez idő alatt elvégzi baktériumbontó feladatát.

A szopással ellentétben szilárd takarmányt és vizet napjában több alkalommal is fogyasztanak a nyulak. A napi evési (35–40) és ivási alkalmak száma (30–35) nem változik a hizlalási idő alatt, viszont nő az egy alkalommal, illetve az egy perc alatt elfogyasztott takarmány és víz mennyisége. A szárazanyag- és vízfogyasztás közötti arány kb. 1:2.

A nyulak a takarmányt gyors rágómozdulatokkal (120/perc) darabolják fel és őrlik meg. Szabad választás esetén a vékonyabb szálú és a hosszabb takarmányt fogyasztják szívesebben. A 3–4 hetes szopósnyúl még nem képes az 5 mm átmérőjű granulátumot az ajkaival „megfogni”, ezért néhány harapás után kiejtheti szájából és az a trágya közé pottyan. Ezért elválasztás előtt nem célszerű 3–4 mm-nél vastagabb granulátumot etetni.

Zavartalan körülmények között tartott növendék (és kifejlett) nyulak éjjel többet esznek, mint nappal. A takarmány és az ivóvíz fogyasztásának napszaki változása a megvilágítással van összefüggésben.

Napszaktól függően egy-egy étkezés között rövidebb vagy hosszabb idő telik el. Ha a növendék nyulak naponta csak 1–2 órán keresztül jutnának takarmányhoz, éhen pusztulnának, de még 8 órás evési (16 órás koplalási) idő esetén sem képesek napi takarmányszükségletüket fölvenni. A 12–16 órán keresztül etetőhöz engedett nyulak már ugyanennyi takarmányt tudnak elfogyasztani, mint a 24 órán át folyamatosan táplálkozó társaik. (Az evési idő korlátozása nem természetellenes. Az üregi nyúl napnyugtától napkeltéig aktív, nappal az üregében tartózkodik; nem eszik, csak cékotrófot fogyaszt.) Az ivási lehetőség korlátozása csak szélsőséges esetben hat a termelésre, ugyanis a naponta 10 percig vízhez jutó nyúlnak már nem csökken a takarmányfogyasztása.

Átlagostól eltérő hőmérsékleten megváltozik a nyulak viselkedése. Hidegben „csökkentik testfelületüket”, összekuporodnak, szőrzetüket kissé fölborzolják, ha többen vannak egy ketrecben, összebújnak. Magas hőmérsékleten elnyúlva fekszenek, légvételük száma megnő (lihegnek), szőrzetük lesimul, füleikben az erek kitágulnak és mint hőleadó „radiátorok” működnek.

Fajták és hibridek

A nyúlfajtákat kifejlett kori testtömegük alapján csoportosítják. Így beszélhetünk

  • nagy testű vagy óriás,

  • középnagy testű,

  • kis testű és

  • törpe fajtákról.

A szőrzet hosszúsága alapján megkülönböztetünk

  • normál szőrzetű (a legtöbb nyúlfajta),

  • hosszú szőrzetű (angóra és rókanyúl) és

  • rövid szőrzetű (rex) fajtákat.

A nagy testű vagy óriás fajták zömét kedvtelésből tartják, de a hústermelésben is van szerepük. Kifejlettkori súlyuk 5,5 kg feletti, nagy növekedési erély és potenciál, kiváló takarmányértékesítés jellemző rájuk. Kisebb testtömegig (2,5 kg) nevelve gyenge a vágási kitermelés. A középtestűekénél rosszabb a szaporaságuk és a nevelőképességük. A tömeggyarapodás javítása érdekében több fajta nemesítése során is felhasználták őket, keresztezésekben elsősorban befejező apai vonalként veszik számításba ezeket a fajtákat. A fajtacsoport legismertebb tagja a vadas színű, hatalmas fülű és termetű belga óriás. Kifejlettkori testtömege 7–8 kg felett is lehet. Egyetlen őshonos fajtánk, a magyar óriás is ebbe a csoportba tartozik. Ismertebb még a buszkáti fehér, a magyar fehér, a német tarka óriás és a kosorrú nyulak nagy testű változata. Az utóbbiakra a lelógó fül és az ún. kosorr jellemző.

A vágónyúl-előállítás szempontjából legfontosabb nyúlfajták a középnagy testű fajtacsoportba tartoznak. Kifejlettkori testtömegük 3,5 és 5 kg közötti. Általában jól szaporodnak és nevelnek, megfelelő a súlygyarapodásuk és a takarmányértékesítésük, jó a vágási kitermelésük. Hústermelés mellett hobbi- (kiállítás) és prémtermelésben is lehet szerepük.

Az ebbe a csoportba tartozó nyúlfajták közül a világon a legelterjedtebb és legnagyobb gazdasági jelentőségű az új-zélandi fehér. Albínó, tehát szőrzete fehér, szemei pirosak, karmai és bőre pigmentmentes. (A hazai állományokra jellemző termelési eredmények a 7. táblázatban láthatók.) Kiállítási és gazdasági típusa ismert. Az előbbiek kiválasztásánál a standard leírásának minél tökéletesebb megfelelés, az utóbbiaknál a termelőképesség a fontos. Mivel hazánkban sok fajtával keresztezték, ezért tágabb értelemben inkább új-zélandi fehér típusról beszélhetünk.

7. táblázat - Az új-zélandi fehér, a kaliforniai és a Pannon fehér fajták értékmérő tulajdonságainak összehasonlítása

Értékmérő

Új-zélandi fehér

Kaliforniai

Pannon fehér

Kifejlettkori testtömeg, kg

3,8–4,5

3,6–4,2

4,3–5,0

Születéskori alomlétszám, db

8–8,5

8–8,5

8,5–9,0

Tejtermelés (21 napos), kg

3,3–3,8

3,0–3,5

3,4–4,0

Napi átlagos súlygyarapodás, g

30–35

28–33

38–42

12 hetes súly, kg

2,3–2,6

2,2–2,4

2,6–3,0

Takarmányértékesítés, kg/kg

3,3–3,6

3,3–3,6

3,2–3,5

Vágási kitermelés, %

57–60

59–61

60–62


Hústermelésben fajtatisztán, keresztezéseknél és hibrideknél a szelekció irányától függően anyai vagy apai vonalként szerepelhet. Egyes állományok inkább a szaporaságban, nevelőképességben, tejtermelésben jobbak, másoknak a tömeggyarapodásuk, a takarmányértékesítésük vagy a vágási kitermelésük kiemelkedő. Magyarországra a ’60-as évek közepén került be először nagyobb létszámban, ma már az ország nyúlállományában meghatározó ez a fajta.

Az új-zélandi fehérhez hasonlóan az USA-ból származik a világon a második legfontosabb fajta, a kaliforniai nyúl. Születésekor még albínónak tűnik, majd fokozatosan alakulnak ki a szürkés-feketés színjegyek a füleken, az orron, a lábvégeken és a farkon. Színe a hőmérséklettől függően változik: hidegben sötétebb, melegben világosabb. A színjegyeket kivéve szőrzete fehér, karmai és bőre pigmentmentes. Szeme piros. Kiváló húsnyúlfajta. Termelési eredményeit a 7. táblázatban mutatjuk be. A hazai állomány születéskori alomlétszáma megegyezik az új-zélandiéval, azonban az anyák valamivel gyengébb tejtermelők, és esetenkénti idegesebb természetük miatt rosszabb nevelők. Néhány nappal vagy egy héttel később érik el a 2,5 kg-os súlyt, mint az új-zélandi fehér növendék nyulak, de vágási kitermelésük legalább 1%-kal jobb, bár korábban kezdenek zsírosodni. Fajtatisztán és keresztezésekben egyaránt jelentős, a hibridekben inkább valamelyik nagyszülő anyai vonalát alkotja, de apai vonalként is előfordul.

Az 1995-ben államilag elismert Pannon fehér nyúl az új-zélandi fehérhez hasonlóan albínó, 0,5–1 kg-mal nagyobb kifejlettkori testtömegű, a középnagy testű fajtacsoport felső tartományába tartozik. Nemesítése során a fő célkitűzés, hogy hasonló szaporaság és nevelőképesség mellett a hazai új-zélandi fehér és a kaliforniai állományoknál lényegesen jobb növekedési intenzitással és kapacitással, továbbá kiemelkedő vágási tulajdonságokkal rendelkezzen. Előbbiek miatt nagyobb testtömegre hizlalva darabolt termék (gerinc, comb stb.) előállítására is alkalmas. Termelési eredményeit a 7. táblázat mutatja.

A világon forgalmazott hibridek anyai vonala szinte kivétel nélkül új-zélandi fehér és kaliforniai, az apai vonal többnyire nagyobb testű új-zélandi fehér vagy kaliforniai. Újabban márkázott (label) nyúl előállításához színes fajtát is felhasználnak. Egyértelmű előnyük a kiváló szaporaság és nevelőképesség. Jellemző, hogy a nemesítőközpont több – gyakran más országokban is működő – szaporítóteleppel van kapcsolatban. A tiszta vonalak, a nukleuszállomány a nemesítő tulajdona, szelekció csak itt folyik. A szaporítótelepekre nagyszülő nyulakat adnak el, és ők látják el a termelőket szülőpár állatokkal. A piramis felépítésű rendszer hátránya, hogy a nyúllal együtt a betegségek is továbbjuthatnak. Ezt a veszélyt újszülött nyulak eladásával (dajkaanyákkal nevelik őket fel) vagy a termelőtelepekre adott nagyszülőállományokkal próbálják csökkenteni.

Ismertebb nyúlhibridek:

Fehér Gyöngy: az első és azóta is egyetlen hazai nyúlhibrid. Gödöllőn (Kisállat-tenyésztési Kutatóintézet) nemesítették és a Bikali ÁG szaporította, forgalmazta. Ma már nincsen köztenyésztésben.

Hyplus: francia nyúlhibrid. Anyai vonalait a toulouse-i INRA kutatóintézettel együttműködve nemesítik. A termelési cél határozza meg, hogy ugyanazt az anyát standard, nagy testű vagy színes (burgundi vörös vagy champagni ezüst) apai vonallal pároztatják. Több magyar telepre hoztak be ebből a hibridből, a Bácska RT telepén Hyplus Médima, az Olivia Kft-nél Hyplus Capitale található.

A Hycole szintén francia hibrid. Jelentős számban importáltak belőle. A Gerend Kft. telepén található nagyszülő- és több helyen szülőpárállomány.

A Zika hibridet Németországban nemesítik. Korábban nagyobb létszámú állomány került belőle Magyarországra. A világon nő, nálunk csökken a szerepe.

Ismertebb hibrid még a Hyla, a Cunistar, az Eurolap, az Elco, a Provisal, de ezeknek a hazai vágónyúltermelésben jelenleg nincs szerepük.

A gazdasági súlyát már majdnem elvesztő burgundi vörös és champagni ezüst fajta a reneszánszát éli. A hazai tenyésztésben korábban komoly szerepet játszó csincsilla és bécsi kék fajtatisztán szinte csak kiállításokon látható. Döntően kedvtelésből tartják a bécsi fehér, az új-zélandi vörös, a fehér hotot, a türingiai, a havanna, a japán és a belga vitás nyulat. Testsúlya alapján ide sorolható a rex és az angóranyúl.

A kis testű fajták kifejlettkori (standard) testsúlya 2,25 és 3,50 kg közötti. Elsősorban kedvtelésből tartott (kiállítási) és prémnyulak tartoznak ebbe a csoportba. Néhányukat, pl. a kis oroszt a hibridizációnál vagy más fajták bizonyos tulajdonságának a javításához is felhasználták.

Legismertebb képviselőik az angol tarka és a hollandi tarka nyulak. Az előbbit az orron lepke formájú rajzolat, szemkarika és pofafolt, színes fül, hátszíj és a test két oldalán apróbb-nagyobb szórt foltok jellemzik. A hollandi tarkán a test elülső fele fehér, a hátulsó része – a két hátulsó láb mandzsettáját kivéve – színes. Ugyanilyen színű a felülről a szem tájékára lefutó rajzolat. Több színváltozatukat (fekete-fehér, kék-fehér, vadas-fehér stb.) tenyésztik. Ismertebb fajták még a csernyúl, a kis csincsilla, a nyestszínű nyúl, a kis kosorrú és a különböző színű kisezüst nyulak csoportja.

A törpe fajták kifejezetten kedvtelésből (hobbi) tartott nyulak. Kifejlettkori testsúlyuk 0,7–1,5 kg. Fülük feltűnően kicsi. Az albínó hermelin a legismertebb képviselőjük, de különféle színű és rajzolatú, álló vagy lógó fülű színes törpenyulakat is kitenyésztettek.

A rövid szőrű fajták, más néven a rex nyulak kifejezetten prémnyulak. A castor rex a legjellegzetesebb képviselőjük, de a fehértől a kékig, az egyszínűtől a tarkáig sokféle, kiállításokon látható változatuk ismert. Kifejlettkori testtömegük 3,5–5 kg közötti. Szőrzetük a vakondéhoz hasonló, tömött, a pehely- és a fedőszőrök egyforma hosszúak, felállók. Franciaországban a csincsilla és castor rex nyulakból egy új típust, az orylagot tenyésztették ki. Ezeket elsősorban prémtulajdonságok alapján szelektálják. Ennek egyik eredményeként bundájuk csak pehelyszőrökből áll.

A hosszú szőrű nyulak csoportjába az angóra- és a rókanyúl tartozik. A két fajta között az a lényeges különbség, hogy csak az előbbi rendelkezik az angorizmus (recesszív mutáció) tulajdonságával, vagyis hogy nyírás vagy tépés után a szőrzet folyamatosan tovább nő. A rókanyúlon csak szőrváltáskor (vedléskor) alakul ki új szőrtakaró.

Az angóranyúl haszna a gyapja. Kizárólag az albínó (fehér) változat terjedt el. Európában két típust különböztetünk meg: a német típus gyapja pehelyszőrökben gazdag; általában 80–85 naponként nyírják. A francia típuson több a fedőszőr; gyapja durvább, hosszabb; 100–110 naponként tépik. A kínai és a chilei angóranyúl kevés és gyenge minőségű gyapjút termel.

Az angóranyulak kis testtömegük, az egyoldalúan gyapjútermelésre folytatott szelekció, az angorizmus gén hatása és a hosszú szőrzet (hőstressz) miatt a normál szőrű nyulaknál lényegesen gyengébben szaporodnak és nevelnek, kevesebb tejet adnak, lassabban nőnek, a bakok lusták, kevés és gyenge minőségű ondót termelnek. Egy angóra anyanyúl évente 12–20 ivadék felnevelésére képes.