Bodó Imre, Dinnyés András , Farkasné Bali Papp Ágnes, Fésüs László, Hidas András, Holló István, Horvainé Szabó Mária, Komlósi István, Kovács András, Lengyel Attila, Mihók Sándor , Nagy Nándor, Polgár J. Péter, Szabó Ferenc , Szabóné Willin Erzsébet, Tőzsér János
Mezőgazda Kiadó
Állatállományunknak a termelésellenőrzés során nyújtott teljesítménye a meglévő, a tenyészcél pedig az elérendő teljesítmény színvonalát mutatja. A tenyészcél és a realizált teljesítmény közötti különbség arra ösztönzi a tenyésztőt, hogy a szelekció révén az állományából a legértékesebb egyedeket kiválogassa, majd párosítsa egymással. A szelekció és a párosítás végrehajtásához mindenekelőtt az állataink tenyészértékét kell ismernünk. Ezeket a vizsgálatokat, amelyek a tenyészérték meghatározására irányulnak, tenyészértékbecslésnek nevezzük.
A tenyészérték pontos megállapítására nincs lehetőségünk, mert ehhez a tenyészállat összes lehetséges utódának teljesítményét ismernünk kellene. A tenyészértékbecslés matematikailag különböző rokonsági kapcsolatban lévő egyedek fenotípusos tulajdonságai között számított regresszióanalízisen alapszik és genetikailag az additív génhatások előrejelzéseként értelmezhető.
Az, hogy a tenyészértékbecslés során számított tenyészérték mennyivel tér el a fenotípusos értéktől, az a vizsgált tulajdonság h2-értékétől függ. (A fenotípusos érték az egyed és az állományátlag közötti különbség). Minél nagyobb a h2, annál jobban megközelíti az állat tenyészértéke a fenotípusos értéket. Ez az összefüggés az öröklődhetőség tenyészértékbecslésen belül betöltött, kiemelt szerepére utal.
A tenyészértékbecslés megbízhatóságának mérésére az ún. megbízhatósági együtthatót (b) használjuk, amely a becsült és a valóságos tenyészérték összefüggésének szorosságát fejezi ki. A megbízhatósági értékszám 0 és 1 között változhat. A tenyészértékbecslés megbízhatósága a h2-től, a rokonsági foktól és a rokonok számától függ. A mutatószámot akkor tartjuk megbízhatónak, ha eléri vagy meghaladja a 0,7 értéket.
Egy állat adott értékmérő tulajdonságára vonatkozó tenyészértékét a következő információs források figyelembevételével állapíthatjuk meg:
1. az ősök (szülők vagy nagyszülők),
2. az oldalági rokonok teljesítmények (édestestvérek, apai, anyai féltestvérek, unoka),
3. a saját teljesítmény és
4. az ivadékok teljesítménye alapján.
Az előzőekben említett négy tenyészérték-becslési módszer esetében a tenyészállatjelölt tenyészértékét vagy a saját vagy a jelölttel rokoni kapcsolatban lévő (Rxy = 0,50, Rxy = 0,25) egyedek termelési eredményéből – különböző mértékű megbízhatósági érték mellett becsülhetjük.
Annak eldöntésére, hogy a rendelkezésünkre álló információforrások, illetve a tenyészérték-becslési módszerek közül melyiket válasszuk, az alábbiakban felsoroltak lehetnek segítésünkre:
– milyen öröklődhetőségű (h2) és hány tulajdonság javítása indokolt – adott fajban, illetve fajtában – a tenyésztési célkitűzésekben megfogalmazottaknak megfelelően,
– milyen mértékű megbízhatóság érthető el az egyes módszerekkel külön-külön, illetve azokat integrálva,
– hogyan alakul (nő vagy csökken) a nemzedékváltási idő. Ez elsősorban a hosszú generációs intervallumú és unipara fajokban (pl. szarvasmarha) számít lényeges kérdésnek,
– mekkora ráfordítást igényel a teljesítményvizsgálat egyes szakaszainak (előkészítés, végrehajtás, értékelés) elvégzése.
Összefoglalva, arra kell válaszolni, hogy egy adott tenyészérték-becslési módszerrel, mennyi költséggel, mennyi genetikai előrehaladás érhető el, egy időegység alatt.