Az az időtartam, ami két egymást követő generációt elválaszt, nagyon változó lehet a kiválasztott faj, fajta és a szelekciós módszer függvényében. Ezért a generációnkénti szelekciós előrehaladás nem lehet a szelekció eredményét teljes mértékben jól jellemző mutató. Ehelyett szívesebben használják az időegységre vetített szelekciós előrehaladást.

Az időegység leggyakrabban az év, így az évi szelekciós előrehaladást (SE_évi) a generáció-intervallumhoz (jele: GI) viszonyított genetikai előrehaladás alapján kapjuk meg:

A generáció-intervallumot értelmezik úgy, mint a két egymást követő nemzedék közötti legrövidebb idő, vagy mint a nagyszülők átlagos életkora akkor, amikor az unoka megszületik.

Számítása:

2 (TT + VT)

ahol:

TT = tenyészérettség ideje,

VT = vemhesség ideje.^[53]

Átlagos értéke a szarvasmarhafajtákra 4–5,5; a lófajtákra 6–10; a sertésfajtákra 2,5; a juhfajtákra 2–4,5 és a tyúkfajtákra 1,5 év.

A szelekció eredményét befolyásoló tényezők közül az alábbiakat kell figyelembe venni:

• a tulajdonságok varianciáját (amit az alkalmazott tenyésztési eljárás jelentősen befolyásol),

• a tulajdonságok öröklődhetőségét (összefüggésben a választható szelekciós módszerrel),

• a szelekció intenzitását (összefüggésben az utánpótlási hányad szükséges nagyságával),

• a kiválasztás alapjául szolgáló becsült tenyészérték megbízhatóságát.

A szelekció eredményének mérése akkor lenne a legpontosabb, ha a tenyészkiválasztást a genotípus alapján lehetne végezni. Ezért jelent a MAS10^[54] alkalmazása új fejezetet a szelekció történetében. A tenyészérték eddig rutinszerűen alkalmazott becslési eljárásainak pontosságát tovább lehet javítani, azoknak a genetikai információknak figyelembevételével, amelyeket a mennyiségi tulajdonságok lokuszaihoz (QTL^[55]) kapcsolódó DNS-markerek nyújtanak. Egy adott marker és egy kérdéses mennyiségi tulajdonság közötti biztos (statisztikailag bizonyított), pozitív vagy negatív kapcsoltság lehetővé teszi a markereknek az állatok szelekciójában való felhasználását, vagyis segítségével azoknak az állatoknak tenyésztésre történő kijelölését (akár termelésük előzetes ismerete nélkül is), amelyek rendelkeznek a marker által képviselt tulajdonság génjével.

A genetikai markereknek általában nincs saját funkciójuk, többnyire csupán jelzik a DNS-molekula bizonyos szakaszainak polimorfizmusát. Ezen a területen a gének százai helyezkednek el. PCR^[56] technikával nyomon követhető a marker által jelölt szekvencia öröklődése, és kiegészítő mérésekkel az is megfigyelhető, hogy az öröklődéssel együtt jár-e az ivadékokban a teljesítmény növekedése. Ha igen, úgy a marker által jelölt gén és a közelében lévő egy vagy több génnek kedvezőhatása érvényesül. Nem szükséges annak ismerete, hogy melyek ezek a kedvező hatású gének, de a genetikai markerek által nyújtott információt felhasználhatjuk a szelekcióban, mert azok az állatok, amelyek örökítik a marker által jelölt DNS-szakaszt vagy gént, a vele társult kedvezőhatásokat is örökíteni fogják

A MAS alkalmazásának gazdaságosságát a szelektált tulajdonság variabilitása, valamint a marker megtalálási költségének a hagyományos tenyészérték-megállapítás költségeivel való összehasonlításával lehet eldönteni. Az utóbbiba bele kell érteni a marker és a tulajdonság közötti kapcsoltsági fázis megállapításának költségeit is, ha a kettő nem azonos.

A DNS-markerek alkalmazása a szelekcióban akkor a leghasznosabb, ha a szelektált tulajdonságnak alacsony az örökölhetőségi értéke; ha mérése nehézségekkel jár vagy költséges (pl. betegségekkel szembeni ellenálló képesség); ha csupán az egyik ivaron vagy post mortem mutatkozik meg (pl. tej-tojástermelés, vágottáru minőség). Minthogy ezek a tulajdonságok gazdaságilag nagyon fontosak, a markereknek a klasszikus tenyésztési eljárásokkal való együttes alkalmazása elsősorban a tenyésztési központokban (de ma már a gyakorlati tenyésztői munkában is) egyre gyakoribbá válik.

A szarvasmarha-tenyésztésben is a genetikai előrehaladás felgyorsulása várható a géntechnológiai és az embriótechnológiai módszerek összekapcsolásától, amelynek egyik előnye, hogy az embrió-biotechnológia sok édestestvér egyidejű előállítása révén csökkenti a genetikai variabilitást, növelve ezzel a genetikai szelekció pontosságát, amit hagyományos eljárással csak sok száz (apai féltestvér) ivadék vizsgálata esetén lehetne elérni. Az összekapcsolás másik előnyét a közvetlen genom szelekció adja, amelynek segítségével a vizsgált apaállat ivadékai közül teljesítményük és fingerprintjük^[57] összehasonlítása alapján viszonylag korán, és nagy biztonsággal ki lehet jelölni a tulajdonságot jól örökítő egyedeket. Egyúttal minősíteni lehet az apaállatot is genetikai értéke szerint.

A marker tulajdonságok felismerésének és alkalmazásának várható haszna:

• Egy olyan szelekciós index, amely két termelési tulajdonságra, és mint marker a metabolizmusra épül, növelheti a szelekció megbízhatóságát, hozzájárulhat az adott termelési tulajdonságban elérhető nyereség optimalizálásához.

• A hímekre megállapított markerkritérium lehetővé tenné a szelekciót olyan fontos tulajdonságok esetében is, amely genetikailag a lányok tejtermeléséhez kötöttek. A szelekciós rendszerben a markerfaktorok eredményeként csökkenthető a szükséges bikák száma.

• A markerkritériumok másik alkalmazása az utánpótlásra meghagyott nőivarú állomány korai szelekciójában vagy az embrió transzferben (MOET-program^[58]) rejlik.

• A markertulajdonságok alkalmazásának köszönhetően a két ellés közötti idő várható csökkenése révén erősen növekszik a genetikai előrehaladás, közepes korrelációs értékek ellenére is.

A ma alkalmazott szelekciós eljárások – a genotípus pontos ismeretének hiányában – még a fenotípusos értékekre alapulnak. A populációt alkotó egyedek fenotípusos értékei az átlag körül szóródnak. Ha a fenotípusos értékeket ábrázoljuk, akkor a fenotípusos variancia nagyságától függő eloszlásokat kapunk (16.5. ábra). Minél nagyobb – azonos átlag mellett – a populáció fenotípusos varianciája, annál nagyobb a szélsőértékek különbsége, így a plusz- és a mínuszvariáns egyedek termelési különbsége. Mivel a fenotípusos variancia a környezeti és a genetikai variancia eredője, így az eredményes szelekció elengedhetetlen feltétele a fenotípusos varianciában elméletileg realizálódó additív genetikai variancia.

16.5. ábra - A fenotípusos variancia (szórás) azonos átlag mellett a) nagy fenotípusos szórás, b) közepes fenotípusos szórás, c) kis fenotípusos szórás

A szelekció eredményessége és hatékonysága nem azonos fogalmak. Ennek oka az, hogy a nagy h² értékű tulajdonság, mint például a tejfehérje % varianciája sok esetben csekély, ugyanakkor kis h² értékű tulajdonság varianciája pedig nagy lehet. Ebből következik, hogy a nagy h² értékű, de csekély genetikai varianciát mutató tulajdonságra irányuló szelekció eredményes, de viszonylag kevéssé hatékony, mivel a kis genetikai variancia miatt kicsi lesz a szelektált állomány fölénye, vagyis a szelekciós differenciál nagysága, ami pedig csekély mértékű előrehaladást tesz lehetővé.

A tenyésztési eljárás figyelembevétele azért fontos, mert az állomány genetikai változatosságát bizonyos eljárások, így például a beltenyésztés, még inkább a rokontenyésztés jelentősen csökkenti.

A tenyésztő a szelekció során a legnagyobb genetikai értékű tenyészállatokat kívánja kiválasztani. Ennek érdekében a legkülönfélébb szelekciós módszereket választhatja. A választás alapja a javítani kívánt tulajdonság öröklődhetősége, vagyis annak h² értéke.

A választható módszerek közül példaként nézzük meg az egyedi szelekció és a genetikai előrehaladás összefüggését jól, gyengén és közepesen öröklődőtulajdonságok esetén.

Egy populációból, amelynek átlagos teljesítménye , kiválasztjuk a legjobb p %-ot alkotó egyedeket, amelyek átlagos teljesítménye . Az alappopuláció és a szelektált állomány átlagteljesítményei közötti különbség , a szelektált állatok fenotípusos fölénye vagyis a szelekciós differenciál (jele: SD). Melynek értéke annál nagyobb lehet, minél nagyobb értéken „húzzuk meg” a szelekciós minimumot vagy minél kisebb az továbbtenyésztésre meghagyott hányad (p %) vagyis minél intenzívebb a szelekció (16.6. ábra).

16.6. ábra - A szelekciós minimum (SM) és a szelekciós intenzitás (i) fogalmának értelmezése a továbbtenyésztésre meghagyott hányad (p %) változásának függvényében, normális eloszlás esetén (VÁGI nyomán, 1986)

Ez a fenotípusos fölény megfelel az additív genetikai fölénynek, ezért felírható a két populáció additív genetikai értékének különbségeként is:

Ez a genetikai fölény, amely egyenlő a szelektált állomány és az alappopuláció átlagos additív genetikai értének a különbségével feltehetően átadódik az ivadékoknak, és így azok átlagos fenotípusos teljesítménye javulhat a kiindulási populációhoz képest, feltételezve, hogy a szülői és az ivadék állományokra érvényes környezeti feltételek nem változnak. Az öröklődhetőség ismeretének fontosságát az alábbi példa segítségével világítjuk meg.

Jól öröklődő tulajdonság esetén. Ha a tulajdonság h² értéke nagy, akkor a szelektált állatok fenotípusos fölényének jelentős része genetikai eredetű, így az elérhető genetikai előrehaladás jelentősebb. Ebben az esetben hatékony lehet a fenotípusos (egyedi) szelekció is, feltételezve annak szigorúságát vagyis, hogy a kizárt egyedek %-os aránya jelentős, másként magasan húztuk meg a diszkvalifikációs szintet. Ezenkívül, ha az öröklődhetőség definíciójára gondolunk, minél jobban öröklődik egy tulajdonság, annál kisebb a környezet módosító hatása. Így a fenotípusra alapuló kiválasztásnál kisebb lehet a tévedési lehetőség. Összegezve, jól öröklődő tulajdonságok esetén hatékony lehet a fenotípusos szelekció, mert a módszer annál pontosabb, annál megbízhatóbb, minél nagyobb a tulajdonság h² értéke.

Gyengén öröklődő tulajdonság esetén. Ha a tulajdonság gyengén öröklődik, a szelektált állatok fenotípusos fölényének kis része genetikai eredetű, a kiválasztott tenyészállatok genetikai fölénye kicsi vagy nagyon kicsi. Nagyon szigorú kiválasztás esetén is (kis továbbtenyésztésre meghagyott hányad) csak kismértékben lehet ezt a hátrányt csökkenteni, tehát a genetikai előrehaladás kismértékű lesz. Ezenfelül az egyedek szintjén jelentős hibákat követhetünk el azzal, hogy a tenyészállatok genetikai értékét túlbecsüljük, vagy esetleg aláértékeljük. Következésképpen gyengén öröklődő tulajdonságok esetében a fenotípusos szelekció pontatlan, nem lehet kellően megbízható. A tévedés esélye nagy.

Közepesen öröklődő tulajdonságok esetén. Ha a tulajdonság, amire a szelekció irányul, közepesen öröklődő, a helyzet kevésbé kiélezett, vagyis a megállapítások bizonyos esetekben a jól öröklődő, bizonyos esetekben a rosszul öröklődőtulajdonságokra vonatkozó megállapításokhoz közelítenek.

Az előzőérvelések alapján látható, milyen összefüggés van a fenotípusos szelekciós eljárás hatékonysága és a tulajdonságok öröklődhetősége között, vagyis mely esetek azok, amikor az eredményes szelekció érdekében több szelekciós eljárás együttes alkalmazása indokolt (pl. egyedi szelekció és az utódok teljesítményére végzett együttes szelekció alkalmazása).

A tenyészállatok kiválasztásának szigorúsága, vagyis a továbbtenyésztésre meghagyott hányad (jele: p %) nagysága ugyancsak meghatározó szerepet játszik az eredményes szelekcióban.

A tenyészállatok kiválasztásának szigorúságát a szelekció intenzitásával (jele: i) lehet többé-kevésbé jellemezni. Annál szigorúbb a tenyészállatok kiválasztása, minél nagyobb a kizárt jelöltek aránya. Minél nagyobb a kizárt egyedek aránya, annál intenzívebb a szelekció, és megfordítva.

A szelekció intenzitásának és a továbbtenyésztésre meghagyott állomány hányad nagyságának összefüggését az 16.1. táblázatban és a 16.6. ábrán mutatjuk be.

Az elérhető szelekciós differenciál (SD) az alkalmazott szelekciós intenzitás (i) és a fenotípusos szórás (sp) nagyságának függvénye. Képletben kifejezve:

SD = i · s_p

Tehát a szelekciós differenciál (SD) vagyis a szelektált állatok fenotípusos fölénye egyenlő a fenotípusos szórás és a szelekciós intenzitás szorzatával.

A megválasztható szelekciós intenzitás mértékét (amit szokás szelekciós nyomásnak is nevezni) több tényező befolyásolja.

Ivar. Minden gazdasági állatfajban a szaporodáshoz szükséges hímek száma mindig kevesebb, mint a nőstényeké. Például természetes pároztatás esetén 30 tehénre 1 bikát, 20 kocára 1 kant, 40 anyajuhra 1 kost és 10 tyúkra 1 kakast kell számítanunk. Így érthetően nagyobb lehet a szelekció intenzitása a hímeknél, mint a nőstényeknél, következésképpen kisebb lehet a továbbtenyésztésre meghagyott állományhányad is.

A szaporítás módja. A mesterséges termékenyítés főként, ha spermamélyhűtéssel együttesen alkalmazzák jelentősen tovább csökkenti a szükséges hímivarú tenyészállatok számát vagyis a továbbtenyésztési hányadot, ami ugyancsak a szelekció intenzitásának növelését teszi lehetővé.

A faji sajátosságok. Az egyes fajok esetében a szelekció intenzitását alapvetően befolyásolják az alábbi tényezők:

• az utánpótlási hányad nagysága, amely kötődik a tenyészállatok élettartamához,

• a szaporodási ritmus, amit jellemez az évi fialások, ellések száma, illetve gyakorisága,

• a szaporaság, amit az alom nagyságával lehet jellemezni (16.2. táblázat).

A szelekció megbízhatósága fejezi ki a tenyészállatok additív genetikai értéke becslésének pontosságát, ezáltal a szelekció pontosságát. A megbízhatósági érték (CD) egyenlő az additív genetikai érték (A) és annak becsült értékének (Â) szorzata közötti korrelációs együttható négyzetével. Képletben:

$\text{CD}={\text{R}}^2\left(\text{A}\cdot \widehat{\text{A}}\right)$.

Az alábbi példa segítségével mutatjuk be a szelekció eredménye számításának menetét, remélve, hogy a szelekciónál alkalmazott fogalmak és a szelekcióra ható tényezők közötti összefüggések megértését is megkönnyíti.

A borjak 205 napos választási súlyát akarjuk szelekcióval javítani. A tulajdonság mindkét ivarban mérhető. A nőivarú állományban 240 kg, a hímeknél pedig 260 kg az áltagos testsúly. A tulajdonság h² értéke 0,4.

1. változat

A nőivarú állomány 25%-át zárjuk ki a továbbtenyésztésből, míg a hímivarú állománynak csak 30%-át tenyésztjük tovább. A fenotípusos szórás mindkét ivarban legyen (s_p) = ±20 kg.

2. változat

A nőivarú állomány 45%-át zárjuk ki a továbbtenyésztésből, míg a hímeknek csak 5%-át tenyésztjük tovább. A fenotípusos szórás mindkét ivarban legyen (s_p) = ±20 kg.

3. változat

A nőivarú állomány 45%-át zárjuk ki a továbbtenyésztésből, míg a hímeknek csak

5%-át tenyésztjük tovább. A fenotípusos szórás mindkét ivarban legyen (s_p) = ±60 kg.

Kérdés: mennyi lesz az évi szelekciós előrehaladás, és a szelekciós minimum?

A feladatnál kiindulás a továbbtenyészthető állomány nagysága (p %), amely meghatározza a szelekció intenzitásának (i) és a szelekciós minimumnak (SM) a nagyságát, valamint a populációk fenotípusos varianciája (s_p), ami az elérhető szelekciós differenciálra (SD) hat.

(A továbbtenyésztésre meghagyott állomány nagysága az 1. változatban a legnagyobb, míg a 2. és 3. változatoknál megegyezik.)

A 16.1. táblázat segítségével megállapíthatjuk, hogy a különböző p % értékekhez milyen intenzitás (i) tartozik.

A szelekciós differenciál (SD) számítása: SD = i · s_p

Ha a tulajdonság mindkét ivarban mérhető, akkor ivaronként külön-külön (SD_♂, SD_♀) ki kell számítani, utána pedig a kettő átlagával, vagyis az átlagos szelekciós differenciállal (SD_átl) számolunk tovább.

Következtetések: a továbbtenyésztésre meghagyott állomány nagysága azonos fenotípusos variancia mellett (1. és 2. változat sp = 20 kg) úgy hat a szelekciós differenciál nagyságára, hogy azzal fordítottan arányos. Vagyis kisebb továbbtenyésztésre meghagyott állomány nagyság (p % = 55% és 5%, 2. változat) nagyobb szelekciós differenciált (SD = 35,19 kg) eredményez.

Minél nagyobb adott állomány fenotípusos varianciája azonos továbbtenyésztésre kiválasztott állomány nagyság mellett (2. és 3. változat), annál nagyobb lehet az elérhető szelekciós differenciál. Vagyis nagyobb fenotípusos variancia (s_p= ±60 kg 3. változat) nagyobb szelekciós differenciált eredményez (SD = 83,98 kg).

A szelekciós előrehaladás (SE) nagysága a szelekciós differenciáltól (SD) és a tulajdonság öröklődhetőségétől (h²) függ:

SE = SD_átl · h²

Következtetés: adott tulajdonságban elérhető szelekciós előrehaladás mértékét alapvetően a szelekciós differenciál nagysága határozza meg, ami viszont az intenzitás és a fenotípusos variancia nagyságától függ.

Az évi szelekciós előrehaladás (SE_évi) nagysága a generáció-intervallum (GI) figyelembe vételével a megadott képlet alapján számítható:

${\text{SE}}_{\text{évi}}=\frac{\text{SE}}{\text{GI}}$

A szelekciós minimum (SM) értékét az alappopuláció átlaga, a továbbtenyésztésre meghagyott egyedek aránya és a fenotípusos variancia határozza meg.

Számításához egy új érték, a k-faktor értelmezésére is szükség van. A k-faktor a szelekciós minimumot jelentő ordináta és az alappopuláció átlaga közötti távolságot fejezi ki a fenotípusos szórásérték egységében. Ennek megfelelően értéke + vagy – lehet, attól függően, hogy a továbbtenyésztésre meghagyott hányad nagysága 50%-nál nagyobb (ekkor negatív) vagy 50%-nál kisebb (ekkor pozitív). A k-faktorra vonatkozó értékeket a 16.1. táblázatból lehet a továbbtenyésztésre meghagyott állomány nagyság ismeretében kikeresni.

A szelekciós minimum (SM):

SM = $\overline{\text{P}}$ ± k · s_p

$\overline{\text{P}}$ _♀ = 240 kg és $\overline{\text{P}}$_♂ = 260 kg

Következtetések: a szelekciós minimum nagysága azonos átlag és fenotípusos szórás mellett annál nagyobb, minél kisebb a továbbtenyésztésre meghagyott hányad. Vagyis minél nagyobb a szelekciós minimum – minél magasabb a „küszöbérték”, amit a jelölteknek teljesíteniük kell – annál szigorúbb, intenzívebb a szelekció (1. és 2. változat, illetve a nőivarú és hímivarú állományok összevetése alapján). Ha a p % > az állomány 50%-ánál, akkor azonos fenotípusos variancia mellett kisebb lesz a szelekciós minimum, mintha a p % < 50% (2. változat nőivarú és hímivarú állományok összehasonlítása). Ha a p % > az állomány 50%-ánál, akkor nagyobb fenotípusos variancia esetén kisebb lesz a szelekciós minimum (2. és 3. változat nőivarú állományának összehasonlítása alapján). Ha a p % < 50%-nál, akkor nagyobb fenotípusos variancia esetén nagyobb lesz a szelekciós minimum, vagyis intenzívebb a szelekció (2. és 3. változat hímivarú állományának összehasonlítása alapján).

Az alábbi hat példa a gyakorlati ismeretanyag elsajátításához kíván segítséget nyújtani.

1. példa. Egy 20 egyedből (n = 20) álló tojástermelő tyúkállományban a tojások átlagsúlya a következő:

Hány g lesz az egy generáció alatti szelekciós haladás, ha csak a legalább 60 g súlyú tojást termelő egyedeket tenyésztjük tovább, és a kakasok tojástermelését meghatározó genetikai képessége ismeretlen (h² = 0,65)?

Elsőként ki kell választani azokat az egyedeket, amelyek tojássúlya 60 g vagy annál nagyobb. Ezek a továbbtenyésztésre szánt egyedek (n_szel. = 8 db). Kiszámoljuk az alappopuláció (x_alap) és a szelektált populáció (x_szel) átlagos tojássúlyait, ehhez előbb meg kell határozni az összes tojássúlyt (ΣP) mindkét populációra, majd a kapott értéket a létszámmal elosztjuk. A két átlag különbsége a szelekciós differenciál (SD).

A szelekciós előrehaladást (SE) a SD és a h²szorzatából kapjuk meg.

SD = 4 g

SE = SD · h²= 4 · 0,6 = 2,4 g

2. példa. Egy sertéstelepen azokat a kocasüldőket tenyésztjük tovább, amelyek átlagosan 80 g-mal nagyobb napi gyarapodást értek el a populációátlaghoz viszonyítva.

Mennyi lesz az éves genetikai előrehaladás, ha a generáció-intevallum 2,5 év, és h² = 0,4?

A kiválasztott állománynak az alappopulációhoz viszonyított átlagos teljesítmény különbsége (80 g) egyenlő a szelekciós differenciál nagyságával. A genetikai vagy szelekciós előrehaladás (SE) a SD és a h²szorzatából számítható. A kérdésben szereplőéves előrehaladás meghatározásához a szorzatot osztani kell a generáció-intervallum (GI) értékével (ami a sertésfajban átlagosan 2,5 év).

A nevezőben a kettes azért szerepel, mert a példa nem adja meg a kanok vonalán alkalmazott szelekciós differenciált.

3. példa. Mennyi lesz az évenkénti szelekciós haladás, ha a 100 anyára eső bárányszám szórása ±25, a szelekció intenzitása 0,8, a h²= 0,2?

Ha a szelekciós előrehaladás kiszámításánál nem ismerjük a szelekciós differenciált, akkor ezt az intenzitás (i) és a fenotípusos szórás (s_p) szorzatából is ki tudjuk számítani.

SE = i · s_p · h²= 0,8 · 25 · 0,2 = 4 bárány generációnként

SE_évi= 4/4 = 1 bárány/100 anya

Az évi szelekciós előrehaladás kiszámításánál azért osztunk 4-gyel, mert a generációintervallum a juh fajban átlagosan 4 év.

4. példa. Egy sertésállományban a takarmányértékesítés h²=0,3, és az átlagos takarmányhasznosítás 3,1 kg abrak/1 kg tömeggyarapodás fejezi ki. Továbbtenyésztésre olyan kanokat választanak ki, amelyeknek takarmányhasznosítási eredménye 2,8 kg abrak/1 kg tömeggyarapodás.

Kérdés: az első ivadékgenerációban milyen takarmányértékesítés várható?

Először mindkét ivarra külön-külön ki kell számítani a szelekciós differenciált, majd a kapott értéket átlagolni. A szelekciós előrehaladás az átlagos szelekciós differenciál és a h² szorzataként számítható ki. A genetikai előrehaladás tehát várhatóan abban nyilvánul meg, hogy a szelektált szülők ivadékgenerációjában 3,04 kg-ra csökken (3,1 kg-ról) az 1 kg tömeggyarapodásra vonatkoztatott abrakfelhasználás.

SD = 2,8 kg – 3,1 kg = –0,3 kg h²= 0,3

SD = 3,0 kg – 3,1 kg = –0,1 kg

$S{D}_{átl}=\frac{\left(-\mathrm{0,3}\right)-\left(-\mathrm{0,1}\right)}{2}=-\mathrm{0,2}$

SE = SD_átl · h²= –0,2 · 0,3 = –0,6 kg

5. példa. Mennyi a szelekciós haladás évenként, ha tehénállományunk átlagos termelése 6500 kg tej, és a továbbtenyésztésre szánt állomány 400 kg-mal termel többet az átlagnál?

Az évi szelekciós előrehaladást a SD és a h²szorzata adja, amelyet a generáció-intervallummal (szarvasmarhánál pl. 5 év lehet) kell osztani. A kapott érték felét kell venni, ha csak az egyik szülő SD értéke ismert (a másikat átlagosnak tekintjük).

x = 6500 kg h²= 0,3

SD = 400 kg

$S{E}_{évi}=\frac{\mathrm{0,5}\cdot SD\cdot h^2}{GI}=\frac{\mathrm{0,5}\cdot 400\cdot \mathrm{0,3}}{5}=12\text{ kg}$

Tehát az éves genetikai előrehaladás mindössze 12 kg tej. Ez 0,3%-nak felel meg. Tekintettel a 400 kg-os SD-re, ez nagyon kevés, figyelemmel a környezet okozta ennél sokkal nagyobb ingadozásokra. Ez is mutatja azt, hogy csupán a nőivarra alapozva a tejtermelésben haladást elérni csak igen lassan lehet.

6. példa. Mekkora lesz a szelekciós haladás és a genetikai regresszió mértéke, ha egy merinói juhállományban az alappopuláció átlagos zsírban nyírt gyapjútermelése 4 kg, a továbbtenyésztésre szánt egyedek átlagtermelése 8 kg és az utódpopuláció 5,6 kg átlagos gyapjútermelést ért el? (Az állományok gyapjútermelése mindkét ivar átlagában értendők.)

Abban az esetben, ha ismerjük az utódpopuláció átlagos termelési színvonalát (X_F1), a szelekciós előrehaladás az utódpopuláció és az alappopuláció (X₀) átlagos termelésének a különbsége. A genetikai regresszió nagyságrendjének megállapításához ki kell számítani a szelekciós differenciált a már ismert módon. Ezután meg kell állapítani, hogy a szelekciós differenciálnak hány %-a realizálódott az utódpopulációban (ez egyúttal a realizált h²-értéket is jelenti). A genetikai regresszió mértéke a kiszámított realizált h²-érték alapján 60%.

X₀= 4 kg h²= 0,3

X_s= 8 kg

X_F1= 5,6 kg

SE = X_F1– X₀= 5,6 – 4 = 1,6 kg

SD = X_s– X₀= 8 – 4 = 4 kg

$h_{real.}^2=\frac{\mathrm{1,6}\cdot 100}{4}=40\%$