Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsfaiskola - A gyümölcsfák szaporításának elmélete és gyakorlata

Hrotkó Károly

Mezőgazda Kiadó

Az ivaros szaporítás alapjai

Az ivaros szaporítás alapjai

A gyümölcsfaiskolában az ivaros szaporításnak az alanycsemeték előállításában van nagy szerepe, különösen a csonthéjasoknál, ahol a gyümölcsfajok nagyobb részét ma is magonc alanyokra oltják. Az ivaros szaporítás alapja a két ivarsejt egyesüléséből létrejött zigóta, illetve az ebből, valamint a mag- és terméskezdeményből képződő mag vagy termés, amelyet a termesztésben egyaránt vetőmagnak nevezünk. A gyümölcstermő növények ivarosan többnyire jól szaporíthatók. Az ivaros szaporítás során a létrejött vetőmagból új egyedeket, magoncokat (magcsemetéket) nevelünk.

Az ivaros szaporítás hátrányaként szokták felróni, hogy így szaporítva a gyümölcsfajták nem tartják meg fajtaazonosságukat. Ivartalanul szaporított fajta esetében maga a követelmény irreális volna, hiszen az ilyen fajták fajtaazonosan csak aszexuális módon szaporíthatók.

A mag felépítése

A mag növekedési és fejlődési folyamatok eredménye, amelyek az anyanövényben zajlanak. Kiindulópontja a hím és női ivarsejt egyesüléséből létrejött zigóta vagy a magház egyik vegetatív sejtje. Az érett mag legfontosabb része az embrió. Ez a zárvatermő növényeknél a diploid (2n) zigóta osztódásával alakul ki úgy, hogy kifejlődik az embriótengely, mindkét végén tenyészőcsúcsokkal, az egyik a gyökérkezdemény, másik a hajtáskezdemény. Az embriótengelyen találhatók a sziklevelek. Az embrió a sziklevelekkel együtt fajtól függően kitöltheti az embriózsákot, körülötte pedig esetenként a fejlődő embriót tápláló endospermium vagy perispermium helyezkedhet el. A magkezdemény integumentumaiból alakul ki a maghéj (3. táblázat).

3. táblázat. A virágból és részeiből kialakuló mag és alkotórészei

1. ábra - A zárvatermő növények ivaros szaporodásának szervei

kepek/1.png


Az életképes mag normális kifejlődésének alapfeltétele a virág megtermékenyülése. Bizonyos esetekben a termés azonban csak összezsugorodott, üres maghéjat tartalmaz, ennek a magnélküliségnek számos oka lehet:

a) partenokarpia: a termés megporzás és megtermékenyülés nélkül jön létre.

b) embrióabortálódás: az embrió fejlődése során elpusztul.

c) léha mag: az embrió nem képes elegendő tartaléktápanyagot felhalmozni.

A magnélküliség számos kertészeti növényfajnál értékes fajtatulajdonság lehet.

A mag fejlődése

A mag és a termés fejlődésének alapvetően három szakaszát különbözteti meg a szakirodalom (Hartmann és tsai. 1990).

Az első szakaszban a zigóta osztódásával kialakul az embrió, a szakasz végén megjelennek a sziklevelek.

A második szakaszban a mag és sok esetben a termés is számottevő növekedésnek indul. Az endospermiumos magvaknál a sziklevelek növekedése egy bizonyos méretnél korlátozódik, s a mag belső terét a fajtól függően endospermium vagy a nucellusz tölti ki. Az endospermium nélküli magvaknál a sziklevelek gyors növekedése feléli az endospermiumot és a nucelluszt, ami csak vékony rétegként veszi körül a teret teljesen kitöltő szikleveleket.

A harmadik szakaszban a termés növekedése igen figyelemre méltó, különösen a húsos termések esetében. Emellett jelentős élettani változások mennek végbe, ami a perikarpiumban az éréshez vezet. A szárazanyag-tartalom megnövekszik, a tárolásnál fontos szerepet játszó tartalék tápanyagok halmozódnak fel és csökkenni kezd a mag nedvességtartalma.

Az embriogenezis komplex folyamat, melyet a különböző szakaszban levő sejtek genetikai potenciálja, az embrióban és a környezetben levő hormonok valamint a környező szövetek ozmotikus potenciálja jelentősen befolyásol. A tartalék tápanyagok (szénhidrátok, zsírok, olajok, proteinek stb.) felhalmozása fontos része a mag fejlődésének. A termés és magház az anyanövény edényrendszeréhez kapcsolódik, a maggal való kapcsolatot a köldök (funikulusz) biztosítja, melynek edénynyalábjai az integumentumokban végződnek. A nucellusszal, az endospermiummal és az embrióval az anyanövénynek nincs edénynyaláb-kapcsolata, az asszimiláták csak ozmózis útján juthatnak el ide. Így a nagyobb komplex molekulák, vagy egyes vírusok nem juthatnak el az embrióhoz, de felhalmozódhatnak a külső rétegekben. A magkezdemény és a mag fejlődése során nagy jelentőséggel bír harmonikus tápanyag-ellátottságuk. A nagyobb, nehezebb magvak később jobban csíráznak és erősebb magoncokat eredményeznek. Minden kedvezőtlen hatású tényező, mint például a rossz tápanyagellátás, vízhiány, betegség, kártevők, csökkentik a mag és a magonc túlélési esélyeit.

A legtöbb faj magjában az embrió fejlődésével és az éréssel párhuzamosan kialakul egy bonyolult belső szabályozó mechanizmus, amely meggátolja a csírázást, ezzel biztosítva azt, hogy a magvak csak meghatározott időben és feltételek között csírázzanak. Ez a szabályozó mechanizmus a faj túlélésében fontos szerepet játszik, két fő eleme az inhibitorok felhalmozódása a mag és a termés bizonyos szöveteiben, valamint a maghéj és/vagy a terméshéj átalakulása. Számos természetesen képződő anyag gátolhatja a csírázást, ezek a termésben, a maghéjban vagy a mag különböző részeiben halmozódnak fel. Az abszcizinsav (ABS) szintén fontos szerepet játszik az embrió fejlődésének szabályozásában és a csírázás gátlásában. A megváltozott mag és/vagy terméshéj gátolhatja a víz felvételét, megakadályozhatja a gázcserét és az inhibitorok távozását. A magot takaró rétegek az érés során szárazzá, keménnyé vagy rostossá válnak. Ezek a burkok részben a külső integumentumból képződnek, de egyes húsos terméseknél a belső rétegek kemény burkot képezhetnek (Cotoneaster, Crataegus, Prunus, Olea stb.). A Leguminosae családban a külső maghéj válik keménnyé, parásodik, nem ereszti át a vizet. A külső sejtek átrendeződnek, szuberin lerakódások jelennek meg bennük, kívülről pedig kutin réteg takarja. Ezeknek a rétegeknek fontos szerep jut a primer magnyugalom kialakításában és fenntartásában, elsősorban azért, mert szemipermeábilisak lévén, meggátolják a légzést és az inhibitorok mozgását.

A magvak jelentős részénél a víztartalom az érés alatt folyamatosan csökken, gyakran 30% alá. Ebben a száraz állapotban a magvak nem képesek kicsírázni, s ez fontos tényező az életképességük és nyugalmi állapotuk fenntartásában. Bizonyos fajoknál azonban a magvak nem száradhatnak ki, különben elveszítik csírázóképességüket. Az ilyen magvakat a csírázóképesség megőrzése érdekében az érés után is nedvesen kell tartani. Az alábbi esetekben találkozhatunk velük:

  1. kora nyáron érő magvaknál, amelyek természetes körülmények között a nedves talajra hullva azonnal kicsíráznak (nyár, fűz, szil, ezüstjuhar),

  2. egyes ősszel érő magvaknál, amelyek a talajon telelnek át (pl. tölgy),

  3. a meleg, humid, trópusi, szubtrópusi klímából származó növények magvainál (citrusfélék).

Az ilyen magvak kezelése, tárolása különleges feltételeket kíván.

A zigóta normálistól eltérő fejlődési formái

A zigóta normális képződésétől eltérő módon is létrejöhet embrió. Az egyik ilyen jelenség az embriósokszorozódás (poliembriónia), a másik pedig az apomixis (Hartmann és tsai 1990).

Poliembrioniáról akkor beszélünk, ha egy magon belül több embrió is kialakul. Ennek a következő előfordulási formái ismeretesek:

  1. adventív embriók képződése: a nucellusz vagy az integumentum egyes sejtjei embrióképződésre alkalmas állapotba kerülnek, majd embriogenezisen mennek át. Az ilyen embriók a szülővel azonos genotípusúak. Adventív embrióképződéssel találkozhatunk néhány fontos szubtrópusi, trópusi gyümölcsfajnál, mint pl. a citrusfélék és a mangó. Ezeknél a fajoknál ivaros folyamat eredményeként ugyanabban a magban zigótából létrejött és adventív embriók egyaránt képződnek, az utóbbiak létrejöttét a megtermékenyülés stimulálja. Más fajoknál, mint pl. az Opuntia, sem megporzás, sem termékenyülés nem szükséges a kifejlődésükhöz.

  2. embriósokszorozódás: a proembrió az osztódás igen korai szakaszában osztódik vagy sarjadzik, az így létrejött embriók pontos másai az ugyanabban a magban levőknek. Nyitvatermőknél, főleg a fenyőféléknél fordul elő.

Apomixis esetében az embrió olyan zigótából képződik, amely elkerülte a normális meiózist és a megtermékenyülést. Az így létrejött embriók a szülővel azonos genotípusúak, a mag aszexuális úton jön létre. Obligát apomiktáknak nevezik azokat a növényeket, amelyeknél csak apomiktikus embriók képződnek, míg a fakultatív apomiktáknál apomiktikus és ivaros úton létrejött embriók együttesen fordulnak elő.

2. ábra - A citrusfélék nucelláris embrióinak kialakulása. Baloldalon a megtermékenyülés utáni állapotot látjuk. A nucellusz sötétebb sejtjei embrióiniciálisok. Jobb oldalon a nucelláris embriók kialakulása látható, a nagyobbik a zigótából kialakult embrió (Hartmann és tsai 1990)

kepek/2.png


Apomiktikus embriók kialakulása a növényvilágban több változatban is ismeretes.

  1. Adventív embriók képződése (lásd: poliembrionia).

  2. Visszatérő apomixis: az embriózsák az anyasejtből képződik, de nem megy végbe meiozis. Ennek következtében a petesejt diploid, az anyanövénnyel azonos genotípusú. Az embrió közvetlenül a petesejtből képződik megtermékenyülés nélkül. Jól ismert jelenség a hagymánál, ahol megporzás nélkül is végbemegy, míg más fajoknál (például Malus és Rubus) szükség van a megporzás stimuláló hatására, részben az embriófejlődéshez, részben pedig az életképes endospermium létrejöttéhez.

  3. Nem visszatérő apomixis: az embrió a haploid petesejtből megtermékenyülés nélkül képződik, s természetesen haploid növényeket eredményez. Meglehetősen ritka, inkább csak genetikai érdekesség.

  4. Vegetatív apomixis: vegetatív rügyek vagy bulbillik képződnek a virágzatokban a virágok helyén, Poa, Allium és Agave fajoknál fordul elő.

A magvak életképessége és tárolása

A tárolás eredményességét, vagyis a magvak életképességét a tárolás végén a kiinduláskori életképesség, valamint a tárolás alatti, az életképességet csökkentő tényezők határozzák meg. Az optimális feltételek között az egyes fajok magvai eltérő ideig tartják meg élet- és csírázóképességüket, ennek megfelelően a magvakat az alábbi csoportokba lehet sorolni (Probocskai 1969, Hartmann és tsai. 1990):

  1. rövid életű magvak: élettartamuk néhány naptól néhány héten, hónapon keresztül marad csak meg. A mérsékelt övi növények közül legismertebbek a nyár, a fűz, egyes juhar- és szilfajok magvai, amelyek tavasszal vagy kora nyáron érnek, s természetes körülmények között a nedves talajra hullva azonnal csírázni kezdenek. Számos trópusi, szubtrópusi gyümölcstermő növény magja szintén rövid életű. A nagy, húsos sziklevelű diót, makkot termő fáink magja szintén rövid életű (mogyoró, dió, gesztenye, tölgy, bükk, gyertyán, hikori, vadgesztenye, nyír).

  2. közepes élettartamú magvak: élettartamuk általában 2–3 év, de nem haladja meg a 15 esztendőt. A legtöbb gyümölcsfa, díszfa, fenyő és számos fontos mezőgazdasági növény magja sorolható ide.

  3. hosszú élettartamú magvak: ezek többnyire kemény maghéjjal védettek, életképességüket 15–20 évig is megőrzik, de egyeseknél ez 75–100 évre is kiterjedhet. Feljegyeztek már múzeumban tartott magvaknál 150–200 évet is, sőt a mandzsúriai tőzegkitermelésnél talált, 1000 esztendősre becsült indiai lótusz (Nelumbo nucifera) -magvak a maghéj feltörése után tökéletesen kicsíráztak.

A nedvességtartalom alakulása a tárolás során

A magvak általában jól tűrik a kiszáradást, ami érett állapotukban nemcsak hogy természetes, de feltétele is a hosszú ideig történő tárolásnak. A legtöbb mag 10% körüli nedvességtartalom mellett már jól tárolható, de egyeseknél hosszú ideig történő tárolásnál a 4–5% nedvességtartalom előnyösebb. A tárolás során, ha a nedvességtartalom emelkedik, 10% felett a rovarok, 12–14% körül a gombák aktivizálódnak, 20% körüli nedvességtartalomnál már számolni lehet a magvak bemelegedésével, 40% nedvességtartalom felett pedig megindulhat a csírázás (Hartmann és tsai. 1990).

A tárolótér levegőjének páratartalma összefüggésben van a mag nedvességtartalmával. Száraz magvak legtovább 20–25% relatív páratartalom mellett tárolhatók a leghosszabb ideig. A hermetikusan lezárt tartályokban tárolt magvak számára alacsony nedvességtartalomról (4–6%) és alacsony relatív páratartalomról kell gondoskodni.

A nedvességtartalom vonatkozásában eltérően viselkednek a rövid élettartamú magvak, ezek a kiszáradásra rendkívül érzékenyek. Az Acer saccharinum magvai elvesztik életképességüket, ha nedvességtartalmuk az eredeti 58%-ról 34%-ra csökkent. A citrusfélék magvai is csak kismértékű szikkasztást viselnek el az életképesség csökkenése nélkül. A nagymagvú dióféléket, makkokat (Juglans, Carya, Quercus, Aesculus stb.) szintén óvni kell a kiszáradástól.

A hőmérséklet csökkentése pozitívan befolyásolja a magvak élettartamát, s ellensúlyozhatja a nedvességtartalmat. Minden 5 °C-kal történő csökkentés általában megduplázza a magvak élettartamát a tárolás során. Fenyőféléknél a fagypont alatti tárolás (–18 °C) szintén eredményesen növelte a magvak élettartamát, de itt nagyon fontos az alacsony nedvességtartalom is. Rendkívül értékes magtételeknél a folyékony nitrogénben (–196 °C) történő tárolás 8–15% nedvességtartalom mellett szintén számításba jöhet, de nagyon fontos a fagyasztás és a felengedés szakszerű szabályozása.

Tárolási módok

Szobahőmérsékleten történő tárolás

1–2 évtől akár több évig is terjedhet. A vizet át nem eresztő maghéjúak magvai akár 10–20 évig is tárolhatók, a fás növények közül az alábbiak: Acacia, Albizia, Amorpha fruticosa, Caragana, Eleagnus, Eucalyptus, Koelreuteria, Rhus, Robinia, Tilia.

Tárolás légmentesen lezárt tartályokban

A magvak optimális nedvességtartalma 5–8%, fajonként változóan. Fontos, hogy megakadályozzuk a magvak nedvesedését, ennek érdekében deszikkánsokkal keverik a magvakat (Hartmann és tsai. 1990). A kobalt-kloriddal kezelt szilikagél, melyet 1/10 arányban kevernek a maggal, a tömege 40%-ának megfelelő nedvességet képes felvenni. A kobalt-klorid 45% RP-nál kékről rózsaszínre vált, ami jól jelzi a túl magas páratartalmat és nedvességet.

Hűtött tároló

A faiskolai termesztésben minden olyan faj magjának a hosszabb időtartamú tárolásánál ajánlható, amelyek szobahőmérsékleten nem tárolhatók. A hűtött tárolóban tárolt maggal jól kiegyenlíthetők a rossz magtermésű évek hiányai. A megfelelő páratartalom beállítására nagy hangsúlyt kell fektetni, lehetőleg ne csökkenjen 20% alá, de a gombás betegségek elkerülése érdekében nem emelkedhet 65% fölé.

A páratartalmat szellőztetéssel, légmentesen lezárt tartályokban történő tárolással, illetve deszikkánsok alkalmazásával lehet elérni. Száraz magvakat 3–8% nedvességtartalom mellett, lezárt tartályokban 1–5 °C hőmérsékleten jól tárolhatunk.

3. ábra - Gyümölcsfamagvak tárolása hűtött tárolóban (Fotó: Hrotkó K.)

kepek/3.png


Nyirkos, hideg tárolás

A rövid élettartamú magvakat nedvességet tartó közeggel keverve jól tárolhatjuk 0–10 °C hőmérsékleten, ahol a relatív páratartalom magas. Ezek a fajok a következők: Acer saccharinum, Aesculus, Carpinus, Carya, Castanea, Corylus, Citrus spp., Eriobotrya, Fagus, Juglans, Litchi, Persea (avocado), Quercus. A tárolás körülményei a rétegezéshez hasonlóak.

Rétegezés

Azon fajok magvainál, amelyeknél a magnyugalom megszüntetéséhez és a csírázóképesség kialakulásához nyirkos, hideg kezelésre, rétegezésre van szükség, ezt az eljárást a tárolás során alkalmazzák a faiskolások. A rétegezésre vonatkozó további ismereteket a nyugalmi állapot és a mag vetésre való előkészítése témákkal foglalkozó alfejezetekben tárgyaljuk.

A magvak nyugalmi állapota

A magvak nyugalmi állapota a növényeknél a csírázás szabályozásának fontos eszköze. Az anyanövényről leváló mag elsődleges nyugalmi állapotban van. Az elsődleges nyugalmi állapot nem csak egyszerűen gátolja a kicsírázást, de meghatározza annak idejét, környezeti feltételeit, amikor a csírázás végbemehet. A természetben ez a szabályozási mechanizmus fontos szerepet játszik a faj fennmaradásában azzal, hogy a csírázást csak kedvező időszakban, kedvező környezeti feltételek mellett teszi lehetővé.

A később esetlegesen kialakuló másodlagos nyugalom szintén túlélési mechanizmus, amely kedvezőtlen környezeti feltételek között hosszabbíthatja meg további időtartamra a magnyugalmat. Ezeknek a feltételeknek, körülményeknek az ismerete fontos az egyes fajok magvainak vetés előtti kezeléséhez szükséges eljárások kidolgozásához. A termesztett növényeknél a magnyugalom ismerete nem csak a csírázási problémák leküzdésénél fontos, de szerepet játszik a mag tisztításánál, a tárolásban, szállításban, kereskedelemben, sőt a magvizsgálat során is figyelembe kell venni.

Különösen a mérsékelt övi fás növényeknél fejlődtek ki a magnyugalom igen változatos formái, amelyekre a faiskolában a magról történő szaporítás során tekintettel kell lenni.

Nyugalmi állapotról akkor beszélünk, ha a mag a kedvező környezeti feltételek ellenére sem csírázik ki. A nyugalmi állapotot kiváltó tényezők teljes körét figyelembe véve a következő formák fordulnak elő a fás növényeknél (Probocskai 1969, Hartmann és tsai. 1990).

Maghéj (terméshéj) kiváltotta nyugalmi állapot

Fizikai magnyugalom. A maghéj vagy más magtakaró réteg nem engedi át a vizet vagy gázokat. Ez a fajta magnyugalom a száraz magot hosszú időre meg tudja őrizni, akár még magas hőmérsékleten is. Megszüntetéséhez a maghéj puhítása, elvékonyítása, szkarifikálása, feltörése alkalmas eljárás. A Leguminosae családba tartozó fás növényeknél a vizet át nem eresztő maghéj fordulhat elő, míg a Rosaceae családra a száraz állapotban gázimpermeábilis maghéj jellemző. Utóbbiaknál a mag beáztatásával a nedves maghéjon keresztül megindulhat a gázcsere.

Mechanikai magnyugalom. Bizonyos fajok (Juglans, Prunus, Olea) a magot körülvevő megfásodott csonthéja nem teszi lehetővé a duzzadó mag, illetve az embrió kiterjedését. A csonthéjon keresztül vizet képes a mag felvenni, a gázcsere is lehetséges, de ha a víz, illetve a talaj vagy a közeg mikroorganizmusai nem puhítják meg ezeket a rétegeket, megakadályozhatják a magvak duzzadását, növekedését. A talaj vagy a rétegező közeg mikroorganizmusai általában megfelelően felpuhítják a csonthéjasok endocarpiumának két felét összetartó réteget, s a csontár a hasi varrat és a háti barázda mentén könnyen felnyílik. Egyes faiskolák a rétegezés után leválasztják a csonthéjat a csírás magról, enyhe ütögetéssel „kikopogtatják” a magot, hogy a csonthéj ne akadályozza a csírázást, de a felnyílt csonthéjjal elültetett magvak is ugyanolyan jól kelnek.

Inhibitorok kiváltotta nyugalom

Csírázási inhibitorok a termés és a mag érése folyamán felhalmozódhatnak a gyümölcsben vagy a magot takaró rétegekben. A gyümölcstermő növények, az almatermésűek, a csonthéjasok, a szőlő, a citrusfélék gyümölcshúsa mind tartalmaz ilyen gátló anyagokat, inhibitorokat. Ezek az anyagok többnyire fenolok, kumarin vagy abszcizinsav. Az ilyen magvaknál a gyümölcshús eltávolítása, a mag többszöri átmosása, beáztatása mérsékelheti vagy megszüntetheti az inhibitorhatást. A száraz gyümölcshússal vetett csonthéjas mag gyümölcshús-inhibitorai a talajban lassan lebomlanak, a mag képes lesz kicsírázni, de a kelés vontatottabb, eredménye gyengébb a mosott magéhoz viszonyítva (Sebőkné 1970).

Morfológiai magnyugalom

Abban az esetben, ha az embrió a mag leválásakor nincs teljesen kifejlett állapotban, morfológiai nyugalomról beszélünk. Az ilyen fejletlen embrió a mag vízfelvétele után növekedésnek indul, mielőtt a csírázás megkezdődik. Az embrió növekedését a magasabb hőmérséklet általában előnyösen befolyásolja. A fás növények közül a Fraxinus és Euonymus fajoknál fordul elő, hogy a fejletlen embrió kifejlődéséhez egy meleg periódusra, utána pedig hideghatásra van szükség a normális csírázáshoz. Az Actinidia fajok és az Annona squamosa magja szintén három hónapig meleg körülményeket igényel.

Fiziológia magnyugalom

Főleg lágy szárú növények magvaiban fordul elő, a száraz tárolás során többnyire megszűnik. Gondot csak a betakarítás utáni közvetlen magvizsgálatoknál okozhat, illetve a söriparban a malátagyártásnál kell figyelembe venni, mivel a friss árpa csak bizonyos utóérés után csírázik kielégítően (Kunze 1983). A legújabb élettani vizsgálatok arra utalnak, hogy ez a magnyugalom endogén inhibitorok, hormonok (gibberellinek, citokininek, abszcizinsav), valamint bizonyos környezeti tényezők (hőmérséklet és fény) kölcsönhatásában alakul ki, illetve szűnik meg fokozatosan.

Fiziológiai mélynyugalom (embriónyugalom)

Általában a mérsékelt övi fás növények magvaira jellemző, amelyeknél a mag ősszel érik meg, lehullik az avarba, ott telel át és tavasszal csírázik. A gyümölcsfajok szinte mindegyikénél előfordul, a faiskolások jól ismerik ezeket a rétegezést igénylő magvakat. Az embriónyugalom belső tényezőkre alapul, s többnyire egytől három hónapig terjedő, hidegen, duzzadt állapotban, nyirkos, levegős körülmények között történő tárolással szűnik meg. Gyakran együtt jelentkezik a maghéj kiváltotta nyugalommal, vagyis ezeknél a fajoknál kombinált nyugalmi állapottal van dolgunk. Az embriónyugalomra jó bizonyítékot szolgáltat az a tény, hogy az ilyen magvaknál (pl. őszibarack) a kipreparált embrió csíráztatásakor (a maghéj eltávolítása után) nem kapunk normálisan fejlődő csíranövényeket. A rövid, vastag gyököcske kissé növekszik, a sziklevelek megzöldülnek, de a rügyecske egyáltalán nem fejlődik, vagy csak rozettát képez. Hideghatás nélkül a csíranövények törpék maradnak.

E nyugalmi állapot megszüntetésében a nedvességtartalomnak, a levegőzöttségnek, a hőmérsékletnek és az időtartamnak van kitüntetett szerepe. A magvak 35–50% körüli nedvességtartalmat igényelnek, a vízfelvétel mértéke, sebessége bizonyos csonthéjasoknál függ a csontár tulajdonságaitól. A csírázást az áztatás, a csonthéj eltávolítása, a rétegezés utáni melegre helyezés (előcsíráztatás) elősegítheti. A nedvességtartalmat állandó szinten kell tartani, a kiszáradás másodlagos magnyugalmat válthat ki. A folyamathoz szükséges oxigén mennyisége függ a hőmérséklettől. Magas hőmérsékleten a nyugalomban levő magnak a nedves héja is akadályozza az oxigénfelvételt részben az oxigén oldhatóságának csökkenése, részben pedig a maghéjban levő fenolos anyagok oxigénmegkötése miatt. Alacsony hőmérsékleten az embrió oxigénigénye is kisebb, így az ellátás megfelelő. A nyugalmi állapot megszüntetésében a hőmérséklet az egyik legfontosabb tényező ezeknél a magvaknál. A leginkább hatékony hőmérséklet a téli, kora tavaszi időszak természetes hőmérsékleti körülményeinek felel meg, általában 2–7 °C között van (4. ábra). Egy bizonyos felső hőmérsékleti határ felett másodlagos magnyugalom alakulhat ki, az almánál ez 17 °C-nál van. Kimetszett embriókkal végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az őszibaracknál magas hőmérsékleten (23–27 °C) törpe csíranövények fejlődtek, míg alacsony hőmérsékleten normális növekedésűvé váltak. Ha a mandula nem tökéletesen rétegezett magjából kimetszett embriókat ismét magas hőmérsékletnek tették ki, azok törpe növekedést mutattak. Gibberellinsav ismételt alkalmazásával a törpeséget meg lehetett szüntetni. A fiziológiai mélynyugalom megszüntetéséhez szükséges időtartam fajonként változó, a gyümölcsfajok rétegezéséhez szükséges időtartam és hőmérsékleti ajánlásokat a 24. számú táblázat tartalmazza.

4. ábra - A hőmérséklet hatása a fiziológiai mélynyugalom megszűnésére almamagvaknál (Wareing és Phillips 1982 nyomán)

kepek/4.png


Epikotil nyugalom. Előfordul az is, hogy az embrió nem teljes egészére jellemző ez a nyugalom. Bizonyos fajok (pl. Quercus, Viburnum) esetében a mag gyököcskéje és a hipokotil egy kezdeti magasabb hőmérsékleten végzett 1–3 hónapos rétegezés után növekedésnek indul, de az epikotil normális fejlődéséhez további három hónap hideghatásra van szükség.

4. táblázat. A nyugalmi állapot gyakorlati és tudományos fogalmainak összefüggései

A nyugalmi állapottal foglalkozó fiziológusok sajátos terminológiát alakítottak ki (Lang 1987), amely nincs mindig összhangban a gyakorlatban használatos fogalmainkkal, illetve a magvizsgálat, -kezelés szakkifejezéseivel (Hartmann és tsai. 1990).

A nyugalmi állapottal foglalkozó tudomány környezeti hatás kiváltotta magnyugalomnak nevezi azokat a nyugalmi formákat, amelyek egy vagy több környezeti tényező hatására következnek be, s hatásuk nem specifikus. Látszólagos nyugalmi állapotnak nevezik a fiziológusok azokat az eseteket, amikor a nyugalmi állapot fizikai vagy biokémiai tényezők hatására úgy alakul ki, hogy a kiváltó tényező a szabályozott struktúrán kívülről ad jelzést. A magvak esetében ilyen látszólagos hatásról beszélhetünk, ha azok a magot körülvevő szövetekből érkeznek (maghéj stb.). A tényező hatásának megszüntetése esetén azonnali csírázás következik be (pl. maghéj eltávolítása kimetszett embriónál). Endogén vagy belső nyugalmi állapotnak azokat az eseteket tekintik, amikor a nyugalmi állapot a szabályozott struktúrán belülről érkező élettani hatások alapján alakul ki.

A gyakorlati és a tudományos fogalmak összefüggései jól áttekinthetők Hartmann és tsai. (1990) táblázatában (4. táblázat).

A magvak csírázása

A mag érett embrióból és tartaléktápanyagokból áll, melyeket a védelmüket szolgáló maghéj és más takarórétegek vesznek körül. Azt a folyamatot, amely az embrió anyagcseréjét aktiválja és az új magoncnövény megnyúlásához, növekedéséhez vezet, csírázásnak nevezik.

A mag csírázásának három alapvető feltétele van:

  1. a mag életképessége,

  2. megfelelő környezeti tényezők (víz, oxigén és hőmérséklet),

  3. az elsődleges nyugalmi állapot már megszűnt (ha van).

Az elsődleges magnyugalom megszűnéséhez vezető belső folyamatokat utóérésnek nevezik, s a környezeti tényezőkkel kölcsönhatásban mennek végbe. Az utóérési folyamatok meghatározott időt igényelnek és sajátos magkezelési eljárásokkal lehet elősegíteni lezajlásukat. Az elsődleges magnyugalom megszűnte után kedvezőtlen környezeti feltételek hatására másodlagos magnyugalom alakulhat ki, melynek következtében jelentősen meghosszabbodhat az az időszak, míg a mag kicsírázik.

A mag csírázásának folyamatát általában három szakaszra osztják, amelyek többé-kevésbé egymással átfedésben mennek végbe.

Első vagy aktiválási szakasz

E szakasz elején a mag vizet vesz fel, nedvességtartalma kezdetben gyorsan növekszik, majd egy fajra, fajtára jellemző szintet elérve lelassul (5. ábra). A vízfelvétel fizikai folyamat, az életképtelen magvakban is végbemehet. Az elején a mag a szárazanyag 80–120%-ának megfelelő vizet vesz fel, ezután a víztartalom alig változik, de a gyököcske jelentősen megnyúlik, míg végül ismét tovább növekszik a víztartalom az eredeti szárazanyag-tartalom 170–180%-áig. A kezdeti vízfelvételi szakaszban a száraz mag kolloidjai megduzzadnak. A víz megpuhítja a mag takarórétegeit, és a protoplazma is fokozatosan vízzel telítődik. A vízfelvétel hatására a mag megduzzad, a maghéj meg is repedhet.

5. ábra - A vízfelvétel alakulása a ’Korponay’ sajmeggy csontárainál 4 és 10 °C hőmérsékleten

kepek/5.png


Amint a mag vizet vett fel, néhány órán belül megkezdődik az enzimek aktiválódása. Ez részben a száraz magban tárolt enzimek reaktiválásának, részben új enzimek szintetizálásának köszönhető. Az enzimszintézis RNS molekulák jelenlétét feltételezi, energiaigényét pedig a mitokondriumokban képződő ATP nagy energiájú foszfátkötései szolgáltatják.

A csírázás első látható jele a gyököcske megjelenése, ami többnyire inkább csak a sejtek megnyúlásának, mintsem a sejtosztódásnak a következménye. A gyököcske megjelenése jelzi az első szakasz végét.

A csírázás második szakasza: feltáródás és transzlokáció

Az endospermiumban, a sziklevelekben és a perispermiumban tárolt szénhidrátok, fehérjék és zsírok egyszerűbb molekulákká alakulnak és megkezdődik transzlokációjuk az embriótengely növekedési pontjaihoz. A sejtekben az anyagcsere működésnek indul, folyik a fehérjeszintetizálás, új enzimek, szerkezeti anyagok, hormonok, nukleinsavak képződnek a sejtműködés szolgálatára és új anyagok létrehozására. A vízfelvétel és a mag légzése ebben a szakaszban állandó szinten működik.

Harmadik szakasz: a magonc növekedése

Ebben a szakaszban az embrió két növekedési pontján megkezdődik a sejtosztódás, amit a magonc szervezetének kiterjedése követ. Ebben a szakaszban az embrió a tengelyből és a rajta levő sziklevelekből áll. A növekedési pontok közül a gyököcske (radicula) a tengely alapi részén, a rügyecske (plumula) a tengely csúcsi részén indul növekedésnek. A rügyecske sziklevelek alatti része a hipokotil, a sziklevelek feletti része az epikotil. A tárolószövetek az anyagcsere-folyamatokban felhasználódva lassan elsorvadnak, kivéve azokat az eseteket, amikor a sziklevelek is a felszínre kerülnek, és aktívan részt vesznek a fotoszintézisben. A vízfelvétel a gyökerek növekedésével, a közeg víztartalmának feltárásával növekszik, és a magonc tömege gyarapodásnak indul. A kezdeti növekedés két fő típusa az epigeus csírázás, amikor a sziklevelek a felszín fölé emelkednek, s hosszabb-rövidebb ideig asszimilálnak. A gyümölcsfajok közül a cseresznyefélék, az alma, a körte, birs, a berkenye így csíráznak. A hipogeus csírázás esetében (őszibarack, mandula) a sziklevelek a talajban maradnak, s csak a növekvő hipokotil emelkedik a talajfelszín fölé.

6. ábra - A vadcseresznye epigeus és az őszibarack hipogeus csírázása

kepek/6.png


A víz szerepe a csírázás folyamán

Mint láttuk, a víz fontos szerepet játszik a mag életképességének megtartásában és a csírázásban. A magvetés, csíráztatás vagy rétegezés előtt a magvakat célszerű beáztatni. Lágy szárú növények magvainál 8 óránál hosszabb áztatás már károsodást okozhat, míg a fás szárú növények nyugalomban levő magvainál a hosszabb ideig történő áztatás is ajánlott. Ilyenkor feltétlenül naponta cserélni kell a vizet. A tárolás alatt a víztartalmat célszerű a mag nyers tömegéhez viszonyítva megadni, míg a csírázás alatt általában a szárazanyag-tartalomra vetítik a nedvességtartalmat.

A magvak vízfelvevő képessége, vízpotenciálja a csírázás első szakaszában elérheti a –100 MPa értéket is. Ez a nagy negatív potenciál részben a maghéj, a tárolószövetek és az embrió kolloidszerkezetéből, részben pedig az élő sejtek ozmotikus potenciáljából adódik. Ezzel ellentétben működik a sejtfal turgornyomása. A vízfelvétel a magasabb vízpotenciál irányából az alacsonyabb felé halad, vagyis a környezet vízpotenciáljának is függvénye. A vízfelvételt befolyásolja a talaj szerkezete, telítettsége és a magnak a talajjal való kontaktusa. Ha a mag közvetlen környezetéből felvette a vizet, kiszáradhat, ha nem kap a pórusokon keresztül további utánpótlást a talaj távolabbi rétegeiből. A jó szerkezetű magágynak, ahol a talajszemcsék egyenletesen körülveszik a magot, meghatározó jelentősége van a csírázó mag vízutánpótlásának biztosításában. A talajnedvesség ozmotikus potenciálja függ a sótartalomtól, nagy sótartalom esetében különös jelentősége van a folyamatos vízpótlásnak. Az alulról öntözött szaporítóládákban, magágyakban a felszíni párolgás olyan esetben is sófelhalmozódáshoz vezethet a felső rétegben, amikor erre nem számítunk. Az ebből származó kockázatot esetleg mélyebb magvetéssel csökkenteni lehet (Hartmann és tsai. 1990).

Hőmérséklet

A rétegezett gyümölcsmagvaknál a csírázás optimális hőmérséklete alig haladja meg a rétegezés hőmérsékletét, majd ez a hőmérséklet az idő előrehaladtával lassan emelkedik. A rétegezés alatt, ha a hőmérséklet egy úgynevezett kompenzációs pont fölé emelkedik, másodlagos nyugalom állhat be, az almánál ez a hőmérséklet 17 °C. De Haas és Schander (1952) almánál a 3 °C hőmérsékleten 65 napig rétegezett magból legnagyobb csírázási arányt (100% körül) 3–7 °C hőmérsékleti tartományban értek el. Növelve a hőmérsékletet a csírázás ugyan gyorsabban megindult, de a kicsírázott magvak aránya erősen csökkent (7. ábra).

7. ábra - A hőmérséklet hatása almamagvak csírázására (de Haas és Schander 1952). Alacsonyabb hőmérsékleten lassabban, de nagyobb arányban csíráznak a magvak

kepek/7.png


A hormonok szerepe a csírázás során

Gibberellinek

A csírázásban a leginkább közvetlen szerepet játszó hormonok a gibberellinek, melyek közül a kísérletekben a GA3-t használják leggyakrabban, de a GA4 + 7 is hatásos. A fejlődő magvakban nagy koncentrációban megtalálható, az érett, nyugalmi állapotban levő magvakban mennyisége alacsony szintre csökken. A csírázás különböző szakaszaiban is hatásosnak bizonyult, a kezdeti aktiválási szakaszban az enzimindukcióban vesz részt, később pedig fontos szerepet játszik a tartaléktápanyagok mobilizálásban. Az árpában pl. a duzzadással egy időben jelennek meg az embrióban, transzlokálódnak az endospermium három-négy sejtsoros aleuron rétegébe, ahol az alfa-amiláz enzim képződését indukálják. Az enzim az endospermium keményítőjét cukorrá alakítja, ami aztán a növekedési pontokhoz transzlokálódik, és energiát szolgáltat a magonc növekedéséhez. A vetőmag kezelésére a GA3 a leggyakrabban használt hormon. Magvizsgáló laboratóriumokban gyakran a csírázási vizsgálatokhoz a közeget 500 mg/l koncentrációjú GA3-mal nedvesítik. A rétegezés előtti kezelésre ajánlják a gibberellinek használatát (GA3-t, vagy a GA3 vízoldható K-sóját) 200–1000 mg/l koncentrációban, nagy magvaknál 12 órás áztatással vagy a rétegező közeg nedvesítésére.

Abszcizinsav (ABS)

Valószínűleg a mag idő előtti kicsírázásának megakadályozásában játszik fontos szerepet, de a fejletlen embriójú magvaknál az embrió fejletlensége is valószínűleg nagy koncentrációjának köszönhető. A gyümölcs érésével mennyisége növekszik és hozzájárul az elsődleges magnyugalom kialakításához. A nyugalmi állapotban levő őszibarack, dió, alma, szilva és rózsa maghéjából is kimutatták, de mennyisége a rétegezés alatt csökken.

Citokininek

A fejlődő magban igen nagy aktivitást mutatnak, de érett állapotban már alig mutathatók ki. A csírázásnál ismét fontos szerepet játszanak, számos kísérleti adat arra utal, hogy feloldják az abszcizinsav gátló hatását, és lehetővé teszik a gibberellinsavak működését. A magvak kezelésére ajánlott citokininek a BAP (6-benzilaminopurin), és a PBA [6-benzilamino-9-(2-tetrahidropiranil)-9H-purin].

Etilén

Az etiléngáz természetesen előforduló, számos növekedési folyamatban szerepet játszó hormonhatású anyag. A csírázásban szerepe korlátozott, azonban számos csírázó magból kimutatták, s egyeseknél (pl. herefélék, földimogyoró) stimulálja a csírázást.

Egyéb anyagok

A kálium-nitrátot a magvizsgáló laboratóriumok régóta használják magkezelésre, anélkül, hogy pontosan tudnánk a hatásmechanizmusát. A thiokarbamid is megszüntethet bizonyos nyugalmi állapotokat, pl. a Prunus magvak maghéj kiváltotta nyugalmát, ami feltehetően citokininaktivitásának köszönhető (Hartmann és tsai 1990).

Hormonális kölcsönhatások

Az őszibarack-gyököcske megnyúlásánál és az epikotil növekedésénél vizsgálták a hormonális kölcsönhatásokat (Zigas és Coombe 1977). A mag viselkedése szempontjából három fázisra lehet osztani a csírázást. Az első harminc nap során a rétegezett mag magasabb hőmérsékletre helyezve vagy gibberellinkezelés után sem csírázik. A második fázisban (30–45. nap) a rétegezőben még nincs csírázás, de 25 °C-ra helyezve már előfordul, s a gibberellinkezelés megkétszerezi a csírázó magvak arányát. A harmadik fázisban 45–75. nap között már a rétegező hőmérsékletén is csírázik a mag és normális magoncok fejlődhetnek. A maghéj eltávolítása minden szakaszban azonnali csírázást indukál, ami azt jelzi, hogy a héj fontos szerepet játszik a nyugalmi állapot fenntartásában. A rétegezés 70. napja előtt a héj eltávolításának hatására kicsírázó magvakból azonban csak törpe magoncok lesznek.

A friss őszibarackmagnál (ami érvényes a többi Prunus fajra, az almára, dióra, mogyoróra is), magas ABS-koncentrációt találunk a maghéjban, kevesebbet a sziklevelekben. Ez az ABS-szint az első rétegezési szakaszban szinte a nullára csökken. A kimetszett embriók csírázását az ABS-kezelés, vagy az embriónak a maghéjjal való fizikai kontaktusa megállítja, míg citokininekkel való kezelés az így kialakult nyugalmat feloldotta. A szabad gibberellinszerű vegyületek koncentrációja az első fázisban meglehetősen alacsony, viszont jelentősen megnövekszik a másodikban, ami arra utal, hogy vagy gibberellinszintézis zajlik, vagy inaktív formákból felszabadulva aktívvá válik. Ha ilyenkor paclobutrazollal gátolják a gibberellinszintézist, a GA-szint csökken, a csírázás viszont alig, ami arra utal, hogy a rétegezés alatt a gyököcske és az epikotil reakciója eltérő. Ezek az adatok is azt az elméletet támasztják alá, hogy az epikotil megnyúlása inkább helyhez kötött jelenség, valószínűleg nagyobb GS-koncentrációt igényel, vagy esetleg más szabályozó mechanizmusok is közrejátszhatnak a folyamatban (Hartmann és tsai. 1990).

A mogyorómaggal végzett kísérletek hasonlóképpen az inhibitor és a csírázást serkentő hormonális mechanizmusok elkülönült működését igazolják (Ross és Bradbeer 1971). Az érés után a sértetlen mag nyugalomban van, de az embrió csírázásra kész, vagyis a nyugalmat embrión kívüli tényezők (pl. maghéj) tartják fenn. A maghéjban ilyenkor jelentős mennyiségű ABS található, viszont a csírázásra kész embrió is tartalmaz GA-t. A mag száradásával az embrió is nyugalomba kerül, s gibberellinszintje lecsökken, ilyenkor a csírázáshoz néhány hónap rétegezésre van szükség. Az ilyenkor nyugalomban levő magvaknál a gibberellinsav-kezelés helyettesítheti a rétegezést (Hartmann és tsai. 1990).

Magvizsgálat

A vetőmagvak értékét érzékszervi bírálattal (külső tulajdonságok) és számításokkal, mérésekkel stb. (belső tulajdonságok) állapíthatjuk meg. A nemzetközi kereskedelmi forgalomba kerülő magvaknál a magvizsgálók nemzetközi egyesülete (ISTA, International Seed Testing Association) által megadott és kölcsönösen elfogadott vizsgálati módszereket és mintázási előírásokat célszerű követni (Copeland és McDonald 1985).

A gyümölcs-faiskolai magvakra vonatkozóan az MSz 17-731-70 „Gyümölcsfa-iskolai vetőmagvak mintázása, minősítése és fémzárolása” szabvány tartalmazza a vonatkozó hivatalos eljárásokat és módszereket. Nagyon fontos, hogy a magvizsgálathoz az egész vetőmagtételt reprezentáló átlagmintát vegyünk.

A jó minőségű vetőmag fajtaazonos, tiszta, csírázóképessége nagy, betegségektől és kórokozóktól mentes. Hosszabb idejű tárolás után a magtételeket célszerű újra vizsgáltatni. A fás növények magvizsgálata során a magmintának a következő fontosabb tulajdonságait vizsgálják: tisztaság, víztartalom, életképesség, csírázóképesség.

Tisztaság

A vizsgálati mintát lemérik, majd vizuálisan elkülönítik a fajtaazonos, egészséges magvakat, a nem fajtaazonos, ill. gyommagvakat, valamint az egyéb szennyeződéseket (talajrészecskék, törött mag, egyéb növényi részek, egyéb szennyeződés stb.). Az ép, egészséges és fajtaazonos magvak arányát a teljes minta tömegszázalékában adják meg.

Életképességi vizsgálatok

Az életképességi vizsgálatok a fás növények vetőmagvainál igen elterjedtek, mert gyorsabbak, mint a csírázóképességi vizsgálatok. A gyümölcsfajok magvai csíráztató szekrényben, petricsészében, termosztátban gyakran csak akkor csíráznak, ha azokat előzőleg rétegeztük vagy speciális kezeléseknek (pl. alacsony, magas, váltakozó hőmérséklet) vetettük alá. A vetőmagok biológiai értékéről a fás növényeknél az életképességi vizsgálatok gyorsan tájékoztatnak, de eredményeik nem tekinthetők azonosnak a csírázóképességi vizsgálatokkal.

A gyakorlatban a fás növények magvainál főleg életképességi vizsgálatokat végeznek. A legelterjedtebb vizsgálati módszerek a következők:

TTC-próba. Nemzetközileg elfogadott magvizsgálati eljárás. Azon a biokémiai reakción alapszik, hogy a TTC (2,3,5-trifenil-tetrazolium-klorid) dehidrogenáz enzim hatására az élő szövetekben oldhatatlan vörös színű vegyületté, formazánná alakul. A TTC vízben oldódik, színtelen folyadékot ad, amelyből 0,1–1% közötti oldatokat használnak pH 6–7 közötti értéknél. Az 1%-os TTC-tartalmú reagens készítéséhez 2 rész KH2PO4 és 3 rész Na2HPO4-ból álló pufferoldatban biztosítható a megfelelő pH. A TTC fényre érzékeny, sötét üvegben hónapokig tárolható. A megsárgult oldatot már nem szabad használni.

A vizsgálandó magvak kemény csontárját fel kell törni, el kell távolítani, majd a magot alaposan be kell áztatni. Az oldatban való áztatást sötétben kell végezni. A gyümölcsfajok magvai csak a szikleveleket és az embriót tartalmazzák, ezekről elegendő, ha a maghéjat lehúzzák, ahol azonban az embriót endospermium takarja, azokat fel kell metszeni. A nagy sziklevelű fajoknál (Prunus, Malus, Pyrus stb.) előfordul, hogy az embriók szikleveleit is eltávolítják, csak a csíratengelyt kezelik TTC-vel. A megvágott csíratengelyt 2 óráig, a kiemelt embriót 2–3 óráig, míg a sértetlen magvakat 24 vagy több óráig kell a TTC-oldatban áztatni. A felmetszett magvakat rövidebb időre, az intakt, héj nélküli magvakat hosszabb időtartamra áztatják be az oldatba. Azoknál a magvaknál, amelyek részlegesen tartalmaznak el nem színeződött területeket, az életképesség megállapítása függ a nekrotikus folt helyétől.

Ez az általánosan elfogadott módszer azonban nem mutat ki minden olyan vegyszer vagy hő okozta károsodást, amely a magonc rendellenes fejlődéséhez vezet. Mivel a csírázási és kelési arányokat a vetés és a csírázás, illetve a rétegezés technológiája, körülményei befolyásolják, a TTC-próbával kimutatott életképesség aránya mindig nagyobb, mint a magvak csírázása vagy kelése. Hazai vizsgálatok szerint a magvak csírázási, illetve kelési eredményei fajtától és magtételtől függően 20–40%-kal rosszabbak, mint a TTC-vel kapott életképességi arányok (Surányi és tsai. 1991, Surányi és Szabó 1992).

8. ábra - Kajszimagvak vizsgálata TTC-próbával (Fotó: Sebők I.)

kepek/8.png


Röntgenográfia. A magvak röntgenképét gyors életképességi vizsgálat céljára lehet hasznosítani (Simak 1957, Kamra 1964.) Szokványos röntgenkészülék alkalmas erre a célra. Kontrasztanyaggal (bárium-klorid-oldat) átitatott magvakról készítenek felvételt, az elhalt magvakba a kontrasztanyag felszívódik és így a felvételen sötét foltot mutat az elhalt rész. Főleg fenyőmagvak gyors életképességi vizsgálatára használják.

9. ábra - Kimetszett embriók vizsgálata (Fotó: Sebők I.)

kepek/9.png


Kimetszett embrió. A kimetszett embrió vizsgálata azon fás növényeknél lehet célravezető, ahol utóérés, magnyugalom van, s így hosszabb idejű rétegezést igényelnek. Ilyenkor a magból kimetszett embriót a mag többi részétől elkülönítve csíráztatják. A vizsgálatot megelőzően a magtételt alaposan be kell áztatni, amíg teljesen megduzzad. Ez 1–4 napot is igénybe vehet. A víz alacsony hőmérsékletű legyen (15 °C alatti) vagy rendszeresen, naponta kétszer cserélni kell. A kemény csonthéj eltávolítása után a maghéjat lehúzzák, s óvatosan kimetszik az embriót a sziklevelek közül, úgy, hogy meg ne sérüljön. Az embrió csíráztatása ugyanolyan feltételeket igényel, mint a mag csíráztatása. Azokat az embriókat minősítik életképesnek, amelyek egészségesek maradnak és legalább a gyököcskéjük növekedésnek indul.

Gyors életképességi vizsgálatok. A kertészeti gyakorlatban egy magtételről gyors módszerekkel is szerezhetünk hasznos információkat, noha ezek eredményei hivatalosan nem fogadhatók el. Ilyen lehet csonthéjas magvaknál a töréspróba. A csontár feltörésével megvizsgálhatjuk a benne levő mag teltségét, s ha a mintázási szabályokat betartva elegendő számú magot vizsgáltunk, következtethetünk az eredményből a magtétel értékére. A magvak esetében a mag felmetszésével a sziklevelek és a csíra egészségi állapotáról és a metszési felület színe, csillogása alapján a magtétel koráról nyerhetünk megközelítő információkat. Az üres, léha magvak arányának vizsgálatára legalkalmasabb az úsztatási próba, a telt, egészséges magvak lemerülnek, a léhák pedig a víz felszínén úsznak. A módszer szintén csak megközelítő eredményt ad, mivel levegőzárványok miatt a telt magvak is a felszínen maradhatnak.

Csírázóképesség vizsgálata

A fás növények különböző formában nyugalomban levő magvainál a csírázóképesség csak az utóérés után illetve a nyugalmi állapotot megszüntető kezelések hatására alakul ki, így nem csupán a magtétel minőségét, hanem az utóérés és a kezelési technológia minőségét is jellemzi. Ezért a csírázóképességet a hosszú ideig tartó rétegezés szükséglete miatt általában nem vizsgálják, a szabványok is csak az életképességi vizsgálatok elvégzését írják elő. Ha mégis sor kerül a csírázóképesség vizsgálatára steril, szabályozott körülmények között, a gyümölcsfajok többségét a 2–5 hónapos hideg rétegzést követően 7–20 °C-on csíráztatják, mivel a magvak érzékenyek a magas hőmérsékletre. Egyesek, mint pl. a szeder vagy a füge, 20–30 °C hőmérsékleten is csíráztathatók.