Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsfaiskola - A gyümölcsfák szaporításának elmélete és gyakorlata

Hrotkó Károly

Mezőgazda Kiadó

2. fejezet - Gyümölcs-faiskolai termesztés

2. fejezet - Gyümölcs-faiskolai termesztés

Tartalom

A gyümölcs-faiskolai termesztés Magyarországon
A faiskolai termelés üzemi háttere
Az üzemek felszereltsége, törzsültetvényi háttér
A gyümölcs-faiskolai termesztés szabályozása és ellenőrzése
Az ivartalan szaporítóanyagok termesztése
A termesztés rendszere
A szaporítóanyag-termesztés kapcsolódó alrendszerei
Ivartalan szaporítanyagot adó törzsültetvények létesítése és fenntartása
A szaporítóanyag-termesztés növényvédelme
A gyümölcsfaalanyok magtermesztése és a magcsemete előállítása
Magoncfajták és fajtaazonosságuk
A gyümölcsfaalanyok és a magtermelő ültetvények termékenyülése
Nemesítési és fajtafenntartási feladatok
Magtermelő ültetvények létesítése, magtermesztés
A vetőmagvak tárolása
Magcsemete-nevelés
Erősítő iskola
A csemeteiskolai műveletek gépesítése
Csemetetermelés ivartalan szaporítással
Bujtványcsemete előállítása
Dugványozás
Málnasarjcsemete nevelése
A szamóca szaporítása indanövények nevelésével
A mikroszaporítási módszerek a gyümölcs-faiskolai termesztésben
A csemetenevelés növényvédelme
A gyümölcsfák oltása, szemzése
Oltásmódok
Szemzési módok
Zöldoltás
Ablaktálás
Átoltás
Áthidalás
A gyümölcsfák oltványnevelése
Oltványnevelési módok
A gyümölcs-faiskolai vetésforgó
Az oltványiskola területének előkészítése
Tápanyag-gazdálkodás az oltványiskolában
Az oltványiskola gyomirtása
Az oltványiskola öntözése
Az oltványnevelés növényvédelmi problémái
Oltványnevelés alvószemzéssel
Kézben oltott oltvány nevelése
Egyéb oltványnevelési eljárások
Az oltványiskola kitermelése
Az oltványiskolában alkalmazható gépek, eszközök
A gyümölcs-faiskolai termékek tárolása
A faiskolai termékek tárolási módja
Faiskolai tárolóépület
A faiskolai áru bértárolása
A faiskolai termékek tárolásának növényvédelmi kérdései
A faiskolában előforduló kórokozók és kártevők
Kórokozók
Kártevők
Faiskolai termékek értékesítése
Az értékesítés előkészítő szakasza
A gyümölcsfa-iskolai termékek piaci helyzete
Az értékesítés lebonyolítása
A faiskolai termékek szállítása
A gyümölcs-faiskolai termelés egyes ökonómiai kérdései
A faiskolai termelés költségösszetevőinek alakulása
Az oltványnevelés jövedelmezősége

A gyümölcs-faiskolai termesztés Magyarországon

A gyümölcsfaiskolák állítják elő az árutermelő gyümölcsösök és a házikertek ültetési anyagát, s ezzel évtizedekre előre meghatározzák az ültetvények biológiai értékét és egészségi állapotát. Más kertészeti üzemekhez viszonyítva kis területen működnek. Hazánkban az összes gyümölcs-faiskolai terület 350–700 ha között váltakozott az elmúlt évtizedekben (53. ábra). A legutóbbi évtizedben rövid idő alatt nagy változások tanúi voltunk a gyümölcs-faiskolai területet és a termelt ültetési anyag mennyiségét illetően, de ezek a változások – hosszabb időszakot vizsgálva – nem voltak nagyobbak a korábbi évtizedekben (’60-as, ’70-es évek) jelentkezőknél, az ingadozás az utóbbi tíz év átlagához viszonyítva mintegy 33%. 1990-től kezdődően azonban a terület tovább csökkent az évtized közepéig, jelenleg növekedést figyelhetünk meg.

53. ábra - A gyümölcs-faiskolai terület alakulása 1978–97 között Magyarországon (Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

kepek/53.png


A magyar faiskolák a ’80-as években átlagosan évi 4,37 millió gyümölcsfa-oltványt, valamint 26,2 millió bogyós gyümölcsű palántát, csemetét és oltványt állítottak elő. A ’90-es évekből rendelkezésünkre álló 7 évi adatok alapján az előállított oltványmennyiség 3,3 millió volt éves átlagban, ami mintegy 30%-kal kisebb az előző évtizedhez viszonyítva. Ez többé-kevésbé azonos a piacvesztésből adódó 30–40%-nyi árugyümölcs-termelés csökkenéssel, és ezzel párhuzamosan a ültetvények területi visszaesésével. A bogyósgyümölcsűekből viszont csak 9,3 millió palántát, csemetét és oltványt neveltek, ami több mint 60%-kal kevesebb az előző évtized mennyiségénél. Itt valószínűleg a rövidebb élettartamú kultúrák gyorsabb reagálása is közrejátszik, ami az 1995-ben megindult gyorsabb növekedésben szintén jelentkezik.

A gyümölcsfaoltványok előállításában 1978 óta szinte folyamatosan csökkenő trend jelentkezik, amit csak az 1988–91 közötti kiemelkedő hullám szakít meg. A gyümölcsfaoltványokból az átlag körüli hullámzás jellemezte az időszakot 2,2 és 5,7 milliós szélső értékekkel, vagyis az átlaghoz viszonyított eltérés 45% körüli volt, ami a változó kereslethez való alkalmazkodás eredménye (54. ábra). 1990 és 1994 között az oltványnevelés jelentősen csökkent, 1994-ben viszont ismét növekedés kezdődött.

54. ábra - A gyümölcs-faiskolai oltványnevelés alakulása 1978–97 között (Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

kepek/54.png


A gyümölcsfaoltványok termelését alapvetően a felvevőpiac, vagyis az árutermelő gyümölcsösök és a házikertek telepítési igényei határozzák meg. Gyümölcsfaoltvány-termelésünket az utóbbi fél évszázadban szinte minden évtizedben a ciklikusság jellemezte, a fellendülést minden esetben az üzemi gyümölcstelepítések ültetvényanyag-igényének kielégítése hozta. A termelés állami vagy szövetkezeti nagyüzemekhez tartozó, ám azokban többnyire alárendelt szerepet játszó faiskolai üzemekben folyt. Ebből a helyzetből következően a faiskolák nem a belső fejlődés eredményeként fejlesztették tevékenységüket, hanem a többnyire központilag keltett konjunkturális hatásokhoz alkalmazkodtak. A csúcspontot a ’70-es évek második fele jelentette, amikor még folytak az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben a nagyüzemi telepítések, s emellett még exportáltak is a faiskolák. A ’80-as évek elején tőkehiány miatt a telepítések visszaestek, majd az évtized második felében az ún. szakcsoporti[1] telepítések eredményeként ismét nőttek. A rendszerváltozás első éveiben a nagyüzemek megszűnése, a tulajdonviszonyok átmeneti bizonytalanságai ismét visszavetették a gyümölcsösök telepítését, ami jól követhető mind a faiskolák területi, mind a termelt oltványok mennyiségi változásaiban (53. és 54. ábrák). 1994-ben lassú növekedés kezdődött, ami minden bizonnyal összefügg a telepítések állami támogatásával. Amennyiben a mezőgazdasági kormányzat folytatja ezt a támogatási politikát, az évtized végére ismét fellendülés várható a faiskolai termelésben. Ennek a ciklikusságnak azonban a faiskolai termelés vonatkozásában jelentős hátrányai vannak.

A faiskolák a telepítési kampányok hirtelen megnövekvő igényeit a gyümölcsfák szaporítóanyag-termesztési rendszerének sajátosságaiból adódóan nem képesek követni. Minden fellendülés, telepítési élénkülés kezdeti időszakára az a jellemző, hogy oltványhiánnyal indul, a kampány első éveiben gyakran telepítenek gyenge minőségű oltványokat is az állami támogatás megszerzése érdekében, majd amikor a faiskolák anyatelepei, szemzőhajtás törzsültetvényei elkezdenek termelni, akkorra a kampány többnyire lecseng, megszűnik az állami támogatás, s a megnövelt faiskolai kapacitások feleslegesek, elégetik az oltványokat, a felesleges törzsültetvény-kapacitások fenntartása pedig drágítja a termelést. Egy-egy telepítési kampány azonban nemcsak a telepítés időszakában okoz gondot, hanem azzal is, hogy az egy időben telepített ültetvények többnyire egyszerre öregszenek el, egyszerre válik időszerűvé a felújításuk, ami a későbbiekben szinte programozottan újabb keresleti ingadozásokat indukál. Az elmúlt fél évszázadban a gyümölcstermesztők és a faiskolások kapcsolatát a támogatások kampányszerűségéből következő kereslethullámzás jellemezte. Az ilyen mértékű keresletingadozáshoz nemcsak a gazdasági gondokkal küzdő magyar faiskolák, de a nyugat-európaiak sem képesek alkalmazkodni.

Az előbbiekből az következik, hogy mindaddig, amíg kampányszerűek a telepítések, keresletingadozással kell számolnunk. Megoldást csak a lassú stabilizálódás hozhat, ha majd beállhat az a természetes egyensúlyi állapot, amikor a gyümölcsösök meghatározott százalékát évente felújítják, s ez egy biztosan kalkulálható keresletet jelent a faiskolai áru iránt. Ebben a helyzetben a faiskolás piaci információk felhasználásával tervezheti a szaporításokat, a törzsültetvények felújítását, s a kereslet–kínálat viszonylagos összhangban tartható.

A bogyós gyümölcsű fajok csemete- és palántanevelését szintén folyamatos csökkenés jellemezte; a termelés az 1989-es csúcsponthoz viszonyítva mintegy tizedére csökkent (55. ábra), de az utóbbi években a tendencia megfordult, habár ez a növekedés csak az 1994-es mélyponthoz viszonyítva jelentős. Az adatok összhangban vannak a már említett trenddel, ami a bogyós gyümölcsű kultúrák üzemi területének csökkenését és részben a házikertekbe történő áthelyeződését jelenti. Kivételt ez alól talán csak a köszméteoltvány nevelés jelent; ahol a többnyire melléktevékenységként folytatott köszmétetermesztés mint felvevőpiac nagyobb stabilitást biztosított.

55. ábra - A bogyós gyümölcsű fajok csemete- és palántanevelése 1978–97 között (Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

kepek/55.png


Az oltványnevelés fajok közötti megoszlását szintén a piaci kereslet határozza meg. A ’80-as évek második felében a csonthéjasok közel 70%-ot tettek ki, a kilencvenes években az alma aránya folyamatosan növekedett, közel 50%-ra (56. ábra). Az almaoltványok iránti kereslet azóta ismét megfordult, enyhén csökken, s növekszik a csonthéjasok, főleg a meggy iránti érdeklődés. A többi faj szaporítási aránya 1% körül vagy ez alatt marad, elsősorban választékbővítő jelentőségük van.

56. ábra - A szaporítás fajonkénti megoszlásának alakulása a gyümölcsfaoltványoknál (Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

kepek/56.png


A faiskolai termelés üzemi háttere

Már a ’80-as évek második felében megindult egy jelentős változás a faiskolai termelés üzemi hátterében, ami kezdetben csak a faiskolák számának növekedésében mutatkozott meg, az újonnan induló magánfaiskolák termelése kezdetben nem volt jelentős. A rendszerváltozás ezt a folyamatot igen hatékonyan felerősítette, s eredményeként teljesen megváltozott az az üzemi háttér, amely a korábban ismertetett gyümölcs-faiskolai termelést folytatja.

A változások egyik legfontosabb eleme az, hogy a gyümölcs-faiskolai termelés túlnyomórészt magántulajdonban levő faiskolai üzemekben folyik, kivéve néhány állami oktatási intézmény tanüzemének faiskoláit, melyek termelése nem meghatározó. Az elmúlt évtized végéig az állami és szövetkezeti faiskolák túlsúlyban voltak, noha ezen a téren már korábban megkezdődtek a változások. Az állami és a szövetkezeti faiskolák területe 1978–88 között 17 és 49%-kal csökkent, míg ugyanezen időszak alatt a magánfaiskolák területe a négyszeresére nőtt. A ’90-es évek elején a privatizáció következtében a faiskolai területek meghatározó része vagy magántulajdonba került, vagy az átalakult, illetve újonnan alakult szövetkezetek, szakcsoportok tulajdonában van, s így az állami tulajdon részaránya napjainkra 5% alá zsugorodott.

A működő faiskolák számának megállapítása a statisztikai adatok alapján meglehetősen bonyolult feladat, mivel a nyilvántartásokban csupán az engedéllyel rendelkezők száma szerepel. A magánosítással párhuzamosan ugrásszerűen megnőtt a faiskolai engedéllyel rendelkezők száma, 1997-ben 516 faiskolai engedéllyel rendelkező természetes és jogi személy szerepelt az OMMI nyilvántartásaiban, ami a tíz évvel korábbi állapothoz viszonyítva is mintegy ötszörös növekedést jelent. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyi gyümölcsfaiskola működik is Magyarországon. Nem jelentéktelen azon engedéllyel rendelkezők száma, amelyek átmenetileg szüneteltetik működésüket. Bach és tsai. (1998) adatai szerint 1997-ben 295 faiskolában végeztek késztermékszemlézést, 35 faiskolában ellenőriztek bogyós ültetvényanyagot és 87 helyen magot, illetve magcsemetét. Kalkulálva azzal is, hogy egy faiskolában akár mindhárom termékcsoport előfordul, úgy becsülhető, hogy a folyamatosan termelő gyümölcs-faiskolai engedélyesek száma nem lehet több 300-nál. Ez még mindig nem jelenti a faiskolák számát, mivel számos engedéllyel rendelkező csupán adóalany szerepe miatt kényszerül külön nyilvántartásba. A faiskolai termelés jellegzetesen családi üzem. Mivel Magyarországon családi adózásra nincs lehetőség, gyakori, hogy a családtagok önálló faiskolai engedéllyel rendelkeznek a jövedelem megosztása érdekében. Ezt a szempontot is figyelembe véve a gyümölcs-faiskolai üzemek száma 150 és 200 között becsülhető.

A faiskolai engedéllyel rendelkezők számának megnövekedésével drasztikusan csökkent az egy engedélyesre jutó átlagos faiskolai terület és termék-előállítás. Az OMMI statisztikái szerint az egy engedélyes által betelepített átlagos terület 1997-ben 0,8 ha, az előállított késztermék átlagosan 37 ezer db volt. Mint ahogy ezt az előzőekben láttuk, ezek az adatok azonban nem a valós viszonyokat tükrözik.

Az üzemméretek alakulásáról a valósághoz közelibb képet kapunk, ha méretcsoportonként vizsgáljuk a faiskolai üzemeket (57. ábra). Az OMMI adataiból kitűnik, hogy 1987 és 1997 között a 10 ha-nál nagyobb faiskolák száma egynegyedére csökkent (16-ról 4-re), az 5–10 ha közöttiek száma nem változott, míg az 1–5 ha közötti üzemek száma megkétszereződött. Az 57. ábrán nem mutattuk be az 1 ha alatti faiskolák számát, ami az adott időszakban mintegy hatszorosára növekedett. Egyértelműen csökkent tehát a gyümölcsfaiskolák átlagos területe, a jelentős termelők közül ez főleg a 10 ha feletti üzemeket érinti, az 5–10 ha közötti üzemek viszonylag stabilak. Az 1–5 ha közötti üzemek számának megkétszereződése sem jelent igazi szétaprózódást, ez inkább az 1 ha alatti faiskolákra jellemző. Még inkább alátámasztja ezt az 58. ábra és a 14. táblázat, ahol a különböző méretcsoportba sorolt faiskolák betelepített területét mutatjuk be. Az 1 ha-nál kisebb 452 engedélyes faiskola az összes gyümölcs-faiskolai területnek 30%-án gazdálkodik, s ami figyelemre méltó, hogy az 1993–97 közötti területnövekedést ezek a faiskolák produkálták. Az 1 ha-nál nagyobb faiskolák összes betelepített területe 1993 óta nem változott, amennyivel a 10 ha-nál nagyobb faiskolák által betelepített terület csökkent, annyival nőtt az 1–5 ha-os csoportba tartozóké, az 5–10 ha-os üzemek betelepített területe pedig változatlan. A drasztikus változás csupán a faiskolák számarányaiban következett be. Míg 1987-ben az 1 ha-nál nagyobb területen gazdálkodó faiskolák az összes terület 95,8%-át használták, addig 1997-re ez az arány 69,7%-ra csökkent. Ezekből az adatokból arra lehet következtetni, hogy a termelés üzemi háttere a privatizáció okozta megrázkódtatások után lassan stabilizálódik, a termelés 70%-át 1 ha-nál nagyobb faiskolai üzemek produkálják.

57. ábra - Az 1 ha-nál nagyobb faiskolák számának alakulása az egyes méretcsoportokban 1987–97 között (Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

kepek/57.png


58. ábra - A betelepített terület megoszlásának alakulása a különböző méretcsoportokba sorolt faiskolák között (Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

kepek/58.png


15. táblázat. A faiskolák számarányának és területhasználatának változása 1987–97 között (Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

Az üzemek szétaprózódását nem tekinthetjük kedvező jelenségnek, de ez természetes velejárója a gazdasági átalakulásnak és a privatizációnak. Az egy hektárnál nagyobb faiskolák számának a csökkenése a ’90-es évek első felében folyamatos volt, mára ez a folyamat megfordult, az ilyen faiskolák száma növekszik (56. ábra). A sok új faiskola létrejöttének azonban kedvező hatása is van. Megszűnt a termelésnek a korábbi évtizedeket jellemző túlzott koncentrációja. Sok kis faiskola csak a szűkebb környezetének ellátására vállalkozik, gyakran csak a házikertek, kertészkedők telepítési igényeinek kielégítésére állít elő oltványokat, s ezzel fontos feladatot lát el. Áruja rövid szállítással, jelentősebb tárolási igények nélkül jut el a telepítőkhöz. Természetesen a faiskolák területi elhelyezkedése nem egyenletes. A bogyós gyümölcsű fajok előállításában kiemelkedik Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Pest és Zala megye, míg a törzses gyümölcsfajokat előállító faiskolák nagyobb arányban találhatók Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

A faiskolák Európában mindenütt a kisméretű kertészeti üzemek közé tartoznak, ahol a családi művelés jellemző. Az átlagos üzemnagyság 1–5 ha között alakul, de gyakran 1 ha-nál is kisebb, így pl. Franciaországban ilyen volt a faiskolák mintegy fele.

Az üzemek felszereltsége, törzsültetvényi háttér

Az 1970-es évek elején megkezdett vírusmentesítési program eredményeként kialakult egy korszerű törzsültetvény-hálózat, amely a legtöbb fajból képes a magas biológiai értékű, vírusmentes gyümölcsszaporító- és ültetvényanyag igények kielégítésére. Faiskoláink gépesítettsége magas színvonalú volt, korszerű és jól felszerelt tárolóépületekkel rendelkeztek. A technológiai fejlesztés eredményeként folyamatosan bevezették az újabb szaporítási és nevelési módszereket. Az 1980-as évek elején a fejlődés megtorpant, ami a nagyüzemi telepítések csökkenésével volt kapcsolatban. A géppark elavult, elhasználódott s a fejlesztésben nem érdekelt tulajdonos nagyüzemek a gyümölcsfaiskolák fejlesztését elhanyagolták.

A faiskolai termesztés visszaesése a ’80-as évek elején kezdődött, amikor a szövetkezeti és állami gazdasági telepítések rohamosan csökkentek, a szomszédos országok hasonló folyamatai következtében az export jelentősen visszaesett, s ezzel a magyar faiskolai termesztés elvesztette piacának mintegy felét, kétharmadát. Az állami gazdaságok, szövetkezetek kezelésében levő faiskolák jövedelemtermelő képessége folyamatosan csökkent, a fenntartók nem voltak érdekeltek a faiskolák fejlesztésében, elmaradt a géppark, a tárolókapacitások felújítása és a biológiai alapok, törzsültetvények fejlesztése. A ’70-es évek európai színvonalon gépesített faiskolai nagyüzemei a ’80-as évek végére visszafejlődtek, s ebben a helyzetben következett be a privatizáció, a faiskolák méretcsökkenése. A nagy számban létrejött új magánfaiskolák a helyzeten csak nehezen tudnak változtatni, a túlélésükért küzdenek, s a tőkeigényes fejlesztésekre nem is gondolhatnak. Törzsültetvényeket illetve anyatelepeket nem, vagy csak kevesen tartanak fenn, a csemetét és a szemzőhajtást zömében vásárolják, s ez vezetett ahhoz a mai helyzethez, hogy a faiskolai áru iránti kereslet fellendülése miatt a faiskolák csemeteimportra szorulnak, mivel a hazai anyatelepek sem mennyiségben sem fajtaösszetételben nem képesek kielégíteni az igényeket.

A gyümölcs-faiskolai termesztés szabályozása és ellenőrzése

A faiskolai termesztés szabályozásának alapjait az 1996. évi CXXXI. törvény írja elő (Magyar Közlöny 1996/120). A gyümölcsfajták vetőmagjának, vegetatív szaporítóanyagainak, csemetéinek és ültetési anyagának előállításával és forgalmazásával a törvény V. fejezete foglalkozik. Előírja, hogy Magyarországon csak a Nemzeti Fajtajegyzékben levő vagy ideiglenesen szaporításra, illetve ideiglenes felhasználásra engedélyezett fajok, fajták minősített vetőmagját, szaporítóanyagát, csemetéjét és ültetési anyagát lehet forgalomba hozatal céljával előállítani, forgalmazni, illetőleg árutermelésre felhasználni a vonatkozó külön jogszabályoknak megfelelően. A növényfajta – a fajtajogosulttal nem rendelkező fajták kivételével – vetőmagjának és szaporítóanyagának továbbszaporításához, belföldi forgalmazásához és exportálásához a fajtajogosult írásbeli engedélye szükséges. Előállításra és forgalmazásra csak olyan természetes személy és szervezet jogosult, aki tagja a termékpálya szerinti terméktanácsnak. A szaporításra szánt növényállományt törzskönyvezni kell, s abból meghatározott feltételek között törzsültetvényt kell létesíteni. Forgalomba hozatal céljából csak törzsültetvényből származó alapanyag felhasználásával és csak engedélyezett faiskolában lehet csemetét, ültetési anyagot előállítani. A törvény rendelkezik a vetőmag és a szaporítóanyagok minősítéséről, csomagolásáról és jelöléséről, valamint a kapcsolatos hatósági feladatok szakigazgatási szervezetéről. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) mellett a szakigazgatási feladatok ellátásában fontos szerepe van az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetnek (OMMI). Az OMMI engedélyezi a faiskolák létesítését, a törzsültetvények létesítését és megszüntetését, vizsgálja és minősíti a vetőmagvakat és szaporítóanyagokat, a csemetéket és ültetési anyagokat és ellenőrzi előállításukat, feldolgozásukat, forgalmazásukat és felhasználásukat. A fajtaminősítés, a szaporítás és forgalmazás további részleteit a 88/1997. (XI. 28) FM rendelet, illetve a módosítására kiadott 45/1998. (VI. 16) FM rendelet szabályozza.

Szaporítóanyag-felügyeleti ellenőrzés

A szaporítóanyag, csemete és ültetési anyag certifikációjának (minőségtanúsítás) rendszeréről, valamint követelményeiről az OMMI kiadványa ad mindenre kiterjedő áttekintést (Bach és Szőnyegi 1996).

Az OMMI az 1996. évi CXXXI. számú törvény és a vonatkozó végrehajtási rendeletek értelmében az alábbi fontosabb feladatokat látja el a faiskolai termeléssel kapcsolatban:

  • a faiskolák létesítésének engedélyezése és szakmai tevékenységük ellenőrzése;

  • a törzsültevényekkel, valamint a szaporítóanyagok, csemeték és ültetési anyagok termelésével és forgalmazásával kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési feladatok;

  • a törzskönyvezett növényekről és törzsültetvényekről közhitelű nyilvántartások vezetése, a törzsültetvények létesítésének, fenntartásának ellenőrzése;

  • a faiskolák növényállományának, azok nevelésének, forgalmazásának ellenőrzése és minősítése.

Az OMMI a faiskola létesítését akkor engedélyezi, ha:

  • a kérelmező a tevékenységhez szükséges feltételekkel, valamint a kérelmező vagy az iskola kijelölt vezetője, társaság esetén valamely tagja megfelelő kertészeti szakvégzettséggel rendelkezik;

  • a földterület termesztési célra szakmai és növény-egészségügyi szempontból alkalmas.

  • vírusmentes vagy vírustesztelt növényanyag szaporítása esetén betegséget okozó káros szervezetektől, különösen vírusvektoroktól és fonálférgektől mentes, és ezt a területileg illetékes növény-egészségügyi hatóság igazolja.

Az OMMI rendszeresen ellenőrzi a faiskolai termesztéssel kapcsolatos követelmények betartását a következők szerint:

  • A faiskola csak az engedélyokirat szerinti területen létesíthető.

  • Szaporítani csak a nemzeti fajtalistán szereplő fajtákat lehet a fajtajogosulttal kötött megállapodás alapján.

  • A faiskolában levő növényanyag igazolt származású legyen.

  • A területen az egyes tételeket elkülönítetten, azonosíthatóan kell nevelni, vázrajzon kell szerepeltetni.

  • A tételeknek fajtaazonosnak és fajtatisztának kell lenniük, a fajtaidegen egyedeket festékkel meg kell jelölni vagy el kell távolítani.

  • A faiskolai terület kultúrállapota tegye lehetővé a fajtaazonosság, a fajtatisztaság és a növényanyag fejlettségének elbírálását.

  • A növényállomány feleljen meg a hatályos növény-egészségügyi előírásoknak.

  • A szaporításokról tételenkénti nyilvántartást kell vezetni, a nyilvántartás adatainak egyeznie kell a területen található növényállománnyal.

AZ OMMI a faiskolákat évente több alkalommal ellenőrzi, megállapításait jegyzőkönyvben rögzíti. Az alkalmas tételek forgalomba hozatalát engedélyezi, az alkalmatlan termékeket kizárja a forgalomból. A megfelelő tételekhez a növényállomány szaporulati fokozatának megfelelő tanúsító (certifikációs) címkét kiadja. A bázis kategóriájú növényanyagot fehér, a certifikáltat kék, a forgalomba hozatal minimális feltételeinek megfelelő C. A. C termékeket narancsszínű címkével látja el.

Az OMMI a faiskolában előállított szaporítóanyag-tételeket szabvány szerint minősíti faj- és fajtaazonosságuk, származásuk, szaporítási fokozatuk, egészségi állapotuk és minőségük alapján. A minősítésről igazoló okirat vagy jegyzőkönyv készül, az alkalmas tételeken a faiskola terméktanúsító címke használatára jogosult. Magyarországon csak az OMMI által minősített (certifikált) szaporítóanyag hozható forgalomba. A forgalomba hozott és felhasznált tételekről a termelő köteles származási igazolást kiállítani és azt a vevő részére átadni. A certifikáció valójában minőség-ellenőrzési és -tanúsítási eljárás, melynek során a szakhatóság a faiskolai áru előállításának folyamatát ellenőrzi, majd igazolja, hogy az árut valóban a vonatkozó jogszabályoknak és szakmai előírásoknak megfelelően állították elő.

A faiskoláknak az általuk vezetett nyilvántartások alapján a várható szaporítóanyag és ültetési anyag mennyiségének megfelelően a szükséges címkéket meg kell rendelniük az OMMI-tól. Az utólag bejelentett tételeket az OMMI nem certifikálja. Gyümölcs-faiskolai termék minőségtanúsító címke nélkül nem forgalmazható, a termékeket az előállító köteles címkével ellátni. A törzses és edényes ültetési anyagot egyedenként, más faiskolai termékeket kötegenként kell címkézni.

A certifikáció szakmai feltételei az alábbiak:

  • Az ültetvényanyag előállításához felhasznált alapanyagok komponensei igazoltan központi vagy üzemi törzsültetvényből, illetve certifikált szaporítóanyagként engedélyezett országból származzon.

  • A fajta szerepeljen az államilag minősített vagy az ideiglenesen szaporításra engedélyezett fajták jegyzékében.

  • A termelő nyilvántartása alapján a növényállomány a területen egyértelműen azonosítható legyen és feleljen meg a vonatkozó termékszabvány követelményeinek.

A termelőnek a szaporítóanyag forgalmazásához és felhasználásához a termék jellegétől függően az OMMI által rendszeresített vagy általa jóváhagyott, sorszámozott minőségi vagy certifikált származási igazolványt, illetve szállítólevelet és származási igazolványt kell kiállítani.

A házi faiskolában a termelők saját célra állíthatnak elő ültetési anyagot. A házi faiskola fenntartója köteles a faiskola helyét, területét, a szaporítás mennyiségi adatait, valamint a telepíteni, pótolni kívánt ültetvény nagyságát az OMMI területi központjának bejelenteni.

A szaporításra engedélyezett fajták körét szakértői testületek bevonásával az OMMI évente meghatározza. Az engedélyezett fajtákat jelenleg az OMMI által évente kiadott „A szaporításra engedélyezett szőlő- és gyümölcsfajták jegyzéke” tartalmazza.

A faiskolák növényállományukról és a szaporításokról az OMMI előírásainak megfelelő nyilvántartásokat kötelesek vezetni. A forgalomba hozott faiskolai áru fajtaazonosságát a származási igazolvány és a szállítási jegyzék igazolja.

A fajtaazonosságért mindig a termelő szavatol, ezért mind a vásárolt, mind az értékesített áru fajtaazonosságát igazoló okmányokat 10 évig meg kell őrizni. A növényvédelmi szakszolgálat a karantén vagy veszélyes kártevővel fertőzött árut megsemmisítteti, de zárolhatja is a faiskolát, vagy javaslatot tehet a faiskolai engedély visszavonására és a faiskola megszüntetésére.

Növény-egészségügyi ellenőrzés

A magyar növény-egészségügyi hatóság a faiskolák növényállományát a szaporítás és forgalmazás minden fázisában ellenőrzi (Bach és Szőnyegi 1996). Az ellenőrzés kiterjed az állomány általános egészségi állapotára, és a hatályos növény-egészségügyi rendeletek, előírások betartására. Különös figyelmet fordítnak a zárlati és veszélyes kártevőkre és kórokozókra, ennek részleteit az egyes fejezetek növényvédelmi részében tárgyaljuk.

A gyümölcsfák szaporításának és nevelésének rendszere

A gyümölcsösök ültetvényanyagának zavartalan termeléséhez számos részterület, folyamat jól összehangolt együttműködésére van szükség. A faiskolai termesztés három fő részterülete a szaporítóanyag-termesztés, a csemetenevelés és az ültetvényanyag előállítása (16. táblázat).

16. táblázat. A faiskolai termesztés részfolyamatai

A szaporítóanyag-termesztés, a szaporítóanyag minősége alapvetően meghatározza a faiskolai termesztés eredményességét. A biztonságos termeléshez évről évre jó minőségű szaporítóanyagot, vagyis alanyvetőmagot, szemtőhajtást, oltóvesszőt, dugványt kell előállítani, mivel a mag kivételével a szaporítóanyagok csak rövid ideig tárolhatók. Nem minden faiskola rendelkezik magtermő, illetve törzsültetvényekkel, ezeket nagyobb faiskolák, részben kutatóintézetek, oktatási intézmények tartják fenn.

A csemetetermesztés a magiskolában, a dugványiskolában és a bujtványanyatelepeken folyik, a szabványminőséget el nem ért csemeték pedig erősítő iskolába kerülnek. A csemeteiskola általában egyéves kultúra, ahol a szaporítóanyagból a felhasználási célnak megfelelő méretű és minőségű növényt állítanak elő. Kivétel ez alól a bujtványanyatelep, amely törzsültetvénynek minősül. A magcsemeték mindegyikét a dugvány- és bujtványcsemetéknek egy részét alanyként használják fel az oltványnevelés során. A nemes fajtákból előállított saját gyökerű csemetéket (ribiszke, mogyoró) közvetlenül, illetve szabadföldi vagy edényes továbbnevelés után ültetvények létesítésére vagy pótlására lehet felhasználni, vagyis csemetéjük ültetvényanyag.

A nemes gyümölcsfajták nagy részét oltással, szemzéssel szaporítják, így az ültetvényanyag előállításának helye az oltványiskola. Az oltványiskolába telepített alanycsemete minőségét, az oltás, a szemzés és a nevelés módját a kívánt ültetvényanyag minősége szabja meg. Az oltványiskolába telepítik a kézben oltott oltványokat is. Az oltványnevelés időtartama 2–3 év, a végtermék – az oltvány – alanyból, nemesből, esetleg közbeoltott fajtából áll.

Az utóbbi időben nő az igény az edényes (konténeres) ültetési anyag iránt, amelynek választékbővítő és az értékesítési idényt megnyújtó szerepe van. Edényes nevelésre saját gyökerű nemes csemete vagy oltvány egyaránt alkalmas. Az edényes nevelés időtartama 1–2 év, törpe gyümölcsfák esetében a hosszabb nevelés, a virágzásban vagy terméssel történő értékesítés is szóba jöhet (elsősorban házikerti célokra).

A faiskola helyének kijelölése

Fontos, hogy a faiskola tervezésekor, a terület kiválasztásakor ugyanolyan gondossággal járjunk el, mint az állókultúra telepítésekor. A faiskolai vállalkozás ugyanis kockázatos, „veszélyes indulás” (Véghelyi 1989b). A gyümölcs-szaporítóanyag egészséges fejlődését, eredményes növényvédelmét a környezeti feltételek (a terület kitettsége, lejtése, a talaj kémhatása, szerkezete, éghajlati adottságok) határozzák meg elsősorban. A kijelölt terület feleljen meg a faj és fajta pH- és tápanyagigényének és legyen alkalmas a terület nagyságának megfelelő gépesítésre. A talaj legyen középkötött, mély rétegű, jó szerkezetű és vízgazdálkodású, tápanyagban és szerves anyagban gazdag.

A talajerózió és a tápanyag-kimosódás elkerülése végett a 3–5%-nál nagyobb lejtésű, a fagyveszély miatt pedig a mély fekvésű területet kerülni kell.

A faiskola ökológiai igényeivel a szaporítóanyag-termesztés és a csemetenevelés sajátosságainak megfelelő bontásban a megfelelő fejezetek részletesebben foglalkoznak.

Kedvezőtlen viszonyok között gyengébb a fiatal növényanyag kórokozókkal, kártevőkkel szembeni ellenálló képessége. Kedvező termőhelyen, fertőzési forrástól távol, optimális víz- és tápanyag-ellátottsággal, a növények egészséges fejlődését biztosítva a gyengültségi paraziták veszélye lényegesen csökkenthető. A talajtani és meteorológiai tényezők mellett figyelmet kell fordítani a kiválasztott területen és annak környezetében várható fertőzési veszélyre. Ezt a veszélyt elsősorban az előző években a területen termesztett növényzet, annak maradványai és a leendő faiskolát körülvevő környezet határozza meg. A szomszédos erdő, kiöregedett, gondozatlan gyümölcsös, elhanyagolt házikert, parlag fertőzési gócot jelent a faiskola érzékeny növényei számára . A kórokozók terjedését szolgáló spórák a szél útján több km-es távolságra is könnyen eljutnak.

A kórokozó gombák egy része fajspecifikus. Az almáskertből terjed a varasodást okozó Venturia inaequalis, amely az almát és alanyait fertőzi, a körtésből terjedő Venturia pirina és Fabraea maculata a körtét, a birset és alanyait veszélyezteti. A cseresznye, meggy leveleiben áttelelő Blumeriella jaapii a cseresznye, a meggy és a sajmeggy leveleit betegíti meg. Nagyon sok polifág kórokozó támadására is számítanunk kell. A Nectria, Leucostoma, Schizophyllum fajok valamennyi fás növényünk sebfelületét fertőzhetik.

A lombrágó hernyók a szomszédos gyümölcsösből, erdőből, erdősávból eljuthatnak a faiskolába, és ott valamennyi termesztett faj összes zöld részét, a rügyet, a levelet, a hajtást megrághatják.

A közeli erdőkből a lombrágó bogarak és lárváik inváziójára számíthatunk. A répa-, cukorrépa- és káposztatáblákból tömegesen átvándorló fekete barkó (Psalidium maxillosum) és hegyes farú barkó (Tanymecus palliatus) a beszemzett alanyok kihajtó rügyének, az oltványokon fejlődő rügyeknek és leveleknek a rágásával okozhat tetemes kárt.

Szőlőültetvények közelében a kendermagbogár (Peritelus familiaris) rághatja meg a duzzadó rügyeket.

A gyomos területek mellett a levélbarkók (Phyllobius spp.) és cserebogárfajok (Melolontha spp., Polyphylla sp., Anoxia spp., Anomalia sp.) a csemeték leveleit karéjozzák, a lárvák a gyökereket károsítják rágásukkal. A faiskola növényorvosának ismernie kell a területen előforduló kártevőket. Az egyéves fejlődésű fajok mellett 2–3, esetleg 4 éves fejlődésű bogarak környéken előforduló törzsének fejlettségi állapotát is figyelembe kell venni a faiskola létesítésekor.

A legelők, parlagterületek mellett óvintézkedéseket kell tenni a mezei nyúl (Lepus europaeus),az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus),a kósza pocok (Arvicola terrestris) és a mezei pocok (Microtus arvalis) kártételének megelőzésére. A lakott területek, a baromfiudvarok környékén az elkószáló baromfi (tyúk, liba, pulyka, gyöngytyúk) és a falusi házakhoz kötődő madarak (veréb, galamb, varjú) a magvak kikaparásával és a rügyek csipkedésével okoznak nagy kárt.

A faiskola területét 1–2 (ritkán 3) éves termesztési ciklusonként más-más helyen, vetésváltásban kell kijelölni. A vetésforgó az istállótrágyázott zöldségnövények, a műtrágyázott szántóföldi kultúrák, a szerves anyagot részben vagy egészében visszaadó zöldtrágyanövények, végül a faiskolai termesztés váltogatása. Célja a tápanyagokban és szerves anyagokban gazdag, jó szerkezetű, gyommentes, levegős talaj kialakítása és fenntartása, a talajuntság megelőzése.

Probocskai (1969) így fogalmazta meg a gyümölcsfaiskolában tapasztalt talajuntságot: „Hosszabb ideig történő egy helyben termelésnél a növények és a talaj mikroorganizmusai között az egyensúly megbomlik, mivel a növényt károsító szervezetek túlsúlyba kerülnek”.

A talajuntságot egyes vélemények szerint a talajban felhalmozódott káros anyagok is okozhatják. Ezek lehetnek a növény által kiválasztott toxinok (Börner1960) vagy az előző kultúra termesztése során alkalmazott növényvédő szerek, herbicidek, műtrágyák, összefoglaló néven xenogén anyagok (Kecskés 1976).

A rövid (4–5 éves) forgóval üzemelő vagy állókultúra (gyümölcs-, szőlő-, erdőirtás) után létesített faiskolában az alanyok, majd az oltványok gyenge növekedését, rossz kondícióját, visszaszáradását, esetleg pusztulását a talajlakó gomba (Pythium, Thielaviopsis, Fusarium stb. fajok), a gyökérgomba (Verticillium, Rosellinia, Roesleria fajok), a fonálférgek (Xiphinema) károsítása vagy a specifikus talajuntság okozhatja (Jenser 1981; 1985; 1987; 1988b; Jenser etal.; 1977; 1987; Magyar, 1982; 1987; 1992; Véghelyi 1976; 1984; 1985). A gyökereket károsító élőlényeket a növények föld fölötti részén kiváltott tünetek alapján nem lehet elkülöníteni. Hasonlóságukat a 59. ábrán szemléltetjük.

59. ábra - Az újratelepítési betegség tünete kajszimagoncon; A) specifikus talajuntság, B) Rosellinia necatrix; C) Roesleria pallida, D) Xyphinema vuittenezi, E) kontroll (Fotó: Migend)

kepek/59.png


Az újratelepítési betegség kimutatására beállított kísérletet kajszimagoncokkal végeztük, és a négyszeres ismétlésben szereplő 5–5 növény legjellemzőbb példányait mutatjuk be. A B jelzésű Rosellinia necatrix kiszáradást, a C jelzésű Roesleria pallida jelentős mértékű visszaszáradást okozott. A specifikus talajuntság (A) és a fonálféreg (D) által okozott növekedési depressziót csak az egészséges növényhez (E) viszonyítva érzékeljük. Különösen így van ez a magoncokkal, amelyeknek sokkal egyenetlenebb a növekedése, mint a dugványoké vagy a mikroszaporított növényeké. A gyakorlatban ez a hatás csak azáltal válik szembetűnővé, hogy az alanyok nem vagy csak rosszul szemezhetők, és rossz az eredés (Véghelyi 1989c; Magyar 1992).

A gyökerek kiásása után már jellemzőbb tüneteket látunk, a kórokozó vagy a kártevő meghatározásához azonban legtöbbször laboratóriumi vizsgálat szükséges.

A fonálféreg előfordulása és károsítása sokszor a vizsgált területről kiásott hajszálgyökerek deformálódásából, torzult növekedéséből, esetleg gubacsok képződéséből is megállapítható, a fajok meghatározásához azonban a talajminta laboratóriumi vizsgálata szükséges. Faiskolák létesítésekor adható gyakorlati tanács: csak akkor telepítsünk, ha a vírusvektor fonálférgek száma 250 gramm talajban ötnél kevesebb. A talajmintavétel módja, helye és időpontja befolyásolja a vizsgálati eredményt. Ezért már a mintavételt is a legjobb arra a szakemberre bízni, aki a vizsgálatot fogja végezni. Annyit azonban tudnunk kell, hogy a vizsgálatok hosszadalmasak, a mintavételt is csak 10 °C talajhőmérséklet felett érdemes végezni.

A Növényvédelmi Kódex szerint a vírusvektor-fonálférgek veszélyes károsítók. Ezért a vírushordozó, a fertőzést továbbvivő vírusvektor fonálféregfajokkal fertőzött területen talajfertőtlenítés nélkül nem szabad a szaporítóanyagot eltelepíteni, törzsültetvényt vagy vírusmentes ültetvényanyaggal gyümölcsöst létesíteni. A fonálféreg és az egyéb talajlakó károsítók ellen használható talajfertőtlenítő szereket a 17. táblázatban foglaltuk össze Véghelyi 1990).

17. táblázat. Faiskolák létesítése előtt használható talajfertőtlenítő szerek

Az előírás szerint végzett talajfertőtlenítés a fonálférgek, pajorok, drótférgek mellett sok esetben a talajgombákat és gyomnövényeket is elpusztítja, viszont a hasznos hiperparazitákat sem kíméli. Ez rendkívül költséges és környezetvédelmi szempontból sem helyeselhető. Helyesebb tehát olyan területen faiskolát létesíteni, ahol a vizsgálat nem mutatott ki fonálférget.

A gyökérparazita gombák veszélye miatt erdőirtás, szőlő-, gyümölcsültetvény után kerülni kell a faiskola létesítését, illetve meg kell várni a gyökérmaradványok lebomlását. A faiskolai forgó legalább 8–10 év legyen.

Vírusmentes törzsültetvény és faiskola létesítésekor az izolációs távolság (Prunus nemzetségbe és Prunoideae alcsaládba tartozó fajoktól) almatermésűeknél legalább 500, csonthéjasoknál 1000 m legyen.

Az előírások szerint vírus- és baktériumfertőzés veszélye miatt nem lehet elővetemény a telepítést megelőző 4 évben Amygdalopersica, Amygdalus, Armeniaca, Beta, Cerasus, Cucumis, Humulus, Lycopersicon, Malus, Nicotiana, Persica, Pyrus, Ribes, Rubus és Solanum nemzetségbe tartozó növény. A telepítést megelőző 2 éven belül nem szabad termeszteni a területen Brassica, Cannabis, Daucus, Helianthus, Medicago, Pastinaca, Phaseolus, Pisum, Raphanus és Rumex fajt.

Házi faiskola

Egyre gyakoribb, hogy a gazdaságok, szövetkezetek, szakcsoportok vagy magántermesztők csak a saját gyümölcstelepítésükhöz szükséges szaporítóanyagot állítják elő, faiskolai árut nem hoznak forgalomba. Az ilyen célból létesítendő ún. „házi faiskolát” is előzetesen be kell jelenteni az OMMI Területi Központjának, mert a termesztési és növényvédelmi előírásokat ezeken a területeken is figyelembe kell venni. A házi faiskolában is csak államilag ellenőrzött alapanyagot szabad felhasználni.

A rendeletek fontossága

Mindig akad olyan termesztő, aki kötöttségek nélkül szeretne élni (Móczár 1991). Nagy értékű, fiatal gyümölcsösök részleges vagy teljes pusztulása és gazdasági perek sokasága bizonyítja, hogy a kötöttségekre, az OMMI rendszeres, szakszerű és szigorú ellenőrzésére szükség van, mert az oltványok kitermelésekor és értékesítésekor a fajtaazonosság, életképesség, zárlati és veszélyes kórokozóktól való mentesség nem minden esetben állapítható meg. „Látszólag teljesen egészséges, tünet nélküli almafaoltványok, amelyek azonban tavasszal nem hajtottak ki” (Tóth–Tóth–Vajna1978) és fiatal őszibarack-ültetvények korai pusztulása (Rozsnyai–Klement1981; Bene–Körtvély 1981; 1982; Véghelyi 1989a) ad munkát a növényvédelmi szakértőknek és a megyei, majd a legfelsőbb bíróságnak. A szakirodalom nem is jegyzi azokat az eseteket, amikor egy-egy kertbarát által vásárolt, 1998/1999-es árak szerint 500–700 Ft/db szabad gyökerű vagy 500–1000 Ft/db konténeres oltvány nem eredt meg, vagy a telepítés évében elpusztult.

A vizsgált esetekben a pusztulás okai között a rossz termesztési technológia, az extrém időjárási körülmények, a vermelés, szállítás alatti vízveszteség és e könyv további fejezeteiben részletezett kórokozók és kártevők mellett, szakértői vélemény alapján egy olyan álláspont is megfogalmazódott, hogy „ismeretlen fafajták nagy mennyiségben való vásárlása vagy eladása előtt fontos – mert súlyos károkat előzhet meg – a fajta tulajdonságainak, hazai alkalmazhatóságának alapos tanulmányozása”.

Az 1990-es évek elején bekövetkezett földtulajdon-változások után ez különösen fontos szempont, mert „a mai telepítők jelentős részének semmilyen képzettsége a gyümölcstermesztéssel kapcsolatosan nincs, így nem fogadható el az az álláspont, hogy mindenki a saját felelősségére próbálkozzon az új fajtákkal” (Kállayné et al. 1998).

Látható, hogy az OMMI azon állami feladatának fontosságát, mely szerint a hazai vagy külföldi előállítású fajtajelöltet az intézet legalább 3 értékelhető, de legfeljebb 5 termőév alatt kísérleti vizsgálatnak veti alá (MÉM, 1988/a), az élet még akkor igazolta, amikor ennek az állami minősítésnek a szükségességét senki sem vonta kétségbe (Tóth 1981).

Magyarországon, a növényfajták állami elismeréséről, valamint a vetőmagvak és vegetatív szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról hozott 1996. évi CXXXI. törvény 24/1. bekezdése megerősíti a korábbi rendelkezést, tehát változatlanul csak állami elismerésben részesült vagy ideiglenes szaporításra engedélyezett növényfaj és növényfajta termeszthető árutermelés és forgalomba hozatal céljából.

Az importanyag növényvédelmi problémái

A faiskolai termesztés növényvédelmi szempontból való szabályozásának ismertetése nem lenne teljes, ha a külföldi szaporítóanyagok, új alany- és nemesfajták behozatalának (honosításának) egyszerűsítését, gyorsítását követelő véleményekről hallgatnánk. Hrotkó (1989) javasolja, hogy a hazai faiskolák legyenek közvetlen kapcsolatban a nemzetközi szaporítóanyag-bázisokkal. Hunyadi (1989) véleménye: „Döntse el a termelő, hogy vállalja-e az állami fajtakísérletek hiányából fakadó esetleges kockázatot vagy sem, netán maga akar meggyőződni a fajta értékéről oly módon, hogy rögtön vírusmentes ültetvényanyaggal létesít gyümölcsöst”. „A vevő döntse el, hová, mit akar ültetni, milyen minőségben” (Móczár 1991).

Kizárólag növényvédelmi szempontból vizsgálva a kérdést, megállapíthatjuk, hogy a növényvédelmi munkákat az állami, szövetkezeti és magángazdaságok általában saját kockázatukra végzik. A permetezések elhanyagolásával, a növényi termékek szakszerűtlen tárolásával elsősorban saját jövedelmezőségüket veszélyeztetik, de a fertőzési gócok kialakulása járvánnyal fenyegeti a szomszédos nagyüzemek, kistermelők vagy házikertek gyümölcsöseit is. Két veszélyforrás van, amely más termelők, illetve az egész hazai gyümölcsfatermesztés számára nagymértékű, konkrét, közvetlen és háríthatatlan:

1. Európában elő nem forduló (A/1 jegyzék), illetve az egyes európai országokban előforduló, de Magyarországon még ki nem mutatott (A/2 jegyzék) zárlati károsítók behurcolása (MÉM, 1988/b),

2. Faiskolában fertőződő, de a kórokozók hosszú lappangási ideje miatt tünetmentesen értékesítésre kerülő szaporítóanyag telepítés utáni pusztulása.

Ebben a két esetben a Hunyadi (1989) által javasolt „szoros nemzetközi együttműködés, a vírusvizsgálati metodikák összehangolása, a vírusvizsgálati eredmények kölcsönös adaptálása” nem elegendő. Hiszen a zárlati károsítók jegyzékén olyan veszélyes baktériumos betegség is van, mint az Erwinia amylovora,amely futótűzként terjedve leperzselt, kiszáradt gyümölcsfákat hagy hátra, és olyan gombás betegség, mint az almafarozsda (Gymnosporangium sp.), amely a varasodás és a lisztharmat együttes károsításánál is veszélyesebb.

Ezért lényeges, hogy a nemzetközi együttműködés, a vizsgálati módszerek összehangolása ne csak a vírusbetegségekre, hanem valamennyi zárlati és veszélyes károsítóra is terjedjen ki. Ez napjainkban lehet utópia az öt földrész vonatkozásában, de határozott törekvések vannak az Európai Unió országaiban érvényes előírások és követelmények egységesítésére.

A szaporító- és ültetvényanyagok minőségét meghatározó négy ismérv, a genetikailag rögzített tulajdonságok, a növény-egészségügyi állapot, a fiziológiai kondíció és végül a mérhető paramétereken alapuló minőség közül csak ez utóbbit, a vesszők és gyökerek hosszúságát lehet a vásárláskor ellenőrizni. Ezért Hunyady (1988) szerint a hatósági ellenőrzést továbbra is állami kézben kell tartani. A hatósági ellenőrzésnek ki kell terjednie a certifikációt végző szervezet munkájára és erősíteni, ill. hatékonyabbá kell tenni a forgalmazás, a lerakatokban történő értékesítés ellenőrzését.

A faiskolai áru minősége

A 90/1997. (XI. 28.) számú FM rendelet értelmében a szaporítóanyag előállítója felelős a szaporítóanyag fajtaazonosságáért és minőségéért.

A növényvédelemről szóló törvényerejű rendelet kimondja, hogy a növényvédelmi hatóságok feladata annak ellenőrzése, hogy a köztermesztésbe egészséges vetőmag, növényi szaporító- és ültetvényanyag kerüljön (MNK, 1988). Ezért a növényvédelmi hatóságok évente rendszeresen ellenőrzik a faiskola növényállományát, a nyilvántartások szakszerű vezetését és a származási igazolások valódiságát.

A MÉM 5/1988. (IV. 26.), 1988. május 1-jén hatályba lépő rendelete (MÉM, 1988/b) a növényvédelemről szóló 1988. évi 2. tvr. végrehajtásáról részletezi a tennivalókat.

A rendelet 33.1. pontja szerint: ha a növény-egészségügyi ellenőrzés során a növényi szaporítóanyagokon, termőterületükön vagy annak 50 m-es körzetében a 2. számú mellékletben felsorolt zárlati vagy a termelt szaporítóanyag szempontjából tilalmazott veszélyes károsító fertőzése állapítható meg, a károsítókra vonatkozó és a rendelet 3. számú mellékletében meghatározott zárlati rendelkezéseket kell alkalmazni. A felsorolásban nem szereplő kórokozókkal vagy kártevőkkel való nagymértékű fertőzöttség esetén is elrendelhető a növényi szaporítóanyag értékesítésének korlátozása.

Növény-egészségügyi ellenőrzésben nem részesült, növény-egészségügyi igazolás nélküli növényi szaporítóanyag nem hozható forgalomba.

Növény-egészségügyi vizsgálatra kötelezettek a gyümölcsfaiskolák és az átmeneti faiskolák évente legalább három, a központi törzsültetvények, törzsgyümölcsösök, magtermő ültetvények, alanyanyatelepek két, dió és gesztenye esetében három, a faiskolai lerakatok, árudák és egyéb forgalmazóhelyek az értékesítési idényben havonta egy, karanténkertek, vírusmentes szaporító-ültetvényanyagok és magtermő ültetvények vegetációs időben havonta egy alkalommal, a rendelet 7. melléklete szerint (MÉM, 1988/b).

A faiskolai szabványok növényvédelmi előírásai

1. A gyümölcs-faiskolai szaporítóanyag minőségét, származásfokozatát, forgalomba hozatalának feltételeit a következő, kötelező érvényű szabványok írják elő:

MSZ–08 0238/1 – gyümölcs-faiskolai szaporítóanyagok, általános előírások;

MSZ–08 0238/2 – szemzőhajtás, oltóvessző;

MSZ–08 0238/3 – gyümölcs-famagcsemete;

MSZ–08 0238/4 – dugvány, bujtvány;

MSZ–08 0238/5 – csomagolás és szállítás.

2. A gyümölcs-faiskolai ültetvényanyagok minőségét, származásfokozatát, jelölését, forgalomba hozatalának feltételeit a következő kötelező érvényű szabványok írják elő:

MSZ 17641/1 – gyümölcs-faiskolai ültetvényanyagok, fogalommeghatározások;

MSZ 17641/2 – minőségi követelmények;

MSZ 17641/3 – mintavétel, vizsgálat, minősítés;

MSZ 17641/4 – tárolás, csomagolás, szállítás.

A felsorolt szabványokra vonatkozó növényvédelmi előírások egységesek. A gyümölcs-faiskolai szaporítóanyag és ültetvényanyag feleljen meg a hatályos növény-egészségügyi követelményeknek, a mindenkor érvényes Növényvédelmi Kódex előírásainak (jelenleg MÉM, 1988/b).

A mindenkor érvényes növényvédelmi előírások betartását a FVM Növényvédelmi- és Agrárkörnyezet-gazdálkodási Főosztály felügyelete alá tartozó Fővárosi és 19 megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás munkatársai ellenőrzik. Ez az egész országot behálózó növény-egészségügyi szolgálat végzi a gyümölcsfaiskolák által előállított és külföldről behozott, illetve külföldre exportált szaporító- és ültetvényanyagok vizsgálatát, a határforgalom növényvédelmi ellenőrzését.

Ez a hatóság látja majd el az EU-előírásoknak megfelelő növény-egészségügyi ellenőrzési feladatokat is a csatlakozás után (Kiss P. 1988/b).

Jelenleg az EU-ban elfogadott karantén károsítók listája eltér a Magyarországon rendeletileg meghatározott zárlati és veszélyes károsítók jegyzékétől, ezért a 41., 42., 43., 44. táblázatban mindkét besorolást feltüntettük a következő jelmagyarázat szerint:

EU-karanténlista:

I/A 1. Az EU-ban elő nem forduló károsítók, amelyek behurcolása és/vagy elterjedése valamennyi EU-tagországban tilos, illetve megakadályozandó.

I/A 2. Az EU-ban előforduló azon károsítók, amelyeknek behurcolása és/vagy elterjedése valamennyi EU-tagországban tilos, illetve megakadályozandó.

II/A 1. Az EU-ban elő nem forduló azon károsítók, amelyeknek behurcolása és/vagy elterjedése valamennyi EU-tagországban tilos, illetve megakadályozandó, ha azok bizonyos növényeken, növényi termékeken előfordulnak.

II/A 2. Az EU-ban előforduló azon károsítók, amelyek behurcolása és/vagy elterjedése valamennyi EU-tagországban tilos, illetve megakadályozandó, ha azok bizonyos növényeken, növényi termékeken előfordulnak.

II/B Azon károsítók, amelyek behurcolása és/vagy elterjedése tilos, illetve megakadályozandó az EU védett zónáiban, ha azok bizonyos növényeken, növényi termékeken előfordulnak.

A zárlati és veszélyes károsítók körének meghatározása Magyarországon:

A/ Zárlati károsítók.

A/I. Európában elő nem forduló károsítók.

A/II. Egyes európai országokban előforduló károsítók.

B/ Veszélyes károsítók.



[1] Szakcsoport volt az akkori ideológia által még elfogadott „legfejletlenebb” szövetkezeti forma, ahol az ültetvények magántulajdonban voltak. A magántőke mobilizálásával a ’80-as évek második felében telepített szakcsoporti gyümölcsültetvényeket állami vagy szövetkezeti földterületen telepítették és a művelést részben közösen, szövetkezeti formában végezték.