Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsfaiskola - A gyümölcsfák szaporításának elmélete és gyakorlata

Hrotkó Károly

Mezőgazda Kiadó

Az ivartalan szaporítóanyagok termesztése

Az ivartalan szaporítóanyagok termesztése

A termesztés rendszere

A szaporítóanyag-termesztés rendszere lehetővé teszi, hogy a fajta legkiválóbb tulajdonságú egyedeit nagy számban és patogénmentesen elszaporíthassuk.

Egyetlen kiemelkedő tulajdonságú egyed egy-egy ciklusban a hagyományos szaporítási eljárásokkal csak korlátozott számú közvetlen utódot eredményez. Egy fajta (klón) gyors felszaporítására a különböző szaporulati fokozatú növények további szaporításra történő felhasználása ad lehetőséget. A gyümölcs-faiskolai szaporítóanyag-termesztés rendszerében az egyes szaporulati fokozatokhoz meghatározott virológiai állapot is kötődik. A gyümölcsfajoknál az alábbi szaporulati fokozatokkal találkozunk:

1. Prebázis származásfokozatú gyümölcs-szaporítóanyag a nemesítő vagy a fajtafenntartó által kijelölt, törzskönyvezett (törzskönyvezésre előjegyzett) és vírusmentes egyedéről vagy állományáról állítható elő. A prebázis szaporítóanyagból előállított növények a központi törzsültetvénybe, illetve a központi törzsgyümölcsösbe kerülnek.

2. Bázis származásfokozatú szaporítóanyagok a központi törzsültetvényben található növényállományról szedhetők. (A központi törzsültetvénnyel párhuzamosan telepítik a központi törzsgyümölcsöst is, ahol a központi törzsültetvényben található klónokat tartják fenn termő állapotban, ellenőrzés és esetlegesen szaporítóanyag szedése céljából.) A bázis fokozatú szaporítóanyaggal előállított növényeket üzemi törzsültetvényekbe telepítik továbbszaporítás céljával.

3. Certifikált szaporítóanyag: az üzemi törzsültetvényekben található törzsfákról szedhető, a faiskolák által forgalomba hozott ültetési anyag előállítására, gyümölcsösök telepítésére szolgál.

Az európai faiskolai forgalomban C. A. C. kategóriaként jelölik azt a szaporítóanyagot, amely a kereskedelmi forgalom minimális követelményeinek megfelel, többnyire szaporításra ideiglenesen engedélyezett növényekről szedik. Ide sorolhatók azok az ültetési anyagok, amelyeket az ún. kijelölt fáról, kijelölt ültetvényből szedett szaporítóanyagból állítottak elő. Kivételes esetben engedélyezik az ilyen szaporítást, ha a fa vagy ültetvény meghatározott követelményeknek (fajtaazonosság, kiemelkedő hozam és minőségi tulajdonságok, egészségi állapot) megfelel.

A különböző szaporulati fokozatú szaporítóanyag előállítása a törzsültetvények feladata, amelyekhez kapcsolódik a fajtafenntartás folyamata és a növény-egészségügyi mentesítés, illetve ellenőrzés rendszere (60. ábra).

60. ábra - A gyümölcsfajok vírusmentes szaporítóanyag-termesztési rendszerének vázlata

kepek/60.png


Központi törzsültetvényt a fajta tulajdonosának vagy megbízottjának kell létesítenie, és gondoskodnia kell szakszerű működtetéséről. A Sarka vírusra érzékeny csonthéjasok növényeit a vírusvektoroktól izolációs hálóval kell védeni. A fenntartás egyéb követelményeit az MSZ 17637 sz. szabvány tartalmazza. A prebázis és bázis növényanyag előállítását és az ahhoz kapcsolódó központi törzsültetvények mintegy 90–95%-át gyümölcstermesztési kutatóintézetek (Érd-Elvira, Újfehértó, Cegléd, Fertőd) tartják fenn, a többit két termelőüzem üzemelteti. Az üzemi törzsültetvények telepítését szolgáló, bázis fokozatú ültetési anyagot a központi törzsültetvények tulajdonosai állítják elő. A törzsültetvények szakhatósági felügyeletét az OMMI látja el, engedélyezi az alkalmas növényanyag felhasználását, és certifikálja a prebázis és a bázis szaporulati fokozatú szaporítóanyagot. A törzsültetvények és szaporítóanyagok növény-egészségügyi alkalmasságát külön növény-egészségügyi szakhatóság bírálja el (Bach és Szőnyegi 1996).

61. ábra - Edényben, izolátor alatt nevelt őszibarack törzsfák a GyDKFI érdi központi törzsültetvényében (Fotó: Hrotkó)

kepek/61.png


Üzemi törzsültetvényt csak engedéllyel rendelkező termelő létesíthet és tarthat fenn. Üzemi törzsültetvény csak központi törzsültetvényből vagy annál magasabb szaporulati fokozatú egyedről származó szaporítóanyaggal telepíthető, amely vírustesztelt vagy vírusmentes. Az ültetvény talaja vírusvektor szervezetet nem tartalmazhat, a fajtákat egyértelműen el kell választani és meg kell jelölni, s az állományról nyilvántartást kell vezetni. Az üzemi törzsültetvény növényei olyan fejlettségűek legyenek, hogy feleljenek meg a szakmai követelményeknek és a hatályos növény-egészségügyi előírásoknak. A törzsültetvény fenntartójának gondoskodnia kell arról, hogy a MSZ 17637. számú szabványnak megfelelően a fajtákat rendszeresen felújítsák bázis szaporulati fokozatú ültetési anyaggal. Az üzemi törzsültetvényeket telepítésük után az OMMI minősíti és látja el tanúsítvánnyal, ha azok a szakmai követelményeknek megfelelnek. A továbbiakban évente egyszer ellenőrzik az ültetvényt, különös tekintettel a növényanyag fajtaazonosságára, a nyilvántartások helyes vezetésére és az ültetvény kultúrállapotára. A helyszíni szemle alapján az alkalmas növényállomány szaporítását engedélyezik, a nem megfelelőket pedig zár alá helyezik. A törzsültetvény tulajdonosát az OMMI látja el a forgalmazáshoz és a felhasználáshoz szükséges származási igazolványokkal és certifikációs címkékkel. A forgalmazás végén a törzsültetvény tulajdonosát elszámoltatják az ültetvényből történt szaporítóanyag-forgalmazásról és -felhasználásról (Bach és Szőnyegi 1996).

A szaporításra ideiglenesen engedélyezett fákat vagy ültetvényeket eredetileg nem szaporítóanyag-termesztés céljára, hanem árutermelő gyümölcsösként telepítették. Ha a szaporításhoz törzsültetvényből kellő mennyiségű vagy fajtaösszetételű alapanyag nem áll rendelkezésre, az OMMI meghatározott ideig engedélyezheti egyes fajtákból az ellenőrzött anyanövényekről származó szaporítóanyag felhasználását. Szaporítás ideiglenesen akkor engedélyezhető, ha a fák (állomány) fajtaazonosak és fajtatiszták, s növény-egészségügyi szempontból megfelelnek. Feltétel, hogy a kijelölt növény területen történő megjelölése vagy térkép alapján azonosítható, fajtára jellemző növekedésű, továbbszaporításra alkalmas fejlettségű és szabványos minőségű szaporítóanyag előállítására alkalmas legyen. Az ilyen kijelölt fákról, állományról C. A. C. kategóriájú szaporítóanyagot lehet kibocsátani.

A szaporítóanyag-termesztés kapcsolódó alrendszerei

A fajtafenntartó nemesítés

Gyümölcsfajtáink fajtaazonosságukat csak ivartalanul szaporítva tartják meg.

A fajták, klónok állandósága azonban viszonylagos. A szomatikus mutációt szenvedett sejtek jelenléte a növényen belül annak tulajdonságait lényegesen nem befolyásolja. Ha viszont ezekből a sejtekből, sejtcsoportokból rügyek, hajtások képződnek, már fennáll a veszély, hogy azokat szaporításra felhasználva a klón átlagához viszonyítva jobb vagy rosszabb tulajdonságú egyedeket kapunk. A szemzésnél elegendő egyetlen mutációt hordozó rügy, ami az eredeti klónnal együtt szaporítva már fajtaidegen egyedet jelent. Minél kiterjedtebb egy fajta, klón, a szaporításra felhasznált anyanövény minél távolabbi szaporulati fokozatot képvisel, annál nagyobb a lehetősége a mutációk felhalmozódásának, ami a fajta (klón) leromlásához vezet.

A tudatosan végzett fajtafenntartó nemesítés a fajták jellemző tulajdonságainak megőrzését szolgálja, meggátolja a fajta leromlását. Így elérhető, hogy a fajták (klónok) kedvező viszonyok közötti maximális teljesítőképessége eredeti állapotában hosszú ideig fenntartható.

A fajtafenntartás fajok szerint meghatározott időszakonként a termő üzemi ültetvényekben anyafák kijelölésével és azok módszeres értékelésével kezdődik. A kiváló tulajdonságú anyafák szaporulatát a törzsgyümölcsösben elhelyezett (korábbi fajtafenntartási ciklusból származó) standard klónnal együtt klón-összehasonlító kísérletekben vizsgálják tovább, legalább két különböző termőhelyen. Az értékelés alapján kiemelt klónok törzskönyvezett fáinak vírusmentes szaporulatát helyezik el a központi törzsültetvényben.

A növény-egészségügyi ellenőrzés és mentesítés

A fertőzött anyanövényről származó szaporítóanyag terjeszti a kártevőket és a kórokozókat. A szaporításra szolgáló állományt, a törzsültetvényeket kiemelt növény-egészségügyi körzetként kell kezelnünk. A törzsültetvények és szaporulataik karantén és veszélyes kártevőktől való mentességét az FVM NTÁ Növényvédelmi Szakszolgálata ellenőzi és növény-egészségügyi bizonyítvánnyal igazolja.

Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a vírusbetegségek. Az ellenük való eredményes küzdelem egyetlen módja a vírusmentes szaporítóanyag használata (Németh 1979; 1992).

A hatályos rendelkezések értelmében akkor tekintenek egy növényt vagy állományt vírusmentesnek, ha a szaporítóanyag (alany és nemes) vírusmentes anyanövényekről, állományokról vagy azok vírusmentesen fenntartott két nemzedéknél nem távolibb szaporulatáról származik. Feltétel az is, hogy a termőhely az előzetes növény-egészségügyi szemle (izoláció, elővetemény, talajvizsgálat) alapján alkalmas legyen az ültetvény fenntartásánál a termelő a vírusmentesség megőrzésére vonatkozó növény-egészségügyi előírásokat betartsa és a vírusmentes szaporítóanyag anyanövényei rendszeresen átessenek a kötelező ellenőrző vizsgálatokon. A kötelező ellenőrző vizsgálatokat a növény-egészségügyi hatóság végzi és a technológiai előírások betartását rendszeresen ellenőrzi. Az előírásoknak megfelelően előállított szaporítóanyag, csemete- és ültetési anyag „vírusmentes” megjelöléssel és igazolással hozható forgalomba (Bach és Szőnyegi, 1996).

A szaporítási rendszerben levő, illetve forgalomba hozott növények vírusoktól és vírusszerű szervezetektől való mentességének megállapítását, valamint a fertőzött növények mentesítését csak a FVM által előírt és közzétett egységes virológiai módszerekkel lehet elvégezni. Ezeket a vizsgálatokat a minisztérium által kijelölt növény-egészségügyi állomás végzi. A vizsgálatok módszerét Kölber és tsai. (1996) fajonként részletezve közlik. A vírusmentes anyanövények, törzsültetvények és faiskolai állományok vizsgálatának elvégzését és a vírusmentesség megőrzésére vonatkozó előírások betartását a területileg illetékes növény-egészségügyi felügyelő ellenőrzi. Külföldről behozott szaporítóanyag vagy növények akkor minősíthetők vírusmenteseknek, ha azt a hazai hatóság által elfogadott külföldi hatóság vagy intézet igazolja.

A feltételeknek megfelelő szaporítóanyagot, csemetét és ültetvényanyagot a termelő vírusmentes megkülönböztető jelzéssel hozhatja forgalomba, a vírusmentes címkét csak az OMMI által ellenőrzött tényleges leltári készletnek megfelelően szabad felhasználni. A jelöléshez kiadott címkék sorszámozottak, melyeket az OMMI a leltár és az illetékes NTÁ igazolása alapján ad ki a termelőknek.

A forgalomba hozható ültetvényanyag virológiai fokozatai a következők:

Vírusmentes (jele: VM): Vírusmentesnek tekintik azt a szaporítóanyagot, csemetét és ültetvényanyagot, amelyet nemzetközileg elfogadott módszerekkel megvizsgáltak, és az adott fajt valamennyi fertőző vírustól mentesnek találták. Vírusmentesek továbbá azok, amelyek vírusmentes anyanövényekről vagy azok vírusmentesen fenntartott szaporulatáról származnak, s a termesztés során a technológiai előírások megtartását hatóság igazolja. A címkéjén „vírusmentes” megjelölés feltüntethető.

Vírustesztelt (jele VT): Az olyan törzsültetvényekből származó szaporítóanyag, csemete és ültetvényanyag, amelyet nemzetközileg elfogadott tudományos módszerekkel megvizsgáltak, és a vírusmentességet biztosító technológiai előírások megtartása mellett mentesnek találtak. A címkéjén „vírustesztelt” megjelölés feltüntethető.

Tünetmentes (jele nincs): Az olyan szaporítóanyag, csemete és ültetvényanyag, amely csak laboratóriumi és vizuális vizsgálat alapján bizonyult mentesnek, és legalább szaporításra ideiglenesen engedélyezett növényekről származik. A címkén virológiai állapotra vonatkozó megjelölés nincs.

A vírusbetegségeket megbízható módon csak hosszadalmas, bonyolult laboratóriumi és szabadföldi módszerekkel lehet kimutatni (Németh 1979; 1992; Kölber és tsai. 1966).

A törzskönyvezésre kijelölt fáknál, ültetvényeknél és a központi törzsültetvényben a vírusteszteléskor vizuális és más gyors módszerekkel (szerológiai vizsgálat, lágyszárú és shirofugen-teszt) kiszűrik a fertőzött egyedeket. Ezt követően a különböző vírusokra különösen érzékeny indikátornövényekre oltva a vizsgált klónt, 3 éven át ellenőrzik a vírustünetek megjelenését (szabadföldi teszt). Ez idő alatt a párhuzamosan végzett szaporításból származó utódokat izolált körülmények között kell elhelyezni (szűrőfaiskola), ahol a kiindulási egészségi állapot megőrizhető (60. ábra). A szaporulat csak negatív tesztelési eredmény esetén használható fel további törzsültetvények létesítésére (Kölber és tsai. 1996).

Az üzemi törzsültetvények állományát is vizuális és gyors módszerekkel (szerológiai vizsgálat, lágy szárú és shirofugen-teszt) évente ellenőrzik, s a fertőzött egyedeket kizárják a szaporításból. Az üzemi faiskolákban vizuális vizsgálatokra kerül sor évente két alkalommal a növény-egészségügyi szemle keretében (Németh és társai 1978; Németh1991; Porpáczyné1991; Németh 1992).

Az ültetvény korával nő a vírusokkal való fertőződés veszélye. Más okok mellett emiatt is korlátozzák a törzsültetvények élettartamát (18. táblázat).

18. táblázat. A vírusmentes törzsültetvények maximális élettartama

Hollandiában a NAKB törzsültetvényeiben egységesen 4 évig tartják a fákat a mutációk felszaporodásának elkerülésére.

A folyamatos szaporítóanyag-ellátás végett az ültetvények leváltása előtt gondoskodni kell új törzsültetvények létesítéséről.

Az újrafertőzés veszélyét csökkenti az előírt térbeli izoláció megtartása vagy a mechanikus izoláció sűrű szövésű hálóval a levegőben repülő, valamint termesztőedények alkalmazása a talajban terjedő vírusvektorok ellen.

Ivartalan szaporítanyagot adó törzsültetvények létesítése és fenntartása

A terület kiválasztása, előkészítése

A terület kiválasztásakor a szükséges izoláció biztosítása az elsődleges. Emellett feleljen meg a faj, a fajta igényeinek, termesztésére alkalmas legyen.

Azt, hogy virológiai és bakteorológiai okokból mely növények nem lehetnek elővetemények a telepítést megelőző 4 évben, már a Faiskola helyének kijelölése c. fejezetben ismertettük. A törzsültetvény létesítése előtt vírusvektor fonálférgek ellen Ipam, Basamid vagy más alkalmas szerrel (lásd 17. táblázat) talajfertőtlenítést kell végezni. Csak akkor telepíthetünk, ha a vektornematódák száma 250 g talajban 5 alá csökken. Hollandiában eredményesen használják a talaj fonálféreg-mentesítésére a Tagetes magvetést, melyet zöldtrágyaként később alászántanak. A növény a sorokba vetve később is távol tartja a nematódákat.

A fajtaazonosság

A telepítést és a törzskönyvezést követően a területről helyszínrajzot kell készíteni. Az egyedeket függő címkével, a fajtákat, klónokat földbe szúrt karóval időtállóan kell megjelölni. A fajták, klónok elválasztása egyértelmű legyen. A szaporítaanyag-szedés során célszerű naplót vezetni, amelyben rögzíthető a hely, az időpont, a faj, a fajta, a klón, a szedett mennyiség, a szedő neve stb. A szedési napló a későbbi reklamációknál nagy segítséget jelenthet. Az értékesített szemzőhajtásról, oltóvesszőről, dugványról, származási bizonyítványt kell kiállítani.

Talajművelés, tápanyag-gazdálkodás

A talajművelés célja a kedvező talajállapot fenntartása, ezt a termőgyümölcsösökben a szokványos módon célszerű elvégezni. A sorok fekete fóliával takarásakor kevesebb lesz a gyomirtási és talajművelési munka, növekszik a talaj víztartalma.

Tápanyag-gazdálkodás. Törekedjünk az anyanövények harmonikus táplálására és az optimális tápelemarányok kialakítására. Az erősen metszett anyanövények esetében a helyes arányok megbomlása különösen veszélyes lehet.

A telepítést megelőző feltöltő trágyázást talajvizsgálat (P-, K-, Ca-, Mg-tartalom) alapján végezzük, a gyümölcsfajra vonatkozó optimális tápelemtartalomnak megfelelően. A telepítést követő első három évben a feltöltő trágyázás során kijuttatott tápanyag rendszerint elegendő. Tápanyag-utánpótlásra a szaporítóanyag szedésének megkezdése után van szükség. Az évi trágyamennyiséget a talaj- és a levélanalízis eredményei, illetve a tápanyag-kivonási értékek alapján a helyi sajátosságoknak megfelelően határozzuk meg. A termőültetvény talajvizsgálatát 3 évenként célszerű elvégeztetni. A levélanalízis során meg kell vizsgálni a mikroelem-tartalmat is (B, Zn, Mn, Fe, Cu). A levélmintát a szemzőhajtás szedése előtt gyűjtsük be júliusban. A N-műtrágya felét lombhullás után, felét pedig a vegetációban fejtrágyaként célszerű kijuttatni. A törzsültetvényekben a vegetáció közepén (dugvány és szemzőhajtás szedésekor) a levélfelület nagy részét eltávolítjuk. A trágyaadagok kijuttatását úgy kell ütemezni, hogy az intenzívebb tápanyagfelvételű és asszimilációjú első félévben a tápelemek optimális mennyiségben legyenek jelen a talajban. A termőültetvényekhez hasonlóan a vegetáció vége felé, a hajtáscsúcs záródása után kijuttatott nitrogén műtrágya javíthatja a fák kondícióját, a raktározott tápanyag mennyiségét. Az időpont helyes megválasztása azonban nagy szakértelmet kíván, nehogy fáinkat újbóli kihajtásra vagy késői vesszőbeérésre késztessük.

A foszfor túladagolása a dugvány törzsültetvényekben veszélyes, mert következményeként fellépő cinkhiány ronthatja a gyökeresedést és a hajtásnövekedést.

Tősarjak eltávolítása

Az alany megválasztásakor vegyük figyelembe sarjadzási tulajdonságait. Lehetőleg nem sarjadzó vagy kevés sarjat hozó alanyon létesítsünk törzsültetvényt. Dugvány-törzsültetvényekben saját gyökerű ültetvényanyagot használjunk. A képződő sarjakat – növényvédelmi okokból – rendszeresen el kell távolítani. A sarjakat tőből vágjuk le, ha szükséges, az anyanövények gyökérnyaki részét előtte ki kell bontani.

Szemzőhajtás- és oltóvessző-termelés

A növényeket a jelenleg érvényben levő szabvány szerint úgy kell elhelyezni, hogy koronájuk ne érintkezzen. Ehhez 4×2–2,5 m térállás többnyire elegendő. A törzsmagasságot minél alacsonyabban, lehetőleg úgy határozzuk meg, hogy a korona alatt a talajművelést és a gyomirtást akadálytalanul elvégezhessék.

A korona kialakításakor arra kell törekedni, hogy szellős, napfényes koronát kapjunk. A sűrű koronában a szemzőhajtások fejletlenek lesznek, minőségük romlik. A metszés erőssége olyan legyen, hogy a rügyek nagy része kihajtson. A megmaradt vesszőket általában felére, a gyenge növekedésű fajtákét harmadára metsszük vissza. A túl erős metszés serkenti a szemzésre alkalmatlan vízhajtások képződését, és a korona elsűrűsödéséhez vezet. A visszametszés mellett 2–3 évenként ritkítsuk meg az anyanövények koronáját. A többszörösen elágazódott ágakat 3–4 éves részekre ifjíthatjuk vissza.

Tapasztalataink szerint a szemzőhajtás termelésére is rendkívül előnyösek a dugvány-anyanövényeknél részletesebben ismertetett törzses sövények. Kialakításuk úgy történik, hogy az alsó 30–40 cm-es törzsszakasz elágazásmentesé tesszük, majd felette 100–120 cm magas törzsön folyik a szemzőhajtás termelése. A korona kialakulását metszéssel lehet megakadályozni. Ezzel a módszerrel a törzsfák sűrűbb térállásba is telepíthetők.

A szemzőhajtás törzsültetvényről vagy kijelölt fáról származó, fajtaazonos, félig megfásodott, sérülésektől mentes, egészséges, nem fonnyadt hajtásrész, amely szilárd, erős hajlítás esetén szálkásan törik, a háncs- és farész szemmel láthatóan elkülönült. A rajta levő rügyek épek, kifejlettek. A héjkéreg színe fajra, fajtára jellemző. A szemzőhajtásról a leveleket szedéskor úgy kell eltávolítani, hogy rajta 1–1,5 cm hosszú levélnyélcsonkok maradjanak. A szemzőhajtást úgy kell feldarabolni, hogy a hajtásrészeken 5 db vagy 5-tel osztható mennyiségű, szemzésre alkalmas ép, egészséges szem legyen.

Az oltóvessző oltás céljára szedett, fajtaazonos, teljesen beérett, megfásodott, lombját lehullatott, sérüléstől mentes egészséges vesszőrész. Rajta legalább 3 vagy 3-mal osztható mennyiségű életképes rügy van, a legalsó rügy alatt és a legfelső rügy felett legalább 2 cm hosszú csaprész legyen. (Kivétel az olyan oltóvessző, amelyik csúcsrüggyel zárul, ennél csak alul követelmény a csap.)

A szemzőhajtások, oltóvesszők minőségi követelményeit az MSZ–08 0238/2–81. sz. szabvány határozza meg, a 19.táblázatban közölt méretekben hozhatók forgalomba.

19. táblázat. A szemzőhajtás és oltóvessző átmérője (MSZ–08 0238/2–81)

A szemzőhajtást, oltóvesszőt kötegelni kell,végeikkel egy irányba elrendezve a köteget, az alsó és a felső harmadban tartós, a minőséget nem károsító kötőanyaggal kell átkötni. Szemzőhajtásból egy kötegben 50-nél, egy csomagban 200 db-nál több ne legyen. A kötegekre címkét kell kötni, amelyen olvasható írással fel van tüntetve a fajta neve, származási fokozatának jele, a vonatkozó szabvány száma, a termelő (forgalmazó) neve, címe, a szemzőhajtásokon, oltóvesszőkön lévő életképes rügyek száma és a megszedés időpontja.

A fonnyadt, ráncos héjú szemzőhajtások, a téli tárolás alatt megfeketedett rügyalapú vagy barna kambiumú, háncsú oltóvesszők nem jók. Oltóvesszőként többnyire egyéves vesszőt használunk. Vízhajtásokat ne használjunk oltóvesszőnek vagy szemzőhajtásnak!

Az oltóvesszőket anyugalmi időszak elején szedjük, 0–2 °C hőmérsékleten tároljuk a felhasználásig, ügyelve arra, hogy eredeti víztartalmukból ne veszítsenek. A szemzőhajtást legjobb közvetlenül a szemzés előtt szedni, azokban a faiskolákban azonban, ahol nincs üzemi törzsültetvény, erre ritkán van mód. A szemzőhajtás 1–3 °C hőmérsékleten legfeljebb 10 napig tárolható. A tárolás során gondoskodni kell az eredeti víztartalmat megőrző csomagolásról és a tároló kellően nagy páratartalmáról.

A szemzőhajtás és oltóvessző szállításához olyan csomagolásról kell gondoskodni, amely alkalmas a minőség és a víztartalom megóvására.

A törzsültetvény 3–4. évében már 30–40 db szemzőhajtás- és megközelítőleg ugyanennyi oltóvesszőhozammal számolhatunk törzsfánként.

Az ivartalan szaporítóanyagot adó törzsültetvények munkáinak gépesítése

A szűk sortávolság, az aránylag magas fák (faiskolai viszonylatban), az 1,5–2 m koronaátmérő meghatározza az ültetvényben alkalmazható gépek fő méreteit. Az ún. „szabad sorközben” általában a keskeny nyomtávolságú traktorok férnek el az ültetvény károsítása nélkül. A 100–140 cm-es szabad sorköz 900–1100 mm széles traktorok alkalmazását indokolja. A vírusmentesség biztosítása a talaj teljes felületének gyommentesen tartását, gyakori növényvédelmet és az izolációnak megfelelő földrajzi elhelyezkedésből adódó nagyobb szállítási, megközelítési távolságokat igényel.

Az erőgépnek tehát – a 4 m-es művelési szélességet biztosító talajművelő gépek teljesítményigénye folytán – 25–30 kW motorteljesítménnyel, 10–14 kN vonóerővel, 10–12 kN hidraulikus emelőképességgel, 8–10 sebességfokozattal (0,4–25 km/h) kell rendelkeznie.

A traktorok két- vagy négykerék-meghajtásúak lehetnek. Keskeny nyomtávú, lánctalpas traktorokat nagyobb vételáruk, a gyakori tábláról táblára vándorlási nehézségek (közutat nem vehetik igénybe) miatt nem célszerű alkalmazni. A jó fordulékonyság is követelmény.

Az erőgéphez beszerzendő munkagépeket általában az intenzív gyümölcsösökben, illetve a szőlőkben alkalmazott gépek közül lehet kiválasztani. A munkagépek (a rövid sorok, a táblák közti keskeny választóutak következtében gyakori, szűk helyen történő fordulás miatt) általában függesztettek legyenek.

Az egész ültetvény gyommentesen tartására 2–3 m munkaszélességű kultivátorok, tárcsák jöhetnek számításba, amelyeket az erőgépre – esetleg a munkagépre – szerelhető, korona alatti sávot megművelő, a törzset kikerülő művelőeszközök egészítenek ki (62. ábra). Ezekkel az eszközökkel – 4–6 km/h vontatási sebességgel – szinte az egész felület gyommentesen tartható, csak a törzsek közvetlen környezetét (0,05–0,07 m2/fa) kell vegyszerrel vagy kézi erővel gyomtalanítani.

62. ábra - A korona alatti terület művelésére alkalmas gépkapcsolások; a) kultivátorra szerelt, kitérő művelőelem, b) erőgépre erősített, vezérelt művelőelem

kepek/62.png


A növényvédelemhez axiálventilátoros permetezőt célszerű beszerezni. A 250–400 l tartálytérfogatú, min. 20 000 m3/óra levegőszállítású ventilátorral szerelt, függesztett gépekkel – jó beállítás esetén – a levelek fonákán is megfelelő fedettség érhető el.

A munkagép szélessége ne haladja meg a traktorét, mert így nem károsítja a lédús, éretlen, friss hajtásokat, amelyek érzékenyebbek a mechanikai sérülésekre, mint a többéves, kéreggel borított képződmények.

A lemosó permetezésekhez a gépek szórópisztollyal, szóróívvel is üzemeltethetők. A gyakori töltés, a sok forduló következtében a gépek teljesítménye kisebb, mint a szőlőben vagy a gyümölcsösben (0,4–0,7 ha/h).

A koronák évenkénti rendszeres karbantartásához (a szaporítási célra fel nem használt hajtások eltávolításához) a faiskola egyéb ágazataiban (oltványiskola, anyatelep stb.) is alkalmazható pneumatikus metszőgépcsoport a keskeny nyomtávú traktorra is felszerelhető (63. ábra). Különösen csonthéjasok esetében jelentős a pneumatikus ollók teljesítménynövelő hatása, mert a fajok szövetszerkezete kevésbé laza, és nagyobb erő szükséges levágásukhoz. Olyan pneumatikus metszőberendezés használata javasolható, amely 8–11 bar nyomással dolgozik, és az ollónkénti 50–70 1/min levegőt a traktormotor ¼ fordulatszáma mellett (~ 140/min erőleadótengely-fordulatszám) is biztosítja a kompresszor (kisebb zajszint, kevesebb üzemanyag).

63. ábra - Faiskolában alkalmazható pneumatikus ollók a)–c) általánosan használható, d) elsősorban rózsához megfelelő

kepek/63.png


A levágott vesszők felaprítására, szétszórására a nyesedékzúzók felhasználhatók, azonban a növény-egészségügyi okok miatt általában a nyesedék kihordása (csúszólap, kitolóvilla) és elégetése terjedt el.

A törzsgyümölcsös trágyázására a függesztett forgótárcsás vagy lengőcsöves műtrágyaszórók alkalmazhatók. Ezeket 300–500 kg műtrágya befogadására, 6–10 m szélességben történő – aránylag egyenletes – kiterítésére fejlesztették ki. Az újabb konstrukciókat sávos terítésre is alkalmassá tették.

A szemzőhajtások letermelése (a szemzési időszakban) kézi metszőollókkal történik. A vesszők levágása gyors és egyszerű munkafázis, viszont a vesszők lombtalanítása időt rabló munkafolyamat. E munka elvégzésére elektromos gépet fejlesztettek ki (64. ábra). A hajtást a gépen áthúzzák úgy, hogy a levélnyél az áthúzás irányában a hajtással hegyes szöget zárjon be (általában a vessző vékonyabb része kerül bevezetésre). A csőtengelyen áthaladó vessző levélnyelei a csőtengely bevágásaiba fekszenek, és a külső palást körül forgó kés a levélnyeleket levágja. A vesszőn csak néhány mm hosszú levélnyélrészek maradnak. A géppel 450–500 db szemzőhajtást lehet óránként levélteleníteni. A rövid levélnyelű fajták (őszibarack, cseresznye), a másodrendű hajtásokat és nem egyenes hajtást növesztő fajták (őszibarack, körte) lombtalanítása esetenként kézi utánigazítást is kíván.

64. ábra - Szemzőhajtást lombtalanító gép

kepek/64.png


A felsorolt gépek beszerzése nagy tőkebefektetést, tőkelekötést jelent. Ez általában csak ott térül meg, ahol 10 ha-nál nagyobb törzsgyümölcsös, illetve olyan kiegészítő üzemágak (díszfaiskola, ikersorba telepített oltványiskola, málna-, ribiszke-, szőlőültetvények stb.) vannak, ahol a gépsort évente 300–600 órát üzemeltetik.

A szaporítóanyag-termesztés növényvédelme

A magtermő ültetvényt, a dugványt, szemzőhajtást és oltóvesszőt termelő anyatelepet, illetve törzsültetvényt 4–15 évig szabad fenntartani. Ez alatt az idő alatt a gyümölcsösök faj-, fajtaspecifikus, környezeti feltételekhez, fertőzöttséghez és életkorhoz igazodó növényvédelmi technológiája alkalmazható (Jenser 1969; 1974; 1984; Balázs–Vajna 1971).

A telepítési rendszerben (sor- és tőtávolság, állománysűrűség) és a speciális követelményekben (vírusvektorok elleni maximális védettség) jelentkező különbségeket azonban figyelembe kell venni. A zöld őszibarack-levéltetű nemcsak a szívásával, hanem a vírusos betegségek terjesztésével is nagy kárt okoz. 109 vírusfaj és -törzs terjesztője (vektora) és 400 gazdanövénye van (Balás–Sáringer1982).

A fertőzött anyanövényről származó szaporítóanyaggal terjesztjük a kórokozókat és kártevőket, ezért a törzsültetvényeket növény-egészségügyi szempontból kiemelt fontosságú körzetként kell kezelni.

A központi, üzemi törzsültetvények, törzsgyümölcsösök, magtermő ültetvények, alanyanyatelepek és szaporulataik karantén és veszélyes kártevőktől való mentességét a Növényvédelmi Kódex 7. számú melléklete szerinti időben, meghatározott rendszerességgel a Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás felügyelője ellenőrzi, és erről vizsgálati dokumentumot (jegyzőkönyv, növény-egészségügyi igazolás, laboratóriumi bizonyítvány) ad ki. A szaporítóanyag a Forgalmazásra növény-egészségügyi szempontból alkalmas záradék rávezetése esetén felhasználható vagy értékesíthető az érvényességi időn belül (MÉM, 1988/b).

Az agrotechnikai munkák szervezésekor, végrehajtásakor a növényvédelmi szempontokat kell előnyben részesíteni.

A növényvédelmi terv készítésekor azonban ügyelni kell arra, hogy szaporítóanyag-szedés időszakában rövid várakozási idejű készítménnyel permetezzünk.

A munka-egészségügyi várakozási idő mellett az élelmezés-egészségügyi várakozási időt is be kell tartani, elsősorban a magtermő ültetvény esetében, de a szemzőhajtásszedés előtt is, mert a hajtások lelevelezésekor és szemzéskor a növényanyaggal dolgozók fokozott veszélynek vannak kitéve. Régi gyakorlat, hogy a levágott szempajzsot vagy az oltáshoz előkészített „ojtóvesszőt addig is, míg a kéreg alá illeszthetők, a szárító szél vagy forróság ellen biztosítandó, száraz ajkaink közé fogjuk” (Bereczki 1886).

A telepítést követő három évben – anyagtakarékossági és környezetvédelmi megfontolásból – a permetezést pillanatzárral ellátott kézi szórópisztollyal, négyéves kortól automatikus szórókerettel végezzük.

Tavasszal az első, rügypattanás előtti permetezést és ősszel az utolsó, lombfertőtlenítő permetezést nagyobb lémennyiséggel, lemosásszerűen végezzük. A permetlészükségletet a 20. táblázatban foglaltuk össze.

20. táblázat. Anyatelepek, törzsültetvények, magtermő ültetvények permetlészükséglete

Növényvédelmi technológia

1. Rügypattanás előtti permetezés

Ha csak levélbetegségek ellen kell védekeznünk, Rézoxikloridot(0,3%), ha azonban a lisztharmat, a levéltetvek, a pajzstetvek és a sodrómolyok elszaporodása is gondot okoz, úgy Neviként (3% )használjunk. Az első, lemosó permetezést ötéves kortól Novendával(1,5–2%) is elvégezhetjük, amennyiben kaliforniaipajzstetű- vagy körtelevélbolha-fertőzöttséget tapasztalunk.

2. Rügypattanás utáni időszak, zöldbimbós állapot növényvédelme

Almatermésűeket a ventúriás varasodás, csonthéjasokat a sztigminás levéllyukacsosodás ellen réztartalmú (rézoxi-klorid, réz-szulfát, réz-hidroxid, rézpor) fungiciddel permetezhetjük. A rézre érzékeny növényekre dodin (Efuzin 500 FW), kaptán (Buvicid K, Merpan 50 WP, Orthocid 50 WP) és ditianon (Delan SP) hatóanyagú készítményt használhatunk.

3. Virágzás előtt, lombosodás kezdetén végzett permetezések

A lisztharmatra érzékeny fajok esetében (alma, őszibarack, kajszi) a kéntartalmú vagy a dinokap hatóanyagú (Karathane FN–57), egyéb gombás betegségek ellen a 2. pontban már felsorolt fungicidek egyike, levéltetvek, gyümölcsmolyok, sodrómolyok, iloncák, aknázómolyok, lombrágó hernyók ellen a diflubenzuron (Dirnilin 15 WP), teflubenzuron (Nomolt 15 SC) és a deltametrin (Decis 2, 5 EC) rovarölő szer használható.

4. Virágzó ültetvény permetezése

Virágzás alatt az almatermésűeket a ventúriás varasodás, a kajszit és a meggyet a moníliás virág- és hajtáshervadás, valamennyi kultúrát a levélbetegségek ellen Buvicid K és Merpan 50 WP-vel permetezhetjük. Minden egyéb szer használata – a méhek és egyéb beporzó rovarok miatt – tilos. Erre a szempontra a magtermő ültetvények esetében különösen figyeljünk.

5. A vegetációs idő növényvédelme lombosodástól lombhullásig

Lisztharmat ellen használható készítmények: Karathane FN 57 (0,1%), Thiovit S (0,3%) vagy más kéntartalmú fungicid. Egyéb gombás betegségek ellen használható a Buvicid K és az Orthocid 50 WP (0,2–0,3%), a Dithane M–45 (0,2%), a Vondozeb Plus (0,2%) és a Polyram Combi (0,2%).

Lisztharmat és egyéb gombás betegségek ellen hatásos a Chinoin Fundazol 50 WP (0,1%), a Rubigan 12 EC (0,1%) és a Topsin-M 70 WP (0,1%).

A kártevő rovarok közül a gyümölcsmolyok, a kaliforniai pajzstetű és a levéltetvek ellen Ekalux 25 EC (0,15–0,2%), Wofatox Sp 30 (0,3–0,6%), Gusathion 25 WP (0,15–0,20%), a Metil-Cotnion 25 WP (0,15–0,2%), Dimecron 50 (0,1%), Bi-58 EC (0,1%), Ultracid 40 WP 0,1%) vagy a Phosdrin (0,1%) hatásos. A zöld almalevéltetű és a fekete őszibarack-levéltetű a nyár folyamán gazdanövényváltás nélkül almán, illetve őszibarackon fejlődik, ezért felszaporodásukat az egész vegetációs időben figyelemmel kell kísérni. A levéltetvek és a körtelevélbolhák ellen Pirimor 50 DP (0,1%), Dimilin 25 WP (0,05%), Fendona 10 EC (0,02%) vagy Karate 5 EC (0,01–0,02%) készítmény használható. Takácsatkák ellen a Mitac 20 (0,03–0,06%) vagy a Rospin 25 EC (0,02–0,04%) speciális akariciddel védekezhetünk.

6. Növényvédelem lombhulláskor

Az alma-, körtevarasodásának, a kajszi, dió gnomóniás, a cseresznye, meggy blumeriellás, a szilva polisztigmás és a birs, körte fabreás levélfoltosságának kórokozója ellen, áttelelésének megakadályozása végett Chinoin Fundazol 50 WP (0,1%) mély hatású készítménnyel a még fán levő és a már lehullott leveleket is áztatásszerűen kell permetezni. E kórokozók áttelelésének gátlására, lombhullás után, a lehullott lomb permetezésére a DNOC hatóanyagú Novenda (1,5–2%) is használható.

A rovarok elleni őszi védekezés üzemi gyümölcsösökben nem szokásos eljárás. A vírusmentes törzsültetvényekben azonban a himlő-(Sharka) vírust terjesztő levéltetvek bevándorlásának megakadályozása fontossá teszi a rovarölő szeres védekezést.

A vírusvektor sárga szilvalevéltetű, a zöld bogáncslevéltetű, a zöld őszibarack-levéltetű és az őszibarack-iszalag levéltetű nyári nemzedékei lágy szárú növényeken fejlődnek, az októberben fejlődő szárnyas egyedek azonban visszarepülnek a gyümölcsfákra, ahol a megtermékenyített nőstény az áttelelő petéket a rügyek tövébe rakja. Ezek ellen a vírusvektor levéltetvek ellen Bi-58 EC (0,11%), Anthio 33 EC (0,1%), Safidon 40 WP (0,25%) vagy Pirimor DP (0,06–0,08%) rovarölő szerrel védekezhetünk.

A fertőzött anyanövényről származó szaporítóanyag, dugvány vagy bujtvány hatványozottan terjeszti a betegséget. Az üzemi törzsültetvény korával növekszik a megbetegedés és ezzel együtt a betegség terjesztésének veszélye. A vírusokkal való fertőződést meghatározott időben és módon évente ellenőrzik. A csonthéjasok vírusai pollennel és maggal is terjednek, ezért a szemzőhajtást adó törzsültetvénynél fokozottan kell vigyázni az 1000–1500 m-es izolációs távolság megtartására. Ha a legnagyobb gondosság ellenére a vizuális vagy a szerológiai vizsgálat vírusfertőzést mutat ki, a beteg fát azonnal el kell távolítani.

A vírusos betegségen kívül nagyon fontos vizsgálni a hazánkban eddig nem észlelt, zárlati károsítók esetleges felbukkanását. Megtalálásukat jelenteni kell a növényvédelmi hatóságoknak. A Növényvédelmi Kódex (MÉM, 1988/b) az 5/1988. MÉM rendelet 2. számú A zárlati és veszélyes károsítók körének meghatározása című melléklet A/1. pontjában a felsorolt, Európában még nem tapasztalt károsítók észlelése esetén a fertőzött növényeket vagy fertőzött területeket zárlat alá kell helyezni és a fertőzés terjesztésére alkalmas növényi részeket meg kell semmisíteni. Az A/II. fejezetben felsorolt károsítók észlelése esetén a fertőzött növényeket meg kell semmisíteni és a fertőzött táblát a rendeletben meghatározott ideig zárlat alá kell helyezni. Ezek a károsítók egyes európai országokban, esetleg egy szomszédos országban már előfordulnak, magyarországi megjelenésüktől jogosan tarthatunk.

A Növényvédelmi Kódex A/II. jegyzékében tünteti fel az almatermésűek tűzelhalását okozó Erwinia amylovora baktériumot, mivel a rendelet készítésekor Magyarország még mentes volt ettől a kórokozótól. Ezt a kórokozót azonban 1996-ban izolálták hazánkban, a terjedését nem sikerült meggátolni ezért a rendelet egy következő módosításkor ez a baktérium valószínűleg átkerül a B jelzésű, veszélyes károsítók kategóriájába.

Az Európai Unióhoz való közeli jövőre tervezett csatlakozásunk és a jelenlegi export–import szállítások miatt is fontos az EU-karantén-előírások ismerete. Ezért a még jelenleg érvényes magyar és az EU-előírásokat párhuzamosan ismertetjük (41., 42., 43., 44. táblázat).

A B kategóriába tartozó veszélyes károsítók előfordulásakor alkalmazandó korlátozásokat a Növényvédelmi Kódex (MÉM, 1988/b) 3. melléklete részletesen tartalmazza.

Idő előtt kell felszámolni a magtermő, szemzőhajtást, oltóvesszőt, dugványt és bujtványt termő törzsültetvényeket, ha olyan veszélyes kórokozó vagy kártevő felszaporodását figyeljük meg, amelyik a szaporítóanyaggal átvihető a csemetetermesztő és az oltványnevelő telepre.

A hazánkban előforduló, maggal terjedő vírusos betegségek, a Prunus nekrotikus gyűrűsfoltosság (Prunus necrotic ring spot),egyes adatok szerint a himlővírus (Plum pox/sharka),a szilvatörpülés (Prune dwarf) és a cseresznye európai érdeslevelűség vírus (Arabis mozaik Cherry rasp leaf) további terjedését és a Magyarországon még nem észlelt szilva „krikon” kéregnekrózis (Krikon stem necrosis) és a kajszimézgásodás (Apricot gummosis) fertőzés elkerülését csak ellenőrzött magtermő plantázs garantálhatja. A tesztelések során vírusfertőzöttnek bizonyult fákat azonnal el kell távolítani, mert a mag vizuális vizsgálatakor nem mindig olyan egyszerű a határozás, mint a himlővírus esetében (65. ábra).

65. ábra - A himlővírus tünete a „leopárdfoltosság” kajszimagon (Fotó: Migend)

kepek/65.png


Németh (1991a) szerint az egyik legnagyobb hazai faiskola kétéves telepítésű üzemi törzsültetvényében 10% feletti himlővírus-fertőzést állapítottak meg. Az EU-szabvány szerint, ha egy esetben is kimutatják ezt a kórokozót, az onnan kikerülő többi anyag sem kaphat vírusmentességről igazolást.

Az alma gyökeres bujtvánnyal szaporított alanyai közül a hazánkban általánosan használt M–4 nagyon jól sarjadzik, viszont érzékeny, és az M–9 is csak kismértékben ellenálló a vértetű- (Eriosoma lanigerum) fertőzésre. Növényvédelmi szempontból jobb lenne helyettük a vértetűvel szemben ellenálló, a Northern Spy fajta keresztezéseiből származó MM–106 és 111 alany használata (Jenser 1988a). A fa törzsén és koronájában élő vértetűtelepek rendszeres védekezéssel elpusztíthatók, viszont a talaj színe alatt, a bujtvány gyökérnyakán és a gyökerén lévő alak életben marad, és szívogatásával deformálódást, daganatot okoz (66., 67. ábra).

66. ábra - A vértetű tünete az alma hajtásán (Fotó: Migend)

kepek/66.png


67. ábra - A vértetű által okozott daganat alma gyökerén (Fotó: Migend)

kepek/67.png


A vértetű természetes ellensége az Olaszországból az 1920-as években Jeszenszky (1932) által betelepített vértetűfürkész, a fekete darázs (Aphelinus mali) nem nyújt minden körülmények között hatásos védelmet, mert „a vértetűvel együtt elpusztul, nem juthat el a gyökéren élősködő alakhoz, a hideg, nedves időjárás hamar elpusztítja” (Máthé 1932), és a rendszeres rovarölő szeres védekezésre a kártevő rovarokkal azonos mértékben érzékeny (Jenser 1988a).

Valamennyi feltöltéses bujtványt termelő anyatelepet veszélyezteti a szegecsfejű gyökérgomba (Roesleria pallida). Az elmúlt években birs anyatelepek felszámolására került sor ilyen indok alapján. Nemcsak az anyanövények pusztulása, a telep kiritkulása okoz gondot (68. ábra), a gyökeres bujtványok sok esetben tünetmentesen viszik át a fertőzést (69.ábra).

68. ábra - A szegecsfejű gyökérgomba fertőzése által okozott foltszerű pusztulás birs anyatelepen (Fotó: Migend)

kepek/68.png


69. ábra - A gyökéren nagy tömegben kifejlődött „szegecsfejű” termőtestekről jól meghatározható a Roesleria pallida (Fotó: Migend)

kepek/69.png


Pajzstetvek felszaporodása esetén fel kell számolni a bujtványt, dugványt, oltóvesszőt és szemzőhajtást termelő anyatelepet. A faiskolai termelvények forgalomba hozatalához kötelező szállítási igazolványt a Magyar Királyi Földművelésügyi Miniszter éppen a Kaliforniai „San-José” (Quadraspidiotus perniciosus) pajzstetű faiskolai elszaporodása miatt rendelte el először (Bakó 1932) (70. ábra).

70. ábra - Kaliforniai pajzstetű (Fotó: Migend)

kepek/70.png


Kevésbé ismert és kevésbé komolyan vett kórokozó a bazidiumos nagygombák közül a hasadtlemezű gomba (Schizophyllum commune),a borostás (Stereum hirsutum) és a lilás réteggomba (Chondrostereum purpureum) (71., 72. ábra). Felszaporodásuk esetén a dugvány, bujtvány, az oltóvessző és szempajzs közvetítésével átvisszük a gombát az egészséges alanyra, és esetenként már a csemetetermesztés és oltványnevelés, gyakrabban csak a telepítés után okoz nehezen diagnosztizálható pusztulást. Őszibarackon figyeltük meg: a szemzés jó eredését követően a szemzéshely mézgásodott, majd a nemes szem elpusztult a szempajzzsal átvitt sztereumos fertőzés következtében.

71. ábra - Borostás réteggomba termőtestei őszibarack törzsültetvényben (Fotó: Migend)

kepek/71.png


72. ábra - Lilás réteggomba (Fotó: Migend)

kepek/72.png


Valamennyi vesszőfoltosodást, vesszőpusztulást okozó betegség vegetatív úton továbbvihető, ezeknek (Stigmina carpophila, Venturia pirina, V. carpophila, Leucostoma cincta stb.) a tünete azonban hamar kifejlődik, és ez óvatosságra inti a zöld vagy fás dugványt és a szemzőhajtást szedő illetve a fertőzött növényeket szaporításra felhasználó dolgozót.

A levélbetegségek (alma, körte, csonthéjasok varasodása, cseresznye, meggy blumeriellás betegsége, körte, birs fabreás levélfoltossága, szilva polisztigmás levélfoltossága) következtében csökken az asszimilációs felület, ez pedig gátolja a hajtások egészséges fejlődését. Az almafalisztharmat nemcsak az alma, hanem még a körte esetében is akadályozhatja a szemzőhajtás- és oltóvesszőszedést (Jenser–Véghelyi 1976).

A piros és fehér ribiszke (Ribes rubrum),a fekete ribiszke (Ribes nigrum), aköszméte (Ribes uva-crispa) és az alanynak használt aranyribiszke- (Ribes aureum) dugványt termő törzsültetvény növényeit intenzíven kell metszeni, hogy megfelelő hosszúságú, elágazódás nélküli vesszők fejlődhessenek. A sok metszéshely, sebfelület fokozottan ki van téve a sebparazita kórokozók támadásának. Az anyanövények pusztulását okozhatja és dugvánnyal továbbvihető betegség a ribiszketapló (Phellinus ribis). Megtalálni, felismerni nehéz, mert a meghatározáshoz szükséges termőtest, a tapló (73. ábra) csak kedvező környezeti tényezők hatására fejlődik ki. A gomba tehát sebparazita, a metszéshelyeken, sérüléseken keresztül fertőz és az anyatövek belsejét, a farészt fehér revesítéssel bontja.

73. ábra - Ribiszketapló piros ribiszkén (Fotó: Migend)

kepek/73.png


A kipusztult vagy pusztuló, sőt még a gyengébb, nem megfelelő méretű hajtást fejlesztő anyanövények vizsgálatára is szükség van, nehogy veszélyes kórokozó vagy kártevő szaporodjon el a törzsültetvényben.

A szitkár, a szitaszárnyú ribiszkelepke (Synandthedon tipuliformis) járatát is szinte minden egyes dugvány levágásakor ellenőrizni kell. A vessző belsejének hosszában húzódó fekete, sötétbarna rágcsálékkal, ürülékkel telített járatot könnyű észrevenni. Az ilyen vessző életképtelen. Össze kell gyűjteni és azonnal el kell égetni, mert ha eldobjuk, még kifejlődhet benne a bábozódáshoz közel álló, a járatban áttelelő hernyó.