Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsfaiskola - A gyümölcsfák szaporításának elmélete és gyakorlata

Hrotkó Károly

Mezőgazda Kiadó

A gyümölcsfák oltványnevelése

A gyümölcsfák oltványnevelése

Az oltványnevelés célja a kereslet igényeit kielégítő minőségű gyümölcsfaoltványok előállítása. Az árutermelő gyümölcsösök igényei sokban különböznek a házikertekéitől vagy az exportéitól, s mindegyik területen az igények állandó változása tapasztalható.

A hagyományos koronás oltványnak általában kétéves törzse, egyéves koronavesszői vannak. A különböző törzsmagasságokat és a koronavesszők minimális számát is szabvány rögzíti. Ez az oltvány kiválóan alkalmas hagyományos koronaformák kialakítására, s emellett jól exportálható. Bizonyos koronaformák (sövények, karcsú orsó) kialakításához azonban nem mindig előnyös, mivel törzsmagassága, a koronavesszők elhelyezkedése meghatározott, az elsőrendű hajtásokból képződött koronavesszők pedig többnyire túlságosan meredek szögállásúak. Karcsú orsó almafák kialakításához külföldön nagyon keresettek az egyéves, másodrendű koronavesszőkkel rendelkező oltványok, amelyek vesszői vízszinteshez hajlóak.

A suhángon nincsenek elágazások, előnye, hogy koronaalakításkor nagyobb szabadságot ad a gyümölcstermesztőnek, viszont egy évvel később fordul termőre a fa. Az oltványnevelési módok megválasztásakor a megrendelésekben rögzített minőségi követelményeken kívül a faiskolák a keresletet, a vonatkozó szabványokat, saját adottságaikat, szervezési, gazdálkodási előnyeiket tartják szem előtt. A kívánt törzsmagasság mellett azonban lehetőség van már a faiskolában meghatározott számú, elhelyezkedésű, szögállású stb. koronavesszők kialakítására, illetve az előnyösnek tartott nevelési mód megválasztására. A megrendelő kívánságának megfelelően végzett nevelés kölcsönös előnyökkel jár a faiskolában, mivel az oltványok minősége évekre meghatározza az ültetvény beállottságát, a koronaalakítás sikerét, az elégedett vevő pedig növeli a faiskola kereskedelmi hírnevét és az áruja iránti bizalmat.

Oltványnevelési módok

Az oltványnevelési módok között alapvető az a különbség, hogy a nemes szaporítása, az oltási vagy szemzési művelet eltérő helyen és időpontban illeszkedik a technológiába, így az ezt követő nevelési feladatok is változnak.

A faiskolákban az alvószemzéssel történő oltvány-előállítás a legnagyobb arányú, amely folyamatában két vagy három részre tagolódik. Az első szakasz a telepítéssel kezdődik, egy évig tart, feladata a szemzésre alkalmas alanycsemete felnevelése, amit végül az alvószemzés zár (159. ábra). A következő két szakasz a nemes törzsének és koronájának nevelése, időtartama egy vagy két év.

159. ábra - Az alvószemzéssel történő gyümölcsfaoltvány-nevelés folyamata

kepek/159.png


A tavaszi oltást nálunk meglehetősen ritkán használják, csupán kisebb módosulást jelent az előzőhöz viszonyítva. Olaszországban főleg ott és azoknál a fajoknál terjedt el, amelyek a nyári szemzéssel a csapadékos időjárás miatt rosszul erednek. A koronába oltáskor vagy szemzéskor az alanynevelés szakaszában kell a kívánt magasságú törzset kialakítani, majd azt korona-magasságban oltani vagy szemezni.

Lényeges az eltérés a kézben oltott oltványok esetében, ahol az oltást a telepítést megelőző télen végzik munkateremben (111. ábra). Ehhez eleve oltásra alkalmas méretű csemetét használnak. Az oltványiskolába telepítve az első év feladata a suhángnevelés, a szabványos korona kialakítására a második évben kerül sor. Hasonlóan nevelik az oltványt az első évben akkor is, ha erősítőiskolában nevelt, szemzett alanycsemetét telepítenek.

A közbeoltott, illetve a többfajtás oltványoknál a már említett nevelési módok különböző kombinációit alkalmazzák.

Kínában és más kelet-ázsiai országokban valószínűleg a száraz tél és tavasz okozta átültetési problémák miatt csak suhángot nevelnek a faiskolák. A magot helybe vetik az oltványiskolában, ikersorokba vagy ágyásrendszerbe, a magoncokat még a kelés évében beszemzik, és helyben nevelik fel a sűrűn álló oltványokat. Az így kapott vékony suhángok könnyen szállíthatók és jól erednek az átültetés után.

A gyümölcs-faiskolai vetésforgó

Az adott területen egymást követő növények sorrendjének helyes kialakításával lehetőségünk van a talaj szervesanyag-készletének növelésére, a megfelelő talajszerkezet kialakítására, javítására, a talaj vízkészletével való gazdálkodásra, a talajuntság kiküszöbölésére és a kártevők, kórokozók veszélyes elszaporodása elleni védekezésre.

A faiskola területén a gyakori, korai újratelepítés, a vetésforgó elveinek be nem tartása következtében elszaporodhatnak a gyökérgolyva (Agrobacterium tumefaciens), a különböző gyökérgombák (Rosellinia, Roesleria) és a gyümölcsfáink gyökerén élősködő fonálférgek. Az utóbbiak közvetlen kártételükkel, illetve vírusvektorként is veszélyesek.

A talajuntság problémáját a gyümölcstermesztők és a faiskolások évszázadok óta ismerik, tünetei a területen való újratelepítés után gyenge hajtásnövekedésben, a gyökérzet nem kielégítő növekedésében, elágazódásában, a hajtások rövidszártagúságában, rozettásodásában, rossz szemzési eredményekben, a lombozat sárgulásában, korai színeződésében és hullásában, nemritkán a növény pusztulásában nyilvánulnak meg. A tünetek kialakulásának okait kezdetben a talaj fizikai leromlásában, a talajnak a növények számára nélkülözhetetlen makro- és mikroelemekben való elszegényedésében, a gyökerek által termelt vagy a visszamaradó részekből képződött toxikus anyagok felhalmozódásában, illetve a területen felszaporodó kártevőkben, kórokozókban keresték az egyes kutatók. Miután a gyökéren élősködő kártevők (pl. fonálférgek) és kórokozók (baktériumok, gombák) által okozott kártételt sikerült kiszűrni, a valószínűsíthetően élő szervezetek által fajspecifikusan okozott tünetcsoportot Savory (1966) nyomán specifikus talajuntságnak (specific replant disease, SRD) kezdték nevezni. Otto–Winkler–Szabó (1993) kutatási eredményei alapján valószínűnek látszik, hogy a fajspecifikus talajuntságot a hajszálgyökereken élősködő sugárgombák (Actinomycetes) okozzák, amelyekkel szemben a talaj hőkezelésén, gőzölésén kívül az újratelepítés kerülésével és a megfelelő vetésforgó kialakításával védekezhetünk a legeredményesebben (161. ábra).

160. ábra - A gyümölcsfaoltvány-nevelés folyamata kézbenoltással és koronába oltással

kepek/160.png


161. ábra - A talajuntság tünete vadcseresznye magoncokon (Fotó: Hrotkó); (A tábla bal oldali fele olyan területre került, ahol 6 évvel korábban vadcseresznye volt, míg a jobb oldali sorok alma után kerültek.)

kepek/161.png


Nem egyforma a fajok, fajták érzékenysége a talajuntságra. A legnagyobb érzékenységű fajok közé tartozik a kajszi, a vadcseresznye, az őszibarack, a szilva, az almaalanyok közül az M9 és az M4. Kevésbé vagy alig érzékeny a sajmeggy, az M1 és az M11 almaalany és a birs.

Vírusmentes faiskola létesítéséhez a FVM NTÁ Növényvédelmi Szakszolgálata nem járulhat hozzá olyan területen, ahol a telepítést megelőző 4 évben az elővetemények között Amygdalus, Amygdalopersica, Armeniaca, Beta, Cerasus, Cucumis, Fragaria, Grossularia, Humulus, Lycopersicon, Malus, Nicotiana, Persica, Prunus, Pyrus, Ribes, Rubus, Solanum szerepel.

A telepítést megelőző két évben a leendő vírusmentes oltványiskola területén nem ajánlatos Brassica, Cannabis, Daucus, Helianthus, Medicago, Pastinaca, Phaseolus, Pisum, Raphanus és Rumex-félék termesztése sem (Németh 1978).

Az oltványiskolában minimum 8 éves vetésforgóra van szükség. Az oltványnevelés általában kétéves, így a forgót csak két évig használjuk oltványiskolai célokra.

Az elővetemény megválasztásakor lényeges szempont, hogy jó gyomirtó hatású legyen, ne használja ki túlságosan a talaj vízkészletét, a szerves trágyát ki lehessen juttatni az elővetemény alá, korán lekerüljön a területről, hogy időben előkészíthessük a talajt a telepítéshez, s a művelést akadályozó gyökérmaradványokat ne hagyjon vissza. Erre a célra általában a kalászos gabonák alkalmasak. A kétéves oltványiskolai szakaszt többnyire kukorica követi, mivel ennél a növénynél nem okoz gondot a talajban visszamaradó faiskolai gyomirtó szer (pl. Aktinit DT hatóanyag) káros hatása.

A faiskola területének kiválasztásakor sok tényezőt figyelembe kell vennünk. Nem elegendő, ha csak az éppen oltványiskolai hasznosítású területeket kísérjük figyelemmel.

Az oltványiskolai vetésforgóban hasznosított területről készítsünk vázlatrajzot, s ezen évenként tervezzük meg a táblák beosztását, az egyes növények helyét. A talajuntságra érzékeny növényeket úgy helyezzük el, hogy lehetőleg olyan területre kerüljenek, ahol az előző oltványiskolai hasznosítás során az adott faj még nem szerepelt. A vázlatrajzon tüntessük fel a forgóban szereplő területek hasznosítását, kísérjük figyelemmel az itt végzett trágyázást és vegyszeres gyomirtást.

Az oltványiskola területének előkészítése

A telepítés területének beosztása

A telepítési tervhez el kell készíteni a terület beosztásáról, a táblák, a növényanyag elrendezéséről készült helyszínrajzot, soronként feltüntetve a telepítendő alanyokat.

A táblák legkisebb mérete 0,5 ha, a nagyobb faiskolák zömében 1–2 ha-os táblákat találunk (50×100 vagy 100×200 m). Az ennél nagyobb táblák nehezen kezelhetők egységesen, nem teszik lehetővé a terület kellő áttekintését. A 2 ha-os táblák hossza 100 m keskeny elválasztóúttal, a sorok folyamatos csatlakoztatásával 200 m hosszú ikertáblák kialakítására is lehetőség van. Az optimális gépforduló 500–600 m, a táblák megfelelő elrendezésével és a sorok csatlakoztatásával kialakítható. A főutak szélessége olyan legyen, hogy azokon két munkagép akadálytalanul haladhasson egymás mellett.

A növényanyag elhelyezésekor az azonos nevelést, tápanyagot, növényvédelmet igénylőket telepítsük egymás mellé. Ügyelni kell azonban arra hogy a vegetatív bélyegeikben hasonlók jól elkülöníthetők legyenek. Ezeket olyan fajtákkal váltakozva telepítsük, amelyek vegetatív tulajdonságaikban feltűnően különböznek, nehogy a hasonlóság fajtakeveredésre adjon okot. A könnyebb áttekinthetőség és ellenőrzés kedvéért az érzékenyebb, a nevelési hibákra feltűnő tünetekkel reagáló növényeket lehetőleg a főutak mentén helyezzük el.

A táblák jelzése rendszeres és folyamatos legyen, soraikat a könnyebb eligazodás végett számozzuk.

Az oltványiskola talajának előkészítése

A talaj előkészítését az elővetemény betakarítása után azonnal kezdjük meg a szalma lehordásával, tarlóhántással és gyűrűshengerezéssel. A trágyaféleségeket ezután juttassuk ki a területre, amit ismét beforgatás és hengerezés kövessen. A talaj mélyszántására szeptember-október hónapban kerüljön sor. A területet 40–45 cm mélyen forgassuk meg, és ha a talajvizsgálatok alapján indokolt, a szántással egy időben vagy utána fertőtlenítsük a talajt. Lehetőleg minél kevesebb talajmunkával érjük el, hogy a felszín sima és morzsalékos legyen.

Tavasszal, amint rá lehet menni a talajra, simítóval egyengessük el a felszínt, majd tárcsával készítsük elő a telepítésre. A gépi ültetés megfelelő tömörítésének előfeltétele a talaj beérése, megülepedése, amit az időben végzett forgatás biztosít. Ha nem áll módunkban megvárni a talaj természetes ülepedését, altalaj-tömörítő hengerrel, gyűrűshengerrel segítsük a tömörödést. A felső talajszint (3–5 cm) lazává, morzsalékossá tételéhez hengerboronával kapcsolt kombinátort is használhatunk.

A tenyészterület jelenlősége, a sorok kitűzése

Az optimális tenyészterület kialakításakor biológiai és gazdaságossági tényezőket kell figyelembe vennünk.

A területegységenkénti egyedszám nem növelhető korlátlanul. A tenyészterület kialakításakor nemcsak a sor-, hanem a tőtávolságot is mérlegelni kell, nehogy a sorok szélesre nyitásával a bennük sűrűn ültetett növények – szabványnak nem megfelelő gyökérzetük és koronájuk miatt – értékesítésre alkalmatlanok legyenek.

Nálunk a 90 cm sortávolság terjedt el, ami a művelőgépek akadálytalan haladása mellett alkalmas a gyümölcsfaoltványok fényigényének kielégítésére. Vizsgálatokkal kimutatták, hogy a növények gyökereinek egymásra hatása erősebben függ a tőtávolságtól, mint a sortávolságtól. Hazai tapasztalatok alapján a koronás oltvány optimális tőtávolsága 20–35 cm között van. Az őszibarackoltványok minősége és a tőtávolság összefüggéseit a 162. ábráról olvashatjuk le. Más fajokra vonatkozóan ilyen adatok még nem állnak rendelkezésünkre. Amennyiben kifejezetten suhángnevelés a célunk, kisebb tőtávolságot is választhatunk.

162. ábra - A tőtávolság hatása az őszibarackoltványok minőségére (Tóth 1984); (ideális méretekre 0,2–0,33 m tótávolságok között számíthatunk)

kepek/162.png


Kisebb faiskolákban, ahol sorközjáró traktorokkal végzik az oltványiskola ápolási munkáit, 1,4–1,5 + 0,4–0,5 m-es ikersoros elrendezést alkalmaznak. A csonthéjasok közül a cseresznye és a meggy jól fejlődik ikersorokban is, az erősebb növekedésű szilva és kajszi viszont már kevésbé kedveli az ikersoros elrendezést. Az őszibarack ikersoros oltványnevelésekor gyakori probléma, hogy az oltványok gyökérzete féloldalas lesz, és fejlődésük sem kielégítő.

A területegységenkénti egyedszám növelése jelentősen csökkenti a felmerülő állandó költségek egy oltványra eső hányadát.

Emellett bizonyos teljesítménynövelő hatása is van a kézzel végzett növényápolási, nevelési munkák során, mivel ugyanazon úthosszal több növény kezelését el lehet végezni.

Nagyon fontos tehát, hogy a termelési célnak és a növény ökológiai igényének megfelelően megtaláljuk az optimális tőtávolságot.

További nehézséget jelent a tőtávolság többszöri változása az oltványnevelés során. Ez abból fakad, hogy a csemete eredése, a szemzés kihajtása, valamint a nevelés során elkövetett esetleges hibák módosítják, egyenetlenné teszik a tőtávolságot, ami az oltványok minőségében is jelentkezik.

33. táblázat. Az egy ha-ra telepíthető alanycsemeték mennyisége

Ezt a tényezőt nem lehet kiküszöbölni, de hatásával számolhatunk. Az oltványminőség szempontjából nagy jelentőségű minden olyan technológiai elem (csemeteminőség, szemzőhajtás, a szemzés minősége, jó kihozatalt adó alany–nemes kombináció), amivel a kihozatali arányokat javítani s ezáltal a tenyészterületet bizonyos határok között stabilizálni lehet (33. táblázat).

Tápanyag-gazdálkodás az oltványiskolában

A növények helyes táplálásának rendkívül nagy jelentősége van a gyümölcsfaiskolában. A növényben felhalmozott tartalék tápanyagok mennyisége hatással van az ültetvényanyag minőségére és a növénynek arra a képességére, hogy a kitermeléssel, a szállítással, a tárolással és a telepítést követő regenerációs folyamatokkal járó igénybevételnek minél kisebb veszteségekkel legyen képes megfelelni. Ezen túlmenően az oltványnevelés eredményessége, kihozatala is függ a beszemezhető csemeték arányát és az oltványok növekedését befolyásoló tápanyagellátástól.

A termelőüzemek tapasztalatai alapján a következő általános elvekre támaszkodhatunk a trágyázási tervek kidolgozásakor:

  • A szerves trágyát és a mésztrágyákat lehetőleg az elővetemény alá kell kijuttatni.

  • A foszfor- és káliumtrágyát a telepítés előtti talaj-előkészítés során érdemes kijuttatni, megosztani csak hosszabb nevelést igénylő kultúrák esetén célszerű.

  • A nitrogéntartalmú trágyákat előnyösebb fejtrágyaként, esetleg lombtrágya formájában kijuttatni.

  • A mikroelemeket a műtrágyákkal együtt vagy hiánytünetek esetén fejtrágya formájában adjuk.

A trágyázási tervet mindig szakszerű talajvizsgálat előzze meg. A talajvizsgálatot legalább P-, K-, Ca-, Mg-tartalomra és pH-értékre célszerű elvégeztetni. A trágyaadagok meghatározásakor a talajok optimális tápelemtartalmát és a faiskolai kultúrák tápanyag-kivonási értékeit vehetjük figyelembe (34. táblázat).

34. táblázat. A gyümölcsfa oltványiskola tápanyagigénye

Az optimális tápelemtartalom magasabb értékei a kötöttebb talajokra vonatkoznak.

A faiskola talajának optimális pH-értéke 6,5–7,5 között van, szükség esetén a talajt meszezni kell.

Az utóbbi évek módszeres vizsgálatainak eredményei egyre inkább arra utalnak, hogy – hasonlóan más kertészeti kultúrákhoz – a faiskolákban is szükségtelenül nagy adagú trágyázást végeztünk (Wegmüller 1992, idézi GYSI, 1992). A túltrágyázás igen gyakori volt a nitrogén esetén (Leistikow 1992). Az oltványiskola nitrogénigényét nem könnyű helyesen meghatározni, mivel pontos trágyázási kísérleteket alig végeztek. A levélanalízis rutinellenőrzések céljára meglehetősen drága, ha pedig megvárjuk a hiánytünetek megjelenését, a növényállomány már visszafordíthatatlan károsodást szenvedhet. Németországban számítógépes programot dolgoztak ki az egyes faiskolai kultúrák N-igényének meghatározására, melyben messzemenően figyelembe veszik az állomány korát (1, 2 vagy 3 év), az alanyt és a technológia egyéb elemeit. Akkor trágyázunk helyesen, ha tekintetbe vesszük a talaj ásványinitrogén-készletét (Nmin), a mineralizáció során a talaj szervesanyag-készletéből várható, valamint a szerves anyagokkal juttatott nitrogén mennyiségét (Leistikow 1992). A hektáronként kijuttatott nitrogéntrágya-mennyiséget a következők szerint csoportosítja:

  • kis mennyiségű nitrogén adagolása: 10–40 kg/ha,

  • közepes mennyiségű nitrogén adagolása: 40–80 kg/ha,

  • nagy mennyiségű nitrogén adagolása: 80 kg/ha felett.

Véleménye szerint a nagy mennyiségű nitrogéntrágyázás általában szükségtelen, a jó, levegős faiskolai talajokon csak a talaj szervesanyag-készletéből a mineralizáció során 70 kg/ha mennyiségű nitrogén-hatóanyag kerül a növények számára felvehető állapotba.

A hazai faiskolákban is gyakori a nagy adagú szervestrágyázás. A szerves trágyával tonnánként 5–6 kg/ha nitrogént viszünk a talajba, amelyből az első évben 1,5–2 kg/ha a növények által felvehető állapotba kerül. Ezzel a nitrogéntrágyázás tervezésekor mindig számolni kell. 30 t/ha szerves trágyával 150–180 kg nitrogént juttatunk a talajba hektáronként, amelyből az első évben 50–60 kg rendelkezésre áll, s ez a mennyiség fölöslegessé teszi a nitrogéntartalmú műtrágyák használatát (Leistikow 1992).

A nitrogéntrágyát 2 vagy 3 részletben ajánlatos kijuttatni a talaj felső rétegébe bedolgozva. Az év második felében oltványoknál nem alkalmazunk nitrogéntrágyát, mert az gátolja a beérést. Tápanyag-túladagolási tünetek rendszerint N-túladagolás következtében jelentkeznek. A növények növekedése rendkívül erős, nem érnek be, így gyakran fagyérzékenyekké is válnak. Ezek a tünetek különösen a kései nitrogéntrágyázás következményei.

Szemzési táblában a gyengén vastagodó vagy növekedésüket lezáró csemetéknél indokolt lehet – legkésőbb a szemzés előtt 2–3 héttel – kisadagú N-fejtrágyát adni az öntözéssel együtt vagy lombtrágyaként. A csonthéjasok esetében különösen körültekintően határozzuk meg az ilyen kései fejtrágyaadagokat, mivel hajlamosak a szem kiforrására a túlzott vastagodás következtében.

A vetésforgóval kerülni kell a nagy tömegű szervesanyag-maradvánnyal járó előveteményt. Ha mégis előfordulna, a pentozánhatás ellensúlyozására pótlólagos N-adagolásról gondoskodjunk az őszi trágyázás során.

A trágyázás eredményességét, az aktuális tápanyagellátást levélanalízissel és a tápanyaghiány-tünetek figyelemmel kísérésével ellenőrizzük, szükség esetén fejtrágyával, lombtrágyával módosíthatjuk.

Az oltványiskola gyomirtása

A gyomok elleni küzdelmet már a vetésforgó kialakításával célszerű elkezdeni. A telepítést megelőző két évben vegyszeresen gyomirtott gabona megfelelően gyommentes területet biztosít. Különösen az évelő gyomok veszélyesek, mivel faiskolában még nincs ellenük megfelelő gyomirtási technológia.

A talaj-előkészítést megelőzően az elővetemény tarlójának gyomflórájától függően a glifozát (Glialka, 8–12 l/ha) vagy az acetoklór hatóanyagú (Acenit 50 EC, 5 l/ha) gyomirtó szerek ajánlhatók. A talaj-előkészítés során alkalmazott felszíni tömörítés elősegíti a gyommagvak csírázását. A faiskolákban alkalmazott talajfertőtlenítő szereknek is van bizonyos gyomirtó hatásuk.

A telepítés gyakran elhúzódik egy hónapig is, ilyenkor a már előkészített területen boronával vagy kultivátorral, illetve rövid hatástartamú herbicidekkel (Treflán 48 EC, Olitref, Flubalex) védekezhetünk a csírázó gyomok ellen.

Az oltványiskolában telepítés után csak a talajban lassan mozgó herbicidek használhatók. Az almatermésűek általában jobban bírják a gyomirtó szereket, a csonthéjasok, héjasok és a bogyósok érzékenyebbek. Az alanytelepítésben a beiszapoló öntözés után, de legkésőbb a rügyfakadás előtt kipermetezve két–három hónapra megfelelő védelmet nyújtanak a magról kelő egyéves gyomok ellen a Dual 960 EC 1,8–2,3 l/ha és a Maloran 50 WP 2–2,5 kg/ha dózisban. A herbicidválaszték bővítésére Acenit 50 EC, Linurex 50 WP, Geonter 80 WP és Casoron G is alkalmazható. Ezek a szerek rügyfakadás után már nem használhatók, mert leperzselhetik a fiatal hajtásokat. Őszibarackmagoncok gyomirtására a Dual 960 EC + Maloran 50 WP vagy Buvilan 330 EC + Maloran 50 WP kombinációkat ajánlják. Csonthéjas-oltványokban a Dual-Maloran kombináció mellett a Geonter 80 WP is alkalmazható (Molnár–Magyar–Petrányi 1984; Papp 1985).

A tenyészidőszak második felének gyomosodását megakadályozhatjuk, ha az előző szereket kiegészítjük az 50% Aktinit DT hatóanyagú gyomirtó szerekkel 1,5–2,5 kg/ha mennyiségben.

A suháng- és a koronásoltvány-nevelés során ugyanezeket a szerkombinációkat használhatjuk a szemremetszés és a rügyfakadás között kipermetezve (35. táblázat). A Hungazin DT késő ősszel vagy télen, fagymentes napokon kijuttatva 2,5–3 kg/ha mennyiségben a következő év tavaszára gyommentes területet biztosít (163. ábra).

163. ábra - A tavaszi gyomflóra pusztulása oltványtáblában a tavaszi vegyszeres gyomirtás után (Fotó: Hrotkó); Balra kezelt terület, jobbra kontroll terület)

kepek/163.png


Hatását fokozni lehet, sőt a következő tavaszi kezelés feleslegessé válhat, ha az alanytelepítés vegyszeres gyomirtását ősszel kiegészítjük 6 kg/ha mennyiségű Devrinol 50 WP-kezeléssel.

A gyomirtó szereket 300–500 l/ha permetlével lehet egyenletesen kijuttatni. A kezelések után két hónapig lehetőleg ne bolygassuk a talajt.

35. táblázat. Gyomirtószer-kombinációk az oltványiskolában (Papp 1985 nyomán)

Az oltványiskola öntözése

Hazai körülményeink között az oltványiskolát csak öntözött körülmények között lehet biztonságosan üzemeltetni. Különösen az alanynevelésben a szemzési táblákon van nagy jelentősége.

A telepítést követő öntözés (beiszapolás) javítja a csemete eredését (164. ábra), majd később a hiányzó csapadékot pótló öntözések elősegítik a csemete egyenletes fejlődését, növelik a szemezhető minőségű alanycsemeték arányát. A szemzés előtti öntözéssel javítani lehet a növekedést, és a héj felválásának időszakát meg lehet nyújtani, ami lehetővé teszi a szemzés rugalmasabb szervezését. Száraz nyarat követően a nyugalmi állapotban tározó öntözést is végezhetünk. A suháng és a koronás oltvány nevelése során csak rendkívüli csapadékhiány esetén öntözzünk, ilyenkor a gyökérzet már kellőképpen mélyre hatol, képes ellátni az oltványt vízzel.

164. ábra - Telepítés utáni öntözés az alanytáblában (Fotó: Hrotkó)

kepek/164.png


A faiskolákban általában esőztető öntözést alkalmaznak. Az egyszeri vízadag 30 mm körüli, a szemzés előtt kisebb vízadag is elegendő.

Az oltványnevelés növényvédelmi problémái

A faiskolai termesztés során az oltványnevelésnek a legnagyobb a kockázata. Előfordult pl. egyik faiskolában, hogy a szegecsfejű gyökérgomba (Roesleria pallida) fertőzése miatt 15 000 eltelepített őszibarackalanyból csak 6300 volt nyár végén beszemezhető, mert csak ennyi érte el a megfelelő erősséget. A lombrágó bogarak, hernyók és szívó kártevők is úgy legyengíthetik az alanyokat, hogy nem szemezhetők be első évben. A levélfoltosságot okozó gombás betegségek fertőzésének a csökkent asszimilációs felület, a levélhullás mellett az is lehet a következménye, hogy az alany nem adja a héját, hagyományos módon nem szemezhető be, helyette szemlapozás vagy chip-szemzés alkalmazható.

A szemzés és az oltás egyaránt sebészi beavatkozás. A szervátültetés, transzplantáció a faiskolában a szigorú higiéniai szabályok betartását követeli. Nagyon fontos a munkavégzés előtti kézmosás Neomagnol vagy Floraszept oldatban, és az eszközök, a metszőolló, a szemzőkés vagy kacor fertőtlenítése 70%-os etilalkoholban vagy denaturált szeszben. Különösen fontos ez, ha előtte idős gyümölcsösben dolgoztunk. A sebparazita kórokozók (Schizophyllum, Stereum, Chondrostereum, Leucostoma, Verticillium fajok) ugyanis könynyen megfertőzhetik a nyitott sebet. Az oltást vagy szemzést rafiával vagy műanyag szalaggal kötözik be. A fertőzéstől véd az oltóviasz vagy a Betica oltvány-, fasebkezelő szer használata.

Ismert tény, nem árt azonban növényvédelmi szempontból is tudatosítani, hogy a nemes gyümölcsfa abból a szemből (hajtórügyből) fejlődik, amelyet az oltóvesszővel vagy szemzőpajzzsal átültettünk az alanyra. A nemes szem kirágásával, odvasításával a pockok, nyulak, ormányos bogarak, rügykárosító hernyók nagy kárt okoznak, rengeteg munkát tesznek tönkre.

A tölgypohók (Gastropacha quercifolia) áttelelő hernyója tavasszal a duzzadó nemes szemet pusztítja, végigjárva a nyár végén alvóra szemzett alanyokat. Az őszi bagolylepke (Episema caeruleocephala) lárvája a duzzadó rügyeket odvasítja, később a leveleket rágja (Mészáros 1984).

A bagolypille (Scotia segetum) tömeges szaporodása (gradációja) évében a nyári nemzedék lárvája, a mocskospajor sekélyen a talajba bújva megrághatja az oltványok föld alatti részét és földhöz közeli hajtásait.

A mezőgazdasági kártevőnek tartott fekete répabarkó (Psalidium maxillosum) és a hegyes farú répabarkó (Tanymecus palliatus) tavaszi megjelenésekor az éppen duzzadó, fakadó szemzésrügyeket károsítja (Jenser 1957).

A kis téli araszoló (Operophthera brumata) 1991 tavaszán több faiskolában cseresznye-, meggy- és almaszemzéseket tett tönkre azzal, hogy a rügyek mellé lerakott tojásokból kibújó hernyók berágták magukat a még alvó vagy éppen megpattant rügyekbe, és kiodvasították azokat.

A rágó kártevők ellen rügypattanás előtti, majd szükség esetén megismételt rovarölő szeres permetezéssel (Basudin 600 EW, Dimercron 50) lehet védekezni.

Az alany és a nemes kompatibilitását, összeférhetőségét az egészségi állapotuk is befolyásolja. A vírussal fertőzött növények szemzéseredése nagyon csekély (Sebőkné 1979).

Tél folyamán is rendszeresen figyelni kell a rágcsálók károsítását. Csak így lehet megelőzni vagy legalábbis minimálisra csökkenteni azt a nagymértékű kárt, amit a pockok, őzek, szarvasok télen okozhatnak. Pest megyében 1991–92 telén a beszemzett almaoltványok egész sorát tették tönkre rágásukkal a pockok (165. ábra).

165. ábra - Pocokrágás almaoltványokon (Fotó: Migend)

kepek/165.png


Az ún. szabad gyökerű oltvány értékesítésének kockázatát küszöböli ki a konténeres oltványnevelés és -értékesítés. Nagyon fontos a földkeverék minősége. A legjobb a gyepszintföld (50%), tőzeg (30%) és érett istállótrágya (20%) keveréke (Mezei 1985). A földkeverék kémhatását enyhén savanyúra, 5–6 pH-értékűre kell beállítani, csökkentve ezzel az agrobaktériumos gyökérgolyva-fertőzést. Sajnos gyakran előfordul, hogy tartós hatású gyomirtó szerrel kezelt szántóföldről vagy éppen gyökérparazita gombával fertőzött és ezért selejtezett gyümölcsösből vesznek földet a konténerekbe.

Az eredmény az értékes növényanyag pusztulása. A konténeres növényeket szorosan egymás mellé rakva kezdetben fóliaalagútban, párás körülmények között, később árnyékolóval lefedve, gyakran öntözve tartják. A fiatal növényeken az egyébként ritka hasadt lemezű gomba fertőzheti az oltás helyén az oltványokat, és gyors pusztulásukat okozza. A Leucostoma cincta gomba is sebparazita. A szemzés, a szemremetszés, a vadalás, a hajtások visszacsípése, a levelek természetes hullása, az elválasztó szövetréteg képződése előtt letépett levélripacson, a jégverés által okozott sebeken és rovarrágás helyén fertőz.

Növényvédelem a telepítés évében

A talajfertőtlenítés rendkívül költséges, az erősen fertőzött területeken azonban megtérül. Vírusmentes oltványiskolában, ha a vírusvektor nematódák száma 250 g talajban meghaladja az 5-öt, fertőtleníteni kell a talajt. A szereket a forgatást végző ekére szerelhető adagolószerkezettel juttassuk ki, vagy használjunk speciális talajfertőtlenítő gépet (pl. Climax).

A talajlakó kártevők, kórokozók ellen a talajfertőtlenítés többnyire kellő védelmet nyújt, elmaradása esetén viszont számolnunk kell fellépésükkel.

A gyökérgolyva kórokozója (Agrobacterium radiobacter) veszélyes baktérium, egyes alanyfajták különösen fogékonyak rá. Korábban egyedüli védekezést jelentett ellene a csemeték gyökerének pépezése higanyos csávázószerrel. Az utóbbi években a K 48 baktériumtörzs felhasználásával biológiai védekezési eljárást dolgoztak ki ellene (Faivre és Amiot 1983).

Az egyes gyümölcsfajokat, -fajtákat jellemző kártevők, kórokozók a faiskolában is megjelennek, ellenük a szokásos módon kell védekezni. A faiskola jellegéből adódóan azonban több olyan kártevő is veszélyessé válhat, amelynek kártétele termőfákon elhanyagolható vagy csak ritkán fordul elő.

Növényvédelem a szemzés évében

A szemzés évében az alanynevelés során a legveszélyesebb kártevők a cserebogárpajor, a mocskospajor és a leveleken károsító rágó, szívó kártevők. A gombás betegségek közül a körtecsemetén a fabreás levélfoltosság, a meggyen és cseresznyén a blumeriellás levélfoltosság, sok gyümölcsfaj esetében pedig a lisztharmat okozhatja a levélfelület nagymértékű csökkenését. A lombjukat vesztett csemeték növekedése megáll, a héj nem válik el a farésztől, így nem szemezhetők.

A levéltetvek különösen a suhángokat károsítják, visszavetik növekedésüket. A szilván jelentős az atkák kártétele, a suháng hosszanti növekedése megáll, az oltvány gyengébb minőségű lesz. A szemzések kihajtásakor a rügyeket elpusztító ormányos bogarak könynyen tönkretehetik a szemzést. A suhángok hosszanti növekedését akadályozza a hajtáshervasztó darázs, amelynek kártétele körtén, almán jelentős.

Amíg a csemeték, oltványok nem túl magasak, szántóföldi szórókerettel is megoldható a permetezés, később viszont a hidas traktorok permetezőgépeit lehet használni, amelyek szórókeretéről a szórófejek belógnak a sorok közé.

Egyes években a mezei pockok, továbbá minden évben a mezei nyulak kártételével is számolhatunk. Vannak vidékek, ahol az őz is pusztítja a faiskolai oltványokat. A nyulak és az őzek ellen az oltványiskola bekerítésével védekezhetünk. A kerítést legkésőbb a szemzés utáni ősszel építsük meg, a kitermelés után megszüntethető.

A nyulak ellen 150 cm magas négyzetes, 4–5 cm lyukbőségű drótháló megfelel. A háló alját ajánlatos 20–30 cm-re a földbe süllyeszteni vagy kampós cövekkel a földhöz rögzíteni és 20 cm magasan felkupacolni, nehogy a nyúl alatta bejuthasson a faiskolába. Az őzek, szarvasok ellen erősebb, 2,5 m magas dróthálóra van szükség. A kerítésen csak egy bejáratot hagyjunk, amelyet mindig zárva kell tartani. Télen, hófúvás esetén a kerítés külső oldalától a havat el kell távolítani olyan távolságra, hogy a nyúl ne tudjon róla átugrani a kerítés tetején.

A termesztés gazdaságosságát befolyásolhatják a fagy, a napégés, a szél, a jégeső és az aszály okozta károk is. Ezek a faiskola területének kiválasztásával részben elkerülhetők. A nevelés során a fiatal korban napégésre érzékeny fajták törzsét törzserősítők nevelésével – amelyek árnyékot vetnek rájuk – védhetjük meg. A jégeső által okozott számtalan seb a növényeken fertőzési gócot jelent, ezért a jégverés után azonnal réztartalmú szerekkel permetezzünk, hogy a fertőzést megakadályozzuk.

A faiskola engedélyezését szabályozó rendeletekben szigorú előírás, hogy a felnevelt árunak meg kell felelnie a növényeg-észségügyi követelményeknek, egyébként nem hozható forgalomba.

Oltványnevelés alvószemzéssel

Alanynevelés

Az alanynevelés célja, hogy a nyár végére szemzésre alkalmas csemetéket kapjunk. Hazai körülmények között ezt a minőséget tavasszal telepített szabványos egyéves magcsemetékkel, bujtvány- és dugványcsemetékkel el lehet érni. Bizonyos fajokból (őszibarack, mandula) az oltványiskolába kiültetett, előcsíráztatott magból is szemzésre alkalmas csemetét lehet nevelni.

Csemetehiány esetén az előcsíráztatott magból nevelt földlabdás, tápkockás csemete oltványiskolába telepítve a nyár végén szintén beszemezhető.

A telepítés időszaka általában a tavasz. A telepítést ajánlatos minél előbb elkezdeni, nehogy kicsússzunk az időből, és a csemeték még a telepítés előtt kihajtsanak. Ezért nagyon fontos, hogy a csemetét még a tél folyamán előkészítsük a telepítésre.

Bár a vásárolt csemeték szabványosak, ajánlatos közülük kiválogatni a tűrésként megengedett gyengébb minőségűeket. A saját nevelésű csemetéket a kitermeléssel párhuzamosan a tárolás előtt vagy a tárolóban télen válogassuk, osztályozzuk. Ezt követően minőségi osztályok szerint kötegelve tároljuk a csemetéket. Ha előfordul, hogy közvetlenül a telepítés előtt kell válogatni, osztályozni őket, ez fedett helyen történjék.

Attól függően, hogy mivel telepítünk, a telepítéshez eltérő módon kell visszametszeni a csemetéket. Manapság ültetőgéppel telepítenek. Ha az ültetőgépen adagolószerkezet van, olyan hosszúra metsszük vissza a csemeték gyökerét és föld feletti részét, hogy a gép zavartalanul működhessen. Általában a 20 cm-es gyökér és 25 cm-es szárrész a jelenleg használt gépekhez megfelelő.

A csemeték oldalgyökereit 5–10 cm hosszúságúra metsszük vissza, ha géppel és ültetőpallossal telepítünk, ásóval dolgozva a teljes gyökérzetet hagyjuk meg.

Az előkészített csemetét kötegelve, táblánként csoportosítva célszerű tárolni, ez lényegesen megkönnyíti a telepítés szervezését.

166. ábra - Csemetetelepítés kézi ültetőpallossal (Fotó: Hrotkó)

kepek/166.png


A telepítésre kiszállított csemetét, amíg a talajba nem került, meg kell védeni a kiszáradástól és az időjárás káros hatásaitól (167. ábra). A tartályládákban tárolt csemetét a tároláshoz használt nyirkos vermelőközeg (fűrészpor, tőzeg) 1–2 napig megvédi a kiszáradástól. A polietilén zsákok szintén alkalmasak a csemete rövid ideig tartó tárolására. Ha nincs lehetőség a csomagolásra, a táblákra szétosztott csemetét ideiglenesen vermelni kell az ültetésig.

167. ábra - Telepítésre előkészített csemete ideiglenes tárolása a tábla szélén tartályládában (Fotó: Hrotkó)

kepek/167.png


Akkor telepíthetünk, ha a levegő hőmérséklete 2 °C-nál nem alacsonyabb. Ha ez alá süllyed, úgy a telepítést le kell állítani, de amint ezt az értéket meghaladja, a munka végezhető tovább. A telepítendő csemeték gyökereit óvni kell a fagytól, még átmeneti lehűlés esetén is.

Az ásóval, ültetőpallossal történő kézi telepítést (166. ábra) már csak kisebb faiskolákban alkalmazzák, ahol nincsenek erre megfelelő gépek. A nagyobb faiskolák a résnyitó gépek után kézzel vagy ültetőgépekkel teljesen gépesítve (168.ábra) végzik a telepítést.

168. ábra - Telepítés Super–Prefer ültetőgéppel (Fotó: Hrotkó)

kepek/168.png


Telepítéskor a csemeték ne veszítsenek sokat természetes víztartalmukból, ezért az ültetéssel párhuzamosan vagy azt követően fontos az öntözés. Az eltelepített csemetéket kupacoljuk fel, különösen akkor fontos ez a művelet, ha az öntözésre nincs mód.

Csírás mag ültetése

A mandulát és az őszibarackot faiskoláink általában csírás mag formájában ültetik. A rétegezést követően magasabb hőmérsékletű (12–15 °C) helyre viszik a magot, majd amikor a gyököcske 1,5–3 cm hosszú, a csírás magot kiválogatják a rétegező közegből. A gyököcskét a gyökérzet jobb elágazódása végett felére visszacsípik (169. ábra).

169. ábra - Ültetésre előkészített csírás őszibarackmag (Fotó: Hrotkó)

kepek/169.png


A csírás magot kézzel vagy ültetőfával ültetik előre kihúzott sekély barázdákba (170. ábra). A kézi ültetést sekélyen járatott résnyitóval vagy a palántázógépek barázdanyitó egységével meg lehet gyorsítani.

170. ábra - Csírás mag ültetésekor ügyeljünk a helyes irányra. Ha a nagy magot rosszul ültetjük, a gyökérnyak görbe lesz; a) helyes, b) és c) helytelen irányban álló nagy mag (dió)

kepek/170.png


Tápkockás csemete nevelése, ültetése

Csemetehiány esetén az előző évi magból májusra telepíthető csemetét nevelhetünk fólia alatt, tápkockában vagy műanyag edényekben (172. ábra).

171. ábra - A mandula- és az őszibarack-csemete nevelése; a) a rétegezett magot márciusban előcsíráztatjuk, b) a szétpattintott csonthéjból a magot kiemelve a gyököcskét visszacsípjük, c) ültetésre előkészített csírás magok, d) tápkockában, fűtetlen fólia alatt nevelt csemete, e) műanyag pohárban nevelt csemete

kepek/171.png


172. ábra - Tápkockás csemete nevelése fűtetlen fólia alatt (Fotó: Hrotkó)

kepek/172.png


A magot a szokásos módon rétegezzük, majd a rétegezést követően a csírás magokhoz hasonlóan előcsíráztatjuk. A csírás magot a visszacsípett gyököcskével fűtetlen fólia alatt március közepén a zöldségfélék palántaneveléséhez használatos tápkockákba, tőzegcserepekbe vagy műanyag cserepekbe ültetjük.

A csemetéket rendszeres öntözés és levegőztetés mellett neveljük május közepéig, amikor 6–8 leveles korban oltványiskolába ültethetők. A tápkockás csemetét kézzel ültetjük, az ültetés után feltétlenül öntözzük meg. Az ültetéshez a barázdát géppel is nyithatjuk (pl. ültetőgép barázdanyitó egysége).

A csonthéjasok (mandula, őszibarack, myrobalan, kajszi, szilva, cseresznye, sajmeggy, meggy) és héjasok (dió, gesztenye) csemetéi tápkockával májusban kiültethetők (173. ábra) a szokásos időben beszemezhetők. Nagy előnye, hogy a csemete jól ered, kiegyenlített állományt ad.

173. ábra - Telepítésre alkalmas tápkockás sajmeggycsemeték május közepén (Fotó: Hrotkó)

kepek/173.png


A csemeték gondozása telepítés után

Klímánkon általában telepítés után 4 héttel indul meg a csemeték hajtásnövekedése. Ez alatt az idő alatt a talaj ne száradjon ki túlságosan, különösen azoknál a csemetéknél ügyeljünk erre, amelyek a telepítéskor már fejlődésben előrehaladottak (duzzadó rügyűek) voltak.

A talaj kiszáradását gondos felszíni talajműveléssel, esetleg öntözéssel kerülhetjük el. Ez nagyon fontos, mert rendkívül káros lehet az egész termelésre, ha a hajtásnövekedés kezdetén a növények fejlődése lelassul. A talaj nedvességtartalmának megtartása mellett nagyon fontos a gyomosodás megelőzése és a gyomirtás. Ha ezzel késünk; a gyomok gyökerein sok talajkártevő szaporodhat el, ezek a fejlett gyomok kiirtása után a gyökeresedni kezdő csemetéket károsítják, olykor hatalmas pusztítást végezve bennük a gyenge gyökerek vagy a gyökérnyak károsításával.

A lombleveleket meg kell védenia kártevőktől és a betegségektől.

Csak az egészséges levelű növények fejlődnek erőteljesen az egész tenyészidőszak alatt. Nálunk legalább augusztus végéig feltétlenül gondoskodni kell a növények zavartalan fejlődéséről. A nyári aszálykár ellen a terület megfelelő kiválasztásával, művelésével, jó vízgazdálkodással, esetleg öntözéssel védekezzünk. Erre június végén és július első felében ügyeljünk különösen, nehogy az eltelepített csemeték fejlődése megakadjon, mert egyrészt az alvószemzés ideje rövidül meg ezáltal, másrészt a beszemzett csemeték eredése lesz a vártnál rosszabb.

Szemzésre azok a csemeték alkalmasak, amelyek a szemzés időszakára fajonként változóan, 8–18 mm gyökérnyakátmérőt elérnek (174. ábra). A túlságosan megvastagodott alanycsemetéket nehéz szemezni, kötözni, s gyakran a szemzéskihajtás sem kielégítő.

174. ábra - Az őszibarackszemzés kihajtásának alakulása az alanycsemete átmérőjének függvényében

kepek/174.png


A csemeték vastagodását – mint már említettük – öntözéssel és esetenként fejtrágyázással lehet irányítani.

Az öntözésnek a szemzés előkészítésében is nagy a jelentősége. A háncs csak intenzív növekedési időszakban választható el a farésztől, az alany ilyenkor „adja a héját”. Ez az időszak öntözéssel megnyújtható, irányítható.

A szemzés

Szemzési terv

A tervezés alapjául a telepítés után megeredt csemeték száma szolgál, amit május végén felméréssel állapítunk meg. Ebből az üzemi adatok alapján következtethetünk a szemezhető csemeték számára.

A következő lépés a tervezett fajtalista egybevetése a rendelkezésre álló alanyok számával. A fajtalista összeállítását széles körű piacfeltáró munka előzi meg, s ilyenkor még lehetőség van módosítására. A végleges szaporítási terv alany–nemes kombinációkra, táblára, sorra lebontva tartalmazza a szaporítani kívánt mennyiséget.

A szem-, illetve szemzőhajtás-szükséglet aszaporítási terv alapján határozható meg. Átlagos üzemi színvonal mellett a szemfelhasználáskor mintegy 30% veszteséggel számolhatunk, így ennyivel többet tervezzünk. Ha az üzemnek nincs elegendő szemzőhajtás-törzsültetvénye, a szükséges mennyiséget júniusban meg kell rendelni.

A szemzési terv a szaporítási terv, a rendelkezésre álló időtartam, a szemzési sorrend, a rendelkezésre álló munkaerő és teljesítőképességének egybevetésével készülő kampányterv, amely általában heti bontásban tartalmazza a szemzés kezdetétől az adott időszakban szemzendő mennyiséget, fajtát, szemzőhajtás- és munkaerő-szükségletet.

A szemzés időpontja

A szemzés általában július közepétől szeptember közepéig tart. A helyi tapasztalatok alapján célszerű szemzési sorrendet összeállítani, hogy az egyes fajokat optimális időpontban szemezzük. Általában a beteg lombozatú, illetve a gyenge növekedésű alanyokkal kezdünk, valamint olyan fajtákkal, amelyek hamar befejezik a növekedésüket, így héjkérgük és háncsuk csak rövid ideig válik fel. A közepes növekedésű alanyok folytatják a sort, majd augusztus végén, szeptember elején az erős, sokáig növekedésben maradók zárják.

Nálunk általában a körtemagoncokkal kezdenek, ezt a kajszimagoncok, a törpe almaalanyok, majd a cseresznye-, szilvamagoncok követik a középerős növekedésű almaalanyokkal együtt. Augusztus végén, szeptember elején is jól szemezhető a myrobalan-, a sajmeggy- és az őszibarackalany. A diót július második felében szokták szemezni, mivel a szemzés összeforrása hőigényes, legalább hat hét 20 °C átlaghőmérsékletű időszak szükséges a megfelelő összeforráshoz. A cseresznye augusztus második felében szemezve ad jobb eredményt, amikor az éjszakák már hűvösebbek.

A szemzés technikája

Nálunk ma is a hagyományos T-szemzés a legelterjedtebb. A héjkéreg és a háncs T alakú felnyitásának és a szempajzs vágásának számos változata van, amelyek között időigényben és termelékenységben nagyok a különbségek. Célszerű volna behatóbban tanulmányozni a szemzési módszerek kérdését, mivel a szakirodalmi adatok egyre inkább arra engednek következtetni, hogy a jól megválasztott szemzési technikával a faiskolában eddig nem remélt előnyökhöz juthatunk.

Az utóbbi időszakban számos összehasonlításban vizsgálták a különböző szemzési technikák összeforrásra és az oltvány növekedésére gyakorolt hatását. Mivel a T-szemzéskor a héj nem a kambium vonalában válik el a farésztől, hanem a fiatal másodlagos faelemek zónájában, az alany és a nemes kambiuma nem vagy csak rosszul illeszkedik egymáshoz, melynek következtében az összeforrás és a kalluszban kezdődő differenciálódási folyamatok vontatottabbak.

Ezzel szemben a chip-szemzéskor a kambiumgyűrű metszésvonala az alany és a nemes komponensben egymással szemben helyezkedik el, s az intenzív kalluszosodást követően már ősszel megkezdődik a szállítóedények differenciálódása. Ez az oka annak, hogy a chip-szemzéssel minimálisra csökkenthető a szemzések téli károsodása, s tavasszal a kihajtást követően erőteljesebb és kiegyenlítettebb növekedést kapunk (Howard– Skene–Coles 1974). Hazai eredményeink megerősítik ezt a véleményt, kiegészítve azzal, hogy a chip-szempajzs szögállásának következtében kisebb a szemzéshely feletti görbület, és jobb az oltványok törzsminősége (36.táblázat, 175. ábra). Mivel nálunk a nem kielégítően összeforrott szemzésekben igen nagyok a téli fagyok által okozott kiesések, nagyobb figyelmet érdemelnének a chip-szemzés biztosította előnyök.

Az említett előnyökön túl a chip-szemzés könnyen és gyorsan elsajátítható. A korábbi aggodalmakkal ellentétben nem kell azonnal kötözni, mivel az alanyon ferdén megvágott profilba csúsztatva a szempajzsot, kellő rögzítést kapunk, s így a megszokott munkamegosztással végezhető. A chip-szemzéssel szaporított oltványok kezdeti növekedése erőteljesebb, s ez a nagyobb törzsátmérőben még a kitermeléskor is megmutatkozik (36. táblázat).

36. táblázat. A szemzési mód hatása az almaoltványok (’Mutsu’/’MM 106’) kihozatali arányaira és minőségére (Soroksár, 1987–88)

Feltűnő különbséget találtunk a szemzéshely feletti görbület nagyságában, ami abból is adódik, hogy a chip-szemzés szempajzsának helyzetéből következően a beszemzett rügy tengelye jobban függőleges irányba hajlik, mint a T-szemzés esetén (175.ábra).

175. ábra - Az almaoltványok szemzési helye, a hátsó sor chip-szemzéssel, az első sor T-szemzéssel készült (Fotó: Hrotkó)

kepek/175.png


A chip-szemzés után a szemremetszés helye is nagyobb felületen forrt be és jobban, mint a T-szemzésé (36.táblázat).

A felsorolt előnyök alapján a chip-szemzés használata a fő szemzési szezonban ajánlható, de kiválóan megfelel pótszemzésre is.

A dió esetében az ablakos szemzés vagy a sípolás alkalmazható (176. ábra).

176. ábra - Jól összeforrott ablakos szemzés (Fotó: Hrotkó)

kepek/176.png


A szemzés magassága

A hazai faiskolákban hagyományosan a gyökérnyakba szemeztek, ami részben a száraz, öntözetlen körülményekkel magyarázató (itt a nedvdús háncs könnyebben felnyitható), másrészt kevesebb a vadalási igény, s magasabban az alany „héja könnyen leragad”.

A szemzés ideális magasságának meghatározásakor több tényezővel kell számolnunk. Angliában azt ajánlják, hogy olyan magasan szemezzünk, ahol már nem jelent veszélyt a náluk gyakran károsító Phytophthora cactorum,és ahol a szemzés felett elágazásokat kívánunk nevelni az oltványon. Ezért az almaoltványokat legalább 30 cm, a csonthéjasokat legalább 15 cm magasságban szemzik (Smith–Rogers 1962; Howard 1987).

A magas szemzés legfontosabb előnyét a mi viszonyaink között abban látom, hogy a koronanevelés során megtarthatjuk koronavesszőként a nemes hajtás alapi részén képződő és a korai időszakban erősebb apikális dominancia következtében vízszintes állású másodrendű hajtásokat, mivel ezek a magas szemzés következtében már koronamagasságba kerülnek. Az alacsony szemzés esetén éppen ezeket a legértékesebb másodrendű hajtásokat távolítjuk el a hónaljazással. A magas szemzésnek további előnye, hogy az almaoltványokat így mélyebben lehet telepíteni, ami a talajba került alanytörzs meggyökeresedése után sokkal jobb stabilitást ad az oltványoknak. Ezt a módszert Angliában jó eredménnyel alkalmazzák (Parry 1974).

Minél magasabban szemzünk, az alany törpítő hatása annál inkább érvényesül. Probocskai (1983) almánál arra az eredményre jutott, hogy a 60 és 90 cm magasan szemzett és így eltelepített ’M. 4’ alanyú fák féltörpe–törpe növekedésűek voltak. A magas szemzés az ivartalanul szaporított, törpítő hatású cseresznyealanyok esetében is hasonló hatást vált ki (Parry 1987).

Legújabb szabványunk szerint a törpítő hatású alanyokat a gyökérnyak felett legalább 10 cm-rel kell beszemezni. Ez a szemzési magasság azonban korántsem elegendő ahhoz, hogy a már említett koronanevelési előnyöket kihasználhassuk. Soroksári faiskolánkban évek óta jó eredménnyel alkalmazzuk a 30 cm magasságban történő szemzést alma- és a 15–20 cm közötti szemzést a vegetatív szaporítású csonthéjas alanyok esetében, ami azt igazolja, hogy a módszer a mi klímánkon is alkalmazható, s ez a magasság már elegendő koronanevelési előnyöket nyújt. Az alany növekedésszabályozó hatásának, ökológiai tűrőképességének (fagy, hideg, nehéz talaj), rezisztenciájának kihasználása végett számos fajnál érdemes jóval magasabban (pl. kajszi-, szilvaalanyokon 60–100 cm) is szemezni. Magoncalanyok esetében viszont, amelyeknek különösen erős a tősarjképződésük, továbbra is a gyökérnyakba szemzést ajánljuk (177. ábra).

177. ábra - Gyökérnyakba szemzett mirobalancsemeték (Fotó: Hrotkó)

kepek/177.png


A magas szemzésnek azonban előfeltétele a megfelelő minőségű, magasságú alanycsemete, s természetesen gondot kell fordítani az alany törzsének szemzés előtti feltisztítására, valamint a suhángnevelés évében az alany törzsén elvégzendő, a szokásosnál nagyobb mértékű vadalási munkára.

A szemzés üzemi szervezése

Általános gyakorlat a művelet három részre bontása.

  1. Nyitás és tisztítás: a gyökérnyak környékének kiszabadítása kapirccsal, majd letörlése rongydarabbal. Egyes faiskolákban jól bevált a vízsugárral történő nyitás, ami a szemzés előtti öntözéssel is kombinálható.

  2. A szempajzsvágást és a szemzést gyakorlott, tapasztalt dolgozó végzi (178. ábra).

  3. A kötöző a szemzővel párban dolgozik (179. ábra), kötözésre többnyire rugalmas szupervinil fóliacsíkot használnak.

178. ábra - A szempajzsvágás művelete (Fotó: Hrotkó)

kepek/178.png


179. ábra - A szemzőpár munkamegosztása (Fotó: Hrotkó)

kepek/179.png


180. ábra - Praktikus megoldás a szemzőhajtás munka közbeni tárolására (Fotó: Hrotkó)

kepek/180.png


Az egyes fajták a táblákra lebontott szemzési terv alapján kerülnek sorra. A szemzés irányítója adja ki a szemzőknek a szemzőhajtásokat, majd hely, alany és fajta, valamint szemzőpár szerint naplózza az eredményt.

A szemzőhajtásokat a szemzési táblában árnyékos helyen, nedves zsákszövettel takarva tároljuk a felhasználásig.

A szemzéseredés 4–6 héttel a szemzés után már biztonsággal megállapítható. A megeredt szemzések levélnyele leválik, a szempajzs és a szem egészséges, fajtára jellemzően fejlett és színeződött, nem fonnyadt vagy ráncos.

A meg nem eredt szemzések pótlásának ideje szeptember. Ha az alany már nem adja a héját, szemlapozást, chip-szemzést alkalmazunk. Az egységesebb állomány és a jobb kihozatal érdekében érdemes elvégeztetni a pótszemzést, noha a szükséges, klónazonos szemzőhajtás biztosítása, a pótszemzési igények felmérése nagyobb szervezőmunkával jár.

Előfordul, hogy a túl korai alvószemzések egy része a szemzést követően kihajt. Ezeket a nemes hajtásokat irányítási céllal kötözzük az alany törzséhez, csúcsukat visszacsípve elérhetjük, hogy beérnek, s a következő évben rövidre visszametszve alkalmasak a törzs kinevelésére.

Szemremetszés

A rügy feletti alanyrész eltávolításának manapság a gyakorlatban általánosan elterjedt módja a szemremetszés. A szemremetszéssel a beszemzett nemes rügy terminális helyzetűvé válik, és biztonságosan kihajt.

A szemremetszéshez kézi vagy pneumatikus metszőollót használnak (183. ábra). A metszlap a nemes rügy feletti 1–1,5 cm magasságban a rüggyel ellentétes oldal felé enyhén lejtős legyen (181. ábra).

A szemremetszéssel a kötözőanyagot is átvágjuk, így annak lebontása és eltávolítása nem igényel külön ráfordítást, ha a kötözést alulról kezdték.

Fontos a szemremetszés időpontjának helyes megválasztása (182. ábra). A későn, a rügypattanás után végzett szemremetszést követően intenzívebb a sebforradás. A túl korán lemetszett alanycsonk beszáradhat, ami a nemes rügy pusztulását is maga után vonja. A beszáradásra érzékenyebb (pl. őszibarack) fajok esetében célszerű a szemremetszést a rügypattanás utáni időszakra hagyni, de ilyenkor óvatosan kell eljárni, mert a duzzadt rügyek könnyen letörnek.

181. ábra - A szemremetszés módja; a) magas, b) mély, c) helyes

kepek/181.png


182. ábra - A szemremetszés időpontjának hatása az őszibarackoltvány kihozatalára (Tóth, 1984)

kepek/182.png


183. ábra - Szemremetszés Nobili pneumatikus metszőgéppel (Fotó: Hrotkó)

kepek/183.png


A rügypattanás után végzett szemremetszéstől a faiskolák általában idegenkednek, mivel ez hátráltatja a gyomirtó szeres kezeléseket, s a nyesedék kihordását is óvatosan kell végezni, nehogy a pattanó rügyek megsérüljenek vagy letörjenek.

Hagyhatunk biztosítócsapot is a nemes rügy felett az alany 10–15 cm-es törzsdarabjából, amelyen a rügyeket el kell távolítani (a beszáradásra hajlamosaknál szívóhajtást hagyjunk). Feladata a szemzésből növekvő hajtás biztosítása a kitörés ellen, segítése a függőleges növekedésben. A csap vadalása, a hajtás csaphoz kötése, a csapvágás a csap júniusi eltávolítása) nagy szakértelmet igénylő többletmunka a szemremetszéshez viszonyítva, ezért a gyümölcsfaoltványok nevelésekor csak ritkán, igényes fajták esetében használják.

Vadalás

Az alany törzsén, gyökérnyaki részén kihajtanak a megmaradt rügyek. A nemes hajtás erőteljes növekedése végett ezeket tőből el kell távolítani. A vadalással ne késlekedjünk, nehogy a hajtások alapi része megfásodjon, mert ilyenkor már csak késsel lehet azokat levágni, de korán sem szabad vadalni, mert akkor a suhángok növekedése vontatottan indul meg. Alanyonként változóan az első vadalás ideális időpontja akkor van, amikor a vadhajtások legalább a 10–15 cm hosszúságot elérték (184. ábra). Azegyes alanyfajták sarjadzása fajon belül is változó, törekedjünk kevesebb vadalási munkát adó alanyfajták használatára.

184. ábra - Meggyoltványok növekedése májusban az első vadalás után (Fotó: Hrotkó)

kepek/184.png


Hónaljazás

A gyümölcsfaoltványok szabvány (MSZ 17641) által előírt törzsmagasságai a következők:

  • bokorfa (b) 30–50 cm,

  • alacsony törzsű (at) 60–80 cm,

  • közepes törzsű (kt) 100–120 cm,

  • magas törzsű (mt) 150 cm felett.

Ezen a szakaszon a törzs legyen elágazásmentes. A levelek hónaljában képződő oldalhajtásokat, mielőtt megfásodnának, kézzel ki kell törni. Ezt a műveletet hónaljazásnak nevezzük. Mindaddig hónaljazni kell, amíg a tervezett törzsmagasságot el nem érjük.

A törzsnek olyan erősnek kell lennie, hogy a koronát elhajlás nélkül megtarthassa. A faiskolában nevelt gyümölcsfajták általában erős növésűek. A manapság keresett és a szabványban előírt viszonylag alacsony törzsek miatt ma már nincs szükség arra, hogy ezeket törzserősítő módszerekkel neveljük fel.

Hónaljazással a tápanyagképző felületet csökkentjük ugyan, a tápanyag felhasználását azonban egy irányba, a hajtás függőleges fejlődésére összpontosítjuk. A vonatkozó kísérletek és tapasztalatok azt igazolják, hogy a törzsön maradt levelek a hajtások eltávolítása után nagyobbra nőnek, mint azok, amelyek hónaljhajtásait nem távolították el, tehát a mesterségesen csökkentett asszimilálófelület részben pótlódik. A hónaljazásra nagyon rövid az idő. Ha megkésünk vele, kézzel már nem törhetők ki a hajtások a héjkéreg megsérülése nélkül, tehát minden hajtást késsel kell levágni, ami sok munkaerőt igényel és drága. A hajtások gyors fásodása miatt a talajhoz viszonylag közel elágazódó fajtákat többször is hónaljazni kell, amíg a suhángok elérik a koronamagasságot. A koronamagasság felett az oldalhajtások megmaradnak, ezek közül válogatjuk ki a koronahajtásokat az egyéves koronanevelés során (185. ábra).

185. ábra - Cseresznyesuhángok a szemzést követő év nyarán (Fotó: Hrotkó)

kepek/185.png


A korszerű gyümölcstermesztésben az intenzív koronaformák kialakításához olyan oltványok keresettek, amelyeken a másodrendű hajtások közel vízszintesen állnak. Az ilyen oltványokból a telepítés után visszametszés nélkül gyorsan termőre forduló oltványok nevelhetők. A másodrendű hajtások szögállása azonban nagyon különböző a törzs hosszában, a hajtások szöge a csúcstól való távolsággal növekszik. Ebből az következik, hogy ha túlságosan magas törzset nevelünk, az értékes oldalhajtásokat a hónaljazáskor eldobjuk, az oltvány csúcsán képződött másodrendű hajtások pedig már hegyesszögben felfelé növekednek, intenzív korona nevelésére kevésbé alkalmasak (186. ábra).

186. ábra - Egyéves koronás cseresznyeoltványok kitermelés előtt kézzel lombtalanítva (Fotó: Hrotkó)

kepek/186.png


Azon fajok, fajták esetében, ahol a koronát a szemzést követő évben másodrendű hajtásokból neveljük (egyéves koronás oltvány), általában a törzserősítő nélküli nevelés használatos. A kajszifajták törzse azonban nem mindig elég erős ahhoz, hogy a korona súlyát megdőlés nélkül képes legyen megtartani, ezért ennek a fajnak a koronáját érdemes törzserősítőkkel nevelni. Európa északabbra fekvő területein a csonthéjasokat is kétéves koronás oltványként nevelik. Ezeknél az első évben a hónaljazásra nem fordítanak nagy gondot, a megfásodott másodrendű hajtásokat gyakran törzserősítőként kezelik. Itt az a cél, hogy az oltvány az első évben elérje azt a magasságot, amivel már koronába metszhető. A megfásodott, másodrendű vesszőket tél végén, a koronába metszés idején távolítják el a törzsről.

Suhángnevelés

A suháng egyéves, elágazás nélküli, egyenes, nemes törzsből álló oltvány. A növekedő nemes hajtást, ha szükséges, a kívánt törzsmagasságig hónaljazzuk. Az almatermésűek nagy része másodrendű hajtásokból spontán módon nem nevel koronát. A csonthéjasok sok fajtájának csak a gyengébb fejlődésű oltványai adnak suhángot. Az elvétve megjelenő másodrendű hajtásokat, ha az anyagot suhángként kívánjuk értékesíteni, célszerű eltávolítani még a törzsnevelés során.

Egyéves koronás oltvány koronanevelése

Egyes alma- és csonthéjas fajták a mi klímánkon hajlamosak másodrendű hajtásokból spontán koronásodásra, vagy koronába csípéssel koronaképzésre késztethetők. A koronába csípés ideje június közepén van, amikor a nemes hajtás már 6–8 levéllel meghaladta a kívánt törzsmagasságot. A növekvő hajtáscsúcsot a törzsmagasság felett 6–8 levéllel kicsípik. Ha addig nem kezdődött volna meg, 2–3 héttel a koronába csípés után megindul a korona kialakulása másodrendű hajtásokból (187. ábra). A később visszacsípett suhángok sorsa bizonytalan, célszerűbb őket suhángnak meghagyni. A másodrendű hajtások növekedését június végén, július elején elősegíthetjük öntözéssel és fejtrágyázással. A koronába csípés erős, de hegyesszögben álló másodrendű hajtásokat eredményez, mivel az apikális dominancia megszűnte után az egy időben kihajtó rügyek hajtásai csaknem egyenlő eséllyel versengenek a domináns helyzetért.

187. ábra - Almaoltványok koronája koronába csípés után (Fotó: Hrotkó)

kepek/187.png


A korszerű intenzív ültetvényekhez keresettebbek a másodrendű hajtásokkal koronásodott oltványok, amelyeknél a megmaradó és növekvő hajtáscsúcs a képződő oldalhajtásokat közel vízszintes állásúvá teszi. Ezeknél az oltványoknál úgy segíthetjük elő a másodrendű hajtások képzését, hogy az apikális dominanciát biztosító, auxinokat termelő csúcsi leveleket visszacsípjük, elterjedt kifejezéssel becsípjük a csúcsi levélkezdeményeket, anélkül, hogy a csúcsmerisztémát megsértenénk (188. ábra). A csúcsi levelek becsípését a kedvező hatás elérése érdekében öt–hat alkalommal is elvégzik, ami jelentős figyelmet és ráfordítást igényel.

188. ábra - A másodrendű hajtások növekedése megindul a csúcsi levelek becsípése után (Fotó: Hrotkó)

kepek/188.png


A másodrendű hajtásokkal való spontán koronásodási hajlam a fajta apikális dominanciájának függvénye. Gyenge apikális dominanciájú fajták (‘Cox Orange’, ’Golden Delicious’, ’Jonathan’, ’Elstar’, ’Jonagold’) általában jól koronásodnak, míg az erős apikális dominanciájú (‘Spartan’, ’Red Delicious’ és ’Gloster’) fajtáknál még koronába csípéssel vagy a csúcsi levelek becsípésével sem lehet megfelelő másodrendű hajtásképződést indukálni.

Az almatermésűek sok fajtájánál a koronába csípést nem követi megfelelő koronásodás. Az utóbbi években itthon és külföldön növekedésszabályozó anyagok használatával ezeknél is kielégítő másodrendű hajtásképződést értek el (Quinlan 1980, Hrotkó és tsai. 1996). A koronásodás elősegítése érdekében a nyár közepén kipermetezett M &B 25-105 (n-propyl 3-t-butylphenoxy-acetat) időlegesen gátolja a hajtáscsúcsból származó természetes auxinok hatását, és így segíti a nyugalomban levő nyári rügyek kihajtását. A ’McIntosh’ és ’Red Delicious’ fajtáknál jó hatású volt a hónaljrügyek kihajtását stimuláló Promalin is (benziladenin és gibberellin4+7keveréke), míg a’Bramley’, a ’Spartan’ és a ’Discovery’ fajtáknál ezzel a készítménnyel nem lehetett kielégítő koronásodást indukálni (Howard 1987). A citokinin hatású benziladenin a nyári rügyek auxin/citokinin egyensúlyát megbontva készteti másodrendű hajtásképződésre az oltványokat.

A 37. táblázat ismerteti a jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható növekedésszabályozó készítményeket, amelyeket faiskolai oltványok elágazódásának elősegítésére használnak.

37. táblázat. A faiskolai oltványok koronásodását és hajtásnövekedését elősegítő készítmények

Saját tapasztalataink szerint a hazai fejlesztésű környezetbarát készítmény, a Paturyl 10 WSC (hatóanyaga benziladenin) szintén eredményesen megindítja a másodrendű hajtások képződését, de a hajtások hosszúsága lombtrágyával sem mindig lesz a szabványnak megfelelő. Gyümölcsösbe telepítve viszont az ilyen fáknál azt tapasztaltuk, hogy a rövid másodrendű hajtások ugyanolyan értékűek, mint a hosszabbak, belőlük a következő évben vízszintes állású hajtásnövekedést kapunk, amelyek a mai korszerű intenzív koronaneveléshez szükségesek. Ha viszont a Paturyl 10 WSC-kezeléseket a második permetezéstől kiegészítettük gibberellinekkel a növekvő másodrendű hajtások zónájában, akkor jelentősen meg lehetett növelni a hajtások hosszúságát. Az elmúlt évek kísérleti eredményei alapján (Hrotkó és tsai. 1996, 1997, 1998) ma már üzemben is használható kezelési javaslatokat tudunk adni a faiskolásoknak (38. táblázat). Az első permetezést akkor kell végezni, amikor az oltványok elérték a 80–90 cm magasságot, s csak az elágaztatni kívánt szakaszra kell kipermetezni a készítményt nedvesítőszerrel (Tween 20, Citowett) együtt. Az első permetezéshez elegendő csak BA hatóanyagú készítményt használni (pl. Paturyl 10 WSC). A második permetezéstől kezdve jó hatású a másodrendű hajtások növekedésére, ha a permetlébe 0,04% GA4+7-t is keverünk, a Paturyl 10 WSC és a Phyl-Gold keverhetők. Legalább három permetezést célszerű végezni mintegy 10 napos időközökkel. A permetezések számát növelve arányosan növekszik a másodrendű hajtások száma, mivel egyre hosszabb tengelyrészen hajtanak ki a másodrendű hajtások. Három-négy permetezéssel akár 10–12 másodrendű hajtást is hoznak az oltványok.

38. táblázat. Kezelési ajánlások gyümölcsfajták koronásodásának elősegítésére (Hrotkó és tsai. 1998, Magyar és tsai. 1999)

189. ábra - A Paturyl 10 WSC-kezelés hatása ’Idared’-oltványok másodrendű hajtásképződésére (Fotó: Hrotkó)

kepek/189.png


190. ábra - A Paturyl 10 WSC-kezelés hatása ’Gloster’-oltványok másodrendű hajtásképződésére (Fotó: Hrotkó)

kepek/190.png


Az őszibarack és a mandula koronanevelése

Az őszibarackoltványok nevelésekor az egyéves koronás oltványokhoz hasonlóan koronába csíphetjük a fejlődő suhángokat. Az ilyen oltványok felső hajtása általában átveszi a sudár szerepét, s ha megerősödik, elágazódik, beárnyékolhatja az alsó hajtásokat.

Régebben az őszibarackoltványokat faiskoláink katlanozott koronával forgalmazták. A suhángokat törzsmagasságig hónaljazva akkor metszették koronába az oltványokat, amikor az elágazódott suhángon a törzsmagasság felett képződött 4–6 hajtáson túl ugyanannyi további oldalhajtás már arasznyi lett. A koronahajtások ezeken a fákon nagyon megerősödtek a tenyészidőszak végéig, esetleg el is ágazódtak. Mivel az őszibarack vesszője törékeny, és az oldalelágazások mereven elállnak, nehéz az ilyen koronájú oltványokat csomagolni és sérülésmentesen szállítani. A katlanozás késleltetésével némiképpen mérsékelhetjük a visszamaradó koronahajtások növekedését, de minél később végezzük, annál nagyobb sebet ejtünk a törzsön, ami a seb beforrását késlelteti, és növény-egészségügyi szempontból sem előnyös.

Az őszibarackoltvány külső beavatkozás nélkül egy év alatt úgynevezett aljától ágas suhángot nevel, ami azt jelenti, hogy a törzsön végig másod-, sőt gyakran harmad- vagy negyedrendű hajtásokat kapunk. Az ilyen oltvány az intenzív koronaneveléshez (pl. karcsú orsó) alkalmas lenne, de gyakori hiba, hogy a sűrűn álló oltványoknak azok a hajtásai vékonyodnak el beárnyékolás következtében, amelyek a szükséges koronamagasságban helyezkednek el. Ennél a megoldásnál tehát ügyelni kell az optimális tőtávolságra (25–30 cm körül), és ajánlatos a másodrendű hajtásokon hajtásválogatást végezni, hogy azok megerősödve elérjék a szabványban meghatározott 6 mm vastagságot. Előnyös a felső hajtások visszacsípése, így mérsékelhető az alsók beárnyékolása.

A mandulaoltványokat a törzsmagasságig hónaljazzuk. Ezt követően spontán sudaras koronát fejlesztenek, amely gyakran túlságosan is elsűrűsödik, ezért célszerű hajtásválogatást végezni.

Kétéves koronás oltvány nevelése

Az első tenyészidőben koronát nem fejlesztő suhángokat a második tenyészidőszakban, tavasszal, rügyfakadás előtt kell koronába metszeni úgy, hogy a törzsmagasság felett 5–7 rügyre metsszük vissza a suháng csúcsát.

Elálló rügyű vagy olyan fajtákon, amelyek fejlődő hajtása a kihajtás után gyenge, elhajló vagy letörik, a kiválasztott rügyek felett 10–15 cm hosszú suhángrészt meghagyunk, eltávolítva róla a rügyeket a rügyalapokkal együtt. A csúcsrügy feletti ilyen suhángrészt irányító csapnak nevezzük, amelyhez a csúcsrügyből fejlődő hajtást kötjük, egyrészt, hogy függőleges irányba fejlődjék, másrészt hogy ne törjön ki.

Amint a korona magasságában levő rügyek hajtani kezdenek, durva textildarabbal dörzsöljük le a törzsről az éppen duzzadó összes többi rügyet, vagy ezek hajtásaiból neveljünk törzserősítőket.

Ha jó erős volt a koronába metszett suháng, úgy szokványos agrotechnika mellett megfelelően kialakul a korona. Ha valamelyik koronahajtás nem fejlődne kielégítően, azon a koronaalakítással kell segíteni. A korona alakítását mindig csak gyakorlott szakember végezze.

Megújított korona nevelése

A szabványokban a világon mindenütt egyéves koronavesszejű gyümölcsfák szerepelnek. Nálunk is megengedett azonban, hogy az egyéves koronavessző alapi részén rövid, legfeljebb négyrügyes, kétéves rész legyen. Ha az egyéves koronavesszőjű oltványok továbbnevelése szükséges valamilyen ok folytán a következő tenyészidőszakban, a koronát úgykell kialakítani, hogy értékesítéskor egyéves koronavesszői legyenek. Ez több módon is lehetséges.

Amennyiben számítunk arra, hogy egyes fajták oltványait esetleg többéves korukban kell forgalmazni, úgy az első évben a koronát a szabványban meghatározott koronamagasság alsó határán neveljük ki. A következő tenyészidőszak előtti nyugalmi időben a megmaradt oltványok egyéves koronavesszőit ággyűrűre metsszük vissza, és az új koronát azelőző évi korona felett a régi korona vezérvesszőjének alsó rügyeiből neveljük ki ugyanolyan elvek alapján, mint azt az előző évben tettük.

Amennyiben a koronamagasság az előző évivel azonos marad, úgy a koronavesszőket ággyűrűre metszhetjük vissza, a vezért arasznyi hosszúságúra, a legfelső koronavesszőből s a lemetszett oldalvesszők ággyűrűjéből fejlődő hajtások közül hagyunk meg egyet-egyet az új korona részére.

Ha a koronavesszőket lombfakadás előtt 10–15 cm-re egy-egy fejlett rügy felett visszametsszük, szükség esetén irányító csapot is hagyva a kiválasztott rügy felett – e rügyekből nevelhetjük fel az új koronát. A koronahajtások fejlődési irányát a csaphoz kötözéssel szabályozhatjuk. Ha a hajtások alsó harmada megfásodott, a csapokat el kell távolítani, hogy őszre sebeik beforrjanak.

A szabálytalanul fejlődő koronarészeket megfelelően kell alakítani. A szabvány általában 4 db, arányos elhelyezkedésű oldal- és egy, a törzs folytatását képező, függőlegesen növő vezérhajtást ír elő. Ha a vezérhajtás megsérülne, a hozzá legközelebb álló oldalhajtással kell azt pótolni (vezérváltás). Ikerhajtások közül a fejlettebbet meghagyva a gyengébbet ki kell metszeni a koronából. A szabványban megkövetelt hajtásokon kívül minden másfélét ki kell metszeni a koronából, legkésőbb a fásodás kezdetekor (július). A kitört oldalhajtást póthajtásokkal helyettesíthetjük, ezért a fásodás kezdetéig minden hajtás mellett vagy annak közelében egy-egy póthajtást is meghagyunk a koronában.

Kézben oltott oltvány nevelése

A kézben oltott oltványok nevelése számos műveletben eltér az alvószemzéses technológiától, de kétéves kultúra lévén, jól illeszkedik az oltványiskolai forgóba.

Az oltványkészítés folyamata megelőzi a telepítést. A telepítést követően az első évben suhángnevelést végzünk. A jó minőségű szabványos suhángok értékesíthetők, vagy belőlük a következő évben koronába metszéssel kétéves koronás oltvány nevelhető.

Faiskoláink 5–10%-ban kézbenoltással állítják elő oltványaikat. Előnye, hogy csökken a fajtaösszetétel meghatározásához szükséges idő, a faiskola rugalmasabban alkalmazkodhat a piachoz. Csökken a nyári munkacsúcs, téli elfoglaltságot biztosít a kézbenoltás, s gépesítve kevésbé kvalifikált dolgozó is bevonható a téli munkába. Hátránya, hogy az egyéves suháng gyökérzete is csupán egyéves, nagyobb gondosságot igényel telepítéskor a gyümölcsösben. Csak jó minőségű, kellően vastagodott alanycsemete használható, drágább a felhasznált nemes rész (2–3 rügyes oltócsapok), s csak szigorú technológiai fegyelem mellett ad kielégítő kihozatalt. Kétéves koronás oltványként felnevelve önköltsége magasabb, mint az egyéves koronás oltványoké, minősége viszont jobb (Andor és tsai., 1978; Jáky, 1976; Szabó 1980).

Német, holland és belga faiskolák az utóbbi időben keresett megújított törzsű oltványokhoz (Knipp-fa) előszeretettel telepítenek kézben oltott oltványokat.

Téli kézbenoltás

Oltóvessző szedése és tárolása

Oltóvessző a nyugalmi időszakban egész télen szedhető, de a szedést csak fagymentes napokon végezzük. A mélynyugalmi időszakban szedett oltóvesszőket lehet a legtovább nyugalomban tartani, s ezek tartaléktápanyag-készlete még nem csökkent. A kényszernyugalmi időszak hőmérséklet-változásai csökkenthetik a tartaléktápanyag-készletet. A korán szedett oltóvesszők vízvesztesége nagyobb lehet, ezt az oltáskor figyelembe kell venni.

Az egyéves vesszők teljes hosszukban alkalmasak oltócsapok készítésére, tehát a csúcsi és alapi részeiket is felhasználhatjuk. A megszedett teljes vesszőket lehet tehát tárolni, legfeljebb a nagyon hosszúakat vágjuk félbe, hogy kisebb helyen elférjenek.

Az oltóvesszők tárolására 1 °C (± 1 °C) hőmérséklet és 95–98% páratartalom a megfelelő. Az egyforma hosszúságúra vágott oltóvesszőket 50–100 db-os kötegekbe rakjuk. Nyirkos közegben (fűrészpor, tőzeg, perlit) elhelyezve ládákban tároljuk a felhasználásig. A tárolás során ellenőrizzük az oltóvesszőket, nehogy megfertőződjenek. Ha valamelyik penész megjelenne rajtuk, bontsuk ki a köteget és mossuk le az oltóvesszőket tiszta vízzel.

Jól bevált, ha a vesszőket 0,1%-os Chinoin Fundazol 50 WP vagy 0,08%-os Rovral 25 FW oldatba mártjuk a tárolás előtt, s a vermelőközegként használt fűrészport is átitatjuk 0,3%-os Fundazol-oldattal. Nagyobb tételeket nedves fűrészporban vermelve tartályládában is elhelyezhetünk. A kötegek, ládák gondos címkézését és gyakori ellenőrzését se mulasszuk el!

Az alanyok tárolása

Kézbenoltáshoz az alanyokat olyan módon tároljuk, hogy oltás idején a külső időjárástól függetlenül felhasználhatók legyenek. Külterjesebb üzemben ehhez egyszerűbb teleltetővermek, pincék is jók, ahol a hőmérséklet napi átlaga 3–5 °C alatt van, tehát ahol a nyugalmi időszak után még nem hajtanak ki a rügyek. Legjobb ugyanolyan módon eltartani az alanyokat is, mint az oltóvesszőket, tehát automatikusan szabályozott hűtőházban, az oltóvesszőkkel azonos hőmérsékleten.

A hűtőházba ősszel, a kitermelés után tároljunk be lehetőleg osztályozott alanyokat. Az osztályozatlanul betárolt alanyok télen is feldolgozhatók munkateremben. Nagyon gondosan kell a gyökérnyak vastagsága szerint osztályozni. Az osztályozott alanyokat minőségük szerint kötegeljük, és ugyanilyen minőség szerint osztályozzuk majd az oltócsapokat is. Az oltás teljesítménye csak úgy lehet jó, ha nem az oltást végző dolgozó válogatja össze az azonos alanyt és oltóvesszőt, hanem osztályozott anyagot kap kézhez.

Oltógépek

Az oltógépeket elsősorban a szőlő oltásához fejlesztették ki, és ezeket próbálták felhasználni a faiskolákban a gyümölcsfák oltásához is. A kísérletek és a fejlesztési munka folyamatos. Céljuk elsősorban az eredési százalék javítása, a munka mechanikusabbá tétele és a teljesítmény emelése.

Az oltógépeket több szempont szerint rendszerezhetjük.

  • Az oltás elvégzésének helye szerint szabadföldi és asztali oltógépek, berendezések.

  • Az oltandó anyag feldolgozása szerint vágó- (ezek előtolással, forgás nélkül készítik a metszlapot) és marógépek (forgókések).

  • A kés kiképzése és vezetése szerint:

    1. kivágókések (amelyek a megfelelő profilt a feldolgozandó anyagból egy menetben kivágják, stancolják, pl. Omega metszlapnál);

    2. szánrendszerű kések: a kések a szánon ide-oda mozognak, és több ütemben készítik el a metszlapot (pl. angolnyelves);

    3. forgókések: vízszintes vagy függőleges tengely körül forgó marókések vagy marótárcsák.

  • A metszési mód szerint:

    1. Angol nyelves párosításhoz az alanyt és a nemest azonos szögben, ferdén elvágják (nő a felfekvőfelület), a bél és a héj között az alsó 1/3 részben mindkettőt bevágják, és az így keletkezett nyelv rögzíti a vesszőket. Ehhez hasonlít a Coupe Gascogne metszési mód, amely francia metszőgépeknél használatos.

    2. A Jupiter-vágás marokkói eredetű, és néhány külföldi gépnél található. A Z alakú metszlapok megfelelő felületet és bizonyos fokú rögzítést nyújtanak a vesszőknek (SzZP-000 oltóolló, orosz).

    3. Francia nyerges kopulációnál az ék alak növelt felületet és rögzítést nyújt (Topgrafter asztali oltógép, olasz).

    4. Lamellás (lemezes) metszés csak géppel készíthető, az egymás közé benyúló lemezek jó rögzítést, pontos illesztést eredményeznek (RH-53 Export, német; MP-7A, orosz).

    5. Omega formájú bevágásnál a vesszőket szétcsúszás és elmozdulás ellen szinte teljesen biztosítja a kivágott profil (Plesa, Propf-Star stb.).

    6. A csapos metszés a homlokfelületek pontos illesztését teszi lehetővé.

    7. Gépi szemzéskor a szem oldalról a prizma alakú kivágásba dugható, jó rögzítést eredményez. (Az ismertetett metszési módok a 191. ábrán jól láthatók.)

191. ábra - Oltógépeknél alkalmazott metszési módok; a) angol nyelves párosítás, b) Jupiter (Z) sávos, c) francia nyerges, d1–d2) lamellás, e) omega formájú, f) csapos, g) gépi szemzés

kepek/191.png


Szabadföldi oltógépek

A talajtól meghatározott távolságra elvágják az alanyt, egyúttal a kívánt metszlapot is megkapják. A nemest már előre, a metszlapnak megfelelő módon előkészítik, és a táblán csak az összerakás történik.

Így működik a francia Mayorquine,a gépi szemzést úgy végzi, hogy a gépen levő két pofa és a profilt vágó (stancoló) kés közé helyezzük el az alanyt, ez kivágja a szem helyét (192. ábra). Az ugyancsak francia Nova Rapid Jupiter-metszlapot készít az alanyon.

192. ábra - Szabadföldi oltókészülékek; a) Micsurin-féle készülék, b) Plesa-2 típus hazai, c) Propfzange néven Németországban forgalmazott, d) SzZP–000 orosz

kepek/192.png


Elég sok Plesa-2 típusú univerzális kézi oltókészüléket forgalmaztak Magyarországon. Az omega formájú metszlaphoz hasonló metszési felületet kialakító eszközzel 12 mm-es csapátmérőig lehet dolgozni.

Az NSZK-ban is – szinte a Plesa készülék megjelenésével egy időben – hasonló működési elvű és felépítésű gépek kerültek piacra (Propfzange).

Franciaországban a „francia nyerges” módszert alkalmazó gépek dolgoznak (átalakított metszőollók).

A szabadföldi készülékek terjedését gyorsította, hogy:

  • alkalmazásukhoz különösebb szakképzettség nem szükséges,

  • az oltás folyamata meggyorsul, a minőségi követelményeknek az eszköz eleget tesz.

Asztali oltógépek

E gépek elsősorban a téli kézbenoltás eszközei. Sokféle gép dolgozik a világ faiskoláiban, amelyek bizonyítják e módszer (technológia) különböző termelési feltételek közötti előnyeit.

A munka termelékenységének növekedése a kézi oltáshoz viszonyítva többszörös. A gépi oltás szalagszerű szervezést tesz lehetővé, s a munkaműveletek egyszerűsítése révén alacsonyabb képzettségű, betanított munkásokkal is végezhető.

A munkaasztalra erősített, általában munkateremben felállított gépeket kézi erővel, sűrített levegővel vagy elektromos árammal hajtják meg.

a) Kézi erővel hajtott gépek

  • GDA francia oltógép, amely két késsel egyidejűleg metszi az oltóvesszőt és az alanyt. Különböző oltóanyagoknál cserélni kell a késeket. Lábemeltyűvel üzemeltetett, angol nyelves párosítást végez.

  • Az Oppenheim gép Jupiter-metszéseket végez, szintén lábemelős.

  • A magyar oltógép, amelyet az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet (Dr. Horánszky) fejlesztett ki, az angol nyelves párosítás metszési műveleteit végzi (193.ábra).

193. ábra - Kézi hajtású oltógépek; a) Topfgrafter (olasz), b) Horánszky-féle (magyar)

kepek/193.png


A működési elv. A vesszők ferde helyzetben kerülnek befogásra úgy, hogy a rügyek és a háncs ne sérüljön, ezért a különböző vastagságú, de előre osztályozott alanyok és oltóvesszők számára műanyagból kialakított, változó méretű (6-tól 14 mm-ig) befogadóelemek szerelhetők fel a lábműködtetésű befogó satuba.

A befogás után kézi karral működésbe hozzuk az 1. jelű kést, ez vágja a metszlap sima felületét, majd ugyanazzal a kézi karral a 2. jelű kést előretoljuk és a kívánt mélységű bevágást a nyelv számára elvégezzük. A satu oldásával az alany vagy oltóvessző összeállításra készen kerül a további feldolgozóhoz. A gépen állítható a nyelv helye (1/3-nyira az alsó vesszőpalásttól), a bevágás hossza a vessző átmérőjének függvényében.

  • A Plesa-féle lábműködtetésű oltógép omega formájú metszlapot vág ki. A gép előnye a nagyobb teljesítmény, az egyszerűbb illesztés, az eddigi kísérletek eredményei szerint azonban lényegesen rosszabb az eredési százalék, és a kések élettartama rövid, gyakran szorulnak cserére.

  • Szintén omega formájú metszlap vágására alkalmasak a Propf Star és a Duffe gépek.

  • Az olasz Topgrafter géppel francia nyerges oltás végezhető.

b) Pneumatikus üzemeltetésű gépek

Legismertebb változatuk a Propf Star,amelynél az omega formájú kivágást sűrített levegővel mozgatott dugattyún keresztül végzi a kés. A sűrített levegő alkalmazása nagyobb műveleti sebességet eredményez, azaz növeli a teljesítményt.

c) Elektromos meghajtású oltógépek

A gépek általában forgókésekkel (maró, tárcsa stb.) felszereltek, és forgácsolással állítják elő a kívánt csatlakozó- és rögzítőfelületeket.

Ez alól is vannak kivételek, a bolgár PM–450 elektromágnes által létrehozott erővel vág ki omega formájú metszlapot, a moldvai P Sz–3 homlokfelülettel összeszorított alanycsapvéget kapoccsal tűzi össze.

  • Az RH–53 Export típusú oltógép, amely 0,2 kW teljesítményű, 2800/perc fordulatú, egyfázisú elektromotor meghosszabbított tengelyére mindkét oldalon felszerelt marófejből, ellentartóból és alaplemezből (alapöntvény) áll. A marófejek kiütőkésekből, közgyűrűkből, távtartókból és szorítólapból összeszereltek. A kések távolságát állítani lehet, és ezáltal a vágott lamellák szélessége változtatható. A két marófej az alany és a nemes kivágására szolgál. A gép használható egy- és többlamellás oltáshoz is. A kések által készített lamellák hossza 5 mm. A géppel kapcsolatos hazai tapasztalataink nem túl kedvezőek, mert a lamellák felülete és a héj eléggé roncsolt. Az eredési százalék is roszszabb, mint a többi gép használatakor. Duhan K. szerint dió oltására kitűnően megfelel (194. ábra).

  • Az ütőkéseket marótárcsával cserélték fel a Westland típusú oltógépen. A marótárcsák hamar eltömődnek fűrészporral, és akkor a lamellák felülete egyenetlen, roncsolt lesz, ez pedig nehezíti a jó összeforrást.

  • Az RH–53 Export típushoz hasonló felépítésű a moldvai MP–7A és az MPP–1.

  • Az MP–7A-na tengely két végére erősített tárcsák – amelyeket az oltóasztal alatt elhelyezett villanymotor hajt – külső felületére fűrészlapot (körben felerősítve a tárcsára), belső felületére cserélhető ütőkéseket szereltek. A fűrészlapok a kívánt méretre vágják az alanyt, illetve a csapot, az ütőkések kialakítják a megfelelő lamellákat, illetve hornyokat.

  • Az olasz Topgrafter gép körbefaragja a csapot, az alanyon furatot készít. Elsősorban szőlőhöz alkalmas.

194. ábra - Elektromos hajtású oltógépek; a) MP–7A (orosz), b) marótárcsás (Westland)

kepek/194.png


A forgókésekkel dolgozó oltógépek általában nagyon érzékenyek:

  • a kések élességére,

  • a kések, marók gyártási mérettűrésére (azonos átmérő, azonos késszélesség!),

  • az eltömődésre (a fűrészport gyakran kell eltávolítani),

  • az ellenpenge távolságára a késtől (nagy – 2–3 mm-es – távolság roncsolt héjat, háncsot okoz),

  • a csapok, alanyok azonos átmérőjére (előosztályozott anyagból dolgoznak hatékonyan).

Az oltógépek után kötözni kell az oltás helyét és a felületek, valamint a csap végét paraffinnal be kell vonni. A paraffint állandó hőmérsékleten kell tartani, ehhez speciális melegítő-, hőntartó edények vannak, amelyek elektromos fűtésűek és hőfokszabályozóval ellátottak. Spiritusszal, gázzal fűtött készülékek is vásárolhatók (195.ábra).

195. ábra - Hordozható oltóviasz-melegítő készülékek; a) spiritusszal fűtött, b) PB-gázzal fűtött

kepek/195.png


Az oltógépek várható teljesítményét, a kiszolgáló személyek figyelembevételével, a 39. táblázat mutatja.

39. táblázat. Az oltógépek várható teljesítménye

Tapasztalataink szerint a legjobb összeforradást, a legigénytelenebb utókezelést az angol nyelves párosítás adja.

Az oltványkészítés szervezése

Az oltványkészítés az alanycsemete és a nemes oltócsap előkészítéséből, az oltásból, kötözésből, paraffinozásból, majd a tárolásra való előkészítésből tevődik össze. Az oltóhelyiség kialakításakor tekintettel kell lennünk ezen folyamatok tér- és eszközigényére (196. ábra).

196. ábra - Téli kézben oltás a Horánszky-féle oltógéppel és kézzel (Fotó: Hrotkó)

kepek/196.png


Előnyös, ha a teremben hosszirányra merőlegesen helyezkednek el a munkaasztalok, jobbról, balról pedig targoncás szállításra alkalmas utat hagyunk. Az alanyt és a nemest célszerű elkülönítve előkészíteni. A terem fűtése mérsékelt legyen (12–15 °C), mivel a téli fűtött levegő relatív páratartalma veszélyesen kicsi.

Az oltó- és előkészítő helyiségek elhelyezését úgy tervezzük, hogy azok a hűtőtároló közelében vagy azzal közvetlen kapcsolatban legyenek.

Az alanycsemete előkészítése. Ennek során oltás előtt gyökerüket és szárrészüket visszametsszük, az utóbbit olyan hosszúra, hogy a gyökérnyak felett kb. 15–20 cm-rel lehessen beoltani. Ezután mossuk le a csemetéket, hogy ne legyenek talajrészek a gyökereiken, szárukon, mert ezek a kés vagy az oltógép vágóélét kicsorbítják.

Amennyiben olyan helyen tároljuk a csemetéket, ahol víztartalmuk egy részét elvesztették (kissé megszikkadtak), úgy visszametszés után 1–2 óráig áztassuk őket vízben, így legfeljebb 10% veszteség pótolható. Ha ennél nagyobb volt a vízveszteség, ez hátrányos nemcsak az oltás eredése, de az oltvány későbbi fejlődése szempontjából is.

Az oltócsap előkészítése. Az oltóvesszőket közvetlenül az oltás előtt szedjük ki a tárolóból, bontsuk szét a kötegeket, ha szükséges, pár órára áztassuk vízbe a vesszőket, azután megtörölve használjuk fel szaporításra. A nagyon duzzadt vagy már pattanó rügyű vesszőrészeket ne oltsuk, ezek általában nem forrnak jól össze az alannyal.

Az oltás előtt a rügyek egészségi állapotát is ellenőrizzük. A beteg rügyből fejlődött hajtás nem lesz életképes. Az oltóvesszőket átvizsgálás után 3–4 rügyes oltócsapra daraboljuk és átmérőjük szerint külön csoportba helyezzük el (7–9, 10–12, 13–15 mm stb.).

Oltás

Kézzel vagy géppel olthatunk. Azonos vastagságú komponensek esetében a különböző párosításokat alkalmazhatjuk, de különböző vastagságú komponensek is olthatók kézbenlapozással vagy kecskeláb ékezéssel.

Kézi oltásból egy gyakorlott oltó egy műszak alatt átlag 80–120 db-ot képes készíteni óránként, teljes kiszolgálás esetén.

Az oltógépekkel szerzett tapasztalatok szerint a párosítással és a nyelves párosítással dolgozó gépek oltáseredési aránya a legjobb, megközelíti a kézi oltás eredményét, ami nem ritkán 80–90% felett van.

Kötözés, paraffinozás

A megvágott és összeillesztett oltványt rugalmas szupervinil alapanyagú fóliaszalaggal kötözik össze.

A szalag ideális méretei: 0,1 mm vastag, 6–8 mm széles és 20–25 cm hosszú. A kötözést a szemzéshez hasonlóan, de felül kezdik. A kézben oltott oltványokat kenés helyett paraffinozzák. A szőlőoltvány-készítéshez gyártott paraffinok (pl. Rebwachs, Skolvax) a gyümölcsfákhoz is használhatók. A paraffin egyenletes hőmérsékletét elektromos fűtéssel vagy PB-gázzal melegített vízfürdővel lehet biztosítani. Az oltványokat rövid időre forró (65–70 °C) paraffinba mártják, majd a felesleget lecsurgatják (197. ábra).

197. ábra - Kézben oltott oltványok paraffinozása vízfürdővel egyenletes hőmérsékletet biztosító paraffinozóüstben (Fotó: Hrotkó)

kepek/197.png


A kész oltványok tárolása

A kész oltványokat nedves fűrészporba vermelve, ládákban tárolják. Az oltványok sorait a láda oldalfalaitól 3–4 cm-re és egymástól 2–3 cm-re fűrészporréteg választja el. A ládákat a nyilvántartás szempontjából úgy kell tekinteni és kezelni, mint szabad földön egy ágyat vagy táblát. A ládákat az oltványok fajai szerint, ezen belül alanyonként és fajtánként csoportosítjuk, majd úgy helyezzük el megfelelő tervek alapján, hogy ellenőrzésük és kitárolásuk könnyű legyen. Lehetőleg azonos fajtájú oltvány kerüljön egy-egy ládába. Minden ládát egyedileg jelöljünk meg,számozzuk, címkézzük, a címkén feltüntetve az alany, a nemes fajta, az oltó nevét és a készítés időpontját. A kész ládákat az oltási naplóban tartjuk nyilván, majd a tárolóban helyezzük el (198. ábra).

198. ábra - Kézben oltott oltványok paraffinozás után tárolásra előkészítve ládában (Fotó: Hrotkó)

kepek/198.png


Mint a fás növényeket általában, a kézben oltott oltványokat is 1 °C (–1 °C) hőmérsékleten, 98% relatív páratartalom mellett tartjuk. A ládákban a fűrészpor teteje mindig legyen nyirkos. Vezessünk tárolási naplót!

Az oltványok előhajtatása

Az oltás összeforrásának folyamatai magasabb hőmérsékleten gyorsabban lezajlanak, a rügy kihajtása viszont energiát és vizet emészt fel. Arra kell törekedni, hogy az előhajtatás során csak a kalluszosodás és az összeforrás induljon meg, a rügyek ne hajtsanak ki.

Az előhajtatásra ma nincs még pontosan kidolgozott technológia. A kísérleti eredményekből az szűrhető le, hogy különösen a csonthéjasok összeforrására kedvező, ha az oltványokat a telepítés előtt 20–25 °C hőmérsékletű helyiségbe viszik, a dióoltványokat pedig legjobb 25–28 °C hőmérsékleten előhajtatni. Az almatermésűek általában alacsonyabb hőmérsékleten (12–15 °C) is jól összeforrnak.

A kézben oltott oltványok telepítése

Ha egyéves suhángot akarunk értékesíteni, 15 cm, kétéves koronás oltvány neveléséhez viszont 20–25 cm tőtávolság az optimális. Minél korábban telepítünk, annál jobban meghosszabbítható a tenyészidő. A kézben oltott oltványok telepítését el lehet kezdeni kora tavasszal, amikor már rá lehet menni a talajra. Az oltványládákból a telepítés helyén szedjük ki az oltványokat, és kézi munkával telepítjük azokat a fúróval vagy résnyitóval előkészített ültetési helyre. Az oltványokat sokkal gondosabban kell kezelni a telepítéskor, mint a csemetéket, mert az ültetési hibák mellett súlyos kár keletkezhet, ha a ládákból való kiszedés során az ültetés helyére történő szállításkor, ültetés közben vagy az eltelepített oltványok – paraffinozott részig történő – felkupacolásakor az oltócsapot ütés éri, vagy más ok miatt elmozdul az alanyon, esetleg letörik. Ezért a telepítés során szükséges talajtömörítést is nagyon óvatosan végezzük. Az ültetés után inkább alapos öntözéssel tömörítsük jól a gyökerekhez a talajt. Nehogy kárt okozzanak a faiskolák nagy kártevői, a nyulak, ezért a kézben oltott oltványokat bekerített területre telepítsük. Ha nyúl kerül az oltványok közelébe, a nemes csapokat vagy hajtásaikat rágja le, ez pedig az oltvány pusztulásával jár. Az oltványok telepítésével és telepítés utáni gondozásával kapcsolatos egyéb munkák a csemetetelepítésnél tárgyaltakkal azonosak.

A faiskolákban használt ültetőgépek adagolószerkezete nem alkalmas kézben oltott oltványok telepítésére az oltócsap elmozdulása miatt. Kézi telepítéssel lehet megfelelő minőségű, gondos munkát végezni. Gyorsítja a munkát a résnyitó gépek vagy az adagolószerkezet nélküli ültetőgépek használata. Ezeknél nagyon fontos, hogy biztosítsák az ideális ültetési mélységet (az oltócsap 10–15 cm-re helyezkedjen el a talaj felett). A telepítés után célszerű tömlős öntözéssel beiszapolni, majd 5–10 cm magasan feltöltögetni a sorokat.

Suhángnevelés

A vadalást az alvószemzésnél leírtakhoz hasonlóan itt is el kell végezni. A nemes csapon két vagy három rügy is lehet, ezek közül általában több kihajt. A vadalással egy időben szükséges a hajtásválogatás. Csak a legerősebb, legjobb irányba növekvő nemes hajtást hagyjuk meg, a többit kézzel óvatosan törjük ki. Ha az alsó rügyből fejlődik jobb hajtás, a felette maradó csaprészt le kell vágni. A csapeltávolítás időpontja június második fele, július eleje, amikor már tökéletes az összeforrás.

A suháng minőségi osztályát alapvetően a magassága határozza meg. A hónaljazással akorán megjelenő másodrendű hajtások eltávolításával a csúcs hosszanti növekedését segíthetjük elő, habár erre a kézben oltott oltványoknál az első évben ritkán van szükség. A hajtáscsúcs növekedésének leállása rontja az oltványok várható minőségét, ezért öntözéssel és fejtrágyázással arra kell törekedni, hogy a suhángok folyamatosan növekedjenek, amíg a szükséges magasságot el nem érték. A kötözésre használt fóliaszalag egy idő után már nem képes követni a vastagodást, bevágódik az oltvány héjkérgébe. Mielőtt ez bekövetkezne, óvatosan (hogy az oltványt ne sértsük meg) fel kell vágni a fóliaszalagot.

Kétéves koronás oltvány nevelése kézben oltott oltványokból

A kétéves koronás oltvány nevelése, ha suhángból indul, mindenben megegyezik a szemzésnél elmondottakkal. Nevelhetünk azonban kézben oltott egyéves oltványokból olyan kétéves oltványokat is – törzsmegújítással –, amelyek törzse jelentős részben egyéves és másodrendű hajtásokat képez. Nyugat-Európában az ilyen oltványok a karcsú orsó koronaformához igen keresettek (Knipp-fa). A nevelés lényege az, hogy az egyéves oltványt 50–70 cm magasanvisszavágjuk, s az erőteljes egyéves hajtásrészen sok másodrendű hajtás képződik, amelyek vízszinteshez közeli szögállásúak. Az elágazódás javítására ezeknél a fáknál is célszerű alkalmazni a levelek becsípését és a növekedésszabályozó anyagokat (199. ábra).

199. ábra - Törzsmegújítással nevelt kétéves oltványok (Knipp-fa) (Fotó: Hrotkó)

kepek/199.png


Egyéb oltványnevelési eljárások

Oltványnevelés közbeoltással

A közbeoltás, a közbeoltott fajta több előnyt jelenthet a gyümölcstermesztő és a faiskolák számára. Közbeoltással kiküszöbölhető az alany és a nemes fajta közötti inkompatibilitás. Legismertebb példája ennek néhány körtefajta (pl. Vilmos, Bosc)összeférhetetlensége birsalanyon. E fajta közbeoltására Hardy vajkörte vagy Papkörte használható. A közbeoltott fajta olyan előnyös tulajdonságokkal is gazdagíthatja az oltványt, mint pl. a fagytűrés (a törzsnél fontos), a törpítés, betegségekkel szemben rezisztens törzs, jobb gyümölcsminőség, termőképesség. Ezek a tulajdonságok fajonként, fajtánként változóan, más-más kombinációval érhetők el. A faiskolás számára jó törzsnevelő fajták közbeoltása jelenthet segítséget rossz törzsnevelő fajták oltvány-előállításában.

A közbeoltott oltványok előállításának hagyományosan alkalmazott módszere volt a kétszeri szemzés (200/a ábra). Így pl. birsalanyra szemezték a közbeoltott, jó kompatibilitású körtefajtát, majd a következő évben ennek suhángjára szemezték a birssel közvetlenül összeférhetetlen nemes fajtát. Ez az eljárás minimum 3 évet vett igénybe, s az utóbbi három évtizedben kétévessé vált oltványnevelési technológiába nem illeszkedett, így szinte el is tűnt a faiskolákból.

A kézbenoltás újabb lehetőséget kínál a közbeoltott oltványok előállítására. A közbeoltott fajtát a gyökéralanyon téli kézbenoltással telepítjük a szemzési táblába, majd a közbeoltott fajta suhángjába a kívánt magasságban szemezzük a koronát adó nemes fajtát (200/b ábra). Így két év alatt felnevelhető a kész közbeoltott oltvány. A módszer jól illeszkedik a jelenlegi oltványnevelési technológiába, s a közbeoltott rész hossza is bizonyos határok között tetszés szerint változtatható (Jáky 1977).

Kísérleteket végeztek egy menetben történő kétszeri kézbenoltással (200/c ábra). Az eddigi tapasztalatok alapján azonban korlátozott a közbeoltott rész hossza is, legfeljebb 10 cm-es darabot olthatunk így közbe, mivel a hosszú közbeoltott résszel az oltvány a szállítás, tárolás során nem elég stabil, az oltócsapok könnyen elmozdulhatnak. Emellett hosszú közbeoltott rész esetén az oltások összeforrása is sokkal rosszabb, különösen a nemes és a közbeoltott fajta között, ami jelentősen rontja a kihozatalt. A kétszeres kézbenoltás inkább az összeférhetetlenség kiküszöbölésére ajánlható, mivel a közbeoltott fajta előnyös hatásainak (pl. törpítés) kifejtéséhez 20–30 cm-es törzsdarabot ajánlanak a kutatók.

200. ábra - A közbeoltott oltványok előállítása; a) kétszeri szemzéssel, b) kézbenoltás és szemzés kombinációja, c) kétszeres kézbenoltás

kepek/200.png


Kínában a magoncra nemzett közbeoltott alanyra júniusban hajtóra szemzik a nemest, így két év alatt kapnak közbeoltott suhángokat.

Oltványnevelés gyökérnyakba és koronába oltással

Ezeknek az oltványnevelési módoknak a jelentősége kisebb, inkább kiegészítő jellegű.

A gyökérnyakba vagy talajhoz közeli szabadban való oltással történő oltványnevelésnek nálunk nincs hagyománya. Akkor lehet jelentősége, ha a kívánt fajból, fajtából a szükséges mennyiségű szemzőhajtást nem tudtuk beszerezni, oltóvessző viszont van. Észak-Olaszországban viszont a Pó völgyében elterjedt módszer, mert a csapadékos őszi időszakban a szemzések kevésbé eredmények. Az alanynevelés megegyezik a szemzésnél elmondottakkal. A tavaszi oltás ideje áprilisban van, amikor már megindult az alany nedvkeringése. Vékonyabb alanyok esetében a párosítást, vastagabbaknál a lapozást, kecskeláb ékezést lehet használni, később pedig már a héj alá oltás is alkalmazható. Az oltásokat mindig kenni kell, erre a célra oltóviaszt használnak.

Az oltást a rosszul eredt szemzések pótlására is alkalmazhatjuk.

Az oltásból általában jó minőségű suháng nevelhető egy év alatt, egyéves koronás oltvány nevelése nem mindig megoldható a nemes rendelkezésére álló rövidebb tenyészidőszak miatt.

Koronába oltás elsősorban a cseresznye- és meggyoltványnevelésben terjedt el, hazánkban ritkán alkalmazzák. Olyan fajok esetében is használható, amikor az alany jó törzsnevelő tulajdonsága előnyös lehet.

Előnye, hogy az alanynevelés során a cseresznyemagoncból felnevelt törzs nem vész el a szemremetszéskor. Az alanyneveléshez általában jó törzsnevelő, fagytűrő törzsű vadcseresznye magoncokat használnak. Az oltást a telepítést követő év tavaszán végzik a kívánt törzsmagasságban párosítással, lapozással, kecskeláb ékezéssel vagy héj alá oltással. A nemes kihajtása után az oltás alatt mintegy 20–25 cm-es szakaszon megtisztítják a törzset az oldalhajtásoktól (gallérozás), az alatta levő oldalvesszőket pedig törzserősítőként kezelik. Az oltványok így egy év alatt szabványszerű koronát nevelnek.

A magas törzsű ribiszkét, köszmétét szintén koronába oltással állítják elő. Több megoldás ismeretes a gyakorlatban. Gyakori, hogy az aranyribiszke-alanycsemetéket már az anyatelepen oltják zöldoltással (152. ábra), majd a következő évben a megeredt oltásokat a meggyökeresedett alanyokon kiiskolázzák, s még egy évig nevelik, hogy erős, szabványos koronát kapjanak. Az anyatelepen történő szemzés, oltás a betegségek (pl. vírus) terjesztése szempontjából igen veszélyes megoldás, nem ajánlható.

Eredményes lehet a gyökeres bujtványcsemeték téli kézbenoltása, majd a kész oltványok fűtetlen fólia alatti gyorsított felnevelése (201. ábra). Mivel az alany, az aranyribiszke jól gyökeresedik, a kevés gyökérrel rendelkező, sőt a gyökértelen alanycsemeték is jó eredményt adnak.

201. ábra - Fólia alatt nevelt, kézben oltott magas törzsű köszméteoltványok (Fotó: Hrotkó)

kepek/201.png


Többfajtás oltványok előállítása

Különösen a hobbikertekben – ahol kicsi a rendelkezésre álló terület – lehet jelentősége az olyan oltványoknak, amelyekre több fajtát is oltottak. Különösen edényes formában nevelve lehet jó piacuk nálunk is. A fajták összeállításakor az érési sorrend és a növényvédelmi igények mellett ügyeljünk a nemesek megfelelő kompatibilitására.

A törzset a legjobb törzsnevelő fajtából neveljük fel. A további fajták oltása, szemzése a suhángra vagy koronás oltványra történik. A koronába szemzést a szokásosnál két héttel korábban kell végezni, mert itt a héj korábban leragad. Egyéves korona esetén inkább törzsbe vagy sudárba szemezzünk, a másodrendű hajtásokban az eredés nem mindig kielégítő. A legjobb eredményt a tavaszi oltásokból várhatjuk. A törzset adó nemes megmaradó koronavesszőit megújított koronaként kezelve arányos, többfajtás koronás oltványt lehet nevelni, általában két év alatt.

Edényes oltványnevelés

Az edényes oltványnevelésnek több módszere is ismeretes a gyümölcsfa-iskolai gyakorlatban. A legelterjedtebb megoldás, amikor tavasszal egyéves suhángokat ültetnek a tenyészedényekbe, majd a második év, vagyis a kétéves koronás oltvány nevelése konténeres körülmények között zajlik.

Ne tévesszük soha szem elől, hogy csak a kiváló minőségű suháng ad első osztályú oltványt a konténeres nevelés során. Azokat az oltványokat, amelyeket a fajta keresettségének csökkenése miatt az évben nem tudunk eladni, nem érdemes edényben továbbnevelni az áru megmentésének jelszavával, mert értékesítésük edényes növényként sem lesz könnyebb.

Az ilyen konténeres nevelés technológiája a díszcserjék konténeres nevelésével azonos (202. ábra).

202. ábra - Korszerűen kialakított edényes nevelőtelep (Alsótekeresi Faiskola) (Fotó: Hrotkó)

kepek/202.png


203. ábra - A konténeres telep víztakarékos öntözése csöpögtető módszerrel (Fotó: Hrotkó)

kepek/203.png


Fólia alatti edényes neveléssel a kézben oltott oltványok előállítása meggyorsítható, ezzel a módszerrel a téli oltásokból augusztus végére telepíthető minőségű (suháng) ültetvényanyagot kaphatunk (Mezei 1985).

A szokványos módon készített kézben oltott oltványokat 2–5 1 űrtartalmú, redőzött polietiléntömlőből készült fóliazacskókba ültetjük, és fűtetlen fólia alatt helyezzük el március–április hónapban. Minél korábban kezdjük a nevelést, annál hosszabb az oltványok tenyészideje, s jobb a suhángok minősége. Közegként kerti föld vagy komposzt, tőzeg és perlit vagy homok keverékét használjuk, s a közegbe előre bekeverjük a szükséges műtrágyamennyiségét, lehetőleg tartós hatású formában. A közegnek természetesen meg kell felelnie a faiskolára vonatkozó növény-egészségügyi előírásoknak. Lehetőleg gyommagmentes legyen, ami később megkönnyíti a gyomirtást.

A fekete fóliazacskóban a fólia alatt az oltványok növekedése hamar megindul. A kézben oltott oltványokat a szokványos ápolási munkák mellett rendszeresen öntözni is szükséges. A fólia alatt tömlős öntözést vagy műanyag csöveken elhelyezett kis intenzitású szórófejekkel esőszerű öntözést végeznek. Június elejétől, a fólia eltávolítása után az oltványok a szabadban növekednek, s augusztus végére elérik a szabványos suhángméretet (204. ábra).

204. ábra - A télen kézben oltott oltványok fólia alatt, konténerben felnevelve nyár végén már telepítésre alkalmasak (Fotó: Hrotkó)

kepek/204.png


205. ábra - Kétéves koronás oltványok konténerben nevelve (Fotó: Hrotkó)

kepek/205.png


Az edényes ültetvényanyag a zacskó eltávolítása után a gyökerekkel átszőtt földlabdával telepíthető, s szeptemberben–októberben a fák jól meggyökeresednek. Kezdetben pótlási célokra nevelték így az oltványokat, de kifogástalan eredésük, kezdeti gyorsabb növekedésük s a fák korábbi termőre fordulása következtében új ültetvények létesítésekor is terjed a használatuk. A faiskolák kínálatában választékbővítő jelentősége lehet, s lehetőséget ad a munkaerő jobb téli kihasználására.

Az oltványiskola kitermelése

A kitermelés előkészítése

Csapvágás, törzsfeltisztogatás

A faiskolai szabvány szerint a forgalomba kerülő oltványok föld feletti részén friss seb nem lehet, a nyílt sebek felülete pedig együttesen legfeljebb 3 cm2-nyi helyet. A legelső értékesítést előkészítő munka tehát az, hogy az oltvány törzséről és koronájából minden felesleges részt le, illetve ki kell metszeni, olyan időben, hogy az okozott sebzés a kitermelésig teljesen begyógyuljon. Akkor végezzük a metszést, amikor a kambium működése intenzív, mert ilyenkor a leggyorsabb a sebgyógyulás.

Minősítés

A szabvány szerint minden értékesítésre kerülő oltványon rajta kell lennie a minőségi jelzésnek. A faiskola tábláiban a kitermelés előtt szokták minősíteni a növényeket (40. táblázat).

40. táblázat. A faiskolai ültetvényanyagok minőségi követelményei az MSZ 1764 sz. szabvány szerint

Ezt a legyakorlottabb szakemberek végezzék, legkésőbb az alvószemzés befejezése után, szeptemberben. A szabvány szerinti első osztályú koronás oltvány törzsét piros, az első osztályú suháng törzsét kék, a másodosztályú koronás és suháng törzsét egyaránt sárga festékkel jelölik meg a közepén. A szabványon kívüli növények nem kapnak jelzést. Az oltványok minősítése a termesztés helyén, a föld feletti részek elbírálása alapján történik. Ha a talajból kiszedett növények gyökérzete nem felel meg a törzsön jelzett minőségnek, a növényen levő jelzést át kell festeni, esetleg a növényt ki kell selejtezni.

Címkézés

A minősítés után az értékesítésre kerülő növényeket egyedenként címkézni kell. A címke többnyire hajlékony, 15×1,5 cm-es nagyságú műanyag csík, amelyen az alany, a fajta neve, a szabvány száma, valamint az előállító faiskola neve és címe van nyomdai úton feltüntetve. A címkével az eladó az áru fajtáját és minőségét garantálja. A címke rendszerint úgy perforált, hogy a törzsre vagy az ágakra könnyen ráhelyezhető.

Leltározás

Az értékesítés a leltár adatai alapján történik. A leltározásnak a faiskolában különös jelentőséget ad az, hogy az értékesítés egész évben történik, a szállítás azonban szezonális. A készlet hozzávetőleges ismerete – amelyről a leltár tájékoztat – egész évben nélkülözhetetlen.

Évente két leltározást végeznek, az egyiket májusi előleltározásnak nevezik. Ezakkor végezhető, amikor már megállapítható a suhángok őszre várható erőssége és a koronás oltványok várható fejlettsége. Üzemi tapasztalatok szerint ennek az előleltárnak az adatai az őszi leltározáshoz viszonyítva alma esetében 3–4, csonthéjasoknál 4–5%-kal magasabbak szoktak lenni.

Az őszi leltár készítésének ideje a növekedésüket korán befejező növények hosszanti növekedésének megszűnésekor, a minősítés után, szeptemberben van.

Ebbe a leltárba minden értékesítendő árut fel kell venni, minőség, fajta, alany, törzsmagasság és termelési hely szerint. A munka meggyorsítására újabban a nagyobb faiskolák ezt a leltározók által működtetett számolóórákkal veszik fel.

A leltár adatai a leltárnaplóba kerülnek. A leltárnapló alapján készül a készletkimutatás, amelynek adatait be kell vezetni a törzskönyvbe. Újabban számítógépekkel tartják nyilván a faiskolai készletet, a számítógépek tájékoztatják időszakonként a faiskolást vagy az értékesítő szervezetet a napi készletről, és ugyanezek a gépek segítenek az adatok értékelésében is. Faiskolai termesztésünkben jó eredménynek számít, ha a szemzésekhez viszonyított szabványszerű árukészlet almatermésűekből 80%, csonthéjasokból 55–70%.

A kitermelés időpontja

A faiskolák árujuk legnagyobb részét ősszel termelik ki még akkor is, ha ezek egy részét tavasszal értékesítik. Egyes, tárolásra érzékenyebb fajok esetében (pl. őszibarack) előnyösebb lehet a tavaszi kitermelés, erre azonban rügypattanásig rövid a rendelkezésre álló időszak, valamint a tavaszi munkacsúcsok miatt a faiskolák csak igen jó szervezés mellett képesek.

Az őszi kitermelés legkésőbbi időpontját az első fagyos napok határozzák meg. A kiszedést addig lehet végezni, amíg a hőmérséklet 2 °C felett van, ha az alá süllyed, a kitermelést be kell szüntetni, mert a növények gyökerei már károsodhatnak. A kitermelés kezdetét részben biológiai, részben szervezési szempontok alapján határozhatjuk meg.

A lombhullató növényeket lombtalan állapotban kell kiszedni a talajból, mert a párologtatás következtében lombjuk, de egyéb föld feletti részük, sőt gyökerük is könnyen elveszti víztartalmát, kiszárad, ha gyökérzetük az elpárologtatott vizet nem tudja pótolni.

A természetes lombhullás nálunk a tenyészidőszak végén, ősszel akkor indul meg, ha a napi átlaghőmérséklet 15 °C alá süllyed, a megvilágítás kevesebb, mint 12 óra és a talaj száraz.

A gyümölcsfajok nem egyszerre hullatják lombjukat, vannak olyanok is, amelyeknek abban az esetben, ha az időjárás nyirkos, a talaj nedves és a levegő hőmérséklete elég magas, a fagyokig sem hullik le a levelük (alma).

A lombhullatást a dió kezdi, folytatja a kajszi, a körte, a cseresznye és a meggy, s legvégül az alma hullatja le a lombját. A lombhullás általában október közepén kezdődik, maritim klímában még később, november elején.

Ha a kitermeléssel megvárhatnánk a természetes lombhullást, megtakaríthatnánk a mesterséges lombtalanítás költségeit, s nem kellene számolnunk az oltványok beérésénél, a tartalék tápanyagok felhalmozódásánál fellépő veszteségekkel. A nagy faiskolai üzemekben azonban erre nincs lehetőség, a kitermelés kezdetét többnyire úgy határozzák meg, hogy a rendelkezésükre álló kapacitás mellett a tervezett mennyiséget a fagyok beálltáig ki lehessen szedni.

Hazai körülményeink között az október közepe előtti kitermelés nem ajánlható, mivel a korai lombtalanítás nagy mennyiségű tartalék tápanyagtól fosztja meg az oltványokat (206. ábra).

206. ábra - A kitermelési időpont hatása almaoltványok gyökerének tartalék tápanyagaira (Bährens 1984)

kepek/206.png


Lombtalanítás

A természetes lombhullás előtt kitermelendő oltványokat lombtalanítani kell. A kézi lombtalanítás legfeljebb 1–2 nappal előzze meg a tervezett kitermelést, a vegyszeres lombtalanítást pedig úgy célszerű időzíteni, hogy itt se hulljon le a lomb sokkal korábban. Enyhe, hosszú őszön a túl korán lombtalanított oltványok újra kihajthatnak, ami a növények pusztulásához vezethet.

A nagy faiskolák manapság vegyszereket (defóliánsok) használnak lombtalanításra. Az ilyen szerektől – eltérően a mezőgazdaságban máshol használt hasonlóktól – elvárjuk, hogy a lombtalanítás mellett oly mértékben kíméljék a fákat, hogy a faiskolából végleges helyükre kiültetve folyamatosan továbbfejlődhessenek, úgy, mintha a levelek természetes módon hullottak volna le. A lombtalanítószerek általában növényi szöveteket roncsoló vegyületek.

A faiskolában korábban a Mn, a K-, a Na-, a Mg- klorátok 0,2–0,3 és a kálium-jodid 0,15–0,30%-os oldatait használták. Ezek a szerek erős perzselő hatásuk miatt meglehetősen sok kockázattal jártak, ma már csak ritkán használják őket.

Később hormonhatású (etilén hatóanyagú) vegyszereket is kipróbáltak lombtalanításra (etefon hatóanyagú Ethrel, 800–2000 ppm). A csonthéjasokon a nagyobb adagok súlyos mézgásodást okozhatnak. Kisebb koncentrációk mellett is hatásosan lombtalaníthatunk, ha a két szercsoportot kombinálva alkalmazzuk.

A réztartalmú növényvédő szereknek lombozatot öregítő hatásuk van, különösen, ha az előírtnál nagyobb töménységűeket használunk. Jó megoldás, hogy a vegetáció vége felé réztartalmú szereket iktatnak be legalább három alkalommal, az utolsó permetezéssel pedig enyhén megperzselik a lombozatot. Ez tűnik ma a legkíméletesebb vegyszeres lombtalanításnak. Külföldön a rézkelátokat (CuEDTA) alkalmazzák igen jó eredménnyel és szinte káros utóhatás nélkül (Larsen–Fritts 1986).

Lombtalanítószerekkel csak a beérett hajtások kezelhetők. Az éretlen hajtások növekedése anyagcseregátlás következtében erősen visszaesik, és nagy lesz a szer által okozott perzselési kár. Ezekkel a szerekkel a kiszedés előtt 2 héttel kell permetezni a növényeket. A levelek általában már a kezelés után 8–12 nappal hullani kezdenek.

A lombhullató szerekkel való kezelés akkor lesz eredményes, ha a napi hőmérséklet 20 °C felett van. A borús, hideg idő nem megfelelő. Ha öt órán belül lemossa a szert az eső a levelekről, a hatása elmarad.

A permetezéskor ügyelni kell arra, hogy a permetlé vékonyan, de egyenletesen bevonja a leveleket, ne csöpögjön le róluk. Előnyös tapadást elősegítő szereket adni a permetlébe.

A kezelt növényeket a lombhullás után 5–6 napon belül ki kell termelni, mert egyébként – különösen, ha az idő ehhez megfelelő – még a tél beállta előtt kihajthatnak. A vegyszeres lombtalanítással kapcsolatos ráfordítási többlet a kézi lombtalanításnak kb. 10%-a.

A kitermelés eszközei és szervezése

A legegyszerűbb kitermelőgépek a kitermelőekék.Működésükhöz 50–60 kW vonóerő szükséges. A gyökereket 40–50 cm mélységben vágják el. A kihúzást és a gyökerek tisztítását különböző segédberendezések könnyítik meg. Ezek lehetnek csúsztató emelőpálcák, excenteres rázóvillák (207. ábra), vagy a nehéz talajokra különösen alkalmas görgős emelőpályák (208. ábra). A segédberendezések feladata, hogy meglazítsák a gyökereket, illetve a föld egy részét kirázzák közülük.

207. ábra - Külpontos elhelyezésű rázóvillás kitermelőeke (Fotó: Hrotkó)

kepek/207.png


208. ábra - Külpontos elhelyezkedésű görgős kitermelőeke nehéz talajokra (Fotó: Hrotkó)

kepek/208.png


209. ábra - A Fobro Oscillator kitermelőeke munka közben (Fotó: Hrotkó)

kepek/209.png


A legfejlettebb színvonalat képviselő kitermelőkombájnokkal oltványokat nem, legfeljebb suhángokat lehet kiszedni. Ezeknél a kiemelést két egymással szembefutó, hátrafelé ferdén emelkedő gumiszalag végzi, majd a növényeket kötegelve vagy egyenként a földre dobja.

A kitermelőekék általában külpontos elhelyezkedésűek, ezeknél az erőgép nyomvonalon tartása nagyon nehéz, ezért általában két traktort használnak vontatásukra. Az első gép kisebb teljesítményű lehet. A hidas traktorok kitermelőekéje szimmetrikus, a táblán a belső sorok kiemelésére is alkalmas (210. ábra). Az elvágott gyökerű oltványokat ebben az esetben nem szükséges azonnal kiszedni. A hidas traktorok kitermelőekéje szervezési tartalékot jelent az élőmunka hasznosításában.

210. ábra - Gyümölcsfaoltványok kitermelése a Poly-Bob hidas traktor kitermelőekéjével (Fotó: Hrotkó)

kepek/210.png


A faiskolai termesztés eredményessége nagymértékben függ a kitermelés jó megszervezésétől. A kitermelés egyik legtöbb figyelmet igénylő munkája a növények kiszedése a talajból. A felületes, át nem gondolt, nem megfelelő eszközzel végzett vagy kellően nem ellenőrzött kiszedés a leltárkészlet nagyarányú csökkenését okozhatja, mert a rosszul kiszedett növények morfológiai vagy biológiai károsodást szenvedhetnek. A faiskolák árujuk legnagyobb részét még akkor is ősszel szedik ki a talajból, ha ezeknek egy hányadát majd tavasszal értékesítik. Nagyobb faiskoláink az összes készárujukat ősszel termelik ki, 25%-át azonban nem értékesítik ősszel, hanem tavaszig tárolják.

Bármilyen módon is történik a kiszedés, fontos, hogy a talaj a gyökérzet elhelyezkedésének mélységében ne legyen kiszáradva, mert a száraz talaj egyrészt nagy ellenállást fejt ki a kiszedő eszközzel szemben, másrészt erősen rátapad a gyökerekre, így nem vagy csak nehezen lehet azokról lerázni. Amennyiben a nyár végén száraz a talaj, és esőre sincs kilátás, a kiszedés előtt 2 héttel a kitermelésre kerülő táblákat öntözzük meg 40–50 mm csapadéknak megfelelő vízzel, mivel a növények gyökérzetének zöme 40–50 cm mélységig helyezkedik el.

A kiszedéshez annyi munkaerőre van szükség, amennyi a növényeknek a talajból való kihúzását, az oltvány válogatását, kötegelését, a növények védelmét, a szállítóeszközökre való rakodást és a belső szállítást folyamatosan elvégzi.

Az erőgépek a faiskolai táblák soraiba általában nem mehetnek be a kitermelés során, hanem a tábla szélén dolgoznak, így a kitermelés itt kezdődik (211. ábra). Akitermelt növényeket a következő gépfordulóig ki kell húzni a talajból és a gép útjából el kell távolítani.

211. ábra - Gyümölcsfaoltvány kitermelése tandem kapcsolású traktorokkal vontatott külpontos kitermelőekével (Fotó: Hrotkó)

kepek/211.png


Az oltványok válogatása, kötegelése, tárolása

A kötegelőszerkezettel ellátott kiszedőgépen kívül minden gép után meg kell válogatni kitermeléskor az oltványokat, a növényeken levő fölösleges részeket (sarj) le kell vágni, és fajtaazonos kötegekbe kell rakni a fákat. A gép által kötegelt oltványokat védett helyen vagy a tároló munkatermében válogassuk át a táblából való elszállítás után.

A kitermelt növények válogatásakor a szabványon kívüli (sebzett, rossz gyökerű, törött) oltványokat selejtezni kell, ezzel együtt kell elbírálni, hogy szabványos-e a gyökérzet.

Ha valamelyik oltvány gyökérzete nem felel meg a törzsén levő minőségi jelzésnek, helyezzük külön kötegbe, később fessük át rajta a jelölést.

Az értékesíthető növények kötegei 5, 10 vagy 20 db-osak legyenek. A növények erőssége, esetleg a szabvány előírásai határozzák meg a kötegek nagyságát. Minden köteget, a növény héjkérgét nem sértő kötözőanyaggal kössünk össze a gyökérnyak felett és a korona alatt. Ellenőrizzük, hogy minden növény, de az azonos fajtákat tartalmazó csomagokon legalább két növény koronavesszői között vagy a suháng alsó harmadában oly módon felerősített címke van-e, hogy az a növények kezelése során nem eshet le.

A felsorolt munkákat a csupasz gyökérrel kitermelt lombhullató növények esetében viszonylag gyorsan kell elvégezni, hogy különösen szeles, napos időben a gyökérzet minél kevesebbet szenvedjen a kitermelés helyén. Már pár óra alatt is jelentős károk érhetik a növényeket, ezért pl. a kitermelt növények gyökerét ebédidőre is védjük a túlzott párolgástól (kiszáradástól). Erre a fólia a legmegfelelőbb. Száraz időben érdemes a letakarás előtt esetleg meg is permetezni a csemetéket.

A hosszabb ideig a táblán maradó anyagot ideiglenesen vermelni kell (213. ábra). Az ideiglenes tárolás egyik legegyszerűbb módja, ha a faiskolai táblákban csörlős kiszedőekével vagy hidas traktor kiszedőekéjével a növények gyökereit elmetsszük és a fák elszállításukig a helyükön maradnak. A táblán történő ideiglenes vermeléshez jól használhatók a prizmázó- vagy vermelőgépek, amelyek árkot készítenek, majd az árokba helyezett növények gyökerére földet szórnak (214. ábra).

212. ábra - Oltványkitermelés és azonnali szállítás a táblából a tárolóba (Fotó: Hrotkó)

kepek/212.png


213. ábra - Az oltványok ideiglenes vermelése a faiskolai táblában (Fotó: Hrotkó)

kepek/213.png


214. ábra - Az oltványok vermelése burgonyaprizmázóval (Fotó: Hrotkó)

kepek/214.png


Az oltványiskolában alkalmazható gépek, eszközök

Az optimálisan gépesített faiskolában az erőgépkérdés bonyolultabb, mint a mezőgazdasági vagy kertészeti üzemekben. Ez a következőkből adódik.

  1. A növények 1–3 évig maradnak a területen, ezalatt a 20–25 cm magas magoncokból, dugványokból 1,2–2,2 m magas gyümölcsfaoltványok lesznek. Ezeket a változó magasságú ültetvényeket egy traktortípussal nem célszerű megművelni.

  2. A változó energiaigényű munkák (kitermeléskor 50–90 kW is számításba jöhet, ugyanakkor pneumatikus metszéshez 4–7 kW is elegendő) nagy szélső értékei miatt különböző erőgépekre van szükség.

  3. A növények biológiailag optimális térszükséglete folytán – amely a kihozatalt, az áruminőséget erősen befolyásoló tényező – 0,7 m-től 1,4–1,6 m-ig változó sortávval (ikersoros oltványiskola) kell számolni. Ez szintén változó igényeket támaszt a járószerkezettel, a motorteljesítménnyel szemben.

Az alkalmazásra kerülő traktortípusok a következők.

  • nehéz univerzális traktor,

  • hidas traktor,

  • sorközművelő, keskeny nyomtávú egy- vagy kéttengelyű univerzális traktor (kis területű, ikersoros oltványiskolákban).

Az univerzális és keskeny nyomtávolságú traktorokkal kapcsolatos faiskolai igényeket A magiskola és Törzsgyümölcsös c.fejezetekben részletesen ismertettük.

A nehéz univerzális traktorok általában a talaj-előkészítés, az anyagmozgatás, a trágyázás és a kitermelés erőgépei. A megkívánt motorteljesítmény 80–100 kW, a vonóerő 16–22 kN. Előnyösen használhatók azok a négykerék-meghajtású traktorok, amelyek változtatható nyomtávval készülnek és az aszimmetrikusan elhelyezett munkagépek vontatásakor (pl. kiemelő eke) könnyebb az irányban tartásuk. Ezt a gépet minden üzemi faiskola jól ki tudja használni. A csatlakozó munkagépek főleg a mezőgazdaságban használt funkcionális géprendszer részei, ezért bekerülésük olcsóbb. E géptípussal elvégezhető munkák: mélyszántás, talajlazítás, szervestrágyázás, kultivátorozás, tárcsázás (egyirányú is), vetőágy-előkészítés, sorközművelés, növényvédelem, vegyszerezés (50 cm növénymagasságig), kitermelés, szállítás, rakodás-anyagmozgatás.

Az oltványiskola ápolási munkái közül a legnagyobb feladat – nagyüzemi, nagy felületű táblák esetén – a hidas traktorra hárul.

A hidas traktorokkal szemben támasztott követelmények akövetkezők.

  1. Teljesítményük 25–35 kW között legyen, hogy 2–3 m munkaszélességben a talajmunkákat és 6–10 m szélességben a permetezési műveleteket el tudják végezni.

  2. Szabad magasságuk minimum 1,4 m legyen, az állítható magasság előnyös.

  3. Járószerkezetük tegye lehetővé, hogy még 80 cm-es sortávban is alkalmazhatók legyenek (általában 80–120 cm-es a faiskolai sortáv, de szűkebb sortáv néhány növénynél előnyösebb lenne).

  4. A műveleti sebességek igényét (0,5–10 km/h) elégítsék ki.

  5. Stabilitásuk tegye lehetővé, hogy 6%-os oldalirányú lejtőn is tudjanak dolgozni.

  6. A vezetőnek jó látási körülményeket biztosítsanak, hogy a kényes sorközi munkákat megfelelő menetsebességgel és biztonsággal lehessen végezni.

  7. A traktorral együtt speciális munkagépsoruk is feleljen meg a faiskolai követelményeknek, mert az egyéb területen alkalmazott gépek illesztése nehézkes és drága, megfelelő műszaki színvonalat igénylő munka, amely nem mindig garantálható az üzemekben.

  8. Előnyös, ha olyan fődarabból készülnek, amelyek a hazai kereskedelemben kaphatók (javítási lehetőségek).

A gépeket – jelenlegi munkagépparkjukat figyelembe véve – a következű munkáknál lehet és célszerű alkalmazni: (215. ábra) szemre metszés, permetezés, kultivátorozás, töltögetés, nyitás, vegyszerezés, sorműtrágyázás, szemzés-előkészítés és -kitermelés. A felsorolt műveletek az üzemi faiskolákban (oltványiskolában) 40–50 hektárra 1 db hidas traktor beállítását indokolják, mert modellszámítás alapján kapott évi 800–1200 üzemóra elegendő a költségszint alacsony értéken tartásához.

215. ábra - Korszerű hidas traktor (Poly-Bob) és fontosabb munkagépei; 1. hidraulikus cseppképzésű permetező (vegyszerező), 2. műtrágyaszóró, 3. porozó, illetve granulátumszóró, 4. axiálventilátoros permetező, 5. pneumatikus metszőgépcsoport, 6. sorműtrágyaszóró, 7. terelő, 8. kitermelő, 9. talajművelő eszközök, a) töltögető, b) kultivátor, c) nyitó, 10. talajfúró

kepek/215.png


A hidas traktorok közül a legegyszerűbbek adott, fix nyomtávolsággal, a vázszerkezeten fent elhelyezett motorral és hajtóművel készülnek. Ezek ára lényegesen olcsóbb (kb. 50–60%) a változtatható nyomtávolságú, a motort és hajtóművet a vázszerkezet oldalára beépített, alacsonyabb súlypontú traktorokéhoz képest. Olyan faiskolában, ahol csak az oltványneveléshez kívánják a hidas traktort felhasználni, megfelelő az egyszerűbb változat. Díszfaiskolai alkalmazás esetén (más sortáv, magasabb növény stb.) a sokoldalúbb, állítható nyomtávolságú traktorok alkalmazása előnyösebb (216. ábra).

216. ábra - Hidas traktorok; a) fix nyomtávú, hagyományos felépítésű b) állítható nyomtávolságú hidrosztatikus hajtású

kepek/216.png


A faiskolai termesztés – a magiskolai is – az egészséges szaporítóanyag előállítása, a lehető legjobb minőségi és mennyiségi oltványkihozatal érdekében megköveteli – különösen az egyre szűkülő faiskolai termesztésre alkalmas területek következtében – a talajok telepítés előtti vegyszeres kezelését, fertőtlenítését.

A vegyszerezésnek két fő módszere ismert.

  1. Folyékony halmazállapotú védekezőanyag használatával, amely a talajban gázosodik, vagy kontaktméreg formájában megöli az élőlényeket.

  2. Granulátumként a talajba juttatott szerrel, amely szintén lassan bomlik és fertőtlenít.

Az ekékre szerelt fertőtlenítőegységek általában a gyári göngyöleget (hordó) használják, mint tartályt, és ebből folyatják ki az anyagot az ekefejek előtt elhelyezett fúvókákba. A fúvókák úgy vannak beállítva, hogy az anyag az előző barázda fenekére vagy oldalára kerül, és az ekefej által hasított barázdaszelet azonnal lezárja. A szer mennyiségét egy talajkopírozó kerék által meghajtott forgóhengeres adagolószerkezeten keresztül tudjuk szabályozni.

A folyóméterenként kijuttatott vegyszer mennyiségét az adagoló fordulatszámának változtatásával, a hajtókerék és az adagoló közötti lánchajtás lánckerekeinek esetleges cseréjével állíthatjuk be. Néhány típuson a tartály nyomás alá helyezésével (0,5–2,0 bar) és állandó nyomáson tartásával; a nyomás, fúvókaméret és haladási sebesség kölcsönhatásával lehet a szermennyiséget beállítani. Hazai üzemeinkben a szántással egy menetben történő szerkiosztáshoz a gravitációs folyadéknyomás, fúvókaméret és haladási sebesség figyelembevételével alakítottak ki – házi kivitelezésben – ekére szerelhető fertőtlenítő adaptereket (217. ábra).

217. ábra - Talajfertőtlenítő gépek; a) ekére szerelt, forgócellás adagolóval ellátott talajfertőtlenítő, b) „mélypermetező”, 1. talajt emelő kés (alatta fúvóka), 2. talajmaró, 3. hajtott tömörítőhenger, 4. nyomás alatt tartott permetezőszer-tartály, 5. sűrítettlevegő-tartály, 6. kompresszor

kepek/217.png


A már szántott talajba speciális késekkel ellátott berendezések juttathatják a kívánt mélységbe a fertőtlenítőszert. A kések meglazítják az altalajt és a késtartó védelme alatti (árnyékban) csőben levezetett folyadék a fúvókán keresztül az alsó talajrétegbe kerül. A 2–4 bar nyomással beporlasztott anyag eloszlik a lazított rétegben. A nyomás és a késkialakítás meggátolja a cső eldugulását. A mai legmodernebb fertőtlenítőkhöz tartozik a Climax mélypermetező (217. ábra). A gép a fertőtlenítéssel egy menetben talaj-előkészítést is végez, mert a lazítókések mögött forgókapa (talajmaró) és tömörítő sima henger van. Ezek a talaj lezárásán kívül a vetőágyat is előkészítik. A folyadéktároló-nyomástartó edény rozsdamentes acélból készül. A vegyszert a tartályból levegő nyomja ki a fúvókákhoz. A sűrített levegő külön palackban van a gépen elhelyezve és nyomáscsökkentő szelepen keresztül onnan lehet beállítani a kívánt nyomást.

A levegő pótlásáról kompresszor is gondoskodhat. Folyadékmennyiség-mérőt is elhelyeztek a gépen, amelynek alapján a dózis folyamatosan ellenőrizhető.

A granulátumok és porok kiszórására használhatók a tányéros műtrágyaszórók is, pl. Basudin-granulátumot keverni lehet műtrágyával, homokkal stb.

A speciálisan kis adagok, pl. Hetron-G kiszórására fejlesztették ki a Gandhi-típusú granulátumszórót.Agranulátumszóróval 2–100 kg/ha anyag sorba, sávba és – több egység összekapcsolásával – felületre is kijuttatható. A kiszórás forgó adagolóhenger segítségével történik, amely az anyagot 15 literes tartályból a vezetőcsövön keresztül az elosztóelemekhez juttatja. A rotor térfogatának változtatásával változtatható a kiszórt mennyiség. A meghajtás talajhajtású kerékkel történik. Az ekére szerelt granulátumszóróval egy menetben a barázda aljára és oldalára is kijuttathatjuk a granulátumot. Ha külön menetben szórjuk ki a védőanyagot, akkor kiszórás után 15–25 cm mélyre a talajba kell munkálni.

A talajfertőtlenítő gépek teljesítménye – ha önállóan üzemeltetik őket – a menetsebességtől és munkaszélességtől, valamint a mellékidőktől függ. A menetsebesség 4–6 km/h között változik. A szerfeltöltésre, fordulókra, javításokra (dugulásuk, csőszakadás stb.) és egyéb kiesésekre a munkaidő kb. 50%-a esik, ami jelentősen csökkenti a gép elméleti teljesítményét. Általában 1 m munkaszélességre 2–2,5 ha/műszak területteljesítmény számítható.

Az oltványiskola területét – a talajfertőtlenítő szerekre előírt várakozási idő betartása után – a magágykészítő gépekkel lehet telepítésre előkészíteni. A nagy munkaszélességű gépek után jobb, egyenletesebb a talaj és lényegesen kevesebb a tömörített sáv (traktornyom).

A jól előkészített talajba kézi erővel (ültetőásó), sornyitó után és ültetőgépekkel lehet telepíteni.

A sornyitók hasonló felépítésűek és működési elvűek, mint amilyeneket a Magcsemete-iskola c.fejezetben ismertettünk, de az oltványiskolában szélesebb sortávolság (0,80–1 m), nagyobb barázdamélység (0,2–0,3 m) és -szélesség (0,06–0,08 m) mellett üzemeltetik őket.

Az ültetőgépek a barázda nyitását, a csemete szállítását és talajba juttatását, a talaj gyökérzethez való tömörítését, valamint a talaj gyökérnyak köré töltését (amennyiben ez kívánalom) egy menetben végzik.

Jelenleg 1–7 soros típusokat használnak. Az egysoros ültetőgépeket a kis teljesítményű egytengelyes traktorokhoz alakították ki. A többsorosok vontatását könnyű talajon kétkerék-meghajtású, nehéz talajon négykerék-meghajtású traktorok végzik mászósebességgel. Újabban a speciális ültetőgépeknek saját motorjuk van és így önjárók (pl. Egedal ültetőgép).

Ültetőelemként mintegy 3,5–12 kW motorteljesítmény szükséges az ültetés mélységétől, a talaj ellenállásától és a vontatási sebességtől (tőtávolság) függően.

A gépi ültetéshez követelmény, hogy:

  • a kiültetett növény függőlegesen álljon a talajban,

  • a gyökér nyaka (csemeténél) éppen a talajfelszínen legyen,

  • a gyökerek a nyitott ültetőárokban ne görbüljenek vissza,

  • a talaj szorosan tömörödjön a gyökerek köré, úgy, hogy szinte csak a gyökerek szakadása árán lehessen a növényt a talajból kivenni,

  • kiültetés során a csemete ne szenvedjen sérülést,

  • a sor- és tőtávolság egyenletes, kívánt mértékű legyen.

E szigorú követelményeket a modern ültetőgépek általában a következő elvek alapján valósítják meg:

Az ültetőelemeket közös vázhoz erősítik, állítható módon, hogy a kívánt sortávolságot be lehessen állítani. Az ültetőelem elején elhelyezett barázdanyitó test készíti az ültetőárkot (218. ábra). A barázdanyitó test változtatható szélességben tud dolgozni. A nyitóelem oldallemezei hosszabbak, mint a hagyományos palántázógép lapjai, és hosszabbítóval is ellátottak, amelyre könnyű talajon azért lehet szükség, hogy a barázdafal idő előtt ne omoljon be. Nehezebb talajokon a sornyitó elemet behúzóorral is elláthatják. A csemeték adagolását az ültetőelemen elhelyezett tálcából a kiszolgáló személyzet (elemenként 1–2 fő) végzi. A dolgozók a csemetét a forgótárcsán lévő, váltakozó számú, nyitott állapotban levő gumis befogóelemekbe helyezik, amelyek kis erővel való hátramozdítást (2–4 mm) követően záródnak. A forgó tárcsa, a járókerékről kapott meghajtás következtében – amely különböző kerületi sebességet, tehát tőtávot eredményez – a gyökérrel kifelé álló csemetét leviszi az ültetőárokba, és amikor a csemete függőleges helyzetbe kerül, a befogóelem kinyit, a növény a barázdában marad. Közvetlenül a kinyitás előtt a tömörítőkerekek agyökérhez nyomják a földet.

218. ábra - Faiskolai ültetőgépek; a) ültetőelemenként 2 személlyel dolgozó „Super Prefer” ültetőgép és tartozékai, 1. töltögető eketest, 2. tárcsás töltögető, 3. átültetéshez használt kézi működtetésű tárcsa (hosszabb alanyokhoz), 4. átültetéshez használt tárcsa automatikus alanymegfogással b) az ültetőtárcsa működési elve: 1. támasz, 2. szorító gumitányér c) láncos ültető működési elve

kepek/218.png


A csemete körüli talajt a simító-behúzó elemek vagy a felszerelt töltögetőtárcsák a sorra húzzák. Vannak olyan gépek, amelyeken más rendszerű befogóelemek vannak (a befogás pillanatától kényszerpálya vezérli a befogólapot), vagy ez a szerkezeti elem teljesen hiányzik. Ahol ilyen nincs felszerelve, ott a dolgozók egy meghatározott jelre a csemetéket a nyitóárokba helyezik, és csak akkor engedik el, amikor a föld már fogja egy kicsit. Egyes gyártmányoknál például a növények talajba juttatására láncon elhelyezett befogóujjak vannak, amelyek szintén a csoroszlyához juttatják a csemetét. E rendszer az utóbbi években terjed.

Az ültetőgépek teljesítménye elsősorban a kiszolgáló személyek teljesítményétől függ. Mérések szerint általában 2500 db/h csemete kézi megmozgatására lehet számítani dolgozónként. Eszerint a gép elméleti teljesítménye:

T e l m = N × s × 2,5 × c 10 MathType@MTEF@5@5@+=feaagCart1ev2aqatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLnhiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaerbd9wDYLwzYbItLDharqqtubsr4rNCHbGeaGqiVCI8FfYJH8YrFfeuY=Hhbbf9v8qqaqFr0xc9pk0xbba9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr0=vqpWqaaeaabiGaciaacaqabeaadaqaaqaaaOqaaiaadsfadaWgaaWcbaGaamyzaiaadYgacaWGTbaabeaakiabg2da9maalaaabaGaamOtaiabgEna0kaadohacqGHxdaTcaaIYaGaaiilaiaaiwdacqGHxdaTcaWGJbaabaGaaGymaiaaicdaaaaaaa@4774@ , ahol

N = ültetőelem száma,

s = sortáv, m

c = tőtáv, m,

T = elméleti területteljesítmény, ha/h.

Ha két dolgozó szolgál ki egy ültetőelemet, akkor a képletbe 2,5 konstans helyett 4 kerül. A gép haladási sebességét a tőtáv befolyásolja. Sűrű tőtávhoz kis haladási sebesség tartozik. A gépek várható teljesítménye jó üzemszervezés (hosszabb sorok, jó kiszolgálás, azonos képességű dolgozók, munkafegyelem stb.) mellett: 2400–2900 db csemete ültethető elemenként és óránként. A gépeket a rajta ülőkön kívül további 1–3 fő szolgálja ki, akik az ültetési hiányokat (1–4%) pótolják, a sorból kihajló csemetéket megigazítják, és a rakodásnál segítenek. Az egy főre számítható elültetett csemetemennyiség így mintegy 900–950 db/h.

A gépi ültetéshez a csemetéket egységes hosszra kell vágni (kb. 35 cm), és minden csemetét azonos módon kell a befogóujjakba helyezni, hogy azonos ültetési mélységet érjünk el. A gépekkel általában 40–45 cm-nél hosszabb csemeték nem ültethetők ki.

Az új típusú gépekhez vízadagoló szerkezet is csatlakoztatható, amellyel a gyökerekhez 0,2–0,51 víz juttatható, és így jól beiszapolhatók. A gépi ültetés után a jobb talajtömörítést (jobb eredést) az egész terület öntözésével érhetjük el.

Az ültetés után a sorköz ápolására – míg a növények engedik – az univerzális traktorok által vontatott, szekunder kormányzással ellátott, magas építésű gerendellyel gyártott kultivátorok alkalmasak (219. ábra).

219. ábra - Oltványiskolában alkalmazható kultivátor

kepek/219.png


Az ültetőgépével megegyező munkaszélességű kultivátorokkal 4–5 km/h menetsebességgel lehet 5–8 cm-es biztonsági sáv mellett jó minőségű talajmunkát végezni, és a kivágások számát is alacsony értéken tartani. A 0,5–0,6 m-es növénymagasság elérése után a hidas traktorok is hasonló sebességgel művelik a sorközt. A hidas traktorok vázkialakítása lehetővé teszi, hogy a kultivátorokat az első és hátsó híd közé helyezzék el. A vázra szerszámtartó keretet erősítenek, amelyre a különböző művelőelemek szerelhetők (sarabolók, töltögetők, nyitók stb.). A szerszámtartó emelése-süllyesztése hidraulikus munkahengerrel történik. A sok forduló miatt a hidas traktorok teljesítményét művelőelemenként 0,25–0,35 ha/h értékkel lehet számításba venni.

Kis táblákon az egytengelyes kerti traktor (6–8 kW) talajmarójával, kultivátorával hatékony talajművelés érhető el.

A hidas traktorok 4–7 sort egy menetben permeteznek hidraulikus cseppképzésű permetezőgépeikkel. A hektáronkénti 400–500 l permetléfelhasználás, a nem nagy tartálytérfogatok (400–600 l/gép), a gyakori sorvégi fordulók miatt a gépek 0,9–1,5 ha növényvédelmét tudják elvégezni óránként, annak ellenére, hogy üzemi sebességük a permetezés során elég nagy (6–11 km/h).

Kis táblákon a művelőúton közlekedő, fúvócsővel ellátott permetezőgépekkel lehet a permetlevet a növényekre befúvatni. A kis faiskolákban az egytengelyes traktorok után kapcsolható hidraulikus cseppképzésű szórófejekkel ellátott, függőlegesre állított szórókeretű permetezőgépek is alkalmazhatók.

A hidas traktorok permetezőgépeit a vegyszeres gyomirtásban is lehet használni. Vegyszerezés után azonban alapos kimosás szükséges. Ikersorba telepített oltványiskolában a keskeny nyomtávú traktor axiálventilátoros permetezővel hatékony fedettséget biztosít.

A szemre metszéshez a Törzsültetvények c.fejezetben a ismertetett pneumatikus ollók jól használhatók. A korszerű ollókialakítások (könnyű tömeg, jó ergonómiai kiképzés) lehetővé teszik, hogy a szem fölött, a kézi ollóéval egyenértékű minőségű munkát végezzünk.

A gépcsoport alkalmazásakor a következő szempontokat kell szem előtt tartani:

  • Közel azonos képességű dolgozókból álljon a 4–6 fős csapat (1670–1900 db metszés/h/fő, elméleti teljesítmény), mert a kis teljesítményű dolgozó a többi teljesítményét is rontja.

  • A szemzési eredés egyenetlenségéből adódóan fontos, hogy 10–15 m szabad mozgása legyen egy-egy dolgozónak.

  • Olyan ollótípust kell kiválasztani, amely minimum 20 mm átmérőjű vesszők átvágására is alkalmas.

  • A gépcsoportot 1–2 tartalék ollóval ki kell egészíteni.

  • Célszerű mászósebességgel üzemelő traktort használni (normál traktor esetén 240 megállás-indítás/műszak).

A gépcsoportnak nincs jelentős teljesítménynövelő hatása, 860–900 db metszés/h hasznos teljesítménnyel lehet számolni a 800 db kézi metszés/h teljesítménnyel szemben, de ezt a teljesítményt a keményfájú kajszi és mirobalán alanyoknál is hozni tudják a dolgozók (220.ábra).

220. ábra - Szemremetszéshez alkalmazható gépcsoportok; a) önálló motorral és tömlődobbal felszerelt pneumatikus gépegység, b) nagy légtartállyal és tömlődobokkal felszerelt traktoros gépegység, c) akkumulátorról működő elektromos metszőolló

kepek/220.png


Célszerűnek látszik olyan pneumatikus gépcsoportok beállítása, amelyek hosszú (kb. 200 m-es) tömlők felcsévélésére alkalmas dobbal vannak felszerelve, és így a tábla szélén álló traktor zajszintje, kipufogógázai nem zavarják a metszőket és a traktoros is metszhet.

A tömlők okozta mozgáskorlátozást szüntetik meg az új típusú, hordozható gázpalackról vagy könnyű, testre függeszthető akkumulátorról üzemelő egyedi, sűrített gázzal, illetve elektromos árammal működő ollók (220. ábra).

Jelentősen meggyorsítja a metszők munkáját, ha a végleges metszési hely fölött 14–20 cm-rel gépi előmetszést végeznek. Elmarad a 0,5–0,8 m hosszú lemetszett vesszők összegyűjtése, csak a néhány cm hosszú csapokat kell a metszőnek összegyűjtenie. Az előmetszés végzésére az átalakított kitermelő-kötegelők alkalmasak (lásd Magiskola c.fejezet). Az alávágókés helyére hidromotor-hajtású fűrésztárcsa szerelendő, mely elvágja a kívánt magasságban az alanyt, majd a levágott részt kötegeli.

A kitermelés előtti mechanikai lombtalanításra kísérleti eszközöket fejlesztettek ki. A függőleges hengereken elhelyezett, nagy kerületi sebességgel forgó szíjak (szíjas lombtalanító) csak bizonyos oltványok esetében végeznek elfogadható munkát (Jonagold, Idared stb.).

A szőlőlevelező gépet (Calvit) – amely vákuum segítségével a leveleket az álló tárcsa résein keresztül egy forgó kés elé szívja, a kés pedig elvágja a levélnyelet – eredményesen próbálták almaoltványok levelezésére.

A kitermelés az egyik legnehezebb fizikai munka az oltványtermesztésben. A nagy fizikai erőkifejtésen túl (15–40 kg tömegű, földes gyökerű növények), termelékenysége is csekély, ha hagyományos módszerrel, kézi kitermelőásóval végzik (8–40 db fa/h).

Az oltványiskolában kitermelésre a kiemelő (kitermelő) ekéket használják (221. ábra).

221. ábra - Kitermelőekék; a) fogatos, b) csörlős csúszópálcával, c) hagyományos rázóvillás U alakú késsel, d) hidraulikus működtetésű rázóvillás, e) „rezgőkéses” kitermelőgép és működési elve

kepek/221.png


A kiemelőekék aránylag egyszerű betakarítógépek. Vontatási módjuk szerint megkülönböztetünk fogatos, csörlős, traktorra szerelhető gépeket.

A leglényegesebb működőelemek a vágó-kiemelő kés formája szerint:

  • L alakú késsel ellátottak,

  • U alakú késsel ellátottak.

A kiemelés, gyökértisztítás hatékonyságát elősegítő segédberendezések szerint:

  • csúsztató emelőpálcás,

  • rázószerkezettel kombinált,

  • görgős emelőpályás kitermelők.

A kiemelőekék a kívánt mélységben alávágnak a növényeknek, elvágják a gyökereket, megszüntetik a földszelet adhéziós kapcsolatát a barázdafenékkel és -oldalfalakkal, a gépre szerelt segédberendezések meglazítják és kirázzák a gyökerek közül a föld egy részét.

A fogatos gépek csak laza talajon, kis barázda-keresztmetszetig (10–15 cm mély, 20 cm széles) használhatók. Ezeknél a lazítást a kiemelőekevas és a barázdafenék közötti szög növelésével fokozni lehet.

A csörlős berendezések minden nagyságrendben használhatók. Függetlenek a talajadottságoktól és az időjárási körülményektől. Elterjedésüket hátráltatja, illetve visszavetette nehézkes üzemeltetésük. Általában egy traktorral üzemelnek, amelynek csörlőjén 150–160 m drótkötél van. Az eke vezetése (egy sor kiemelésekor) két dolgozó munkáját igényli, az egyik állandóan a mélységet szabályozza, és a kés függőleges állását ellenőrzi (így lehet azonos a gyökérméret), a másik az eke soron tartását vezérli a vezetőkerekek irányításával. A csörlés után az ekét vissza kell húzni a hozzá tartozó kötéllel együtt a kiindulási helyzetbe. Ez nagy fizikai erőkifejtést igényelhet, mert a gép súlya kötél nélkül is 65 kg. A vonóerőigény 400–1000 kp közötti, amelyhez 25 lóerős traktor is megfelel 0,5–0,8 m/s kötélsebesség mellett. A visszahúzás, a csörlős traktor átállása miatt sok a holtidő, és ezért kicsi a teljesítménye (1000–1500 db/h).

A traktorra szerelhető kiemelőekék elrendezésük szerint lehetnek szimmetrikusak a traktor középvonalához viszonyítva vagy oldalra helyezettek. Előnyösebb a középen elhelyezett kiemelőeke, mert itt nem lépnek fel a traktor vezetését, iránytartását megnehezítő forgatónyomatékok. A szimmetrikus elrendezés hidas traktorok és hátramenetben üzemelő traktorok esetében képzelhető el, mert azt a traktor szabad mozgása a sorközökben lehetővé teszi a fejletlen, kitermelésre még nem megfelelő növények károsítása nélkül. A hidas traktorok kis motorteljesítménye, vonóereje, behatárolja használati területüket, csak aránylag kis gyökérzetű oltványok kitermelésére alkalmasak. Az USA-ban lánctalpas hidas traktorral végzik a kitermelést. A korszerű hidas traktorra szerelt kiemelőgépek rázómechanizmussal is felszereltek, így lényeges termelékenységnövelő hatásuk van.

Az aszimmetrikus elrendezésű gépeket a traktor hárompont-függesztő berendezésén úgy helyezik el, hogy minél közelebb kerüljenek a traktor sor felőli szélső pontjához, mert így a legkisebb a traktort eltérítő forgatónyomaték. A hátsó keréktől 35–40 cm távolságra ható 10 kN feletti erő iránytartási nehézségeinek kiküszöbölésére több lehetőség van.

  1. Az első tengely lesúlyozása, amely a hátsó tengelyen kifejtett nyomaték következtében sokat veszít terheléséből (kisebb az első tengelynyomás, mint üresen), és így nincs meg a megfelelő tengelynyomás az iránytartáshoz.

  2. Orrnehéz négykerék-meghajtású traktorok alkalmazása. Itt az első kerekek kormányzásával bizonyos mértékig ellensúlyozni lehet a kitérítő-nyomatékot (pótsúlyozás itt is).

  3. A kitermelőgép kiemelőkéssel ellenkező oldalára egy ellenpenge felszerelése, amely gátolja a gép csavarodását, viszont megnöveli a kitermelőgép vontatási ellenállását.

  4. Két traktor alkalmazása, az első fő feladata a kitermelővel felszerelt gép irányban tartása (tandemkapcsolás).

A kés kialakításakor – bármilyen formájú is a kés – lényeges szempont, hogy jól élesíthető, kemény felületű acélból készüljön, késkialakítási szöge tegye lehetővé, hogy ne csak vágjon, hanem metsszen is (tehát legyen a haladási iránnyal hegyesszöget bezáró éle) és késtartója, oldaléle ne legyen túl széles (a széles felületek az elkerülhetetlen gépelfordulás miatt nagy, a haladási irányra merőleges tömörítőmunkát végeznek feleslegesen). Az előbbiek mind hatékonyan csökkentik a vontatási ellenállást.

Az L alakú kések sekélyebben gyökerező növényekhez használhatók. Kisebb a vontatási ellenállásuk, de csak két oldalról vágják el a gyökereket, ezért a kiszedés utánuk nehezebb, be is szakadhatnak a gyökerek. Az U alakú késeknél jó a gyökérelvágás, könnyebb a kiszedési munka, viszont nagyobb a vontatási ellenállás.

A talajlazító és gyökértisztító tartozékok közül a legegyszerűbb a csúsztató-emelő pálcás megoldás. Ennél a barázdafenékhez bizonyos szögben lehelyezett pálcákon csúszik fel a barázdaszelet a növénnyel együtt. Közben a gyökerek között levő föld fellazul, és egy része kihullik. Hosszabb pálcák használatakor kisebb emelkedési szöggel lehet hasonló hatást elérni, mint rövidebb pálcák esetén meredekebb szöggel. Ez utóbbi azonban nagyobb vontatási ellenállást jelent.

A görgők elhelyezése (pálcás görgők) a kiemelőkésen levő villák folytatásaként nem növelte lényegesen a talajellenállást, viszont tovább porhanyította, tördelte a gyökerek közötti talajt, és magasabb szintre hozta az oltványt, megkönnyítette a kiszedést (hazai próbálkozás).

A leghatásosabb lazító- és tisztítóberendezés a késhez csatlakozó rázóvilla. A traktortól kapott meghajtással 350–540 perc frekvenciával, 20–70 mm amplitúdóval az oltványok szinte a felszínre kerülnek, kiszedésük, tisztításuk alig követel fizikai erőkifejtést. A kiszedést nők is könnyen végzik. A vontatási ellenállás kissé csökken.

A vontatási ellenállás csökkentését, a gyökértisztítás javítását célozzák a rezgő (lengő) késsel felszerelt gépek. Ezekkel különösen a mély és nagy gyökérzetű oltványokat (dió, körte, csonthéjasok) érdemes kiszedni.

Eredményesen használják a koronás almaoltványok kitermelésére a FAMO-T típusú kitermelő-kötöző gépet (lásd a csemetetermesztésről szóló részben) nagyobb alávágókéssel (350 mm késnyílás, 350 mm munkamélység), de kötözőberendezés nélkül. Az oldalt, rendre kihordott oltványokat külön menetben kötegelik.

A kötegeket az előzetes minősítésnek megfelelően állítják össze (egy kötegbe csak azonos minőségű oltvány kerül). A külön kötegelési munkát a könnyű, univerzális traktorral is üzemeltethető kötegelőgépek gyorsítják. E gépek érzékenyek a kötözőanyag minőségére (222. ábra).

222. ábra - Kötegelőgép

kepek/222.png


A rázóvillás gépekkel 3–5 km/h, a csúszópálcásokkal 4–8 km/h sebességgel dolgoznak. A könnyű hidas traktorok kitermelőeszközeikkel a kis késnyílás miatt (kivágásveszély) kisebb sebességgel alkalmazhatók. E gépekkel a faiskolai tábla bármely része kitermelhető (a tábla középső sorába is be tud állni a gép).

A kitermelőgépek után 16–20 fő szedi össze, kötegeli az oltványokat. A gépek teljesítményét a kisegítő személyzet határozza meg. Folyamatos munka esetén 40 000–80 000 oltvány termelhető ki naponta egy géppel.

A kitermelt, kötegelt oltványt pótkocsin, teherautón szállítják a vermelőbe vagy tárolóba. A különböző oltványokból a korona- és gyökérméreteikből adódó különbségek miatt változó mennyiség rakható fel a szállító járművekre. Pl. IFA W 50 L Sp típusú tehergépkocsira ponyva nélkül (11,5 m2-es plató) 3500 db őszibarack-, 4500 db kajszi-, 4200 db cseresznye- és 5000–6500 db almaoltvány helyezhető el. Távolsági szállítás esetén (ponyvázott gépkocsi) 15–20%-kal kevesebb a felrakható oltványmennyiség.

Az oltványok rakoncán történő szállításához speciális – legalább 2 m hosszú – raklapokra lenne szükség. E raklapokat áruk és rövid használati idejük nem teszi gazdaságosan felhasználhatóvá.

A vermeléshez vermelőgépeket (ároknyitó) is használnak. A gépekkel meghatározott méretű árkot nyitnak. Ebbe fektetik az oltványokat, és a gép a következő menetben betakarja, befedi a gyökereket, miközben új árkot (barázdát) nyit. A földmaró tárcsával ellátott gépek megfelelően porhanyított földet szórnak a gyökerekre és a gyökerek közé (223. ábra).

223. ábra - Vermelőgép; a) kis gyökérzetű növényekhez, b) oltványokhoz

kepek/223.png