Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsfaiskola - A gyümölcsfák szaporításának elmélete és gyakorlata

Hrotkó Károly

Mezőgazda Kiadó

A gyümölcs-faiskolai termékek tárolása

A gyümölcs-faiskolai termékek tárolása

A tárolás nem csak faiskolai feladat, a vásárolt ültetvényanyagot a telepítésig a gyümölcstermelő üzemek is tárolják.

Az alapanyagok és félkész termékek tárolása szerves része a termesztéstechnológiának. A szaporítóanyagot és a csemetét atermelési folyamatok a természeti viszonyokhoz, illetve egymáshoz való optimális illeszkedése érdekében tárolják a faiskolák. Nem egy esetben a tárolás során lezajló biológiai folyamatok teszik alkalmassá a terméket a további felhasználásra. A szabályozott körülmények között való tárolással változtatható a tárolás időtartama, ami jelentős szervezési előnyöket nyújt.

A késztermékek, az ültetvényanyagok tárolásának célja a minőség megőrzése a kitermelés és értékesítés, illetve a vásárlás és a telepítés között. A faiskolai ültetvényanyagok értékesítése klimatikusan meghatározott telepítésre alkalmas időszakhoz kötődik. Megfelelő tárolási eljárással ez az időszak meghosszabbítható, de a tárolás már nem ad korlátlan lehetőséget az őszi–tavaszi szezonokban áruként jelentkező termékek következő évre való átmentésére. A tárolás a faiskolai ültetvényanyagok piaci árában nem jelentkezik, így a faiskolák abban érdekeltek, hogy készárujukat ősszel értékesítsék, s csak a visszamaradt mennyiséget tárolják a tavaszi értékesítési időszakig. A tárolás így bizonyos mértékben lehetőséget nyújt a kereslet–kínálat ingadozásaihoz való rugalmasabb alkalmazkodásra.

A faiskolai termékek tárolási módja

Tárolás veremben

Az egyik legősibb tárolási módot, a veremben történő tárolást a faiskolai termesztésben csak a rétegezett magvak, esetleg az oltóvesszők és fás dugványok tárolásakor alkalmazzák – ma már egyre csökkenő mértékben.

Verem készíthető kézzel, markológéppel, rendszeres használata esetén célszerű állandó jelleggel, falazott oldalfalakkal elkészíteni.

A szabadföldi veremben való tárolás meglehetősen kiszolgáltatja a növényeket az időjárás viszontagságainak, hőmérséklete nem szabályozható. A veremben történő tárolás kockázatos, nagy veszteségekkel járhat. A tárolt anyag ellenőrzése és mozgatása nehézkes, nagy a kézimunkaigénye.

Tárolás vermelőben

A faiskolai csemete- és ültetvényanyag tárolásának még ma is elterjedt módszere a szabadföldi vermelés. A vermelőben a kiszáradástól, illetve téli vermelés esetén a nagyobb lehűléstől óvjuk meg a csemetéket, illetve az oltványok legérzékenyebb részét, a gyökérzetet úgy, hogy azt nedves földréteggel takarjuk.

Vermelőt bárhol létesíthetünk, ahol erre megfelelő, alacsony talajvízszintű, későn felmelegedő és lehetőleg gyommentes terület áll rendelkezésre. Azt azonban ne tévesszük szem elől, hogy jól megközelíthető legyen. Tartós vermeléshez célszerű állandó területet kijelölni a faiskola központja, a tároló-, illetve rakodóhely közelében, szilárd burkolatú út mellett. A tartós vermelő vagy annak egy része fölé tetőt is építhetünk, ami lényegesen javítja a vermelőben végzett munka feltételeit. Amennyiben a vermelő talaja túlságosan kötött, megfelelő anyagok (homok, tőzeg) bedolgozásával lazítsuk, vagy akár teljes talajcserét is végezhetünk. Laza talajon kisebb erőkifejtéssel végezhetők a vermelési munkák.

Ideiglenes vermeléskor elegendő az oltványkötegek gyökérzetét és a törzs 1/3-át takarni. Tartós vermelés esetén a takarás az oltvány törzsének feléig, csemeténél 2/3-áig érjen. A vermelőárok készítését és a talajjal való takarást lehet gépesíteni (pl. burgonyaprizmázóval vagy vermelőgéppel), de a vermelt áru mozgatása, illetve a tárolás végén a vermelőből való kiszedés csak kézi munkával történhet.

A tavaszi szállításra szánt vagy ősszel nem értékesíthető kitermelt növényeket téli vermelőben helyezhetjük el a szabadban. Ahol az ilyen tartós vermeléshez nincs állandó hely, ott a faiskolai kiépített út mellett, rendszerint a rakodóhely közelében létesített vermelőtáblában helyezik el a növényeket. A tartós vermelés elvei azonosak az ideigleneséivel, a vermelő talaját azonban vermelés előtt jól be kell öntözni és a kötegeket szétbontva a növényeket egy rétegben kell elhelyezni a vermelőbarázdában. A téli vermelőt be kell keríteni, nehogy nyúlkár érje. Ha száraz az ősz vagy a tél vége, úgy olyan mennyiségű vízzel öntözzük be a vermelőt, hogy a gyökerek körül levő talaj jól átnedvesedjék.

A vermelőlétesítés költsége minimális, munkáinak egy része gépesíthető, az ültetvényanyag tárolásának legkisebb beruházási igényű módja.

Hátránya, hogy teljesen ki van szolgáltatva az időjárásnak, így a tárolást megelőző és követő munkáknál (kitermelés, válogatás, telepítés, előkészítés) őszi és tavaszi munkacsúcsok keletkeznek. A vermelés munkaerőigénye 1,5–3-szorosa a polcokon vagy rakodólapon való tárolás munkaigényének. A környezet szabályozhatatlansága folytán nagy veszteségek keletkezhetnek a téli fagyok, a kiszáradás, illetve a rügyek kora tavaszi kihajtása következtében.

Tárolószín

A tárolószínben az alacsony hőmérséklet magasabb külső hőmérséklet esetén is fenntartható éjszakai szellőztetéssel, az ilyen jellegű szabályozás azonban mindig a külső hőmérséklet és az épület szigetelésének függvénye. Az épületek szigetelése az erősebb téli lehűlésekkel szemben általában nem nyújt kellő védelmet, ezért gondoskodni kell a megfelelő fűtésről is. Különösen veszélyesek a tél végi, kora tavaszi felmelegedések, ezért a szigetelést célszerű úgy méretezni, hogy 20 °C-os nappali felmelegedések esetén az éjszaki szellőztetéssel a tároló hőmérséklete ne emelkedjen tartósan 5–6 °C fölé.

A tárolószínben tárolt áru kiszáradását nagy relatív páratartalom (96%) fenntartásával lehet megakadályozni.

A fóliacsomagolással, fóliatakarással kisebb lesz az áruval közvetlenül érintkező légtér, amelyben könnyebb a nagy páratartalom fenntartása. Jó védelmet nyújt a gyökérzet vagy az egész növény nedves közeggel való takarása is,de ez igen munkaigényes s költség- és szállítási többletet jelent.

A tárolószín kialakítását, belső elrendezését a szállítási rendszerrel összhangban kell megtervezni. Csak a nagyobb tárolókban gazdaságos a villás targoncával való szállítás, amelyhez megfelelő padozatot, utakat, ajtókat szükséges építeni. A szállítási-rakodási munkákat jelentősen megkönnyíti, ha a nagyobb teherautók, kamionok kereszt irányban is közlekedhetnek a tárolószínben. A tárolószín főbb közlekedőútjait célszerű lebetonozni.

A tárolószín optimális magassága 4,5–5 m, ezt a magasságot azonban csak villás targoncával, rakodólapos tárolással lehet teljesen kihasználni. Az áru kazalban való tárolása (kötegelt csemete, gyümölcsfaoltvány) esetén kisebb magasság is elegendő.

Az említett környezetszabályozási hátrányok mellett nagy jelentőségű az a szervezési előny,hogy a tárolt áru a tárolószínben bármikor hozzáférhető, a tisztítási, osztályozási munkák a tél folyamán elvégezhetők.

Tárolószín építésével feleslegessé válik mind az ideiglenes, mind a tartós vermelés.

Mivel a tárolószínben a tárolás maximális időtartamát behatárolja a tavaszi felmelegedés, az elsősorban az addig értékesítésre kerülő ültetvényanyag tárolására alkalmas.

Hűtött tárolás

Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb mértékben terjed a faiskolai termékek hűtött tárolása. A faiskoláknak elsősorban a saját felhasználásra kerülő csemete és a rétegezett faiskolai vetőmag hűtött tárolása kifizetődő. Az oltványok esetében a jobb minőségmegőrzés miatt kerül előtérbe. A téli kézben oltásnak is fontos feltétele a hűtött tároló.

A hűtött tárolókban a legfontosabb környezeti tényezők, így a hőmérséklet, a relatív páratartalom, sőt a légtér gázösszetétele és nyomása pontosan szabályozható. Az utóbbi két tényezőnek egyelőre nincs nagyobb jelentősége a faiskolai tárolásban, csak egyes rövid életképességű magvak és érzékenyebb dugványok vákuum alatti, illetve meghatározott gázösszetételű légtérben való tárolásával folynak kísérletek.

A hűtött tárolás legnagyobb előnye a munkacsúcsok csökkentésében rejlik. A szervezési előnyök mellett – különösen gépesített rakodólapos anyagmozgatás esetén – a hűtőtárolás munkaerő-megtakarítással is járhat, nem beszélve arról, hogy kiküszöböli a vermelés nehéz fizikai munkáját.

Lényeges előny a termelési kockázat csökkentése. A tervezéskor és a termelés folyamán kevesebb bizonytalan, előre meg nem határozható tényezővel kell számolni. Évekre előre biztosítható a magtartalék, s a megfelelő szabadföldi talaj- és időjárási viszonyok esetén gyors intézkedéssel a telepítési, vetési vagy szállítási munkák azonnal végrehajthatók.

Nem elhanyagolható a hűtött tárolás jobb minőségmegőrző hatása.

Faiskolai tárolóépület

Faiskolai tároló tervezésekor az üzem termelési szerkezetéből, tárolási igényeiből és pénzügyi lehetőségeiből kell kiindulnunk. A különböző igényű faiskolai termékek korszerű tárolására a tárolószínek és hűtőtermek alkalmasak, amelyeket a feldolgozó- és csomagolóhelyiségekkel komplex egységben célszerű megtervezni és felépíteni az üzem központjában.

A faiskolai termékek tárolási igénye

A tárolt faiskolai termékek nagyon különbözőek, s tárolási igényük is jelentősen eltér egymástól. Ennek következtében több különleges igény is felmerül a hűtőtárolóval kapcsolatban, amelyeket a tervezéskor és az építés során figyelembe kell venni.

A faiskolai vetőmag tárolásának célja, hogy a vetőmagot csírázóképesen, minőségromlás nélkül megőrizzük a felhasználásig. A tárolás időtartama néhány hónaptól több évig terjedhet. A tárolt magtartalék azokban az években nyújt biztonságot a termeléshez, amelyekben időjárási vagy egyéb tényezők miatt a magtermés nem kielégítő.

A rétegezéshez a faiskola 3–8 hónapon keresztül igényelhet tárolóteret. A rétegezőközeggel a vetőmag térfogata mintegy kétszeresére nő, de tárolótérigénye így sem nagy.

Egyéb szaporítóanyagok, szemzőhajtások, oltóvesszők, illetve dugványok, gyökértelen hajtásrészek vagy gyökérdaraboktárolása. Optimális tárolási hőmérsékletük 1 °C körül van. A zöld hajtásrészeket legfeljebb 1 °C-ig lehet hűteni, a szemzőhajtás optimális tárolási hőmérséklete 3–5 °C. A levegő nagy, 95% körüli relatív páratartalmával, a növényanyag nedves közeggel történő takarásával, illetve fóliacsomagolással megakadályozható kiszáradásuk.

A szaporítóanyagok számára biztosított tárolótér jó szervezéssel szinte az év minden szakában jól kihasználható.

A téli kézben oltáshoz bármikor hozzáférhető, nyugalmi állapotban levő csemetére és oltóvesszőre van szükség. Az elkészített oltványokat megfelelő kezelések után nyirkos közegben (tőzeg, fűrészpor), ládákban tárolják a telepítésig.

A csemeték és az ültetvényanyag tárolására a kitermelésük és újbóli telepítésük közötti időszakban van szükség. A tárolás célja itt is az életképesség és a minőség megőrzése.

A szabad gyökérrel kitermelt növények vízfelvétele akadályozott, rövid idő alatt kiszáradnának, életképtelenné válnának.

A tárolás során az egyik legfontosabb feladat a vízveszteség megakadályozása, illetve csökkentése. Ezt a gyökérzetnek vagy a teljes növény nedves közeggel való takarásával, illetve a légtér maximális (96% körüli) relatív páratartalmának biztosításával lehet elérni. A tárolt növények biológiai értékének megőrzéséhez fenn kell tartanunk nyugalmi állapotukat. Ehhez általában a 0 °C körüli hőmérséklet a legmegfelelőbb, a legtöbb fás növényt 0–2 °C között lehet eredményesen tárolni.

A csemete- és az ültetvényanyag betárolásának időpontja október-november hónapokra esik, a kitárolás a tárolási módtól függően márciustól májusig, csemeténél esetleg júniusig tarthat, így mintegy 5–7 hónapos tárolótér-kihasználással számolhatunk.

A tárolóhelyiségek mérete

Az egyes tárolótípusok méreteinek meghatározásakor a tárolni kívánt áru mennyiségét és az elhelyezési módot kell alapul vennünk. Egy m3 hasznos tárolótérben mérettől függően 10–15 000 db csemete vagy 125–135 koronás gyümölcsfaoltvány tárolható.

A tárolószín befogadóképességének meghatározásakor célszerű összehangolni az üzem kitermelési kapacitását, a betárolási kapacitást, s figyelembe kell venni az értékesítés rendszerét is. Ha nagybani értékesítés esetén lehetőség van közvetlenül táblából szállítani, a tárolószín befogadóképességét ennek figyelembevételével határozzuk meg, de mérlegeljük az ebből eredő kockázatot.

A hűtőterem optimális térfogata 400 m3, de 1500 m3 fölé semmiképp sem célszerű növelni, mivel a tárolási időszak vége felé még az áru átcsoportosításával is nagy lehet a feleslegesen hűtött tárolótér.

A hűtőtermek belmagasságát az áru rakodólapos elhelyezéséhez 5 m, polcrendszer esetén 3 m körül célszerű meghatározni. Egy 400 m3-es hűtőteremben 50%-os térkihasználással számolva mintegy 1 millió csemetét tárolhatunk. Sok fajjal, termékkel dolgozó faiskolában célszerű kisebb méretű termeket is építeni, így lehetőség nyílik a különböző igényű áruk elkülönített tárolására.

A tárolók hűtése

Az első tárolók ún. köpenyhűtésű kamrák voltak. A hűtőfolyadék a kamra dupla fala között elhelyezett csőkígyóban az egész falfelületet hűtötte. E rendszer előnye, hogy rendkívül nagy a hőleadó felület, és így a belső falaknak alig valamivel kell a terem megkívánt hőmérséklete alatt lenniük. Ez megkönnyíti a hűtés egyenletes eloszlását, a hőingadozások kisebb mértékűek (nagyobb a hőtehetetlenség), nincs párakicsapódás, tehát a levegő nedvességtartalmát könnyebb a megkívánt értéken tartani, a hűtött térben az egyenletes hőmérséklet fenntartása érdekében elmarad a levegő intenzív áramoltatása.

Előnyei mellett hátránya e rendszernek, hogy 30–35%-kal drágább és nehéz a karbantartása a falak közötti csatornák miatt.

Ma már szinte kizárólag a direkt hűtést (közvetlen befúvás) alkalmazzák a faiskolai tárolókban. E tárolókban 6–7 hónapig téli nyugalmi állapotban tartják a növényeket. A tárolt növények vesztesége a belső hőmérséklettől és a relatív páratartalomtól függ.

Az optimális tárolás 0 °C, +1 °C körüli hőmérsékleten történik. Ezen a hőmérsékleten az anyagcsere-folyamatok a minimumra csökkennek, és így több tartalék energia marad a növényekben a kiültetés utáni időszakra. A túl alacsony hőmérsékletű hűtés veszélyes, mert ha a sejtnedv magfagy, beáll a növények fagyhalála. Egyes növényeknél ez már –6 °C közelében bekövetkezik. A hőmérséklet-ingadozás kívánt értéke ±0,5 °C.

A nedvességveszteség csökkentése a hűtőlevegő nedvességtartalmától, illetve nedvességhiányától függ. Ez a nedvességhiány az optimálisnak tartott 96–98% relatív páratartalom és a tényleges páratartalom közötti különbség. Minél jobban sikerül megközelíteni az optimális páratartalmat a hűtőlevegőben (mely különböző hőmérsékleteken más-más abszolút páratartalmat jelent), annál kisebb a növény vízvesztesége, kiszáradása. A túl nagy relatív páratartalomnál, 0 °C fölött, gombás betegségek léphetnek fel, ezért lehetőleg ezt kerülni kell, illetve hatékony védekezés szükséges.

A levegő szárító hatását lehet mérsékelni, ha olyan légelosztó rendszert választunk, amelynél nem lépnek fel 0,5 m/s-nál nagyobb légsebességek a tárolt anyag felületén. Mivel általában az elpárologtatók közvetlen közelében nagyobbak a sebességértékek, itt fóliával le kell takarni a növényrakatot, a levegő áramlási irányát módosítani kell, hogy közvetlenül ne érje a tárolt növényeket.

A hűtőkamrában különböző hőveszteségek lépnek fel – azaz melegszik a kamra –, ennek ellensúlyozását szolgálják a hűtőberendezések, hőleadók.

A hőveszteségek jelentősége nem egyforma. A lehűtéskor fellépő maximális hűtési igény esetén pl. 440 m3-es gyümölcstárolónál a veszteségek aránya a következő

Q1 (transzmissziós hő) 14,7%,

Q2 (lehűtési hő) 54,8%,

Q3 (légzési hő) 13,5%,

Q4 (berendezések) 7,5%,

Q5 (légcsere) 8,7%,

Q6 (párásítás) 0,8%.

Mint látható, az összes hűtési teljesítmény kb. fele az anyag lehűtésére fordítódik. Ez az arány csökkenthető, ha egyszerre kevesebb árut hozunk be, ha a nappal kiszedett, felmelegedett csemetéket éjszaka lehűtjük a tárolón kívül, és így hidegebb anyagot küldünk tovább. A lehűtött anyag tartós tárolásakor lecsökken a hűtőgépek igénybevétele, és a külső hőmérséklettől függően csak 20–35% terheléssel kell számolni. Általában jó gyakorlati érték, ha a hűtőkamránál a hűtési rendszer hőelvonó képessége (hűtőképesség) olyan nagy, hogy a tároló m3-enként 300 W (25–35 kcal/h) teljesítményt biztosít.

A tárolók építésekor a 0,35 W/m2 °K (0,3–4 kcal/m2h °C) hőátbocsátási tényező nemcsak a hőveszteségek minimális értéken tartása végett fontos, hanem a pára lecsapódása szempontjából is. Ez megfelelő hőszigetelési érték ahhoz, hogy egy esetleges –15 °C-os külső hőmérséklet alkalmával ne deresedjenek a belső falak.

A páradiffúzió (párabehatolás és -lecsapódás) miatt – amely a különböző levegő-hőmérsékleten levő vízgőzök nyomáskülönbségéből áll elő, a kívülről befelé áramló víz a hideg felületen lecsapódhat és nedvesíti a falat (izzad a fal) – a magasabb hőmérsékletű faloldalon megfelelő szigetelésről is kell gondoskodni.

Hűtőközegként általában ammóniát és freont használnak. A hűtőközegek jellemző tulajdonsága, hogy különböző nyomásokon más-más hőmérsékleten párolognak el. Mivel a faiskolai tárolókban nagyon lényeges a megfelelő páratartalom, az elpárologtató felületét nem szabad túlzottan lehűteni. A kívánt érték –5 °C. Ha ennél alacsonyabb a hőmérséklete, akkor intenzív jegesedés lép fel. A jegesedés rontja az elpárologtató hatásfokát, és szerkezeti károsodást is okozhat.

A jegesedés veszélye miatt ajánlatos, ha az elpárologtató lamellák közötti hézag minimum 7 mm. Természetesen a magasabb elpárologtatási hőmérséklet nagyobb hűtőfelületet igényel, mert az elpárologtató és a levegő közötti hőmérséklet-különbség kisebb.

A nagyobb hűtőfelületet több egység léghűtővel (unit cooler) tudjuk biztosítani, ez emeli a beruházási költségeket. A biztonságos tárolás azonban feltétlenül megkívánja többletberuházást.

A szabályozószelep helyes értékre történő beállítását (–5 °C eléréséhez) a gyakorlatban úgy tudjuk a legegyszerűbben ellenőrizni, hogy a szívócsőnél nem lehet deresedés, a nyomócső pedig kézmeleg.

A páratartalom biztosítására bevált megoldás, ha 1–2 óránként 5–10 percre leállítjuk a hűtési folyamatot, de az elpárologtató ventilátorát tovább üzemeltetjük. Ekkor elektromos leolvasztóval, vízbeporlasztással vagy csak a levegő cirkuláltatásával a jég leolvad, és a víz egy része visszakerül a légtérbe. A leolvasztás ideje alatt külön párásítóegységeket is üzemeltethetünk. Ezek automatikus vezérlésűek vagy kapcsolóóra által vezéreltek. Teljesítményüket úgy kell megválasztani, hogy a 0,5 1/m3/nap vízmennyiséget az aránylag rövid üzemelési idejük alatt be tudják porlasztani a légtérbe.

A vízveszteség pótlására ajánlatos néha öntözőrózsával is meglocsolni és kiültetéskor vízben áztatni a növényeket.

A tárolt áru elhelyezése

A legegyszerűbb módja az alacsony prizmában vagy kazalban való tárolás. A rétegezett magot prizmában legfeljebb 30–50 cm magasságig, a csemetét és az oltványt pedig gyökerével kifelé elhelyezve legfeljebb 1,5–2 m magas kazlakban tárolhatjuk. Az ilyen elhelyezéssel a tárolóteret nem tudjuk teljes egészében kihasználni, ez csak az alacsony (3 m-ig) építésű hűtőteremben jöhet szóba, másrészt is nagyon jelentős az anyagmozgatás kézimunka-igénye. Teremhűtés esetén a kazlak belsejében a légcirkuláció akadályozott, ott a levegő felmelegedhet, ami könnyen penészesedéshez vezethet.

A hűtőterem merev polcrendszerrel való beépítése mintegy 50%-kal csökkenti a tárolókapacitást, s megnehezíti más célra történő hasznosítását, de nem kerülhető el a sok fajhoz tartozó szaporítóanyag (mag, oltóvessző, szemzőhajtás, dugvány) és csemete tárolásakor.

A gördíthető polcrendszer javítja a hűtőtér kihasználását, másrészt alkalmazásával az anyagmozgatáskor munkaerő takarítható meg.

A nagyobb mennyiségű rétegezett magot elhelyezhetjük kis hűtőládákban, fóliazsákokban, rakodólapon vagy tartályládákban, így mozgatása gépesíthető.

A ládákat azonban úgy kell elhelyezni, hogy a mag a rendszeres ellenőrzések alkalmával jól áttekinthető legyen. Ugyanaz vonatkozik a rétegezőközegben elhelyezett ládában tárolt egyéb szaporítóanyagra (fás dugvány, oltóvessző) is. A rakodólapok, tartályládák egymásra helyezésével a hűtőtér jól kihasználható. A faiskolai szállításban, így a tárolásban is az ún. rakoncás rakodólapok használata terjed. Az oldalrácsos rakodólapok előnye a tartályládákkal szemben az anyagtakarékos kivitel mellett a hűtőtároláskor abban mutatkozik meg, hogy nem zárjuk el az utat a légcirkuláció elől, bennük az áru kevésbé van kitéve a befülledésnek. Ezen túlmenően a rakodólapot targonca nélkül is lehet használni.

A polcokat és a rakatokat úgy helyezzük el, hogy azok a légcirkulációt a lehető legkevésbé gátolják, a falak mentén pedig mindenütt hagyjunk 20–40 cm-es légteret.

A növények előkészítése és ápolása a tárolás folyamán

A tárolandó csemeték és oltványok tápanyagellátását úgy kell alakítani, hogy növényeink elegendő tartalék tápanyaggal rendelkezzenek a tárolás és az azt követő felhasználás (telepítés) időszakára. A kitermelést lehetőleg minél később végezzük, s a nevelés és a kitermelés során kerülni kell minden olyan műveletet, ami friss sebet okozna. Különösen a verőszíjas lombtalanító gépek sebzik meg gyakran a csemetéket, de ez az oltványok kézi lombtalanításakor is előfordulhat.

A tárolótérben kiszáradásuk megakadályozására a növényeket és a padlót 2–3 naponként finoman be kell permetezni, vagy finom porlasztókkal gondoskodni kell a páratartalom automatikus szabályozásáról. Köpenyhűtéskor permetezésre csak a tárolási időszak második felében lehet szükség. A növényanyag permetezése mindig eredményesebb, mivel nagyobb párologtatófelületet jelent, mint a padló. A páratartalmat és a hőmérsékletet előzetesen hitelesített termohigrográffal ellenőrizzük.

A minőségmegőrzés tekintetében a csemeték és az oltványok hűtött tárolásával érhetjük el a legjobb eredményeket. Egy hazai kísérletben (224. ábra) hűtőben tárolt őszibarackoltványoknál a törzs- és a koronavesszők víztartalma 7–14%-kal volt nagyobb a különböző vermelés módokhoz viszonyítva, s a telepítés után közel 100%-os eredést lehetett elérni. A vermelési módok közül legjobb a döntött, terített vermelés, ezzel a módszerrel kisebb a vízveszteség, s elfogadható az oltványok eredése is.

224. ábra - A víztartalom és oltványeredés a tárolási módtól függően (Bene–Körtvély 1983)

kepek/224.png


Az álló, illetve a köteges vermelés a törzs és a koronavesszők, a köteges pedig a gyökér nagymérvű vízveszteségével jár, az így tárolt oltványok rosszul erednek, s nagyon fogékonyak a Pseudomonas és a Leucostoma fajok fertőzésére.

A faiskolai áru bértárolása

Kisebb, hűtött tárolóval nem rendelkező faiskolák vagy telepítőüzemek, amennyiben a közelben erre alkalmas hűtőtároló van, gazdaságos bértárolással tarthatják el a felhasználásig a csemetéket, a rétegezett vetőmagot, a kézben oltott vagy a telepítésre vásárolt oltványokat. Ebben az esetben viszont mindazokat az előnyöket elveszítik, amelyek a hűtőtároló, a tárolószín és a feldolgozóhelyiségek komplex egységéből adódnak.

A faiskolai termékek bértárolására minden olyan hűtőterem alkalmas, ahol a szükséges 0–2 °C hőmérsékletet biztosítani lehet.

Több gondot okoz a csekély páratartalom, ugyanis a nem faiskolai célú hűtőtárolókban többnyire nincs páradúsító berendezés. Ezekben a tárolókban az áru víztartalmát fóliacsomagolással vagy nedves közegben (fűrészpor, tőzeg) elhelyezve őrizhetjük meg.

Lehetőleg olyan méretű hűtőkamrát válasszunk, amelyet teljes egészében ki tudunk használni a faiskolai termékkel. Erre nincs mindig lehetőség, mivel a gyümölcstárolásra épült hűtőtárolók termei a faiskolai hűtőtermeknél jóval nagyobb méretűek. Érett gyümölccsel együtt faiskolai árut ne tároljunk, mivel anyagcseretermékeik (főleg az etilén) károsítják a fás növényeket, de a rétegezett magvak csírázására is hátrányosak (rügyek kihajtása, csírázás)!

Bértárolás esetén gyakran le kell mondanunk a tárolás közbeni feldolgozásról, mivel a szállítás költségei túlságosan megnőnének. Így az árut telepítésre vagy értékesítésre teljesen előkészítve kell betárolni. A betároláskor a jobb kihasználás végett tervezzük meg előre az áruk elrendezését. A hűtőházak szállítási rendszeréhez legjobban a rakoncás rakodólapok alkalmazhatók.

A faiskolai termékek tárolásának növényvédelmi kérdései

A gyümölcs-faiskolai szaporítóanyagok tárolását, csomagolását és szállítását az MSZ–80 0238/5,a gyümölcs-faiskolai ültetvényanyagok csomagolását, szállítását és tárolását az MSZ 17641 /4. számú szabvány írja elő kötelező érvénnyel.

Elsőrendű követelmény, hogy az áru azonosítható legyen, keveredés ne fordulhasson elő, az anyag ne sérüljön, és ne következzék be minőségromlás, fertőzés (Probocskai 1969; Hrotkó 1985).

A rétegezett magvakat a fajonként előírt ideig, az oltóvesszőket a novemberi szedéstől az áprilisi felhasználásig, a fás dugványokat pedig az ültetésig tárolhatjuk veremben. A tárolás alatt nincs lehetőség az anyag megbontására, rendszeres ellenőrzésére, ezért kockázatos. A szabadföldi verembe gyakran befészkeli magát a kósza pocok (Arvicola terrestris),a mezei pocok (Microtus arvalis) vagy a házi egér (Mus musculus),megrágják a magvakat vagy a vesszők kérgét. Ellenük a járatok, lyukak felderítése után az Arvalin (2–3 db lyukanként), Critox (járatonként 1 patron), Polytanol (1–2 g járatonként) vagy a Redentin 75 (1–2 g járatonként) használható.

A legnagyobb veszély szabadföldi vermelőben, hogy a gyökérzet megfagy. Ezért nagyon fontos, hogy a gyökereket porhanyós föld vagy egyéb vermelőanyag (homok, tőzeg) hézagmentesen borítsa. A gyökérnyaknál taposással kell tömöríteni, majd föl kell kupacolni a földet. A dugványokat (a polaritásnak megfelelően) úgy kell elhelyezni a vermelőben, hogy a vermelőanyag a dugvány felső részétől mérve legalább 30 cm vastagon takarja őket.

A faiskolai növényanyagot a tárolás alatt elsősorban a sebparazita kórokozók támadják meg. Ezek egy része speciálisan gyümölcskórokozó (Pseudomonas és Leucostoma fajok), többségük viszont az általános tárolási körülmények között minden szerves anyagot megfertőző gombafajok (Alternaria, Botrytis, Fusarium, Penicillium, Stemphyllium és egyéb szaprofiton fajok). A szürkepenész (Botrytis cinerea) szellőzetlen körülmények között, magas hőmérsékleten és páratartalomban a túl nagy, tömött, levegőtlen kazlakba rakott növények ép szövetét (a még nedvkeringésben levő, nem beérett hajtáscsúcsokat) is megtámadja a kutikula áttörésével. A növények tárolási betegségekre való érzékenységét növeli, ha azok a faiskolai termesztés alatt túlzott nitrogéntáplálás következtében laza szövetűek.

A faiskolai nevelés és kitermelés során minden olyan műveletet kerülni kell, amely fölösleges sebzést okozna a gyökérzeten vagy a hajtásrendszeren. A kitermelés és szállítás során megsérült anyagot tegyük félre, a roncsolt sebeket metsszük simára, a sérült ágakat távolítsuk el. Az oltványok túl korai kézi lombtalanításakor a levelek erőszakos – az elválasztó szövetréteg kialakulása előtti – letépése a még be nem érett vesszőkön, a levélnyelek helyén okoz sebeket. A meleg, nedves fűrészporban a gyökérzet növekedése, vízfelvétele megindul. Ha a hajtásrendszer már felkészült a télre, megkapta az első hideghatást, kihajt; ha még nem érett be, akkor a héj fölrepedezik, és rendellenes kalluszosodás indul meg (Véghelyi 1988) (225. ábra).

225. ábra - A körteoltvány héja felreped a magas hőmérséklet hatására (Fotó: Migend)

kepek/225.png


A toxikus hatású vegyszerek helytelen használata csak egészen szélsőséges esetben okoz nyílt sebet.

A héjon látható perzselt foltok csak a növekedés megindulása után, a törzs és vessző vastagodásakor repednek fel.

A kitermelés előtt 3 alkalommal lombtalanítási céllal végzett rezes permetezés gombaölő hatása is nagyon jó. Ha a lombtalanítást nem rézzel végezték, akkor a kitermelés előtt Rézoxikloriddal (0,3% ) kell permetezni.

A betárolás előtti permetezés vagy a kötegek permetlébe való bemártása védelmet nyújt a kezdeti időszakban. A tárolótérben 3–4 hetenként kell permetezni. Permetezésre, bemártásra a Buvicid K, a Merpan 50 WP, a Chinoin Fundazol 50 WP (0,1%), a Rovral 25 FW (0,1%) ajánlható gombás betegségek ellen.