Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsfaiskola - A gyümölcsfák szaporításának elmélete és gyakorlata

Hrotkó Károly

Mezőgazda Kiadó

A gyümölcs-faiskolai termelés egyes ökonómiai kérdései

A gyümölcs-faiskolai termelés egyes ökonómiai kérdései

A faiskolai termelés költségösszetevőinek alakulása

A faiskolai termelés közvetlen költségeiben az anyagköltség szembetűnően nagy részaránnyal szerepel (45. táblázat). A faiskolai termesztés tőkeigényes ágazat, a termelés a forgóeszközöket is hosszú ideig leköti.

45. táblázat. A közvetlen költségösszetevők százalékos megoszlása almaoltvány nevelésnél (Szabó, 1980)

A gyümölcsfaoltvány-neveléskor az anyagköltség 80–90%-a az első évben merül fel az alanycsemete, az oltócsap, a szemzőhajtás, a szerves és a műtrágya, a talajfertőtlenítő és a növényvédő szer költségeinek formájában.

Az elmondottakból következik, hogy a faiskolai termesztés az anyagköltségek változására rendkívül érzékeny. Hasonlóképpen érzékenyen reagál ez az ágazat minden olyan közgazdasági változásra, amelynek következtében a forgóeszköz-lekötés kamat- és adóterhei változnak.

Hasonló a helyzet a csemetenevelés különböző változatainál is, ahol az állandó költségek részaránya igen nagy, ennek következtében a jövedelmezőséget alapvetően meghatározó tényező a kihozatal (Szabó 1980; 1984).

Élőmunkaigény

A faiskolai termesztés élőmunkaigénye a kertészeti ágazatok között közismerten nagy, a közvetlen költségösszetevők között azonban az anyagköltségek nagy aránya miatt csupán 18–45%-ot tesz ki. A gyümölcsfaoltvány nevelésénél az élőmunka költségének aránya kisebb, míg a többévi ápolást igénylő díszfáknál, fenyőknél nagyobb.

A faiskolai szakirodalom korábban a gyümölcs-faiskolai termesztés munkaerőigényét 0,5–1 fő/ha-ban határozta meg. Az almaoltvány-nevelésre vonatkozóan pontosabb és részletesebb adatokat tartalmaz a 46. táblázat.

Az egyes műveletek közül legnagyobb a szemzés (oltás) és a növényápolás (vadalás, hónaljazás, törzs- és koronanevelés stb.) élőmunkaigénye, ez az összes munkaóra-szükséglet 48–54%-át teszi ki. A második helyen a kitermelés munkái szerepelnek 13–16%-kal, amit nagyságrendben az egyéb munkák és a telepítés követnek.

46. táblázat. Az ezer almaoltvány előállításához szükséges élőmunka mennyisége (Szabó, 1980)

A munkaerőigény nem egyenletes, idényjellegű, mintegy 70%-ban a nyári időszakban jelentkezik. A legfontosabb munkacsúcsok a szemzés (augusztus) és a kitermelés (október–november) időszakában alakulnak ki.

A területegységenkénti egyedszám növelése a minőség szempontjából még ésszerű mértékig kedvezőbb fajlagos élőmunka-felhasználást eredményez, s ugyanilyen hatása van a kihozatali arányok javításának.

A gépi munkák költségaránya az egyes faiskolai kultúrák esetében eltérően alakul, de aránya az egyéb költségtényezők nagysága miatt a gyümölcsfaiskolában viszonylag csekély.

Az oltványnevelés jövedelmezősége

A faiskolai termesztés az egyik legintenzívebb kertészeti ágazat. A gyümölcsfaoltvány-nevelés kétévi bruttó árbevétele mai árakon számolva hektáronként 10–20 millió Ft között alakul.

A faiskolai termesztés a vállalkozás pénzeszközeit több évre leköti. Egészséges gazdálkodás esetén a nyereség arányának meg kell haladnia a lekötött tőke mindenkori kamathozadékát.

A szemzéssel nevelt almaoltványok jövedelmezősége általában nagyobb, a kézbenoltásos technológiai jövedelmezősége nem kielégítő, a faiskolák korábban csak téli foglalkoztatási gondjaik, valamint a piaci igények rugalmasabb követése miatt folyamodtak ehhez a technológiához. A szemzéssel nevelt csonthéjas oltványok esetében a kisebb kihozatali arányok miatt eleve szerényebb jövedelemmel lehet csak számolni azonos értékesítési ár mellett.

A jövedelmezőség nagymértékben a kihozatali eredményektől függ (47. táblázat). A gyümölcsfaoltványok kihozatali arányait egyéb technológiai tényezők mellett főleg a beszemezhető csemete és a szemzéskihajtás aránya határozza meg.

47. táblázat. Az almaoltvány-nevelés jövedelmezősége a kihozatali arányok függvényében (Szabó, 1980, kalkulált adatok)

A modellszámítások szerint a 45%-os kihozatali arány már olyan kis jövedelmet adott 1980-ban (18,6Ft/100 Ft bruttó költség), ami már akkor sem fedezte a befektetett tőke kamathozadékát. A kézben oltott oltványneveléskor már a 60–65%-os kihozatali arány is a jövedelmezőségi szint alatt maradt, ezen a szinten az oltványnevelés már könnyen veszteségessé válhat.

Mint kockázati tényező a jövedelmezőségre jelentős hatással van a szaporított fajta keresettsége is. Az inkurrenciából adódó selejtezés a gyümölcsfaoltványoknál a hazai faiskolákban 10–15% között alakul, de hasonló értékekkel számolnak az USA faiskoláiban is (Heuser 1988). Ha a fajta nem eladható, selejtezése meghaladja a 15%-ot, szaporítása már nem gazdaságos. Szabó (1980) számításai szerint a keresett fajták esetében, ahol minden oltvány értékesíthető, a 100 Ft bruttó költségre eső jövedelem az átlagos fajtákhoz viszonyítva 25–40%-kal növelhető úgy, hogy a nagyobb érték az kisebb kihozatali arányok mellett jelentkezik. Ez azt is jelenti, hogy a gyengébb kihozatal esetén csak akkor lehet jövedelmező a termelés, ha jó fajtaválasztással és eredményes piaci munkával elérik a közel 100%-os értékesítési arányt.