Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsfaiskola - A gyümölcsfák szaporításának elmélete és gyakorlata

Hrotkó Károly

Mezőgazda Kiadó

A körte alanyai

A körte alanyai

A magyar körtetermesztés alanyhasználatát az európaival ellentétes tendenciák jellemezték az elmúlt évtizedekben, a faiskolák 90% körüli arányban az oltványokat vadkörte magoncokra szemezték, míg a legtöbb körtetermesztő országban a törpe növekedésű birsalanyok aránya növekedett (Hrotkó 1995, Bach és tsai. 1998).

258. ábra - A körte-alanyhasználat a magyar faiskolákban 1984–1997 között (Hrotkó 1995 és Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

kepek/258.png


A körtealanyok túlsúlyát csak részben indokolja az a tény, hogy ez az alany jobban elviseli a magas mésztartalmú talajokat és az öntözetlen körülményeket. A 90-es évek elejétől a birs alanyok aránya kismértékű növekedést mutat (258. ábra), ami az intenzív üzemi ültetvények telepítőinek növekvő érdeklődését jelzi.

A birs- és naspolyafajtákat a faiskolákban általában birsalanyokra szemzik. Az utóbbi időszakban az alanyhiány miatt felmerült a vadkörtemagoncok használatának kérdése. Az oltványiskolában a birsfajták eredése vadkörtemagoncon általában gyengébb, mint birseken, az oltványok növekedése sem kielégítő, ezért ez a megoldás nem előnyös.

Az alanyhasználat technológiai és ökológiai tényezői

A különböző körtealanyok használatával a körtefák méretét az almához hasonlóan igen tág határok között lehet szabályozni. A legnagyobb fokú törpítést rokon nemzetségek fajaival lehet elérni (Amelanchier, Sorbus, Crataegus, Cydonia), amelyeknél nehéz eldönteni, hogy hol a határ az összeférhetetlenség és a törpítés között. Az ilyen erősen törpítő fajok közül legelterjedtebben használják a birseket körtealanyként, az európai intenzív körteültetvényeknek ez a legfontosabb alanya. A körte fajok magoncai közül csak az utóbbi évtizedben indult meg egy széles körű szelekciós munka, melynek eredményeként ma már vannak törpítő hatású körte alanyaink, de ezek közül csak néhány éri el azt a törpítő hatást, amelyet a birsnél már megszoktunk.

A hazai klímához leginkább a körte alkalmazkodik, a birs kevésbé hidegtűrő és télálló, s a szárazságot sem képes úgy elviselni, mint a körte magoncok. Azokon a vidékeken, ahol bizonyos veszélyes kórokozók, mint például a körtepusztulás és a tűzelhalás fellépnek, ott az alany kiválasztásnál a betegségekkel szembeni rezisztencia a meghatározó tényező.

A körtepusztulást egy mikoplazma okozza, melyet a körte levélbolha terjeszt. A mikoplazma egyelőre Északnyugat-Amerikában és Európa bizonyos területein terjedt el, de terjedése várható mindenütt, ahol a körte levélbolha megél. A körtepusztulás tünetei toleráns nemes fajta és érzékeny alany esetében jelentkeznek kifejezetten. A levélbolha megfertőzi a fát, ahol a mikoplazma szaporodni és terjedni kezd a floémben. Ha átjut az oltási helyen az érzékeny alanyba, ott a háncs azonnali pusztulását okozza. Ez a háncspusztulás a gyökerek éhezéséhez, csenevész növekedéshez, később pedig a növény pusztulásához vezet. Magonc alanyok annyiban jelentenek veszélyt, hogy a toleráns populációban is mindig előfordul bizonyos arányban érzékeny egyed, ami megfertőződve elpusztul, a rezisztens klónoknál viszont minden egyed ugyanolyan mértékben rezisztens. A körte mikoplazmás pusztulására leginkább érzékenyek a P. ussuriensis és a P. pyrifolia, legkevésbé pedig a P. betulifolia.

Az ásványi tápelemek felvételében fontos tényező a talaj kémhatása. A magas pH-jú talajokon a körte gyakran klorotikus tüneteket mutat, ha az alany gyökere nem képes felvenni a vasat. A birsalanynak a mészérzékenysége és a magas pH-jú talajokon jelentkező klorózisa közismert problémája a körtetermesztésnek. A leginkább érzékeny körtefajok a P. pashia, P. fauriei, P. betulifolia és a P. calleriana, míg a P. eleagrifolia és a P. amygdaliformis akár 8,0 pH mellett is egészséges lombszínt mutat. A Sorbus és Amelanchier alanyok viszont savas talajokon olyan sok mangánt képesek felvenni a talajból, hogy az végül toxicitáshoz vezet.

A közbeoltást több okból is használják a körtetermesztők, bizonyos fajtákkal hidegtűrőbb törzset lehet nevelni, tűzelhalásra rezisztens törzset lehet közbeoltani, de leggyakoribb a birsalanyon az inkompatibilitás elkerülése érdekében végzett közbeoltás.

A körtének korábban egyetlen növekedést mérséklő hatású alanya volt a birs, sok körtefajta azonban a birssel összeférhetetlen. Ilyennek ismerték többek között a ’Vilmos körte’, a ’Clapp kedveltje’, a ’Bosc kobakja’, a ’Guyot Gyula’, az ’Avranchesi jó Lujza’, a ’Drouard elnök’, a ’Társulati esperes’, az ’Alexander Lucas’, és a ’Winter Nelis’ fajtákat. A legismertebb összeférhető fajták: ’Hardy vajkörte’, ’Diel vajkörte’, ’Papkörte’, ’Hardenpont téli vajkörte’, ’Serres Olivér’, ’Esperen bergamottja’, ’Fétel apát’, ’Anjou’, ’Comice’, ’Nemes Krasszán’. Közbeoltásra nálunk főleg a ’Hardy vajkörte’-t, Amerikában az ’Old Home’ fajtát használták. A legtöbb ázsiai körtefajta kompatibilitása nem kielégítő birs alanyon (Haas és Hildebrandt 1967, Probocskai 1969, Lombard és Westwood 1987).

Bizonyos vírusbetegségek fokozzák az inkompatibilitási tüneteket, ilyen a körte érsárgulás (PVYV), vagy a körte gyűrűsmozaik (CLSV) (Sansavini és tsai. 1980). Az összeférhetetlenségi tünetek hőterápiával vírusmentesített alany és nemes használatával mérséklődnek, vagy nem is jelentkeznek, ez azonban a birs ökológiai alkalmazkodóképességén nem javít.

Körtealanyfajok (Pyrus sp.)

Körtemagoncok

A különböző származású körtemagoncokat világszerte használják körtealanyként, a forgalomban levő magoncok, magoncfajták különböző fajokhoz tartoznak. Leginkább kézenfekvő az alanymag nyerése az ipari feldolgozásra termesztett körtefajtákból (Pyrus communis). Az USA-ban a körtemagot zömmel a ’Vilmos körte’ fajtából nyerik, a magonc ’Bartlett seedling’ néven kerül forgalomba. Nyugat-Európában az előbbi fajtán kívül a mustkörték jöhetnek még számításba (pl. ’Kirchensaller mostbirne’). Nálunk a hasonló jellegű ’Kieffer körte’ fajtából van kisebb magtermő ültetvény Cegléden. A honos vadkörte állományból (Pyrus pyraster) szelektáltak magtermő klónokat, mivel ezek magkihozatali aránya jobb volt. A ceglédi vírusmentes magtermő ültetvényben a legjobb magot adó vadkörte, az ’Egervár II’ adja a mag zömét (Nyujtó 1987, Surányi és Szabó 1992). Az alanyként használatos körtefajok közül említésre méltó még a Pyrus betulifolia, melynek a szárazságot is tűrő magoncait az ázsiai körtetermesztő országok előszeretettel használják a nashi alanyaként. Kínában a legfontosabb körtealany (Hrotkó 1996), még magas pH-jú meszes talajokon is telepítik. Probocskai (1983) alanykísérletében a P. betulifolia magoncok körtefajtáinkkal összeférhetőnek bizonyultak, a ráoltott fák mérete a vadkörte magoncokhoz hasonló, vagy azoknál 10–20%-kal kisebb, de egyes amerikai adatok szerint erősebb növekedésű is lehet (Lombard és Westwood 1987).

’Egervár I.’ és ’Egervár II.’

A fája erőteljes növekedésű, terebélyes koronát nevel. Gyümölcse kicsi vagy középnagy, sárgás színű, az első augusztus elején, a második szeptember elején érik. Ezermagtömege 30–35 g, magja a magiskolában jól kel. A csemete a faiskolában karógyökér képzésére hajlamos, a gyökerek visszametszése (gyökéralávágás) ajánlatos a csemetenevelés során. Nem szabad túl sűrűn vetni, hogy kellően megerősödhessenek a csemeték a magiskolában. Az oltványiskolában július közepén, végén szokták szemezni, mert később nagy veszélye van a növekedés leállásának. A rászemzett fajták szemzéseredése négy fajta és több év átlagában 91% volt Cegléden. Gyökérzete ritka, a csemete a karógyökér visszavágásának a helyén kevés gyökérágat fejleszt, a gyökér többnyire vastag, nem elágazódó, gyökérnyaka hosszú. A magoncokra oltott fajták erős növekedésű, egészséges és hosszú életű fákat nevelnek a gyümölcsösben, a klorózisra kevésbé érzékenyek. A gyökérgolyvára a vadkörtemagoncok igen érzékenyek. A magoncalanyú oltványok a gyümölcsösben későn fordulnak termőre és hajlamosak a szakaszos terméshozásra (Probocskai 1983, Nyujtó 1987, Surányi és Szabó 1992, Harsányi és Mádyné 1998).

Ivartalanul szaporítható körtealanyok

Ígéretes megoldásnak tűnnek a hazai körtetermesztés számára az ivartalanul szaporítható körtealanyok, az OH × F hibridek. Az ’Old Home’ és a ’Farmingdale’ keresztezésével állította elő a sorozatot Lyle Brooks oregoni nemesítő (Brooks 1984). Az alanyok mind rezisztensek az Erwinia amylovora és a körte mikoplazmás betegsége, a Pear decline fertőzéssel szemben. Kompatibilitásuk az európai és az ázsiai körtefajtákkal (nashi) egyaránt kiváló. A magoncalanyokhoz viszonyítva korábban termőre fordulnak, bőven és darabos gyümölcsöt teremnek a fák. Magas mésztartalmú talajokon sem érzékenyek a klorózisra, teljesen télállóak, tő- és gyökérsarjakat pedig csak igen ritkán képeznek. Az egyes hibridek már faiskolai forgalomban vannak, jelentősebb különbség közöttük a növekedésben és a szaporítási tulajdonságokban jelentkezik (Westwood és Lombard 1983, Brooks 1984, Lombard és Westwood 1987).

A franciaországi Angers kutatóállomásán szintén törpítő hatású és ivartalanul szaporítható körtealanyok nemesítése folyik, alanyaik azonban még nem kerültek faiskolai forgalomba (Brossier 1977). Németországban viszont az OHxF alanyok és más körtefajták keresztezésével kísérleteznek az ökológiai viszonyokhoz jobban alkalmazkodó törpe körtealanyok előállítása érdekében. Első eredményük a ’Pyrodwarf’ néven 1993-ban bejelentett alanyfajta (Jacob 1993). Olaszországban helyi fajták magoncai közül szelektálták a ’Fox 11’ féltörpe és ’Fox 16’ középerős körtealanyt. A sorozatból további fajták várhatók (Bassi és tsai. 1996).

OH × F hibridek

’OH × F 51’ Faiskolai forgalomba ’OHF Delbard® 51’ néven került Franciaországban.

Féltörpe-középerős növekedésű alany, a ráoltott fák méretét a magonchoz viszonyítva 40–50%-kal mérsékli. Hajtás- és fásdugványozással szaporítják, de gyakori a faiskolai forgalomban a mikroszaporításból származó csemete. Viszonylag jól gyökeresedik. Gyökérzete jól rögzíti a fát a talajban. A fajták termőképessége és a gyümölcs minősége ezen az alanyon jó. Az alany rezisztens a tűzelhalással szemben (Westwood és Lombard 1983, Lombard és Westwood 1987, Nádosy 1998).

’OH × F 333’ A faiskolai forgalomba ’OHF Delbard® 333’ néven került Franciaországban.

Középerős növekedésű alany, a magoncalanyhoz viszonyítva mintegy 70%-os méretű fákat nevel. Hajtás- és fásdugványozással, valamint mikroszaporítási módszerekkel szaporítható. Gyökérzete jól rögzíti a fát a talajban. A fajták termőképessége ezen az alanyon kiváló, a gyümölcs minősége jó. Az alany rezisztens a tűzelhalással szemben. Talajra nem igényes, tűri a meszet (max. 10%), sem a szárazságra, sem a gyökérfulladásra nem érzékeny (Westwood és Lombard 1983, Lombard és Westwood 1987).

’Daygon’ (’OH × F 40’) Faiskolai forgalomba ’Farold® 40’ (Daygon) néven került Franciaországban.

Középerős növekedésű alany, a fák méretét a magoncalanyhoz viszonyítva 25–35%-kal csökkenti, termőképességüket pedig mintegy 20%-kal növeli. Az alany rezisztens a tűzelhalással szemben (Westwood és Lombard 1983).

’Daynir’ (’OH × F 69’) Faiskolai forgalomba ’Farold® 69’ (Daynir) néven került Franciaországban.

Erős növekedésű alany, a fák méretét a magoncalanyhoz viszonyítva 15–25%-kal csökkenti, termőképességüket pedig mintegy 30%-kal növeli. Gyökérzete jól rögzíti a fát a talajban. A fajták termőképessége ezen az alanyon kiváló, a gyümölcs minősége jó. Az alany rezisztens a tűzelhalással szemben (Westwood és Lombard 1983, Lombard és Westwood 1987).

’Daytor’ (’OH × F 87’) Faiskolai forgalomba ’Farold® 87’ (Daytor) néven került Franciaországban.

Középerős-erős növekedésű alany, a fák méretét a magoncalanyhoz viszonyítva 15–25%-kal csökkenti, termőképességüket pedig mintegy 30%-kal növeli. Gyökérzete jól rögzíti a fát a talajban. A fajták termőképessége ezen az alanyon kiváló, a gyümölcs minősége jó. Az alany rezisztens a tűzelhalással szemben (Westwood és Lombard 1983, Lombard és Westwood 1987).

’Dayre’ (’OH × F 282’) Faiskolai forgalomba ’Farold® 282’ (Dayre) néven került Franciaországban.

Erős növekedésű alany, a fák méretét a magoncalanyhoz viszonyítva 15–25%-kal csökkenti, termőképességüket pedig mintegy 15%-kal növeli. Gyökérzete jól rögzíti a fát a talajban. A fajták termőképessége ezen az alanyon kiváló, a gyümölcs minősége jó. Az alany rezisztens a tűzelhalással szemben (Westwood és Lombard 1983, Lombard és Westwood 1987).

51. táblázat. Az ’OH × F’ alanyok fontosabb tulajdonságai (Lombard és Westwood 1987)

’Pyrodwarf’

Németországban a Geisenheimi Főiskola Gyümölcstermesztési Intézetében állították elő 1980-ban az ’Old Home’ és ’Avranchesi Jó Lujza’ keresztezésével. A ráoltott fák növekedése törpe, minden körtefajtával összefér, kiváló a termőképessége. Talajjal szemben kevésbé igényes, mint a birsek, tűri a meszet és a szárazságot is jobban elviseli (Jacob 1996).

Fox sorozat

Olaszországban a Bolognai egyetem Gyümölcstermesztési Tanszékén helyi körtefajták (’Mora’ és ’Volpina’) magoncai közül szelektáltak gyenge növekedésű egyedeket, melyeket ivartalanul szaporítva körtealanyként vizsgáltak. Eddig két klón, a Fox 11 és a Fox 16 került faiskolai forgalomba.

’Fox 11’ (A 28)

Féltörpe növekedésű körtealany, mikroszaporítással állítják elő csemetéit. A fontosabb körtefajtákkal kiváló a kompatibilitása. A szárazságra és a talaj mésztartalmára nem érzékeny. A ráoltott fajták növekedése kissé erősebb, mint a BA 29 birsen, termőképességük kiváló, korán termőre fordulnak, az alany alkalmas intenzív ültetvények létesítésére 2000– 2500 fa/ha sűrűséggel (Bassi és tsai. 1996).

’Fox 16’ (B 21)

Csemetéit mikroszaporítással állítják elő. A legfontosabb körtefajtákkal jól összefér. A talaj nagy mésztartalmára kissé, a gyökérfulladásra viszont nem érzékeny. Középerős– féltörpe növekedésű fákat ad, kiváló termőképességgel és korai termőre fordulással. A talajgombákra és a gyökérgolyvára nem érzékeny (Bassi és tsai. 1996).

Birs (Cydonia oblonga Mill.)

A birsalanyok körte-, birs- és naspolyafajták alanyaként használhatók. A birsalanyokat gyümölcsükért termesztett birs tájfajtákból szelektálták, főleg szaporítási tulajdonságaik alapján, egyes esetekben az ökológiai viszonyokhoz való jobb alkalmazkodó képesség is megtalálható, a körtefajtákkal való kompatibilitásuk, talajigényük és a mészérzékenységük azonban többnyire egyforma. Hazánkban állami minősítésben részesült birsalany nincs, a faiskolai forgalomban az ’EM-A’ és a ’BA-29’ fajták találhatók meg jelentősebb arányban.

’EM-A’ birs (Syn.: MA, Quince A, QA)

Az angliai East-Mallingban szelektálták Franciaországból származó ’Angersi’ tájfajtából. Feltöltéses bujtással és fásdugványozással eredményesen szaporítható, dugványai 70– 80%-ban meggyökeresednek, anyanövényenként pedig 25–30 gyökeres sarjat hoz. Féltörpe növekedésű körtealany, a fák méretét a vadkörte magonchoz viszonyítva 50%-kal csökkenti. Vírusmentes állapotban a körtefajtákkal kielégítő a kompatibilitása. Az alany eléggé sarjadzik a gyümölcsösben, a fákat nem rögzíti kellően, ezért karózni kell. A fák ezen az alanyon korán termőre fordulnak, termőképességük kiváló, a gyümölcsminőség is jó. A szárazságra és a klorózisra érzékeny, kötött, agyagos talajokhoz jól alkalmazkodik. Hidegtűrése gyenge (Maurer 1939, Probocskai 1959, 1969, Haas és Hildebrandt 1967, Lombard és Westwood 1987, Mantinger 1990).

’EM-C’ birs (Syn.: MC, Quince C, QC)

Angliai eredetű, East-Mallingban szelektált birsalany, származása ismeretlen. Feltöltéses bujtással és fásdugványozással eredményesen szaporítható. Féltörpe-törpe alany, a ráoltott fák mérete a vadkörte magoncalanyhoz viszonyítva 50–60%-kal kisebb, ezért az erősebb növekedésű körtefajtákhoz ajánlják. Vírusmentes állapotban a körtefajtákkal jó a kompatibilitása. Az alany közepes mértékben sarjadzik a gyümölcsösben, a fákat nem rögzíti kellően, ezért karózni kell. A fák ezen az alanyon korán termőre fordulnak, termőképességük kiváló, a gyümölcsminőség is jó. Melegebb fekvésben nem érzi jól magát, termőképessége gyengül. A szárazságra és a klorózisra érzékeny, kötött, agyagos talajokhoz jól alkalmazkodik. Hidegtűrése gyenge (Maurer 1939, Probocskai 1959, 1969, Haas és Hildebrandt 1967, Lombard és Westwood 1987, Mantinger 1990).

’Provance BA 29’ (Syn.: PQBA 29)

A ’Provencei’ tájfajtából szelektálták Franciaországban. Feltöltéses bujtással és fásdugványozással eredményesen szaporítható. A többi birsalanyhoz hasonlóan érzékeny a klorózisra és a szárazságra. Féltörpe–középerős növekedésű körtealany, a fák méretét a vadkörte magonchoz viszonyítva 45%-kal csökkenti. Vírusmentes állapotban a körtefajtákkal, így pl. a ’Vilmos körte’ fajtával igen jó a kompatibilitása. Az alany közepes mértékben sarjadzik a gyümölcsösben, a fákat nem rögzíti kellően, ezért karózni kell. A fák ezen az alanyon korán termőre fordulnak, termőképességük kiváló, a gyümölcsminőség is jó. A szárazságra és a klorózisra érzékeny, kötött, agyagos talajokhoz jól alkalmazkodik. Hidegtűrése gyenge (Lombard és Westwood 1987, Mantinger 1990).

259. ábra - Intenzív Y sövény körteültetvény birsalanyon (Fotó: Hrotkó)

kepek/259.png


’Sydo’®

Az INRA és a Lepage faiskola együttműködésével szelektált fajta Franciaországból. Bujtással jól szaporítható. Az EM-A birshez viszonyítva erősebb növekedésű, egyéb tulajdonságait tekintve a többi birshez hasonló, de a vírusfertőzésre valamivel kevésbé érzékeny. A többi alanyhoz viszonyítva a termőképességet fokozza (Mantinger 1990).

52. táblázat. A körtealanyok fontosabb tulajdonságai

’Adams’

A belga Adams faiskolában az Angersi birsfajtából szelektált és vírusmentesen szaporított birsklón, szaporítási tulajdonságai az EM-A-hoz hasonlók. Vírusmentesen a növekedése kissé erősebb. A birsnek megfelelő ökológiai viszonyok között a ráoltott fák jobb termőképességűek más birsalanyokhoz viszonyítva (Mantinger 1990).