Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsfaiskola - A gyümölcsfák szaporításának elmélete és gyakorlata

Hrotkó Károly

Mezőgazda Kiadó

A cseresznye és a meggy alanyai

A cseresznye és a meggy alanyai

Korábban a cseresznye- és meggyültetvények létesítésénél az alanyt elsősorban a talaj szerint választották. Jobb talajokra a cseresznyéhez vadcseresznyét, gyengébb talajokra sajmeggyet ajánlottak a szakkönyvek, a meggynél pedig nagyrészt sajmeggy volt az alany (260. ábra). Ma azonban már szélesebb a választék, nagyobb körültekintést igényel az alanyok kiválasztása. Az alany azonban csak egy tényezője annak a komplex rendszernek, amit művelésmódnak nevezünk, ezért az alany megválasztásakor tekintettel kell lennünk a művelésmód egyes elemeire.

260. ábra - A cseresznye alanyhasználat alakulása a magyar faiskolákban 1984 és 1997 között (Hrotkó 1995 és Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

kepek/260.png


Az alanyhasználat technológiai és ökológiai tényezői

A cseresznyetermesztésben az ipari célú, gépi betakarítású ültetvények mellett megjelentek az intenzív művelést, a kézi szedést földről lehetővé tevő intenzív koronaformák, amelyek természetesen más alanyokat is igényelnek. A hagyományos, nagy térállású, gépi vagy kézi betakarítású ültetvényekben sudaras, kombinált, váza vagy katlan koronaformával lehet találkozni a világ jelentősebb termesztőtájain. Noha az utóbbiak nálunk ritkábban fordulnak elő, az olasz és az észak-amerikai Oregon és Washington államok cseresznyéseiben gyakran találkozni velük ma is. A katlan koronaforma főleg a kézi szedésű ültetvényekben kedvelt, s mintegy átmenetet jelent az intenzív koronaformák felé. A cseresznyeültetvények intenzívebbé tételével sokféle módon próbálkoztak kisebb nagyobb sikerrel. A napfényben gazdagabb termőhelyeken megoldást jelenthetett a palmetta Olaszországban, a spanyol bokor koronaforma, amely hazáján kívül az USA-ban, Törökországban és Olaszországban terjed. Az északabbra fekvő, kisebb napfénytartamú országokban a besugárzást legjobban hasznosító orsóformákkal kísérleteztek, s ma már elmondhatjuk, hogy a Zahn- és a Vogel-rendszerű németországi orsókoronák mellett itthon is kidolgoztuk, részben adaptáltuk a hazai viszonyoknak megfelelő koronaformákat, a módosított Brunner-orsót, és a karcsú orsót (Hrotkó és tsai. 1996, 1997, 1998). Az előbbi félintenzív, 600–700 fa/ha-os, az utóbbi pedig intenzív, 1000–1500 fa/ha-os ültetvények létesítését teszi lehetővé. Természetesen ez utóbbi intenzív művelési rendszereknél már jóval nagyobb jelentősége van az alanynak, az alany növekedést mérséklő hatásának, mint ahogy ez a hagyományos ültetvényekben volt, de nem mindig a legtörpébb alanytól kell várnunk a megoldást, a helyes koronaalakításnak és metszésnek legalább akkora szerepe van.

Az üzemi meggyültetvényekben világszerte a termés jelentős részét rázógépekkel takarítják be, így a használatos alanyok erős növekedésűek, amelyeken a gépi betakarításra alkalmas fákat lehet kinevelni. Az európai, de különösen a közép- és kelet-európai meggytermesztő országokban azonban a termés számottevő aránya házikertekből, kisüzemekből származik, ahol a gépi betakarításnak nincsenek meg a feltételei. Ennek ellenére azonban a kisüzemi, házikerti ültetvényeket is mindmáig Y, váza vagy kombinált koronával alakítják ki, ami rendkívül megnehezíti a kézi szedést. Ilyen körülmények között a növekedést mérséklő alanyoknak megfelelő koronaformákkal kombinálva nagy jelentősége volna. A félintenzív koronaformákkal a meggynél is régóta próbálkoztak, termőkaros orsó sikeres kialakításáról, fenntartásáról vannak adatok, de a már említett gépi betakarítási irányultság miatt nem terjedtek el. A cseresznyénél sikerrel alkalmazott módosított Brunner-orsó és karcsú orsó középerős alanyokon meggynél is bevált, ami azt igazolja, hogy a növekedés mérséklése a jövőben meggynél is fontos alanyválasztási szempont lehet.

Az alanyok kiválasztásában érvényesülő legfontosabb szempontokat a cseresznye- és meggytermesztésben Perry (1987) csoportosítása alapján az 53. táblázatban foglaltuk össze.

53. táblázat. Az alanyok kiválasztásának főbb szempontjai (Perry 1987)

Az alanyok hatása a fák növekedésére

A cseresznye- és meggyalanyoknál ma már a növekedés széles skálája ismert a szakirodalomból, noha ma még ezek nem mindegyike áll a termesztők rendelkezésére. A hazai alanykísérletek eredménye alapján számos új alany növekedéséről vannak megbízható adatok, egyesek vonatkozásában azonban csak szakirodalmi adatokra hagyatkozhatunk. Az egyes alanyok növekedésre gyakorolt hatását a szakirodalmi adatok alapján meglehetősen nehéz megítélni, mivel a fa méretét számos más tényező is befolyásolja, mint pl. a talaj hatása, klimatikus viszonyok, vagy a talaj fertőzöttsége fonálférgekkel. Jó talajon a leggyakoribb sorrend a következő: F 12/1 > vadcseresznyemagonc > sajmeggymagonc (Perry 1987). Gyenge talajokon viszont megfordul a helyzet, általában a sajmeggy alanyú fák a nagyobbak. A legfontosabb nálunk is ismert alanyok növekedéséről a 54. táblázat ad áttekintést.

54. táblázat. A cseresznye- és meggyalanyok hatása a fajták növekedésére

Az erős és igen erős növekedési csoportba általában a magoncalanyok tartoznak. A vadcseresznye és a sajmeggy magtermő fajták önmeddőek, ebből következően a magoncpopulációjukban érvényesül a hibrid vigor. A fák kezdeti növekedése sajmeggy-magoncokon általában gyorsabb, mint a vadcseresznyén, majd a termőre fordulás után jobban lelassul, míg vadcseresznyén hosszabb ideig tart az erőteljes növekedés, és végső méretüket tekintve a fák nagyobbak lesznek (Sebőkné és Hrotkó 1988, Hrotkó 1990). Erős és középerős növekedésűek az ivartalanul szaporított sajmeggyek, valamint az öntermékeny sajmeggy magtermő fák magoncai (Sebőkné és Hrotkó 1988, Hrotkó és tsai. 1997, 1998). Az ennél gyengébb növekedésű alanyok, a féltörpék és a törpék zömmel meggyek, illetve fajhibridek.

A szemzési hely magasságának szerepe a cseresznye és meggyalanyok növekedésre gyakorolt hatásában nem ítélhető meg egyértelműen. A legtöbb csonthéjasokkal foglalkozó kutató úgy véli, hogy ezeknél az alanytörzs magasságának nincs jelentősége a fa méretére gyakorolt hatásban. Ezzel szemben Brase (1945, idézi Perry 1987) magasan szemzett sajmeggy alanyon erősebb törpítésről számolt be, míg Roberts (1962, idézi Perry 1987) vadcseresznye alanyon nem észlelte a magas szemzés ilyen hatását. Az új törpe alanyokon általában koronába oltott fákat nevelnek 50–70 cm magas oltási hellyel.

261. ábra - Cseresznyefák törpe (’Prob’) és erős növekedésű vadcseresznye magoncalanyokon (Fotó: Hrotkó)

kepek/261.png


Az alanyok növekedésszabályozó mechanizmusát pontosan nem ismerjük. Feltehetően az alany és a nemes hormonális szabályozásában meglevő különbségeknek van szerepe, de a törpítő alanyoknál a floem- és xilemtranszportban az oltási komponensek között jelentkező különbségek is hozzájárulhatnak a kisebb famérethez (Feucht 1982, Hrotkó és tsai. 1998, Hrotkó és Tőkei 1999). Szembetűnő, hogy a törpítő alanyok törzse a cseresznye nemes részhez viszonyítva mindig vékonyabb, különösen közbeoltásnál látszik jól ez az elvékonyodás. Minden féltörpe vagy törpe alanynál fokozott jelentősége van az optimális vízellátásnak.

Kompatibilitás

A cseresznye és a meggy általában jól összefér a vadcseresznyével, kompatibilitási problémák inkább sajmeggynél és a többi fajhoz tartozó alanyoknál fordulnak elő. A meggyalanyokon a meggyfajtákkal nem, de a cseresznyefajtákkal már felléphet inkompatibilitás. A sajmeggyen a cseresznye- és a meggyfajták egyaránt mutathatnak inkompatiblitási tüneteket, a reciprok oltás, vagyis sajmeggy vadcseresznyére pedig általában eredménytelen vagy rövid életű. Az új fajhibrid alanyoknál minden egyes nemes/alany kombinációt vizsgálni szükséges a kompatibilitás megismerése céljából, mivel ezekről igen kevés információ áll rendelkezésünkre. A szakirodalomban található adatok gyakran ellentmondásosak, mivel a sajmeggyen belül is igen nagy a variabilitás, a teljesen összeférhetőktől az összeférhetetlen alanyokig nagy változatosság lehetséges.

Az összeférhetetlenség jellegzetes tünetei lehetnek a fák igen korai virágzása és termésképzése, a visszamaradt növekedés, levelek sárgulása, korai színeződés és lombhullás, erőteljes sarjadzás, valamint a nemes rávastagodása az alanyra. Ez utóbbi tünet azonban nem mindig összeférhetetlenséget jelez, magasan szemzett sajmeggyeknél, meggyalanyoknál igen gyakori, anélkül, hogy bármilyen hátrányos következménye volna. Biztos összeférhetetlenség jele, ha a nemes sima töréssel válik le az alanyról vagy részleges diszkontinuitás jelentkezik az oltási helyen az edénynyalábok differenciálódásában.

A kompatibilitás szempontjából a cseresznyefajták közül a ’Van’-t tartják érzékenynek, nem minden sajmeggyel fér össze. A meggyek közül a ’Schattenmorelle’ ered rosszul sajmeggy alanyon, ezért a faiskolák inkább vadcseresznyére szemzik. A hazai sajmeggyek általában jó alanyai a cseresznyefajtáknak is, a ’Korponay’ magoncán azonban a ’Germersdorfi óriás’ és a ’Van’ összeférhetetlenségi tüneteket mutat, viszont ugyanezen az alanyon a ’Linda’ fái teljesen egészségesek és jól teremnek. Az 55. táblázat tekinti át a szakirodalomban sajmeggyen inkompatibilisnek ismert cseresznye- és meggyfajtákat. Mint ez a táblázatból is kitűnik, az inkompatibilitás a használt sajmeggyen is múlik, az összeférhetetlennek ismert fajtáknál nagyobb körültekintésre van szükség az alany kiválasztásához.

55. táblázat. Cseresznye- és meggyfajták kompatibilitása sajmeggy alanyon külföldi és hazai eredmények alapján (saját adatok, valamint Perry 1987 adatai nyomán)

Amerikai kutatók kimutatták, hogy egyes C. fruticosa fajhibrid alanyokon (pl. Gisela sorozat) a vírusmentes nemes fajták a PNRSV + PDV vírusfertőzés hatására inkompatibilitási tünetekkel reagálnak és gyorsan pusztulnak (Lang és tsai. 1997, 1998), amit az alany vírusérzékenységére vezetnek vissza.

Termőre fordulás, termőképesség, gyümölcsminőség

A hagyományos koronaformákkal a vadcseresznye alanyú fák általában a 7–8. évben fordulnak termőre, míg ez a sajmeggy alanyon egy-két évvel korábban bekövetkezik. Korszerű orsó koronaformákkal ivartalanul szaporított alanyokon a 3–4. évben fordulnak termőre a fák, amit a magoncalany használata késleltethet. A fajlagos termőképesség vonatkozásában a növekedést mérséklő alanyoknál nem tapasztaltunk olyan mértékű termőképesség-különbséget, mint ez az almaalanyoknál előfordul. Tízéves tartamkísérletünk eredményei szerint az erős növekedésű sajmeggy SL 64 és a középerős MxM 14 alanyok halmozott termőképességében számottevő különbség nem volt, míg a szintén középerős MxM. 97 alany ezeknél jóval gyengébben szerepelt (Hrotkó és tsai. 1998).

262. ábra - Alanyok hatása a ’Van’ cseresznyefák halmozott fajlagos termőképességére (Hrotkó és tsai. 1998b)

kepek/262.png


A kutatók többsége azon a véleményen van, hogy az alanynak nincs számottevő hatása a gyümölcs méretére és minőségére, az azonban közismert, hogy a túlzott gyümölcsberakódás méretcsökkenést, puhább gyümölcshúst és az érés elhúzódását eredményezheti (Perry 1987). Több törpe vagy féltörpe alanynál felfigyeltek arra, hogy a gyümölcs mérete kisebb lett. Ez részben a levélfelülethez viszonyított túlzott gyümölcsberakódásra, részben pedig vízellátási hiányokra vezethető vissza. A MxM alanyok esetében mi is megfigyeltünk ilyen tendenciát, noha ez az egyes évjáratokban meglehetősen változott. A kutatók egyetértenek abban, hogy a törpe alanyokon jelentkező gyümölcsaprósodás rendszeres öntözéssel megelőzhető. A túlzott gyümölcsberakódás a cseresznyénél a gyümölcshús keménységét hátrányosan befolyásolja, ami a törpe alanyokon gyakrabban fordul elő. A repedésre való hajlamra az alanyok hatását eddig nem tudtuk kimutatni, a színeződésben viszont a kisebb lombfelületet eredményező törpe alanyok előnyösebbek (Hrotkó és tsai. 1998b).

Gyökérzet és talajigény

A cseresznye a könnyű, levegős, mélyrétegű, homokos vályogtalajokat, középkötött barna erdőtalajokat kedveli, az igen kötött, levegőtlen talajokhoz nehezen alkalmazkodik. Nyugat-európai és amerikai kutatók egyöntetű szakmai álláspontja szerint a különböző alanyok sorrendje a nehéz, levegőtlen talajokhoz való alkalmazkodásban a következő: sajmeggy < vadcseresznye < vadmeggy (Perry 1987). Franciaországi vizsgálatok eredményei ugyanezt a sorrendet erősítik meg (Breton 1980, Anonym 1990).

A sajmeggy gyökérrendszeréről a szakirodalom azt tartja, hogy ritkábban elágazódó és mélyre hatoló gyökereket fejleszt, míg a vadcseresznye gyökere jobban elágazódó és finomabban behálózza a talajt, különösen a felszínhez közel képez nagy tömegben sűrűn elágazódó gyökérzetet. Ezzel szemben Perry (1987) gyökérfeltárások során azt az eredményt kapta, hogy a sajmeggy gyökerei az agyagos B talajszintben nem hatoltak olyan mélyre, mint a vadcseresznyéé.

A könnyű homoktalajokhoz való alkalmazkodásban a cseresznye- és a meggyfajták számára egyaránt a sajmeggyet tartja legjobbnak a szakirodalom. Ezzel szemben a levegőtlen, kötött, sekély talajokon a vadmeggyet ajánlják. Ez utóbbi alany a sekély gyökérzete miatt a könnyebb talajokon csak karózással telepíthető (Day 1953). A sajmeggy alanyú fák jobb szárazságtűrését egyesek a mélyebbre hatoló gyökérzettel magyarázzák, de Perry (1987) szerint ennek belső, vízháztartási okai lehetnek, mivel tenyészedényes kísérletekben, ahol a gyökérzet mélységében nem volt különbség, szintén a sajmeggy bizonyult sokkal szárazságtűrőbbnek. A vadcseresznye sekély, felszínhez közeli, sűrűn elágazódó gyökereire célszerű ügyelni a talajmunkánál. Kaliforniában a mélyen művelt ültetvényekben a felszíni gyökerek sérülése gyakori vázágelhalást eredményezett (Day 1953).

A sajmeggyet régóta úgy ismeri a szakirodalom, mint a meszes, magas pH-jú talajokhoz leginkább alkalmazkodni képes cseresznyealanyt. A klorózisos tünetek oka a meszes talajokon jelentkező relatív vas- és esetleg cinkhiány. A sajmeggy alanyú cseresznyefák kevésbé érzékenyek a cinkhiányra, mint a vadcseresznye alanyúak (Day 1953).

Az terjedőben levő törpe alanyok talajigényéről megfelelő hazai információk még nem állnak rendelkezésre, de az eddigi eredmények alapján ezeket tekinthetjük a legigényesebb alanyoknak, tehát csak a cseresznye számára optimális környezetben érdemes velük próbálkozni. A belga GM sorozatból az ’Inmil’, a ’Damil’ és a ’Camil’ a Duna-Tisza közi homoktalajokon teljesen alkalmatlannak bizonyult. Szigetcsépen, ahol a ’Maxma 14’ középerős alanyon kiváló termőképességű fákat kaptunk, a törpe ’Gisela 5’ és az ’Edabriz’ alanyokon csak csenevész fák nőttek.

Az alanyok éghajlati igénye

A szakirodalom régóta azon az egységes állásponton van, hogy a sajmeggy jobban tűri a hidegebb termőhelyeket, mint a vadcseresznye (Perry 1987). Ezt az álláspontot módszeres kísérleti adatok is megerősítik. Szabályozott körülmények között végzett fagyasztással Carrick (1920, idézi Perry 1987) arra az eredményre jutott, hogy a vadcseresznyegyökerek –10– –11 °C hőmérsékleten elpusztultak, míg ez a sajmeggy gyökerek esetén csak –15 °C -on következett be. A meggy még a sajmeggynél is jobban tűri a hideget, amit mint termesztett fajta északi elterjedése is igazol. A sajmeggy különböző alfajainak (Terpó 1968) klímatűrése nem egyforma. A nyugat-európai kislevelű alfaj (ssp. mahaleb) csemetéi hosszabb ideig növekszenek a faiskolában, s az így nem kellően beérett csemetéket a korai fagyok károsíthatják (Hrotkó 1996), akár a talaj felszínéig is visszafagyhatnak. Ezzel szemben a kelet-európai és ázsiai areájú ssp. simonkai (a hazai nagylevelű sajmeggyek ide tartoznak) csemetéinek növekedése korán befejeződik, s még soha nem figyeltünk meg rajtuk fagykárokat a faiskolában. A Colt cseresznye hibridről elterjedt az a vélemény, hogy nem kellően télálló. Perry (1987) Michiganben az igen hideg 1983/1984-es télen nagymértékű pusztulást figyelt meg ezen az alanyon. A téli fagykár és a rákövetkező évben a baktériumos törzskárosodás (Pseudomonas) jóval nagyobb mértékű volt a Colt mellett a vadcseresznye alanyon, mint a sajmeggyeken és sajmeggy hibrideken (Maxma 14, 39, 60). Hazai viszonyok között termő fákon téli fagykár még nem fordult elő a Colt alanyon, de faiskolában szigorú teleken a talaj felszínéig visszafagyhat, ami a szemzéseredést is jelentősen rontja.

Kártevőkkel, kórokozókkal szembeni rezisztencia

Az alanyoknak a kártevőkkel, kórokozókkal szembeni különböző érzékenysége jelentős mértékben meghatározza használatukat. Így pl. Michiganben a könnyű homoktalajokon az F 12/1 vadcseresznyét egyéb szempontok mellett a gyökérgolyvára való rendkívüli érzékenysége miatt sem tudják használni (Perry 1987). A fonálférgek közül Amerikában a Pratilenchus és a Xyphinema fajok okoznak jelentős károkat a gyümölcsösökben, amelyekre a sajmeggy alany kevésbé érzékeny, mint a vadcseresznye és a vadmeggy. A baktériumos betegségek közül a Pseudomonas syringae és a P. mors-prunorum – különösen a csapadékos klímában –, kötött, nedves talajokon jelent nagy veszélyt, amelyekre a vadcseresznye érzékeny, a sajmeggy és a vadmeggy viszont jól tolerálja. Szintén a kötött, levegőtlen talajokon jelentkező súlyos betegség a fitoftórás gyökérnyakrothadás, amelyre a sajmeggy alany rendkívül érzékeny, éppen ezért ilyen talajokon nem is ajánlják használatát.

Minden cseresznye- és meggytermesztő vidéken ismert probléma a blumeriellás levélfoltosság, a faiskolában korai levélhullással az alanyokon a szemzéseredést veszélyezteti. A sajmeggy nem érzékeny erre a betegségre, míg a vadmeggy közepesen, a vadcseresznye viszont különösen érzékeny.

A vírusok elleni védekezéssel kapcsolatban legfontosabb volna az, hogy tudatosodjon a termelőkben: csak a vírusmentes ültetési anyag telepítésével lehet védekezni a vírusok okozta károkkal szemben. Ennek ellenére a pollennel és a levéltetvekkel a mentes ültetvények is fertőződhetnek bizonyos idő eltelte után, ilyenkor az alanyok és a fajták érzékenysége döntő lehet az ültetvény további sorsát illetően. A legfontosabb cseresznyevírusok terjedési módját a 56. táblázat ismerteti.

56. táblázat. A cseresznye és meggy vírusainak terjedési módja (Kölber és tsai. 1996)

A cseresznye farészében is jelentkezik a törzsgödrösödés, amit a paradicsom gyűrűsfoltosság vírus (TMRSV) vált ki sajmeggy alanyon. A fertőzött fa inkompatibilitáshoz hasonló tünetekkel reagál. Őszibaracknál és szilvánál ezt a vírust a Xiphinema fonálféreg fajok terjesztik, valószínűleg ez a terjedési módja cseresznyeültetvényekben is. Egyes, főleg Cerasus fruticosa származékként ismert „Gisela” alanyoknál gyakori, hogy rájuk oltott nemes inkompatibilitási tüneteket mutat és gyorsan elpusztul. Nemrég kimutatták, hogy a tüneteket a PNRV és a PDV vírusok együttes fertőzése okozza, amire ezek az alanyok különösen érzékenyek (Lang és tsai. 1997, 1998). Az ilyen túlzottan érzékeny alanyok telepítése azért kockázatos, mert a vírusmentes fák környezetükből megfertőződhetnek, s ennek következtében gyorsan és nagy arányban kipusztulnak.

A cseresznye- és meggyalanyok rokonsági csoportjai

A cseresznyealanyokat a következő csoportosítás szerint ismertetjük:

  1. vadcseresznye és hibridjei,

  2. sajmeggy és hibridjei,

  3. vadmeggy és hibridjei, valamint

  4. egyéb fajok és hibridjeik.

Az egyes hibrideket az anyafajta hovatartozása alapján soroltuk az egyes fajokhoz, így pl. a Colt a vadcseresznye-csoportba, a Maxma alanyok a sajmeggy-csoportba kerültek. Részletesen csak a jelenleg forgalomban levő és a hazai környezetben ígéretesnek tartott alanyokat ismertetjük, a többi, kísérleti, vizsgálati szakaszban levő alanyt viszont csak röviden mutatjuk be.

Vadcseresznye (Cerasus avium L. Mönch)

A cseresznyefajták kiváló kompatibilitású alanya, de meggyalanyként is telepíthető. Hazánkban a cseresznyefajták alanyaként használják mintegy 35–40%ban (Hrotkó 1995), Nyugat-Európában azonban meggyalanyként történő használata is jelentős, főleg Schattenmorelle fajtakörbe tartozó fajtákhoz, amelyeknél a sajmeggyel való összeférhetőség nem kielégítő.

A vadcseresznye alany nálunk kellően télálló, gyökerei amerikai adatok szerint (Perry 1987) azonban kevésbé fagytűrőek, mint a sajmeggy vagy a meggyalanyé. Termőhelyre igényes, kedveli a mélyrétegű, tápdús, jól levegőző, középkötött vagy kötött talajokat. Laza talajon, kevés csapadék mellett a vadcseresznye alanyú ültetvények öntözést igényelnek. Érzékeny a talaj nagy mésztartalmára, 4%-nál több aktív meszet nem visel el, tehát meszes talajokra nem való.

A cseresznyefák növekedése vadcseresznye alanyon általában igen erős, nagy fákat kapunk, még az ivartalanul szaporított alanyokon is, a cseresznye fajhibrideknél tapasztalható némi növekedésmérséklés. A nemes fajták vadcseresznye alanyokon általában egy-két évvel később fordulnak termőre, fajlagos termőképességük jó és a fák hosszú életűek.

Magja elég rosszul csírázik, ezért sűrűbben vetik. A magoncok fiatal korban érzékenyek a szélsőséges időjárásra, betegségekre és kártevőkre. Szemzése nálunk augusztus második felében eredményes. Külföldön a cseresznye magoncalanyokat általában koronába oltják, ezért a szelekciónál is előnyben részesítették a jó törzsnevelő fajtákat. Hazai körülmények között a szemzésből a következő évben 150–200 cm magas suhángokat vagy a másodrendű hajtásképzésre hajlamos fajtáknál koronás oltványokat lehet nevelni.

A vadcseresznye érzékeny a baktériumos fertőzésre (Pseudomonas spp.), a verticillliumos hervadásra, a gyökérgolyvára, s a nematódák közül a Pratylenchus fajokra, s a faiskolában a blumeriellás levélfoltosságra. Elég jó viszont az ellenálló képessége a Meloidogyne fonálférgekre, valamint a fitoftórás gyökérnyakrothadásra. Újratelepítés esetén csonthéjasok után érzékeny a talajuntságra.

A vadcseresznye önmeddő, így magoncai a magtermő és a pollenadó fajta hibridjei. Az F1 hibridekre jellemzően a magoncpopuláció általában igen erős növekedésű, és egyöntetű (Probocskai 1959, 1969, Haas és Hildebrandt 1967, Küppers 1978, Sebőkné 1982, Perry 1987).

Hazai vadcseresznye magoncalanyok

Hazánkban minősített vadcseresznye alanyfajta nincs. Értékelés alatt álló, szelektált vírusmentes magtermő klónok, a ’C 2493’ és az ’Altenweddingeni’ adják a GYDKFV ceglédi magtermő ültetvényének termését, ami közel sem elegendő a hazai igények kielégítésére. Ebből következően gyakori az ismeretlen származású és egészségi állapotú magoncok használata.

A ’C 2493’ ezermagtömege 204 g, 1 kg magból 1800–1900 csemete nyerhető, s a szemzéskihajtás 8 cseresznyefajta átlagában 56,6% volt. Az ’Altenweddingeni’ alanyfajta ezermagtömege 172 g, egy kg magból 1500 szabványos csemete nevelhető, s az oltványiskolában a szemzéskihajtás 7 cseresznyefajta átlagában 58,9% volt (Erdős, 1984, Nyujtó 1987, Nyújtó és Erdős1992). Hasonló eredményeket kaptunk ezekkel az alanyokkal saját oltványiskolai kísérleteinkben is (Hrotkó és Füzesséry 1996), ami egyben a legrosszabb eredmény volt a vizsgált cseresznyealanyok között. A ’C 2493’ magoncain az oltványok növekedése a faiskolában és a gyümölcsösben a vadcseresznyénél megszokotthoz képest gyengébb.

Külföldi vadcseresznye magoncalanyok

Németországban használják a ’Hüttners-Hochzucht 170 × 53’ hibrid magoncalanyt, amely igen jó törzsnevelő és törzse a mézgásodásra, valamint a fagyra kevésbé érzékeny (Küppers 1964). Franciaországban az INRA bordeaux-i állomásán két, egymást jól termékenyítő, vírusmentes vadcseresznye magtermő klónt szelektáltak, amelyek magját ’Pontavium’® Fercahun és ’Pontaris’® Fercadeu néven hozzák forgalomba. Magjuk 120– 130 napi rétegezés után 60–70%-ban kel, csemetéjük szokványos, erős növekedésű vadcseresznye (Anonym 1990).

Ivartalanul szaporítható vadcseresznyék és hibridjeik

’F 12/1’

Az angliai East-Mallingban szelektálták vadcseresznye magoncok közül. Nyugat-Európában a legelterjedtebb ivartalanul szaporított vadcseresznye alany. Sugaras bujtással, feltöltéses bujtással szaporítható közepes vagy gyenge eredménnyel. Dugványai csak etiolálás után gyökeresednek meg. A faiskolában sötét levélszínével jól elválik a nemes fajtáktól, igen jó törzsnevelő. A magoncokhoz hasonlóan erős növekedést biztosít a ráoltott fajtának. Az oltványokat a gyökérzete jól rögzíti a talajban. A baktériumos betegségekre (Pseudomonas mors-prunorum, Pseudomonas syringae) nem érzékeny. A gyökérgolyvával viszont igen könnyen fertőződik (Probocskai, 1959, 1969, Haas és Hildebrandt 1967, Gautier 1972, Sebőkné 1982, Anonym 1990).

Az utóbbi időben tűnt fel a nyugat-európai faiskolákban ’Charger’ néven egy újabb alany, amelyet már 1957-ben szelektáltak F 4/13 klónszámon. A ’Charger’ az ’F 12/1’-hez hasonlóan szaporítható, növekedése valamivel mérsékeltebb, a termőképességre pozitív hatással van és kevésbé érzékeny a gyökérgolyvára (Anonym 1990).

Csehországban hajtásdugványozással szaporítható, törpítő hatású vadcseresznyealanyokat szelektáltak ’P-HL-A’ (P-HLO-84) és ’P-HL-B’ (P-HLO-224) jelzéssel. Egy gyenge növekedésű cseresznyefa szabad megporzásból származó magoncait (valószínű pollenadó meggy volt) vetették el a nemesítők, majd az ígéretes növekedésű magoncokat klónozták és cseresznyefajták alanyaként vizsgálták éveken keresztül. A legjobb törpítő hatást a P-HLO-84 számú klón adta, ezt P-HL-A néven próbatermesztésre ajánlják (Anonym 1983, Blazek 1995). Szaporításuk eredményesen csak in vitro módszerekkel történhet, mivel a hajtásdugványok elég gyengén gyökeresednek, illetve a gyökeresedés után gyengén fejlődnek. Ugyanebből a magoncpopulációból származik a P-HLO-6 is, amelynek azonban a fagytűrése észak-csehországi viszonyok között nem volt kielégítő (Blazek 1995, Kloutvor 1991). Ezek közül az alanyok közül a ’P-HLO 6’ és ’P-HLO 84’ klónszámmal (Blazek 1983) jelöltek hazai vizsgálatát megkezdtük.

’Colt’

Az angliai East-Mallingban Cerasus avium × Cerasus pseudocerasus keresztezésével állították elő. Feltöltéses bujtással, hajtás- és fás dugványozással, valamint mikroszaporítási módszerekkel szaporítható eredményesen. Hajtásain preformált gyökerek képződnek, így kedvező körülmények között gyorsan és jól gyökeresedik. Az oltványiskolában erős növekedésű alanycsemete felfelé álló hajtásokkal. Jól szemezhető, de oltáshoz is jó törzset nevel. Növekedését későn fejezi be, az erős novemberi fagyok, illetve a nagy téli lehűlések károsíthatják a faiskolában. A ráoltott oltványok a faiskolában erős növekedésűek és jól koronásodnak. A gyümölcsösben az ’SL 64’-hez hasonlóan középerős–erős növekedésű alany, szétterülő koronájú, korán termőre forduló fákat nevel. A cseresznyefajtákkal jó a kompatibilitása, a ráoltott fák hosszú életűek, termőképességük azonban szigetcsépi kísérleti ültetvényünkben eddig jóval alatta maradt minden más vizsgált alanynak. A klorózisra közepesen érzékeny. A nagy talajnedvességet jól elviseli, gyökérfulladásra nem érzékeny, a száraz talajviszonyokat nem kedveli. Igen érzékeny a gyökérgolyvára, viszont rezisztens a Pseudomonas mors-prunorummal, valamint a cseresznyénél talajuntságot okozó Thielaviopsis basicolaval szemben (Webster 1980, Sebőkné, 1982, Anonym 1990, Hrotkó és Simon 1993, Hrotkó és Füzesséry 1996, Hrotkó és Simon 1996, Hrotkó és tsai. 1998b).

Sajmeggy (Cerasus mahaleb (L.) Mill.)

Magyarországon általánosan használt cseresznye- és meggyalany, a meggyfajták 95%-át, a cseresznyefajtáknak mintegy 61–65%-át sajmeggy alanyra szemzik a hazai faiskolák (Hrotkó 1995, Bach és tsai. 1998). Franciaországtól Törökországig a déli-, délkelet-európai országokban egyaránt elterjedt cseresznye- és meggyalany (Küppers 1978). Hazánkban főleg a nagylevelű ssp. simonkaii (Terpó 1968) alfaját használják alanyként, a hazai szelektált fajtái ebbe az alfajba sorolhatók, míg Nyugat-Európában a ssp. mahaleb (Terpó 1968) inkább elterjedt, a francia ’SL 64’ ivartalanul szaporítható fajta ebbe az alfajba tartozik. Mindkét alfajban igen nagy a változatosság, ami lehetőséget adott számos magtermő, illetve ivartalanul szaporított fajta szelekciójára. Időnként a faiskolák természetes állományokról gyűjtött magot is használnak alanyként, az ebből kapott csemete azonban heterogén és gyakran ismeretlen egészségi állapotú, ezért egyre inkább terjednek a megbízható tulajdonságú magtermő vagy ivartalanul szaporított fajták.

A sajmeggy alany nálunk kellően télálló, gyökerei amerikai adatok szerint (Perry 1987) nagyobb hideget viselnek el, mint a vadcseresznye. Szárazságtűrő, igen mélyen gyökeresedik. Talajban nem válogatós, a könnyű, száraz talajokon is jól díszlik, a túl nedves, kötött, levegőtlen talajokat azonban kevésbé viseli el, mint a vadcseresznye vagy a meggy. A sajmeggyet a magiskolában sűrűn vetik, hogy csemetéi ne legyenek túlságosan vastagok. Oltványiskolai telepítésre általában a közepesen vastag (4–6 mm) csemetéket kedvelik, ezek augusztus második felére szemezhetők. Hosszú ideig, még szeptember elején is szemezhető. A faiskolában a levéltetveken, a blumeriellás levélfoltosságon kívül alig van kártevője vagy kórokozója, a gyökérgolyva is csak kevéssé fertőzi. A nemes fajtáktól morfológiailag könnyen megkülönböztethető. Az oltványok a faiskolában ezen az alanyon igen jól növekednek. Gyökérzete erős, a magoncok karógyökér képzésére hajlamosak. A gyümölcsösben nedves, kötött, levegőtlen talajokon igen érzékeny a fitoftórás gyökérnyakrothadásra és közepesen érzékeny a nematódákra, illetve a gyökérgolyvára. Csonthéjasok után telepítve a talajuntságra nem érzékeny (Probocskai 1959, 1969, Haas és Hildebrandt 1967, Küppers 1978, Sebőkné, 1982, Perry 1987).

A cseresznye- és meggyfák mérete sajmeggy alanyon igen különböző lehet, a hibrid magoncokon igen erős, nagy fákat kapunk, míg az ivartalanul szaporított alanyokon a nemes fajták növekedése az alanytól függően középerőstől az erősig változó. A nemes fajták sajmeggy alanyokon korábban fordulnak termőre és fajlagos termőképességük nagyobb, mint a vadcseresznyén, de a fák rövidebb életűek. Cseresznyealanyként az összeférhetőség tekintetében nem egyértelműen ítélték meg, ami abból is adódott, hogy korábban ismeretlen származású és egészségi állapotú magoncok használata gyakori volt. A szelektált alanyok zöménél ismert, és általában jó az összeférhetőség a nemes fajtákkal (Sebőkné 1970, 1982, Sebőkné és Hrotkó 1988, 1990, Perry 1987).

A sajmeggy alanyok nemesítése magtermő fajták szelekciójával kezdődött Európa számos országában. Hazánkban Nyujtó Ferenc és Sebők Imréné szelektáltak magtermő fajtákat. A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, Budapesten további szelekciós munkát folytatunk öntermékeny, különböző növekedésű és egyöntetű magoncpopulációt adó magtermő fajták előállítása céljából. Franciaországban ’SL 405’ néven szintén öntermékeny fajta magoncai kerültek forgalomban, az anyafát az INRA bordeaux-i állomásán szelektálták. Később ivartalanul szaporítható alanyok is megjelentek a kínálatban, illetve különböző sajmeggy fajhibrideket állítottak elő. A sajmeggy vadcseresznye hibridek közül legismertebbek az oregoni Mahaleb × Mazzard (vadcseresznye) hibridek. Hazánkban Nagy Pál vezetésével a GYDKFI-ben állítottak elő sajmeggy fajhibrideket, melyek közül az eddigi értékelés szerint több ígéretes alany várható.

Állami minősítésben részesült alanyok

’Cema’ (CT 500)

A GYDKFV ceglédi vírusmentes magtermő ültetvényében található, próbatermesztésre ajánlott fajta. Nyujtó Ferenc szelektálta hazai természetes állományból – Bajna környékén – magtermesztés céljára. A magtermő klón önmeddő, korai–középkorai virágzású, jó pollenadója a ’C 2753’. Fája jó termőképességű, átlagosan 20 kg gyümölcsöt terem. Magoncai hibridek, egyöntetűek és igen erős növekedésűek a faiskolában. Ezermagtömege 95 g, 1 kg magból 1820 szabványos csemete állítható elő. A szemzéskihajtás eredménye 9 meggyfajta átlagában 68,7%, 8 cseresznyefajta átlagában 61,9% volt. A ráoltott fák a gyümölcsösben egészségesek, halmozott teljesítményük 86%-kal volt jobb a kereskedelmi forgalomban levő magoncokéhoz viszonyítva. A magas talajvizet még átmenetileg sem tűri (Erdős, 1984, Nyujtó 1987, Surányi és tsai. 1991, Nyujtó és Erdős 1992, Hrotkó és Füzesséry 1996, Surányi és Szabó 1996, Harsányi és Mádyné 1998).

’Cemany’ (CT 2753)

A GYDKFV ceglédi vírusmentes magtermő ültetvényében található, próbatermesztésre ajánlott fajta. Nyujtó Ferenc szelektálta hazai természetes állományból – Örvényes környékén – magtermesztés céljára. A magtermő klón önmeddő, középkései virágzású, jó pollenadója a ’C 500’. Fája közepes termőképességű, átlagosan 12 kg gyümölcsöt terem. Magoncai hibridek, egyöntetűek és igen erős növekedésűek a faiskolában. Ezermagtömege 88 g, 1 kg magból 1450 szabványos csemete állítható elő. A szemzéskihajtás eredménye 9 meggyfajta átlagában 70,2%, 8 cseresznyefajta átlagában 65% volt. Saját kísérletünkben ez az alany még ennél is jobb eredményekkel szerepelt a faiskolában. A ráoltott fák a gyümölcsösben egészségesek, 4 meggyfajtával a gyümölcsös halmozott teljesítménye 76,5%-kal volt jobb a kereskedelmi forgalomban levő alanyokéhoz viszonyítva (Erdős, 1984, Nyujtó 1987, Surányi és tsai. 1991. Nyujtó és Erdős 1992, Hrotkó és Füzesséry 1996, Harsányi és Mádyné 1998).

Bevezetés előtt álló új sajmeggy alanyok

’Korponay’

A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen Sebők Imréné által szelektált, próbatermesztésre ajánlott sajmeggy magtermő fajta. A fajta öntermékenyülő, magoncai kielégítően egyöntetűek, a faiskolában erős növekedésűek. Ezermagtömege 107 g, 1 kg magból 4– 5000 szabványos csemete nevelhető. Csak meggyfajtáknak jó alanya. A szemzéskihajtás eredménye négy meggyfajta többévi átlagában 75%. A ráoltott fák a gyümölcsösben hosszú életűek, a vadcseresznyemagonchoz viszonyítva 20–25%-kal mérsékeltebb növekedésűek, s a gyümölcsös halmozott teljesítménye 35–40%-kal nagyobb (Sebőkné 1968, 1970, 1982, Sebőkné és Hrotkó 1988, Hrotkó 1990, 1996).

263. ábra - ’Újfehértói fürtös’ meggyfák ’Korponay’ sajmeggy magoncalanyon félintenzív ültetvényben javított Brunner-orsó koronaformával (Fotó: Hrotkó)

kepek/263.png


’INRA SL 64’

Franciaországban, az INRA bordeaux-i állomásán szelektálták 1954-ben. Hajtásdugványozással szaporítható igen jó eredménnyel, saját kísérleteinkben a gyökeresedési arány 90% felett volt. Dugványanyanövényei ólomfényűségre hajlamosak, dugványhozamuk magas. Mikroszaporítása elég nehéz, de Olaszországban jó eredménnyel használják ezt a módszert is. Az oltványiskolába telepítve egyenletesen vastagszik, jól szemezhető, növekedését későn fejezi be, ezért nálunk a korai nagyobb fagyok károsíthatják. Rajta az oltványok kiegyenlítetten növekednek, a meggy- és cseresznyefajták jó arányban koronásodnak.

A meggynek és a cseresznyének egyaránt jó alanya, összeférhetősége a cseresznyefajtákkal igen jó. Gyümölcsösben a ráoltott cseresznyefajták középerős–erős növekedésűek, korán termőre fordulnak és igen jó termőképességűek. Francia adatok szerint a Pratylenchus vulnus fonálféreggel szemben rezisztens, viszont a P. penetransszal szemben érzékeny, a Meloidogyne incognita kártételére mérsékelten érzékeny (Thomas és Sarger 1965, Hrotkó 1982, Sebőkné 1982, Pennel et al. 1983, Anonym 1990, Hrotkó és Simon 1993, 1996, Hrotkó és Füzesséry 1996, Hrotkó és tsai. 1996).

’Bogdány’

A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem sajmeggy fajtajelöltje, egy 50 éves, igen jó termőképességű cseresznyefa alanyának sarjaiból klónozta Probocskai Endre és Sebők Imréné. Hajtásdugványozással jól szaporítható, a gyökeresedési arány 80% körüli. Vírusmentes szaporítása megkezdődött. A csemeték az oltványiskolában középmagas növekedésűek, jól szemezhetők. A csemete a növekedését időben befejezi, a fagyok nem károsítják. A cseresznyefajták kiváló alanya, a szemzéskihajtás, az első osztályú oltványok kihozatali aránya és a koronásodás oltványiskolai kísérleteinkben ezen az alanyon volt a legnagyobb. A gyümölcsösben a ráoltott fajták növekedését mintegy 20–30%-kal mérsékli, a hajtások elágazási szögét számottevően megnöveli, így a termőre fordulásra előnyös hatású (Probocskai és Sebőkné 1978, Hrotkó 1982, 1993, 1995, 1996, Sebőkné és Hrotkó 1988, Hrotkó és Füzesséry 1996, Hrotkó és tsai. 1996).

’Magyar’

A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen Sebők Imréné által eredetileg magtermesztésre szelektált sajmeggy fajtajelölt. A meggy- és a cseresznyefák magoncain hosszú életűek, korábban fordulnak termőre, növekedésük mérsékeltebb, az ültetvény halmozott teljesítménye pedig 30–35%-kal nagyobb a vadcseresznye alanyúakhoz viszonyítva. A magoncokhoz viszonyítva ivartalanul szaporított csemetéitől jelentősebb növekedésmérséklésre számítunk. Hajtásdugványozással jól szaporítható, a gyökeresedési arány 80% körüli. A csemetéi a faiskolában középmagas növekedésűek, szétterülő oldalhajtásokkal. Jól szemezhető, a szemzéskihajtás és az első osztályú oltványok aránya a meggy- és cseresznyefajtákkal egyaránt nagy (Sebőkné 1968, 1970, 1982, Hrotkó 1982, 1993, 1995, 1996, Sebőkné–Hrotkó 1988, Hrotkó–Füzesséry 1996, Hrotkó és tsai. 1996).

’Brokforest’ (’Ma×Ma 14’)

Sajmeggy és vadcseresznye keresztezésével állította elő Oregonban (USA) Lyle Brook nemesítő. Franciaországban ’Maxma Delbard® 14 Brokforest’ néven van kereskedelmi forgalomban 1980 óta.

Hajtásdugványozással jól szaporítható, csemetéi a faiskolában megfelelően vastagszanak, jól szemezhetők. A cseresznyefajták jól erednek rajtuk, az oltványok növekedése azonban gyenge, az első évben közepes méretű suhángok nevelésére képesek. A gyümölcsösben féltörpe alanyok, a ráoltott fák az ’SL 64’ alanyhoz viszonyítva 50%-kal kisebbek, a 4. évben termőre fordulnak és igen nagy fajlagos termést adnak. A túl nagy termések évében a gyümölcsméret a sajmeggy alanyhoz viszonyítva kisebb lehet, a gyümölcsök színeződése azonban minden évben jobb volt. Ezen az alanyon a fajták koronája keskeny, felfelé törő növekedésűvé válik, erre a koronanevelésnél intenzív ültetvényekben külön figyelmet kell fordítani. Az alanyok télállóak és a szárazságot, valamint a nagy mésztartalmat is jól elviselik, de a gyökérfulladásra sem érzékenyek. Rezisztensek a gyökérgolyvával szemben és nem, vagy csak elhanyagolható mértékben képeznek tő- és gyökérsarjakat. Orsó koronaformával intenzív ültetvények létesítésére alkalmasak 5×2–3 m térállásban (Westwood 1978, Anonym 1990, Hrotkó és Simon 1993, Hrotkó és Füzesséry 1996, Hrotkó és Simon 1996, Hrotkó és tsai. 1996).

Egyéb M×M alanyok

Az oregoni alanynemesítési program egy egész sorozat hibridet eredményezett, amelyek közül a MaxMa 14 adja a legkisebb fát. A továbbiak közül az igen erős növekedésű MxM 2, az erős növekedésű MxM 60, MxM. 46 és MxM 39, valamint a MxM. 97 szerepel különböző kísérletekben, főleg Amerikában (Perry 1987). A MxM. 97 hazai kísérletekben a MaxMa 14-gyel azonos faméretet, de annál kisebb termőképességet produkált.

Meggy (Cerasus vulgaris Mill.)

Nálunk elsősorban a meggy alanyaként használnak a faiskolák meggymagoncokat, évente változóan, 5% körüli arányban (Hrotkó 1995). Jelentősége az alanyhasználatban másutt sem nagyobb.

A meggy a leginkább télálló és fagytűrő a cseresznye- és meggyalanyok közül. A meggy, mint alany, talajban nem válogat, gyökérzete sűrűbben elágazódó, mint a sajmeggyé, sekélyebben helyezkedik el, ezért a nehéz, kötött talajú, illetve magasabb talajvizű területekre is alkalmas. A sekélyebb gyökeresedés miatt azonban a fák rögzítése a talajban gyakran nem megfelelő. A ráoltott fajták növekedése gyakran már az oltványiskolában is gyengébb, mint a sajmeggy- vagy vadcseresznyemagoncokon. Augusztusban szemezhető, növekedését hamarabb befejezi, mint a sajmeggy. A meggy a Pseudomonas fertőzésre és a fitoftórás gyökérnyakrothadásra nem érzékeny, a gyökérgolyva és a blumeriellás levélfoltosság sem veszélyezteti jelentősen. A nematódák közül a Meloidogyne fajokkal szemben toleráns, viszont a Pratylenchus fajokra igen érzékeny (Probocskai 1969, Sebőkné 1982, Perry 1987).

A meggyfajhoz tartozó, állami minősítésben részesült alanyunk nincs. A faiskolák világszerte általában az apró termésű fajták magját, magoncait használják „vadmeggy” magoncként, ilyen célra nálunk a cigánymeggyek jöhetnek számításba. A ceglédi magtermő ültetvényben a ’C 219’ és ’C 404’ jelű vírusmentes klónok alkalmasak magtermesztésre (Erdős, 1984, Nyujtó 1987, Nyujtó és Erdős 1992). Nemegyszer a magoncok is erőteljesen sarjadzanak a gyümölcsösben, ezért használatuk nem előnyös, csökkenőben van. Az USA-ban a ’Stockton Morello’-t gyökérsarjakról vagy hajtásdugványozással szaporítva használják még ma is, bár csökkenő mértékben (Day 1953, Perry 1987). Főleg nehéz, kötött talajokra ajánlották Kaliforniában. Nyugat-Európában viszont több ivartalanul szaporított meggy alanysorozat van terjedőben, amelyek elsősorban törpítő hatásuk miatt egyre keresettebbek, sarjadzásuk csekély mértékű. Ezek közül néhány fontosabbat ismertetünk.

’CAB 6P’ és ’CAB 11E’

A bolognai egyetem gyümölcstermesztési intézetében szelektált alanyok, a Pó völgyében, illetve Vignola környékén, jó vízellátású talajokon igen jól beváltak. Középerős vagy féltörpe növekedésűek, a ráoltott fák méretét mintegy 30%-kal csökkentik az ’F 12/1’-hez viszonyítva, az Olaszországban termesztett cseresznyefajtákkal a kompatibilitásuk jó, meggyalanyként nem vizsgálták. Hajtásdugványozással és mikroszaporítási módszerekkel szaporíthatók (Faccioli et al. 1979, 1981, Anonym 1990).

’Tabel’® Edabriz

Franciaországban szelektálták az iráni Edabriz környékén gyűjtött meggyek közül. Hajtásdugványozással és mikroszaporítási módszerekkel eredményesen szaporítható. A cseresznyefajtákkal jó a kompatibilitása, féltörpe vagy törpe fák nevelhetők rajta, növekedése a ’Damil’ alanyhoz viszonyítva gyengébb. A gyökérzete francia tapasztalatok szerint kielégítően rögzíti a fát a talajban. Klorózisra érzékeny (Anonym 1990).

’Weiroot 10’, ’Weiroot 13’

A müncheni műszaki egyetem gyümölcstermesztési intézetében szelektálták Weihenstephanban helyi bajor fajták közül. Hajtásdugványozással és mikroszaporítási módszerekkel eredményesen szaporíthatók. Növekedésük középerős, a fák méretét az ’F 12/1’-hez viszonyítva mintegy 30–40%-kal csökkentik. A német cseresznyefajtákkal jól összeférnek. Korai termőrefordulást, kiváló termőképességet és jó gyümölcsméretet eredményez. Ezen az alanyon a cseresznyefákat Dél-Németországban 5,5–6×3–3,5 m térállásba javasolják telepíteni (Schimmelpfeng és Liebster 1979, Vogel 1994, 1995).

’Weiroot 154’

Növekedése az előző két alanyéhoz hasonló, de jobb termőképességű fát ad jobb gyümölcsminőség mellett. Csak kiváló talajokra ajánlják, karózás nélkül is kellően rögzíti a fát. Ezen az alanyon a cseresznyefákat Dél-Németországban 5×3,5 m térállásba javasolják telepíteni (Vogel 1994, 1995).

’Weiroot 158’

Féltörpe–törpe növekedési erélyű, a fák méretét mintegy 50–60%-kal csökkenti. Csak kiváló talajokra szabad telepíteni. A cseresznyefák ezen az alanyon korán termőre fordulnak és bőven teremnek. Szélvédett helyeken gyökere megfelelően rögzíti a fát, másutt karózni kell. A rászemzett cseresznyefákat Dél-Németországban 5×3 m térállásba javasolják telepíteni (Vogel 1994, 1995).

’Weiroot 53’ és ’Weiroot 72’

Törpe növekedésű, csak a legjobb termőhelyeken megfelelő vízellátással érzi jól magát, karózást igényel. A fák korán termőre fordulnak rajta és bőven teremnek. A rászemzett cseresznyefákat Dél-Németországban 4×1,5–2 m térállásba javasolják telepíteni (Vogel 1994, 1995).

’Gisela 5’

Németországban a giesseni egyetemen végzett fajkeresztezésekkel állították elő, a Cerasus vulgaris × Cerasus canescens hibridje (148/2). Szaporítását in vitro módszerekkel végzik, de hajtásdugványozással is jól meggyökereztethető. Csemetéje megfelelően vastagszik és jól szemezhető, de az oltványok növekedése gyengébb. A cseresznyefajtákkal jó a kompatibilitása, nem vagy csak kevéssé sarjadzik az alany. Féltörpe–törpe növekedési erélyű, a fák méretét mintegy 50–60%-kal csökkenti. Szélvédett helyeken gyökere megfelelően rögzíti a fát, másutt karózni kell. A rászemzett cseresznyefákat Dél-Németországban 5×3 m térállásba javasolják a telepíteni. Első hazai kísérletünkben Szigetcsépen a ’Sunburst’ fái ezen az alanyon eléggé csenevész növekedésűek voltak (Gruppe 1985, Perry 1987, Anonym 1990, Vogel 1994, 1995).

Egyéb fajok és fajhibridek

Régóta foglalkoztatja a kutatókat a csepleszmeggynek (Cerasus fruticosa (Pall.) Woronow) alanyként való használata. A faj hazánkban is honos, számos természetes hibridje ismeretes, főleg vadcseresznyével, de sajmeggyel is kereszteződik (Hrotkó és Facsar 1996). A németországi kísérletekben (Hein 1982, Gruppe 1985) csepleszmeggyként használt növények nagy valószínűséggel zömében C. fruticosa és C. avium hibridek. Hazánkban Probocskai (1982) szelektált csepleszmeggymagoncok közül cseresznyealanyt, amelyet ’Prob’ néven értékelünk.

’Prob’

Probocskai Endre szelektálta csepleszmeggymagoncok közül, azzal tűnt fel, hogy sokkal nagyobb növésű a többihez viszonyítva. Hajtásdugványozással 80%-ban meggyökeresednek a dugványai (Hrotkó 1982), a faiskolában jól szemezhető, a szemzések jól erednek, de az első évben inkább csak suhángokat nevel. A gyümölcsösben törpe növekedésű cseresznyefák kezdetben gyorsan nőnek, majd a termőre fordulás után a negyedik évben növekedésük lecsökken. A fiatal fák korán termőre fordulnak és igen bőtermők.

Öntözést és támrendszert igényel. A Van és Linda cseresznyefajtákkal nem fér össze, viszont a Katalin eddig nem mutatott inkompatibilitást (Hrotkó és tsai. 1997b, 1998b).

GM hibridek

A belgiumi Grand Manilban kelet-ázsiai fajok keresztezésével előállított hibridek közül szelektáltak törpítő hatású cseresznyealanyokat, melyek közül néhány Inmil, Damil és Camil néven került faiskolai forgalomba, de nem terjedtek el. Hazánkban a Duna-Tisza közén, homoktalajon vizsgálták ezeket az alanyokat, de nem tudtak alkalmazkodni az ottani körülményekhez.

Pillnitzi cseresznyealanyok

’Piku 1’ (Pi-KU 4,20)

A németországi Pillnitzben Cerasus avium × (C. canescens × C. tomentosa) hibridek közül szelektálta Wolfram (1996), hazai értékelésünk első eredményei alapján a ’Katalin’ alanyaként középerős–féltörpe növekedésű, alkalmasnak látszik intenzív cseresznyeültetvényekbe (Fischer és tsai. 1998, Hrotkó és tsai. 1998b).

’Piku 3’ (Pi-KU 4,83)

A németországi Pillnitzben Cerasus pseudocerasus × (C. canescens × C. incisa) hibridek közül szelektálta Wolfram (1996), hazai értékelésünk első eredményei alapján a ’Katalin’ alanyaként középerős–féltörpe növekedésű, alkalmasnak látszik intenzív cseresznyeültetvényekbe (Fischer és tsai. 1998, Hrotkó és tsai. 1998b).

Cseresznyefák törpítése meggy közbeoltásával

Németországban az ötvenes évektől kezdve folytak kísérletek meggy közbeoltásával, de a módszer nem hozott átütő sikert, mivel az elérhető növekedésmérséklés nem volt több 20%-nál, s bizonyos meggyel inkompatibilis fajtáknál (pl. Valerij Cskalov) egyáltalán nem használható. Hazai kísérleteink is hasonló eredményre vezettek, megfelelő törpítést csak a ’Prob’ csepleszmeggy közbeoltásával sikerült elérni (Hrotkó és tsai. 1997b, 1998b).

57. táblázat. A cseresznye- és a meggyalanyok fontosabb tulajdonságai

Az 57. táblázat folytatása