Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsfaiskola - A gyümölcsfák szaporításának elmélete és gyakorlata

Hrotkó Károly

Mezőgazda Kiadó

Alanyhasználat az őszibarack-termesztésben

Alanyhasználat az őszibarack-termesztésben

A hazai faiskolákban az utóbbi tíz évben az őszibarackoltványokat mintegy 60%-ban őszibarackmagoncra, 35%-ban mandulamagoncra szemezték, s a maradék 5% mandulabarackra és egyéb szilva alanyokra került. Jól látható tendencia azonban az őszibarackmagonc arányának csökkenése, s ezzel párhuzamosan a mandulamagonc növekvő részesedése (264. ábra). Ez valószínűleg azzal van összefüggésben, hogy az új ültetvények egyre inkább a hagyományos termőtájakba, magasabb fekvésű termőhelyekre kerülnek vissza, ahol a mandulamagonc használata előnyösebb.

264. ábra - Őszibarack-alanyhasználat a magyar faiskolákban 1984–97 között (Hrotkó 1995 és Bach és tsai. 1998 adatai nyomán)

kepek/264.png


A mandula minden olyan alanyon jól ered, amire őszibarackot is lehet szemezni. Nálunk a faiskolák a mandulát zömmel keserűmandula alanyra szemzik, mivel a termesztés száraz, meszes talajú domboldalakon folyik, öntözés nélkül, s itt a mandulaalany alkalmazkodik a legjobban. Kis mennyiségben mandulabarack, mirobalán és szilvaalanyok is előfordulnak a kínálatban. Igen jó alanyai a mandulának a mandulabarack hibridek, erős növekedésűek, jól alkalmazkodnak a különböző talajokhoz. Az USA-ban kötött talajokon, öntözött körülmények között a Marianna-szilvát tartják jó alanynak. A mandulafajták egyéb szilva alanyokkal is összeférhetőek, de azok szárazságtűrése többnyire nem kielégítő.

Az alanyhasználat technológiai és ökológiai tényezői

Az őszibarack-ültetvényekben az alany kiválasztását meghatározó tényezők közül első helyen a talajhoz és a klímához való alkalmazkodást kell említenünk. További fontos tényező a termőre fordulás és a termőképesség, a kompatibilitás a különböző nemes fajtákkal, a kártevőkkel és kórokozókkal szembeni érzékenység, az utóbbi időben növekvő jelentőséggel bír az újratelepítésre való alkalmasság, s csak utolsó sorban szerepel a nemes fajták növekedésére gyakorolt hatásuk.

Az őszibarackalanyok talajigénye és gyökérzetének alakulása

Az őszibarack leginkább az enyhén savanyú (6–7 pH közötti) talajokat kedveli, ilyen körülmények között zavartalan a gyökerek tápelemfelvétele. Lúgos kémhatású talajokon, 7,5 pH felett, csökken a vas felvétele, s a fa egyre inkább a vasklorózis tüneteit mutatja. Az ilyen talajokon a megfelelő alany kiválasztásával kerülhetjük el a klorózis hátrányait. Leginkább alkalmazkodnak a magas pH-jú talajokhoz a mandulabarack hibridek, a mandula és a szilvák közül a Damas GF 1869. Közepesen tűrik az ilyen talajokat a szilva alanyok (St. Julien Hibride, Brompton és a GF 43), legkevésbé alkalmasak az őszibarackmagoncok, a St. Julien GF 655/2 és a Nemaguard barackmandula hibrid (Layne 1987).

A száraz körülmények között folyó őszibarack-termesztésben nagy szerepe lehet az alanyok szárazságtűrésének. Leginkább szárazságtűrő a mandula, ezt követi az őszibarack magonc és végül a szilva alanyok. Külföldön a szilva alanyokat őszibarack számára főleg olyan területeken használják, ahol a hideg, kötött talajokhoz, esetleg levegőtlen, pangó vizes viszonyokhoz az őszibarack már nem képes alkalmazkodni. Ebből is következik, hogy részarányuk nálunk jelentéktelen (264. ábra), mivel ilyen talajok hazánkban a jó őszibarack-termőhelyeken általában nem fordulnak elő.

Hidegtűrés

Az őszibaracknál a hidegre érzékeny szövetekben (virágkezdemények és bélsugár-parenchima) működő, fagyást elkerülő mechanizmus a –20 °C hőmérséklet alatt már nem nyújt védelmet, ezért az ilyen hőmérsékletek gyakorisága meghatározza a faj északi elterjedési határait (Layne 1987). A föld feletti részek hidegtűrése mellett a gyökérzet ellenálló képessége is fontos, az északi területeken –8 °C alatti hőmérsékletet kell elviselnie az alanyoknak. A laza, homokos talajokon általában érzékenyebbek a gyökerek a fagykárra, mint kötöttebb talajokon. Kanadában a ’Siberian C’ alany 20 cm-es mélységben –13,3 °C hőmérsékletet károsodás nélkül elviselt, míg ugyanakkor az ’Elberta’, a ’Nemaguard’, a ’Yunnan’ vagy a ’Shalil’ gyökerei súlyosan károsodtak, vagy teljesen elfagytak. Módszeres vizsgálatok eredményei alapján Layne (1987) csoportokba sorolta a vizsgált alanyokat a gyökérzet hidegtűrése alapján (58. táblázat).

58. táblázat. Őszibarack magoncalanyok csoportosítása a gyökérzet hidegtűrése alapján (Layne 1987)

Hazai körülmények között ilyen vizsgálatokat még nem végeztek, nincsenek pontos információink a gyökerek hidegtűréséről, noha nagy valószínűséggel a gyökerek kisebb-nagyobb mértékű károsodása is közrejátszhat az ültetvények teljesítményének csökkenésében a hidegebb telek után. Faiskolában tapasztalták a GF 677 alanyon a szemzések érzékenységét a téli hidegre, azonban termő gyümölcsösben ezen az alanyon még nem lépett fel fagykár.

Kompatibilitás

Az őszibarack jól összefér az őszibarack és a mandula magoncalanyokkal, valamint a mandulabarack hibridekkel. Inkompatibilitási nehézségek főleg a szilva alanyokkal merülnek fel. Franciaországban főleg ezért nem használják a nektarinok számára a Damas GF 1869-et, illetve Amerikában általában nem kedvelik a szilva alanyokat. A kompatibilitás részben összefügg a cianogén prunazin anyagcseréjével. Pangó vizes talajokon, anaerob körülmények között a prunazin ciánhidrogénné hidrolizálódik, ami autotoxikus hatású. Ilyen esetekben az alanygyökerek hidrolizációs képessége a döntő az alkalmazkodó képességben (Salesses és Juste 1971, idézi Layne 1987).

Kártevőkre, kórokozókra való érzékenység

Az egyik legfontosabb kártevővel, a fonálférgekkel kapcsolatban meghatározó jelentőségű az alanyok érzékenysége. Az őszibaracknál a nemzetközi szakirodalom 19 faj előfordulását regisztrálta, amelyek a Meloidogyne, a Pratylenchus, Criconemoides és a Xiphinema nemzetségekhez tartoznak. Az utóbbi nemzetség a vírusok terjesztésében is jelentős szerepet játszik. A legtöbb kutatómunka a melegebb őszibarack-termesztő tájakon gyakori Meloidogyne fajokkal kapcsolatos érzékenységre irányult, s ezzel a nemzetséggel szemben rezisztens alanyok a legismertebbek, mint pl. a ’Nemaguard’, ’Shalil’, S 37, ’Okinawa’, ’Higama’, és a ’Nemared’. A hidegebb vidékeken a Pratylenchus fajok jelentősebbek, de az alanyok érzékenysége ezzel kapcsolatban kevésbé ismert. Layne (1987) szerint a következő alanyokban található rezisztencia vagy tolerancia: ’Rubira’, ’Pisa’, ’Rutgers Red Leaf’, ’Tzim Pee Tao’.

A levéltetvek ismert kártételük mellett a vírusok átvitelével is nagy károkat okozhatnak, ezért a levéltetvekkel szembeni rezisztencia az alanyoknál is sokat segíthetne a vírusmentesség megőrzésében. Az őszibarack alanyok közül eddig a ’Rubira’ és a S2678 jelű klónról ismert a Myzus persicae Suiz. és a M. varians Davids levéltetvekkel szembeni rezisztencia (Massonie és Paisson 1979 idézi Layne 1987, Grassely 1985). Ezek a levéltetvek fontos szerepet játszanak a Sharka vírus terjesztésében.

A kórokozók közül a vírusokkal szemben csak a vírusmentes szaporítóanyag használata segíthet, vírusokkal szemben rezisztens alany egyelőre nem ismert. Az alanyok sarjadzása az ültetvényben viszont számottevő fertőzési forrás lehet, különösen a levéltetvekkel terjedő vírusok számára. A baktériumos betegségek közül a gyökérgolyvára az őszibarack alanyok eléggé, míg a szilvák kevésbé érzékenyek. Kivétel a ’Rubira’ őszibarackmagonc, amely jól tolerálja a gyökérgolyvát. A talajban fertőző gombák közül a gyökérnyakrothadást okozó fitoftórára az őszibarack érzékeny, míg a szilvák kevésbé vagy egyáltalán nem érzékenyek.

Az alanyok hatása a fák növekedésére

Az őszibarackalanyokat is növekedési csoportokba lehet sorolni, (59. táblázat), noha a növekedés mérséklésének az őszibaracknál nincs akkora jelentősége, mint az almatermésűeknél. Ez részben a nemes fajták gyengébb növekedésére vezethető vissza, másrészt arra, hogy az intenzív ültetvények koronaformái akár erős növekedésű alanyokon is kialakíthatók (Timon és Tarjányi 1990, Timon 1992). Az intenzív ültetvényekben az őszibaracknál elég jelentős mértékű a gyökerek közötti versengés, ami szintén hozzájárul a nagyobb tőszámmal telepített ültetvények gyengébb növekedéséhez.

59. táblázat. Az őszibarackalanyok csoportosítása növekedési erélyük alapján

A laza homoktalaj, a gyenge termékenységű területek hátrányát gyakran igen erős növekedésű alanyokkal (pl. GF 677) ellensúlyozzák, míg a kiváló termőképességű, mélyrétegű talajokon szívesebben használnak növekedést mérséklő alanyokat (GF 655/2) (Gautier 1972). Az őszibarack elterjedésének északi határán, különösen a termékeny talajokon célszerű kerülni a túl erős növekedésű alanyok használatát, hogy az erős vegetatív növekedés ne hátráltassa a fák beérését és a téli hidegre való felkészülését (Layne 1987).

Törpítő őszibarackalanyként említik általában a Prunus besseyit, a keleti homoki meggyet, illetve különböző hibridjeit. Ilyenek pl. a Franciaországban előállított ’GF 2037’ és ’GF 2038’ alanyok. A vizsgált hibridek általában jól törpítenek, de bizonytalan kompatibilitásuk, illetve a gyümölcs aprósodása miatt üzemi viszonyok közé még nem ajánlhatók (Guerriero et al. 1985a,b). Ezzel szemben a Prunus pumila a Microcereasus szekcióba sorolt nyugati homoki meggy ígéretes törpítő alanya lehet az őszibarack- és nektarinfajtáknak (Jacob 1992). Klónok szelekciójával Németországban a geisenheimi gyümölcstermesztési intézetben foglakoznak.

Az őszibarackalanyok csoportosítása rokonsági viszonyok alapján

Az őszibarackalanyokat négy fő csoportba sorolhatjuk:

  1. Persica vulgaris (magoncok és ivartalanul szaporított alanyok),

  2. mandula alanyok (magoncok),

  3. mandulabarack alanyok (Amygdalopersica és Davidiopersica, zömmel ivartalanul szaporított alanyok),

  4. szilva alanyok (főleg Prunus domestica, P. insititia, de előfordul P. cerasifera és P. marianna).

A következőkben csak az első három csoportba sorolható fontosabb alanyokat ismertetjük részletesen, a szilvafajokhoz tartozó alanyokra a szilváknál térünk ki, amennyiben azok őszibarackalanyként is használatosak.

Vadőszibarack (Persica vulgaris Mill.)

Őszibarackmagoncokra mandulát, kajszifajtákat és szilvafajtákat is lehet szemezni, az USA déli államaiban a kajszi mintegy 30–40%-ának őszibarackmagonc az alanya. Franciaországban a kajsziültetvények 8–10%-ában őszibarack az alany, az USA délkeleti államaiban pedig a japán szilvák alanyaként használják jelentős mértékben (Day 1953, Anonym 1983, Okie 1987, Crossa-Raynaud és Audergon 1987).

A szakmában elterjedt vadőszibarack megnevezés botanikai szempontból nem helytálló, mivel nem az eredeti élőhelyéről származó vad magoncokról van szó, hanem termesztett, különböző magforrásokból származó őszibarackmagoncokról. Ilyenek a gyümölcsükért termesztett fajták, valamint az alanymag termesztése céljából szelektált magtermő alanyfajták magoncai.

Az őszibarackmagoncok az őszibarack- és a nektarin fajtákkal kivétel nélkül jól összeférhetők, a ráoltott fajtákkal általában középerős vagy erős növekedésű oltványokat adnak. Az őszibarackmagonc az alföldi termőtáj igen jó alanya, a laza talajú, de jó vízellátású területekre ajánlható. Klorózisra érzékeny, 7%-nál nagyobb mésztartalmú talajokon már nem érzi jól magát.

Hazai faiskoláink rendszerint csírás magot ültetnek az oltványiskolába, a csemeték augusztus közepére-végére annyira megerősödnek, hogy szemezhetők. A szokványos magiskolai csemetenevelés esetén sűrűn kell vetni, hogy ne vastagodjon meg túlságosan. Az ilyen csemetéket az oltványiskolában valamivel korábban lehet szemezni. A beszemzett csemetékből átlagos üzemi körülmények között 50–60%-ban nevelhető szabványos oltvány.

A magtermő fajták gyümölcse fogyasztható, de kereskedelmi értékük többnyire csekély, elsősorban az alanyként használt magoncaik tulajdonságai voltak fontosak szelekciójuk során.

Nemes fajták magoncai

A legtöbb őszibarack-termelő országban alanyként a nemes fajták magoncait használják a faiskolák. Ilyen fajták Argentínában a ’Polara’ és a ’Sims’, Ausztráliában a ’Golden Queen’, az ’Elberta’, a ’Wright’, Brazíliában a ’Cape de Bosq’ és a ’Conserva’, Dél-Afrikában a ’Kakamas’ és a ’Du Plessi’, Izraelben a ’Baladi’, Romániában a ’Balc Elita’, az USA-ban a ’Halford’ és a ’Lowell’ (Layne 1987).

A kései érésű fajták általában jó minőségű, kiváló csírázóképességű magot adnak, csemetéjük egyöntetű. Hazánkban korábban használták a ’Ford’ és az ’Elberta’ magját. Ma az üzemi ültetvények jelentős részben vírusfertőzöttek, ezért a konzervipari melléktermékként jelentkező őszibarackmagot alanynevelés céljára használni nem ajánlatos. A ceglédi magtermő ültetvényben ilyen célokat szolgál a kései érésű ’Shipley’ fajta vírusmentes állománya, magja kiváló minőségű. A nemes fajták magoncai közül a leggyengébb az ’Elberta’, középerős növekedésű.

’Cepe’ (Syn.: Vadőszibarack CT 2629)

Szőlőskerti őszibarackok közül szelektálták a GYDKFV ceglédi állomásán. Igen nagy, sűrű koronájú fát nevel, virágai 30–70%-ban öntermékenyülők, fagyra érzékenyek. Fája átlagosan 20–25 kg gyümölcsöt terem. Apró, zöldesfehér héjú a gyümölcse, szeptember utolsó hetében érik, a mag ezermagtömege 2823 g, magiskolában 1 kg magból 114 szabványos csemete nevelhető. Öt hónapig rétegezett magja 70–80%-ban csírázik. Csemetéi egyöntetűek, jól szemezhetők, a ceglédi kísérletekben 16 őszibarackfajta többévi átlagában a szemzéskihajtás 58,2% volt. A rászemzett fák középerős, erős növekedésűek (Nyujtó és Surányi 1981, Erdős, 1984, Nyujtó 1987, Surányi és tsai. 1991, Nyujtó és Erdős 1992, Harsányi és Mádyné 1998).

Vadőszibarack ’C 2630’

Szőlőskerti őszibarackok közül szelektálták a GYDKFV ceglédi állomásán. Erős, kissé felfelé törő koronájú fát nevel. Virágai 50–60%-ban öntermékenyülők, fagyra érzékenyek. Gyümölcse kicsi, zöldes alapon piros, csupasz héjú, szeptember utolsó hetében érik. Magja középnagy, ezermagtömege 3086 g, rétegezés után jól kel a faiskolában. Csemetéi egyöntetűek, jól szemezhetők. A rászemzett fák középerős, erős növekedésűek (Nyujtó és Surányi 1981, Erdős, 1984, Nyujtó 1987, Surányi és tsai. 1991, Nyujtó és Erdős 1992).

Külföldi vadőszibarack-fajták

’GF 305’

Egy régi montreuille-i helyi fajtából szelektálták Franciaországban, magtermése 600 kg/ha. Magja Franciaországban közel 100%-ban kel, viszont a nálunk termett mag csírázóképessége csak 35% körüli. Csemetéi kiegyenlítettek. A gyökérgolyvára eléggé érzékeny, az átlagos őszibaracknál több meszet nem visel el a talajban, s a hazai tapasztalatok szerint télállósága és a virágok fagytűrése nem kielégítő. Vírusokra érzékeny, vírusmentes magoncait tesztnövényként is használják. A ráoltott fák középerős–erős növekedésűek (Bernhard et al. 1969, Gautier 1972, Layne 1987, Surányi és tsai. 1991).

’Rubira’

A magtermő fát S 2489 klónszámon szelektálták amerikai származású magoncok közül Franciaországban, magoncai egyöntetűen vörös levelűek. Magja közel 100%-ban kel, a csemeték jól növekednek, jól szemezhetők, eltérő levélszíne miatt a faiskolában kedvelik, csemeteállománya megfigyeléseink szerint teljesen egyöntetű. Nem érzékeny a gyökérgolyvára és a Pratylenchus nemzetségbe tartozó nematódákra, s a levéltetvek sem károsítják. A ráoltott fajták középerős növekedésűek, a ’GF 305’-nél gyengébbek (Grassely 1985).

’Siberian C’

Kanadában szelektált igen hidegtűrő őszibarack magtermő fajta, gyökerein a 20 cm mélységben mért -13,3 °C-os fagy sem okozott károsodást. Magoncai egyöntetűek, a szárazságot is az átlagnál jobban elviselik, száraz, laza talajokra is ajánlják. A Meloydogyne fajokkal szemben közepes az érzékenysége, a Pratylenchus fonálférgek azonban károsítják. Gyökérgolyvára érzékeny. A rászemzett fajták féltörpe vagy középerős növekedésűek, vagyis az őszibarack magoncok közül ez a leggyengébb növekedésű alany, a fák igen bőtermők. Az alany a rügyek kihajtását késlelteti (Layne 1975, Grassely 1985, Layne 1987).

’Higama’

A magtermő fát S 2543 klónszámon szelektálták japán származású magoncok közül Franciaországban, magoncai egyöntetűen vörös levelűek. Magja jól kel, csemetéi erős növekedésűek, jól szemezhetők, eltérő levélszíne miatt a faiskolában előnyös. A gyökérgolyvára kevésbé érzékeny és rezisztens a Meloydogyne incognita fonálféreggel szemben (Grassely 1985).

’INRA Montclar’®

Helyi őszibarackmagoncok közül szelektálták a franciaországi Grande-Ferrade-ban. Magoncai a ’GF 305’-nél erősebb növekedésűek, a rászemzett fajták jó termőképességűek és az őszibarack magoncok viszonylatában kevésbé érzékenyek a klorózisra, valamint a talaj magnéziumhiányára (Grassely 1985).

Hasonló jellegű, magtermesztésre szelektált fajták Csehországban a ’B-VA 1,2,3,4’, Kanadában a ’Harrow Blood’, az USA-ban a ’Bailey’, a ’Rancho Resistant’, a ’Rutgers Red Leaf’, a ’Nemared’, az ’S 37’, Görögországban az ’ID 20’ és 37, Olaszországban a ’P. S. A.’, a ’P. S. B’. alanyok, Japánban az ’Okinawa’. A gyökérzet nagymértékű hidegtűrését mutatták ki a ’Siberian C’ kanadai és a ’Tzim Pee Tao’, ’Chui Lum Tao’ kínai fajtáknál, míg közepes fagytűrésű a ’Bailey’ és a ’Harrow Blood’.

Mandula (Amygdalus communis L.)

A hazai faiskolák az őszibarackot 20–25% körüli, jelenleg növekvő arányban keserűmandula-magoncra szemzik, a mandulafajták viszont mintegy 90%-ban kerülnek keserűmandula-magoncra (Hrotkó 1995, Bach és tsai. 1998). Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a második legfontosabb őszibarackalany, más országokban viszont nem, vagy csak ritkán használják.

A mandula a dombvidéki őszibarack-termőtájak alanya, meszes talajokon, száraz, köves lejtőkön is lehetővé teszi az őszibarack termesztését, ahol az őszibarack magoncalanyon a nemes fajta klorózis miatt már nem képes megélni. Melegigényesebb, mint a vadőszibarack, kevésbé télálló. A nemes fajták ezen az alanyon szintén jól erednek, a ráoltott fajták középerős növekedésűek, a vadőszibarackhoz viszonyítva mindenképpen gyengébbek, a 3–4. évben termőre fordulnak.

A mandula minden olyan alanyon jól ered, amire őszibarackot is lehet szemezni. Nálunk a faiskolák a mandulát főleg keserűmandula-alanyra szemzik, mivel a termesztés száraz, meszes talajú domboldalakon folyik, öntözés nélkül, s itt a mandulaalany alkalmazkodik a legjobban.

Faiskoláink zömmel a ceglédi magtermő ültetvényből a ’C 431’ (édes), a ’C 446’, ’C 447’, és ’C 449’ vírusmentes klónokról származó magot használják. A szakmai gyakorlatban keserűmandulának nevezik az alanyt, de a mag ízének nincs jelentősége az alany használati értékében (Erdős, 1984, Nyujtó 1987, Nyujtó és Erdős 1992).

Külföldön a leggyakoribb mandulaalany olyan termesztett fajták magonca, amelyek jól csírázó magot adnak. Spanyolországban mandulafajtákhoz az ’Atocha’ és a ’Garrigues’ fajták magoncait használják leggyakrabban alanyként, utóbbi csemetéje a faiskolában kevésbé ágazódik el, ezért könnyű szemezni. A kaliforniai mandulatermesztés legfontosabb alanya a ’Mission’ (’Texas prolific’) fajta magonca, mely erős növekedésű, kiegyenlített magoncállományt ad. Hasonló célra Ausztráliában a ’Chellaston’ és a ’Nonpareil’ fajták magját használják.

A faiskolások csírás magot ültetnek az oltványiskolába, a csemetéket augusztus második felében, szeptember elején lehet szemezni. Csemetenevelés céljára a magiskolában sűrűn kell vetni, hogy a csemetéi ne legyenek vastagok. Vastag karógyökeret fejleszt, az elágazódás elősegítése érdekében a csírás mag gyököcskéjét visszacsípik. A mandulagyökér hajlamos a kiszáradásra, ezért az átültetést rosszul tűri. A mandulamagonc érzékeny a gyökérgolyvára, a fitoftórás gyökérnyakrothadásra, a verticilliumos hervadásra és a nematódákra (Probocskai 1969, Kester és Grasselly 1987).

Mandulabarack alanyok (Amygdalopersica hybrida Soó)

Az őszibarack (Persica vulgaris), a mandula (Amygdalus communis) és a Dávid-mandula (Amygdalus davidiana) hibridjeit soroljuk ebbe a csoportba. A barackmandula és a mandulabarack hibridek jól csírázó magot is hoznak, magoncaikat azonban a faiskolák nem szívesen használják, mivel nem eléggé egyöntetű a csemeteállományuk. Nálunk a ceglédi magtermő ültetvényből származó ’C 410’ mandulabarack mag van forgalomban, a csemeteállomány elég heterogén. Ilyen magról szaporított mandulabarack alanyok az USA-ban igen elterjedt ’Nemaguard’, a Krímben szelektált ’Szputnyik’, vagy a csehországi ’BM-VA-1’ és ’BD-SU-1’.

Mandulabarack ’C 410’

Cegléden szelektált barackmandula magtermő klón. Igen erős növekedésű fát nevel széthajló, lelógó ágrendszerrel. Virágai 8%-ban öntermékenyülőek, virágfagykárra kevésbé érzékenyek. Október második hetében érik, termése éretten felnyílik, s a mag kihullik. Magja nagy, ezermagtömege 3571 g. Rétegezés után jól kel, csemetéi azonban az oltványiskolában elég nagy heterogenitást mutatnak (Nyujtó és Surányi 1981, Erdős 1984, Nyujtó 1987, Surányi és tsai. 1991, Erdős és Nyujtó 1992).

Ivartalanul szaporítható mandulabarack alanyok

Az ivartalanul szaporítható mandulabarack alanyok külföldön elsősorban kiváló rezisztenciájuk miatt igen népszerűvé váltak a faiskolások körében.

Igen jó alanyai a az őszibaracknak és a mandulának a mandulabarack hibridek, erős növekedésűek, jól alkalmazkodnak a különböző talajokhoz.

’Avimag’ (’Cadaman’®)

A GYDKFV ben szelektálták Dávid-mandula és őszibarack hibridjei közül (41-4-21) Franciaországban ’Cadaman’ néven van faiskolai forgalomban. Hajtásdugványozással jól szaporítható. A fajták ezen az alanyon igen erős növekedésűek, az 5–6. évben adják az első nagy terméseket és igen bőtermők. Igen jó mésztűrő, a Meloydogyne fajokkal szemben rezisztens (Nagy és tsai. 1992, Harsányi és Mádyné 1998).

’PE-DA’ (VIII-32/2)

Egy Persica vulgaris × Amygdalus davidiana fajhibrid szabad virágzásból származó magoncai közül szelektálták a GYDKFV munkatársai. Hajtásdugványozással szaporítható, a dugványok gyökeresedése kiváló, 80% körüli. Az alany a faiskolában erőteljesen növekszik, jól szemezhető, az oltványkihozatal az átlagost meghaladja. Az őszibarackfajták ezen az alanyon igen erősen növekszenek, a fák termőképessége kiváló. A száraz, meszes talajokat jól tűri, klorózisra nem hajlamos (Nagy és tsai. 1992, Harsányi és Mádyné 1998).

’PE-MA’ (41-4-11)

A ’Mezőkomáromi Duránci’ × Amygdalus communis keresztezéséből származó magoncok közül szelektálták a GYDKFV munkatársai. Hajtásdugványozással szaporítható, a dugványok jól gyökeresednek, 80% körül. Az oltványiskolában a szemzéseredés és az oltványkihozatal jó. Erős-igen erős növekedésű fákat nevel. A száraz, meszes talajokat jól tűri, klorózisra nem hajlamos (Nagy és tsai. 1992, Harsányi és Mádyné 1998).

’INRA GF 677’

Franciaországból származó, természetes eredetű mandulabarack hibrid. Hajtásdugványozással közepes eredménnyel szaporítható. A csemeték az oltványiskolában jól erednek és vastagodnak, jellegzetes széthajló, lecsüngő hajtásokat hoz. A szemzéseredés és az oltványkihozatal hazai tapasztalatok szerint az átlagosnál rosszabb, ami valószínűleg az alanynak a téli alacsony hőmérsékletre való érzékenységével függ össze. Az őszibarackfajták növekedése ezen az alanyon igen erős, s a termőképességük igen jó. A száraz, nagy mésztartalmú talajokat jól tűri, s nem érzékeny az újratelepítési betegségekre sem, rezisztens a fonálférgekkel szemben. A dél-magyarországi és közép-dunántúli termőhelyeken bevált alany (Gautier 1972, Layne 1987, Timon 1992, Harsányi és Mádyné 1998).

’Barrier 1’

Persica vulgaris × Amygdalus davidiana keresztezésével állították elő Olaszországban, ott is szaporítják. A Meloidogyne fajokkal, valamint a fitoftórás gyökérpusztulással szemben rezisztens. Olasz adatok szerint a ’GF 677’-hez viszonyítva kevésbé fagyérzékeny, mérsékeltebb növekedési erélyű, a gyümölcsök darabosabbak és jobban színeződnek ezen az alanyon.

’Hansen 536’ és ’Hansen 2168’

Az USA-ban, Kalifoniában állították elő mandula és őszibarack keresztezésével. Hajtásdugványozással szaporíthatók. Jól összeférnek az őszibarackfajtákkal, a fák igen erős növekedésűek. Rezisztensek a Meloidogyne fonálférgekkel szemben, s a fitoftórás gyökérpusztulásra sem érzékenyek. Európában nincsenek forgalomban (Kester-Asay 1986).

60. táblázat. Az őszibarackalanyok fontosabb tulajdonságai

A 60. táblázat folytatása