Ugrás a tartalomhoz

Kertészeti növénykórtan

Glits Márton, Folk Győző

Mezőgazda Kiadó

A növénybetegségek okai

A növénybetegségek okai

A növénybetegségek okaival az etiológia foglalkozik. A növénybetegségek okait kórokoknak nevezzük (7. ábra).

7. ábra - Kórokok

kepek/7abra.png


Belső eredetű kórokok

A belső eredetű kórokok a növény genetikai rendellenességei. A genetikai rendellenességek következménye, hogy az egyedfejlődés során a növény egyes szervei nem fejlődnek ki (pl. meddő virág) vagy más helyen alakulnak ki (pl. a virágok helyén levelek, a levelek helyén virágok, a gyümölcsön levelek képződnek), vagy a szokásos helyen torzképződmény, más szóval teratóma keletkezik. A torzképződmények sokfélék lehetnek, pl. szalagosodás, csavarodás, összenövés (8. ábra).

8. ábra - Belső eredetű kórokok

kepek/8abra.png


Rendellenes növekedés azonban nemcsak belső eredetű kórokokra vezethető vissza. Rendellenességet külső eredetű (nem fertőző és fertőző) kórokok (pl. éghajlati tényezők, kórokozók) is okozhatnak.

Külső eredetű kórokok

A külső eredetű kórokok két csoportba oszthatók. Lehetnek élettelen, nem fertőző, valamint élő, fertőző kórokok.

Élettelen, nem fertőző kórokok

A növény környezetével szembeni igényei az élettényezők. Az élettényezők jellemző pontjai a minimum, az optimum és a maximum. Az élettényezők egyrészt az egyes növényfajok, -fajták és -egyedek esetében eltérőek, másrészt a növény fejlődésének egyes szakaszaiban is különbözőek lehetnek. A környezeti tényezők a növény élettevékenységét befolyásolják, de nem biztos, hogy a növény igényét kielégítik. A termesztő feladata, hogy a növény számára olyan környezetet alakítson ki, amelyben optimálisan a növény élettényezői. Ha a környezeti tényezők a növény optimális élettényezőitől lényegesen eltérnek, akkor azok élettelen, nem fertőző kórokokká válnak. Ilyen kórokok lehetnek az időjárási és talajtényezők, valamint a toxikus anyagok. E kórokok által előidézett betegségeket nem fertőző betegségeknek nevezzük.

Időjárás

Az időjárás elemei: a hőmérséklet, a levegő, a fény és a csapadék. Ezek a növényre fizikai hatásuknál fogva károsak lehetnek, s így kórokokká válnak.

Hőmérséklet

A hőmérséklet a növény életfolyamatát közvetlenül vagy közvetve befolyásolja. Alacsony hőmérsékleten a növényen a megfázás és a fagyás jelei észlelhetők. A megfázás akkor következik be, ha a hőmérséklet a növény hőmérsékleti minimuma közelében van. A megfázás tüneteire általában az jellemző, hogy a növények növekedésükben visszamaradnak, sárgás színűek lesznek. A levelek enyhén hólyagosak, ráncosak, epidermiszük felemelkedik vagy felreped. A virágok kötődése után a csonthéjas gyümölcsfajok esetében az apró gyümölcsök lehullanak, mag nem található bennük, az almatermésűek esetében pedig a csésze körül, vagy a gyümölcsöt övezve parás folt vagy csík figyelhető meg. Alacsony hőmérsékleten számos kétéves zöldségfaj már az első évben magszárat fejleszt. Fagyás akkor áll elő, ha a hőmérséklet a növény hőmérsékleti minimuma alá esik. A fás növények hőmérsékleti minimuma a lágyszárúakéhoz viszonyítva lényegesen alacsonyabb, így fagykárok elsősorban az utóbbiaknál jelentkeznek. A kertészeti növények esetében a késő tavaszi fagyok okoznak nagy károkat (9. ábra).

9. ábra - Hideghatás tünete almalevélen (a), kajszilevélen (b), almagyümölcsön (c) és körtegyümölcsön (d)

kepek/9abra.png


A magas hőmérséklet káros hatása már akkor is bekövetkezik, ha az a növény hőmérsékleti maximuma körül van. Ilyenkor a növények virágkötődése rossz. A növényeken napégéstől származó foltok keletkeznek. A zöldségfajok közül a retek pudvásodik, a borsómagvak kemények és lisztesek lesznek, a babhüvely szálkássá válik, a saláta pedig korán magszárat fejleszt. A növény hőmérsékleti maximumát meghaladó hőmérsékleten hőguta jelentkezik, amely a növény pusztulását is okozhatja.

Az alacsony és magas hőmérséklet hirtelen változása is káros lehet a növényre. A fagy utáni gyors felmelegedés a fás növények törzsének felrepedését okozhatja, és az áttelelő növények pusztulását idézheti elő.

Levegő

A levegő relatív páratartalma szabadföldön kórokként gyakorlatilag nem jön számításba, a növények hajtatása és tárolása során azonban fontos szerepet játszik. Magas relatív páratartalom esetén a hajtatott növények virágai rosszul kötődnek. Alacsony relatív páratartalom esetén a tárolt, nagy víztartalmú növényrészek ráncossá válnak, aszalódnak.

A légmozgás kórokként akkor jelentkezik, ha erőssége olyan nagy, hogy a növényeket károsítja. Közepes erősségű, 5–10 km/óra sebességű szél káros jellege főleg szárító hatásában nyilvánul meg. Az erős, 40 km/óra feletti vagy annál nagyobb sebességű szél már a növények jelentős minőségi változását idézi elő. Így a gabonafélék szára eltörik, vagy a talajra fekszik, a növények levelei rongyolódottak lesznek, a fák hajtásai és ágai eltörnek, a gyümölcsök lehullanak, a homoktalajokon a növényrészek a homokkristályoktól károsodnak. A nagy vihar már fákat dönt ki.

Fény

A növény fényminimumán etioláció jelentkezik. Ilyenkor a növények megnyúlnak, hosszú ízközűek, halványzöldek vagy színtelenek lesznek. A fényhiány elsősorban a fénykedvelő növényeknél okoz károsodást. Ha a növények halványítása a termesztés célja (pl. spárga, kötöző- és cikóriasaláta termesztése), akkor az így termesztett etiolált növényeket nem tekintjük betegnek.

A növény fénymaximumán egyrészt színváltozás következik be, amely lehet sárgulás vagy lilás elszíneződés, másrészt a növény visszamarad növekedésében. Érdekes kóreset a fokföldi ibolyán észlelhető szabálytalan alakú sárgás foltok megjelenése. A fénybőség elsősorban az árnyékkedvelő növényeknél hátrányos.

Csapadék

A csapadék hiánya és bősége a növényt károsítja. Vízhiány esetén a levél széle beszárad, a növény lankad, hervad, végül elszárad. A vízminimumon a növény gazdasági értéke csökken: a retek pudvásodik, a borsómagvak kemények lesznek, a babhüvely szálkásodik, a karalábé gumója fásodik. A paradicsom virágzásakor a vízhiány a bogyó csúcsrothadását okozza. A tartós vízszegénységet felváltó vízbőség (csapadék, öntözés) a növényrészek (retekgumó, sárgarépagyökér, karalábégumó, káposztafej, paradicsombogyó) felrepedését idézi elő. Vízbőség esetén vízkórság, más szóval ödéma jelentkezik. Ilyenkor a növényrészeken apró dudorok, vagyis intumeszcenciák jönnek létre. A mély fekvésű területeken a pangó víz a növény sárgulását, majd pusztulását okozza.

A növényre vastagon rakódott hótól a növényrészek eltörhetnek.

A jég mechanikai sérülést okoz. A jégütés egyrészt fel nem szakadó, de bemélyedő, elhaló foltokat, másrészt pedig mély sebeket idéz elő, a növényrészek rongyolódását és törését okozza.

Talaj

A talajtényezők fizikai és kémiai hatásuknál fogva károsak lehetnek, s így kórokokká válnak.

A talaj fizikai állapota

A talaj kedvezőtlen szerkezete károsan hat a növényre. Kötött vagy sekélyen művelt talajon a növények karógyökerei elágazódnak. A taposás következtében a talaj tömörré és levegőtlenné válik, emiatt a növény fejlődése gyenge lesz. A nem lazított talajokban szintén levegőtlen viszonyok alakulnak ki.

A talaj vízkapacitása is fizikai állapotának jellemzője. Az ezzel kapcsolatos rendellenességeket a csapadéknál már tárgyaltuk.

A talaj kémiai állapota

A talaj pH-értéke a növény fejlődését jelentősen befolyásolja. Kórok akkor lesz, ha a növény pH-igénye és a talaj pH-ja nagyon eltérő. Pl. a savanyú talajt kedvelő Azalea és Erica fajok lombja lehullik, ha a talaj kémhatása lúgos. Az őszibarack és szőlő esetében a nagy mésztartalmú talajon a vasionok felvehetetlenné válnak, és levélsárgulás következik be.

A talaj tápanyagtartalma isbefolyásolja a növény életműködését. Leggyakrabban a tápanyagok hiánya, ritkábban a bősége lehet kórok. A tápanyagok hiánya miatt bekövetkező betegséget hiánybetegségnek nevezzük. Hiánybetegséget okoz a makro- és a mikroelemek abszolút hiánya, relatív minimuma vagy felvehetetlensége. Magyarországon a nitrogén hiánya vagy bősége, valamint néhány mikroelem hiánya vagy felvehetetlensége érdemel említést. A mikroelemek közül a vas, a cink, a bór és a magnézium hiánya okoz leggyakrabban betegséget (10. ábra).

10. ábra - Hiánybetegségek. Kalciumhiány paprikán (a) és paradicsomon (b), bórhiány zelleren (c), cinkhiány almán (d)

kepek/10abra.png


Toxikus anyag
Por

Az ipari üzemekből kikerülő és a növényre rakódott por egyrészt a sztómákat zárja le, ezáltal az asszimilációs tevékenységet csökkenti vagy gátolja. A timföldet és a cementet előállító üzemek környékén a növényeket vastag por borítja, emiatt azok gyenge növekedésűek lesznek. A porban kémiai anyagok is vannak, amelyek a növényt mérgezik.

Gáz

A növényből kiáramló aromaanyagok károsodást okozhatnak. Az alma, a citrom és a narancs gyümölcsökből kiáramló aromaanyagok zárt térben a szállítás és a tárolás során héjbarnulást idéznek elő (11. ábra).

11. ábra - Az alma héjbarnulása

kepek/11abra.png


A szerves trágyából kiáramló ammónia a biofűtésű melegágyakban 0,1%-nál nagyobb töménységben a növényeket perzseli vagy elpusztítja.

Az ipari üzemekből kikerülő gázok közül a legártalmasabbak a kén-, a fluor-, a klór- és a nitrogénvegyületek.

A kénvegyületek közül a kén-dioxid gyakori növénykárosodást okoz az acélgyártó és a kénsav-előállító üzemek szomszédságában, és olyan üzemek környékén, ahol kéntartalmú barnaszenet vagy olajat használnak tüzelésre. Kárt okoz a terménytárolókban, ha a fertőtlenítésre ként használnak, és a kezelés után nem szellőztetnek, mert a kén-dioxid a növénybe a sztómán vagy lenticellán keresztül bejut, és a vízzel kénessavvá alakul. Ilyenkor a növényeken a levél szélétől kiinduló és az érközökbe húzódó szürkésfehér elhalás figyelhető meg. A kén-dioxidra a tűlevelű és a pillangósvirágú növények a legérzékenyebbek. Tárolóban a kén-dioxid a gyümölcs lenticellái körül kerek, barna, bemélyedő foltokat okoz (12. ábra).

12. ábra - Kén-dioxid-kár almán

kepek/12abra.png


A fluorvegyületek közül a leggyakoribb a hidrogénfluorid. A fluorvegyületek károsításával a szuperfoszfátot és alumíniumot előállító üzemek, valamint a kerámia- és téglagyárak környékén kell számolni. A fluorvegyületek a növénybe egyrészt a sztómán és a lenticellán, másrészt a kutikulán keresztül jutnak. A növények levélcsúcsán és érközeiben barna foltok jelentkeznek, és korai lombhullás következik be. A fluorvegyületekre a tűlevelűek a legérzékenyebbek.

A klórvegyületek közül a sósav a szóda- és a műtrágya-előállító üzemek környékén csak ritkán, műszaki hiba esetén okoz károkat. Tünetei a kén-dioxid által előidézett tünetekhez hasonlóak.

A nitrogénvegyületek közül a nitrogén-dioxid a legjelentősebb. A nitrogénvegyületek káros hatása a salétromsavat és műtrágyát előállító üzemek környékén jelentkezhet. A növényeken a levélszél elbarnul és a levélen barna foltok figyelhetők meg. A nitrogénvegyületekre a tűlevelűek, a pillangósvirágúak és az árpa a legérzékenyebb.

A közlekedési eszközökből kikerülő kipufogógázok iskárosan hatnak a növényre. Lombszáradást és a növények fokozatos pusztulását eredményezik.

Szennyvíz

Azipari és háztartási szennyvizek nemcsak nagy nitrogéntartalmuk, hanem a bennük lévő kémiai anyagok miatt is károsak a növényre.

Műtrágya és gyomirtó szer

A műtrágya túladagolása esetén a növények műtrágyamérgezése következik be. A növények gyökere részben vagy teljesen elpusztul, emiatt a levélen a levél szélétől kiinduló, és az érközökbe húzódó barna színű elhalás látható. A fák vázágai részben vagy teljesen elhalnak, a törzsön ovális alakú, barna foltok észlelhetők. A káliumklorid-tartalmú műtrágyák nagy adagja a növényen klórtól származó károsodást okoz, amelynek tünete leginkább a levélen ismerhető fel, a levél szélétől kiinduló, és az érközökbe húzódó szürkésfehér elhalás formájában.

A gyomirtó szerek az azokat előállító ipari üzemekből a környéken lévő növényekre kerülhetnek. Gyakran a károsodás nem szembetűnő, csupán a növények vontatott fejlődése és enyhe károsodása észlelhető. A gyomirtó szerek elsodródásából származó károk is jelentősek lehetnek. Ugyancsak nagy kárt okoz a gyomirtó szerek töménységének helytelen megválasztása. A palántanevelésnél ügyelni kell arra, hogy a kétszikű növényekhez ne használjunk olyan talajt, amely gyomirtóval kezelt, egyszikű növények (pl. kukorica, búza) területéről származik. Saláta- vagy mustármag próbavetésével feltétlenül ellenőrizni kell a talaj gyomirtószer-szennyezettségét. A gyomirtó szerek közül a hormonhatásúak jellegzetes torzulást okoznak. A levélen az ún. Ginkgo-levelűség észlelhető. A kontaktszerek barna vagy fehér színű elhalást idéznek elő (13. ábra).

13. ábra - Gyomirtó szer és serkentőanyag okozta károsodás. Gyomirtó szer okozta kár szőlőn (a) és paprikán (b), serkentőanyag okozta kár paradicsomon (c) és szegfűn (d)

kepek/13abra.png


Serkentőanyag

A serkentőanyagok közül elsősorban a gyökereztető hormonok okoznak károsodást. Nagy mennyiségű szer használata esetén erőteljes kalluszképződés, szövetelhalás és szárfelrepedés jelentkezik, a növények levelén pedig enyhe deformáció figyelhető meg (13. ábra).

Élő, fertőző kórokok

A következők tartoznak ebbe a csoportba: vírus, fitoplazma, rikettsia, baktérium, gomba, virágos élősködő, kártevő állat. Az élő, fertőző kórokokat – a virágos élősködők és a kártevő állatok kivételével – kórokozóknak nevezzük.

A kórokozók parazita jellege

A kórokozók parazita tulajdonsága többféle lehet. Parazitizmusuk elve meghatározza a gazdanövény-kórokozó kapcsolatot.

A biotróf kórokozó, más szóval obligát parazita olyan szervezet, amely csak élő gazdanövényben képes élni. A növény sejtjeit fokozatosan öli el. Véglegesen csak akkor pusztítja el, amikor parazita szakasza befejeződött, ill. szaporítóképleteit létrehozta. Tevékenysége során a gazdanövény fehérje- és nukleinsav-szintézisét, továbbá légzését, azaz respirációját fokozza. Gazdaspecifikus, vagyis csak egy vagy néhány növényfajon képes élni. A növény rezisztenciája leggyakrabban vertikális. Biotróf kórokozók pl. a vírusok, a peronoszpórák, a rozsdák és a lisztharmatok.

A nekrotróf kórokozó, ill. pertotróf kórokozó, más néven fakultatív parazita olyan szervezet, amely szövetnekrózist okozva gazdanövénye szöveteit rendkívül gyorsan elpusztítja. Sejtfalbontó enzimei aktívak, toxinhatása jelentős. Tevékenysége során a gazdanövényben a polifenolszint növekszik, továbbá szeneszcenciahormonok képződnek. Elhalt, szerves anyagon, pl. növénymaradványokon szaprofita módon is fennmaradnak, sőt egyes képleteik ott fejlődnek. Gazdanövénykörük széles. Egyes kórokozó fajok ugyanabba a növénycsaládba tartozó növényeken, mások viszont az összes egy- vagy kétszikű növényfajon képesek élni.

A diszpozíciós parazita olyan szervezet, amely a növényt csak bizonyos körülmények között betegíti meg. Ilyen lehet a gyengültségi parazita, amely a legyengült, vagy más okból károsodott gazdanövényen él. A sebparazita viszont csak seben keresztül hatol a gazdanövénybe.

A hiperparazita olyan szervezet, amely a parazita szervezeten élősködik. Ha a kórokozó gombán található, akkor mikoparazitának is nevezik (pl. a Darluca filum gomba a rozsdagombákat parazitálja).

A szaprofita nem kórokozó, vagyis a növényt nem betegíti meg.

A kórokozók viszonya a gazdanövényhez

A kórokozók gazdanövényhez való viszonya különböző lehet. Vannak sokgazdás, más szóval polifág (pl. Rhizoctonia solani) és egygazdás, más szóval monofág (pl. Plasmopara viticola), valamint kevésgazdás, más szóval oligofág kórokozók (pl. Phytophthora infestans).

A kórokozók specializálódása

A szubspecies (subspecies) a kórokozó alfaja, amely a fajtól fenotípusában tér el. A növénykórtanban a fogalmat ritkán használjuk. Rövidítése: subsp. (például: Clavibacter michiganensis subsp. michiganensis).

A varietász a kórokozó faj olyan változata, amely annak számos jellemvonásával megegyezik, néhány tulajdonságában (pl. morfológia, tenyészbélyeg, biokémiai, fiziológiai jellegzetességek) azonban eltér tőle. A varietász szó rövidítése var., amely a kórokozó fajneve után szerepel, utána pedig a jellegzetességre utaló név következik (például: Fusarium moniliforme var. minus).

A forma szpeciálisz a kórokozó faj gazdanövényre specializálódott formája, amely csak egy gazdanövényfajt, vagy ritkán egy növénycsaládba tartozó fajokat fertőz. A forma szpeciálisz rövidítése: „f. sp.”. Pl.

Altervaria porri f. sp. solani: a Solanaceae családba tartozó növényfajokon előforduló faj.

Fusarium oxysporum f.sp. gladioli: a gladióluszon előforduló faj.

Fusarium oxysporum f. sp. cepae: a hagymán előforduló faj.

Fusarium oxysporum f. sp. tulipae: a tulipánon előforduló faj.

A patovarietász a bakteriológiában használatos elnevezés, amely a forma szpeciálisz fogalommal azonos. Rövidítése: pv. (pl. Xanthomonas campestris pv. campestris)

A fiziológiai rasszok a kórokozó faj eltérő megbetegítő képességű egyedei, amelyek egymástól csupán abban különböznek, hogy a gazdanövény különböző fajtáit fertőzik. Jelölésükre arab számokat használnak. A fiziológiai rasszt röviden rassznak, más szóval biotípusnak vagy patotípusnak is nevezik. Elkülönítésükre tesztfajta sorozatot használnak.