Ugrás a tartalomhoz

Kertészeti növénykórtan

Glits Márton, Folk Győző

Mezőgazda Kiadó

2. fejezet - Részletes rész - Gyümölcsfélék betegségei

2. fejezet - Részletes rész - Gyümölcsfélék betegségei

„A Gyümölcs fáknak, sok külömb féle nyavalyái érkeznek, de kivált-képpen, három legveszedelmesebb. Úgy mint, Rák, avagy Kígyó, avagy Farkas. A második, Féreg. A harmadik, Égés. Az elsőt a Magyarok néhut Iznek híják, és csúznak is.”

P. Lippay János: Posoni Kert, Harmadik könyv, Gyümölcsös kert, XIV. Rész 254. old. – Bécs, 1667.

Almatermésűek betegségei

Alma (Malus domestica Borkh.)

Nem fertőző betegségek

Az alma ecsetágúsága

A betegséget az alma törpeszártagúságának is nevezik. A betegség meszes homoktalajokon fordul elő, elsősorban ott, ahol a meszes homok alatt 1–2 m mélységben kötött, nagyon meszes talajréteg van. A betegség főleg az almán és a körtén, ritkábban a meggyen, a szilván és az őszibarackon fordul elő.

A tünetekre jellemző, hogy a hajtások rövid ízközűek. Az oldalrügyek nem hajtanak ki, vagy ha kihajtanak, a levelek kicsik, keskenyek, merevek és sárgászöldek. A csúcsrügyből fejlődött levelek nagyobbak, szélesebbek és nagy számban képződnek. A betegséget a cinkhiány okozza. Leküzdésére a cinktartalmú műtrágyák folyamatos használata javasolható.

Az alma héjbarnulása

Hazánkban e betegséget a gyakorlatban legtöbbször az angol nevén (scald) nevezik. A betegség a tárolóban a tárolási idény végén vagy a hosszan tartó szállítás során jelentkezik.

A betegség gazdanövénye az alma, a citrom, a narancs és a grépfrút.

A tünetek a gyümölcs héján észlelhetők, ahol szabálytalan alakú, nagy kiterjedésű, barna elszíneződés jelentkezik. A gyümölcs húsa legtöbbször egészséges, és csak ritkán, súlyos esetben barnul meg a héj alatti szövetek néhány sejtsora. A betegséget a kiáramló aromaanyagok okozzák, amelyek szellőzés hiányában – anaerob körülmények között – a gyümölcsöt károsítják. Főképpen a túlérett, magas hőmérsékleten tárolt, illetve szállított, vagy a polietilén fóliába csomagolt gyümölcsökön jelentkezik nagymértékben. Megelőzésének legfontosabb módja az alacsony hőmérsékleten, szabályozott légtérben történő tárolás. Normál tárolás esetén a szellőztetésről gondoskodni kell. Hosszan tartó szállításnál a gyümölcsök közé szagtalan ásványolajjal átitatott papírcsíkokat kell elhelyezni. Újabban a gyakorlatban az etoxiquin hatóanyagú Stop-scald és a difenilamin hatóanyagú No scald DPA 31 készítményeket eredményesen használják.

Az alma húsbarnulása

Szállítás és tárolás során jelentkező betegség. A tárolóban főképpen a tárolás végén, a nagy, laza húsú gyümölcsökön figyelhető meg. A betegség gazdanövénye az alma, a körte és a birs. A tünetekre jellemző, hogy a gyümölcs húsa megbarnul, megpuhul és kásás lesz. A gyümölcs héján kezdetben semmiféle elváltozás nem észlelhető, később azonban egyre növekvő, barna, puha folt látható. A betegség oka a gyümölcs túlérettsége. A betegség elsősorban a 60 mm-nél nagyobb átmérőjű, laza szövetű gyümölcsökön jelentkezik, ezért tárolásra 60 mm átmérő alatti gyümölcsök ajánlhatók.

Az alma lenticellafoltossága, a Jonathan foltossága

A legjelentősebb tárolási betegség, amely már a szüret előtt, a fákon lévő gyümölcsökön is megjelenik. A gyümölcs – egyrészt a foltok miatt, másrészt a foltokon megtelepedő, rothadást előidéző gombák miatt – nagymértékben veszít minőségéből. A lenticellafoltosság egyik típusa a Jonathan-foltosság. A betegség legfontosabb gazdanövénye a Jonathan, de más piros gyümölcsű almafajtákon is előfordulhat. A betegség inkább a nagyobb és a jól színeződött gyümölcsökön károsít.

A lenticellafoltosságra jellemző, hogy a gyümölcs színesebbik oldalán, a héjon, a lenticellák körül 2–3 mm átmérőjű, kerek, határozott szegélyű, enyhén bemélyedő sötétbarna vagy fekete foltok láthatók. A folt közepén a kifehéredett lenticella jól megfigyelhető. A gyümölcs húsában nem észlelhetők elváltozások.

A Jonathan-foltosságra jellemző, hogy a foltok nemcsak a lenticella körül, hanem a gyümölcshéjon bárhol jelentkeznek, és összeolvadva szabálytalan foltok alakulnak ki.

A betegség oka a kalciumhiány. Ezt egyrészt az ionatagonizmus miatti nagy, oldható kálium, esetleg magnéziumtartalmú talaj idézheti elő. Másrészt kiválthatja a többéves, nagy adagú káliumtrágyázás a savanyú talajokon, mivel a növény által felvehető kalciumtartalmat számottevően csökkentheti. A kalcium felvételét az időjárás is befolyásolja. Szárazság esetén a növény tápanyagfelvétele csökken. Ilyenkor a korábban kifejlődött növényrészekből az újonnan növekvők felé áramlik a legtöbb tápanyag, kivéve a kalciumot, amelynek eredményeképpen a gyümölcs sejtfalak közötti pektinrétegében kalciumhiány áll elő.

A betegség kialakulásának számos tényezője még nem ismert pontosan. A megfigyelések és a vizsgálatok szerint a betegség gyakoribb a nagy gyümölcsökön, mint a kisebbeken. A szedési érettségkor szüretelt gyümölcsöket a betegség kevésbé károsítja, mint a későn szüretelteket. A szüret és a tárolás kezdete között eltelt idő tartama is fontos tényező, a szüret után azonnal betárolt gyümölcs kevésbé károsodik.

A magas hőmérsékleten tárolt gyümölcs gyorsabban öregszik, ezért a betegség jobban károsítja. A szabályozott légtérben történő tárolás csökkenti a foltosodást.

A betegség megelőzése céljából a talaj tápanyagvizsgálatára épülő tápanyagellátásra kell törekedni. Kerülni kell a nagy adagú műtrágyázást. Szükség esetén 3–4 alkalommal, 1–2 hetes időközönként kalciumtartalmú szerrel kell permetezni. A permetezést egyesek a terméskötődés után, mások a szüret előtt javasolják. A gyümölcsöt idejében le kell szedni, s azt azonnal hűtőtárolóba kell elhelyezni. Tárolásra a 60 mm átmérő alatti gyümölcsök a legmegfelelőbbek. Szabályozott légtérben történő tárolás esetén a szén-dioxid 2,5–5%, az oxigén pedig 3% legyen.

Az alma sárgulása

Lásd: Az őszibarack és a szőlő sárgulása

Az alma taplófoltossága

A betegség elsősorban a tárolóban jelentkezik, de már a szüret előtt is megfigyelhető. Hazánkban a betegséget a német név (Stippigkeit) alapján a gyakorlatban „sztipigesedés”-nek nevezik. A betegség gazdanövénye az alma. Az almafajták eltérő fogékonyságúak. A betegség a Baldwin és a Golden Delicious fajtán a leggyakoribb. A tünetekre jellemző, hogy a gyümölcs héján elszórtan 2–3 mm átmérőjű, kerek, határozott szegélyű, gyümölcshúsba mélyedő barna foltok láthatók. A gyümölcshúsban a héj alatt barna, taplószerű foltok figyelhetők meg. A gyümölcsfoltok keserű ízűek. Kórok, betegség lefolyása, védekezés: lásd: „Az alma lenticellafoltossága” címszó alatt.

Vírusos betegség

Almamozaik

Jelentőség. A betegséget már az 1800-as évek első felében ismerték, fertőző voltát azonban csak 1923-ban igazolták. A betegség Európában elterjedt, hazánkban 1951 óta fordul elő. A betegség a faiskolában és az almaültetvényekben szórványosan jelentkezik.

Gazdanövény. A betegség gazdanövényei főleg a Rosaceae családba tartozó növényfajok. Az almafajták közül a Jonathan, a Golden Delicious, valamint az M 9. alany a legfogékonyabbak.

Tünet. A levélen és a gyümölcsön figyelhetők meg a tünetek. A levélen sárgásfehér, kerek vagy szabálytalan alakú mozaikfoltok vannak, vagy pedig az ér mentén sárgásfehér elszíneződés látható. A gyümölcsön lévő foltok a színes gyümölcsű fajtákon a legszembetűnőbbek.

Kórokozó: apple mosaic ilarvirus (ApMV)

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú vírus.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg alanyok magoncai és klónjai, valamint a nemes fajták szemzőhajtásai. A kórokozó oltással vihető át, és a növényben szisztémikusan terjed, a hajtások csúcsi részén lévő rügyek azonban gyakran vírusmentesek maradnak. A kórokozó az egyik növényről a másikra az egymással érintkező gyökereken keresztül is terjed. A kórokozó pollennel és maggal is átvihető.

Védekezés. A beteg fák eltávolítása és megsemmisítése. Vírusmentes szaporítóanyag előállítása és telepítése. A vírusmentes szaporítóanyagot központilag úgy állítják elő, hogy a szabadföldi szemle során egészségesnek ítélt fákat szemzéssel vagy kéregátültetéssel tesztelik. Tesztnövényként a fás növények közül a Jonathan vagy a Lord Lambourne almafajtákat, a lágy szárú növények közül pedig a Cucumis sativus, a Vinca rosea stb. fajokat használják.

A hőterápiát általában az új, nemesített fajták vírusmentesítésére használják. A kórokozó inaktiválása céljából a szaporítóanyagot 37 °C-os meleg levegővel 27 napig kezelik, vagy 70 °C-os meleg vízben 10 percig áztatják.

A vírus szerológiai módszerekkel eredményesen kimutatható.

Fitoplazmás betegségek

Az alma fapuhulása

Jelentőség. A betegséget először 1950-ben Angliában észlelték, de csak 1971-ben tisztázták fitoplazma eredetét. A betegség számos európai országban – így Magyarországon is – előfordul. A betegség a faiskolában az oltványok törzskialakítását hiúsítja meg, termőfák esetében a terméshozam csökken.

Gazdanövény. A betegség főleg az almatermésűeken fordul elő. Egyes almafajtákon (pl.: a Lord Lambourne, a Golden Delicious és a James Grive) látható, más fajtákon látens tünetek alakulnak ki.

Tünet. A vesszők hajlékonyak és puhák, emiatt lehajlanak, vagy a gyümölcs súlyától a talajra fekszenek. A fák növekedése gyenge, a fiatal fák törpe növésűek.

Kórokozó: apple rubbery wood phytoplasma

Polimorf, főleg henger alakú fitoplazma.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a beteg alanyok magoncai és klónjai, valamint a nemes fajták szemzőhajtásai. A kórokozó elsősorban szemzéssel vihető át, a talajban gyökérérintkezéssel terjed.

Védekezés. A beteg fák megsemmisítése és fitoplazmamentes szaporítóanyag előállítása. A kórokozó fás szárú indikátornövénye pl. a Lord Lambourne almafajta. Értékes növényanyag esetén a 3 hétig tartó 37 °C-os hőterápia eredményes.

Almasöprűsödés

Jelentőség. A betegség a tünetleírások szerint már régóta ismert Európában. Fertőző jellegét azonban csak 1950-ben bizonyították be. A betegséget ekkor vírusos eredetűnek tartották, 1963-ban azonban kimutatták, hogy a betegséget fitoplazma okozza.

A betegség hazánkban egyre jelentősebbé válik. A fákon értéktelen vesszők fejlődnek, a gyümölcsök aprók és íztelenek.

Gazdanövény. Az alma. Nagyon fogékony fajták: Boskoop, Golden Delicious, Jonathan. Közepesen fogékony az Idared, a McIntosh, a Starcrimson.

Tünet. A gyümölcsfa koronájában a vázágakon és a többéves vesszőkön csoportosan sok vékony hajtás fejlődik. A fa tövénél elsöprűsödött sarjak törnek elő. A levelek kisebbek és erősen fogazottak, pálhalevelük pedig megnagyobbodik. A gyümölcsök aprók, íztelenek, kocsányuk hosszú.

Kórokozó: apple proliferation phytoplasma

A kórokozót apple witches’ broom phytoplasma néven is nevezik.

Polimorf, főleg gömbölyű és henger alakú, cikadofil, propagatív fitoplazma. A kórokozó szemzéssel átvihető.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a beteg alanyok magoncai és klónjai, valamint a nemes fajták szemzőhajtásai. A kórokozó oltással vihető át, és a növényben szisztémikusan terjed, a gyökérzónában a fitoplazma koncentrációja nagyobb, mint a hajtásokban. A betegség vektor állatai a kabócák.

Védekezés. A beteg fák eltávolítása és megsemmisítése. Egészséges szaporítóanyag előállítása és telepítése. Tesztnövényként a Malus pumila cv. Golden Delicious, a Malus Dawsoniana és a Malus platycarpa fás növényeket használják. A kabócák ellen a növénysarjak eltávolításával, a gyomok irtásával és inszekticidekkel történő permetezéssel kell védekezni.

Baktériumos betegségek

Az alma agrobaktériumos gyökérgolyvája

Jelentőség. A betegséget az 1800-as évek második felében az USA-ban észlelték, kórokozóját az 1900-as évek elején írták le. Azóta a betegség az egész világon elterjedt. A betegség a faiskolákban gyakori, a magoncokon és az oltványokon, de a termőfákon is megtalálható. A súlyosan megbetegedett növények fejlődésükben visszamaradnak. A betegség veszélyes károsítónak minősül, ezért golyvás növények nem forgalmazhatók, meg kell őket semmisíteni.

Gazdanövény. A betegség gazdanövényköre nagyon széles. A betegség 141 nemzetségbe tartozó növényfajon fordul elő. Gyakorlatilag a kétszikű növényeken, főleg az almatermésűeken, a csonthéjasokon, a málnán, a szőlőn, számos dísznövényfajon, a céklán, valamint a takarmány- és a cukorrépán jelentős.

Tünet. A gyökéren és a gyökérnyakon kisebb-nagyobb daganatok figyelhetők meg. A daganatok először sárgásbarnák, puha állományúak, felületük enyhén barázdált, később sötétbarnák, elfásodottak, felületük mélyen barázdált, karfiolszerű.

Kórokozó. Agrobacterium tumefaciens (Smith et Townsend) Conn. A kórokozó Ti, vagyis tumort indukáló plazmiddal rendelkezik.

A kórokozónak 1-es és 2-es fiziológiai rassza van, amelyek széles gazdanövénykörűek.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a talaj, ahol a széteső golyvákban a kórokozó 2 évig is életképes marad. A kiszáradásra és a napfényre a baktérium rendkívül érzékeny. A baktérium a talajból a növénybe gyökérsebeken keresztül jut, tehát tipikus sebparazita. A kórokozó lappangási ideje tavasszal és ősszel hosszabb, nyáron rövidebb. Már a fertőzést követő néhány nap múlva megkezdődik a sejtek hipertrófiája és részben hiperpláziája, a szabad szemmel látható tünetek azonban csak 10–14 nap múlva jelentkeznek. A kórokozó hőmérsékleti minimuma 0 °C körül, hőmérsékleti maximuma pedig 37 °C körül van. A daganatok fejlődése a baktérium hőmérsékleti optimumán, 25–30 °C-on a legerőteljesebb.

A daganatok a vegetációs időszakban akkor fejlődnek erőteljesen, amikor a növények tápanyagellátottsága a legnagyobb. A talaj pH-ja is befolyásolja a daganat képződését, mert a lúgos talajokon a megbetegedés mértéke nagyobb, mint a gyengén savanyú talajokon.

Védekezés. A betegség ellen csak a faiskolában szükséges védekezni. A faiskolában a vetésforgót úgy kell összeállítani, hogy az elővetemények gabonafélék vagy egyszikű takarmánynövények legyenek. A vetésforgóban takarmány- vagy cukorrépa ne szerepeljen. Legalább 3–4 éves vetésforgót kell betartani. Nedves, mély fekvésű talajon faiskolát nem szabad létesíteni. A talaj fertőtlenítése gőzzel vagy vegyszerekkel csak a növényházban, és kis felületen termesztett szuperelit vagy elit szaporítóanyag esetében lehetséges.

A frissen lemetszett gyökerű növényeket telepítés előtt 1%-os réz- vagy kasugamicin-tartalmú szert tartalmazó agyagpépbe kell bemártani.

Az alma agrobaktériumos gyökérburjánzása

Jelentőség. A betegséget szőrösgyökerűségnek is nevezik. A betegséget először 1930-ban az USA-ból közölték, ami ott és Kanadában azóta is nagy jelentőségű. Szórványosan már nálunk is előfordul, és jelentősége egyre növekszik. Külföldi adatok szerint az almafák fejlődésükben jelentősen visszamaradnak, terméshozamuk csökken.

Gazdanövény. Az alma, valamint számos kétszikű növény.

Tünet. A fa gyökérzete bojtos, a főgyökérből sok, majdnem egyforma vastagságú gyökér fejlődik.

Kórokozó. Agrobacterium rhizogenes (Riker et al.) Conn

A kórokozó Ri, vagyis gyökérburjánzást okozó plazmiddal rendelkezik.

A betegség lefolyása, védekezés. Lásd: Az alma agrobaktériumos gyökérgolyvája.

Az alma ervíniás elhalása

Jelentőség. A betegség Észak-Amerikában 1780 óta ismert, kórokozóját azonban csak 1880 óta ismerjük. A betegség a világ számos országában fordul elő, Európába 1957-ben került, először Angliában jelentkezett. A betegséget és annak kórokozóját Magyarországon 1996-ban közölték. Kártételére jellemző, hogy a vegetációs időben néhány hónap alatt az ültetvények kipusztulnak. Az ervíniás elhalás karantén betegség. E betegség „tűzelhalás” néven került a köztudatba. Ez a betegségelnevezés azonban nyelvtanilag nehezen értelmezhető.

Gazdanövény. Almatermésűek, vagyis az alma, a birs, a körte, a naspolya. Továbbá a Chaenomeles, a Cotoneaster, a Crategus, a Pyracantha és a Sorbus fajok. A növényfajok és -fajták fogékonysága eltérő.

Tünet. A virág csészelevelein és kocsányán vizenyős foltok észlelhetők, később a virág elfeketedik. A hajtás hervad, majd elszárad, vége enyhén begörbül, háncsszövete barna színű lesz. A vesszőn, az ágon és a törzsön besüppedő, lilásbarna foltok jelennek meg. Később ezek rákos sebekké alakulnak. A gyümölcs kocsányán és a kis gyümölcsökön először vizenyős foltok jelentkeznek. Ezek később barnák lesznek. A megbetegedett növényrészeken – főleg a fás részeken – baktériumnyálka tör elő, amely megszáradva fonálszerűvé válik.

Kórokozó. Erwinia amylovora (Burill) Winslow et al.

A betegség lefolyása. Fertőzési források elsősorban a fás növényrészek. A rákos sebeken baktériumnyálka bőségesen képződik. A fás részekben a kórokozó endofita módon is fennmaradhat, jelen van azonban epifita módon a növény felületén is. A kórokozó tavasszal a virágokra és a hajtásokra kerül, de metszéssel is átvihető. Terjesztői a rovarok, a madarak, a fertőzött pollen és a víz. Nagyobb távolságra a kórokozó szaporítóanyaggal, gyümölccsel és csomagolóanyagokkal vihető át. A baktérium számára a 18 °C fölötti léghőmérséklet, a csapadékos időjárás, az öntözés és a magas, 75% fölötti relatív páratartalom kedvező. A kórokozó sebeken és légzőnyílásokon keresztül egyaránt a növénybe jut.

Védekezés. A karantén szabályok szigorú betartása. Ellenálló vagy kevésbé fogékony gyümölcsfajták és -alanyok használata. Ezt a fajtaleírások közlik. A beteg növényrészek eltávolítása és megsemmisítése. A metszőollót 10%-os hypoval rendszeresen fertőtleníteni kell.

A vegyi védekezés idejének meghatározása előrejelzéssel lehetséges. Számos előrejelzési módszer ismert. Ezek közül az USA-ban a Steiner által 1990-ben kidolgozott MARYBLYT-, valamint Angliában a Billing által 1979-ben összeállított, ún. BILLING-módszer terjedt el. E módszerek számítógépes modellek, amelyek figyelembe veszik a környezeti kockázati tényezőket (hőmérséklet, levélfelület-nedvesség, relatív páratartalom), továbbá a kórokozó fontosabb jellemzőit.

A vegyi védekezést rügypattanástól pirosbimbós állapotig rézszulfát, rézoxiklorid vagy rézhidroxid tartalmú szerekkel kell elvégezni. Virágzás elején fozetil-Al hatóanyagú szer ajánlott. Virágzáskor csak veszélyhelyzetben rendelnek el kötelező védekezést. Ilyenkor eseti engedéllyel sztreptomicin-szulfát hatóanyagú szert lehet használni. Sziromhullás után fozetil-Al vagy kasugamicin-tartalmú készítményt kell használni. A zárópermetezésekre a rézszulfát, rézoxiklorid vagy rézhidroxid hatóanyagú szereket kell választani. A szüret előtti időszakban az élelmezés-egészségügyi várakozási időt be kell tartani. A kártevő rovarok ellen rendszeresen kell védekezni.

Gombás betegségek

Almalisztharmat

Jelentőség. A betegséget először 1877-ben észlelték az USA-ban, kórokozóját 1888-ban írták le. Európában először 1851-ben Franciaországban figyelték meg, majd 1884-ben Dél-Tirolban találták meg. Korábban úgy vélték, hogy a betegség az amerikai földrészről került Európába. Az újabb álláspont szerint azonban Európában őshonos. A fogékony almafajták – így a Jonathan – termesztésével egyidejűleg az 1800-as évek végén Európában már mindenütt súlyos gondot okozott.

Az almalisztharmat az alma régóta ismert, egyik legjelentősebb betegsége. A lisztharmatra fogékony almafajták esetében a betegség leküzdése a védekezés gerincét alkotja. A betegség kártételére jellemző, hogy a fák gyenge növekedésűek lesznek, emiatt a termés mennyisége is csökken. A gyümölcsök hálózatos parásodása minőségcsökkenést eredményez.

Gazdanövény. A betegség legfontosabb gazdanövénye a termesztett alma. A betegség ritkán előfordul a vadalmán, a körtén, a birsen és a naspolyán is.

A termesztett almafajták nem lisztharmatrezisztensek, fogékonyságuk azonban különböző.

A fogékonyság a kutikula vastagságától is függ. A fogékony fajták kutikulája vékonyabb, a nem fogékonyaké vastagabb. A fogékony fajták esetében a megbetegedés mértékét a túlzott műtrágyázás is fokozhatja.

Tünet. A rügyön, a hajtáson, a vesszőn, a virágon és a gyümölcsön figyelhetők meg a tünetek.

A rügy pikkelylevelei szétállóak, „rojtosak” (78. ábra).

78. ábra - Almalisztharmat tünete rügyön

kepek/78abra.png


A hajtáson két tünettípus különböztethető meg. Az első, más szóval primer tünet a kihajtás után azonnal látható. A hajtások rövid ízközűek, a levelek a hajtástengelyhez hajlók, keskenyek, hullámosak és a levél színe felé begörbülnek. A hajtástengelyen, a levélnyélen, valamint a levél színén és fonákján először finom, szürkésfehér, epifita micéliumbevonat, majd a konídiumláncok fehér, lisztszerű tömege jelenik meg. A hajtások levelei a levélcsúcstól kiindulva fokozatosan elszáradnak, majd lehullanak. Nyár végére a hajtások felületét szürkésfehér, nemezes epifita micélium takarja, amelyben falkába tömörülve, fekete kleisztotéciumok vannak. A második, más szóval szekunder tünet a kihajtás után csak később jelentkezik. A hajtások ilyenkor szabályos ízközűek, a levél azonban enyhén hullámos. A levélen sárgászöld, elmosódott szélű foltok láthatók. Főleg a levél fonákján, ritkán a levél színén foltszerűen szürkésfehér, majd lisztes bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) jelenik meg (79. ábra).

79. ábra - Almalisztharmat tünete hajtáson

kepek/79abra.png


A vessző felületét szürkésfehér, nemezes epifita micélium borítja, amelyben a falkában lévő kleisztotéciumok is megfigyelhetők. A rügyek kisebbek és rojtosak, a rügy pikkelylevelei szétállóak. E rügyek tavasszal kihajtanak, vagy elpusztulnak.

A virágon is két tünettípus figyelhető meg. Az első, ún. primer tünetre jellemző, hogy a virágcsoportban minden virág beteg. A virágok kocsánya rövid és vastag, a csészelevelek aprók, torzak, a sziromlevelek kicsik, sárgászöldek, keskenyek. A bibe és a porzó deformált, steril. A virágon először szürkésfehér micéliumbevonat látható, ami később a konídiumláncoktól lisztszerű lesz. A második, ún. szekunder tünet esetében a virágcsoportban csak egyes virágok betegek. A virágok kocsánya nem deformálódik, hanem csak a csésze- és sziromlevelek egyes részei lesznek enyhén hullámosak. A beteg részeken foltszerűen szürkésfehér, majd fehér lisztes bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) található (80. ábra).

80. ábra - Almalisztharmat tünete virágon

kepek/80abra.png


A gyümölcs felületén hálózatos parásodás figyelhető meg, amely rövidebb-hosszabb parás vonalakból tevődik össze. Összefüggő parásodás a kocsány- vagy a csészemélyedésben egyaránt előfordul (81. ábra).

81. ábra - Almalisztharmat tünete gyümölcsön

kepek/81abra.png


Kórokozó. Podosphaera leucotricha (Ell. et Ev.) Salm.

Kleisztotéciumos gomba.

Konídiumtartója oidium típusú.

A betegség lefolyása. A rügyek a betegség legfontosabb fertőzési forrásai. Vizsgálataink szerint a vessző csúcsrügye mindig beteg. Az oldalrügy pedig minél közelebb van a vessző csúcsához, annál betegebb (82. ábra). A rügyben lévő micélium fontos szerepet játszik az áttelelésben. A külső elfásodott rügypikkelyeken lévő micéliumbevonat nem életképes. A rügy belsejében a levél-, illetve virágkezdeményeket borító, élő rügypikkely-leveleken, ahol a kórokozó micéliuma nagy tömegben fordul elő, ott életben maradva a tavaszi fertőzés elindítója lesz. A vessző felületén lévő micéliumnak nincs jelentősége a kórokozó áttelelésében. A kleisztotéciumok – amelyek a vessző felületén és a rügypikkelyeken helyezkednek el – a kórokozó életmódjában nem játszanak szerepet, mert azokban az aszkospórák tavaszra nem fejlődnek ki.

82. ábra - Almavesszők csúcs- és oldalrügyeinek lisztharmat-fertőzöttsége

kepek/82abra.png


Tavaszra a beteg, rojtos rügyekből sok elpusztul, mivel azok az egészségesekhez viszonyítva – érzékenyebbek a fagyra (83. ábra).

83. ábra - Lisztharmattal fertőzött almavesszők csúcs- és oldalrügyeinek életképessége

kepek/83abra.png


Az élő, de beteg rügyekből beteg hajtások és virágcsoportok fejlődnek. Ezt elsődleges, más szóval primer fertőzésnek nevezzük.

A primeren fertőzött növényrészeket először a kórokozó epifita micéliuma hálózza be, majd az epifita micéliumon konídiumláncok alakulnak ki.

A másodlagos, más szóval szekunder fertőzést a primeren fertőzött növényrészeken fejlődött konídiumok okozzák. Ezek az egészséges rügyekből fejlődött hajtásokat és virágcsoportokat fertőzik meg. A primeren fertőzött növényrészeken korán, már a fa zöldbimbós állapotában megkezdődik a konídiumláncok kialakulása, a konídiumok szétszóródása és fertőzése. Ezután folyamatosan 8–12 naponként újabb konídiumgenerációk fertőznek. A fertőzés mértéke a primeren fertőzött növényrészek elpusztulásakor, augusztus elején csökken.

Ha a konídiumok az egészséges rügyből fejlődött hajtásokat zöldbimbós állapotban fertőzik meg, akkor a szekunder tünetek a sziromhullás elején szórványosan, a sziromhullás végén már szembetűnően észrevehetők. A konídiumok a fiatal zöld növényrészekét fertőzik meg, ezért a megbetegedés egyre fokozódik és az intenzív gyümölcsnövekedés időszakában június végére, július elejére éri el tetőpontját. A hajtásnövekedés leállásával július közepén, ill. végén a fertőzés lehetősége kisebb. A hajtások levelén az epifita micélium szétterjed, majd a levélnyélen keresztül a még nem záródott rügyekbe jut. Ezek az új rügyek tehát június végéig, július elejéig fertőződnek.

Ha a konídiumok a virágra kerülnek, akkor már a fa teljes virágzása előtt a magházat fertőzik meg. E tünet csak mikroszkóppal figyelhető meg. A gyümölcs fertőződése a sziromhullást követő 20–25 napig folyamatosan tart.

A kórokozó legfontosabb terjesztői tehát a konídiumok, amelyek légmozgással terjednek, majd rákerülnek a fiatal növényrészekre. A konídiumok 10–35 °C hőmérsékleten és 40–98% relatív páratartalmon csíráznak. A konídiumok csírázása azonban magas relatív páratartalmon, 20–24 °C léghőmérsékleten a legkedvezőbb. A konídiumok 48 óra alatt csíratömlőt, majd hausztóriumot fejlesztenek. A konídium csírázásától az új konídiumok képződéséig optimális körülmények között 5–8 nap, kedvezőtlenebb körülmények között pedig 10–12 nap telik el. A konídiumgenerációk tehát gyorsan követik egymást, ezért a vegetációs időben legalább 120 napon át a lisztharmatfertőzésre számítani kell.

Védekezés. A betegség csak az agrotechnikai, a mechanikai és vegyi védekezés komplex alkalmazásával küzdhető le eredményesen.

Agrotechnikai. A betegség mértékét a fák jó tápanyagellátása jelentősen befolyásolja. A rendszeres tápanyag-utánpótlás növeli a fák ellenállóképességét, ugyanakkor a műtrágyamérgezés fokozza a fák fogékonyságát.

Mechanikai. A primeren fertőzött hajtó- és termőrügyek eltávolításával a tavaszi alapfertőzöttség csökkenthető. Tekintettel arra, hogy a vessző csúcsrügye és a csúcsrügy alatti rügyek a fertőzés forrásai, ezért a metszéskor a vesszők végeit legalább 4–5 oldalrügy alatt el kell távolítani. Később a beteg hajtások eltávolítása már külön műveletet igényel és nem gazdaságos. A mechanikai védekezés hátránya, hogy élőmunka szükséglete miatt nagyüzemben nehezen hajtható végre, ezért inkább a házikertek fontos védekezési eljárásaként jöhet számításba.

Vegyi. A rügypattanás előtti permetezés hatástalan, mivel a permetlé nem jut a rügy belsejében lévő micéliumhoz.

A virágzás előtti permetezések a védekezés szempontjából döntő fontosságúak. E védekezések célja egyrészt a primeren fertőzött növényrészeken a konídiumláncok kialakulásának csökkentése, másrészt a szekunder fertőzések megakadályozása. Virágzás előtt, vagyis egérfül, majd bimbós állapotban, továbbá közvetlenül virágzás előtt permetezni kell. Virágzáskor csak abban az esetben szükséges védekezni, ha a hűvös időjárás miatt a virágzás elhúzódik. Sziromhullás után a szekunder fertőzések csökkentése érdekében a védekezéseket július közepéig kell folytatni.

A megbetegedés mértéke a fogékony almafajták esetében csak több éven keresztül, következetesen végrehajtott védekezéssel tartható alacsony szinten.

A betegség leküzdésére a kontakt hatású szerek közül az elemi kén, a dinokap és a kinometionát hatóanyagú szerek javasolhatók. Ügyelni kell arra, hogy az elemikén-tartalmú szerek 25 °C feletti hőmérsékleten perzselnek, valamint egyes almafajták (pl. Golden Delicious) gyümölcsei hálózatosan parásak lesznek. A kontakt hatású készítményeket egérfül állapotban, majd főleg sziromhullás utáni időszakban célszerű használni. A szisztémikus hatású szerek közül a bupirimát hatóanyagú jöhet számításba. A szisztémikus, bioszintézisgátló, azaz eradikatív hatású szerekből széles választék áll rendelkezésre. Ilyenek: a fenarimol, a ciprodinil, a triforin, a triflumizol, a miklobutanil, a bromokonazol, a ciprokonazol, a difenokonazol, a dinikonazol, a fluquikonazol, a hexakonazol, a penkonazol, a tebukonazol, a triadimenol, a triadimefon és a krezoxim-metil.

A szisztémikus szereket a fő fertőzési időszakban, így bimbós állapotban, közvetlenül virágzás előtt, majd sziromhullás után, ezt követően 1–2 alkalommal szükséges használni. A védekezések hatékonysága nedvesítőszer hozzáadásával fokozható.

Az alma ventúriás varasodása

Jelentőség. A betegséget varasodásnak vagy régebben konídiumtartós alakjaként ismert néven fuzikládiumnak is szokták nevezni. A betegséget először 1819-ben Svédországból közölték, majd az amerikai földrészen 1834-ben találták meg. Az alma egyik legjelentősebb betegsége. Leküzdése az alma védelmének gerincét alkotja. A Dunántúlon, az északi, észak-keleti országrészekben, a Duna-Tiszaközén pedig csapadékosabb években jelentős károkat okoz.

Gazdanövény. A betegség legfontosabb gazdanövénye az alma. A fajták fogékonysága eltérő. Gazdanövényei még a díszfákhoz tartozó Malus fajok. A betegség a körtén, a Crataegus és Sorbus fajokon nem fordul elő.

Tünet. A levélen, a virágon és a gyümölcsön láthatók a tünetek.

A levélen először 5–10 mm átmérőjű kerek, halványzöld, a levél színe felé kidomborodó foltok mutatkoznak. A foltokon később mind a levél színén, mind pedig a levél fonákján barna, bársonyos konídiumtartó-gyep tör elő. Végül a levélfolt elhal, szürkésbarna színű lesz.

A virágon a sziromleveleken, a csészeleveleken és a virágkocsányon kerek vagy sugarasan szétterülő konídiumtartó-gyep figyelhető meg. A virág nem kötődik, lehullik.

A fiatal gyümölcsön először apró, majd a gyümölcs fejlődésével egyre növekvő, 5–10 mm átmérőjű, sötétbarna konídiumtartó-gyep, a szélén a kutikula szürkés foszlánya észlelhető. Később a foltok elparásodnak, varasak lesznek, a gyümölcs egyenetlen felületűvé, féloldalassá válik és enyhén berepedezik. A varas foltokon más gombák – elsősorban a Trichothecium roseum – telepednek meg. Az idősebb gyümölcsökön jelentkező konídiumtartó-gyep, majd varas folt csak néhány mm-es, kisebb, mint a korábban kifejlődött tünetek (84. ábra).

84. ábra - Az alma ventúriás varasodása

kepek/84abra.png


Kórokozó. Venturia inaequalis (Cooke) Wint.

Pszeudotéciumos gomba.

Konídiumtartós alakja: Spilocaea pomi Fr. ex Fr.

A betegség lefolyása. A legfontosabb fertőzési források az előző évi, talajra hullott beteg levelek, ahol a kórokozó pszeudotéciuma telel át. A pszeudotéciumok kialakulását a levelek gyors elkorhadása, a fényhiány és a hosszan tartó csapadékmentes időjárás hátráltatja. A pszeudotéciumok tavaszra érnek be, ekkor osztiólumuk a levél epidermiszét áttöri.

A pszeudotéciumból az aszkospórák csak a levelek átnedvesedése után, a levelek száradásakor szóródnak ki. Ehhez azonban egy erős harmat nem elegendő, hanem legalább 10 mm eső kell. Az aszkospóra kiszóródását csak a 2 °C alatti hőmérséklet hátráltatja. Az aszkospórák kiszóródása rügypattanástól virágzásig növekszik, majd június végéig fokozatosan csökken. Száraz tavaszon az aszkospórák kiszóródása késhet vagy elhúzódhat. Az aszkospórák légmozgással jutnak a növényrészekre. A kedvezőtlen körülményeket jól elviselik anélkül, hogy csírázóképességüket elvesztenék.

Az aszkospórák csíratömlőfejlesztésének, majd fertőzésének két meghatározó tényezője, azaz domináns faktora van. Az egyik a növényfelület nedvessége (eső, harmat, magas relatív páratartalom), a másik pedig a léghőmérséklet (85. ábra). Ezek szerint alacsony léghőmérsékleten a növényfelületnek hosszabb ideig kell nedvesnek lennie ahhoz, hogy az aszkospórás fertőzés létrejöjjön (pl. 5 °C esetén közel 40 óráig). A léghőmérséklet emelkedésével már rövidebb növényfelület-nedvesség időtartam is elegendő (pl. 20 °C-on közel 10 óra).

85. ábra - A ventúriás varasodás előrejelzésének elve

kepek/85abra.png


A növényre került aszkospórák csíratömlője áttöri a kutikulát és a növénybe hatol. A növényben a micélium szubkutikulárisan fejlődik ki. A kórokozó inkubációs ideje alacsony hőmérsékleten hosszú, a hőmérséklet emelkedésével azonban rövidebb. Pl. a lappangási idő 8 °C-on 17 nap, 20 °C-on pedig 8 nap. A gomba ezután konídiumtartót fejleszt, amely áttörve a kutikulát konídiumokat hoz létre. A konídiumképzés a nyár elején a legnagyobb, majd ősz felé fokozatosan csökken. A konídiumok esőcseppekkel a fa koronájában terjednek szét. A konídiumok csíratömlőfejlesztésének, majd fertőzésének két tényezője van, a növényfelület-nedvesség időtartama és a léghőmérséklet (vö. 84. ábra). A vegetációs időben a konídiumnemzedékek általában kéthetenként, késő őszig folyamatosan követik egymást. Ősszel azonban a hőmérséklet csökkenésével az inkubációs idő is hosszabb lesz, ezért a szüret előtt fertőződött gyümölcsökön a tünetek csak a tárolóban jelennek meg.

Védekezés. A betegség leküzdésének egyik lehetősége a pszeudotéciumok kialakulásának megakadályozása a levelekben. Ennek egyik – de nagyüzemben alig végrehajtható – módja a levelek összegyűjtése, elégetése vagy talajba forgatása. Másik módja a lehullott levelek korhadásának elősegítése nitrogéntartalmú műtrágyákkal (pl. karbamiddal, 5%-os töménységben) történő őszi permetezéssel, mivel vizsgálatokkal igazolták, hogy a korhadó levelekben gátolják a pszeudotéciumok kialakulását. Harmadik módja a lombfertőtlenítés. Erre a DNOC, valamint a benomil és a tiofanát-metil hatóanyagú szerek alkalmasak. E szerekkel lombhulláskor kell a fán maradt és a talajon lévő lombot lemosásszerűen permetezni.

Az eredményes védekezés alapvető feltétele az aszkospórák fertőzésének megakadályozása. Ezért az aszkospórák kiszóródásának időszakában egérfül és bimbós állapotban, valamint közvetlenül virágzás előtt, majd pedig sziromhullás után, június végéig permetezni kell.

A konídiumok fertőzésének megakadályozása céljából július elejétől a védekezést tovább kell folytatni.

A védekezés időpontjának pontos meghatározása előrejelzéssel lehetséges. Az előrejelzés alapja az aszkospóra- és a konídiumkiszóródás megállapítása. Az előrejelzés módszere direkt és indirekt lehet.

Direkt módszer esetén az aszkospóra-fertőzés időpontja és mértéke a pszeudotéciumok és aszkospórák vizsgálata alapján állapítható meg. Direkt módszerek:

A pszeudotécium érettségének megállapítása mikroszkóppal.

Az aszkospóra-kiszóródás megfigyelése. Laboratóriumban Petri-csészébe helyezett leveleken vagy légáramlásos spórakinyerő készülékkel, szabad földön pedig aszkospóracsapdás módszerrel.

Az indirekt módszer a két meghatározó tényező, a növényfelületnedvesség-időtartam és a léghőmérséklet műszeres mérésére épül. Korábban e két tényezőt külön műszerrel mérték. A növényfelület-nedvesség időtartamát Zislawsky-féle készülékkel, Foliográffal stb., a napi középhőmérsékletet Six-féle maximum–minimum hőmérővel állapították meg. A kapott adatokból a Mills-táblázat segítségével a betegség lappangási idejét leolvasták, a lappangási idő lejárta előtt pedig a védekezést megkezdték. Ma már azonban számos készülék (pl. Metos, Dofaméter, Adcon stb.) van forgalomban, amely a két tényező vizsgálatát egyszerre végzi, sőt számítógéphez kapcsolva a védekezés időpontját is megállapítja.

A betegség leküzdésére a kontakt hatású szerek közül a propineb, a mankoceb, a metirám, a kaptán, a folpet, a ditianon és a dodin használhatók. A szisztémikus hatásúbioszintézisgátló, azaz eradikatív tulajdonságú szerekből széles választék áll rendelkezésre. Ilyenek: a fenarimol, a pirimetanil, a ciprodinil, a triforin, a triflumizol, a miklobutanil, a bromokonazol, a ciprokonazol, a difenokonazol, a dinikonazol, a fluquikonazol, a hexakonazol, a penkonazol, a tebukonazol, a triadimenol, a fluazinam és a krezoxim-metil.

A szisztémikus szereket veszélyhelyzetben, tehát az aszkospórák szóródásának idején, általában bimbós állapottól a sziromhullást követő 2–3 hétig kell használni. A kontakt szerekkel egérfül állapotban és a szisztémikus szerek használatát követően célszerű védekezni.

Az alma nektriás rákja

Jelentőség. A betegség Európában már az 1800-as évek közepétől ismert volt, Amerikában csak a századfordulón találták meg. A betegség első jelentkezésekor súlyos károkat okozott, később jelentősége csökkent, újabban azonban növekszik. Hazánkban a betegség főleg a csapadékban gazdagabb vidékeken fordul elő.

Gazdanövény. Elsősorban az alma, ritkábban a körte.

Tünet. A törzsön, az ágon és a vesszőkön figyelhetők meg a tünetek. A sebek körül először kör vagy ellipszis alakú, kissé besüppedő barna foltok láthatók. A foltok fokozatosan megnagyobbodnak, az elpusztult kéreg felrepedezik, majd leválik, a seb közepe pedig a farészig besüpped. A beteg szövet sötétbarna lesz. A seb szélén repedezett felületű, hámló kalluszredők figyelhetők meg. A rákos sebek évről évre nagyobbak lesznek, mert az újonnan keletkező kallusz elpusztul és ezért a seb nem záródik. A kéregrepedésekből előtörve, vagy a nyílt sebek szélén a vegetációs időben sárgásfehér sporodóhiumok és pionnóteszek, majd ősztől tavaszig sötétvörös exogén sztrómák, bennük pedig peritéciumok jelennek meg.

Kórokozó. Nectria galligena Bres.

Peritéciumos gomba.

Konídiumtartós alakja: Cylindrocarpon mali (Allesch.) Wollenw.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a rákos sebek, ahol a kórokozó folyamatosan fennmarad, és a levágott, de el nem égetett beteg ágak, ahol a kórokozó még két évig is peritéciumot képez. A rákos sebeken a peritéciumok csapadékos időjárás esetén már szeptember elején megjelennek. Az aszkospóra-kiszóródás tetőpontja késő ősszel, majd kora tavasszal van. Ha ősszel és tavasszal az időjárás nem csapadékos, akkor a peritéciumképzés, következésképpen az aszkospórák kiszóródása is csekély. A sporodóhiumon képződő makrokonídiumok és a pionnóteszen képződő mikrokonídiumok a vegetációs időben folyamatosan képződnek, a legtöbb azonban a nyár közepétől jön létre.

A kórokozó aszkospórái és konídiumai sebeken keresztül jutnak be a növénybe. Ezek lehetnek a metszéskor, az ágeltávolításkor keletkezett sérülések és a kártevők okozta sebek, az elhalt kéreg repedései, valamint a lombhulláskor szabaddá váló levélripacsok. A kórokozó fertőzésére a csapadékos időjárás kedvező. A gomba micéliuma a kambiumban, a kéregben és a faparenhímában helyezkedik el, ahol a fa pusztulásáig életben marad.

Védekezés. Az ágak rákos sebeit el kell távolítani és meg kell semmisíteni. A fatörzs rákos sebeit az egészséges részig ki kell vágni és sebkezelő szerekkel le kell zárni. Olyan almaültetvényben, ahol a betegség jelentős mértékben előfordul, ősszel legalább kétszer, a lombhullás elején és végén, kora tavasszal pedig a metszés után lemosásszerűen kell permetezni. Permetezésre a rézszulfát vagya rézoxidklorid hatóanyagú szerek jöhetnek számításba. Sebkezelésre a kaptafol hatóanyagú sebkezelő szer eredményesen használható.

Az alma rozellíniás gyökérbetegsége

Jelentőség. A betegséget először Európából, Németországból 1883-ban közölték. A betegség Magyarországon 1895 óta fordul elő és „fehérpelyhes gyökérpenész”-ként vált ismertté. A betegség a mérsékelt égöv országaiban, bármelyik talajtípus esetében súlyos gyökérpusztulást eredményezhet.

Gazdanövény. Számos fás és lágy szárú növényfaj. Főleg a gyümölcsfajok és a szőlő.

Tünet. A fa fokozatosan pusztul, növekedésében visszamarad, hajtásai fejletlenek, levelei sárgászöldek. Végül a fa elszárad, tövén gyökérsarjak nem képződnek. A betegség azonosítására a kiásott fa gyökerein levő tünetek irányadóak. A gyökerek korhadtak, a gyökérszőrök hiányoznak. A gyökér felületén szürkésfehér, pelyhes, leváló kérge alatt pedig erezetten szétfutó, fehér, nemezes micélium látható. A talajban a gyökerek környékén fehér, zsinórszerű, majd barna, drótszerű, hosszú rizomorfák találhatók.

Kórokozó. Rosellinia necatrix (Hart.) Berl.

Peritéciumos gomba.

Konídiumtartós (korémiumos) alakja: Dematophora necatrix Hart.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a talajban lévő gyökérmaradványok, ahol a kórokozó elsősorban micéliummal, klamidospórával és szkleróciummal a beteg gyökérzet teljes lebomlásáig, 8–10 évig is fennmarad. Az elpusztult gyökereken több év után peritéciumok is fejlődhetnek. Szerepük alárendelt, képződésüket a hazai vizsgálatok során nem észlelték. A kórokozó számára a 12–27 °C talajhőmérséklet kedvező, hőmérsékleti optimuma 24 °C. A kórokozó micéliuma a fertőzött talajba ültetett fák gyökerébe a hajszálgyökereken vagy gyökérszőrökön át kerül. Nagyobb távolságra terjedését a talajban növő rizomorfák teszik lehetővé. A korémiumon fejlődő konídiumoknak alárendelt szerepük van.

Védekezés. A pusztulóban lévő vagy a kipusztult fákat el kell távolítani. A fa kitermelésekor a talajból a gyökérmaradványokat gondosan ki kell szedni. A faiskolában és a termőgyümölcsösben legalább 8–10 éves ültetvényforgót kell betartani. A faiskolában, az ültetvényben és a kitermeléskor a fák gyökereit ellenőrző vizsgálatnak kell alávetni.

Az alma facidiellás rákja

Lásd: A körte facidiellás rákja

Az alma monilíniás betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1796-ban említik, amelynek előfordulását a XIX. század végére a legtöbb földrészen észlelték. Európában, így Magyarországon is a legrégebben ismert betegségek közé tartozik.

A betegség csak a fejlett, éredő gyümölcsökön jelentkezik, gyümölcsrothadást okoz.

Gazdanövény. A betegség gazdanövényei az almatermésűek, a csonthéjasok, a héjasok közül a mogyoró. A díszalma és a cseresznyeszilva díszfákon is megtalálható. Elvétve szőlőn és fügén is előfordul (6.táblázat).

6. táblázat - A Monilínia fajok és gazdanövényeik

Növény

M. fructigena

M. laxa

M. linhartiana

M. mespili

v

gy

v

gy

v

gy

v

gy

alma

        

díszalma

        

körte

        

vadkörte

        

birs

        

japánbirs

        

naspolya

        

cseresznye

        

meggy

        

kajszi

        

őszibarack

        

szilva

        

vérszilva

        

ringló

        

kökény

        

mandula

        

törpemandula

        

mogyoró

        

szőlő

        

füge

        
 

v:  virágfertőzés

gyakori:

  
 

gy: gyümölcsfertőzés

ritka vagy fajtától függő:

  

Tünet. Szabad földön a gyümölcsön a seb körül egyre nagyobbodó, barna rothadó folt látható, amely végül az egész gyümölcsre kiterjed. A rothadó folton később körkörösen okkersárga, 2–3 mm átmérőjű, exogén sztrómák alakulnak ki. A gyümölcskocsány elbarnul, a gyümölcsök legtöbbször lehullanak, ritkán a fán maradnak. A gyümölcs talajjal érintkező része elfeketedik. A gyümölcs később barna, majd szürkésfekete múmiává (álszkleróciummá) aszalódik össze. Tárolóban a betegség tipikus tünete a fekete alma. Ilyenkor a gyümölcs sötétbarna, majd fekete színű, állománya rugalmas, gumiszerű, héja sima, bőrszerű és fényes. E gyümölcs páraszegény levegőben összeaszalódik, behorpad, de akkor is rugalmas, szilárd marad, felületén esetenként elszórtan sárgásszürke exogén sztrómák képződnek.

Kórokozó. Monilinia fructigena (Schroet. ex Aderh. et Ruhl.) Honey ex Dennis

Tölcsér alakú apotéciumos gomba. A gomba apotéciumos alakja Európában ritkán található meg, Magyarországon pedig még nem ismert.

Konídiumtartós alakja: Monilia fructigena Pers.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a talajon lévő gyümölcsmúmiák (álszkleróciumok). A gyümölcsmúmiákon nyeles apotéciumok képződhetnek, ezeket azonban Magyarországon még nem közölték. Hazánkban az áttelelt gyümölcsmúmiákon lévő, előző évi exogén sztrómák új, láncszerűen lefűződő konídiumokat hoznak létre. Ugyanakkor a gyümölcsmúmiákon új exogén sztrómák is kialakulhatnak, amelyek szintén konídiumokat képeznek. A tavasszal létrejövő konídiumok fényben és 80% fölötti relatív páratartalmon fejlődnek, és légmozgással vagy víz segítségével a gyümölcsre kerülnek, ott csíráznak és csíratömlőjük seben keresztül jut a gyümölcsbe. A gyümölcs szövetében a micélium gyorsan szétterjed, és a gyümölcs felületén körkörösen exogén sztrómák jönnek létre. Ha a gyümölcsök összeérnek, akkor a micélium seb nélkül, a kutikula feloldásával vagy a paraszemölcsökön keresztül jut át a betegből az egészségesbe.

Védekezés. A beteg gyümölcsöket szedjük össze és semmisítsük meg, forgassuk a talajba. A sebzést kiváltó rágó kártevők (almailonca, almamoly) ellen rendszeresen védekezzünk. Ha sok a beteg gyümölcs, akkor rendszerint a rágó kártevők elleni védekezésünk nem volt eredményes. Jégverés esetén a gyümölcsön zúzódások és sebek keletkeznek. Ilyenkor a jégverés után azonnal permetezni kell. Permetezésre az alma ventúriás varasodásánál említett szerek használhatók.

Az alma röszlériás gyökérbetegsége

Jelentőség. A betegséget Európából, Ausztriából 1877-ben, Magyarországról pedig 1905-ben szőlőről közölték. Azóta a betegség jelentősége növekedett, mert számos gyümölcsfajon, faiskolákban és ültetvényekben egyaránt rendszeresen előfordul.

Gazdanövény. Számos növényfaj, elsősorban a gyümölcsfák (alma, körte, birs, cseresznye, meggy, szilva, kajszi, őszibarack, mandula, dió), valamint a szőlő.

Tünet. A fa fokozatosan pusztul, növekedésében visszamarad, hajtásai fejletlenek, a levelek sárgászöldek. Végül a fa kiszárad, tősarjak nem képződnek. A betegség azonosítására a kiásott fa gyökerein lévő tünetek irányadóak. A gyökerek részben vagy teljesen elhaltak, a gyökérszőrök hiányoznak. Főleg a még élő gyökereken ősszel, szabad szemmel jól látható apró, szeghez hasonló nyeles apotéciumok láthatók. E kórokozót ezért népiesen gömbösfejű vagy szegecsfejű gombának nevezik.

Kórokozó. Roesleria pallida (Fries) Sacc.

Tölcsér alakú apotéciumos gomba.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a talajban lévő gyökérmaradványok, ahol a kórokozó gomba micéliummal marad fenn vagy apotéciumot fejleszt. A fertőzött talajba ültetett fák gyökerébe a micélium a hajszálgyökereken vagy gyökérszőrökön át kerül, vagy pedig az apotéciumból kiszabaduló aszkospórák fertőzik azokat. A gyökereken a kórokozó micéliuma fokozatosan terjed, s a pusztuló gyökereken később létrehozza jellegzetes apotéciumait. A kórokozó hőmérsékleti igénye 12–24 °C között van, optimuma 15 °C.

Védekezés. Lásd: Az alma rozellíniás gyökérbetegsége.

Az alma diplódiás betegsége

A betegség hazánkban már régóta ismert, de az utóbbi években vált csak jelentőssé. A három Diplodia faj (D. mutila, D. griffoni, D. radiciperda), amely Magyarországon károsít, elsősorban mint a fás részek ágrákja jelentős, megjelenése a gyümölcsön alárendelt szerepű. A kórokozók az almán fordulnak elő, de a D.griffoni a körtét is károsítja. A D.mutila és a D.radiciperda kórképére jellemző, hogy az idősebb ágrészeken besüppedő, szürkés foltok vannak, amelyekben fekete piknídiumok láthatók. Ezzel szemben a D. griffoni fás részeken szürkésbarna színű, de nem besüppedő foltokat okoz, amelyekben fekete piknídiumok képződnek. A gyümölcsön a három kórokozó faj közül csak a D.mutila és a D.griffoni fordul elő, amelyek seben keresztül hatolnak a gyümölcsbe. A rothadó foltok kezdetben barnák, majd megfeketednek, felületükön fekete piknídiumok tömege látható.

A betegség kórokozói a Diplodia mutila (Fries) Mont., a Diplodia griffoni Sacc. et Trav. és a Diplodia radiciperda Thüm. piknídiumos gombák.

A betegség fertőzési forrásai az elhalt kéregrészek, ahol a kórokozó micéliummal telel át. Az elhalt kéregrészeken a piknídiumok folyamatosan képződnek, s a belőlük kiszabaduló piknokonídiumok vízcseppekkel jutnak tovább és seben keresztül hatolnak a növénybe. A kórokozó tehát sebparazita. A gomba egyrészt a többéves fás részeket, másrészt pedig a különböző, kedvezőtlen környezeti tényezők miatt legyengült fákat betegíti meg. A gyümölcsöt csak seben keresztül képes megfertőzni. Védekezés: lásd Az alma nektriás rákja

Az alma fillosztiktás levélfoltossága

A betegség szórványos előfordulása az alma levelén már régóta ismert. Újabban azonban csapadékos időjárás esetén, főleg a Starking almafajtán a betegség jelentős lombpusztulást eredményezett. A betegség gazdanövénye az alma, ritkábban a körte és a birs. A tünetekre jellemző, hogy a levélen elsősorban 1–2 mm átmérőjű kerek vagy ovális vörösbarna szegélyű, középen kiszürkülő foltok láthatók, amelyekben apró, fekete, pontszerű piknídiumok vannak. A betegség kórokozói a Phyllosticta mali Prill. et Del., valamint a Phyllosticta briardi Sacc. piknídiumos gombák. A kórokozók kórképe egymástól nehezen különíthető el. Védekezés: lásd: Az alma ventúriás varasodása. Az USA-ban levélfoltosságot okoz még a Phyllosticta solitaria Ell. et Ev., amely azonban nemcsak a levélen, hanem a hajtáson, vesszőn, valamint gyümölcsön is előfordul. A fentiek miatt ezért a hazánkba – főleg az USA-ból – importált szaporítóanyag növény-egészségügyi vizsgálata rendkívül fontos.

Az alma fomopsziszos rákja

A betegség az 1900-as évektől számos országban vált ismertté. Magyarországon az 1960-as években figyeltek föl a betegség jelentős előfordulására. A betegség általában a fás részeken volt észlelhető, egyes külföldi országokban azonban a gyümölcsön is megfigyelték. A betegség gazdanövénye elsősorban az alma és a körte. A tünetek a fás részeken – a törzsön, valamint az idősebb és fiatalabb ágakon – észlelhetők. Először ovális alakú, kissé besüppedő, zónált foltok láthatók, amelyek később egyre nagyobb kiterjedésűek lesznek és rákosodnak. A beteg részeken apró, kiemelkedő piknídiumok jönnek létre. A betegség kórokozója a Phomopsis mali (Schulz. et Sacc.) Rob. piknídiumos gomba. A kórokozó a fás növényrészekben micéliummal, piknídiummal telel át. A kórokozó elsősorban sebparazita, de esetenként a levélripacsokon át is a veszszőbe juthat. Védekezés: lásd „Az alma nektriás rákja” címszó alatt.

Az alma glöódeszes gyümölcsfoltossága

Hazánkban a betegség ma már kis jelentőségű, mivel elsősorban a házikertekben, és ott is főleg a régi almafajtákon (Batul, Cox narancs ranett, Húsvéti rozmaring) fordul elő. A betegséget népiesen koromfoltosságnak nevezik. A betegséget először 1931-ben, Franciaországban tárolt almáról írták le, Magyarországon pedig 1949-ben ismertették. A gyümölcs felületén 3–8 mm átmérőjű, gyér, barnásfekete bevonat látható, amely a gomba epifita micéliuma. A micélium a gyümölcs felületéről letörölhető, alatta az epidermisz és a belső szövet tünetmentes. A betegséget a Gloeodes pomigena (Schw.) Colby piknídiumos gomba idézi elő. A piknídiumot csak Amerikában találták meg a század elején, Európából napjainkig sem került elő. A micélium elágazó, harántfalakkal tagolt, amelyeknek egymástól való távolsága rendkívül változó. Az idős micéliumon a válaszfalaknál erős lefűződések láthatók. Az egyes sejtek gömbölydedek lesznek, könnyen leválnak. Ezek helyettesítik a tényleges szaporítóképleteket. A kórokozó micéliummal telel át a fás részeken és az innen leváló micéliumdarabok fertőzik meg az almát. A betegség külön védekezési eljárást nem igényel, mert a ventúriás varasodás elleni permetezés a glöódeszes gyümölcsfoltosság ellen is hatásos.

Az alma leptotiriumos gyümölcsfoltossága

A betegséget a tünet alapján közismerten légypiszok betegségnek nevezik. Hazánkban alig van jelentősége. Gyakori, hogy a glöodeszes betegséggel együtt fordul elő. A gyümölcs felületén apró, fekete, csoportosan elhelyezkedő piknídiumok vagy micéliumtömörülések láthatók. A gomba a növény szövetét nem károsítja. A betegséget a Leptothyrium pomi (Mont. et Fr.) Sacc. piknídiumos gomba okozza. A piknídium lapos, pajzs alakú. Gyakori, hogy piknídium helyett csak micéliumtömörülés alakul ki. A kórokozó áttelelése micéliummal történik a fás részeken. Tavasszal a micélium feldarabolódik, majd lemosódik a fiatal gyümölcsökre és ott kialakulnak a jellegzetes tünetek. A fás részeken tavasszal piknídiumok is keletkezhetnek, és ilyenkor a piknokonídiumok fertőzik meg a gyümölcsöket. A ventúriás varasodás elleni védekezés egyben a leptotiriumos gyümölcsfoltosság ellen is hatásos.

Az alma szferopsziszos betegsége

A betegséget először 1879-ben, az USA-ból közölték, Európában az 1800-as évek végén jelentkezett. Magyarországon a betegséget 1906-ban észlelték. A betegséget fekete ráknak is szokták nevezni, mivel a fás részeken súlyos pusztulást okoz. A betegség a gyümölcsön szabad földön szórványosan, a tárolóban pedig ritkán fordul elő. A betegség a leveleken is megtalálható. Gazdanövényei elsősorban az almatermésűek, ritkábban a csonthéjasok. A levélen 4–6 mm átmérőjű, zónált, sötétbarna, közepén kiszürkülő foltok láthatók. A foltokban apró, fekete piknídiumok képződnek, előfordul azonban, hogy a foltok meddők. A levéltünetet – jellege alapján – a külföldi irodalom „békaszem”-tünetnek nevezi. A fás részeken – főleg a törzsön és a vastagabb ágakon – észlelhetők a tünetek. Először ovális vagy karéjos, enyhén besüppedő, vörösbarna elhalás látható. Később a foltok bemélyednek, szabálytalan alakúak és fekete színűek lesznek, rákosodnak. A beteg részeken fekete piknídiumok alakulnak ki. A gyümölcsön lassan nagyobbodó, sötétbarna, rothadó folt figyelhető meg, amelyen később sok fekete piknídium jön létre. Kórokozója a Sphaeropsis malorum Peck., piknídiumos gomba. Fertőzési források elsősorban a fás növényrészek, ahol a kórokozó micéliummal és piknídiummal telel át. Tavasszal a konídiumok főleg vízzel terjednek, majd seben keresztül a fás részekbe és a gyümölcsbe hatolnak. A gomba tehát elsősorban sebparazita. A kórokozó a levelet seb nélkül is megfertőzheti. Az első tünetek a fertőzést követő 4–5 nap múlva jelentkeznek. Védekezés: a beteg ágrészeket el kell távolítani, a törzs rákos sebeit ki kell vágni, továbbá sebkezelő szerrel le kell zárni. Rügypattanás előtt a fákat rézszulfát- vagy rézoxiklorid-tartalmú szerrel kell permetezni. A gyümölcs rothadása a sebzést okozó rágó kártevők gyérítésével akadályozható meg.

Az alma glöospóriumos gyümölcsrothadása

A hazai irodalom az egyik legfontosabb tárolási betegségként tartja számon, amely valószínűleg a külföldi adatok átvételéből adódik. Vizsgálataink azt mutatják, hogy a betegség ritkán fordul elő, amely a tárolási idővel van összefüggésben. A betegség – amelyet közismerten keserű rothadásnak neveznek – ugyanis csak a hosszú tárolás után jelentkezik a Golden Delicious almafajtán. A betegséget először Angliában találták meg 1856-ban, a kórokozót azonban csak 1867-ben határozták meg. Magyarországon 1941-ben találkozunk először a betegség ismertetésével. A gyümölcs felületén kör alakú, rothadó foltok jelennek meg, amelyek világosbarna színűek és besüppedők. A tárolási idő végén a foltok felületén koncentrikus körökben hússzínű acervuluszok képződnek. A betegséget több Gloeosporium faj idézi elő. Leggyakoribb a Gloeosporium perennans Zell. et Dhilds. és a G. album Osterw. acervuluszos gomba. A Gloeosporium fructigenum Berk. ritkábban károsít. Mindhárom kórokozó gyümölcsrothadást okoz, de a G. album a fás részeken is előfordul, ahol 1–2 cm átmérőjű, világosbarna, besüppedő foltokat okoz. A foltok felületén acervuluszok képződnek. A kórokozó sztrómával telel át a fás részeken vagy a mumifikálódott gyümölcsökön. Az ezeken képződő acervuluszokból kerülnek a konídiumok a gyümölcs felületére. A betegség elleni védelem a szedés utáni gyors betárolásra és a gyümölcsök alacsony hőmérsékleten való tárolására szorítkozik.

Az alma alternáriás gyümölcsrothadása

Jelentőség. A kórokozó hazánkban a leggyakrabban előforduló tárolási betegségek közé tartozik. Közismerten fekete rothadásnak nevezik. A kórokozót tárolt almáról először 1930-ban írták le az USA-ban. Magyarországon csak 1979-ben említik, bár nagy a valószínűsége annak, hogy már előbb is jelentős károkat okozott.

Gazdanövény. A betegség az alma valamennyi fajtáján előfordul. Magházbetegséget a Starking, a Starkrimson és a Staymared fajtán okoz.

Tünet. A gyümölcs felületén a tünet a lenticella, a seb és a kocsány körül jelenhet meg. A kialakuló foltok megközelítően kör alakúak, feketésbarnák, enyhén besüppedők. A húsban félkör alakú, sötétbarna rothadás látható.

A gyümölcs magházában sötétszürke, sűrű micélium és konídiumtartó gyep van.

Kórokozó. Alternaria alternata (Fr.) Keissler

Konídiumtartós gomba. A konídiumok hosszú, tíznél több tagú láncokban fűződnek le.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a növénymaradványok, ahol a gomba micéliummal és konídiummal telel át. A vegetációs időben konídiumtartó gyep fejlődik, majd a konídiumok a gyümölcsre, a kocsányára, illetve a bibecsatornába kerülnek. Tárolóban a lenticellákon keresztül történő behatolás a legjelentősebb.

Védekezés. A betegség elleni védelem még nem megoldott. Az általános szedés és manipulálási szabályok betartásán túl a szabályozott légtérben történő tárolás az egyetlen tényező, amely a kórokozó kártételét csökkenti.

Az alma botrítiszes gyümölcsrothadása

Jelentőség: Hazánkban az egyik legjelentősebb tárolási betegség. Tárolt almáról a gombát először 1923-ban írták le Ausztráliában, magyarországi megjelenéséről 1934-ben tudósítanak.

Gazdanövény. A betegség gazdanövényköre nagyon széles. Az almafajták közül a Jonathan, a Red Delicious és a Golden Delicious fajtákon a leggyakoribb.

Tünet. A betegség csak a gyümölcsön fordul elő, ahol két tünettípusa figyelhető meg. Az egyik tünettípusra a csésze körüli rothadás jellemző. Ilyenkor a csésze körül kis kiterjedésű, 8–10 mm átmérőjű, enyhén bemélyedő rothadás látható, amely később beszárad és berepedezik. Az elpusztult csészetájékon konídiumtartó gyep nem fejlődik, a gyümölcs húsa nem rothad, csupán a héj és az alatta lévő szövetek halnak el. A másik tünettípus jellemzője a teljes gyümölcsrothadás. Ilyenkor a sebzéstől, a kocsánytól vagy a csészétől kiinduló, majd az egész gyümölcsre kiterjedő barna rothadás látható. A rothadó részeken csomókban szürke konídiumtartó gyep figyelhető meg. A rothadó gyümölcs rugalmas állományú. A gyümölcs húsa barnára színeződik, az egészséges és a rothadó rész határa elmosódott.

Kórokozó. Botrytis cinerea Pers.

Konídiumtartós gomba.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a talajon lévő, elhalt növényrészek, amelyeken tavasszal a gomba felszaporodik és bőséges konídiumtartó gyepet fejleszt. Ha a virágzás végén csapadékos az időjárás, akkor a konídiumok a nedves sziromlevelekre kerülnek, ahol csíratömlőt fejlesztenek, majd a micélium a csészelevelekbe és a csésze tájéki szövetrészekbe jut. Száraz, meleg időben a gomba növekedése leáll. Ősszel, csapadékos időjárás esetén az elszáradt csészeleveleken is megtelepedik a kórokozó. Szedéskor, szállításkor és tároláskor viszont a sérüléseken és a kocsányon keresztül jut a gyümölcsbe és teljes gyümölcsrothadást okoz. A tárolóban a kórokozó a gyümölcsök érintkező pontjain is átterjedhet egyik gyümölcsből a másikba. Emiatt a tárolóban gócokban észlelhető a rothadás.

Védekezés. Szellős korona kialakítására kell törekedni. Ha a virágzás idején csapadékos az időjárás, akkor a virágzás után iprodion, polioxin B, procimidon vagy vinklozolin hatóanyagú szerrel kell védekezni. A gondos szedés, szállítás és tárolás a megbetegedés mértékét csökkenti. A gyümölcsök gyors tárolása és hűtése, valamint a gáztárolás a megbetegedés mértékét jelentősen csökkenti.

Az alma penicilliumos gyümölcsrothadása

Jelentőség. A legnagyobb tárolási veszteséget előidéző gombás betegség, amelyet közismerten kék- vagy zöldpenészes rothadásnak neveznek. Megjelenését a szedéskor, a szállításkor és a válogatáskor keletkezett sebek nagymértékben elősegítik. Tároláskor való megjelenését először az USA-ból közlik 1922-ben. Magyarországon 1934-ben közölnek adatokat a tárolás során pusztító gombáról.

Gazdanövény. A kórokozó gazdanövényköre rendkívül széles, szinte valamennyi érett gyümölcsön előfordul. Valamennyi almafajtán megtelepszik.

Tünet. A gyümölcs felületén gyorsan növekvő, világosbarna, vizenyősen rothadó foltok láthatók. A héjon, amely rendkívül könnyen felreped, kékeszöld konídiumtartó nyalábok jelennek meg. A gyümölcs húsába mélyen behúzódó, világosbarna, vizenyős rothadás figyelhető meg.

Kórokozó. Penicillium expansum Link.

Konídiumtartós gomba.

A betegség lefolyása. Fertőzési források szabad földön a növénymaradványok, a tárolóban pedig a beteg gyümölcsök, a tárolóeszközök és a gyümölcshulladék. A gomba elsősorban a sérüléseken (kocsánykiszakadás, kocsányszúrás, héjsérülés) keresztül hatol be a gyümölcsbe. A túléretten leszedett vagy hosszú ideig tárolt gyümölcsökbe azonban seb nélkül, a lenticellákon keresztül is bejut a gomba. A kórokozó micéliuma a gyümölcsben gyorsan szétterjed, majd a héjon konídiumtartó nyalábok fejlődnek. A konídiumok nagy számban képződnek, szétporozva terjednek, sokáig életképesek, és állandó fertőzési veszélyt jelentenek a tárolóban.

Védekezés. A sérülések elkerülése a legfontosabb feladat. Ezért a szedéskor ügyelni kell arra, hogy a gyümölcsök ne sérüljenek meg. Válogatáskor a sérült gyümölcsöket távolítsuk el, azokat ne tároljuk. A túlérett gyümölcsök tárolásra alkalmatlanok.

Az alma sztemfíliumos gyümölcsrothadása

Jelentőség. A betegség egyre jelentősebb tárolási veszteséget okoz. Tárolóban való megjelenését először 1928-ban ismertették az USA-ból. Magyarországon a kórokozót tárolt almáról 1975-ben közölték.

Gazdanövény. Az alma, elsősorban a Jonathan és a Starking fajta.

Tünet. A gyümölcs felületén a sérülés vagy a lenticella körül először apró, egyneműen fekete, határozott szélű foltok jelennek meg. Később a gyümölcsön 15–30 mm átmérőjű fekete, puha, de nem vizenyős rothadó foltok figyelhetők meg. A rothadó foltokon szobahőmérsékleten zöldesbarna gyér micélium fejlődik, amely azonban a tárolóban nem észlelhető. A gyümölcs húsában a magházig is behúzódó, sötétbarna rothadás látható.

Kórokozó. Stemphylium ilicis Tengw.

Konídiumtartós gomba. Konídiumtartója egyenetlen felületű. Konídiumai általában egyesével fűződnek le, ritkán 2–4 tagú láncokban.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a növénymaradványok, ahol a gomba micéliummal telel át. A vegetációs időszakban ezeken konídiumtartó gyep fejlődik, majd a konídiumok a gyümölcs felületére, illetve annak bibecsatornájába kerülnek. Csíratömlői az esetek többségében sebeken keresztül hatolnak a gyümölcsbe. A túlérett gyümölcsök felületén lévő konídiumok – 1–2 hónapos tárolás után – a lenticellákon keresztül is képesek megfertőzni a gyümölcsöket.

Védekezés. A szedés, a szállítás és a válogatás során kerülni kell a sérüléseket. Túlérett almákat tárolni nem szabad. A gyümölcsök szedés utáni gyors tárolása és hűtése a megbetegedés mértékét jelentősen csökkenti.

Az alma trihotéciumos gyümölcsrothadása

Magyarországon e betegség kis jelentőségű. A kórokozó előfordulását a tárolóban 1923-ban említik először Olaszországból, 1934-ben már hazánkban is ismertetik kártételét. A kórokozó csak helytelen tárolás esetén, a Venturia inaequalis (Cke) Wint. varas foltjain telepszik meg, ahol rózsaszín konídiumtartó gyepet képez. Körülöttük barna foltok jelennek meg, amelyek gyakran összefolynak. A gyümölcs húsába sekélyen behúzódó, barna, szivacsos állományú rothadás figyelhető meg. A hús erősen keserű ízű. Lenticella és magházrothadást előidéző tevékenysége jelentéktelen. A betegséget a Trichothecium roseum Link. konídiumtartós gomba idézi elő. A kórokozó elhalt szerves anyagokon tartja fenn magát micélium formájában. A vegetációs időben konídiumtartó gyepet képez, majd a konídiumok a gyümölcs felületére, illetve a bibecsatornába kerülnek. Védekezésnél elsődleges feladata ventúriás betegség fellépésének a megakadályozása. A szedés utáni gyors tárolás és hűtés a megbetegedés mértékét jelentősen csökkenti. Alacsony hőmérsékleten a gomba képtelen fejlődni.

Birs (Cydonia oblonga Mill.)

Fitoplazmás betegség

A birs fapuhulása

Lásd: Az alma fapuhulása

Baktériumos betegségek

A birs ervíniás elhalása

Lásd: Az alma ervíniás elhalása

A birs agrobaktériumos gyökérgolyvája

Lásd: Az alma agrobaktériumos gyökérgolyvája

Gombás betegségek

Birslisztharmat

Jelentőség. A betegség a birsen Európában elterjedt és rendszeresen fordul elő, hazánkban azonban súlyos károkat nem okoz. A birset fertőzheti még az almalisztharmat kórokozója, a Podosphaera leucotricha is.

Gazdanövény. A betegség főleg a birsen, a galagonyán, ritkábban a körtén található.

Tünet. A tünetek főleg a levélen figyelhetők meg, ritkán azonban a hajtáson és a gyümölcsön is előfordulnak. A levél színén először foltszerűen, majd a felületet teljesen beborítva szürkésfehér bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) figyelhető meg, amelyben apró, fekete kleisztotéciumok csak nagyon ritkán képződnek.

Kórokozó. Podosphaera clandestina (Wallr. ex Fr.) Lév.

Kleisztotéciumos gomba. Konídiumtartója oidium típusú.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg növényrészek, ahol a kórokozó micéliummal, ritkán kleisztotéciummal telel át. A vegetációs időben a gomba konídiumokkal terjed.

Védekezés. Lásd: Almalisztharmat.

A birs rozellíniás gyökérbetegsége

Lásd: Az alma rozellíniás gyökérbetegsége.

A birs diplokarponos betegsége

Jelentőség. A betegség először a XIX. század második felében Európában, majd a többi földrészen is jelentkezett. Magyarországon a betegséget már az 1930-as években nagy jelentőségűnek tartották. A betegséget korábban feketefoltosságnak, esetenként ragyának, majd fabreás betegségnek nevezték. Faiskolában a betegség a birs és a vadkörte alanyokon gyakori, korai lombhullást okoz, emiatt az alanyok gyenge fejlődésűek lesznek. A termőfákon a betegség főleg a birsen jelentkezik, nemes körtén előfordulása szórványos.

  Gazdanövény. A betegség gazdanövénye elsősorban a birs, a körte. A betegség főleg a vadkörtén fordul elő.

Tünet. A levélen, a hajtáson, a vesszőn és a gyümölcsön mutatkoznak a tünetek.

A levélen kezdetben apró, egynemű barna foltok jelentkeznek. A kifejlett, kerek vagy szögletes foltok a vadkörte levelén a legkisebbek, l–2 mm-esek, sötétbarnák, a folt közepén az acervulusz szabad szemmel nehezen vehető észre. A birs levelén a foltok nagyobbak, 3–4 mm átmérőjűek, világosbarnák, a foltok közepén az acervulusz apró, fekete pont formájában jól látható. Később a foltok egybeolvadnak, de így is mindegyik folt külön-külön jól megfigyelhető, mert egy folt közepén csak egy acervulusz alakul ki. A levélnyélen a foltok oválisak.

A hajtáson és a vesszőn a foltok oválisak, enyhén kiemelkedők, azokon apró pontok formájában az acervuluszok jól láthatók. Később a kutikula elparásodik, felrepedezik és lepereg.

A gyümölcsön lévő foltok főleg a birsen gyakoriak. Ezek 4–6 mm átmérőjűek, sötétbarnák, összeolvadnak. A folt közepén az acervulusz alig észrevehető.

Kórokozó. Diplocarpon soraueri (Kleb.) Nannf.

Tál alakú apotéciumos gomba. A gomba apotéciumának előfordulása ritka.

Acervuluszos alakja: Entomosporium maculatum Lev.

A betegség lefolyása. A fertőzési források elsősorban a lehullott levelek, kisebb mértékben a beteg vesszők, ahol a kórokozó tavasszal acervuluszokat hoz létre. A kórokozó áttelelésében az apotéciumoknak alárendelt szerepe van. Az acervuluszokban fejlődő konídiumok a fiatal levelekre kerülnek, ahol a fertőzést követően 20 °C hőmérsékleten egy hét múlva jelentkeznek a tünetek, majd négy hét múlva a foltok közepén az acervuluszok. A csapadékos időjárás kedvező a gomba számára, s ilyenkor a betegség járványszerűen jelentkezik.

Védekezés. Az ápolási munkák során a beteg lomb talajba forgatása a betegség mértékét csökkenti. A faiskolában a növényeket lombfakadás után, még a tünetek megjelenése előtt rendszeresen permetezni kell. A birsfákat az alma ventúriás varasodásnál említett időpontban kell permetezni. Védekezésre az alma ventúriás varasodása ellen javasolt szerek használhatók.

A birs monilíniás betegsége

Jelentőség. A birsen két Monilínia faj fordul elő. Ezek közül az egyik a Monilinia fructigena, amely az almatermésűeken – így a birsen is – a kifejlett gyümölcsök rothadását okozza (lásd: Az alma monilíniás betegsége). A másik a Monilinia linhartiana, amely a birs legveszedelmesebb kórokozója, mivel tavasszal a hajtáscsúcsot károsítja, és a fiatal gyümölcsök lehullását idézi elő. Az alábbiakban csak e fajjal foglalkozunk (vö. 6. táblázat).

A Monilinia linhartiana fajt először 1893-ban Franciaországban írták le, később Közép- és Dél-Európa országaiban is megjelent. Magyarországon az 1930-as években a kórokozó már ismert volt. A kórokozó jelenleg is gyakran előfordul és súlyos károkat okoz. Fellépésére akkor kell számítani, ha a hajtásnövekedés kezdete és a gyümölcs kötődése között az időjárás csapadékos. Ilyenkor a fiatal, kötődött gyümölcsök lehullanak.

Gazdanövény. A kórokozó csak a birsen fordul elő.

Tünet. A hajtáscsúcson lévő virág alatti leveleken a levélalaptól kiinduló, és a levél csúcsa felé gyorsan terjedő vörösbarna elhalás jelentkezik. Ezzel párhuzamosan a levél színén finom lepedékszerű, konídiumláncokból összetevődő bevonat észlelhető. A levelek később elszáradnak, és a fán lombhullásig csüngve maradnak. A virágokon tünet nem észlelhető. A virágok kötődnek, a fiatal gyümölcsök azonban elbarnulnak és lehullanak (86. ábra).

86. ábra - A birs monilíniás betegsége

kepek/86abra.png


Kórokozó. Monilinia linhartiana (Prill. et Delacr.) Honey

Tölcsér alakú apotéciumos gomba. Az apotécium Európában megtalálható, Magyarországról azonban még nem közölték.

Konídiumtartós alakja: Monilia linhartiana Sacc.

Konídiumai láncokban képződnek. E faj jellegzetessége, hogy a konídiumokat diszjunktorok kapcsolják össze.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a fiatal, kötődés után lehullott gyümölcsmúmiák (álszkleróciumok). A gyümölcsmúmiákon kora tavasszal, a hajtásnövekedés kezdetétől a sziromhullás végéig tölcsér alakú apotéciumok fejlődnek. Apotéciumfejlesztésre csak a talajon elfekvő gyümölcsmúmiák képesek, a talajba forgatott gyümölcsmúmiákon apotéciumok nem képződnek. Az aszkospórák az apotéciumok kifejlődése után néhány nappal szóródnak ki. Csapadékos időjárás és 10 °C feletti hőmérséklet az aszkospórák kiszóródására kedvező. Fertőzési források még a beteg vesszővégek, ahol a kórokozó micéliummal telel át, majd a micélium a levélnyélen keresztül a legfelső levélbe jut és annak felületén lepedékszerű, világosbarna bevonatot képezve a konídiumláncok tömege jön létre. Az aszkospórák és a konídiumok a virágot a bibén keresztül fertőzik meg, majd a kórokozó a terméskezdeménybe hatol, ezt követően pedig a fiatal, kötődött gyümölcsök lehullanak. A kórokozó még a fiatal, kötődött gyümölcsöket is megfertőzheti.

Védekezés. A kórokozó leküzdésére négy védekezés elegendő. A birset hajtásnövekedés kezdetén, rózsaszínbimbós állapotban, sziromhullás után, végül pedig gyümölcsnövekedés kezdetén kell permetezni. Védekezésre a cineb, a mankoceb, a propineb, a kaptán, a folpet, a benomil, a tiofanát-metil, az ipridion, a procimidon, a vinklozolin hatóanyag-tartalmú szerek eredményesek.

Birsrozsda

Jelentőség. A betegség esetenként jelentős levél- és gyümölcskárosodást okoz. Fellépésére ott kell számítanunk, ahol a birsültetvény környékén Juniperus fajok fordulnak elő.

Gazdanövény. A betegség gazdanövényei egyrészt a birs, a galagonya, a berkenye és a naspolya, másrészt pedig a Juniperus fajok (J. sabina, J. virginiana).

Tünet. A betegség a birs levelén, hajtásán és gyümölcsén, valamint a Juniperus fajok hajtásán és vesszőjén figyelhető meg.

A birslevelek színén ovális, halványzöld, sárga, majd narancsvörös, sárga udvarú foltok láthatók. A folt közepén később apró, fekete, pontszerű spermogóniumok alakulnak ki. A levél fonákán kissé kiemelkedő, világosbarna exogén sztrómák képződnek, amelyekbe orsó alakú, sárgásfehér, rösztélia típusú ecídiumok ágyazódnak. A hajtás megvastagodik, rajta szintén rösztélia típusú ecídiumok alakulnak ki. A gyümölcsön csoportosan kiemelkedő, világosbarna, egyenetlen felületű exogén sztrómák láthatók, rajtuk pedig sárgásfehér, rösztélia típusú ecídiumok mutatkoznak.

A Juniperus fajok hajtásán és vesszőjén orsó alakú megvastagodások figyelhetők meg, amelyeken narancssárga teleutocsapok képződnek.

Kórokozó. Gymnosporangium confusum Plowr.

Jelképe: 0. I. / –. III. IV. Heteroecikus rozsdagomba. Köztesgazdái a birs, a galagonya és a berkenye, főgazdái pedig a Juniperus fajok. Hiányos fejlődésű rozsdagomba, mivel uredo alakja nincs. Ecídiumai rösztélia típusúak.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a Juniperus fajok megvastagodott vesszői, amelyekben a gomba micéliuma ével. Tavasszal, április közepe táján a megvastagodott vesszőkön teleutocsapok fejlődnek, amelyek csapadék hatására fellazulnak, és az ott lévő teleutospórák bazídiumot, majd bazidiospórát fejlesztenek. A bazidiospórák a birset fertőzik meg. A birsen később fejlődő ecidiospórák a Juniperus fajokra jutva fertőznek.

Védekezés. A Juniperus fajok beteg ágrészeit el kell távolítani. Ha a birsfákat a birsrozsda veszélyezteti, akkor a védekezést sziromhullás után meg kell kezdeni, majd folyamatosan május végéig azt folytatni kell. Védekezésre az alma ventúriás varasodása ellen javasolt szerek használhatók.

A birs fillosztiktás levélfoltossága

Lásd: Az alma fillosztiktás levélfoltossága

Körte (Pyrus communis L.)

Nem fertőző betegségek

A körtegyümölcs kövecsessége

A gyümölcshús egyes részei – főleg a magház körül – kemények, rágósak, mert a szövetekben kősejtek alakultak ki. A kövecsesedés fajtatulajdonság, amely a fajtaleírásokban szerepel. A kövecsesedés mértékét a környezeti tényezők – főleg a talaj vízkapacitása – is befolyásolják. (Lásd még: Vírusos betegségek. A körtegyümölcs kövecsessége.)

A körtegyümölcs parásodása

A gyümölcsön 5–6 mm széles parás sáv található. A betegség hideghatásra vezethető vissza. Ha tehát virágzáskor a léghőmérséklet fagypont körül van, akkor a virágok érzékeny ivarszervei károsodnak, de kötődnek. A kötődött gyümölcsökön a parás sáv fokozatosan alakul ki.

A körtegyümölcs puhulása

A gyümölcshúsban a magháztól kiinduló barnulás észlelhető. A gyümölcshús szövetei kásásak, szétesőek. E tünetet népiesen szotyósodásnak nevezik. A gyümölcspuhulás fajtatulajdonság, amelyet a fajtaleírások közölnek. Magház körüli barnulás a tárolóban a széndioxid károsító hatására következik be.

A körtelevelek feketedése

A betegség az 1960-as évektől, főleg a homoktalajokon jelentkezik, mértéke a körtealanytól és a fajtától függően különböző. A tünetekre jellemző, hogy nyáron a lomb részben vagy teljesen elfeketedik, majd elszárad, nem hullik le. A fák gyengén fejlődnek, de nem pusztulnak el, a következő évben kihajtanak. A betegség oka teljesen még nem tisztázott. Az eddigi megfigyelések szerint a betegség oka elsősorban a nem megfelelő alany-nemes affinitásban keresendő. Megállapították, hogy egyes körtefajták affinitása különböző. A nem megfelelő affinitás feltehetően víz- és tápanyagellátási zavart okozhat. Ugyanez érvényesülhet a sekélyen gyökerező alanyok esetében is.

A körte sárgulása

Lásd: Az őszibarack és a szőlő sárgulása

Vírusos betegségek

A körte gyűrűs mozaikja

Jelentőség. A betegséget először 1935-ben Bulgáriában írták le, jelenleg Európa legtöbb országában ismert. Magyarországon a betegség szórványosan fordul elő. A fák gyenge növekedésűek, fagyérzékenyek.

Gazdanövény. A kórokozó gazdanövénye a körte. Fogékony fajta a Vilmos körte és a Hardy vajkörte. Látensen, vagyis tünetet nem okozva a betegség az almán és a cseresznyén is előfordul.

Tünet. A levélen világoszöld vagy sárgászöld gyűrűk, foltok és sávok, esetenként nekrotikus foltok láthatók. A levél széle hullámos, kitöredezett.

Kórokozó: apple chlorotic leaf spot closterovirus (ACLSV)

Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, fonál alakú vírus.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a körte anyanövények, ahonnan a kórokozó elsősorban szaporítóanyaggal és szemzőhajtásokkal vihető át, a talajban pedig gyökérérintkezéssel terjed.

Védekezés. A vírusbeteg fák megsemmisítése és vírusmentes szaporítóanyag előállítása és felhasználása. A kórokozó fásszárú teszt növénye a Hardy vajkörte, lágy szárú tesztnövénye pedig a Chenopodium quinoa. Értékes alapanyag esetén számításba jöhet a hőterápia 37 °C-on 2–3 héten keresztül, valamint a hajtáscsúcsok felhasználása. Lásd még: A vírusok meghatározása, a vírusok elleni védekezés.

A körtegyümölcs kövecsessége

Jelentőség. A betegséget először 1913-ban, Franciaországban észlelték, azóta Európa számos más országából is közölték. Magyarországon a betegséget 1960-ban figyelték meg. A betegség miatt a gyümölcsök értéktelenek, a fák pedig fagyérzékenyek.

Gazdanövény. A kórokozó gazdanövénye a körte – fogékony fajta a Bosc kobak és a Hardy vajkörte –, ritkán pedig a birs.

Tünet. A legjellegzetesebb tünetek a gyümölcsön figyelhetők meg. A héj alatt a gyümölcshúsban először sötétzöld, később pedig barna, kövecses gócok találhatók. A gyümölcs alaktalan lesz. A levélen az érközökben apró sárgászöld foltok vannak, a hajtáson, vesszőn és törzsön pedig kéregpusztulás jelentkezik (87. ábra).

87. ábra - A körte kövecsessége

kepek/87abra.png


Kórokozó: pear stony pit virus (PSPV).

NS típusa és fonálszáma ismeretlen. Izometrikus, gömb alakú vírus.

A betegség lefolyása. A fertőzési források az anyanövények, ahonnan a kórokozó a szaporítóanyaggal és a szemzőhajtásokkal vihető át.

Védekezés. A beteg fák megsemmisítése és vírusmentes szaporítóanyag-előállítása és használata. A kórokozó tesztnövénye a Bosc kobak és a Hardy vajkörte. Lásd még: A vírusok meghatározása, a vírusok elleni védekezés.

Fitoplazmás betegség

A körte fapuhulása

Lásd: Az alma fapuhulása

Baktériumos betegségek

A körte agrobaktériumos gyökérgolyvája

Lásd: Az alma agrobaktériumos gyökérgolyvája

A körte ervíniás elhalása

Lásd: Az alma ervíniás elhalása

Gombás betegségek

A körte mikoszferellás levélfoltossága

Jelentőség. A betegséget először 1897-ben az USA-ban írták le. Európában a századfordulón észlelték. Magyarországon a betegség 1913 óta ismert és azóta rendszeresen előfordul. Számottevő kárt főleg az ország csapadékosabb vidékein okoz. Kártétele a fák korai lombhullásában nyilvánul meg.

Gazdanövény. A körte.

Tünet. A levélen apró, 2–3 mm átmérőjű, kerek vagy ovális foltok láthatók. A foltok kezdetben egynemű barna színűek, később azonban a foltok közepe világosszürke, ezüstösen csillogó lesz, a foltokat pedig barna szegély határolja. A foltokban mind a levél színén, mind a fonákon apró, fekete piknídiumok figyelhetők meg (88. ábra).

88. ábra - A körte mikoszferellás levélfoltossága

kepek/88abra.png


Kórokozó. Mycosphaerella sentina (Fuck.) Schroet.

Pszeudotéciumos gomba.

Piknídiumos alakja: Septoria pyricola Desm.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talajra hullott levelek, amelyekben tavaszszal pszeudotéciumok és piknídiumok alakulnak ki. Az aszkospórák és a piknokonídiumok sziromhullás után a leveleket fertőzik meg. A fertőzést követően a leveleken közel egy hónap múlva jönnek létre a piknídiumok. A további fertőzéseket a vegetációs idő alatt a piknídiumban kifejlődő piknokonídiumok idézik elő.

Védekezés. A beteg lomb talajba forgatásával a betegség mérsékelhető. Az első permetezést közvetlenül sziromhullás után kell elvégezni, legalább július közepéig. Ezt követően folyamatosan kell védekezni. Ha a körte ventúriás varasodása ellen védekezünk, akkor e betegség is eredményesen hárítható. A betegség leküzdésére a körte ventúriás varasodása ellen javasolt szerek jöhetnek számításba.

A körte ventúriás varasodása

Jelentőség. A betegséget – amelyet fuzikládiumos varasodásnak is neveznek – először Franciországban, 1879-ben észlelték. A betegség később a világ legtöbb országában is megjelent, magyarországi előfordulása az 1900-as évek elejére tehető. Hazánkban jelenleg a körte rendszeresen előforduló, jelentős betegsége, leküzdése a körte védelmének gerincét alkotja. A betegség súlyos lombhullást okoz, a gyümölcsök pedig értéktelenek lesznek.

Gazdanövény. A betegség gazdanövénye a körte. Fogékony fajta a Kálmán körte, az Avranchesi jó Lujza, a Vilmos körte, a Bosc kobak, a Hardenpont téli vajkörte, a Diel vajkörte és a Téli esperes.

Tünet. A levélen, a hajtáson és a vesszőn, a virágon, valamint a gyümölcsön láthatók a tünetek. A tünetek mind a levél színén, mind a levél fonákán megtalálhatók. A levél színén 5–10 mm átmérőjű, enyhén kidomborodó, sárgászöld foltok jelennek meg, amelyeken később sötétbarna, bársonyos konídiumtartó gyep fejlődik. Ezután a konídiumtartó gyep lekopik, a levélfolt pedig elszárad. A levél fonákán látható tünetek a levél színén lévőkhöz hasonlítanak. Gyakori azonban, hogy a konídiumtartó gyep a főér mentén összefüggő bevonatot alkot, emiatt a levél deformálódik.

A hajtáson kerek vagy ovális sárgászöld folt, majd sötétbarna konídiumtartó gyep figyelhető meg. A folt később felhólyagosodik, felszakad. A vesszőn lévő foltok varszerűek, repedezettek, az epidermiszfoszlányok pedig felemelkednek, alattuk sötétbarna konídiumtartó gyep található.

A virágon a sziromleveleken, a csészeleveleken és a virágkocsányonkör alakú vagy sugarasan szétterülő barna, bársonyos konídiumtartó gyep látható. A virág nem kötődik, lehullik.

A gyümölcsön elszórtan, foltszerűen vagy az egyik oldalon összefüggően sötétbarna konídiumtartó gyep fejlődik. Később a foltok elparásodnak, a gyümölcs deformálódik, féloldalas lesz, rajta repedések keletkeznek, amelyek gyakran a magházig húzódnak. A varas foltok alatt a gyümölcshús kövecsessé válik (89. ábra).

89. ábra - A körte ventúriás varasodása

kepek/89abra.png


Kórokozó. Venturia pyrina Aderh.

Pszeudotéciumos gomba.

Konídiumtartós alakja: Fusicladium pyrinum (Lib.) Fuck.

A betegség lefolyása. Fontos fertőzési források a vesszők varas foltjai, ahol a kórokozó konídiumtartó tönkökkel telel át. A kórokozó csak az 1–2 éves varas foltokban marad fenn, többéves foltokban életképességét nem tartja meg. Fertőzési források még a beteg levelek, ahol a kórokozó pszeudotéciumai alakulnak ki. Tavasszal a vesszők varas foltjain lévő konídiumtartó tönkök már a rügypattanás után továbbfejlődnek és a konídiumtartókon nagy tömegű konídium fejlődik. A konídiumok a leveleket már a pszeudotéciumokból történő aszkospóra kiszóródása előtt fertőzik. A pszeudotéciumokból történő aszkospóra-fertőzés menete az alma ventúriás varasodását okozó Venturia inaequalis gombáéval azonos. A kórokozó csak a fiatal, zsenge hajtásokat képes megfertőzni akkor, ha azok nedvesek. A megfásodott hajtásokat és a vesszőket a gomba nem fertőzi meg. Összevetve az almán előforduló Venturia inaequalis és a körtét károsító Venturia pyrina életmódját megállapítható, hogy a Venturia inaequalis gomba fertőzési forrásai csak a lehullott levelek, és a tavaszi aszkospóra-fertőzés szakaszát később a konídiumfertőzés szakasza váltja fel. Ezzel szemben a Venturia pyrina fertőzési forrásai nemcsak a lehullott levelek, hanem a fertőzött veszszők is. A konídiumfertőzés már a rügypattanás után megkezdődik, és a vegetációs időben folyamatos. Ugyanakkor a tavaszi aszkospórás fertőzéssel is számolni kell.

Védekezés. A körte ventúriás varasodása elleni védekezés az alma ventúriás varasodása elleni védekezéstől csak abban különbözik, hogy a körtén a vesszők is fontos fertőzési források. Ezért a körtefákat rügypattanás előtt rézoxiklorid vagy rézszulfát hatóanyagú szerekkel lemosásszerűen permetezni kell. A körtevesszők mint fertőzési források azért is jelentősek, mert azokról a konídium fertőzése – a lehullott levelekből kiinduló aszkospórafertőzést megelőzve – már a rügypattanás után bekövetkezhet. Ezért az előrejelző készüléket ezt figyelembe véve kell üzemeltetni, s a védekezést már a rügypattanás után is el kell végezni. E védekezésre, valamint a továbbiakra az alma ventúriás varasodásánál leírtak az irányadók. Ez vonatkozik a védekezési időpontra, az előrejelzésre és a növényvédő szer kiválasztására is.

A körte nektriás rákja

Lásd: Az alma nektriás rákja

A körte rozellíniás gyökérbetegsége

Lásd: Az alma rozellíniás gyökérbetegsége

A körte diplokarponos betegsége

Lásd: A birs diplokarponos betegsége

A körte röszlériás gyökérbetegsége

Lásd: Az alma röszlériás gyökérbetegsége

Körterozsda

Jelentőség. A betegséget okozó rozsdagomba gazdacserés jellegét már az 1830-as években megfigyelték, vizsgálatokkal pedig 1865-ben bizonyították. Megállapították, hogy a kórokozó köztes gazdanövénye a körte, fő gazdanövényeként először a nehézszagú borókát (Juniperus sabina L.)írták le. Ezt a kórokozó nevében is kifejezésre juttatták. Ezt a fajt kertekbe ültetik, de Európa egyes részein vadon is előfordul. Később tisztázódott, hogy a kórokozónak más Juniperus fajok és fajták is gazdanövényei. A betegség Magyarországon korábban csak szórványosan fordult elő. Újabban jelentősége növekedett, mivel a városokban és a falvakban egyaránt a Juniperus fajok és fajták a kertek közkedvelt növényei lettek. Ezek viszont veszélyt jelentenek a körtére.

Gazdanövény. A betegség egyik gazdanövénye a körte. A körtefajták a betegségre fogékonyak, köztük fogékonyságbeli különbség nincs. A betegség másik gazdanövényei a Juniperus fajok. A vadon előforduló, hazánkban is elterjedt közönséges boróka (J. communis), valamint Európában a magas hegyvidékeken élő törpe boróka (J. nana) a betegségnek nem gazdanövényei. A kertekbe dísznövényként telepített Juniperus fajok és fajták fogékonysága nagyon eltérő. Figyelemre méltó, hogy a J.communis, a J. conferta, a J. horizontalis, a J. procumbens és a J.squamata fajtái nem fogékonyak (7. táblázat).

7. táblázat - A Juniperus fajok és fajták fogékonysága a körterozsdával szemben

(Fogékonyság: nincs (0), nagyon csekély (1), csekély (2), közepes (3), nagy (4), nagyon nagy (5)

J. chinensis

Blaauws Var. (0) Expanza (2) Hetzi (0) Keteleeri (3–4) Mathot (4) Mint Juliep (0) Pfitzeriana (4) Pfitzeriana Aurea (4) Pfitzeriana Compacta (3–4) Pfitzeriana Glauca (0) Pfitzeriana Old Gold (2–3)Plumosa Aurea (0) Robusta Green (5) Rockery Gem (2–3) Torulosa (0)

J. communis

A vadon előforduló faj (0)

Depressed Star (0) Hibernica (0) Hornibrooki (0) Oblonga Pendula (0) Repanda (0) Stricta (0) Suecica (0)

J. conferta

Blue Pacific (0)

J. horizontalis

Blue Chip (0) Glauca (0) Hughes (0) Prince of Wales (0) Webberi (0) Wiltoni (0)

J. nana (0)

J. procumbens Nana (0)

J. sabina

Arcadu (3) Blaue Donau (5) Broadmoor (2) Buffalo (2) Tamariscifolia (4) Tamariscifolia Select (2–3) Wichita Blue (1)

J. scopulorum

Blue Haeven (3–4)

J. squamata

Blue carpet (0) Blue Star (0) Holger (0) Loderi (0) Meyeri (0)

J. virginiana

Canaerti (0) Glauca (0) Grey Owl (1) Skyrocket (1) Tripartita (0)

Schüepp és Siegfried (1990) nyomán


Tünet. Leggyakrabban a körte levelén, ritkán hajtásán és gyümölcsén, valamint a Juniperus fajok hajtásán és vesszőjén láthatók a tünetek.

A körtelevelek színén 5–10 mm átmérőjű ovális alakú, kezdetben halványzöld, majd sárga, később pedig narancsvörös, sárga udvarú foltok figyelhetők meg. A folt közepe fokozatosan sötétbarna lesz a szabad szemmel is jól elkülöníthető apró pontszerű spermogóniumoktól. A levél fonákán 1–2 mm-es, kiemelkedő, világosbarna exogén sztrómák fejlődnek, amelyekbe orsó alakú, sárgásfehér, rösztélia típusú ecídiumok vannak beágyazva. A levélnyélen, a hajtáson és a termésen az ecídiumok megjelenését megvastagodás kíséri.

A Juniperus fajok hajtásán és vesszőjén orsó alakú megvastagodások láthatók. Az idősebb gallyakon ezek évről évre nagyobbak lesznek, végül az ágak elszáradásához vezetnek. A kéreg repedezik, hámlik. A megvastagodáson narancssárga rövid, zömök teleutocsapok fejlődnek.

E tünetek nem téveszthetők össze a galagonya- és berkenyerozsda (Gymnosporangium clavariiforme [Pers.] dc.) borókán látható tüneteivel. Egyrészt azért, mert ennek főgazdanövénye a közönséges boróka (Juniperus communis) és a törpe boróka (J. nana), másrészt az ágmegvastagodásokon hosszú, vékony teleutocsapok fejlődnek.

Kórokozó. Gymnosporangium sabinae (Dicks.) Wint.

Jelképe: 0. I. /III. IV. Heteroecikus rozsdagomba. Köztesgazdája a körte, főgazdái pedig a Juniperus fajok. Hiányos fejlődésmenetű rozsdagomba, mert uredo alakja nincs. Ecídiumai rösztélia típusúak.

A betegség lefolyása. A kórokozó legjelentősebb főgazdái a Juniperus fajok. A fertőzési források a Juniperus fajok orsószerűen megvastagodott vesszői, ahol a gomba micéliuma ével, így a kórokozó a legtöbb rozsdagombától eltérően nem teleutospórával telel át. Tavasszal, április közepe táján a megvastagodott vesszőkön teleutocsapok fejlődnek, amelyek csapadékos időjárás esetén fellazulnak, és a teleutospórák bazídiumot, majd bazidiospórát fejlesztenek. A bazidiospórák légmozgással április közepétől május közepéig a körtére kerülnek. A körtén kialakulnak a spermogóniumok, majd a rösztélia típusú ecídiumok. Az ecidiospórák ugyancsak légmozgással a Juniperus fajokra jutnak, s azokat megfertőzik. Nagymértékű megbetegedésre akkor lehet számítani, ha a körtefák közelében 100 m-es körzetben fogékony Juniperus fajok és fajták találhatók.

Védekezés. A betegség elleni védekezés alapja, hogy a dísznövényként nem fogékony, vagy nagyon csekély mértékben fogékony Juniperus fajokat, ill. fajtákat kell a díszfaiskolában előállítani és azt telepíteni. Ez egyrészt azért fontos, mert a körtefák nem lesznek veszélyeztetettek, másrészt a beteg ágrészek eltávolításával a Juniperusok díszítő értéke csökken. Ha azonban a körterozsda veszélyezteti a körtefákat, akkor a védekezést sziromhullás után meg kell kezdeni, majd folyamatosan május végéig azt folytatni kell. Ha a körte ventúriás varasodása ellen védekezünk, akkor e betegség ellen külön nem kell védekezni. Védekezésre az alma ventúriás varasodásánál javasolt szerek alkalmazhatók.

A körte monilíniás betegsége

Lásd: Az alma monilíniás betegsége

A körte facidiellás rákja

A betegséget potebniamiceszes ráknak is nevezik, kórokozóját pedig Potebniamyces discolor (Mont. et Sacc.) Smerus névvel is jelölik. A betegséget Európában először 1889-ben, Belgiumban észlelték, majd a századfordulón Oroszországban Potebnja kutató észlelte. Magyarországon a betegség már régóta ismert, súlyos kártételére – a fás részek rákjára – csak az utóbbi években figyeltek fel. Gyümölcsrothadást hazánkban nem észleltek. A kórokozó legfontosabb gazdanövénye a körte és az alma, ritkábban azonban a birs és a szilva. A tünetek a törzsön, az ágon és a veszszőkön figyelhetők meg. Először vörösbarna, ovális, besüppedő foltok láthatók, amelyek fokozatosan megnagyobbodnak. A foltok szélén repedések és szövetburjánzás figyelhető meg. Az elhalt részeken a kérget áttörve elszórtan sok fekete piknídium, majd apotécium észlelhető. Ha az elhalás a fás részt körülöleli, akkor a felette lévő növényrészek elhalnak, az elszáradt levelek nem hullanak le. Kórokozója a Phacidiella discolor (Mont. et Sacc.) Poteb., tál alakú apotéciumos gomba, amelynek piknídiumos alakja: Phacidiopycnis malorum Poteb. Fertőzési források a rákos sebek, ahol az elhalt szövetekben a kórokozó micéliuma fennmarad és szétterjed. A tál alakú apotéciumok ősszel képződnek, amelyekből az aszkospórák tavasszal szabadulnak ki. A vegetációs időben a piknídiumokban mikro-, illetve makrokonídiumok képződnek. A gomba sebparazita, de elhalt növényrészbe is behatol. Védekezés: lásd: Az alma nektriás rákja.

A körte fomopsziszos rákja

Lásd: Az alma fomopsziszos rákja

A körte szferopsziszos betegsége

Lásd: Az alma szferopsziszos betegsége

A körte penicilliumos gyümölcsrothadása

Lásd: Az alma penicilliumos gyümölcsrothadása