Ugrás a tartalomhoz

Kertészeti növénykórtan

Glits Márton, Folk Győző

Mezőgazda Kiadó

Bogyósok betegségei

Bogyósok betegségei

Köszméte (Ribes uva-crispa L.)

Ribiszke (Ribes rubrum L., Ribes nigrum L.)

Nem fertőző betegség

A köszméte és a ribiszke sárgulása

Lásd: Az őszibarack sárgulása

Vírusos betegség

A köszméte és a ribiszke levélérsárgulása

Jelentőség. A betegséget, amelyet érszalagosodásnak is neveznek, először Csehszlovákiából, 1930-ban közölték. A betegség újabban hazánkban is előfordul.

Gazdanövény. Köszméte, piros és fekete ribiszke.

Tünet. A levéléren és annak mentén sávosan, sárgás elszíneződés figyelhető meg. A levelek növekedésükben visszamaradnak, deformáltak.

Kórokozó: gooseberry vein banding virus (GVBV).

A vírus NS típusa, fonálszáma és alakja nem ismert. A vírus afidofil, szemiperzisztens.

A betegség lefolyása. A fertőzési források az anyanövények, ahonnan a kórokozó szaporítóanyaggal vihető át. A vírus fő terjesztői a levéltetvek. A kórokozó növénynedvvel is átvihető.

Védekezés. Vírusmentes szaporítóanyag előállítása. Tesztnövényként a Leveller köszmétefajta magoncait kell használni. A kórokozó szerológiai módszerrel is kimutatható. A vírusvektor levéltetvek ellen rendszeresen védekezni kell.

Fitoplazmás betegség

A ribiszke atavizmusa

Jelentőség. A betegséget először Hollandiában 1904-ben észlelték, azóta Európa számos országában nagy jelentőségű.

Gazdanövény. A betegség elsősorban a fekete ribiszkén, kisebb mértékben a piros ribiszkén fordul elő. Köszmétén nem ismert.

Tünet. A levélen és a virágon láthatók a tünetek.

A levélen primer és szekunder tünetek különböztethetők meg. A primer tünetre az jellemző, hogy a levélereken és a levélerek mentén sávszerűen, sárgászöld elszíneződés észlelhető. A szekunder tünetre az alakváltozás jellemző. A levéllemez vállöble hiányzik, a levél kisebb, alig szőrözött.

A virágon a csésze és sziromlevelek szálkásak, egymástól nem különböztethetők meg, lilás színűek, nem szőrözöttek. A virágkocsány hosszú, rajta a virág meggörbült.

Kórokozó: currant reversion phytoplasma

Polimorf, akarinofil, propagatív fitoplazma.

A betegség lefolyása. A fertőzési források az anyanövények, ahonnan a kórokozó szaporítóanyaggal vihető át. Terjesztője a ribiszke gubacsatka (Cecidophyes ribis Westw.), amely elsősorban a fekete ribiszkén károsít, de a piros ribiszkén is előfordul. Köszmétén azonban hazánkban nem ismert. A kártevő a gubacsos rügyekben telel át, és tavasszal szétszéledve az új hajtások rügyeit fertőzve a kórokozót is átviszi.

Védekezés. Szaporítóanyagot csak egészséges anyanövényekről szabad begyűjteni. Tavasszal az idős vesszők eltávolítása során az elgubacsosodott rügyű vesszőket el kell távolítani és meg kell semmisíteni. A fitoplazmavektor ribiszke gubacsatka ellen rendszeresen védekezni kell.

Gombás betegségek

A köszméte és a ribiszke amerikai lisztharmata

Jelentőség. Először az USA-ban 1834-ben észlelték a betegséget, amely néhány év alatt a köszmétén súlyos károkat okozott. Észak-Amerikából szaporítóanyaggal a múlt század végén került Európába, innen ered elnevezése is. Magyarországon a betegség a köszmétén 1908-ban jelentkezett, és néhány év alatt az ültetvények nagy részét elpusztította. Ribiszkén a betegséget Európában bár a század elején megtalálták, mégis csak az 1960-as években vált jelentőssé. Magyarországon fekete ribiszkén a betegség 1967-ben jelentkezett, és azóta is jelentős.

Gazdanövény. Köszméte, elsősorban fekete ribiszke, de a piros ribiszkén is előfordul.

Tünet. A levélen, a hajtáson, a vesszőn és a bogyókon figyelhetők meg a tünetek.

A levélen először a fonákon, később a levél színén foltszerűen, majd az egész levéllemezre kiterjedve fehér, lisztes epifita micéliumbevonat jelenik meg. Ezt követően a bevonat nemezessé válik, fokozatosan barnulni kezd, végül sötétbarna lesz. A micéliumba ágyazottan fekete kleisztotéciumok fejlődnek. A levelek torzulnak, elszáradnak és lehullanak.

A hajtáson, leggyakrabban annak felső harmadában először lisztes, majd nemezes fehér, később pedig sötétbarna epifita micéliumbevonatban fekete kleisztotéciumok vannak. A hajtásvégekről a levelek lehullanak, a hajtásvég elszárad, rügyei elhalnak. A hajtás alsó részén lévő rügyek viszont kihajtanak, emiatt a hajtások elsöprűsödnek.

A vesszőn a tünetek hasonlóak a hajtástünetekhez.

A bogyókat részben vagy teljesen fehér, majd sötétbarna, nemezes, epifita micélium vonja be. A micéliumba ágyazva fekete kleisztotéciumok találhatók. A bogyók fejlődésükben visszamaradnak, összetöppednek, lehullanak. A köszméte esetében a bogyók súlyosan károsodnak, a ribiszke esetében viszont a bogyókon a betegség ritkán észlelhető (110. ábra).

110. ábra - A köszméte és a ribiszke amerikai lisztharmata

kepek/110abra.png


Kórokozó. Sphaerotheca mors uvae (Schw.) Berk. et Curt.

Kleisztotéciumos gomba.

Konídiumtartója oidium típusú.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg vesszők, ahol a kórokozó azok felületén főleg a filcszerű micéliumba ágyazott kleisztotéciumokkal telel át. A vesszők felületén a micélium is áttelelhet, amely tavasszal új micéliumot, azon pedig konídiumláncokat fejleszt. A kórokozó áttelelése a rügyekben ritka. A lehullott levelekben a talajjal közvetlenül érintkező micélium és a kleisztotéciumok elpusztulnak. Tavasszal a vesszőkön lévő kleisztotéciumok 5–10%-a tartalmaz életképes aszkospórát. Az aszkospórák május elejétől júniusig folyamatosan szóródnak ki. Ezzel párhuzamosan a vesszőn képződő konídiumok is fertőznek. A vegetációs időben a betegség terjedését kisebb távolságokra az epifita micéliumon keletkezett konídiumok biztosítják. Nagyobb távolságra a betegség szaporítóanyaggal vihető át.

Védekezés. A beteg vesszőket a ritkító metszés során el kell távolítani. A vegetációs időben az első permetezést a virágzás után, legkésőbb május elején kell megkezdeni, majd június második feléig kell folyamatosan permetezni. A szüret után a megbetegedés mértékétől függően kiegészítő permetezések is szükségesek lehetnek. Permetezésre dinokap, kinometionát, pirazofosz, fenarimol, triforin, bitertanol vagy pirifenox hatóanyag-tartalmú szerek nedvesítőszer hozzáadásával eredményesen használhatók. A kéntartalmú szerek a köszmétén és a ribiszkén perzselést okozhatnak.

A köszméte és a ribiszke európai lisztharmata

Jelentőség. A betegség Európában – így Magyarországon is – már a múlt században, az amerikai lisztharmat megjelenése előtt ismert volt. Előfordulása szórványos, kártétele nem jelentős. Fellépésére esetenként a szüret után, a nyár végén lehet számítani. Kártétele alapján levéllisztharmatnak nevezhetjük, mert a hajtáson és a bogyón ritkán észlelhető.

Gazdanövény. Elsősorban a köszméte, ritkán a ribiszke.

Tünet. A levél színén és fonákán finom szürkésfehér bevonat (epifita micélium konídiumláncokkal) később pedig elvétve fekete kleisztotéciumok észlelhetők.

Kórokozó. Microsphaera grossulariae (Wallr.) Lév.

Kleisztotéciumos gomba.

Konídiumtartója oidium típusú.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg levelek, ahonnan a kleisztotéciumból kiszabaduló aszkospórák fertőzik a leveleket. A nyár folyamán a konídiumok ismételten fertőznek.

Védekezés. A köszméte amerikai lisztharmat elleni kora nyári védekezések az európai lisztharmat ellen is hatásosak. Külön védekezés csak a betegség szüret utáni fellépésekor szükséges.

A köszméte és a ribiszke mikoszferellás levélfoltossága

Jelentőség. Először 1842-ben az USA-ból közölték a betegséget, amelyet a termesztett és vadon előforduló Ribes fajokon egyaránt megtaláltak. Európában már az 1910-es években ismert, hazánkban is rendszeresen előfordul és jelentős lombhullást idéz elő.

Gazdanövény. Ribes fajok.

Tünet. A levélen kezdetben apró, lilásbarna foltok jelentkeznek. Később a foltok 2–3 mm átmérőjűek, kerek vagy ovális alakúak. A foltok közepe kiszürkül, benne apró, fekete piknídiumok láthatók. A foltokat keskeny, sötétbarna szegély övezi (111. ábra).

111. ábra - A köszméte és a ribiszke mikoszferellás (a, c) és drepanopezizás (b, d) levélfoltossága

kepek/111abra.png


Kórokozó. Mycosphaerella ribis (Fuck.) Kleb.

Pszeudotéciumos gomba.

Piknídiumos alakja: Septoria ribis Desm.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a lehullott levelek, ahol a kórokozó pszeudotéciumokkal telel át. A pszeudotéciumokban az aszkospórák tavaszra alakulnak ki, és az időjárástól függően május közepétől június közepéig szóródnak ki. Az aszkospórák fertőzése után a tünetek 2–3 hét múlva alakulnak ki. A vegetációs időben a foltokon lévő piknídiumokból kiszóródó piknokonídiumok a betegség terjesztői.

Védekezés. Lásd: A köszméte és a ribiszke drepanopezizás levélfoltossága.

A köszméte és a ribiszke drepanopezizás levélfoltossága

Jelentőség. A betegséget – amelyet korábban pszeudopezizás betegségnek neveztek – először 1867-ben Angliából közölték, az amerikai földrészen pedig 1873-ban vált ismertté. Magyarországon ribiszkén már az 1940-es években rendszeresen előfordult, köszmétén csak 1951-ben vált ismertté. A betegség korai lombhullást idéz elő. A lombveszteség miatt a bogyók aszalódnak, cukortartalmuk csökken, a rossz termőrügy-differenciálódás miatt pedig a következő évi terméshozam lényegesen alacsonyabb.

Gazdanövény. Ribes fajok, amelyekre a kórokozók specializálódtak.

Tünet. Elsősorban a levélen, ritkán a hajtáson és a bogyón láthatók a tünetek.

A levélen elszórtan apró, 0,5–1,5 mm-es, szögletes foltok mutatkoznak. A ribiszke levélfoltjai barnák, a köszmétén viszont barnásfekete foltok észlelhetők. A levélfoltban mind a levél színén, mind pedig a fonákon 1–2, világosbarna, enyhén kiemelkedő acervulusz található. A levéllemez fokozatosan sárgul, majd lehullik. A levélnyélen kissé kiemelkedő, barna parás foltok észlelhetők (vö. 111. ábra).

A hajtáson ritkán apró, ovális, kissé kiemelkedő foltok láthatók.

A bogyón ritkán apró, fekete pontok figyelhetők meg.

Kórokozók.

Drepanopeziza ribis (Kleb.) v. Höhn f. sp. rubri Kleb. Acervuluszos alakja: Gloeosporium ribis (Lib.) Mont. et Desm. f. sp. rubri Walln.

Drepanopeziza ribis (Kleb.) v. Höhn. f. sp. nigri Kleb. Acervuluszos alakja: Gloeosporium ribis (Lib.) Mont. et Desm. f. sp. nigri Kleb.

Drepanopeziza ribis (Kleb.) v. Höhn. f. sp. grossulariae (Blodg.) Müller, Hütter et Schüepp. Acervuluszos alakja: Gloeosporium ribis (Lib.) Mont. et Desm. f. sp. grossulariae Kleb.

Mindhárom kórokozó tál alakú apotéciumos gomba. Az acervuluszban képződő konídiumuk sarló alakú, egysejtű, színtelen.

A kórokozók specifikus patogenitásúak, így a Drepanopeziza ribis f. sp. rubri a piros ribiszkét súlyosan, a fekete ribiszkét nem, a köszmétét pedig gyengén fertőzi. A D. ribis f. sp. nigri a fekete ribiszkét súlyosan, a piros ribiszkét gyengén, a köszmétét pedig nem fertőzi. A D. ribis f. sp. grossulariae a köszmétét súlyosan, a piros ribiszkét gyengén, a fekete ribiszkét pedig nem fertőzi.

A betegség lefolyása. A legfontosabb fertőzési források a levelek, ahol a kórokozók tál alakú apotéciumokkal és acervuluszokkal telelnek át. Tavasszal az apotéciumokban aszkospórák, az acervuluszokban pedig konídiumok bőségesen képződnek, és a zsenge leveleket május elejétől megfertőzik. Az aszkospórák és a konídiumok csíratömlőt fejlesztve a kutikulán keresztül hatolnak a levélbe. A levélfoltokon a vegetációs időben acervuluszok képződnek, és a belőlük kiszabaduló konídiumok újabb fertőzések elindítói.

Védekezés. A lehullott leveleket a talajba kell forgatni, illetve meg kell semmisíteni. A betegség négy permetezéssel eredményesen leküzdhető. Az első permetezést virágzás után, kb. május elején kell elvégezni. Másodszor a szüret után, majd 10 napos időközzel még két alkalommal kell permetezni. A védekezésre a mankoceb, a propineb, valamint a triforin és a bitertanol hatóanyagú szerek a leghatásosabbak.

A ribiszke és a köszméte polipóruszos taplója

A betegség főleg a házikertekben fordul elő. A ribiszke- és a köszmétebokrok tövénél legyezőszerű vagy karéjos termőtestek láthatók, amelyek a vesszőket körülveszik. A termőtest először rugalmas, később megkeményedik. Felső része barázdált, zöldesbarna, alsó része pedig sárgásbarna, apró, pontszerű csövecskékből áll. Később a vesszők elhalnak, a gyökérnyak és a gyökerek korhadnak. Kórokozója a Polyporus ribis Schum. bazidiospórát termőtesten képző gombafaj. A gomba a levágott vesszők csonkjain jut a növénybe, ahol termőtestet folyamatosan képezve több éven át fennmarad. A kórokozó főleg a kötött, nem művelt talajokon lévő idős töveket betegíti meg. A betegség észlelésekor a beteg töveket el kell távolítani és meg kell semmisíteni.

Ribiszkerozsda

Jelentőség. A betegség ribiszkén Európában már 1854 óta, Magyarországon pedig 1930 óta ismert, s azóta rendszeresen előfordul. A betegség a ribiszke korai lombhullását idézi elő.

Gazdanövény. A betegség gazdanövényei egyrészt az öttűs Pinus fajok, ezek közül Európában főleg a simafenyő (Pinus strobus L.)valamint a cirbolyafenyő (Pinus cembra L.),másrészt a Ribes fajok, ezek közül főképpen a fekete ribiszke. Piros ribiszkén a betegség elvétve található meg, köszmétén a betegségnek nincs jelentősége.

Tünet. A simafenyőn és a ribiszkén figyelhetők meg a tünetek.

A simafenyőn ágvastagodás látható. A megvastagodott ágrészeken a kéregbe ágyazottan spermogóniumok helyezkednek el. A peridermium típusú ecídiumok a kéregből előtörve kezdetben nagy, hólyagszerű duzzanatok, később pedig szabálytalanul felrepedeznek.

A ribiszkelevél színén 1 mm-nél nem nagyobb, szögletes sárgászöld, sárga, majd elszáradó, barna foltok láthatók. A fonákon először sárgásbarna uredopusztulák, majd ugyancsak sárgásbarna teleutocsapok képződnek (112. ábra).

112. ábra - Ribiszkerozsda

kepek/112abra.png


Kórokozó. Cronartium ribicola Fischer

Jelképe: O. I./II. III. IV. Heteroecikus rozsdagomba. Köztesgazdái az öttűs Pinus fajok, főgazdái pedig a Ribes fajok.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a ribiszke lehullott levelei, ahol a kórokozó uredo- és teleutospórával telel át. Az a tény, hogy a gomba hazai körülményeink között uredospórával is áttelel, csökkenti a köztesgazda Pinus fajok jelentőségét. Fertőzési források még a köztesgazda Pinus strobus és a P. cembra is, amelynek megvastagodott ágrészein a gomba micéliummal évekig fennmarad. A gomba teljes fejlődési ciklusához több év szükséges. A ribiszkelevélen lévő teleutocsapok kifejlődésük után azonnal bazídiumfejlesztésre képesek. A bazídiumon képződő bazídiospórák a Pinus fajok hajtásait fertőzik meg. Ezt követően a hajtásokon megvastagodások keletkeznek, amelyeken a gomba micéliuma helyezkedik el. A fertőzést követően 5–10 hónap múlva, vagy még később a megvastagodásokon spermogóniumok alakulnak ki, és 3 vagy több év múlva a peridermium típusú ecídiumok jönnek létre. Az ecídiumokban nagyon sok ecidiospóra keletkezik, amelyek áprilistól júniusig légmozgással a ribiszke levelére jutnak. Az ecídiumban visszamaradó ecidiospórák még a következő évben is fertőzőképesek. A ribiszke újonnan képződő levelét tavasszal a ribiszke lehullott levelén áttelelt uredospórák is megfertőzik. Hazánkban ez utóbbi a legnagyobb jelentőségű, mivel az öttűs fenyőkhöz tartozó Pinus fajok nálunk csak szórványosan, arborétumokban és parkokban találhatók. A vegetációs időben a ribiszke levelén képződő uredospóra-nemzedékek újabb fertőzéseket hoznak létre.

Védekezés. A lehullott leveleket a talajba kell forgatni, illetve meg kell semmisíteni. Az első permetezést a lombfejlődéskor, még a virágzás előtt kell elvégezni. Másodszor virágzás után kb. május elején kell permetezni, majd a szüret után július közepétől 10 napos időközzel még két alkalommal kell védekezni. Védekezésre a manoceb, a propineb, valamint a triforin és a bitertanol hatóanyagú szerek javasolhatók. A telepített öttűs fenyők kivágását nem javasoljuk, mivel a kórokozó a ribiszkeleveleken uredospórákkal is áttelel.

Köszméterozsda

Jelentőség. A betegség Európában már 1871 óta ismert, hazai előfordulását pedig már 1876-ban említik. A betegség szórványosan, főleg Carex fajok szomszédságában fordul elő.

Gazdanövény. A betegség gazdanövényei egyrészt a Ribes fajok, főleg a köszméte, ritkábban a ribiszkefajok, másrészt a Carex fajok (C. digitata L., C. pseudocyperus L.).

Tünet. A köszméte levelén, hajtásán, virágán és bogyóján sárgászöld elszíneződés és deformáció kíséretében csoportban képződő pontszerű, világosbarna spermogóniumok és csésze típusú ecídiumok láthatók.

A Carex fajoklevelén apró, világosbarna uredo- és fekete teleutopusztulák figyelhetők meg.

Kórokozó. Puccinia ribesii caricis Kleb.

Jelképe: 0, I./II. III. IV. Heterocikus rozsdagomba. Köztesgazdái a Ribes fajok, főleg a köszméte, főgazdái pedig a Carex fajok.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a Carex fajok, amelyeken a kórokozó teleutospórával telel át. Innen a bazídiospórák tavasszal fertőzik a Ribes fajokat, főleg a köszmétét. E növényeken képződő ecidiospórák a Carex fajok leveleit fertőzik.

Védekezés. Lásd: Ribiszkerozsda.

A köszméte botrítiszes betegsége

Jelentőség. A betegség a törzses művelésű köszméteoltványok alanyán, az aranyribiszkén (Ribes aureum Pursh.) fordul elő. Az oltványok élettartamát a betegség jelentősen csökkenti.

Gazdanövény. Számos kétszikű növény.

Tünet. Az aranyribiszke alany törzsén barna, elhalt foltok láthatók, amelyeken később szürke konídiumtartó gyep jelenik meg. A nemes növényrész levelei sárgulnak, majd elszáradnak. A vesszők a következő évben nem hajtanak ki, elpusztulnak.

Kórokozó. Botrytis cinerea Pers.

A betegség lefolyása. Fertőzési források az elpusztult növényrészek. Ezekről a kórokozó elsősorban a sérüléseken keresztül jut a fás részekbe. A kórokozó behatolását az alanyon képződő, a vízkórságra jellemző apró dudorok, más szóval intumeszcenciák nagyban elősegítik.

Védekezés. Törzses művelés esetén az oltványokat, elsősorban azok törzsét virágzás előtt és a termésfejlődés időszakában, továbbá szüret után benomil, tiofanát-metil vagy iprodion hatóanyagú készítményekkel kell permetezni.

Málna (Rubus idaeus L.)

Vírusos betegségek

Málnamozaik

Jelentőség. A betegséget először 1927-ben az USA-ban írták le, s már akkor megállapították, hogy azt több vírus okozza. Később, az 1950-es években az USA-ban és Kanadában tisztázták, hogy a betegséget víruskomplex, azaz négy kórokozó vírus idézi elő, amelyek jellemzőit és tulajdonságait nagyrészt az 1970-es években ismerték meg. A betegség a málnaültetvényekben ma már mindenütt ismert.

Gazdanövény. A betegség számos Rubus fajon, így a málnán is előfordul.

Tünet. A levélen a víruskomplex intermedier tünetei láthatók. Főbb jellemzői: a levélen elszórtan határozott szegélyű szögletes vagy szabálytalan alakú sárgászöld foltok, levélérsárgulás láthatók. A leveleken gyakran torzulás is megfigyelhető.

Kórokozók. A betegséget 4 kórokozó vírus idézi elő (8. táblázat).

8. táblázat - Málnamozaikot okozó vírusok jellemzői

Kórokozó

Rubus yellow net virus

(RYNV)

black raspberry necrosis virus

(BRNV)

raspberry leaf mottle virus (RLMV)

raspberry leaf spot virus (RLSV)

Tünet

sárgászöld levélérhálózat

sárgászöld levélér- hálózat (esetenként klorózis)

sárgászöld, szögletes foltok (eseténként torzulás)

Morfológia

anizometrikus, henger

izometrikus, gömb

nem ismert

Átvitel

növénynedvvel, oltással, afidofil, stylet-borne

növénynedvvel, oltással, afidofil,szemiperzisztens


A betegség lefolyása. A fertőzési források az anyanövények, ahonnan a kórokozók szaporítóanyaggal vihetők át. A kórokozók mechanikailag, azaz növénynedvvel átvihetők. Legfontosabb terjesztői azonban a levéltetvek.

Védekezés. Vírusmentes szaporítóanyag előállítása. Tesztnövényként általában a Rubus fajokat (R.occidentalis, R. henryi, R. albescens) használják. A hőterápia 37–39 °C-on több hétig alkalmazva eredményes. A vírusok szerológiai módszerekkel is kimutathatók. A vírusvektor levéltetvek ellen rendszeresen kell védekezni. A jövőben levéltetű-rezisztens, vagy kórokozókra toleráns málnafajták termesztése is számításba jöhet.

A málna levélsodródása

A betegséget először 1922-ben az USA-ban észlelték, és közölték annak kórokozóját is. Később felismerték a kórokozó alfa és béta törzsét. Ez utóbbi csak a fekete málnát fertőzi meg. A betegség külföldön súlyos kárt okoz. Hazai előfordulása várható. A tünetekre főleg a levélsodródás jellemző. Emellett a levéllemez hullámosodása, a növény alacsony növése is szembetűnő. Kórokozója a raspberry leaf curl luteovirus (RLCV), amely izometrikus, gömb alakú, afidofil, cirkulatív vírus. Átvivői a levéltetvek (főleg Aphis fajok). A betegség szaporítóanyaggal is átvihető. Védekezés: Lásd: Málnamozaik.

Fitoplazmás betegség

A málna törpülése

Jelentőség. A betegséget először 1896-ban, Hollandiában írták le, azóta az európai országokban jelentőssé vált. Magyarországon a betegség 1969-ben vált ismertté.

Gazdanövény. A betegség a Rubus fajokon, elsősorban a málnán és a szedren fordul elő. A fajták fogékonysága eltérő.

Tünet. A töveken csoportosan számos, vékony, rövid sarjhajtások fejlődnek. A tövek az egészségeshez viszonyítva alacsonyabbak, törpenövés észlelhető. A levelek sárgászöldek.

Kórokozó. Rubus stunt phytoplasma

Pleomorf, cikadofil, porpagatív átvitelű, Cuscuta fajokkal is terjedő fitoplazma.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg növények, amelyekről a kórokozót a kabócafajok viszik át.

Védekezés. Fitoplazmamentes szaporítóanyag előállítása. Legfontosabb védekezés a kabócák gyérítése inszekticidekkel.

Baktériumos betegségek

A málna agrobaktériumos gyökérgolyvája

Lásd: Az alma agrobaktériumos gyökérgolyvája

A málna agrobaktériumos vesszőgolyvája

Jelentőség. A betegséget először az USA-ban 1930-ban írták le, Magyarországon 1958-ban észlelték. A betegség jelenleg a málnaültetvényekben csak szórványosan fordul elő.

Gazdanövény. A Rubus fajok, így a málna és a szeder.

Tünet. A hajtáson és a vesszőn észlelhetők a tünetek. A hajtáson apró, sima felületű, sárgászöld, puha és egymásba olvadó daganatok mutatkoznak. A daganatok az epidermisztől részben takartak. A vesszőn a daganat karfiolszerű, barna és kemény. Az epidermisz felrepedezik, szürkésfehér színű lesz és lehámlik. A vessző hosszirányban a bélszövetig behasad.

Kórokozó. Agrobacterium rubi (Hildébrand) Starr et Weiss

A kórokozó Ti, vagyis tumort indukáló plazmiddal rendelkezik. A kórokozónak 1-es és 2-es fiziológiai rassza van.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talaj és a beteg növények. A baktérium a talajból a növénybe a gyökérsebeken keresztül jut, tehát tipikus sebparazita. A baktérium a málna edénynyalábjaiba is eljut, és a hajtás apró repedésein át a kéregszövetbe kerülve daganatok képződését indítja meg. Ezzel magyarázható, hogy a golyvás vesszők eltávolítása után a növényrészeken a következő évben új daganatok keletkeznek. A kórokozó a letermett vesszők eltávolításakor növénynedvvel is átvihető.

Védekezés. A beteg tövekről szaporítóanyagot nem szabad szedni. A beteg töveket az állományból még a letermett vesszők kivágása előtt el kell távolítani.

Gombás betegségek

A málna lisztharmata

A betegség, főleg meleg nyarakon, a fejlődő hajtások végein szórványosan jelentkezik. A leveleken szürkésfehér bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) észlelhető. Kleisztotéciumok képződését hazánkban eddig nem figyeltük meg. A betegség kórokozója a Sphaerotheca macularis (Wallr. ex Fr.) Magn. kleisztotéciumos gomba. A betegség észlelésekor kén vagy dinokap hatóanyagú készítményekkel eredményesen védekezhetünk.

A málna elzinoés betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1879-ben Olaszországból közölték, az USA-ban 1882-ben észlelték. A betegség azóta mindenütt elterjedt és hazánkban is rendszeresen előfordul.

Gazdanövény. Rubus fajok, így a málna és a szeder. A málnafajták fogékonysága eltérő.

Tünet. A levélen, a hajtáson és a vesszőn figyelhetők meg a tünetek. A bogyón a tünetek ritkán észlelhetők.

A levélen először apró, liláspiros, később 1–2 mm átmérőjű, lilásbarna szegélyű, szürkésfehér közepű, kerek foltok mutatkoznak. A foltok közepén az acervuluszok és az aszkosztrómák szabad szemmel alig észlelhetők. A foltok gyakran kitöredeznek. A levélfonák ereit és a levélnyelet apró, ovális foltok borítják (113. ábra).

113. ábra - A málna elzinoés és mikoszferellás levélfoltossága

kepek/113abra.png


A hajtáson és a vesszőn két tünettípus különböztethető meg. Az elsőre a bemélyedő, lilásbarna foltok, a másodikra viszont a felületi szürke foltok jellemzőek.

Az első tünettípus esetén a hajtás felső harmadán 3–4 mm átmérőjű, lilásbarna szegélyű, szürkésfehér közepű, enyhén bemélyedő foltok láthatók. A foltokban keskeny, hosszanti repedések észlelhetők. A vesszőn 6–8 mm átmérőjű, ovális foltok vannak, amelyek bemélyedtek, repedezettek. A foltokban apró, szabad szemmel alig látható pontok (acervuluszok, majd aszkosztrómák) vannak.

A második tünettípus esetén a fásodó vessző középtől felfelé eső részén 4–5 mm átmérőjű, elmosódott szélű, szürkésfehér foltok figyelhetők meg, benne koncentrikusan elhelyezkedő pontok (acervuluszok, majd aszkosztrómák) észlelhetők (114. ábra).

114. ábra - A málna vesszőbetegségei

kepek/114abra.png


A gyümölcsön enyhén besüppedő foltok figyelhetők meg.

Kórokozó. Elsinoë veneta (Burkh.) Jenkins

Aszkosztrómás gomba.

Acervuluszos alakja: Sphaceloma necator (Fil. et Ev.) Jenk. et Shear.

A betegség lefolyása. A kórokozó a lehullott levelekben is áttelelhet, de legfontosabb fertőzési források a beteg vesszők, ahol a kórokozó aszkosztrómával és acervulusszal telel át. Az aszkosztrómában általában 3–4 üreg található, amelyben már ősszel elkezdődik az aszkospórák kialakulása. Tavasszal az aszkosztrómából az aszkospórák kiszóródnak. A kórokozó acervulusszal is áttelel. Az acervuluszban tavasszal konídiumok keletkeznek. Mind az aszkospórák, mind a konídiumok tavasszal, március elejétől szóródnak ki és a fejlődő hajtásokra kerülve a kutikulán keresztül csíratömlővel a növénybe jutnak. Ezt követően az első tünettípusra jellemző tünetek alakulnak ki. Később a beteg foltokon acervuluszok képződnek, amelyekből kikerülő konídiumok júniustól novemberig fertőznek. Ha augusztusban a fásodó vesszők fertőződnek, akkor a második tünettípus figyelhető meg. A kórokozó számára a 22–26 °C-os hőmérséklet kedvező.

Védekezés. Szüret után a letermett vesszőket el kell távolítani, és meg kell semmisíteni. A vegyi védekezést rügypattanáskor kell elkezdeni, majd 3–4 lombleveles korban – amikor a sarjak zöme kb. 10 cm magas – kell permetezni. Ezután 10 naponként, virágzásig még két alkalommal kell védekezni. Ha a betegség nagymértékű, akkor a szüret után, a letermett vesszők eltávolítását követően 10 naponkénti 2–3 kiegészítő permetezésre van szükség. Védekezésre cineb, mankoceb,metirám, kaptán, folpet, benomil és tiofanát-metil hatóanyag-tartalmú szerek használhatók. A permetezések a hajtások védelmét szolgálják, így a terméstöbblet a védekezést követő évben jelentkezik. Csak a mechanikai és a vegyi védekezés együttes alkalmazása vezet eredményre.

A málna didimellás betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1875-ben Ausztriából közölték, a többi európai országban az 1920-as években észlelték. Ekkor vált ismertté hazánkban is. A betegségnek jelentős szerepe van a vesszőpusztulásban.

Gazdanövény. Rubus fajok, elsősorban a málna.

Tünet. Leggyakrabban a hajtáson és a vesszőn, ritkán a levélen észlelhetők a tünetek.

A hajtáson 20–30 mm hosszú, ovális alakú, liláspiros, elmosódott szélű foltok láthatók. Később a foltok lilásbarna színűek lesznek, közepük fokozatosan kiszürkül, és bennük elszórtan apró, fekete piknídiumok találhatók. A foltok gyakran a rügyek körül helyezkednek el, ilyenkor a rügyek vagy elpusztulnak, vagy kihajtanak, s a hajtások később elszáradnak. A foltok általában a hajtások alsó harmadában helyezkednek el.

A vesszőn a foltok kiszürkülnek, a kéreg hossz- és keresztirányban felrepedezik, s bennük apró, fekete piknídiumok és pszeudotéciumok találhatók. A vesszőt kettévágva a tünetek csak a kéregre korlátozódnak. Végül a vessző elpusztul.

A levélen leggyakrabban a levél csúcsától kiinduló “V” alakú, vagy a levéllemezen ovális alakú, barna foltok láthatók. A foltokat sárgás udvar övezi. A levélen szaporítóképlet ritkán képződik. (vö. 114. ábra).

Kórokozó. Didymella applanata (Niessl.) Sacc.

Pszeudotéciumos gomba.

Piknídiumos alakja: Phoma sp.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg vesszők, ahol a kórokozó főképpen pszeudotéciumokkal, kisebb mértékben pedig piknídiumokkal telel át. A pszeudotéciumokban lévő aszkospórák tavaszra érnek be. Az aszkospórák kiszóródása április végén kezdődik, májusban és június elején éri el tetőpontját, és augusztus végéig húzódik el. Az aszkospórák légárammal vagy vízcseppekkel jutnak a fiatal, zsenge hajtásokra, ahol 6–23 °C hőmérsékleten, vízben csíratömlőt fejlesztenek. A rügy körül kialakuló nagyobb számú folt keletkezése abból adódik, hogy a levélnyél tövében a víz hosszabb ideig marad meg, mint a hajtás ízközein. Az aszkospórák csíratömlője mind az ép kérgen, mind pedig seben keresztül a növénybe hatol. A seb azonban a csíratömlő behatolását megkönnyíti, és a gomba lappangási idejét 3–7 napra csökkenti. A málnahajtásokon elsősorban a hajtásvastagodás során bekövetkező repedés, és ezt követően az ott megtelepedő málnaveszsző-szúnyog (Reseliella theobaldi) lárvái által okozott sérülés miatt keletkezik seb. A piknídiumokból kiszabaduló piknokonídiumoknak a tavaszi fertőzésben kis szerepük van, ugyanakkor nyár elejétől fertőzésükre számítani kell.

Védekezés. A málna telepítésekor az ikersoros művelési módot a rossz légjárhatóság miatt kerülni kell. A védekezés alapja, hogy a letermett beteg vesszőket a szüret után ki kell vágni, és meg kell semmisíteni. Ezzel egy időben a fölösleges, beteg hajtásokat is el kell távolítani.

A vegyi védekezést rügypattanáskor kell elkezdeni, majd a sarjak 4–5 lombleveles korában kell permetezni. Ezután 10 naponként, virágzásig még két alkalommal kell védekezni. Szüret után, a letermett vesszők eltávolítását követően 10 naponkénti 2–3 kiegészítő permetezésre van szükség. Permetezésre cineb, mankoceb, propineb, metirám, kaptán, benomil vagy tiofanát-metil hatóanyag-tartalmú szereket kell használni. Rendkívül fontos, hogy a betegség elleni agrotechnikai és vegyi védekezésen kívül a málnavessző-szúnyog ellen is következetesen és rendszeresen védekezzünk.

A málna leptoszfériás betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1899-ben az USA-ból közölték, Európában, Hollandiában pedig 1927-ben észlelték. Hazánkban a vesszőpusztulásban betöltött szerepére az utóbbi évtizedekben figyeltek fel.

Gazdanövény. A Rubus fajok, elsősorban a málna és a szeder.

Tünet. A hajtáson és vesszőn figyelhetők meg a tünetek.

A hajtáson 20–30 mm hosszú, ovális alakú, sötétbarna, elmosódott szélű foltok láthatók. A foltokban elszórtan, apró, fekete piknídiumok találhatók. A hajtást kettévágva a háncsra és a fatestre kiterjedő, a bélszövetig húzódó barnulás észlelhető. A foltok általában a hajtás tövi részén helyezkednek el.

A vesszőn a foltok kiszürkülnek, a kéreg hossz- és keresztirányban felrepedezik, apró, fekete piknídiumok és elvétve pszeudotéciumok találhatók a foltokban. A vesszők elpusztulnak. (vö. 114. ábra).

Kórokozó. Leptosphaeria coniothyrium (Fuck.) Sacc.

Pszeudotéciumos gomba.

Piknídiumos alakja: Coniothyrium fuckelii Sacc.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg vesszők, ahol a gomba micéliummal, piknídiumokkal és ritkán pszeudotéciumokkal telel át. Tavasszal az áttelelt, és az újonnan képződő piknídiumokból kiszóródó piknokonídiumok légárammal vagy vízcseppekkel jutnak a hajtásokra. A gomba elsősorban sebparazita, mert a piknokonídiumok csíratömlője főleg seben keresztül hatol a növénybe. A málnahajtásokon elsősorban a hajtásvastagodás során bekövetkező repedés, és ezt követően az ott megtelepedő málnavessző-szúnyog (Reseliella theobaldi) lárvái által okozott sérülés miatt keletkezik seb. Rendkívül veszélyesek a tél folyamán keletkező sebek, amelyek nyúlrágástól származnak, vagy a letermett vesszők nyugalmi időben való eltávolítása során jönnek létre. A gomba gyengültségi parazita is lehet, mert a rosszul beérett, elfagyott vesszőkbe seb nélkül is behatol, és azokat elpusztítja. A vegetációs időben kialakult piknídiumokból kiszabaduló piknokonídiumok újabb fertőzést okoznak.

Védekezés. Az agrotechnikai és vegyi védekezés a málna didimellás betegségével egyező, annak hangsúlyozásával, hogy a leptoszfériás betegség ellen a szüret után, a letermett vesszők eltávolítását követően a permetezést feltétlenül el kell végezni.

A málna mikoszferellás levélfoltossága

Jelentőség. A betegséget az 1850-es években Belgiumból közölték. Magyarországon rendszeresen jelentkező levélbetegség. Előfordulását hajtáson és vesszőn eddig nem figyeltük meg.

Gazdanövény. Rubus fajok, elsősorban a málna.

Tünet. A levélen 2–3 mm átmérőjű, kerek vagy ovális foltok láthatók. A foltokat keskeny, barna (szeder esetében liláspiros) szegély határolja, közepük szürkésbarna, bennük szabad szemmel is látható apró, sötétbarna piknídiumok figyelhetők meg. A foltok később összeolvadnak, és a levél elszárad (vö. 113. ábra).

Kórokozó. Mycosphaerella rubi Roark.

Pszeudotéciumos gomba.

Piknídiumos alakja: Septoria rubi (West.) Sacc.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talajra hullott levelek, amelyekben a kórokozó piknídiumokkal telel át. A pszeudotéciumoknak a gomba áttelelésében alig van szerepe. Tavasszal a piknídiumokból kiszabaduló piknokonídiumok a levelekeket fertőzik meg. A fertőzést követően a leveleken később újabb piknídiumok fejlődnek, és a belőlük kiszabaduló piknokonídiumok vízcseppekkel továbbjutva újabb fertőzések elindítói.

Védekezés. A lehullott lomb talajba forgatásával a betegség mértéke csökkenthető. A betegség ellen lombpermetezéssel eredményesen lehet védekezni. Először 3–4 lombleveles korban – amikor a sarjak zöme kb. 10 cm magas – kell védekezni. Ezután virágzásig még két alkalommal kell védekezni. Szüret után, a letermett vesszők eltávolítását követően 10 naponként legalább 2–3 alkalommal kell permetezni. Védekezésre cineb, mankoceb, kaptán, folpet, benomil vagy tiofanát-metil hatóanyag-tartalmú szereket kell használni.

A málna botrítiszes betegsége

Jelentőség. A málna leggyakoribb és legveszedelmesebb betegsége. Főleg termésrothadást, ezenkívül vessző- és rügypusztulást idéz elő.

Gazdanövény. Számos növényfaj, főleg kétszikű növények.

Tünet. A levélen, a hajtáson és a vesszőn, valamint a virágon és a bogyón figyelhetők meg a tünetek.

A levélnyél elbarnul, a levél szürkésbarna, petyhüdten lógó, rongyolódott, s rajta szürke konídiumtartó gyep látható. A levélnyél tövében lévő rügy elpusztul.

A hajtáson több ízközre kiterjedő, szürkésbarna, a vesszőn szürkésfehér, elmosódott szélű foltok alakulnak ki, s a kéregbe ágyazottan hosszúkás, fekete szkleróciumok figyelhetők meg. Csapadékosabb időben a hajtás és a vessző felületén, valamint a szkleróciumokon szürke konídiumtartó gyep képződik.

A virágkocsány és a sziromlevelek elbarnulnak, felületüket szürke konídiumtartó gyep borítja.

A bogyók, ha éretlenek összeaszalódnak, elbarnulnak. Ha érettek, akkor fakó színűek lesznek, megpuhulnak, és a vacokról nehezen lehúzhatók, ízük pedig kellemetlen. A bogyó felületén dús, szürke konídiumtartó gyep alakul ki. Később a bogyókocsány is elbarnul, a bogyók összetöppednek, és a konídiumtartó gyep szürkésbarna lesz (115. ábra).

115. ábra - A málna botrítiszes betegsége

kepek/115abra.png


Kórokozó. Botrytis cinerea Pers.

Konídiumtartós gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források egyrészt a beteg vesszők, másrészt a talajra hullott levél- és bogyómaradványok, valamint a vesszők leváló kéregrészei, ahol a kórokozó micéliummal és szkleróciummal telel át. Tavasszal a beteg növényrészeken és a szkleróciumokon konídiumtartó gyep fejlődik. A talajra hullott növényrészeken képződő konídiumok először a sarjak és a hajtások fény hiányában elsárgult leveleit fertőzik meg, majd a gomba a levélnyélen keresztül a hajtásokba jut. Később a gomba a virágot fertőzi meg. Ilyenkor a vesszőkön, a hajtásokon és a sarjakon bőségesen képződő konídiumok a bibére jutnak. A konídiumok fertőzésének fő időszaka tehát a virágzás, amelynek átlagos időtartama 20 nap körül van. Hűvös, csapadékos időjárás esetén a virágzás időtartama 30 nap fölött lehet, meleg, száraz időjárás esetén pedig 10 napra csökkenhet. Az éretlen vagy éredő bogyót seben keresztül fertőzi a gomba, és leggyakrabban a kis málnabogár (Byturus tomentosus Fabricius) által károsított részterméskéken a vacok körül telepedik meg. A túlérett bogyóba viszont seb nélkül is behatol a gomba.

Védekezés. A málnafajok, fajták fogékonysága eltérő. A fogékonyság elbírálására a vesszők sebzés utáni inokulálása alkalmas. E betegségellenállóságot a fajtaleírások közlik. Telepítéskor az ilyen fajtákat részesítsük előnyben. A málna telepítésekor az ikersoros művelési módot a rossz légjárhatóság miatt kerülni kell. Szüret után a letermett vesszőket, valamint a beteg hajtásokat el kell távolítani, és meg kell semmisíteni. Tavasszal a fölösleges sarjakat és vesszőket szintén el kell távolítani. A vegyi védekezést a virágzás időszakára kell összpontosítani. Az első permetezést 10–20%-os virágnyíláskor kell elkezdeni, majd 6 naponként 3–5 alkalommal, a virágzás időtartamától függően kell megismételni. A kezeléseket úgy kell elvégezni, hogy nemcsak a virágokat, hanem a hajtásokat és vesszőket is permetezzük. Később, a letermett vesszők eltávolítása után, valamint ősszel – a hajtás-, illetve vesszőmegbetegedés csökkentése céljából – a kezelést meg kell ismételni. Védekezésre a tolilfluanid, a vinklozolin, a procimidon a polioxin B hatóanyagú szerek ajánlhatók. A virágzás vége és a termés szedése közötti időszak rövid, ezért az utolsó kezeléseknél a rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idejű polioxin B hatóanyagú készítményt használjuk. A kis málnabogár ellen pedig a bogarak rajzásának észlelésekor azonnal, mielőtt érési táplálkozásukat elkezdik, védekezni kell. Nyugat-Európában eső ellen a málnasorok fölé fóliaernyőt, ún. „esernyőt” helyeznek. Ezzel a gyümölcsrothadás mértéke jelentősen csökkenthető (116. ábra).

116. ábra - Fóliaesernyő a málna botrítiszes betegsége leküzdésére

kepek/116abra.png


Málnarozsda

A betegségnek korábban a málnaültetvényekben nagy szerepet tulajdonítottak. Felméréseink szerint viszont a betegség csak a vadmálnákon fordul elő, termesztett málnán nem jelentkezik. Új fajták termesztésbe vonásával esetleg megjelenésére számítani lehet. A betegség kórokozója a Phragmidium rubi idaei (Pers). Kar. autoecikus rozsdagomba, amelynek spermogóniumai, ceóma típusú ecídiumai, uredo- és teleutoszóruszai a málnán találhatók.

A málna fillosztiktás levélfoltossága

A betegség szórványosan az alsó leveleken fordul elő, jelentős lombveszteséget nem okoz. A levélen nagy, 4–6 mm-es, kerek vagy szabálytalan alakú, egynemű barna foltok észlelhetők. A folton elszórtan elhelyezkedő, pontszerű piknídiumok szabad szemmel nem érzékelhetők. A levél később elszárad, lehullik. A betegség kórokozója a Phyllosticta argillacea Bres. piknídiumos gomba. A betegség észlelésekor, jelentősebb előfordulása esetén cineb, mankoceb, propineb, metirám, kaptán vagy folpet tartalmú szerekkel védekezzünk.

Szeder (Rubus laciniatus Willd.)

Nem fertőző betegségek

A szedervessző kéregleválása

Télen, tartós, –10 °C alatti hőmérsékleten a vesszők elfagynak, tavasszal nem hajtanak ki. Az elpusztult vesszők jellegzetes tünete a kéreg felrepedése, leválása.

A szeder sárgulása

Lásd: Az őszibarack sárgulása

Gombás betegségek

A szeder mikoszferellás levélfoltossága

Lásd: A málna mikoszferellás levélfoltossága

A szeder leptoszfériás betegsége

Jelentőség. A málnán már korábban ismert betegséget tüskétlen szederről az USA-ban 1984-ben, Magyarországon 1986-ban közölték, amely jelentős vesszőelhalást okozott.

Gazdanövény. Tünet. Kórokozó. A betegség lefolyása. Védekezés. Lásd: A málna leptoszfériás betegsége.

A szeder botrioszfériás betegsége

Jelentőség. A tüskétlen szedren a betegséget 1984-ben az USA-ból közölték, hazánkban az 1990-es évek elején vált ismertté. A betegség jelentős vesszőelhalást eredményezett.

Tünet. A hajtáson, majd a vesszőn, főleg a rügyek környékén megnyúlt, 20–30 mm hosszúságú barna foltok láthatók. Később a foltok közepe kivilágosodik, és azokban a kissé kidomborodó fekete pontok, a piknídiumok szabad szemmel is megfigyelhetők. A beteg vesszők elpusztulnak.

Gazdanövény. Számos gazdanövénye ismert, így a Rubus fajok is.

Kórokozó. Botryosphaeria obtusa (Schw.) Shoem.

Peritéciumos gomba.

Piknídiumos alakja: Sphaeropsis malorum Peck

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg vesszők, illetve vesszőcsonkok, amelyeken a kórokozó elsősorban piknídiumokkal marad fenn. A pericétiumoknak az áttelelésben alig van szerepük. Tavasszal a piknídiumban tömegesen képződő piknokonídiumok a fiatal hajtásokat fertőzik meg.

Védekezés. A letermett vesszőket a talajfelszínhez közel kell eltávolítani, ügyelve arra, hogy vesszőcsonkok ne maradjanak. E művelet elvégzése után az állományt le kell permetezni. E kezelést még 2–3 alkalommal meg kell ismételni. Ha vesszőcsonkok maradtak, akkor tavasszal a hajtásnövekedés időszakában ismételten permetezni kell. Védekezésre a cineb, a mankoceb, a propineb, a metirám, a kaptán, a benomil, a tiofanát-metil vagy a fenarimol hatóanyagú szerek használhatók.

A szeder szeptocitás betegsége

Jelentőség. A betegséget Európából, Németországból 1927-ben közölték, hazai előfordulásáról pedig 1968-ban tudósítottak. A szeder legjelentősebb, vesszőpusztulást okozó betegsége.

Gazdanövény. Főleg a Rubus fajok.

Tünet. A hajtáson kerek vagy ovális, 5–30 mm-es zöldesbarna foltok mutatkoznak. Később a vesszőn a foltok nagyon jellegzetesek, mivel a vörösbarna közepű foltot világosbarna udvar övezi, szegélye pedig ugyancsak vörösbarna. A foltokon elszórtan apró pontok, piknídiumok találhatók. A foltok főleg a vessző alsó harmadában jelentkeznek.

Kórokozó. Septocyta ruborum (Libert) Petrak

Piknídiumos gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg vesszők, ahol a kórokozó piknídiumai találhatók. A hajtásfejlődés időszakában a piknokonídiumok fertőznek.

Védekezés. Lásd: A szeder botrioszférás betegsége.

A szeder botrítiszes betegsége

Lásd: A málna botrítiszes betegsége

Szederrozsda

Kuehneola albida (Kunh) Magn. A tüske nélküli szeder szár- és levélrozsdájának, illetve sárgarozsdájának nevezik. Európában 1898-ban, Magyarországon 1940-ben vált ismertté, az 1980-as években a szederültetvényekben rendszeresen előfordult. Kórképére jellemző, hogy a levél színén a spermogóniumok körül ún. primer uredopusztulák, majd a levél fonákán és a hajtáson ún. szekunder uredopusztulák figyelhetők meg. Ezek citromsárga színűek. A teleutopusztulák sárgásfehér színűek, nyár végén képződnek. A kórokozó autoecikus, hiányos fejlődésmenetű rozsdagomba. Jelképe: 0. – II. primer, II. szekunder, III. IV. Fertőzési források főleg a beteg vesszők, és levelek, ahol a kórokozó uredo- és teleutospórával, valamint micéliummal marad fenn. Tavasszal a bazidiospórák, nyáron pedig a primer, majd szekunder uredospórák fertőznek. A védekezést megelőzésképpen a kihajtás után kell megkezdeni, majd a szüret után 7–10 napos időközzel, 2–3 alkalommal meg kell ismételni. Védekezésre a cineb, a mankoceb, a propineb hatóanyagú készítmények hatásosak.

Gymnoconia nitens (Schweinitz) Kern et Thurston. A tüskétlen szeder narancsrozsdájának nevezik. Európában 1893-ban vált ismertté, Magyarországon 1984-ben fordult elő. Gazdanövénye a kövi szeder (Rubus saxatilis) és számos amerikai Rubus faj. Kórképére jellemző, hogy a hajtások elsöprűsödnek, deformálódnak, a levelek aprók, halványzöldek. Azokon nagy számban narancssárga, csillogó ceóma típusú ecídiumok láthatók. Teleutopusztulák ősszel, ritkán figyelhetők meg. A kórokozó autoecikus, hiányos fejlődésmenetű rozsdagomba. Jelképe: 0. I. – III. IV. Fertőzési források a beteg tövek. A kórokozó főleg fertőzött szaporítóanyaggal vihető át. A kórokozó micéliummal a gyökérsarjakon évekig fennmarad. Ezekből szisztémikusan fertőzött hajtások fejlődnek. A teleutospórákon fejlődő bazídiospórák ősszel vagy tavasszal a gyökérsarjak rügyeit fertőzhetik. A védekezés egyetlen lehetősége a beteg tövek eltávolítása, illetve egészséges szaporítóanyag felhasználása.

A Phragmidium rubi (Pers.) Wint. a vadon előforduló hamvas szeder (Rubus caesius L.)rozsdája. A kórokozó autoecikus, teljes fejlődésmenetű. Jelképe: 0. I. II. III. IV. Kórképére jellemző, hogy a levél színén liláspiros foltok láthatók, azokban a spermogóniumok alig vehetők észre. A levél fonákán világossárga, ceóma típusú ecídiumok, majd sárgásvörös uredo- és fekete teleutopusztulák figyelhetők meg.

Szamóca (Fragaria moschata Duch.)

Nem fertőző betegségek

A szamóca gyökértörzsbarnulása

A szamócapalánták és a telepített szamócanövények fejlődésükben kissé visszamaradnak, a levelek sárgulnak. Ha a gyökértörzset kettévágjuk, akkor részleges vagy teljes, világos vagy sötétbarna, elmosódott szélű elszíneződést láthatunk (117. ábra). Az elszíneződés terjedelme vagy színmélysége a téli fagy okozta károsodás mértékét mutatja. A tünetet alig mutató növények telepíthetők, míg a súlyosan károsodottak elpusztulnak. E fagykár tünetét sokszor a szamóca fitoftórás betegségének tulajdonítják.

117. ábra - A szamóca gyökértörzsbarnulása és gyökérpusztulása

kepek/117abra.png


A szamóca virágvacok elfeketedése

A szamóca sziromlevelei, porzói épek, a virágvacok a bibével együtt elfeketedik. E tüneteket virágzáskor az éjszakai fagy váltja ki.

Vírusos betegségek

Szamócamozaik

Jelentőség. A betegséget szamócán 1956-ban Angliában találták meg. Kórokozója az Arabis fajokon már 1944 óta ismert. A betegség Európában elterjedt, hazánkban 1966-tól szórványosan jelentkezik.

Gazdanövény. A betegség gazdanövényköre széles, a szamócán kívül még számos termesztett és gyomnövényen fordul elő.

Tünet. A levélen először apró, később megnagyobbodó sárgászöld mozaikfoltok láthatók. A levelek aprók, hullámosak, csavarodottak, a levélnyél rövid. A növények növekedésükben visszamaradnak. A tövek kevés és rövid indát hoznak.

Kórokozó: Arabis mosaic nepovirus (ArMV)

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú, nematofil vírus.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg anyatövek és indanövények, amelyekkel a kórokozó átvihető. A vírust a talajban élő fonálférgek, főleg a Xiphinema diversicaudatum terjesztik.

Védekezés. Vírusmentes szaporítóanyagot csak egészséges anyatövekről kell szedni. Növénytesztekként a Fragaria vesca, a Chenopodium amaranticolor és a C. quinoa fajokat használják. A vírus szerológiai módszerekkel is kimutatható. A talajt nematocidokkal kell fertőtleníteni.

A szamóca sávos mozaikja

A betegséget 1961-ben Magyarországon írták le. A betegség hazai előfordulása szórványos, eddig néhány szamócafajtán vált ismertté. A tünetekre a levélerek által határolt sávos, sárga mozaikfoltok, továbbá növekedéscsökkenés jellemzőek. Kórokozója a strawberry line pattern mosaic virus, amely anyatövekkel és indanövényekkel vihető át.

A szamóca levélsodródása

Jelentőség. A betegséget először 1932-ben az USA-ban írták le. Európában a betegség 1934-ben, Magyarországon pedig 1965-ben vált ismertté. A szamóca egyik legjelentősebb vírusos betegsége.

Gazdanövény. Fragaria fajok.

Tünet. A levélen apró, sárgászöld, később nekrotikus foltok figyelhetők meg. A levélér részben vagy teljesen sárgászöld színű lesz. A levéllemez hullámosodik, majd besodródik. A levélnyél rövid lesz. A virágon egyes sziromlevelek kicsik, fogazottak.

Kórokozó: strawberry crinkle rhabdovirus (SCV)

Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, nagy, lekerekített henger alakú, afidofil, propagatív vírus.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg anyatövek és indanövények, amelyekkel a kórokozó átvihető. A vírust a levéltetvek nagy távolságra terjesztik.

Védekezés. Vírusmentes szaporítóanyagot növényteszttel lehet előállítani. A kórokozó kimutatására a Fragaria virginiana cv. MT és UG–11, a F.vesca x F. virginiana hibrid VG–4, VC–6. F.vesca x F. virginiana x F. chiloensis hibrid VC–5 klónjait használják. Értékes nemesítési alapanyag csúcsszövettenyésztéssel és 37 °C-os, néhány hétig tartó hőterápiával állítható elő. A vírus szerológiai módszerekkel is kimutatható. A növényállományban a levéltetű vektorok ellen rendszeresen kell védekezni.

A kórokozó gyakran a strawberry mottle virussal, a strawberry vein banding caulimovirussal, valamint a strawberry mild yellow-edge luteovirussal együtt fordul elő, ilyenkor intermedier tünetek alakulnak ki.

A szamóca tarkalevelűsége

A betegséget az 1940-es évek végén ismerték fel Angliában. Hazai előfordulása várható. Gazdanövényei a Fragaria fajok. A tünetekre a levéltarkulás, valamint a tövek gyenge növekedése jellemző. A kórokozó a strawberry mottle virus (SMV), amely izometrikus, gömb alakú, afidofil, szemiperzisztens vírus. Legfontosabb átvivői a levéltetvek, fertőzési forrásai az anyatövek és az indanövények.

A szamóca levélszélsárgulása

A betegséget 1922-ben az USA-ban írták le, Európában pedig 1962-ben észlelték. Hazai előfordulása várható. Gazdanövényei a Fragaria fajok. A tünetek egyik jellegzetessége a levélszélsárgulás, emellett apró klorotikus foltok, levélösszenövések is megfigyelhetők. A kórokozó a strawberry mild yellow-edge luteovirus (SMYEV), amely izometrikus gömb alakú, afidofil, propagatív vírus. Legfontosabb átvivői a levéltetvek. Fertőzési forrásai az anyatövek és indanövények.

A szamóca levélérsárgulása

A betegséget, amelyet érszalagosodásnak is neveznek, az 1950-es években közölték az USA-ban. Elterjedése várható. A betegségre az érsárgulás, valamint a gyenge növekedés jellemző. A kórokozó a strawberry vein banding caulimovirus (SVBV), amely izometrikus, gömb alakú, afidofil, szemiperzisztens vírus. Átvivői a levéltetvek. Fertőzési források az anyatövek és indanövények.

Fitoplazmás betegség

A szamóca söprűsödése

A betegséget 1927-ben az USA-ból közölték, Európában 1968-ban, hazánkban az 1970-es évek óta észlelték. A betegség szórványos előfordulása miatt gazdasági jelentősége alig mérhető fel. A betegség a Fragaria fajokon és fajtákon fordul elő. A tünetekre jellemző, hogy a levelek aprók, sárgászöldek, a levélnyél hosszú, vékony. A tövek a növekedésben visszamaradnak. A virágszár szalagosodik, a virágok alig kötődnek. Kórokozója a strawberry witches’broom phytoplasma, amely pleomorf alakú, cikadofil, propagatív átvitelű. Legfontosabb átvivői a kabócák (főleg a Macrosteles fajok). Fertőzési forrásai az anyatövek és a tősarjak. A védekezés egyik lehetősége a fitoplazmamentes szaporítóanyag előállítása Fragaria vesca var. semperflorens cv. Alpine és F.chiloensis növényteszttel. Javasolják a fertőzött növények kezelését oxitetraciklinnel is. A kabócák gyérítése inszekticidekkel eredményes.

Gombás betegségek

A szamóca fitoftórás gyökérpusztulása és gyümölcsrothadása

Jelentőség. A betegséget először 1912-ben Svájcból közölték, később Nyugat-Európában elterjedt. Az USA-ban 1924-ben fordult elő. A betegség egyrészt gyökértörzspusztulást, következményeként tőpusztulást eredményez, másrészt pedig gyümölcsrothadást okoz. Külföldön e betegség mindkét megjelenési formája gyakori. Magyarországon 1974-ben a fitoftórás gyümölcsrothadás vált ismertté. E gyümölcsrothadás előfordulásának és jelentőségének megítélését nehezítette, hogy bizonyos fokú tünetazonosság alapján kártételét a botrítiszes gyümölcsrothadásnak tulajdonították. A betegség kártételére jellemző, hogy az éretlen gyümölcsök elbarnulnak és összetöppednek, az érettek pedig gumiszerűvé válva rágósak és enyhén keserűek lesznek.

Gazdanövény. A kórokozó gazdanövényköre széles, így előfordul a szamócán is. A szamócafajták közül legfogékonyabb a Gorella, a Senga Sengana. Kisebb mértékben fogékony a Red Gauntlet és a Havelland fajta.

Tünet. A betegség gyökértörzspusztulást és gyümölcsrothadást idéz elő.

A gyökértörzspusztulás jellemzője, hogy először a külső levélek lankadnak, sárgulnak, majd a szívlevelek is elhalnak. A gyökértörzset kettévágva a szövetekben sötétbarna, határozott szélű elszíneződés látható. A gyökerek épek maradnak (vö. 117. ábra).

A gyümölcsön éretlen és érett állapotában a tünetek eltérőek. Az éretlen, apró gyümölcsökön kisebb-nagyobb kiterjedésű barnulás látható, amely végül is az egész gyümölcsre kiterjed. Fontos tüneti bélyeg, hogy az apró gyümölcsök nem rothadnak el, hanem kemények maradnak és összetöppednek. Az éretlen, de fejlett gyümölcsök szintén elbarnulnak, de állományuk szivacsossá és rugalmassá válik. Ilyenkor a gyümölcshús mélyedéseiben a magvak körül alig észrevehető laza, fehér bevonat (sporangiumtartó gyep) is megjelenhet.

Az érett gyümölcsön először foltszerű, majd az egész gyümölcsre kiterjedő, a piros színtől elütő, fakó, enyhén liláspiros elszíneződés észlelhető. A betegség jellegzetes tünete, hogy az érett, fakó gyümölcsök kissé meguhulnak, vagyis enyhén rothadnak, lágyak azonban nem lesznek, hanem rugalmasak maradnak. Jól észrevehető tünet még a gyümölcshús mélyedéseit borító fehér bevonat (sporangiumtartó gyep) is, amely később a gyümölcs felületét is lazán befedheti. A gyümölcsöt kettévágva, belseje barna színű (118. ábra).

118. ábra - A szamócabogyó fitoftórás és botrítiszes gyümölcsrothadása

kepek/118abra.png


Kórokozó. Phytophthora cactorum (Leb. et Cohn) Schroet.

Oospórás gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talajba került növénymaradványok, amelyekben a kórokozó oospórákkal és klamidospórákkal marad fenn. Tavasszal az előbb említett kitartóképleteken sporangiumtartó és sporangium jön létre. A sporangiumból mozgó sporangiospórák szabadulnak ki, amelyek a kötődés után a gyökértörzsre és a gyümölcsre jutnak. A kórokozó az éretlen, a félérett és az érett gyümölcsöket seb nélkül vagy seben keresztül egyaránt fertőzi. A tünetek 20–25 °C-on már 4–6 nap múlva megjelennek. Ilyenkor a gyümölcs felületén finom, fehér micéliumbevonat és gyér sporangiumtartó-képződés figyelhető meg. A gyümölcshúsban pedig már oospórák fejlődnek.

A betegség jelentkezése, valamint a lehullott csapadék gyakorisága és mennyisége között szoros összefüggés van. A betegség fellépésére elsősorban a gyümölcs kötődése utáni csapadékos időjárás kedvező. Veszélyhelyzet tehát akkor alakul ki, ha májusban és június első felében az időjárás csapadékos.

Védekezés. A betegség leküzdése fungicidekkel nem vezet kielégítő eredményhez. A legeredményesebb védekezés a talaj takarása szalmával, faforgáccsal vagy fóliával, amely a talajban lévő kórokozó gyümölcsre jutását akadályozza meg. A gyökértörzspusztulást külföldön ültetvényforgóval, továbbá metalaxil hatóanyagtartalmú szerrel végzett permetezéssel csökkentik.

A szamóca fitoftórás gyökérpusztulása

A betegség külföldön főleg a magas vízállású talajokon gyakori, súlyos tőpusztulást eredményez. Magyarországon karantén betegség, előfordulására azonban számítani lehet. A tünetekre jellemző, hogy a növények fokozatosan pusztulnak, fejlődésükben visszamaradnak, a külső levelek elszáradnak. Ha a pusztuló töveket kiássuk, akkor a gyökérzet között egy-vagy két vastagabb, hosszabb, ún. „patkányfarok” jellegű gyökeret találunk. Fontos diagnosztikai bélyeg: a hosszában felvágott gyökerek bélszövete lilásbarna (vö. 117. ábra). Kórokozója a Phytophthora fragariae Hickman oospórás gomba. Fertőzési forrás a talaj, ahol a kórokozó oospórával hosszú ideig fennmarad. A kórokozó sporangiumai a talajvízben mozogva jutnak egyik növényről a másikra. A betegség észlelésekor a karantén-előírásoknak megfelelően kell eljárni.

A szamóca lisztharmata

Jelentőség. A betegséget először 1854-ben Angliából közölték, Magyarországon 1969-ben észlelték. Jelenleg a szamóca legjelentősebb betegségei közé tartozik.

Gazdanövény. A Fragaria fajok. A termesztett szamócafajták fogékonysága eltérő.

Tünet. A levél fonákán először foltszerű, majd az egész levélfonákra kiterjedő, finom, szürkésfehér epifita micélium és konídiumlánc-bevonat figyelhető meg. Később e bevonatba ágyazottan, apró, fekete kleisztotéciumok képződnek. A levél a színe felé bekanalasodik, törékennyé válik. Esetenként a levél színén vörösbarna, erezetten szétfutó foltok is megfigyelhetők. A levélnyélen és indán ugyancsak szürkésfehér epifita micélium, konídiumláncok és kleisztotéciumok láthatók.

A gyümölcs felületét finom, szürkésfehér epifita micélium és konídiumlánc-bevonat borítja. A zöld gyümölcsök fejletlenek, elbarnulnak, parásodnak, enyhén berepedeznek és összetöppednek. Az éredő gyümölcsök fejletlenek, fakó színűek és íztelenek (119. ábra).

119. ábra - A szamóca lisztharmata

kepek/119abra.png


A virág csésze- és sziromlevelei elbarnulnak, elszáradnak. E tünetek ritkán észlelhetők.

Kórokozó. Sphaerotheca macularis (Wallr.) Jacz.

Kleisztotéciumos gomba.

Konídiumtartója oidium típusú.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a levelek és az indanövények, ahol a kórokozó micéliummal és kleisztotéciummal telel át. A konídiumoknak az áttelelésben nincs szerepük. Tavasszal, 15 °C körüli hőmérsékleten, általában április végétől a micéliumon konídiumláncok jönnek létre, a kleisztotéciumokból pedig aszkospórák szóródnak ki. Ezek az újonnan fejlődött növényrészekre kerülnek és fertőznek. A vegetációs időben a bőségesen képződő konídiumláncokról lefűződő konídiumok fertőznek. A kleisztotéciumok június közepétől alakulnak ki. Ezeknek csak az áttelelésben és a következő évi fertőzés elindításában van szerepük. A gomba fertőzésére a 17–20 °C hőmérséklet a legkedvezőbb, a 15 °C alatti és 25 °C fölötti hőmérséklet fejlődését hátráltatja. A kórokozó a magas, 96–97% relatív páratartalmat igényli, a szárazság számára kedvezőtlen. A gomba a zsenge növényrészeket fertőzi meg, amelyek – elsősorban tavasszal – a lomb és gyümölcs fejlődésekor, valamint szüret után az indanövények fejlődésekor találhatók. Ha a kórokozó számára a környezeti feltételek kedvezőek, akkor a fertőzést követő 4 nap múlva kialakul a micélium, amelyen már az 5. napon megkezdődik a konídiumláncok képződése.

Védekezés. A betegség vegyi védekezéssel eredményesen leküzdhető. A permetezést már a virágzás előtt, április 2. dekádjában meg kell kezdeni, majd 10 nap múlva meg kell ismételni. A tavaszi permetezések a gyümölcs védelmét szolgálják. A permetezéseket a szüret után, az indanövekedés időszakában a betegség mértékétől függően tovább kell folytatni. A szüret utáni kezelések elsősorban a következő évi, tavaszi fertőzések csökkentését szolgálják. A vegyi védekezések száma jelentősen csökkenthető, ha a lombleveleket szüret után eltávolítják. Védekezésre a kén, a dinokap vagy a kinometionát hatóanyagú szereket kell használni.

A szamóca mikoszferellás levélfoltossága

Jelentőség. A betegséget először 1863-ban Európából közölték, azóta az egész világon elterjedt, hazánkban is régóta ismert, gyakori. A betegség következtében a levelek elszáradnak.

Gazdanövény. Fragaria fajok. Vadon élő és termesztett szamóca. Potentilla fajok.

Tünet. A levél színén először apró, kerek, egynemű liláspiros, később pedig 3–4 mm átmérőjű, kerek, lilásbarna szegélyű, középen kifehéredő foltok láthatók. A kifehéredett részen színtelen kondiumtartó gyep van, amely azonban szabad szemmel nem látható. A levél fonákán a levél színén lévő foltoknak megfelelően elmosódott, szürkéslila szegélyű, közepén enyhén kivilágosodó foltok vannak. A levélnyélen ovális alakú, kissé besüppedő, lilásbarna szegélyű, közepén kifehéredő foltok észlelhetők. Tünetek esetenként a virág csészelevelén is megfigyelhetők (120. ábra).

120. ábra - A szamóca levélfoltosságai

kepek/120abra.png


Kórokozó. Mycosphaerella fragariae (Tul.) Lind.

Pszeudotéciumos gomba.

Konídiumtartós alakja: Ramularia tulasnei Sacc.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg levelek, ahol a kórokozó a levél fonákán rövid szürkésfehér konídiumtartó tönkökkel marad fenn. Pszeudotéciumok nagyon ritkán képződnek, s a gomba áttelelésében gyakorlatilag nincs jelentőségük. Tavaszszal, április elejétől, ha a levelek nedvesek lesznek, akkor az előző évi levélfoltokon lévő konídiumtartó tönkök továbbfejlődésével konídiumtartó gyep fejlődik. A konídiumok a levélre jutnak, majd a sztómán keresztül a növénybe hatolnak. A gomba 5–32 °C között fejlődik, de hőmérsékleti optimuma 20–22°C. Fertőzésére tehát tavasszal és nyár végétől kell számítani. A vegetációs időben az új levélfoltokon kialakult konídiumtartóról lefűződő konídiumok újabb fertőzéseket hoznak létre.

Védekezés. A betegség vegyi védekezéssel eredményesen leküzdhető. A permetezést virágzás előtt, április 2. dekádjában kell megkezdeni, majd 10 nap múlva meg kell ismételni. Szüret után a betegség mértékétől függően kell permetezni. Nyár végétől azonban rendszeresen, 10 naponként szükséges védekezni. Szüret után, lombeltávolítás esetén a védekezések száma jelentősen csökkenthető. Védekezésre cineb, mankoceb, propineb, metirám vagy kaptán hatóanyag-tartalmú szerek jöhetnek számításba.

A szamóca diplokarponos levélfoltossága

Jelentőség. A betegség Európában 1832-től, Magyarországon 1957 óta ismert. A szamóca legjelentősebb levélbetegsége.

Gazdanövény. Fragaria fajok. Vadon élő és termesztett szamóca. Potentilla fajok.

Tünet. A levél színén először apró, kerek, egynemű liláspiros, később 2–5 mm átmérőjű, egynemű liláspiros, elmosódott szélű foltok láthatók. A foltok végül szürkésbarna árnyalatúak lesznek, bennük elszórtan apró, fekete acervuluszok vehetők észre. A levél fonákán a levél színén lévő foltoknak megfelelően elmosódott, szürkéslila foltok vannak, bennük acervulusz ritkán található. A levélnyélen megnyúlt, lilásfekete, enyhén besüppedő foltok jelentkeznek. Tünetek esetenként a virág csészelevelén is megfigyelhetők (vö. 120. ábra).

Kórokozó. Diplocarpon earliana (Ell. et Ev.) Wolf.

Tál alakú apotéciumos gomba.

Acervuluszos alakja: Marssonina fragariae (Lib.) Kleb.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg levelek, ahol a kórokozó a foltok szövetében micéliummal, a foltok felületén pedig a sztrómával telel át. Vizsgálataink szerint hazánkban tavasszal, március végétől a levél színén elszórtan, a levél fonákán pedig a sztrómába ágyazva új acervuluszok képződnek. Ezekben a konídiumképzés áprilisban a legnagyobb, majd május folyamán egyre kisebb. Április végén a levél fonákán lévő sztrómákban tál alakú apotéciumok jelennek meg, és májusban számuk egyre több. Az apotéciumban érett, fertőzőképes aszkospórák alakulnak ki. Az első tavaszi fertőzést tehát először a konídiumok, majd az aszkospórák idézik elő. Mind a konídiumok, mind pedig az aszkospórák vízcsepekkel jutnak a levélre, ahol az epidermiszen keresztül a szövetbe hatolnak. A fertőzés után 2 héttel már új konídiumok jelennek meg. Hazánkban az első tünetek április első felében észlelhetők. A gomba 2–32 °C között fejlődik, hőmérsékleti optimuma 8–20 °C. A tenyészidő folyamán a konídiumok újabb fertőzéseket okoznak.

Védekezés. Lásd: A szamóca mikoszferellás levélfoltossága.

A szamóca gnomóniás betegsége

Jelentőség. A betegséget 1918-ban Németországból közölték. Magyarországon előfordulását a levélen 1965-ben, a gyümölcsökön pedig 1996-ban észlelték. Bár a levélfoltosság következtében közvetve a termésmennyisége csökkenhet, a gyümölcsrothadás miatt azonban súlyos termésveszteséggel kell számolni.

Gazdanövény. Termesztett és vadon élő Fragaria fajok.

Tünet. A levélen, elsősorban a levél szélén alakulnak ki a tünetek. Először apró, 1–3 mm átmérőjű, szürkésbarna közepű, barnásvörös, ovális vagy félköríves foltok láthatók. A foltok később megnagyobbodnak, a 30–40 mm átmérőt is elérik. Ekkor a foltok közepe kiszürkül, szélüket pedig elmosódott, barnásvörös szegély övezi. A foltokban elszórtan apró, sárgás piknídiumok helyezkednek el. A levélnyélen ovális alakú, vörösbarna, enyhén bemélyedő foltok vannak (vö. 120. ábra).

A gyümölcsön először apró, liláspiros, elmosódott szélű foltok jelentkeznek. Később a foltok megnagyobbodnak, bemélyednek, halványlilák lesznek. Száraz jellegű rothadás alakul ki, a gyümölcsök deformálódnak. Végül a rothadás az egész gyümölcsre kiterjed. A bogyó ilyenkor barna színű, rugalmas és enyhén ráncos, fokozatosan összetöpped, kemény lesz. A rothadt gyümölcsök csészelevele, kocsánya és a szára elbarnul. A gyümölcsök felületén az aszmagok között sok hólyagszerű, világosbarna piknídium képződik.

Kórokozó. Gnomonia comari Karst.

Peritéciumos gomba.

Piknídiumos alakja: Zythia fragariae Laib.

A betegség lefolyása. Fertőzési források a beteg levelek és gyümölcsök, ahol a kórokozó micéliummal és piknídiummal telel át. Peritéciumok ritkán képződnek, ezért a kórokozó életmódjában szerepük alárendelt. A piknídiumokból kiszabaduló piknokonídiumok tavasszal, virágzás előtt fertőzik a leveleket, valamint a fejlődő virágok csészeleveleit. A kórokozó a csészelevelekről a gyümölcskocsányba és a kötődött gyümölcsökbe jut. A kórokozó a gyümölcsöt éretlen, félérett vagy érett állapotában sebzés nélkül egyaránt fertőzheti.

Védekezés. Az első védekezést virágzás előtt 2–3 héttel, a másodikat pedig közvetlenül virágzás előtt kell elvégezni. A további védekezések időpontjai a szamóca botrítiszes betegsége elleni védekezésekkel egybeesnek, vagyis a virágzás kezdetén és a virágzás végén, továbbá csapadékos időjáráskor a virágzás után kell védekezni. Védekezésre a tolilfluanid, a tirám, a benomil vagy a tiofanát-metil hatóanyag-tartalmú szerek ajánlhatók.

A szamóca fomopszisos levélfoltossága

Jelentőség. A betegséget először 1893-ban az USA-ból közölték. A betegség magyarországi megjelenése 1965 óta ismert, azóta rendszeresen előfordul.

Gazdanövény. A vadon élő és termesztett Fragaria fajok.

Tünet. A levélen elszórtan először apró, ovális, vörösbarna foltok láthatók. A foltok később megnagyobbodnak, közepük világosbarna színű, zónált, szegélyük pedig elmosódott, vörösbarna lesz. A foltokban a levél színén piknídiumok találhatók (vö. 120. ábra).

Kórokozó. Phomopsis obscurans (Ell. et Ev.) Sutton

Piknídiumos gomba.

A kórokozót korábban Dendrophoma obscurans (Ell. et Ev.) Anders. néven nevezték.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a beteg levelek, ahol a kórokozó micéliummal és piknídiummal telel át. Tavasszal a már meglévő és újonnan fejlődő piknídiumokból kiszabaduló piknokonídiumok fertőznek. A tenyészidő folyamán ugyancsak a piknokonídiumok fertőznek.

Védekezés. Lásd: A szamóca mikoszferellás levélfoltossága

A szamóca botrítiszes betegsége

Jelentőség. A szamóca veszedelmes, gyakori betegsége, a legsúlyosabb kárt a gyümölcsök rothadásával idézi elő. Fellépése egyes évjáratoktól függően változik. Csapadékos időjárás esetén jelentős terméskiesés következik be. A betegség miatt a gyümölcsökben minőségi változások is bekövetkeznek. Vizsgálataink szerint a gyümölcs savtartalma a felére, szaharóztartalma és színanyag-intenzitása erőteljesen csökken.

Gazdanövény. A vadon élő és termesztett Fragaria fajok. E fajokon kívül még számos növényfajon fordul elő.

Tünet. A virágon és gyümölcsön gyakoriak a tünetek, ritkán a levélen és a száron is megfigyelhetők.

A virág csésze- és sziromlevelei, a bibe és a porzók, valamint a virágkocsány megbarnul, elszárad. Csapadékos időjárás esetén rajtuk szürke konídiumtartó gyep fejlődik.

A zöld gyümölcsön a csészelevelek tövénél barna, száraz jellegű folt látható. Az éredő gyümölcs bármelyik részén megjelennek a tünetek. A rothadás leggyakrabban a kocsány felőli részen jelentkezik, de a talajjal vagy más nedves felülettel érintkező gyümölcsön is előfordul. A gyümölcs először fakó színű, majd világosbarna, húsa lágy és pépes, felületén szürke, bolyhos, elporzó konídiumtartó gyep jelenik meg. A gyümölcskocsány és a csészelevelek szürkésbarna színűek, és ugyancsak szürke konídiumtartó gyeppel borítottak. Később a gyümölcs kiszárad, összeaszalódik, a gyümölcskocsány és a csészelevelek elszáradnak. A múmiává száradt gyümölcsön apró, fekete szkleróciumok képződnek (vö. 118. ábra).

A levélen először nagy, sárgászöld, majd szürkésbarna folt, azon pedig szürke konídiumtartó gyep látható. Beteg levelek csak az erősen fertőzött növényeken figyelhetők meg.

A száron szürkésbarna elszíneződés és szürke konídiumtartó gyep észlelhető. A tünetek a tőrózsától védett tőkocsányon, vagy a gyümölcs alatti szárrészeken jelentkeznek.

Kórokozó. Botrytis cinerea Pers.

Konídiumtartós gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a talaj, ahol a kórokozó szkleróciumai találhatók, és a beteg növény maradványok, ahol a gomba micéliummal telel át. Tavasszal a szkleróciumon és a micéliumon konídiumtartó gyep fejlődik. A konídiumok a virágot a bibén keresztül fertőzik meg. Ezután a gomba a virágzatban lévő virágokat a virágkocsányon keresztül pusztítja el, vagy pedig az elpusztult virágokon képződő konídiumok a később nyíló virágokat a bibén keresztül fertőzik meg. A fertőzött virágok közül sok nem kötődik, elpusztul, számos virágból azonban bogyó fejlődik. Ilyenkor a gyümölcs kocsány felőli részén barna foltok jelennek meg. Ezek a gyümölcs érésével párhuzamosan a gyümölcsre kiterjednek, és lágyrothadás következik be. A konídiumok a gyümölcsöt is megfertőzik. Csíratömlőik a zöld, éretlen gyümölcsökbe seben keresztül, az éredő vagy érett gyümölcsökbe viszont a kutikula áttörésével jutnak. Egyik érett gyümölcsből a másikba a gomba micéliuma a kutikula áttörésével jut. Az elpusztult növényrészeken és gyümölcsmúmiákon szkleróciumok alakulnak ki. A gomba számára a nedves, páradús körülmények kedvezőek. Ilyenkor a betegség járványszerűen lép fel. Ha virágzástól a gyümölcsszedésig az időjárás száraz, akkor a rothadás csekély.

Védekezés. A szamócát soros művelésben kell termeszteni, és az indanövényeket időben el kell távolítani. A túlzott nitrogéntrágyázás a betegség mértékét növeli, a kálium- és magnézium-műtrágyázás pedig csökkenti.

Vegyi védekezéssel a betegség eredményesen csökkenthető. Az első permetezést a virágzás kezdetén kell elkezdeni, amikor a virágok 20%-a kinyílott. Másodszor a virágzás végén kell permetezni, amikor a virágok 80%-a már elnyílott. E két permetezés elengedhetetlen. Csapadékos időjárás esetén azonban virágzás után harmadszor is kell permetezni. Permetezés esetén az élelmezés-egészségügyi várakozási időt szigorúan be kell tartani. Permetezésre három szórófejű speciális szamócapermetező keretet kell használni, így a permetlé közelről és minden oldalról éri a növényeket (121. ábra). Nagy lémennyiséggel (2500 l/ha) kell permetezni. A vegyi védekezésre a tolilfluanid, az iprodion, a polioxin B, a procimidon, a vinklozolin hatóanyag-tartalmú speciális botriticid készítmények, valamint a tirám, a benomil és a tiofanát-metil hatóanyag-tartalmú szerek javasolhatók.

121. ábra - Szamócapermetező keret

kepek/121abra.png