Ugrás a tartalomhoz

Kertészeti növénykórtan

Glits Márton, Folk Győző

Mezőgazda Kiadó

3. fejezet - A szőlő betegségei

3. fejezet - A szőlő betegségei

„A peronoszpóra (levélpenész) ellen biztos orvosságunk van, a rézgáliczczal való permetezés. Ehhez kettő kell: az egyik egy permetezőgép, a másik – a gazda szeme.”

Dr. Jókai Mór: Kertészgazdászati jegyzetek. – Budapest, 1896.

Szőlő (Vitis vinifera L.)

Nem fertőző betegségek

A szőlő fürtkocsánybénulása

Jelentőség. A betegség az utóbbi években egyre több termőhelyen és ültetvényben tűnik fel, minőségromlást, terméskiesést okozva. Az egyre emelkedő mértékű és gyakran egyoldalúan csak a műtrágyára alapozott tápanyag-visszapótlás nagymértékben megnövelte a betegség megjelenésének valószínűségét. A helytelenül kezelt szőlőkben a keletkezett kár a 10–30%-ot is elérheti. A fürtkocsánybénulás a Chasselas, a Furmint, az Olaszrizling és az Othello fajtákon gyakori. Az oltványszőlők hajlamosabbak a betegségre, mint a sajátgyökerűek.

Tünet. A fürtkocsány főtengelyén és a bogyókocsányon néhány milliméter nagyságú kör, vagy ovális alakú, besüppedő, barna, lilásbarna vagy fekete foltok vannak. Ha a foltok a kocsányt körülölelik, a károsított rész alatti kocsányrészek elhalnak, és a bogyók fokozatosan összetöppednek, savanyúak maradnak, értéktelenné válnak.

A kocsányon lévő tünetek a botrítiszes betegség tüneteivel könnyen összetéveszthetők. A pontos elkülönítéshez fontos megjegyezni, hogy a fürtkocsánybénulás esetében a foltok határozott szegélyűek, száraz állományúak, felületükön nincs és nedves kamrában sem fejlődik szaporítóképlet. A tőkén maradt beteg kocsányokon is csak néhány hét múlva telepszik meg a Botrytis cinerea gomba. A botrítiszes betegség esetében a kocsányon levő foltok nedvesek, szegélyük is vizenyős állományú, és felületükön esős időben, vagy nedves kamrában egy két nap alatt szürke konídiumtartó gyep fejlődik.

Kórok. A fürtkocsánybénulást több kórok válthatja ki. Így a szőlőtőke magas kálium, alacsony kalcium- és magnéziumszintje, a tőke vízháztartási zavara, a talaj csekély humusztartalma. E kórokok együttes előfordulása esetén a betegség hátterében mindig súlyos táplálkozás-élettani zavarok vannak.

A betegség lefolyása. A betegség a bogyók savszintjének csökkenése és a cukorszint növekedésének megindulásakor jelentkezik, rendszerint tartósabb lehűlések után. A huzamos időn át tartó szárazság, majd a hirtelen bekövetkező bő esőzés is kiválthatja a betegséget.

Védekezés. A fürtkocsánybénulás több, egymással összefüggő kórok következménye, ezért megelőzése is csak komplex védekezési módszerekkel történhet. A talaj humusztartalmát rendszeres szervestrágyázással növeljük. A műtrágyázást minden esetben talajvizsgálat, illetve levélanalízis alapján végezzük. Ideális, ha a talajban a K2O : Mg viszony 2,5–3 : 1 arányú. Tartós magnéziumhiány esetén a laza talajokon tavasszal, a kötötteken ősszel magnézium adagolása válhat szükségessé. Levéltrágyázáskor a komplex hatóanyagokat részesítsük előnyben. A betegség észlelése esetén 2–3 alkalommal magnéziumszulfát hatóanyaggal végzett lomb-, illetve fürtpermetezés javasolható.

A talaj lazítása, a nitrogén-túltrágyázás kerülése, a szőlő egyenletes öntözése csökkenti a megbetegedés valószínűségét.

A szőlő sárgulása

Jelentőség. Szőlővidékeink talajadottságai miatt a sárgulás vagy más néven klorózis aszőlő nagyon gyakori betegsége. A beteg tőkék terméshozama fokozatosan csökken, idült betegség esetén a tőke ki is pusztulhat.

Tünet. A betegség kezdeti szakaszában a tőke tavasszal zölden fakad, de a nyár elején fejlődő lombozat már a sárgulás jeleit mutatja. A levél megsárgul, csupán a levélerek ésaz erek menti levéllemez marad zöld.

Súlyosabb, idült betegség esetében, a tőkék már a fakadáskor sárgulók, a hajtások gyengén növekednek, levélzetük rendellenesen kicsi. A sárguló levelekben barna elhalások keletkeznek. A sárgulást levélhullás követi, a hajtások felkopaszodnak. A fürtkezdemények törékenyek. A bogyóképződés lassú, vagy teljesen elmarad.

A huzamosabb időn át beteg tőkéken bekövetkező levélelhalás miatt a legyengült tőkék gyakran kifagynak.

Kórok. Vashiány.

A betegség lefolyása. A hazai szőlőtalajainkban mindig található elegendő vas. A szőlő sárgulása tehát nem a talaj vashiánya miatt következik be, hanem azért, mert a talaj magas aktív (más néven: szénsavas vagy fiziológiás) mésztartalma megakadályozza a vas felvételét.

A talaj aktív mésztartalmát magyar mészfokban fejezzük ki. Ez a talaj leiszapolható, általában 0,01 mm-nél kisebb szemcséinek a mésztartalmát mutatja. A magyar mészfok 0, tehát azt jelenti, hogy a leiszapolható rész mészmentes, a magyar mészfok 100 viszont azt jelenti, hogy a leiszapolható rész teljes egészében mészből áll.

Azt a legmagasabb – magyar mészfokban kifejezett – határértéket, amelyet a szőlő még sárgulás nélkül elvisel, a szőlő mésztűrésének nevezzük. Az alany- vagy oltványszőlő mésztűrő képessége a vashiány miatti sárgaságra való fogékonyságot jelöli. Hazai szőlőinkben már 10 magyar mészfoknál előfordulhat sárgulás, de 60 felett a sárgulás már minden esetben bekövetkezik. Pl. a Vitis riparia portalis alany mésztűrése igen csekély, a Vitis riparia keresztezéseké viszonylag jó.

A sárgulás kezdeti szakaszában a tünetek a nyár elején mutatkoznak és előfordul, hogy a nyár végére eltűnnek a tünetek. Idült sárgaság esetében a tünetek a fakadástól kezdve az egész vegetációban láthatók.

Védekezés. A szőlő sárgulását megelőzhetjük azáltal, hogy nem létesítünk szőlőültetvényt magas aktív mésztartalmú talajokon. Mésztűrő alanyokon levő oltványokat telepítsünk. A folyamatos nagy adagú szervestrágyázás, a bő káliumadagolás a sárgulás mértékét csökkentheti.

A beteg tőkék vaskelát hatóanyagú növényvédő szerrel gyógyíthatók. Vaskelátot talajkezeléssel, illetve lombkezeléssel adagolhatunk, a választott készítmény szerint. A talajkezelést a szőlő virágzása után végezzük el, a szer talajba injektálásával. Lombkezelés a virágzást követően 1–2 alkalommal végezhető a levélzet permetezésével.

Vírusos betegségek

A szőlő érmenti mozaikja

A betegség még nem gyakori. A Vitis vinifera fajtáin és az amerikai hibrideken fordul elő. Tünete a levélen jellegzetes. A levélerezet első vagy másodrendű elágazódásainál az érmenti levélszövetek halványzöld mozaikos elszíneződést mutatnak. Kórokozója a grapevine vein mosaic virus. Jellemzői nem ismertek.Maggal, vegetatív szaporítóanyaggal és oltással terjed. A vírusos növények hőterápiás kezelése eredményes.

A szőlő faszöveti barázdáltsága

Jelentőség. Az egész világon elterjedt betegség. A fogékony alany és nemes egyaránt károsodhat. Gyakran a szőlőtőke pusztulása is bekövetkezik. Az amerikai alanyfajták fogékonyak, az európai fajták többsége toleráns, pl. Cardinal, Hamburgi muskotály.

Tünet. A beteg tőke későn fakad, növekedése fokozatosan gyengül, kicsi marad. A tőke idősebb fás részein az alanyon, a nemesen vagy mindkettőn barázdáltság, gödrösség alakul ki, amelyet a kéregszövet rendellenes megvastagodása kísér. A kéreg lehántása után a fatest felszínén hosszirányú bordázottság figyelhető meg. A fatest metszetében rendellenes szövetalakulás látható. Kevés a rostacsövek, a szilárdító elemek száma. A kéregszövetben jól kivehető a hipertrófia és hiperplázia következtében kialakult bordázottság, amely olykor az előző évi évgyűrűig is behúzódik (122. ábra). A fatest károsodása az oltás feletti részen gyakori, és ilyenkor a nemes rész elhalása is hamarosan bekövetkezik. A betegséget saját gyökerű tőkék tőgyökerén is megfigyelték.

122. ábra - A szőlő faszöveti barázdáltsága

kepek/122abra.png


Kórokozó: grapevine stem pitting vírus.

A kórokozó pontos leírása még nem történt meg. Feltehetően a Closterovirus csoportba tartozik.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a szaporítóanyag. A betegség oltással és szaporítóanyaggal terjed. A még élő beteg szállítószövetek tápanyagszállításra alkalmatlanná válnak.

Védekezés. A beteg tőkék megsemmisítése. Egészséges szaporítóanyag hőkezeléssel, majd mikroszaporítással nyerhető.

A szőlő fertőző leromlása

Jelentőség. A szőlő legjelentősebb vírusos betegsége, amely az egész világon elterjedt. Hazánkban 1963 óta ismert. A szőlő alany- és nemes fajtái egyaránt fogékonyak.

Tünet. A levelek deformáltak. A vállöböl nyitott, a levélnyél szabálytalanul erőteljesen fogazott. A levélerek legyezőszerűen ágaznak el, a levéllemez hullámos felületű, klorotikusan márványozott színű. A hajtások gyengén fejlettek, sok oldalhajtás képződik, a tőke bokorszerűvé válik. A hajtás deformált, rövid szártagú. Rendellenes kacsképződés, a nóduszokon szemközti kettős rügyképződés, a hajtástengely ellaposodása és villás elágazás figyelhető meg rajta (123. ábra). A hajtás torzulásai az áttelelt vesszőn is láthatók. A betegség jellegzetes belső tünete a szállító edénynyalábokban fellelhető radiális pálcikák megjelenése. A fürtök madárkásak. A gyökérzet gyengén fejlett.

123. ábra - A szőlő fertőző leromlása

kepek/123abra.png


Kórokozó: grapevine fanleaf nepovirus (GFLV).

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú, nematofil. Több törzse ismert.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg növény és az arról szedett szaporítóanyag. A vírus a zöld és a fás oltáshoz használt hajtásokkal terjeszthető. A kórokozót a talajban élő fonálféreg vektorok, a Xiphinema index és a X.italica is terjesztik. A betegség maggal nem vihető át. A fertőzött tőke elhalása a vírustörzstől függően gyors vagy hosszan elhúzódó lehet. A fonálféreggel fertőzött ültetvényben a betegség kör alakban terjed széjjel.

Védekezés. A szőlő talaját 5–6 évig pihentetni kell, majd a telepítés előtt fonálféreg ellen talajkezelés szükséges. Egészséges szaporítóanyagot hőkezelés (38 °C-on 90 napig) után végzett mikroszaporítással nevelhetünk. A szaporítóanyag előállítása során a fonálférgek ellen folyamatosan védekezünk. A betegség tüneteit mutató tőkéket megsemmisítjük.

A szőlő krómmozaikja

A betegséget az 1963. évben írták le először hazánkban. Tünetei a szőlő sárga mozaikjához hasonlítanak, de a beteg tőkék sárguló levelei krómsárga színnel mintázottak, és a sárgulás a teljes levéllemezre kiterjed. A levél később kifehéredik, majd barnán elszárad. A tőkén sok a madárkás fürt. Kórokozója a grapevine chrome mosaic nepovirus (GCMV). Izometrikus, gömb alakú nematofil vírus. A Xiphinema index és a X. vuittenezi fonálféreg terjeszti. Oltással és szaporítóanyaggal is átvihető. Lásd még: A szőlő fertőző leromlása elleni védekezést.

A szőlő levélsodródása

Jelentőség. A betegséget 1969-ben írták le hazánkban. Ma már az egész országban elterjedt, de külföldön is az egyik legjelentősebb és leggyakoribb vírusos betegség. A beteg tőkék keveset teremnek, és a termés gyenge minőségű.

Tünet. Az első tünetek a hajtások alsó levelein láthatók. A vörös bogyójú fajtákon a leveleken vörös foltok jelennek meg, majd a nyár elejére a vörösödés az egész levéllemezre kiterjed, csupán a levélerek mentén látható keskeny zöld sáv. A fehér bogyójú fajták levelén csak enyhe sárgulás látható, emiatt ezeken a betegség nehezen ismerhető fel. A beteg alanyfajták csaknem tünetmentesek. Később a levél megvastagodik, üvegszerűen pattanva törhetővé válik és a fonák felé besodródik. A levelek vörösödése és sodródása a hajtáscsúcs felé halad és a nyár végére a teljes lombozaton láthatók a tünetek. A fürtök száma kevés, a bogyók savanykásak, rosszul színeződnek.

Kórokozó: grapevine leafroll closterovirus (GLRV)

Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, fonál alakú. Több törzse ismert.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a beteg, rendszerint tünetmentes alany és a beteg nemes szőlő. A betegség a szaporítóanyaggal terjeszthető.

Védekezés. Egészséges tőkékről szabad csak szaporítóanyagot szedni. A beteg tőkék a nyár elején, közepén és végén, tehát 3 alkalommal végzett vizuális szelekcióval biztonságosan eltávolíthatók. Az alanyok fertőzöttsége növényteszttel mutatható csak ki. Jó tesztnövénye a Vitis vinifera cv. Pinot noir. A vírus 38 °C hőmérsékleten 90 napig végzett hőterápiával elpusztítható és mikroszaporítással levélsodródás vírustól mentes növények állíthatók elő.

A szőlő sárga mozaikja

Jelentőség. Szőlőtermesztő vidékeinken szórványosan előforduló betegség. A fürtök madárkásodása, a tőkepusztulás miatt kártétele számottevő. Szőlőfajtáink a betegségre fogékonyak.

Tünet. A levélen sárga-zöld, tarka mintázottság, olykor halványzöld márványozottság látható. Később a levelek részben vagy teljesen citromsárgára színeződnek. A sárga levelek erezete is megsárgul, de előfordul, hogy a főér zöld marad. A sárga mozaik levéltünete a vashiány okozta sárgulás tüneteivel összetéveszthető. Fő különbség közöttük, hogy a sárgulás esetében valamennyi levélér és az érmenti mezők is zöldek maradnak. A virágok rosszul kötődnek, a beteg tőkéken sok a madárkás fürt. A hajtáson rövid ízközök kialakulása is megfigyelhető.

Kórokozó: grapevine yellow mosaic nepovirus.

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú, nematofil. Több törzse ismert, ilyenek a hálózatos, a foltszerű és a diffúz, valamint az érmenti mozaikot okozó törzsek.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a beteg növény és a szaporítóanyag. Oltással átvihető. Talajban élő vektora a Xiphinema index fonálféreg. A betegség lassú lefolyású, gyakran válik krónikussá. A tünetek május végén–júniusban a legszembetűnőbbek, később maszkírozódhatnak. A lassan leromló beteg tőkék télen kifagyhatnak.

Védekezés. A beteg tőkék szelekciója május–június hónapban végezhető el. A vírus fás tesztnövénye a Vitis rupestris cv. St. George. Lásd még: A szőlő fertőző leromlása elleni védekezést.

A szőlő tőkesatnyulása

A betegséget komplex vírusfertőzés is előidézheti. Hazánkban a kórokozót a Hárslevelű fajtából izolálták. A levélen érmenti sárgulás látható, amely nagyobb foltokká alakulhat. A levél aszimmetrikussá válik. A beteg tőkék hajtásnövekedése csökken, madárkás fürtöket hoznak, satnyuló képet mutatnak. Kórokozója az Arabis mosaic nepovirus (ArMV). Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú nematofil. Fás tesztnövénye a Vitis rupestris cv. St. George, de lágy szárú indikátornövényeken is kimutatható.Fertőzési forrás a beteg növény és szaporítóanyag. Oltással terjeszthető. Talajban élő fonálféreg vektorai a Longidorus caespiticola, a Xiphinema coxi és a X. diversicaudatum. A szőlő 38 °C hőmérsékleten végzett 37 napos hőkezeléssel vírusmentesíthető. Lásd még: A szőlő fertőző leromlása elleni védekezést.

A szőlő vonalas mintázottsága

A szőlő Magyarországon 1980-ban közölt új, vírusos betegsége. A betegség következtében a tőke fokozatosan leromlik, a termés is csökken. A levélen a levélnyéltől kiinduló juharlevél rajzolatára emlékeztető sárgulás látható (124. ábra). A betegség krónikus fázisában a rajzolat eltűnik, és a levélen különféle sárga foltok, vonalak vagy pöttyözöttség látható. Kórokozója a grapevine line pattern virus (GLPV), jellemzői pontosan nem ismertek. Fertőzési forrás a szaporítóanyag. Maggal, pollennel terjed. Fonalféreg vektora nem ismert. Hőkezeléssel eredményesen védekezhetünk ellene.

124. ábra - A szőlő vonalas mintázottsága. Levéltünet

kepek/124abra.png


Fitoplazmás betegség

A szőlő sárgasága

A betegséget Franciaországban, 1971-ben említik először. Magyarországon a betegség tüneteire ezzel csaknem egy időben szintén felfigyeltek, de a betegség első hazai leírása 1996-ban történt meg. Felderítésére 1996–97-ben átfogó vizsgálatokat végeztek, és a vizsgált tíz borvidéken mindenütt találtak fitoplazmás fertőzöttségre utaló tőkéket. A szőlő sárgasága következtében a tőkék kevés és használhatatlan minőségű termést hoznak. A szakirodalom a betegség francia „Flavescens dorée” (FD), német „Vergilbungskrankheit” (VK) és angol „Grapevine yellows” (GY) nevét használja.

A betegség tünetei a levélen fehér bogyójú fajtákon a levél sárgulása, esetenkénti barnulásokkal, vörös bogyójú fajtáknál a levelek erek által határolt részeinek vörösödése. A levelek háromszög alakúra sodródnak, a hajtások levelei tetőcserépszerűen egymáshoz simulók. A hajtás egyenetlenül fásodik meg, és a be nem ért hajtások visszahajolnak. A bogyó ráncos, töppedt, savanyú, a fürt elszárad. Kórokozója a stolbur phytoplasma. Pleomorf, cikadofil, propagatív fitoplazma. Feltételezik, hogy a szőlő sárgaságát más fitoplazma fajok is okozhatják.

Fertőzési források a gyomnövények (pl. apró szulák, fekete ebszőlő, gyermekláncfű), a szőlő közelében termesztett burgonyafélék (pl. paprika, paradicsom, burgonya), valamint az ezeken élő fitoplazma vektor kabócafajok és a beteg szőlőtőkék. A betegség szaporítóanyaggal, valamint több kabócafajjal is terjed. Ezek közül a nálunk is élő Hyalesthes obsoletus a leggyakoribb kabóca vektor. A betegség elleni védekezésmódok az egészséges szaporítóanyag használata, a beteg szőlőtőkék megsemmisítése, a vektorok elleni védekezés. A szőlőültetvény közelében burgonyafélék termesztésének kerülése, a fitoplazma gazda gyomnövények irtása is szükséges.

Baktériumos betegség

A szőlő agrobaktériumos vesszőgolyvája

Jelentőség. Földünkön, és hazánkban is mindenhol előforduló betegség, amely régóta ismert. A fej- és a bakművelésű ültetvényekben kártétele nem jelentős. A magas művelésű ültetvényekben a kordonkarok károsodása miatt súlyos terméskiesést okozhat. Ez jó példa arra, hogy a termesztési mód megváltozása egy betegség jelentőségét is megváltoztathatja. Hazai szőlőinkben a fertőzöttség mértéke változó. A tőkefej, a kordonkar, a vesszők pusztulásának vizsgálatakor 5–85% közötti fertőzöttséget is feljegyeztek. A betegség veszélyességét növeli, hogy a szőlő szaporítóanyaggal tünetmentesen terjedhet.

Gazdanövény. A betegség a szőlőn fordul elő.

Tünet. A vesszőgolyvásodás a betegség jellegzetes tünete. A beteg növények gyengén fejlődnek, levélzetük sárgászöld vagy vöröses, a levelek esetenként kanalasodók. A dugványokon, az oltványokon, a tőkefej sebein, vagy a talaj feletti vesszőkön bárhol, egyenetlen felületű, karfiolra emlékeztető tumorok láthatók. Borsó, gyakran ököl nagyságúak. A vesszőkön levő tumorok hosszúkásak, felületükön az elhalt kéreg szétmálló szálai feszülnek. A tumorok alatt a kéreg és a faszövet elhal, és emiatt tápanyag-szállítási zavarok lépnek fel, esetenként a tőkefej, a kordonkar, a magasművelésű tőkék törzse, valamint az 1–2 éves vesszők el is halnak. A kezdetben puha állományú tumorok később megkeményednek, majd tavaszra széthullanak, elporlanak.

Kórokozó. Agrobacterium vitis Ophel et Kerr

Több biotípusa ismert.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a talaj és a beteg növény. A betegség szőlővesszővel is terjeszthető. A kórokozó tipikus sebparazita, sebeken át képes csak fertőzni. A sejtközötti járatokban, a szőlő élő kéregszövetében telepszik meg. A sejtek gyors osztódásnak indulnak, így keletkeznek a tumorok. A baktériumok a szőlő edénynyalábjaiba is eljutnak, és az intenzív nedvkeringés megindulásakor, rendszerint tavasszal a szőlő legkülönbözőbb részeibe sodródhatnak. A vessző parányi repedésein át kilépnek az edénynyalábokból, a kéregszövetbe jutnak és abban másodlagos tumorok képződését indukálják. A kórokozónak a szövetekben történő terjedését igazolja, hogy a szőlő könnyezési nedvéből a baktérium kimutatható. A kórokozó belső terjedése súlyos problémákat vet fel, többek között a kórokozó látens, tünetmentes terjedésének a lehetőségét a szaporítóanyaggal, továbbá késői metszés esetén a könnyezési nedvvel történő terjesztés lehetőségét is.

Természetesen a vesszőn található tumorok nemcsak áttételesek, hanem sebek jelenléte esetén külső fertőzések eredményei is lehetnek. A baktérium optimális hőmérsékleti igénye 25–28 °C. A téli fagy okozta vesszőfelrepedések, a kora tavaszi hirtelen felmelegedés, a nedvkeringés gyors megindulása a betegségre hajlamosító tényezők.

Védekezés. A szőlő vesszőgolyva elleni védelme a prevencióra épül. A beteg növények gyógyítása a golyva lemetszésével a kórokozó szisztémikus előfordulása miatt általában eredménytelen. A mikroszaporítással előállított növények a betegségtől mentesek. A szőlő szaporítóanyag rendszerint a gyökereztetés során a friss metszlapokon és sebeken át fertőződik. A szőlődugványok gyökereztetés alatti fertőződésének különösen nagy a lehetősége.

Szaporítóanyagot csak a betegségtől mentes ültetvényből szabad szedni. Az oltványokat és a dugványokat gőzzel fertőtlenített, vagy friss közegben gyökereztessük. A steril közegben végzett gyökereztetés sem zárja ki, hogy az esetleg behurcolt beteg szaporítóanyagról a kórokozó szétterjedjen. Ennek megakadályozására a gyökereztetést egyedenként, zárt fóliazacskóban is végezhetjük, így csaknem betegségmentes szaporítóanyag állítható elő.

Ültetvényben a betegséget a metszés során a szőlő könnyezési nedvével terjeszthetjük el. Ennek megakadályozására a szőlőt 7 °C alatti hőmérsékleten, a nedvkeringés megindulása előtt kell megmetszeni.

A bőséges nitrogénadagolás az agrobaktériumos vesszőgolyva kialakulását elősegítheti, emiatt kerüljük.

Gombás betegségek

Szőlőperonoszpóra

Jelentőség. A betegséget 1837-ben Észak-Amerikában írták le először. Innen szőlővesszők közé került levelekkel hurcolták be Európába. Franciaországban 1878-ban észlelték a betegséget először. 1880-ban Meggyesen tűnik fel és a filoxéra által sanyargatott szőlőinkben rohamosan terjed. 1882-ben már Pest és Tolna megyében, valamint a Balaton vidékén is károsodtak a szőlők. 1890-92 között olyan súlyos járvány pusztított, hogy a bortermés a negyedére csökkent.

A szőlőperonoszpóra ma már általánosan elterjedt a világ szőlőültetvényeiben, és a szőlő legjelentősebb betegségévé vált. A betegség nyomán 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat, ezért a betegség elleni rendszeres védelem nélkül ma már nem lehetséges gazdaságos és biztonságos szőlőtermesztés.

Gazdanövény. A szőlőperonoszpóra a Vitaceae család fajain fordul elő. A Cissus, a Parthenocissus és a Rhoeocissus fajok csaknem ellenállóak. A Vitis fajok közül az amerikai és az ázsiai fajok rezisztenciája nagyfokú. Néhány direkt termő fajtánk, mint pl. az Othello ellenállósága is kiváló, csak járványveszélyes évjáratokban károsodik, akkor sem súlyosan. A Vitis vinifera fajtái a peronoszpórára nagyon fogékonyak, bár a fajták között fogékonyságbeli különbségek vannak. A csemegeszőlő fajták a borszőlőknél általában fogékonyabbak. Újabban a Vitis vinifera fajták ellenálló amerikai, illetve ázsiai fajtákkal történt keresztezésével sikerült peronoszpórára kevésbé fogékony fajtákat is előállítani pl. Bianca, Zalagyöngye.

Tünet. A fiatal leveleken kör alakú sárgászöld foltok láthatók. A fény felé tartott leveleken a foltok olajfoltszerűnek látszanak. A levél fonákán a foltokon fehér színű kivirágzás, sporangiumtartó gyep fejlődik. A foltokban a levélszövet rohamosan megbarnul és elszárad. A vegetáció második felében az idősebb leveleken a sárgászöld olajfoltok lényegesen kisebbek, erek által határoltak, szegletesek. (125. ábra). A sporangiumtartó gyep is e kis foltokon található. A foltok elhalása után a levél jellegzetesen mozaikos kinézetű. A beteg levelek súlyos károsodás esetén lehullanak.

125. ábra - Szőlőperonoszpóra. Olajfoltok (a) és szegletes levélfoltok (b)

kepek/125abra.png


A kacs is fertőződhet, sárgászölddé válik, majd a sporangiumtartók megjelenése után megbarnul, elszárad.

A fürt afürtvirágzat megjelenésétől kezdve egészen a borsómag nagyságú bogyók kifejlődéséig hasonló tünetekkel betegszik meg. A fürtkocsány, a fiatal bogyók sárgászöld színűvé válnak, és felületükön dús fehér sporangiumtartó gyep képződik. A fürtkocsány és a bogyók elszáradnak.

A bogyók később már egyedileg betegszenek meg, a kocsánykorona felől töppedni kezdenek, szürke, majd barna vagy lilásbarna színűekké válnak, teljesen összetöppednek és megszáradnak. Felületükön rendszerint már nem fejlődik sporangiumtartó gyep. A töppedő bogyók belső szövetei már a betegség első szakaszában megbarnulnak.

Kórokozó. Plasmopara viticola (Berk. et Curt.) Berl. et de Toni

Oospórás gomba.

A betegség lefolyása. A legjelentősebb fertőzési forrást a szőlő talajon fekvő áttelelt beteg levélmaradványai jelentik. Ezekben a gomba oospórái telelnek át. Számottevő fertőzési forrásnak kell tekinteni a júniusi monszun esőkkel a délvidékről elsodródó sporangiumok tömegét is. A levelekben áttelelő oospórák a hideget jól tűrik, mínusz 15–20 °C hőmérsékleten sem károsodnak. Az oospórák tavasszal akkor indulnak fejlődésnek, ha a napi középhőmérséklet eléri a 10–13 °C-ot, és az éjszakai hőmérséklet sem csökken több napon át 10–11 °C alá, továbbá egy vagy két napon belül legalább 10 mm csapadék hullik. A csírázó oospórák ekkor rövid nyélen feltűnően nagy, ún. makrosporangiumot képeznek, és ezekben 35–40 sporangiospóra fejlődik. A mozgó sporangiospórák a vízcseppben kirajzanak, és az esőcseppekkel a talaj felszínéhez közeleső levelekre csapódnak fel. A sporangiospórák csíratömlőt fejlesztenek, és a sztómán át a levél szövetébe hatolnak. A gomba micéliuma a sejtközötti járatokban gyorsan halad tovább, a sejtekben hausztóriumokat fejlesztve. A károsított sejtek klorofillja elbomlik, és a levélen kifejlődnek a sárgászöld olajfoltok. A levél fonákán 1–2 napon belül a sztómákon keresztül fehér sporangiumtartók törnek a felszínre, gyepet alkotva. A sporangiumok 3–20 napig életképesek, és csak akkor indulnak fejlődésnek, ha ezen időszakon belül eső esik. Ilyenkor az esőcseppben, optimális viszonyok között alig egy óra alatt 4–6 körte alakú, kettős csillangójú, mozgó sporangiospórát hoznak létre. Egy-két óráig tartó levélnedvesség tehát elegendő lehet a fertőzéshez. A sporangiospórák behatolásmódja az oospórából származókéval megegyezik. A sporangiospórák kifejlődéséhez és behatolásához a vegetáció alatt 3–5 mm csapadék, vagy éjjelente kialakuló dús harmatképződés is elegendő.

A kórokozó behatolása a növénybe, mint tudjuk, a sztómán keresztül megy végbe. A levél fonákán csaknem ezerszer több a sztómák száma, mint a levél színén, ezért a levél leginkább a fonáka felől fertőződik. A fiatal bogyókon még sok sztóma található, de az idősebb bogyók felületén számuk fokozatosan csökken. Ezzel magyarázható a fiatal bogyók súlyos fertőződése, és a sztómákon előtörő sporangiumtartó gyep megjelenése. Az idős bogyók már a kocsánykorona sztómáin keresztül fertőződnek meg, emiatt a kocsány felől töppednek össze, és felületükön sporangiumtartók nem fejlődnek.

A szőlőperonoszpóra lappangási ideje, azaz a sporangiospórával történő fertőzéstől az olajfoltok megjelenéséig eltelő időszak, elsősorban a léghőmérséklet függvénye. A léghőmérséklet és a lappangási időszak összefüggését Istvánffi és Pálinkás (1913), valamint Sántha (1934) közleményei alapján foglaljuk össze (9.táblázat).

9. táblázat - A szőlőperonoszpóra lappangási idejének alakulása különböző hőmérsékleteken

Napi középhőmérséklet °C

Lappangási idő/nap

A naptári időpont

átlagos időjárás esetén

levélen

fürtön

10–13

15–18

15–18

május közepén

14

12–15

12–15

május végén

15

11–13

11–13

június elején

16

9–11

9–11

június közepén

17

6–7

11–13

június végén

18–19

5–6

13–15

júliusban és augusztusban

20–25

3–4

14–18

júliusban és augusztusban


A lappangási idő, a gomba számára optimális 20–25 °C közötti hőmérsékleten a legrövidebb, mindössze 3–4 nap. Előfordulhat tehát olyan időszak, elsősorban július–augusztus hónapban, amikor a fertőzési veszély észlelésétől számított 3 nap alatt kell az állományt lepermetezni, hogy a bekövetkezett fertőzés nyomán kialakuló sporangiumok már a növényvédő szerrel mérgezett felületre kerüljenek. Ezt a védekezési kapacitás meghatározásakor figyelembe kell venni.

Az oospórák a vegetáció vége felé fertőződő, idősebb, levelek szegletes foltjaiban képződnek. Már az élő levélben fejlődésnek indulnak, de teljes kifejlődésük a talajra hullott levelekben történik. A levélerek által határolt szegletes foltokban, elszigetelt csoportokban mm2-nyi levélterületen akár több száz oospóra is kifejlődhet. Az oospórák rendszerint a levél szivacsos parenhímaszövetében vannak, a gomba áttelelését biztosítják, fennmaradásukra a csapadékos idő a kedvező. Az áttelelő levelek huzamosabb ideig tartó kiszáradása az oospórák elhalását eredményezi.

A szőlőperonoszpóra várható megjelenését a hőmérsékleti és csapadékadatok mérésével előre jelezhetjük. Mint már szó volt róla, az oospórás fertőzéshez a vegetáció elején 10–13 °C-os napi középhőmérséklet és legalább 10 mm csapadék, a vegetáció további időszakában a sporangiospórás fertőzéshez 3–5 mm csapadék szükséges. Csapadék esetén a napi középhőmérséklet ismeretében az Istvánffi és Pálinkás nyomán készült inkubációs táblázatból (vö. 9. táblázat)meghatározhatjuk az olajfoltok várható megjelenésének idejét. Eddig az időpontig kell a szőlőt lepermetezni, mert az olajfoltok megjelenését követő napon már a sporangiumok megjelenésére kell számítani, és nagyon fontos, hogy a kiszabaduló sporangiospórák okozta fertőzést megakadályozzuk. Az előrejelzést hőmérővel és esőmérővel felszerelt előrejelző állomások végzik. Fontos, hogy az előrejelző állomások helyének és számának meghatározása a területi adottságok figyelembevételével történjen, mert az előrejelzés csak a megfigyelési hely viszonyaival azonos körülmények között használható fel eredményesen. A mikroklimatikus különbözőségek miatt a szőlőgazdaságok a körzeti előrejelzést figyelemfelkeltő tájékoztatásként veszik, és a járványveszélyes területeiken végzett megfigyeléseikkel módosítva használják fel.

A szőlőperonoszpóra járványveszély akkor alakul ki, ha esős május–júniust hűvös, borult, gyakori esőzésekkel teli nyár követi. Ilyenkor 4–5 naponként új sporangiospóra-generációk fejlődnek ki és a 20 nap alatt kifejlődő 4–5 generáció már súlyos járványt okozhat.

Védekezés. A peronoszpóra áttelelésének megakadályozására a szőlő lombját a talajba kell forgatni. A talajba forgatás nehezen végezhető el tökéletesen, mert a szőlő lombhullása folyamatos és az őszi szelek az ültetvényből a levélzet zömét kiseprik, széjjelhordják. A szőlőt szélirányú sorokba kell telepíteni, és az ültetvényt gyommentesen kell tartani. Kerülni kell a mélyfekvésű, ködös, párás területen történő telepítést, azért mert az ilyen terület a peronoszpóra-járványok kiinduló góca lehet. A telepítést, a művelésmódot úgy kell kialakítani, hogy bőséges esőzés esetén is a növényvédő gépek számára biztonságosan használható utak maradjanak, és lehetővé váljék a 3–4 napos legrövidebb permetezési forduló betartása.

A szőlőperonoszpóra elleni védelem a kémiai védekezésen alapszik. Csapadékos, járványveszélyes időszakban a szőlőt 10–12, száraz időjárás esetén 5–7 alkalommal kell kezelni. Ezenkívül járványveszély esetére 1–2 fürtporozásra is fel kell készülni. Csapadékos években a peronoszpóra elleni védelem adja a szőlő növényvédelmének gerincét, ilyenkor május közepétől augusztus végéig folyamatosan védekezni kell a betegség ellen (10. táblázat).

Az első védekezést az oospórából történő fertőzés megindulásakor általában május közepén, az előrejelzés alapján kezdjük meg, a szőlő ekkor kb. 20–25 cm hosszúságú hajtásállapotban van. Legnagyobb a veszélyhelyzet a virágzás és a fürtzáródás közötti időszakban. Az augusztusi, a bogyózsendülés kezdetekor végzendő kezelés a késői levélfertőzés kialakulását, az oospóraképződés megakadályozását szolgálja.

Védekezésre kontakt és szisztémikus hatóanyagú fungicideket használhatunk. A kontakt hatóanyagúak a felületen fejtik ki hatásukat, használatuk esetén a teljes növényvédőszer-borítottság elérése a cél. A szisztémikus hatóanyagúak a növénybe felszívódva fejtik ki hatásukat. Alkalmasak a már megfertőzött növényrészek gyógyítására, hatástartalmuk a kontakt hatóanyagoknál lényegesen hosszabb, és hatásukat a felszívódás utáni esőzés sem befolyásolja. Szakszerűtlen felhasználásuk esetén viszont növényvédőszer-rezisztencia alakulhat ki, emiatt kontakt hatóanyagokkal kombináltan kerülnek forgalmazásra. A peronoszpóra elleni szisztémikus hatóanyagok bevezetése a védekezés biztonságát növelte, és lehetővé tette a védekezések számának csökkentését még járványveszély esetén is. Újabban az integrált termesztési rendszerekben használatukat korlátozzák.

10. táblázat - A szőlőperonoszpóra elleni védekezési program (Lehoczky, 1967 nyomán)

Fenológiai szakasz

(naptári időpont)

Védekezések száma

lombvédelem

fürtvédelem

Virágzás előtt

(május 15 – június 5-ig)

1 – (2) – (3)

 

Virágzás alatt

(június 5 – június 20-ig)

1 – (2)

1 – (2)

Virágzás után

(június 20 – július 5-ig)

1 – (2)

 

(július 5 – július 31-ig)

(augusztus 1–25-ig)

1 – (2) – (3)

1 – (2)


A kontakt hatóanyagú fungicidek közül védekezésre a cineb, a ditianon, a fluazinam, a folpet, a kaptán, a klórtalonil, a mankoceb, a metirám, a propineb, a rézhidroxid, a rézoxiklorid és a rézszulfát hatóanyagúak használhatók. Ezek a szőlőperonoszpóra ellen kiváló hatásúak, jelentős a szerepük a fürt védelmében. Használatukat e fungicidek biológiai mellékhatása is befolyásolja.

A vegetáció első felében, amikor a védekezések a lombfelület gyors növekedése miatt gyakrabban követik egymást, a rövidebb hatástartamú, de a lombfejlődést és közvetve a termés növelését elősegítő cineb, mankoceb vagy propineb hatóanyagokkal végzett kezelések előnyösek.

A vegetáció közepétől, elsősorban hegyvidéki szőlőkben, a kaptán, a folpet és a klórtalonil, valamint a metirám hatóanyagú fungicidek használata javasolt.

A vegetáció vége felé, augusztus hónapban, amikor a védekezések száma csökken, továbbá bortechnológiai okok miatt is a hosszú hatástartamú rézhidroxid,rézoxiklorid hatóanyagok, illetve ezek kombinációi használhatók. A réz régóta (Millardet és Gayon 1885) megbízható hatóanyaga a szőlővédelemnek. A rézionok azonban nemcsak a peronoszpóra sporangiospóráit, hanem a szőlő szöveteit is mérgezik. A réz hatóanyaggal kezelt szőlő életfolyamatai mintegy 3 napig blokkolódhatnak, ún. rézsokk alakulhat ki. Többszöri rezes permetezés a szőlő fejlődését késleltetheti. Közismert a réz használatából eredő bőrszövetelhalás, az ún. perzselés is. A réz hatóanyag-tartalmú fungicideket emiatt a vegetáció második felében használhatjuk károsodás nélkül. Egyes fajták, főként a csemegeszőlő-fajták a réz hatóanyagtól súlyosan perzselődhetnek, ezért ezeket egész évben rézmentes fungicidekkel kezeljük.

A szisztémikus hatóanyagú fungicidek használata a vegetáció elején, a virágzás körüli, járványveszélyes időszakban indokolt. Ezeket váltakozva, 2–3 alkalommal, ún. szisztémikus blokk kezelésben használjuk. A szisztémikus, szőlőperonoszpóra elleni hatóanyagok a fejlődő fürt védelmére kevésbé alkalmasak.

A szisztémikus hatóanyagú fungicidek közül védekezésre az azoxistrobin, a benalaxil, a cimoxanil, a dimetomorf, az efozit-Al, az iprovalikarb, a metalaxil és az oxadixil hatóanyagúakat használjuk. Ezeket kontakt hatóanyagokkal kombinálva forgalmazzák.

Szőlőlisztharmat

Jelentőség. Európában, 1847-ben Angliában figyelték meg a betegséget először. Fertőzött szaporítóanyaggal hamarosan széthurcolták egész Európába. Hazánkba a XIX. század derekán kerülhetett a betegség, de csak a századforduló vége felé jegyeztek fel jelentősebb károkat. Az utóbbi időben, a szárazabb évjáratokban súlyos kártételek alakultak ki.

Tartósan meleg, párás időben 80–100%-os fürtkár is keletkezhet.

Gazdanövény. A betegség a Cissus, a Parthenocissus és a Vitis fajokon fordul elő. A termesztett szőlőfajtáinkon a betegség előfordul, de a fajták fogékonysága között kisebb eltérések vannak. Az amerikai fajok kevésbé fogékonyak, ezeken csak ősszel tapasztalható erősebb fertőzés.

Tünet. A betegség tüneteit a szőlő valamennyi zöld részén megfigyelhetjük.

A levél színén kezdetben alig észrevehető sárgászöld elszíneződésű foltok jelennek meg, felületükön leheletfinom bevonat látható. Néhány fajtánál a kezdeti folt nekrotizálódik. Később a levél felületén már erőteljesebb szürkésfehér micéliumbevonat fejlődik, amely fokozatosan a levél fonákára is ránő, és a levélen fekete kleisztotéciumok is képződnek. A levéllemez meggörbül és a levél elszárad, majd lehullik.

A hajtáson a rügyfakadást követően szabad szemmel alig észrevehető lisztes bevonat van. Később az idősebb hajtásokon már jól látható a pókhálószerű, szürkésfehér micéliumbevonat, amely alatt a bőrszövet hálózatosan vagy foltszerűen megbarnul, majd elfeketedik. Az elszíneződött részek rojtos szegélyűek, közepükön a fejlődő kéregszövet finoman berepedezik.

Az egyéves vessző felületén még látható a zöld hajtáskorban lezajlott betegség nyoma, barnásvörös, összefüggő vagy hálózatos elszíneződések formájában (126. ábra). Ez azért hangsúlyos, mert a vesszők téli bonitálása alapján a betegség előző évi elterjedtségére és a következő évben várható mértékére is következtethetünk.

126. ábra - A szőlőlisztharmat következtében elszíneződött vessző (a) és felrepedt, ún. sérves bogyó (b)

kepek/126abra.png


A fürtön a leggyakoribb a betegség, amelynek tünete a bogyókon a virágzástól egészen a szüretig megjelenhet. A zöld bogyókon lisztes micéliumbevonat képződhet, és a zöld bogyók felületén barna színű parásodás indul meg. A megkeményedő bogyóhéjat a növekedő bogyó felszakítja, a bogyó felreped. A fejlettebb bogyók repedésein keresztül gyakran kifolyik a bogyóhús, és a magvak is láthatóvá válnak (126. ábra). A gyakorlat ezeket sérves bogyóknak nevezi. A beteg bogyók belseje mindig egészséges, haragoszöld. A zsendülő bogyók felületén a szürkésfehér micéliumbevonatban gyakran kleisztotéciumok tömegét is megfigyelhetjük. A bogyók felrepedése ekkor már kevésbé drasztikus, azonban rendszerint a bogyó beszáradásával vagy nedves időben, rothadásával jár. A fürtkár járványos években 100%-os is lehet.

Kórokozó. Uncinula necator (Schw.) Burr.

Kleisztotéciumos gomba. Konídiumtartója oidium típusú.

A betegség lefolyása. A lisztharmat fő fertőzési forrása a beteg rügy, ritkábban a levélen áttelelő kleisztotécium.

A rügyben a gomba micéliuma telel, amely csak huzamosabb időn át tartó –15 °C alatti hőmérsékleten károsodik. A beteg rügyekből a fejlődő hajtások felületére nő a gomba. Ezek a a hajtások az ún. primer vagy elsődlegesen fertőzött hajtások, amelyeken tömegesen képződnek konídiumok. Ezekkel fertőzi a gomba az egészséges hajtásokat, ezek a szekunder vagy másodlagosan fertőzött hajtások.

A kleisztotéciumokkal történő áttelelés kis jelentőségű. Egyrészt azért, mert nálunk évente nagyon változó mennyiségben képződnek másrészt gyakran nem fertőzőképesek. A kleisztotéciummal történő átteleléskor az aszkospórák fertőzik a fiatal leveleket. A kleisztotéciumos áttelelés a rügyben való áttelelésre alapozott védelmet nem módosítja.

A szőlőlisztharmat a vegetáció során a légáramlással tovarepülő konídiumokkal terjed. A konídiumok csírázása 15–27 °C hőmérsékleten és 96% relatív páratartalomban optimális, ekkor néhány óra alatt csíráznak, és 5–6 nap múlva már újabb konídiumláncok fejlődhetnek.

Járványok keletkezéséhez a párás meleg időjárás a kedvező, esős, csapadékos időjárás a betegség számára kedvezőtlen. Ezzel magyarázható, hogy a lisztharmat okozta járvány idején a peronoszpóra, peronoszpórás években pedig a lisztharmat kártétele a kevésbé jelentős.

Védekezés. A szőlőlisztharmat elleni védekezés alapja a megelőzés. Könnyíti a védekezés végrehajtását, hogy a szőlőperonoszpóra elleni hatásos fungicidek keverhetők és együttesen kijuttathatók a szőlőlisztharmat ellen használt fungicidekkel.

Járványveszély esetén, ha az előző évben jelentős lisztharmatkár mutatkozott, és a tél is enyhe volt, különösen szálvesszős művelés esetén, már kisleveles állapotban, április végén, május elején permetezni kell dinokap hatóanyagú fungicid emelt töménységű oldatával.

Általában az első szőlőlisztharmat elleni permetezést 20–25 cm-es hajtásállapotban kell elvégezni, és ez rendszerint egybeesik a peronoszpóra elleni első védekezéssel. A további védekezések időpontjai is azonosak a szőlőperonoszpóra elleni védekezés időpontjaival. Fontos védekezési elv azonban, hogy a szőlőlisztharmat elleni kezelések között 14–16 napnál hosszabb idő nem telhet el, ezért száraz, meleg időben, amikor a szőlőperonoszpóra ellen riktábban védekezünk, a szőlőlisztharmat ellen külön is védekeznünk kell. Csapadékos, nedves időjárás esetén viszont a szőlőlisztharmat járványveszélye kisebb, elegendő, ha minden második szőlőperonoszpóra elleni védekezéskor adagolunk a permetléhez szőlőlisztharmat ellen hatékony fungicidet.

A lisztharmat ellen kontakt és szisztémikus hatóanyagú fungicidekkel védekezhetünk. Kontakt hatóanyagok a dinokap és a kén. Szisztémikus hatóanyagok az azoxistrobin, a bromukonazol, a ciprokonazol, a dinikonazol, a fenarimol, a fluquinkonazol, a fluzilazol, a hexakonazol, a krezoxim-metil, a miklobutanil, a nuarimol, a penkonazol, a spiroxamin, a triadimefon, a triflumizol. A lisztharmat elleni permetléhez nedvesítő szert is kell adni.

A fürtök védelmére fürtporozást is végezhetünk, ehhez kén hatóanyagú porozószereket használhatunk.

A kén hatóanyag 12–25 °C közötti hőmérsékleti határok között hatékony, alacsony hőmérsékleten alig hat, míg magasabb hőmérsékleten perzsel. Egyes csemege-, néhány kék bogyójú borszőlő és direkt termő fajtákon (pl. Othello) a kén hatóanyag perzselést okozhat, ezeket kénmentes technológiával védjük a lisztharmat ellen. A borszőlőfajtákat szüret előtt 3–4 héttel kezelhetjük utoljára kénnel, bortechnológiai okok miatt. Késői kezelés esetén a kénmaradványoktól a bor kénhidrogénes, záptojás szagú lesz.

A szőlőlisztharmat-járványok rendszerint súlyos atkakártétellel párosulnak, ezért a lisztharmat ellen javasolt kén és dinokap hatóanyagú fungicidek atkagyérítő hatását külön ki kell emelni.

A szőlő guignardiás feketerothadása

Jelentőség. A betegség Észak-Amerikában őshonos. Már 1848-ban leírták. Európában 1885-ben. Franciaországban jelent meg először. Linhart és Mezey (1885) a szőlőbetegségeket tárgyalva részletesen bemutatják, de Magyarországon csak 1999-ben, Kecskemét környékén találták meg először. Később más hazai szőlővidékeken is megfigyelték.

Kártétele főleg a szőlőbogyók rothadása miatt jelentős. A zöld növényrészek károsodása jelentéktelen, a szőlő fás részein a betegség nem fordul elő.

Gazdanövény. A Vitis és Parthenocissus fajokon fordul elő. Az európai V. vinifera fogékony, az amerikai fajok közül a V. arizonica, a V. californica és a V. labrusca kevésbé fogékonyak, a V. candidans, a V. cordifolia, a V. riparia és a V. rupestris csaknem ellenállóak. A P. quinquefolia és a P. tricuspidata fajokon kártétele nem jelentős.

Tünet. A szőlő különböző részein láthatók tünetek, ilyenek a levél, a hajtás és a fürt.

A levélen apró, barnásvörös, kerekded vagy kissé szegletes foltok vannak, szegélyük sötétebb. A foltok szélén a levél színén fekete, olykor koncentrikus körívekben elhelyezkedő piknídiumok fejlődnek, amelyek nedvesség hatására bőséges piknokonídium-masszát ürítenek. Egy levélen sok folt képződhet. Ritkán a levélnyélen is láthatók foltok.

A hajtáson a foltok sötétebb színűek, hosszúkásak, kissé besüppedők, rajtuk a bőrszövet szakadozott. A felületükön itt is piknídiumok láthatók. A kacson is lehetnek foltok.

A fürt teljes egészében ritkán fertőződik. A bogyókon elszórtan fordul elő a rothadás, és ezeken mindig különböző tünetstádiumok láthatók. Rendszerint a bogyófejlődés második felében a bogyókon fakó színű foltok jelennek meg, majd rövid idő alatt a bogyó megbarnul, ráncosodik és megfeketedve összetöpped. Az összeszáradt bogyók felületén fekete piknídiumok fejlődnek. A magon nincs piknídium (vö. koniellás fakórothadás). Csapadékos, meleg időben a fürtökön tömeges bogyóelhalás alakulhat ki. A fürtkocsányon apró foltok vannak.

Kórokozó. Guignardia bidwellii (Ellis) Fiala et Ravaz

Pszeudotéciumos gomba.

Piknídiumos alakja: Phyllosticta ampelicida (Engelm.) van der Aa

A betegség lefolyása. Az elsődleges fertőzési források a foltokban, a növénymaradványokban, a töppedt bogyókon áttelelő pszeudotéciumok és piknídiumok, ritkán a foltokban áttelelő micéliumsztróma. Az aszkospórák és a piknokonídiumok tavasszal a fiatal hajtások megjelenésekor szóródnak széjjel. Csírázásukhoz és a behatoláshoz legalább 6 óra levél- vagy bogyónedvesség kell. A gomba hőoptimuma 25–27 °C. Az inkubációs idő a levélen 8–25, a bogyón 1–2 nap. A vegetációban több piknídium-generáció alakul ki, és a betegség szétterjedésében a vízcseppekkel szétszóródó piknokonídiumok szerepe jelentős. Szellőzetlen, nedves, meleg körülmények esetén nagy a járványveszély. A betegségre csak a növekedő levelek és bogyók fogékonyak.

Védekezés. A termesztési higiéné betartása alapvető jelentőségű. Az ültetvény szellős kialakítása, a zöldmunkák időben történő elvégzése is fontos. Metszés után a növénymaradványokat meg kell semmisíteni.

Kémiai védekezés az erőteljes hajtásnövekedés megindulásakor, virágzás előtt, a virágzás után, majd ezt követően 10–14 nap múlva javasolt. Az intenzív növekedési időszakban szisztémikus, a bogyók védelmére kontakt hatóanyagú szereket használhatunk. A kezelések a lisztharmat és a peronoszpóra elleni védekezéssel egybeeshetnek. Ilyenkor a hatóanyagot a feketerothadás elleni védelem követelményeinek figyelembevételével választjuk meg.

Permetezésre a szisztémikus hatású azoxistrobin, cimoxanil, fenarimol, fluzilazol, hexakonazol, metalaxil, miklobutanil és triadimefon hatóanyagú szereket használhatjuk. A növekedő bogyók védelmére a szőlőperonoszpóra elleni kontakt hatóanyagú szerek alkalmasak.

A szőlő eutípás tőkeelhalása

Jelentőség. A betegséget 1957-ben Ausztráliában figyelték meg a szőlőn. Magyarországon 1979-ben közlik a betegség előfordulását, de feltételezhető, hogy már régóta megtelepedett, nem újabban behurcolt betegség. A betegség a tőke részleges vagy teljes, lassan bekövetkező elhalását okozva nehezíti a termőterületek kialakítását, és emiatt súlyos terméskiesés keletkezhet. Megfigyelések szerint a beteg ültetvények tőkéi 4–85%-ban voltak fertőzöttek.

Gazdanövény. A kajszin és a szőlőn fordul elő. Szaprofita módon a dió, a mandula és az alma fás részein is megfigyelték. A szőlőfajták közül a Chardonnay, a Chasselas, a Csiri-csuri, a Furmint, a Kocsis Irma, a Leányka, az Olaszrizling, az Ottonel muskotály, a Rizlingszilváni, a Szőlőskertek királynője és a Zöldszilváni magas művelésű tőkéin fordult elő.

Tünet. A fás részeken a sebzések körül fokozatosan hosszirányban nagyobbodó, zónált, rákos jellegű sebek alakulnak ki. A törzs vagy a kordonkar a beteg foltnál hosszirányban belapul. A beteg részt kettévágva a kéregtől a farészig terjedő barnulás, szövetelhalás látható (127. ábra). A tápanyagszállítás menete károsodik, emiatt a beteg fás részen fejlődő hajtások rövidülnek, jellegzetes cikcakkos kinézetűek. Leveleik sárgulnak, szövetük vékony, gyakran merev, rajtuk rosszul kötődő kis fürtök nőnek, vagy a hajtás terméketlen. A betegség végső szakaszában a hajtások hónaljhajtásai is kihajtanak, majd lombjukat vesztve fokozatosan visszaszáradnak és bekövetkezik a tőke részleges vagy teljés elhalása. A sebeken fő szimptómaként fekete pontszerű peritéciumok és piknídiumok figyelhetők meg. A piknídiumok szájnyílásánál olykor sárgás, kaccsá merevedő, száraz piknokonídium-massza is látható.

127. ábra - A szőlő eutípás tőkeelhalása. Kordonkar-laposodás (a) és szövetelhalás (b)

kepek/127abra.png


Kórokozó. Eutypa lata (Pers et Fr.) Tul.

Peritéciumos gomba. A peritéciumok sztrómában képződnek.

Piknídiumos alakja: Libertella blepharis Smith.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a tőkék beteg részei, valamint a levágott nyesedék. A fás részeken a peritécium telel át. A gomba piknídiumos alakja steril, ezért csak aszkospórás fertőzés lehetséges. Az aszkospórák a tőke föld feletti fás részeit sebeken át fertőzik meg. A fertőzést követően több évig tartó látens, tünetmentes szakasz következik, amely során a gomba a faszövetben halad előre, majd a kambium és a háncsszövetbe hatol. Ezt követően jelennek meg a betegség első, külső tünetei.

Az aszkospórák kiszóródása az egész vegetációban folyamatos. Öntözött, jó vízgazdálkodású szőlőkben a betegség kifejlődése lassúbb.

Védekezés. Az ültetvényekből az elhalt fás részeket, tőkéket el kell távolítani és összehordva el kell égetni. A tőkék késő őszi vagy megkésett tavaszi metszését kerülni kell. A kordonkaron ejtett sebzéseket sebkezelő szerrel, vagy benomil hatóanyagú fungicid 2,5%-os oldatával kell beecsetelni. A kordonkar kialakítását úgy végezzük, hogy minél kevesebb seb keletkezzék a kordonkaron. Fiatal ültetvényekben a betegség megelőzésére a szüret, a lombhullás után a fás részek átitatására 1,5%-os rézoxiklorid hatóanyagú készítménnyel kell permetezni. Kora tavasszal a megmetszett szőlőt a sebek lezárására 2%-os rézszulfát hatóanyaggal kezeljük.

A szőlő rozelliniás gyökérbetegsége

A szőlőtőkék gócokban pusztulnak. A legbetegebb tőkék a gócok közepén láthatók. A hajtások gyengén fejlődnek, a levelek kisebbek. A betegség lassú lefolyású, a tüneteket mutató tőkék 4–5 évig is továbbélnek. A gyökérzeten fehér gombafonal-bevonat látható. Kórokozója a Rosellinia necatrix (Hart.) Berl. Lásd még: Az alma rozelliniás gyökérbetegségét.

A szőlő pszeudopezikulás orbánca

Jelentőség. A betegséget 1868-ban Franciaországban figyelték meg először, de fertőző jellegét Müller–Thurgau (1903) csak később tisztázta. A Magyarországgal szomszédos országokban a betegség mindenütt megtalálható. Hazánkban a hegyvidéki szőlőkben fordul elő, a síkvidéki szőlők viszont mentesek a betegségtől. Egyes körzetekben súlyos károkat okozhat, de a peronoszpórához vagy a lisztharmathoz hasonló országos méretű járványt nem képes előidézni.

Járványveszélyes időszakban a levelek 50–80%-a is elpusztulhat és lehullhat, emiatt a termés mennyisége és minősége, valamint az anyatelepek vesszőhozama és az alanyvesszők minősége csökken. A vesszők beérése és a fagytűrése rossz.

Gazdanövény. Elsősorban a Vitis és a Parthenocissus nemzetségek fajairól, de több lombos fáról és cserjéről is kimutatták. Több szerző feltételezi, hogy az alföldi szőlők mentességének a lombos fák tömegének hiánya az oka. A Vitis vinifera termesztett fajtái közül egyesek, így az Ezeréves Magyarország emléke, a Chasselas, az Ezerjó, a Fehér és Kék burgundi, az Izbégi Piroska, a Rizlingszilváni, a Piros veltelini különösen fogékonyak. Számos direkttermő fajta és több amerikai alanyfaj is fogékony.

Tünet. A betegség tünetei csak a levélen fordulnak elő. Kezdetben, a leveleket áteső fényben nézve a mellékerek barnulása észlelhető. Hamarosan a barnuló erek közötti levélszövetrészek sárgulni kezdenek, majd megbarnulnak, egyes fajták esetében megvörösödnek. A foltok egyre növekednek, és különböző nagyságúak lesznek, jellemzőjük azonban, hogy területüket levélerek határolják. A foltokban a levélszövet gyorsan elhal. A foltokat a fehér fajtákon sárga, a vörös fajtákon vörös szegély határolja. A tőkén levő leveleken a gomba nem fejleszt szaporítóképleteket. A beteg levelek hamarosan lehullanak, a tőke felkopaszodik.

Kórokozó. Pseudopezicula tracheiphila (Müll.–Thurg.) Korf et Zhuang.

Tál alakú apotéciumot képző gomba. Konídiumos alakja nincs.

A betegség lefolyása. A betegség egyetlen fertőzési forrása az áttelelt beteg levél, amelyen a gomba apotéciumkezdeményei telelnek. Ezekből fejlődnek ki tavasszal a gomba apotéciumai. Az aszkospórák tömeges kiszóródása május–júniusban történik, és a szél segítségével jutnak a levélre, ahol kicsíráznak és a levél bőrszövetét áttörve a levélbe nőnek. A gomba micéliuma hamarosan a levélerekbe hatol, emiatt az erek szállítóképessége csökken, és az érintett levélszövetrész elszárad. A betegség inkubációs ideje 20–30 nap.

Előfordul, hogy tartósan csapadékos időjárás esetén a lehullott beteg leveleken még a vegetációban apotéciumok fejlődnek, és a belőlük kirepülő aszkospórák késő őszi fertőzést okozhatnak. Figyelembe véve azonban, hogy az aszkospórás fertőzés után, az újabb aszkospórák kifejlődéséig 50–55 nap telik el, e késő őszi reinfekciónak csak nagyon hosszú őszökön lehet jelentősége.

A gomba áttelelése során a levelek gyakori kiszáradása, a tavaszi hosszan tartó száraz periódusok az aszkospórák kiszóródásának idejét, vagyis a fő fertőzési időszakot módosíthatják, rendszerint meghosszabbítják. Járványveszély akkor van, ha egymást követő 2–5 év nagyon csapadékos. Száraz évjáratokban a járványok keletkezésének lehetősége minimális.

Védekezés. A kórokozó áttelelésének megakadályozására, a fertőzési forrás csökkentésére az áttelelő leveleket célszerű a talajba forgatni vagy összegyűjtve elégetni. E műveletek azonban csak akkor eredményesek, ha a veszélyeztetett területen mindenhol elvégzik.

A betegség eredményesen elhárítható a vegetációban végrehajtott kémiai védekezéssel. A permetezéseket az aszkospórák kiszóródásának időszakában, május–júniusban kell végrehajtani. A betegség előfordulási körzeteiben az első kezelést 3–5 leveles korban, ún. rövid hajtásállapotban, kb. május elején adjuk. Ezt követően még két kezelés szükséges, 20–25 cm-es hajtásnagyság, majd virágzás előtt, amelyek rendszerint már egybeesnek a szőlőperonoszpóra elleni első és második védekezéssel. A továbbiakban nem kell külön védekezni a betegség ellen, mert az aszkospórák kiszóródásának akár egy-másfél hónapos elhúzódása esetén is a szőlőperonoszpóra elleni védelem a pszeudopezikulás orbánc ellen is védelmet ad. A betegség ellen a mankoceb és a propineb hatóanyagú fungicidek kiváló hatásúak, ezekhez hatásfokozás céljából elemi kén hatóanyagú fungicidet is adhatunk.

Mint említettük, egyes években, rendkívüli időjárás esetén az aszkospórák kiszóródása eltolódhat, és ilyenkor a védelem nélkül álló anyatelepeken június végén, júliusban súlyos levélkárok keletkezhetnek. Ebben az esetben az anyatelepeket egy vagy két alkalommal, június második felében és július elején mankoceb vagy propineb hatóanyagú fungiciddel permetezni kell.

A szőlő armillariellás gyökérbetegsége

A betegség erdő közelébe, vagy kivágott erdő helyére telepített szőlőkben jelenik meg. Előfordul, hogy a szőlőben kivágott fa tuskójáról kiindulva támadja meg a szőlő gyökérzetét. Elhanyagolt szőlőkben gyakoribb. A beteg tőkék gyengén fejlődnek, gyökérzetükön sárgásfehér micélium, később fekete színű rizomorfa is látható. A pusztuló és a már elhalt tőkék talajszinten levő részein, a talaj felületén ősszel jelennek meg a gomba hengeres tönkjén ülő, sárgásbarna, szálkás pikkelyekkel borított kalapú termőtestei. Kórokozója az Armillariella mellea (Vahl. ex Fr.) Karst., bazídiumos gomba, amelynek termőteste ehető. A gomba magyar neve: gyűrűs tuskógomba. Polifág, fakultatív parazita faj. Fertőzési forrás az elszáradt szőlőtőke és a gyümölcsfák tönkje és gyökérzete, amelyeken a gomba termőteste, illetve rizomorfája fordul elő. A gomba a levegőben bazídiospórákkal, a talajban rizomorfával terjed. A betegség megelőzésére a fás szárú növények után telepítendő szőlőterületet 4–5 évig pihentetni kell. Ezalatt a terület egyszikű növények termesztésével hasznosítható. A szőlőültetvények elhalt tőkéit gyökérzettel együtt a nyár végéig ki kell termelni. Az elszáradt tőkerészeket le kell vágni. A sebeket sebkezelő szerrel kell kezelni.

A szőlő szeptóriás levélfoltossága

A betegséget Észak-Amerikából hurcolták be Európába. Hazánkban is rendszeresen előfordul, amely főként az amerikai alanyok leveleit károsítja. A Vitis vinifera fajtái kevésbé fogékonyak. A leveleken 0,5–2 mm nagyságú, fokozatosan sötétbarnára színeződő foltok vannak.

A foltokban fekete, pontszerű piknídiumok láthatók. A foltok kitöredezhetnek, a levéllemez elrongyolódik. Kórokozója a Septoria ampelina Berk. et Curt., piknídiumos gomba. A betegség ellen anyatelepeken a nyár közepétől válhat szükségessé a kémiai védelem. Permetezésre a szőlő pszeudopezikulás orbánca ellen javasolt hatóanyagok használhatók.

A szőlő sztereumos tőkeelhalása

A betegség hazai szőlőinkben feltehetően már régóta előfordul, de első szakirodalmi adataink csak 1976 óta említik szőlőkárosítóként. A szőlő sebzéseken keresztül fertőződik. A gomba a szállítószövetben terjed lassan tovább, és a farész korhadását okozza. Kórokozója a Stereum hirsutum (Willd.) Gray. Lásd még: Az őszibarack sztereumos betegségét.

A szőlő fomopsziszos betegsége

Jelentőség. Európában régóta ismert. Magyarországon 1969-ben figyelték meg a betegséget. Szórványosan fordul elő. A beteg fás részek feletti tőkerészek pusztulása a betegség kártétele.

Gazdanövény. A Vitis nemzetség fajain fordul elő. A Vitis vinifera fajták általában fogékonyak.

Tünet. A betegség tüneteit a levélen, a hajtáson, a fürtön és a fás részeken figyelhetjük meg. A levélen apró, 2–4 mm nagyságú, kissé szegletes, zöldessárga udvarú foltok vannak. Nekrotizálódnak, gyakran kitöredeznek. A hajtáson kissé ovális, folyamatosan szétterjedő fekete foltok láthatók. A foltok besüppednek és felszínükön hosszirányú berepedezések keletkeznek. A hajtásokhoz hasonlóan a levélnyélen és a fürtkocsányon is kialakulhat foltosodás. A levél elszárad. A fürtön lévő bogyók sötétbarnára színeződve elrothadnak, összetöppednek. A fás részeken, a vesszőn, a kordonkaron felületi foltszerű elhalások láthatók. A hajtás, vessző és a kordonkar foltjai feletti növényrészek elhervadnak vagy elhalnak. A hervadás a nyár végén következik be. A foltok felületén fekete piknídiumok tömege látható. Ritkán a bogyók felszínén is képződhet piknídium.

Kórokozó. Phomopsis viticola Sacc.

Piknídiumos gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a beteg növény, a lehullott levél és a levágott nyesedék. Az ezeken lévő beteg foltokban a gomba piknídiumai telelnek át. Esős tavasszal, nem sokkal a szőlő fakadását követően a piknokonídiumok szétszóródnak és a szőlőt főleg sebzéseken át, ritkábban a légzőnyílásokon keresztül megfertőzik. A fiatal hajtások és fürtkezdemények különösen fogékonyak. A betegség inkubációs ideje hosszú, mintegy 30 nap. A kórfolyamat lassú lefolyású. A fás részeken több évig elhúzódhat a végső tünetek kialakulása, a beteg részek pusztulása.

Védekezés. A beteg zöld és fás részeket el kell távolítani, ügyelve arra, hogy a piknídiumokkal borított felületek is lemetszésre kerüljenek. A sebzést kiváltó tényezőktől óvjuk a szőlőt. A nagyobb sebzéseket gondosan zárjuk le növényvédő szer (pl. benomil)tartalmú sebkezelő szerrel. A fertőzött nyesedéket égessük el. Lásd még: A szőlő eutípás tőkeelhalása elleni védekezést.

A szőlő koniellás fakórothadása

Jelentőség. A betegséget feltehetően Észak-Amerikából hurcolták be Európába. Első leírása Olaszországból származik 1878-ból. Hazánkban 1891-ben Békéscsaba, Helesfa, Lengyel, Miskolc, Nagymaros szőlőiben okozott először károkat. A koniellás fakórothadás ma már mindenütt előfordul, kártétele azonban nem rendszeres. Elsősorban a nyár második felében léphet fel jégverte szőlőkben. A károsított területeken a kiesés 50–100%-os is lehet. A betegséget mégsem tekintjük súlyosnak, mert a kártétel kis felületeken, lokalizáltan szokott bekövetkezni.

Gazdanövény. A Vitis vinifera, a termesztett szőlő csaknem valamennyi fajtája fogékony. Ezek közül a Chasselas, az Ezerjó, az Oportó és a Piros szlankamenka fogékonyságát lehet kiemelni. Az alanyfajták közül a Vitis riparia és a V.rupestris fogékonyak.

Tünet. A hajtáson a fürtkocsány ízesülésétől, a nódusztól kiinduló egynemű, lilásbarna foltok láthatók. A foltok később ovális alakúak lesznek, hosszuk 4–5, szélességük 2–2,5 cm. A foltok közepe kiszürkül és a foltközépen barnásfekete, pontszerű piknídiumok tömege fejlődik, ezektől a folt érdes tapintású lesz. Ha a folt a hajtást körülöleli, akkor a folt feletti hajtásrész a rajta levő levelekkel és fürtökkel együtt elhal, a levelek leszáradnak, a bogyók lilás vagy fakóbarna elszíneződéssel összetöppednek és elszáradnak. A bogyó egyedileg is fertőződhet. Ilyenkor a bogyók a kocsánykorona felől töppednek, az egészséges és beteg bogyóhéj határán jellegzetes, szivárványszerű csíkozottság is látható. Az összetöppedő bogyó a fajtától függően sárga, fakó, kávé- vagy lilásbarna színű lesz, és csörgő szárazzá válik. A beteg bogyók felületén és a magvakon is barnásfekete piknídiumok fejlődnek.

Gyakori tünet a fürtkocsány foltszerű elhalása is, ilyenkor attól függően, hogy a fürtnyél vagy a fürtkocsány károsodott, részleges vagy teljes fürtpusztulás következik be. A beteg fürtön vagy fürtrészen valamennyi bogyó megbetegszik. A fürtnyél teljes elhalása a bogyók gyors száradását is eredményezheti, ilyenkor a fertőzési helytől távolabbi bogyók fakó színűvé száradnak, de rajtuk nem fejlődnek piknídiumok.

Kórokozó. Coniella diplodiella (Speg.) Petr. et Syd.

Piknídiumos gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a beteg növényi rész, a vessző, az elszáradt fürt. Ezekben a gomba piknídiumai telelnek. Áttelelhetnek az előző évben a talajra, a fás részekre hullott piknokonídiumok is. Ezek rendkívül ellenállóak, akár több éven át is életképesek maradhatnak. A piknokonídiumok sebeken át fertőznek, terjesztésükben a szél és az eső szerepe jelentős. Július elejétől a szüretig a legnagyobb a fertőzés valószínűsége. Általában jégeső vagy súlyos rovarkártétel a betegség előzménye. A betegség inkubációs ideje a gomba optimális hőmérsékletén, 25 °C-on 8 nap. A zsendülő fürtök bogyói a legérzékenyebbek. A fürtnyél fertőződése esetén a gomba a hajtásba vagy a teljes fürtkocsányba nőhet, és ilyenkor keletkezik a legsúlyosabb kár.

Védekezés. A betegség ellen olyan körzetben kell védekezni, ahol rendszeres a jégverés, és a betegség esetenként előfordult.

A jégvert nedves szőlő lombját és fürtjeit porozni, a felszáradt felületű szőlőt permetezni kell, a jégverést követően azonnal, kaptán vagy folpet hatóanyag-tartalmú fungicidek valamelyikével. Csemegeszőlő a szüret előtt 10, borszőlő a szüret előtt 30 nappal kezelhető utoljára, élelmezés-egészségügyi és bortechnológiai okok miatt.

A szőlő botrítiszes betegsége

Jelentőség. A betegség a szőlőültetvényekben rendszeresen jelentkezik, de a kártétel nagysága rendkívül eltérő. A terméskiesés mértékét elsősorban az időjárási tényezők befolyásolják. Meleg, csapadékos időben súlyos járványok fejlődhetnek ki. A betegség következtében a fiatal fürtök 10–30%-a elpusztulhat, és ez 2–15% termésveszteséggel is járhat. Az éredő fürtök 50–60%-a is megbetegedhet, és emiatt 5–20%-os súlyveszteséggel kell számolnunk. A vesszők fertőzöttsége miatt az oltványok 5–10%-a nem ered meg.

Gazdanövény. Az amerikai fajok, a Vitis aestivalis, a V. berlandieri, a V. labrusca, a V. monticola ellenállóak, a V.rupestris fogékony, a V.vinifera nagyon fogékony. A termesztett fajták fogékonysága elsősorban a bogyó bőrszövetének vastagságától, a bőrszövetet borító viaszréteg kémiai összetételétől és a fürt jellegétől függ.

A bogyófelrepedésre hajlamos, és a tömött fürtű fajták a legfogékonyabbak. Az Ezerjó, a Kadarka, a Leányka, a Rajnai rizling és a Rizlingszilváni közismerten fogékonyak. A szőlőn kívül a botrítiszes betegség több mint 100 termesztett növényen is előfordul.

Tünet. A fiatal hajtás fejletlencsúcsi levelein láthatók először a tünetek. A beteg levelek fakóbarnára színeződnek, elhalnak. Később a levélen szabálytalan alakú, barna közepű, sárga szegélyű foltok figyelhetők meg. A hajtás felületén lassan növekvő, a vegetáció végére fakóbarnára színeződő, különböző alakú foltok fejlődnek, és a foltok feletti hajtásrészek gyakran elhalnak. A zöld részek beteg foltjain nedves körülmények között szürkés konídiumtartó gyep fejlődik.

A fürtön már a virágzás körüli időszakban a fürtkocsányon csíkszerű, besüppedő, hamarosan a kocsány teljes keresztmetszetére kiterjedő barnulás alakulhat ki, és emiatt a tünet helyétől függően a fiatal fürtvirágzat vagy a fejlődő fürt részlegesen vagy teljesen elhal. A megbarnult részeken itt is szürkés konídiumtartó gyep fejlődik. A fiatal fürtök elhalása hazánkban viszonylag ritka, de járványos években akár 30%-os is lehet. Gyakorlati megfigyelések szerint a fiatal fürtök 10–15%-os károsodása nem eredményez kimutatható terméskiesést, mivel a károsodott, de szakszerűen művelt szőlőkben az egészséges fürtök nagyobb hozama a terméskiesést kiegyenlíti.

Nyár közepén csapadékos, hűvös időjárás esetén a zöld fürtök egyes bogyóinak barnulását, rothadását is megfigyelhetjük. Előfordul, hogy a rothadás később az egész fürtre kiterjed. A fürt felületén dús, jellegzetes, szürke konídiumtartó gyep látható. A rothadó fürt bogyói összetöppedve elszáradnak. E tünettípus hazánkban ritka.

A zsendülő fürtökön kialakuló tünetek a legjelentősebbek. Rendszerint a sérült, repedt bogyók sebein szürke nemezes konídiumtartó gyep fejlődik, majd a bogyó, később a teljes fürt rohamosan rothad, a fürtben alkoholos, majd ecetes erjedés indul meg, és a fürt teljesen tönkremegy. E tünetet zöldrothadásnak nevezzük. A fürt felületén szürke konídiumtartó gyep fejlődik, amelyről porfellegként hullanak szét a konídiumok (128. ábra). Később a fürtön apró fekete szkleróciumok is megfigyelhetők. Az érett fürtök (19–20 Klost° cukortartalmú) bogyóintöppedés, aszúbogyók képződése figyelhető meg. Ezt nemes rothadásnak nevezzük.

128. ábra - A szőlő botrítiszes betegsége. Fürtrothadás (a), szkleróciumok a vesszőn (b)

kepek/128abra.png


A zsendülő, egyébként egészséges bogyójú fürt kocsánya is megbetegedhet. A kocsány megbarnul, elhal, a bogyók összetöppednek. Egyes fajtáknál a beteg kocsányrész elszakad, és a fürtök a talajra hullanak. Lásd még: A szőlő fürtkocsánybénulását is.

A vesszőn is láthatók tünetek. Az európai szőlő vesszőin fakóbarna, majd barnásfehér foltok alakulnak ki, a foltokban szürke konídiumtartó gyep, majd háncsszövetbe ágyazódó fekete szkleróciumok fejlődnek. A foltokban levő rügy nem hajt ki. A súlyosan beteg vesszők kéregszövete elhal, és a fatest szürkésbarnára színeződik. Az alanyvesszőn a sebzések alatt, a szár és gyökérpólus metszlapjától kiinduló, és a háncsban, valamint a fatestben terjedő barnulás figyelhető meg. Az alany metszlapján konídiumtartó gyep is fejlődhet.

A beteg vesszőkből készült oltványok rendszerint elpusztulnak, vagy gyenge minőségű, féloldalas gyökerű, értéktelen oltványok lesznek. Felületükön a háncs alól előtörő fekete szklerócium vagy szürke konídiumtartó gyep figyelhető meg. Előfordul, hogy az oltási felületet a képződő szkleróciumok szinte széjjelfeszítik.

Kórokozó. Botrytis cinerea Pers.

Konídiumtartós gomba. Apotéciumos alakja a Botryotinia fuckeliana (de Bary) Whetz. Természetes körülmények között alig fordul elő, táptalajon nevelhető. A gomba életében nincs jelentősége.

A betegség lefolyása. A kórokozó polifág, sokgazdanövényű gomba, amely élő és elhalt növényeken egyaránt áttelel. A fertőzési források száma így rendkívül nagy. A szőlő is lehet fertőzési forrás, hiszen a szőlővessző háncsszövetében az elhalt, beteg részekben szkleróciumok tömege telel. Ezenkívül a beteg vessző szövetében hífákból álló, áttelelésre alkalmas halmazokat is megfigyelhetők.

A szkleróciumokon konídiumtartók és konídiumok fejlődnek, és ezek a fertőzés elindítói. A konídiumok 20–25 °C léghőmérsékleten, 92–97%-os relatív páratartalom esetén 6–8 óra alatt kifejlődnek, és a légmozgás segítségével jutnak a növényre. A konídiumok csírázásához 18–20 °C hőmérsékleten, 20 órán át meglevő felületi nedvességre van szükség. A csírázást a léghőmérséklet, és a cseppfolyós víz jelenlétén túl a bogyók felületén található redukáló cukrok mennyisége is elősegíti. A cukrok mennyisége a bogyó érésével párhuzamosan növekszik, ezért a bogyók fogékonysága az éréshez közeledve egyre nő.

A szétszóródó konídiumok a szőlő elszáradt virágrészein, valamint a növény felületén levő vízcseppeken tapadnak meg. A levegőben augusztus és szeptember hónapban van a legtöbb konídium. A gomba behatolása sebeken, elhalt virágmaradványokon, sztómán és lenticellán, és az ép bőrszöveten át lehetséges.

A sebeken keresztül történő behatolás a leggyakoribb (129. ábra). A szőlőbogyó sebzáró képessége igen gyenge. A bogyón kártevő állat, a jégeső és a vihar is sebzéseket okozhat. A bogyók felrepedését hosszú, száraz periódust követő esőzések is kiválthatják, ez az ún. fiziológiás bogyófelrepedés. A bogyórepedés oka lisztharmatfertőzés is lehet.

129. ábra - A szőlő botrítiszes betegsége. Seb- (a) és kontakt infekció (b)

kepek/129abra.png


Az elhalt virágmaradványon is megtelepedhet a gomba, az elszáradt porzószálakon és portokokon, valamint a virágról leváló, de a bogyókhoz és a fürtkocsányhoz tapadó virágsapkákon is. Ezek a nedvességet szivacsként veszik fel, és tapadási felületükön felpuhítják az ép bőrszövetet, és ezáltal elősegítik a szaprofita módon megtelepedett gomba behatolását. Ez az ún. kontakt infekció(129. ábra).

A sztómán, a lenticellán és az ép bőrszöveten történő behatolásnak nincs gyakorlati jelentősége. Ehhez legalább 20 órás folyamatos nedvességre lenne szükség. Bármilyen rövid ideig tartó kiszáradás a csírázó konídium pusztulását okozza. A csírázáshoz elegendő nedvességtartam nyáron nagyon ritkán fordulhat csak elő.

A gomba a szövetben intercellulárisan növekszik, felbontja a sejtfal pektin anyagát, a szövet puhulását és rothadását okozza. A gomba élettevékenysége a bogyó cukortartalmának növekedésével egyre fokozódik. Ha a bogyók 17–18 Klost° cukortartalom alatt fertőződnek, akkor rendszerint megrothadnak, mumifikálódnak. Száraz, napos időjárás esetén 19–20 Klost° cukorszint felett viszont a bogyók már az ép bőrszöveten át is megfertőződnek, és megindul az aszúbogyók képződése. Az összetöppedő aszúbogyók felületén nem képződik konídiumtartó gyep vagy szklerócium. Az aszúbogyók kiváló tulajdonságait a betöppedő bogyók vízvesztesége miatti cukor- és savszintnövekedés, valamint a gomba anyagcseretermékei eredményezik.

A botrítiszes betegség kifejlődésére a 18–21 °C-os léghőmérséklet, és az erősen csapadékos időjárás a kedvező. Optimális körülmények között a betegség inkubációs ideje 16 óra. Hazai viszonyaink között augusztus végén, szeptemberben számíthatunk súlyos bogyórothadást eredményező járványok bekövetkezésére.

Védekezés. A betegség elleni védekezés legfontosabb követelménye a megelőzés, a prevenció. A kémiai védekezés lehetőségei korlátozottak, emiatt csak az agrotechnikai védekezési módszerekkel együtt alkalmazva adnak megfelelő hatékonyságot. A betegség megelőzésére különböző agrotechnikai módszerek állnak rendelkezésünkre. Az ültetvényt szélirányban kell telepíteni. A gyomok következetes irtásával, a zöldmunkákkal is a tőkék légjárhatóságát növelhetjük. A levágott zöld részeket a talajba kell forgatni. Az ültetvény harmonikus tápanyag-utánpótlása, a N-túladagolás kiküszöbölése is kívánatos. Öntözött szőlőkben a rendszeres vízadagolással a bogyófelrepedést megelőzhetjük. Szaporításhoz nemes és alanyvesszőt csak egészséges, érett vesszőkből készítsünk, amelyekben a fa és a bélrész aránya kedvező.

A betegség kártétele a szőlőbogyó sérülésének megakadályozásával jelentősen lecsökkenthető. A sebzést okozó gyakori kártevők, így a szőlő- és sodrómolyok, a bagolypillék, és a darazsak ellen rendszeresen védekeznünk kell. A jég és a viharkárok okozta sebzések megelőzésének lehetőségei ma még nagyon korlátozottak.

A szőlőfürt elhalását és rothadását a kritikus fertőzésveszélyes időszakokban 3–(4) alkalommal történő fungicides kezeléssel akadályozhatjuk meg. Az első, speciálisan a botrítiszes betegség elleni védekezés a virágzás befejező szakaszában, a virágok 80%-os elnyílásakor, június elején történik. Szerepe elsősorban az elhalt virágrészek maradványain keresztül történő behatolás, az ún. kontakt infekció megelőzése. A második védekezés közvetlenül fürtzáródás előtt, július elején esedékes, célja a bogyók növekedése miatt lezáródó fürt belsejének védelme. A harmadik védekezés a szüret előtt 30 nappal történik, és célja a zsendülő bogyók védelme. Járványveszélyes időszakokban a szüret előtt két héttel rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idejű fungiciddelismételten védekezhetünk. Természetesen, ha a vegetáció során a kártevő állatok elszaporodása, jégeső vagy viharkár miatt nagyszámú sérülés keletkezik, a sebek fungicides borítására esetleg rendkívüli kezelést is végeznünk kell. A fungicideket száraz időben permetezéssel, csapadékos időben, amikor a növények felszáradása lassú, porozással juttatjuk a növényekre.

Kémiai védelemre a kontakt hatóanyagú fungicidek közül a folpet, a kaptán és a tolilfluanid hatóanyagúak használhatók. A lokoszisztémikus hatóanyagúak közül a fenhexamid, az iprodion, a procimidon és a vinklozolin, a szisztémikus hatóanyagúak közül az azoxistrobin, a benomil, a krezoxim-metil, a pirimetanil és a tiofanát-metil tartalmú fungicidekkel védekezhetünk. Élelmezési és bortechnológiai okok miatt több hatóanyagnál igen hosszú az élelmezés-egészségügyi várakozási idő. A borszőlő szüret előtti utolsó kezelésénél ezt figyelembe kell venni. A helytelen használat gátolhatja a must erjedését, és a bor idegen ízt kaphat.

A botrítiszes betegség ellen biológiai védekezés is lehetséges. A Trichoderma harzianum hatóanyaggal végzett permetezés esetén az élelmezés-egészségügyi várakozási idő csak egy nap. E hatóanyag tehát szüret előtt közvetlenül is használható.

A szüret előtti hetekben a tartós esőzések miatt bekövetkező járvány esetén a kártételt csak a gyors szüret akadályozhatja meg.

A szőlő szaporítása során a begyűjtött nemes és alany vesszőket tárolás előtt kontakt vagy lokoszisztémikus botriticid hatóanyagú gombaölő szer oldatában 10–12 órán keresztül áztatni kell. Szikkasztás után 0 °C körüli hőmérsékleten, magas páratartalmú helyen tároljuk ezeket. A technológiai okokból szükséges tárolás után célszerű az előzőekhez hasonlóan a vesszők kezelését megismételni. Az oltványok és a dugványok előhajtatásakor a fejlődő hajtásokat lokoszisztémikus vagy szisztémikus hatóanyagokkal permetezzük.