Ugrás a tartalomhoz

Kertészeti növénykórtan

Glits Márton, Folk Győző

Mezőgazda Kiadó

Hüvelyesek betegségei

Hüvelyesek betegségei

Bab (Phaseolus vulgaris L.)

Nem fertőző betegség

A babhüvely szálkássága

A babhüvely gazdasági értéke csökken. Közvetlen fogyasztásra és konzervipari felhasználásra a hüvelyek nem megfelelőek. A kifejtő bab esetében a hüvely szálkásságának nincs jelentősége. A tünetekre jellemző, hogy a fogyasztásra érett babhüvely rostos, szálkás lesz. A szálkásság a hüvelyvarratnál a legerősebb. A szálkásság elsősorban fajtatulajdonság, amelyet a fajtaleírások közölnek. A szálkásság a hüvely korától is függ. A zsenge hüvelyek kevésbé, az idősebb hüvelyek nagyobb mértékben szálkásodnak. A szálkásságot a környezeti tényezők is befolyásolják. Száraz időben vagy meszes talajon a hüvelyek jobban szálkásodnak. Ha hüvelyt kívánunk értékesíteni, akkor szálkásodásra nem, vagy kevésbé fogékony babfajtákat termesszünk. Száraz időben különösen a virágzás és terméskötés idején kis vízadagokkal öntözni kell a babot. Meszes talajon lehetőleg ne termesszünk babot.

Vírusos betegségek

Babmozaik

Jelentőség. A betegség Európa legtöbb országában elterjedt. Magyarországon a betegség egyik kórokozója, a BCMV 1954-ben, másik kórokozója, a BYMV pedig 1968-ban, a CMV „Leguminosae” törzse pedig az 1980-as években vált ismertté. A bab legjelentősebb vírusos betegsége. A növények fejlődésükben visszamaradnak, terméshozamuk kevés, hüvelyük satnya, deformált, nem értékesíthető.

Gazdanövény. A BCMV gazdanövénye a bab, a BYMV gazdanövényei pedig a bab, a borsó és más hüvelyesek a lucerna kivételével, valamint számos dísznövény. A CMV „Leguminosae” törzsének gazdanövényei a bab, a hüvelyesek és a dohány.

Tünet. A levélen világoszöld vagy sötétzöld, elmosódott szélű mozaikfoltok láthatók (BCMV, CMV). A mozaikfoltok az erek mentén is elhelyezkednek (BYMV). A levéllemez felhólyagosodik, deformálódik. A levélen élénk, sárgászöld és sárga, éles határvonalú mozaikfoltok is jelentkezhetnek (BYMV). A száron vonalszerű sötétbarna elhalások lehetnek. A hüvelyek satnyák, rajtuk sárgászöld és sötétzöld, kerek vagy megnyúlt foltok figyelhetők meg. A magon tünetek nem láthatók (151. ábra).

151. ábra - Babmozaik

kepek/151abra.png


Kórokozók:

bean common mosaic potyvirus (BCMV)

Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, fonál alakú, afidofil, stylet-borne vírus. Pollennel és maggal is átvihető;

bean yellow mosaic potyvirus (BYMV)

Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, fonál alakú, afidofil, stylet-borne vírus;

cucumber mosaic cucumovirus (CMV)

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú, afidofil, stylet-borne vírus. A babot a kórokozó speciális „Leguminosae” törzse fertőzi, amely maggal is átvihető.

A betegség lefolyása. A bab magja csak a BCMV és CMV „Leguminosae” törzse esetében fertőzési forrás. A BYMV fertőzési forrásai az évelő hüvelyesek, és a dísznövények, a CMV esetében még a burgonyafélék is. A kórokozók szövetnedvvel átvihetők. A kórokozóknak számos levéltetűvektora van. Ezek közül a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae), a zöldborsó-levéltetű (Acyrtosiphon pisum), és a feketerépa-levéltetű (Aphis fabae) a legjelentősebb. A levéltetűvektorok a vírusokat csak kis távolságra viszik át. A BCMV pollennel is átvihető. A fertőzött pollennel e kórokozó a virágba jut, majd a mag belsejében helyezkedik el. A CMV „Leguminosae” törzse esetében is a magátvitel bizonyított.

Védekezés. A BCMV és a CMV „Leguminosae” törzse a magban helyezkedik el, így a magcsávázás eredménytelen. Ezért vetésre csak vírusmentes vetőmagot szabad felhasználni. Tekintettel arra, hogy a magon vírustünet nem látszik, ezért magot csak vírusmentes anyanövényekről szabad szedni. Ennek érdekében a maghozó növényállomány első szelekcióját először virágzás idején szokták elvégezni. Ekkor nemcsak a fajtaidegen, hanem a vírusos töveket is eltávolítják. A második szelekció során, a hüvelyek kifejlődése után a vírusos növényeket szintén el kell távolítani.

Nagyon fontos a levéltetűvektorok elleni védekezés. Ezért a fogyasztásra termesztett növényeket a maghozó növényektől, valamint más hüvelyesektől 2–3 km távolságra kell elvetni. Korai vetéssel a kisebb levéltetű-populáció miatt a megbetegedés mértéke csökkenthető. A kórokozók terjedése a levéltetű vektorok gyérítésével, vegyi védekezéssel megakadályozható.

Jelenleg számos, a BCMV-vel szemben rezisztens babfajta ismert. Ezeket a fajtaleírások közlik.

A bab levélsodródása

Jelentőség. A betegség szórványosan fordul elő, egyes évjáratokban gyakoribb.

Gazdanövény. Bab, lucerna és más hüvelyesek.

Tünet. A bab levelei sárgulnak, fonákuk felé besodródnak.

Kórokozó: pea leaf roll luteovirus (PLRV)

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú, afidofil, cirkulatív vírus.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás elsősorban a lucerna, ahonnan a kórokozót főleg a zöldborsó-levéltetű (Acyrtosiphon pisum) viszi át.

Védekezés. A levéltetvek ellen rendszeresen védekezni kell.

Baktériumos betegségek

A bab kurtobaktériumos hervadása

Jelentőség. A betegséget először 1922-ben az USA-ban írták le, Európában az 1930-as évek végén jelentkezett. Magyarországon a betegség 1958-ban vált ismertté, mint a bab egyik jelentős betegsége. Az utóbbi években a pszeudomonászos és xantomonászos betegségekhez viszonyítva ritkábban fordul elő. A betegség következtében a növények elhervadnak, elpusztulnak. A betegséget korábban korinebaktériumos hervadásnak nevezték.

Gazdanövény. Bab, szója és a tehénborsó (Vigna sinensis).

Tünet. Jellegzetes tünet a növények hervadása. Először az alsó, később a felső levelek lankadnak, bekanalasodnak, majd fokozatosan elhervadnak és elszáradnak, miközben a levélnyél sokáig zöld marad. A hervadás gyakran először csak a növény egyik oldalára korlátozódik, később azonban az egész növény elhervad. Ha a szárat és a levélnyelet kettévágjuk, az edénynyalábok barnák. Később a száron és a levélnyélen repedések keletkeznek, ahol baktériumnyálka tör elő. A hüvelyek sokszor tünetmentesek és csak súlyos esetben figyelhető meg a hüvelyvarratnál vizenyős, sárgászöld, majd barnás elszíneződés. A magon különböző alakú és nagyságú okkersárga elszíneződés látható.

Kórokozó. Curtobacterium flaccumfaciens pv. flaccumfaciens (Hedges) Collins et Jones

A kórokozót korábban Corynebacterium flaccumfaciens (Hedges) Dowson néven nevezték.

A betegség lefolyása. Legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag, ahol a kórokozó a mag felületén és belsejében helyezkedik el és életképességét évekig is megtartja. A magvak a megbetegedés mértékétől függően vagy nem kelnek ki, vagy kicsíráznak, de a növények satnyák lesznek, vagy pedig lomblevelet és hüvelyt is fejlesztenek. A kórokozó traheobakteriózist okoz, vagyis az edénynyalábban terjed, s ezen keresztül jut a mag belsejébe. A kórokozó tehát a növényben él, és egyik növényről a másikra csak akkor jut át, ha súlyos megbetegedés esetén a száron és levélnyélen repedések keletkeznek, és az ott kitóduló baktériumnyálka a szomszédos növényre kerül. A kórokozó a növénybe kizárólag seben keresztül jut, majd az edénynyalábokba tevődik át. A baktérium optimális hőmérsékleti igénye nagyon magas, 31 °C körül van, és csak 60 °C körül pusztul el.

Védekezés. Lásd: A bab xantomonászos betegsége.

A bab pszeudomonászos betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1926-ban az USA-ból írták le, amely hamarosan az amerikai földrészen és Európában is megjelent, Magyarországon pedig 1929-ben vált ismertté. A betegség főleg a hűvösebb és csapadékosabb klímájú nyugat-európai országokban veszélyezteti súlyos mértékben a bokorbabot. Hazánkban e betegség csak hűvös, csapadékos nyarakon válhat jelentőssé.

Gazdanövény. A bab. A betegség bokorbabon fordul elő. A fajták fogékonysága eltérő. A karósbabon a betegségnek gyakorlatilag nincs jelentősége. Gazdanövény lehet még a szója is.

Tünet. A sziklevélen, a lomblevélen, a száron, a hüvelyen és a magon jelentkeznek a tünetek. A sziklevélen apró, a lomblevélen pedig 2–3 mm-es kerek, majd szögletes, vizenyős, később pedig beszáradó vörösbarna foltok láthatók. Szembetűnő a széles sárga udvar a foltok körül. A foltokon fehér filmszerű bevonat (baktériumnyálka) található. A száron megnyúlt, vizenyős, majd elbarnuló foltok észlelhetők. A hüvelyen a foltok kör alakúak, vörösbarnák, 4–5 mm átmérőjűek. A magon szabálytalan alakú, sárgásbarna elszíneződés látható.

Kórokozó. Pseudomonas savastanoi pv. phaseolicola (Burkholder) Gardan et al.

A kórokozót korábban Pseudomonas syringae pv. phaseolicola (Burkholder) Young et al. néven nevezték.

A kórokozónak két fiziológiai rassza ismert.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a vetőmag. A kórokozó a mag felületén, főleg azonban a magban, a maghéj alatt és a sziklevélben helyezkedik el. A magból beteg csíranövények fejlődnek. Megfigyelések szerint 1 ha-on 25 beteg magból fejlődött növény elegendő ahhoz, hogy súlyos megbetegedés alakuljon ki. A kórokozó vízcseppekkel, légárammal terjed a sziklevelektől a lomblevelekre, onnan a hüvelyre, majd a magba jut. A kórokozó alacsony hőmérsékleti igényű, hőmérsékleti optimuma 16–20 °C körül van. Ezzel magyarázható, hogy a betegség hazánkban csak hosszan tartó, hűvös, csapadékos nyarakon válhat jelentőssé.

Védekezés. A külföldi és hazánkban forgalmazott, valamint hazai nemesítésű bokorbabfajták zöme a pszeudomonászos betegséggel szemben ellenálló. Lásd még: A bab xantomonászos betegsége.

A bab xantomonászos betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1802-ben az USA-ban figyelték meg, kórokozóját pedig 1897-ben azonosították. Magyarországon a betegséget 1929-ben közölték, kórokozója azonban 1958-ban vált ismertté. Hazánkban hőmérsékleti igénye miatt a bab egyik legjelentősebb betegsége. Gazdasági jelentősége abban áll, hogy a beteg babhüvelyek közvetlen fogyasztásra és ipari feldolgozásra alkalmatlanok. A betegség miatt a vetőmag sem belföldön, sem pedig külföldön nem értékesíthető.

Gazdanövény. A bab, a szója és a tehénborsó (Vigna sinensis). A betegségre a bokorbabfajták fogékonyabbak, mint a karósbabfajták.

Tünet. A sziklevélen, a lomblevélen, a száron, a hüvelyen és a magon egyaránt megtalálhatók a tünetek. A sziklevélen nagy kiterjedésű vizenyős foltok láthatók. A lomblevélen 2–3 mm átmérőjű szögletes, erek által határolt foltok jelentkeznek. A foltokat 20 °C alatti hőmérsékleten keskeny, sárgászöld, elmosódott szélű udvar veszi körül. A foltok először vizenyősek, később pedig beszáradnak, barna színűek lesznek. Felületüket fénylő baktériumnyálka takarja. Ha a foltok összeolvadnak, akkor a levelek beszakadnak, rongyolódottak. A száron a vizenyős, majd elbarnuló foltok megnyúltak. A hüvelyen 4–5mm átmérőjű, kerek foltok láthatók. A foltok először vizenyősek, később vörösesbarna színűek. Mind a hüvely felületén, mind a hüvely belsejében baktériumnyálka figyelhető meg. A magon különböző alakú és nagyságú okkersárga elszíneződés látható, a magvak ráncosak lesznek. A tünetek a fehér magvú fajtákon szembetűnőek, a színes magvakon az alapszínnél fakóbb foltok nehezebben vehetők észre (152. ábra).

152. ábra - A bab xantomonászos betegsége

kepek/152abra.png


Kórokozó. Xantomonas axonopodis pv. phaseoli (Smith) Vauterin et al.

A kórokozót korábban Xanthomonas campestris pv. phaseoli (Smith) Dye néven nevezték.

A betegség lefolyása. A legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag, ahol a kórokozó a mag belsejében, a maghéj alatt, a sziklevelekben helyezkedik el, és életképességét több évig megtartja. A beteg növénymaradványoknak mint fertőzési forrásoknak alig van jelentőségük. Jelentőssé csak akkor válnak, ha ugyanazon a területen több évig termesztenek babot. A magban elhelyezkedő kórokozó a magvak csírázásakor a sziklevelekkel kerül a talaj felszínére. A sziklevelek felületén hamarosan a baktériumok tömege nyálka formájában jelenik meg. Innen a víz és a szél segítségével kerül a baktérium a lomblevelekre, majd a sztómán, valamint a homokszemcsék és rovarok által ejtett seben keresztül jut a levél szövetébe. Itt a parenhimában szétterjed, de csak a levélerekig jut. A hüvelyek megjelenésekor a kórokozó a hüvelyre, majd a hüvelyfalon keresztül a magba kerül. A kórokozó a beteg növényről a szomszédos növényekre jut (153. ábra). A kórokozó számára a magasabb 20 °C feletti hőmérséklet és a vegetációs időszakban a 250 mm feletti csapadékmennyiség a legkedvezőbb. Ugyancsak kedvező a kórokozó számára az esőszerű, nagy vízadagú öntözés.

153. ábra - A bab xantomonászos betegsége kórokozójának terjedése

kepek/153abra.png


Védekezés. Mivel a kórokozók a mag belsejében helyezkednek el, a magvak csávázásával nagyon nehéz védekezni ellenük. Emiatt vetésre csak baktériummentes vetőmagot szabad felhasználni. A magvak baktériumfertőzöttsége laboratóriumi gyorsmódszerekkel (lásd: Általános rész. A baktériumok meghatározása) gyorsan és biztosan megállapítható. Magot az ország déli, délkeleti részén, a csapadékszegényebb zöldségtermesztő körzetekben termesszünk. Kerüljük a sűrű vetést és a babot – ha szükséges – kis vízadagokkal öntözzük, ez a bab fejlődésére kedvező, ugyanakkor a víz is hamarabb felszárad. A növények kasugamicin, rézszulfát, rézhidroxid vagy rézoxiklorid hatóanyagú szerekkel történő korai és ismételt permetezése csökkenti a betegség mértékét. Az első permetezést 2–3 lombleveles korban kell megkezdeni, majd 6–7 lombleveles korban, virágzás előtt, virágzás után, a terméskötődés után, és még 10 naponként két alkalommal kell permetezni. A legfontosabb a kelés utáni és hüvelykötődés utáni permetezések. A fogyasztásra termesztett bab védelme a maghozó növényekhez hasonló. A vegyi védekezéseket azonban élelmezés-egészségügyi várakozási idő miatt virágzás után be kell fejezni. Ha zöldbabot csapadékosabb vidékeken kívánunk termeszteni, akkor a betegségre kevésbé fogékony vagy rezisztens fajtákat vessünk. E fajtákat a fajtaleírások közlik.

Gombás betegségek

A bab szklerotíniás betegsége

Jelentőség. A betegséget babon már 1882-ben Európában ismerték. Magyarországon a betegségre 1963-ban figyeltünk fel, amely csapadékos időjárás vagy rendszeres öntözés esetén jelentkezik.

Gazdanövény. A bab- és a bokorbabfajták között vannak kifejezetten fogékonyak. Ezenkívül gyakorlatilag az összes kétszikű növény.

Tünet. A babtáblákban foltszerűen pusztulnak a tövek. A szártövön, a szár oldalelágazódásainál, valamint a hüvelyen vizenyős, nagy kiterjedésű rothadás észlelhető. Ezeken dús, vattaszerű fehér micélium és izzadmánycseppek kíséretében nagy, fekete, bab alakú szkleróciumok alakulnak ki.

Kórokozó. Sclerotinia sclerotiorum (Lib.) de Bary

Tölcsér alakú apotéciumos gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a növénymaradványokkal talajba kerülő, valamint talajra hulló szkleróciumok. Ezek több évig fertőzőképesek maradnak. Micéliumot fejlesztve jutnak a szártőre, valamint a talajjal érintkező növényrészekre. A vízzel felcsapódó talajjal a szár oldalelágazódására is eljutnak. A talajon elfekvő szkleróciumok tavasszal tölcsér alakú apotéciumot is fejlesztenek, azokból pedig a kilövellődő aszkospórák fertőznek. A megbetegedést és annak mértékét a talajban fokozatosan felgyülemlett szkleróciumok mennyisége döntően meghatározza.

Védekezés. Babot kétszikű növények után – főleg ha azokon is szklerotíniás betegség jelentkezett – kockázatos termeszteni. A babot a vetésforgóban a kalászosok után célszerű termeszteni. Ha a betegség első gócait észleljük, akkor a beteg töveket el kell távolítani, mielőtt még a szkleróciumok a talajra hullanak. Ezután a beteg tövek helyét és a környező növényeket benomil, tiofanát-metil, iprodion, procimidon vagy vinklozolin hatóanyagú szerrel kell permetezni. A talajjal érintkező hüvelyek megbetegedésének kiküszöbölése céljából a nemesítők olyan fajtákat állítottak elő, amelyek hüvelyei a bokor középső részén fejlődnek.

Babrozsda

Jelentőség. A betegség Európában már az 1800-as évek közepétől, Magyarországon pedig az 1800-as évek második felétől ismert. A betegség egyes évjáratokban, csapadékos, meleg nyarakon válik jelentőssé. Ekkor nemcsak a lomb károsodik, hanem a hüvely is értéktelenné válik.

Gazdanövény. A bab. Az egyes babfajták fogékonysága nagyon eltérő. A karós, késői babfajták fogékonyabbak, mint a bokorbabfajták.

Tünet. A levélen, száron és hüvelyen figyelhetők meg a tünetek. Tavasszal a levélen elszórtan apró, sárgászöld foltok jelennek meg. A levél színén a foltokban apró spermogóniumok, a levél fonákán pedig spermogóniumok és csoportosan 4–5 csésze típusú ecídium látható. Később a leveleken 2 mm átmérőjű sárgászöld foltok észlelhetők, amelyekben mind a levél színén, mind a fonákán apró, fahéjbarna uredo- és fekete teleutopusztulák képződnek. A pusztulákat gyakran sárgászöld udvar övezi. A száron a tünetek a levéltünetekkel egyezőek. A hüvelyen 2–3 mm átmérőjű uredo- és teleutopusztulák találhatók. A pusztulák először vékony ezüstös hártyával fedettek, később csak a pusztula szélén lehet látni hártyamaradványokat.

Kórokozó. Uromyces appendiculatus (Pers.) Unger

Jelképe: 0. I. II. III. IV. Autoecikus, teljes fejlődésmenetű rozsdagomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a növénymaradványok és a talaj, ahol a kórokozó uredospórával és teleutospórával telel át. A teleutospórák 7–8 hónapig életképesek. Tavasszal a teleutospórák bazídiumot fejlesztenek, amelyekről lefűződő bazidiospórák a levelekre kerülnek, s a levél epidermiszén keresztül a növénybe jutnak. A levélen kialakulnak a spermogóniumok, majd az ecídiumok. Az ecidiospórák a levélre kerülve csíratömlőt fejlesztenek, a növénybe jutva a kórokozó micéliuma intercellulárisan növekszik. Később a levélen az uredopusztulák figyelhetők meg. Az uredopusztulákból kikerülő uredospórák széllel továbbterjedve a növényen csíratömlőt fejlesztve újabb leveleket és zsenge hüvelyeket fertőznek meg. Az uredogenerációk általában 10–15 naponként követik egymást. Az áttelelt és 6 hónapig csírázóképes uredospórák szintén fertőzik a növényeket.

Védekezés. A beteg növényrészeket mélyen forgassuk alá. A betegség vegyi védekezéssel eredményesen leküzdhető. A betegség megjelenésekor cineb, mankoceb, propineb vagy metirám tartalmú szerekkel védekezhetünk.

A bab kolletotrihumos betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1875-ben Németországból közölték, amely 1920-ban jelentkezett az USA-ban. A betegséget antraknózisnak vagy fenésedésnek is nevezik. Csapadékos nyarakon vagy öntözött állományban a bab legjelentősebb gombás betegsége. Gazdaságilag jelentős betegség, mert a beteg hüvelyek értéktelenek lesznek.

Gazdanövény. A bab. A betegség bokorbabfajtákon gyakoribb, mint a karósbabfajtákon. A fajták rezisztenciája a kórokozó számos fiziológiai rassza miatt nagyon változó. Csak a Phaseolus multiflorus rezisztens.

Tünet. A sziklevélen, a lomblevélen, a száron, a hüvelyen és a magon egyaránt előfordulnak a tünetek. A sziklevélen apró, egynemű vagy pedig 2–3 mm átmérőjű kerek és ovális, középen kivilágosodó, sötétbarna, elmosódott szélű foltok láthatók. A lomblevélen a legjellegzetesebb és a leggyakoribb tünet a levélerek részleges vagy teljes barnulása. Ritkábban a levélen foltok is megfigyelhetők. A foltok 2–3 mm átmérőjűek, oválisak vagy szögletesek, középen kivilágosodnak. A száron ovális vagy vonalszerű, sötétbarna elhalások vannak, amelyek később enyhén besüppednek. A hüvelyen először apró egynemű sötétbarna, elmosódott szélű foltok jelentkeznek. Később a hüvelyen 4–5 mm átmérőjű kerek vagy ovális, kráterszerűen besüppedő, határozott sötétbarna szegélyű foltok alakulnak ki. A magon apró, vagy 2–3 mm átmérőjű, égéshez hasonló foltok láthatók. Az egyes növényrészek beteg foltjain apró, rózsaszínű cseppek, az acervuluszokból kitóduló, először nyálkás, majd beszáradó konídiummassza figyelhető meg. Később az acervuluszból a konídiumok kiürülnek, ekkor a beteg növényrészeken az acervuluszok apró, szürke pontokként láthatók. Az acervuluszokban sztereomikroszkóp segítségével a jellegzetes sötétbarna szeták is jól észrevehetők (154. ábra).

154. ábra - A bab kolletotrihumos betegsége

kepek/154abra.png


Kórokozó. Colletotrichum lindemuthianum (Sacc. et Magn.) Bri. et Cav.

Acervuluszos gomba.

A kórokozónak számos fizológiai rassza (patotípusa) ismert.

A betegség lefolyása. A legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag, aminek belsejében a kórokozó micéliuma helyezkedik el. A kórokozó a talaj felületén és a talajba lévő növénymaradványokon is áttelelhet, ennek jelentősége azonban a maghoz viszonyítva alárendelt. A magban elhelyezkedő kórokozó a mag csírázásakor a sziklevelekkel kerül a talaj felszínére. A sziklevélen lévő foltokon acervuluszok képződnek, ahonnan a gomba a lomblevelekre, majd később a hüvelyre kerül. A hüvelyen keresztül pedig a magba hatol. A konídiumok vízcseppel vagy légmozgással terjednek, majd a növényre jutva fényben és sötétben egyaránt jól csíráznak. Először appresszóriumot fejlesztenek, aztán csíratömlővel az ép epidermiszen keresztül a növény szövetébe kerülnek. A kórokozó fertőzésére a 17–24 °C az optimális, ilyenkor a lappangási idő 4–6 nap. A 13 °C alatti és 27 °C feletti hőmérséklet a gomba számára kedvezőtlen. A gomba fertőzésére a magas, 92–100%-os relatív páratartalom elengedhetetlen. Minél tovább nedves a növény felülete, annál eredményesebb a fertőzés. A bokorbabfajták mikroklímája a gomba számára kedvezőbb, mint a karósbabfajtáké. A karósbabtövek jó széljárhatósága miatt a növény felülete hamarabb lesz száraz.

Védekezés. A rezisztens fajták előállítása a kórokozó számos fiziológiai rassza miatt rendkívül nehéz, ennek ellenére jelenleg már számos rezisztens fajta ismert. Ezeket a fajtaleírások közlik. A beteg növénymaradványokat a talajba mélyen alá kell forgatni. Magot csak egészséges növényekről szabad szedni. Ezért magot az ország déli, vagy délkeleti részén, a csapadékszegényebb zöldségtermesztő körzetekben termesszünk. A magvizsgálat szűrőpapír módszerrel eredményesen végezhető el. Kerüljük a sűrű vetést és ha szükséges, akkor csak kis vízadagokkal öntözzünk, mert így a víz a növény felületén hamarabb felszárad. A mag csávázására a benomil, a tirám és a kaptán hatóanyag-tartalmú porcsávázószerek használhatók. E csávázószerek a magban lévő kórokozót ugyan nem pusztítják el, de kelésvédő hatásuknál fogva a kelési erélyt fokozzák. Szabad földön az állománypermetezést a kelés után, legkésőbb 2–3 lombleveles korban kell megkezdeni, majd 6–7 lombleveles korban, virágzás előtt, virágzás után, a hüvelykötődés után és még 10 naponként két alkalommal kell permetezni. A legfontosabbak a kelés utáni és hüvelykötődés utáni permetezések. Permetezésre a cineb, a mankoceb, a propineb, a metirám, a kaptán, vagy a folpet tartalmú szerek a leghatásosabbak. A permetezések számát száraz időben csökkenteni lehet. Az étkezésre termesztett babot az élelmezés-egészségügyi várakozási idő miatt utoljára virágzás után szabad permetezni.

A bab botrítiszes betegsége

A betegség csapadékos időjárás esetén, sűrű növényállományban szórványosan jelentkezik. A hüvelyen először egyre nagyobb kiterjedésű vizenyős foltok vannak, amelyeken később dús, szürke konídiumtartó gyep fejlődik. Kórokozója a Botrytis cinerea Pers., amely konídiumtartós gomba. A bab növényen főleg a kórokozó konídiumtartó gyepe alakul ki, szkleróciuma ritkán képződik. A betegség elleni vegyi védekezés a bab szklerotíniás betegsége elleni védekezéssel azonos. A betegségre fogékony fajták termesztését mellőzni kell.

A bab izáriopsziszos betegsége

Jelentőség. A betegséget Európában először 1878-ban észlelték, amely később az 1920-as években Afrikában, Ausztráliában és Amerikában is megjelent. Magyarországon az 1940-es években a betegséget már ismerték. A betegség meleg, csapadékos időjárás esetén szórványosan jelentkezik. Elsősorban lombpusztulás következik be, ritkán hüvelyfoltosság is megfigyelhető.

Gazdanövény. A bab.

Tünet. A levélen, a hüvelyen és a magon találhatók a tünetek. A levélen szögletes 2–3 mm átmérőjű sárgászöld, majd szürkésbarna foltok jelennek meg. A folt fonáki részén pontszerű, szürke korémiumok mutatkoznak. A hüvelyen 4–5mm átmérőjű kerek, szürkésbarna, elmosódott szélű foltok figyelhetők meg. A folton elszórtan korémiumok vannak. A magon elsősorban a köldök körül szürke, elmosódott szélű foltok láthatók.

Kórokozó. Isariopsis griseola Sacc.

Konídiumtartós (korémiumos) gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talajra kerülő növénymaradványok, ahol a kórokozó micéliummal és korémiummal telel át. A magvakban a kórokozó csak nagymértékű megbetegedés esetén található meg. Tavasszal a korémiumokról lefűződő konídiumok légmozgással a levelekre jutnak, majd csíratömlőt fejlesztve a növény szövetébe hatolnak. A korémiumok a levél fonákán a sztómán át fejlődnek ki. A korémiumokról leváló konídiumok az újabb leveleket, majd a hüvelyt is megfertőzik és a hüvelyen keresztül a magba is eljutnak.

Védekezés. A beteg növénymaradványokat a talajba mélyen alá kell forgatni. A betegség fellépését követően cineb, mankoceb, propineb, metirám, kaptán, vagy folpet tartalmú szerekkel kell permetezni.

Borsó (Pisum sativum L.)

Vírusos betegségek

Borsómozaik

Jelentőség. A borsó általánosan elterjedt, jelentős vírusos betegsége.

Gazdanövény. Borsó, bab és más hüvelyesek a lucerna kivételével, valamint számos dísznövény.

Tünet. A levelek kisebbek, a levélkéken mozaikfoltosság látható, amely határozott szélű, erek által határolt, világos- és sötétzöld, ritkábban sárga színű. A száron esetenként sötétbarna csíkok figyelhetők meg. A hüvely kisebb, deformált, mag alig képződik benne (155. ábra).

155. ábra - Borsómozaik (a) és a borsó enációs mozaikja (b)

kepek/155abra.png


Kórokozó: pea mosaic potyvirus (PMV)

Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, fonál alakú afidofil, stylet-borne vírus. A kórokozó pollennel és maggal is átvihető.

A betegség lefolyása, védekezés. Lásd: Babmozaik.

A borsó enációs mozaikja

Jelentőség. A borsó egyik legjelentősebb vírusos betegsége.

Gazdanövény. Borsó, lóbab és számos hüvelyes gyomnövény.

Tünet. A levelek kisebbek, a levélkéken mozaikfoltosság látható, amely határozott szélű, erek által határolt világos- és sötétzöld színű. Ezen túlmenően érkivilágosodás is megfigyelhető. Jellegzetes tünet a levélkék fonákán az ereken vagy az érközökben szembetűnő, tarajszerű kinövések, azaz enációk (vö.: 155. ábra).

Kórokozó: pea enation mosaic enamovirus (PEMV)

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú, afidofil, cirkulatív vírus.

A betegség lefolyása. A kórokozót levéltetvek terjesztik. Magátvitel nem ismert. A vírus mechanikai úton, azaz növénynedvvel átvihető.

Védekezés. A borsótáblák és környékük gyommentesítése. Levéltetvek ellen rendszeresen védekezni kell.

A borsón még számos vírusos betegség fordul elő. Ilyen a fajtaleírásokban összefoglaló néven nevezett borsó hajtáscsúcs sárgulása (angolul: pea top yellows), amelyet leggyakrabban a pea leaf roll luteovirus okoz. A borsó levélsodródását a pea leaf roll luteovirus, továbbá a pea seed-borne mosaic potyvirus is előidézi. Ez utóbbi kórokozó borsómaggal átvihető és levéltetvek is terjesztik.

Baktériumos betegség

A borsó pszeudomonászos betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1915-ben az USA-ból közölték, amely Európában 1929-ben, Nagy-Britanniában vált ismertté. Magyarországon az 1950-es évek végén észlelték. Hazánkban a csapadékban gazdagabb vidékeken a borsó gyakori és jelentős betegsége.

Gazdanövény. Elsősorban a borsó, de előfordul még a bükkönyön és a lóbabon is.

Tünet. A levélen, a száron, a hüvelyen és a magon egyaránt előfordulnak a tünetek. A levélen először apró, vizenyős foltok jelentkeznek. Később a folt 2–3 mm átmérőjű, szögletes lesz, és a vizenyős foltok elszáradva barnás színűvé válnak. Ha a foltok összefolynak, a levelek beszakadoznak. A száron a foltok megnyúltak, csíkszerűek. A hüvelyeken 4–6 mm átmérőjű kerek, vizenyős, sötétzöld, majd barna színű foltok láthatók. A tünetek a hüvelyvarrat mentén is előfordulhatnak. A magon, főleg a mag köldöke körül különböző nagyságú és alakú, vizenyős, zsírnemű foltok figyelhetők meg. Az egyes növényrészeken a foltok felületén szürkésfehér baktériumnyálka tör elő, amely beszáradva filmszerű bevonatot alkot.

Kórokozó. Pseudomonas syringae pv. pisi (Sackett) Young et al.

A kórokozónak öt fiziológiai rassza (patotípusa) ismert.

A betegség lefolyása. A legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag, ahol a kórokozó a magban és a mag felületén egyaránt megtalálható, és 10 hónapig is életképes. A beteg növénymaradványok mint fertőzési források kisebb jelentőségűek. A beteg magvakból beteg csíranövények fejlődnek. A csíranövények szikleveleiről a kórokozó a felfröcscsenő vízcseppekkel, kisebb mértékben a rovarokkal a pálhalevelekre és a hüvelyekre kerül, és ott a sztómákon vagy a sebzéseken keresztül a növény szövetébe hatol. Sebzéseket elsősorban a csipkézőbogarak (Sitona fajok) okoznak. A hüvelyből a kórokozó a magra is eljut. A magvak két módon fertőződhetnek. Egyik esetben a baktérium a hüvelyen keresztül a mag felületére kerül, másik esetben pedig a funikuluszon keresztül a maghéj alá hatol. A kórokozó hőmérsékleti minimuma 0 °C alatt van. Megfigyelések szerint minél erősebb a tavaszi fagy, annál nagyobb a megbetegedés mértéke. A baktérium optimális hőmérséklete magas, 28–30 °C; hőmérsékleti maximuma 36 °C körül van, 48–50 °C-on pedig elpusztul. A kórokozó számára a hűvös, csapadékos időjárás kedvező.

Védekezés. Mivel a kórokozó a mag belsejében is elhelyezkedik, a magcsávázás kontakt csávázószerekkel csak részben eredményes. Legfontosabb teendő ezért, hogy vetésre csak baktériummentes vetőmagot szabad felhasználni. Magot lehetőleg az ország déli vagy délkeleti részén, a csapadékszegényebb zöldségtermesztő körzetekben termesszünk. Hazánkban a borsómag termesztésével elsősorban Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér és Tolna megyében foglalkoznak. A dunántúli megyékben a betegségveszély nagyobb, mint a többi megyében. Az állománypermetezés rézszulfát, rézhidroxid vagy rézoxiklorid tartalmú permetező szerekkel a betegség mértékét csökkenti.

Gombás betegségek

Borsóperonoszpóra

Jelentőség. A betegséget először Európában, Németországban észlelték az 1800-as évek második felében. Később más európai országban is megjelent. Magyarországon 1914-ben vált ismertté. A betegség az USA-ban az 1930-as években, főleg a csapadékos időjárású területeken okozott súlyos veszteséget. Magyarországon nem jelentkezik rendszeresen, hűvös, csapadékos időjárás esetén azonban helyenként jelentős lehet.

Gazdanövény. A borsó.

Tünet. Két tünettípus figyelhető meg. Az egyik esetben a növények gyenge növésűek, torzak, sárgászöldek, a levél fonákát és a hüvelyt lilásszürke sporangiumtartó gyep borítja be (primer tünet). A másik esetben a növények jól fejlettek, a levél színén szögletes, sárgászöld foltok láthatók, a folt fonákán pedig lilásszürke sporangiumtartó gyep figyelhető meg. Később a foltok elszáradva barna színűek lesznek. A hüvelyen különböző alakú és nagyságú sárgászöld foltok jelentkeznek, amelyeken hamarosan lilásszürke sporangiumtartó gyep mutatkozik (szekunder tünet).

Kórokozó. Peronospora pisi (Syd.) Camp.

Oospórás gomba.

A betegség lefolyása. A legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag, ahol a kórokozó micéliummal a maghéj alatt és oospórával a maghéjban telel át. Fertőzési források még a talajon lévő növénymaradványok, amelyekben a gomba nagyszámú oospórája található. A beteg magból szisztémikusan fertőzött növények fejlődnek, ha pedig a kórokozó a fertőzött növénymaradványokról kerül a növényre, akkor lokális foltok alakulnak ki. A gomba sporangiumait a légmozgás terjeszti. A növényre került sporangiumok csíratömlője a sztómán keresztül jut a szövetbe. A kórokozó számára a hűvös, párás, csapadékos tavaszi időjárás kedvező. Száraz, meleg tavaszon a kórokozó fellépésével nem kell számolni.

Védekezés. A beteg növényrészeket a talajba mélyen alá kell forgatni. Hűvös, csapadékos tavasszal a kelés után 1–2 permetezés 10 napos időközökkel cineb, mankoceb, propineb, metirám, kaptán, folpet, klórtalonil, cimoxanil vagy efozit-Al tartalmú szerekkel eredményes. A borsófajták nagy része a betegségre fogékony, néhány fajtának kisebb mértékű rezisztenciája van.

Borsólisztharmat

Jelentőség. Külföldön és Magyarországon régóta ismert betegség. A másodterményként júliusban vetett és a vetőmagnak termesztett borsón száraz, meleg időjárás esetén nyáron és ősszel gyakori.

Gazdanövény. A borsó és más pillangós növények.

Tünet. A levélen, a száron és a hüvelyen finom szürkésfehér bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) található. A bevonatban később apró, fekete kleisztotéciumok is keletkeznek. A bevonat alatti növényfelületen vörösbarna, hálózatos elszíneződés figyelhető meg. A növényrészek végül elszáradnak.

Kórokozó. Erysiphe pisi Dc. et Saint-Amans

Kleisztotéciumos gomba.

Konídiumtartója oidium típusú.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talajra került növénymaradványok, ahol a kórokozó kleisztotéciumokkal telel át. Tavasszal a kleisztotéciumból kijutó aszkospórák az alsó leveleket fertőzik meg. A vegetációs időben a kórokozó konídiumokkal fertőz. Minél idősebb a levél, annál inkább fogékony a betegségre. A betegség nyár végén, ősszel válik jelentőssé. Korai vetésű borsón a betegség alig jelentkezik.

Védekezés. A másodterményként vagy vetőmagnak termesztett borsót a nyár végén, őszszel, a betegség megjelenése után 1–2 alkalommal kén, dinokap, kinometionát vagy ciprokonazol tartalmú szerekkel kell permetezni. A korai vetésű, zöldfogyasztásra termesztett borsót nem kell permetezni. Ma már lisztharmatrezisztens borsófajták is ismertek.

Borsórozsda

Jelentőség. A külföldön és hazánkban régóta ismert betegség főleg száraz, meleg nyarakon és másodterményként vagy magnak termesztett borsón fordul elő.

Gazdanövény. A fő gazdanövény a borsó és a Lathyrus fajok, köztes gazdanövények pedig az Euphorbia cyparissias és az E.esula.

Tünet. Az Euphorbia fajokhajtásai mereven felállók, az egészségesekhez viszonyítva hosszabbak, sárgászöld színűek, virágot nem fejlesztenek. A levelek rövidek, szélesek, megvastagodottak. A levél színén spermogóniumok, a fonákon pedig elszórtan csésze típusú ecídiumok, és köztük spermogóniumok találhatók. A borsón a levél színén és fonákán, a száron (ritkábban) és a hüvelyen először apró, sárgászöld foltok jelennek meg. A folton elszórtan világosbarna uredo- majd fekete teleutopusztulák keletkeznek.

Kórokozó. Uromyces pisi (Pers.) Wint.

Jelképe. 0. I. / II. III. IV. Heteroecikus rozsdagomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források az Euphorbia fajok,amelyek rizómáiban a kórokozó micéliummal több évig fennmarad. A talajon lévő növénymaradványokon a kórokozó uredomicéliummal is áttelelhet. A beteg rizómájú Euphorbia tövek tavasszal szisztémikusan fertőzött hajtásokat fejlesztenek, majd a levélen keletkező ecidiospórák légmozgással a borsó levelére jutnak, és csíratömlőjükkel a sztómán át a növény szövetébe hatolnak. A levélen kialakuló uredopusztulákból uredospórák szóródnak ki, amelyek újabb fertőzést hoznak létre. Végül kialakulnak a teleutopusztulák. A teleutospórákon tavasszal bazidiospórák jönnek létre, amelyek légmozgással az Euphorbia fajokra kerülnek és azok rizómarügyeit fertőzik meg. A borsó növénymaradványain áttelelt uredomicélium tavasszal uredopusztulákat, bennük pedig uredospórákat hoz létre.

Védekezés. A borsótáblában vagy annak szélén lévő Euphorbia fajokat rendszeresen irtsuk. Száraz, meleg nyarakon, a betegség fellépésekor 1–2 permetezés 10 napos időközzel cineb, mankoceb, propineb, metirám, kaptán, folpet vagy ciprokonazol tartalmú szerekkel eredményes. A zöldfogyasztásra termesztett borsónál az élelmezés-egészségügyi várakozási időre ügyelni kell.

A borsón előfordulhat még az Uromyces striatus Schroet heteroecikus rozsdagomba is, amelynek köztesgazdái ugyancsak az Euphorbia fajok, főgazdái pedig a Trifolium, a Medicago és a Pisum fajok. E kórokozó jellegzetessége, hogy uredo- és teleutopusztulái a levél fonákán találhatók, teleutospóráin pedig hosszúkás dudorok vannak. A borsón megtalálható még az Uromyces viciae fabae (Pers.) Jörstad, amely autoecikus rozsdagomba. Gazdanövényei a Vicia, Lathyrus és Pisum fajok. E kórokozó jellegzetessége, hogy uredo- és teleutopusztulái aránylag nagyok és szórtan a levél fonákán helyezkednek el, teleutospórái pedig sima felületűek.

A borsó aszkohitás betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1830-ban Európában figyelték meg és akkor három kórokozója közül az Ascochyta pisi fajt írták le. Később, 1841-ben az USA-ban az A. pinodes fajt, 1927-ben pedig az A. pinodella fajt találták meg. A betegségre Magyarországon 1924-ben egy budapesti piacon figyeltek fel, de feltehetően már korábban is előfordult. Magyarországon 1952-ig csak az A.pisi volt ismert, mert az A. pinodes és A. pinodella fajokat ekkor közölték. Az aszkohitás betegség hazánkban a borsó jelentős gombás betegsége, amely elsősorban hűvös, csapadékos időjárás esetén okoz számottevő terméskiesést. A fertőzött magvak ipari feldolgozásra alkalmatlanok, a beteg vetőmag pedig nem értékesíthető.

Gazdanövény. A borsó.

Tünet. A levélen, a száron, a hüvelyen és a magon figyelhetők meg a tünetek. A három kórokozó kórképe csak a hüvelyen különíthető el. A levélen 6–8 mm átmérőjű kerek, világosbarna folt látható. A foltszegély keskeny, barna, a folt közepén elszórtan apró, fekete piknídiumok találhatók. A száron a foltok oválisak, bemélyedők, barnák. A foltban szintén apró fekete piknídiumok helyezkednek el. A hüvelyen az Ascochyta pisi kórképére jellemző, hogy a folt 3–4 mm átmérőjű, kerek. A folt szegélye sötétbarna, kiemelkedő, közepe pedig világosbarna, enyhén besüppedt. A folt közepén az apró, fekete piknídiumok csoportban helyezkednek el. Az A. pinodes esetében a folt 3–4 mm átmérőjű, kerek. A folt szegélye sötétbarna, nem kiemelkedő, közepe pedig világosbarna, enyhén besüppedt. A piknídiumok a foltban elszórtan, a folt szélén viszont tömegesen figyelhetők meg. Az A. pinodella kórképének jellemzője, hogy a hüvelyen különböző nagyságú és alakú, elmosódott szélű, nem bemélyedő barna foltok vannak. A piknídiumok a foltban elszórtan helyezkednek el, azonban nehezen vehetők észre, mert a hüvelybe mélyen beágyazottak. A magon szabálytalan alakú, sötétbarna, elmosódott szélű, nem besüppedő foltok figyelhetők meg. A mag felületén ritkán képződnek piknídiumok (156. ábra).

156. ábra - A borsó aszkohitás betegsége

kepek/156abra.png


Kórokozók.

Ascohyta pisi Lib.

Piknídiumos gomba. Piknídiuma gömbölyű vagy kissé megnyúlt. Konídiuma 1–2, ritkán négysejtű, hosszúkás, lekerekített végű, színtelen. Tenyészete fehér, középen sok sötétbarna piknídium van, amelyekből bőséges rózsaszín konídiumtömeg tódul ki.

Ascochyta pinodes Jones

Piknídiumos gomba. Piknídiuma gömbölyű. Konídiuma 1–2-sejtű, hosszúkás, lekerekített végű, színtelen. Tenyészete zöldesbarna, koncentrikus körökkel, a piknídiumokat légmicélium fedi be, így alig láthatók.

Ivaros alakja a Mycosphaerella pinodes (Berk. et Blox.) West., amelynek pszeudotéciumai ritkán képződnek.

Ascochyta pinodella Jones

E kórokozó legújabb neve: Phoma medicaginis (Malbr. et Roum) var. pinodella (Jones) Boerma

Piknídiumos gomba. Piknídiuma gömbölyű. Konídiuma egysejtű, alakja megnyúlt tojás alakú, színtelen. Tenyészete szürkésfehér, finoman erezett, a piknídiumok elszórtan helyezkednek el, belőlük világos rózsaszín konídiumtömeg tódul ki. A tenyészetben klamidospórák is képződnek.

A kórokozó fajoknakszámos fiziológiai rassza ismert.

A betegség lefolyása. A növénymaradványok csak akkor jelentős fertőzési források, ha ugyanazon a területen több, egymást követő évben borsót termesztenek. A legfontosabb fertőzési forrás a vetőmag, ahol a kórokozók a mag felületén és főleg a mag belsejében helyezkednek el és 5–6 évig életképesek. Vizsgálataink szerint a beteg magvakban az Ascochyta fajok %-os megoszlása eltérő. Míg az A. pinodella 95%-ban, addig az A. pinodes 4%-ban, az A. pisi pedig csak 1%-ban fordult elő. Ha a magot elvetjük, a teljesen beteg magvak nem csíráznak ki, hanem a talajban elpusztulnak. A részben beteg magvak azonban kicsíráznak, és a kórokozók így a csíranövényekre jutnak. Míg az A. pinodella és az A.pinodes a csíranövény hipokotil részét fertőzi meg és így csíranövény-pusztulást okoz, addig az A.pisi csak a növény talaj feletti részeit fertőzi meg, de csíranövény-pusztulást nem okoz. A piknídiumból kiszabaduló piknokonídiumok a légmozgással, vízcseppel, vagy rovarokkal kerülnek a levelekre és a hüvelyekre, ahol csíratömlőjük az epidermiszt áttörve, vagy rovar és jég okozta sebeken keresztül a növény szövetébe jut. A kórokozók a hüvelyfalon vagy a funikuluszon keresztül kerülnek a magba. A kórokozók hőmérsékleti optimuma 22–24 °C, inkubációs idejük 6–8 nap. A gombák fertőzéséhez párás, ködös időjárás és rövid tartamú eső is elegendő.

Védekezés. A rezisztens borsófajták nemesítése a kórokozók számos fiziológiai rassza miatt rendkívül nehéz. Megfigyelések szerint a színes virágú borsófajták ellenállóbbak, mint a fehér virágúak. Jelenleg egyes borsófajták Ascochyta-rezisztensek. Ezt a fajtaleírások közlik. A beteg növényrészek talajba forgatása és az 5–7 éves vetésforgó betartása a védekezés egyik feltétele. A legfontosabb védekezés azonban az egészséges vetőmag előállítása. Ezért vetőmagot lehetőleg az ország déli vagy délkeleti részén, a csapadékszegényebb zöldségtermesztő körzetekben termesszünk. A szabványelőírások szerint, ha a szántóföldi szemlék során a növényállományban a betegség mértéke a 10%-ot meghaladja, akkor a növényállományt a magtermesztésből ki kell zárni. A magtisztítás során a kézzel történő válogatás alig jöhet számításba. Fotocellás magválogatással azonban a barna, beteg magvak jól különválaszthatók. A vetőmagból a kórokozó agar-lemez módszerrel mutatható ki. A mag csávázására a benomil, a tirám ésa kaptán tartalmú csávázószerek használhatók. E csávázószerek a magban lévő kórokozókat nem pusztítják el, de kelésvédő hatásuknál fogva a magvak kelési erejét fokozzák. Szabad földön az állománypermetezést a kelés után meg kell kezdeni, és 10 naponként meg kell ismételni. A legfontosabbak a kelés utáni és hüvelykötődés utáni permetezések. A cineb, a mankoceb, a propineb, a kaptán, a folpet vagy a klórtalonil tartalmú szerekkel jó eredményt lehet elérni. Az étkezésre termesztett borsó esetében az élelmezés-egészségügyi várakozási időt szigorúan be kell tartani.

A borsó fuzáriumos betegsége

A borsó fuzáriumos betegsége a tünetek alapján kétféle lehet, mégpedig a fuzáriumos gyökér- és szártőrothadás, valamint a fuzáriumos hervadás.

A borsó fuzáriumos gyökér- és szártőrothadását 1923-ban észlelték az USA-ban, majd Európában főleg Németországban és Hollandiában. A betegség magyarországi előfordulását még nem közölték. A betegség elsősorban ott jelentkezik, ahol ugyanazon a területen több évig borsót termesztenek. A betegség gazdanövénye a borsó. A tünetekre jellemző, hogy a gyökéren és a szártövön ovális, vizenyős, barna foltok mutatkoznak. A foltok később összeolvadnak, a gyökér és a szártő elbarnul, elrothad. Kórokozója a Fusarium solani (Mart.) Sacc. f. sp. pisi (Jones) Snyd. et Hans. konídiumtartós gomba. Fertőzési források a talajba került növényrészek, ahol a kórokozó klamidospórákkal telel át. A kórokozó magas hőmérsékleti igényű, fejlődésére a 18 °C feletti talajhőmérséklet kedvező, hőmérsékleti optimuma 27–30 °C. A védekezés egyiklehetősége a vetésforgó betartása. Másik lehetőség a rezisztens fajták termesztése, jelenleg azonban a rezisztens fajták száma rendkívül kevés.

A borsó fuzáriumos hervadása 1925-ben jelentkezett először az USA-ban, később Hollandiában vált jelentőssé. Magyarországon a betegség pontos növénykórtani leírása még nem történt meg. A betegség ott jelentkezik, ahol ugyanazon a területen több évig borsót termesztenek. A kórokozó gazdanövénye a borsó. A tünetekre jellemző, hogy a növény lankad, majd elhervad. A szárat kettévágva az edénynyalábok barnák. Kórokozója a Fusarium oxysporum Schl. f. sp. pisi (van Hall) Snyd. et Hans. konídiumtartós gomba, amelynek több fiziológiai rassza van, közülük az 1, 2 és 5 jelű termesztési és rezisztencianemesítési szempontból jelentős. Fertőzési források főleg a talajba került növényrészek, melyekben a kórokozó klamidospórákkal vagy micéliummal telel át. A kórokozó maggal átvihető, ez az átvitel azonban alárendelt jelentőségű. A kórokozó a talajból a gyökéren keresztül jut a növénybe és az edénynyalábok elhalását okozza. A kórokozó magas hőmérsékleti igényű, fejlődésére a 21 °C feletti hőmérséklet kedvező, hőmérsékleti optimuma: 28 °C körül van. A védekezés egyik lehetősége a vetésforgó betartása. Másik lehetőség a rezisztens fajták előállítása és termesztése. A fuzáriumos hervadással szemben ellenálló borsófajta sok van, ezeket a fajtaleírások közlik.