Ugrás a tartalomhoz

Kertészeti növénykórtan

Glits Márton, Folk Győző

Mezőgazda Kiadó

Káposztafélék betegségei

Káposztafélék betegségei

Bimbós kel (Brassica oleracea L. convar. gemmifera Dc.)

Lásd: Káposzta

Brokkoli (Brassica cretica LAM. convar. cymosa Plenck)

Lásd: Karfiol

Karalábé (Brassica rupestris Raf. convar. gongyloides [L.] Janch.)

Nem fertőző betegségek

A karalábégumó fásodása

A gumó gazdasági értéke csökken, mivel a gumók rágósak, rostosak és főzés után is kemények maradnak. Előidézője a talaj tartós szárazsága. A karalábé egyenletes vízellátást igényel, ezért gyakran kell öntözni. Ügyelni kell arra, hogy a talaj vízkapacitása állandóan 65–70% legyen. A fásodásra való hajlam fajtatulajdonság, amelyet a fajtaleírások közölnek.

A karalábégumó felrepedése

A gumó gazdasági értéke csökken. A tünetekre jellemző, hogy a gumón hosszanti, széles, sekélyebb vagy mélyebb repedések figyelhetők meg, amelyek később elpacásodnak. Előidézője az egyenetlen vízellátás, a tartós szárazság utáni öntözés vagy nagyobb csapadék. A karalábé egyenletes vízellátást igényel. A karalábét ezért gyakran kell öntözni. Ügyelni kell arra, hogy a talaj vízkapacitása állandóan 65–70% legyen. A repedésre való hajlam fajtatulajdonság, amelyet a fajtaleírások közölnek.

A karalábé korai felmagzása

A növény gazdaságilag értéktelen, mert gumóképződés nélkül a növény korán magszárat fejleszt. Előidézője az alacsony hőmérséklet. A palánták az alacsony, fagypont feletti hőmérsékletre érzékenyek. A palánták megfázási hajlama fajtatulajdonság, amelyet a fajtaleírások közölnek. Vannak olyan fajták, amelyek a fagypont feletti, 5–10 °C hőmérsékleten már megfáznak, ezért korai szabadföldi termesztésre nem alkalmasak. E fajták esetében késői vetéssel és a palánták magasabb hőmérsékleten történő nevelésével a felmagzás elkerülhető. Vannak azonban olyan fajták, amelyek az 5–6 °C-os hideget is elviselik. Ezek hajtatásra és korai szabadföldi termesztésre alkalmasak.

Vírusos betegség

Karalábémozaik

Lásd: Káposztamozaik

Baktériumos betegség

A karalábé xantomonászos feketeerűsége

Lásd: A káposzta xantomonászos feketeerűsége

Gombás betegségek

A karalábé plazmodiofórás gyökérgolyvája

Lásd: A káposzta plazmodiofórás gyökérgolyvája

A karalábé olpídiumos betegsége

Lásd: A káposzta olpídiumos betegsége

A karalábé pítiumos palántadőlése

Lásd: A paprika pítiumos palántadőlése

Karalábé-peronoszpóra

Lásd: Káposzta-peronoszpóra

A karalábé lisztharmata

Lásd: A káposzta lisztharmata

A karalábé plenodómuszos betegsége

Jelentőség. A betegséget korábban hazánkban, valamint egyes külföldi országokban főmás betegségnek nevezték, s kórokozóját Phoma lingam (Tode ex Fr.) Desm. névvel jelölték. A betegség 1791-ben Németországban fejes káposztán volt észlelhető, s az 1800-as évek végéig Európában fokozatosan elterjedt. A betegség hazai megjelenése az 1900-as évek elejére tehető. Az USA-ban a betegség 1910-ben lépett fel. A betegség jelentősége hazánkban a karalábén növekszik. Szabad földön, főleg csapadékos nyarakon jelentkezik, de a tárolóban is megtalálható.

Gazdanövény. A keresztes virágú növények, főleg a Brassica fajok.

Tünet. A karalábégumón szabálytalan nagyságú barna foltok láthatók. A foltokat sötétbarna szegély övezi. A folt közepe beszakadozik, körülötte sötétbarna piknídiumok figyelhetők meg. A gumó szövetében szürkésbarna rothadás jelentkezik.

Kórokozó. Plenodomus lingam (Tode) de Höhnel

Piknídiumos gomba. Kétféle piknokonídiuma van. Az egyik apró, egysejtű ovális, a másik pedig nagyobb, egysejtű, enyhén görbült.

A kórokozó ivaros alakja a Leptosphaeria maculans (Desm.) Ces. et de Höhnel, amelynek pszeudotéciumai nagyon ritkán képződnek.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a növénymaradványok, amelyekben a kórokozó 2–3 évig életben marad, valamint a vetőmag, aminek belsejében helyezkedik el a kórokozó. A kórokozó a növénymaradványokról a felfröccsenő vízcseppek segítségével, konídiumokkal jut a növényekre, vagy pedig a beteg magból beteg csíranövények fejlődnek. A maghozó növények beteg leveleiről a kórokozó a virágzás alatt jut a virágzatba.

Védekezés. A vetőmagvak csávázására csak a szisztémikus hatású, benomil tartalmú csávázószer jöhet számításba. Külföldön eredményesen használják a tiabendazol hatóanyagú szert is. A kontakt csávázószerek hatástalanok. Lényeges a vetésforgó betartása. Három évig ugyanazon a területen keresztes virágú növényt ne termesszünk.

Vetőmagot lehetőleg az ország kisebb csapadékmennyiségű, déli és délkeleti részén termesszünk. Vetőmagot csak egészséges növényekről szedjünk. A vetés előtti magvizsgálat szűrőpapír módszerrel elengedhetetlen. Állománypermetezésre – elsősorban a magtermő növények esetében – a cineb, a mankoceb, a propineb, a metirám, valamint a kaptán hatóanyagú szereket használjuk.

A karalábé alternáriás betegsége

Lásd: A káposzta alternáriás betegsége

A karalábé fuzáriumos sárgasága

Lásd: A káposzta fuzáriumos sárgasága

A karalábé rizoktóniás palántadőlése

Lásd: A paprika rizoktóniás palántadőlése

Káposzta

Kelkáposzta (Brassica oleracea L. convar. sabaunda L.)

Fejes káposzta (Brassica oleracea L. convar. capitata [L.] Alef.)

Vörös káposzta (Brassica oleracea L. convar. capitata [L.] Alef. var. rubra)

Nem fertőző betegségek

A káposztafej feketefoltossága

A betegség egyes késői érésű fejes káposzta fajtákon fordul elő. Szabad földön, a betakarítás előtt csak elvétve figyelhető meg, a tárolás során azonban egyre nagyobb mértékben jelentkezik. A betegségnek két tünettípusa van. Az egyikre jellemzők a 4–5 mm-t is elérő nagy fekete foltok, amelyek főleg a káposztafejet borító levéllemezen láthatók. A másik tünettípus esetében fekete pontszerű foltok figyelhetők meg, amelyeket szürkés elszíneződés övez. E foltok főleg a levéléren jelentkeznek. A betegségnek belső eredetű kóroka van, amely fajtatulajdonság. A betegség mértéke azonban élettelen, nem fertőző kórokoktól, így főleg az egyoldalú vagy bőséges tápanyagellátástól is függ. Egyes káposztafajták e betegséggel szemben toleranciával rendelkeznek. Ezeket a fajtaleírások közlik.

A káposzta felrepedése

Szabad földön és tárolóban egyaránt előfordul. A tünetekre jellemző, hogy az egymásra simuló belső levelek felrepednek. Előidézője lehet nyáron a növények egyenetlen vízellátása, őszszel és télen pedig a nem tartós, fagypont alatti hőmérséklet. Nyáron ezért a fejes káposztát rendszeresen öntözzük. Ügyeljünk arra, hogy a talaj vízkapacitása 75–80% alá ne csökkenjen. A felszedéskor, szállítás alatt és a tárolóban a káposztafejeket a fagytól óvjuk. Egyes káposztafajták a felrepedésre nem fogékonyak és fagytoleránsak. Ezeket a fajtaleírások közlik.

A káposztafej szívlevél-barnulása

Azokban az években jelentkezik, amikor tartósan nagy hideg van. Elsősorban a fejes káposztán fordul elő. A tünetekre jellemző, hogy a káposztafej és torzsája belső levelei „megfőttek”, világosbarna színűek, rugalmasak, nem rothadók. A külső levelek ugyanakkor egészségesek. Előidézője a tartós, jóval a fagypont alatti hőmérséklet. A fejes káposzták közül a rövid tenyészidejűek hidegtűrése kisebb, mint a késeieké. A kelkáposzta hidegtűrése a fejes káposztáénál nagyobb. Minél lazább a fej, annál kevésbé jelentkezik a szívlevelek pusztulása. A fejes káposzta levelei szorosan egymáshoz simulnak, jó hővezetők, így a szívlevelek károsodnak. A kelkáposztánál szívlevél-barnulást eddig nem figyeltünk meg. Felszedéskor, szállítás alatt és a tárolóban a káposztafejeket a fagytól óvni kell. Egyes káposztafajták fagytoleránsak. Ezeket a fajtaleírások közlik.

Vírusos betegség

Káposztamozaik

Jelentőség. A káposzta legelterjedtebb és legjelentősebb vírusos betegsége. Magyarországon a betegség az 1950-es évek óta ismert.

Gazdanövény. Káposzta, karalábé, karfiol és számos Cruciferaecsaládba tartozó, termesztett és vadon élő növényfaj (TuMV, CaMV). Ezen túlmenően számos dísznövény (TuMV).

Tünet. A levélen a betegség legjellegzetesebb tünete a világos- és sötétzöld mozaik. Ezen túlmenően a fő- és mellékerek kivilágosodnak (CaMV, TuMV). Az erek mentén sötétzöld sávok (érszalagosodás) is megjelenhetnek (CaMV). A termésidőszak vége felé, de különösen a tárolás alatt – különösen a fejes káposztán – a külső és a belső leveleken sötétbarna gyűrűk figyelhetők meg (TuMV) (157. ábra).

157. ábra - Káposztamozaik

kepek/157abra.png


Kórokozók:

cauliflower mosaic caulimovirus (CaMV)

Kétfonalú DNS vírus. Izometrikus, gömb alakú, afidofil, stylet-borne vírus;

turnip mosaic potyvirus (TuMV)

Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, fonál alakú, afidofil, stylet-borne vírus.

A betegség lefolyása. A kórokozók növénynedvvel átvihetők. Fontos terjesztőik a levéltetvek.

Védekezés. A betegséggel szemben rezisztens káposztafajták ismertek. A maghozó káposztaállományban a szelekció során a beteg töveket el kell távolítani. A káposztatáblában és környékén a gyommentesítés elengedhetetlen. A levéltetvek ellen rendszeresen védekezni kell.

Baktériumos betegségek

A káposzta ervíniás lágyrothadása

Lásd: A sárgarépa ervíniás lágyrothadása

A káposzta xantomonászos feketeerűsége

Jelentőség. A betegséget először 1881-ben az USA-ban észlelték, Európában hamar, 1899-ben jelent meg, mégpedig Németországban. Ezt követően a betegség az 1900-as év elején számos európai országban vált ismertté, gyors terjedése a magátvitelre vezethető vissza. Magyarországon a termesztési gyakorlatban a betegség már néhány évtizede ismert. A betegség elsősorban az ország csapadékban gazdagabb nyugati részén lép fel, másutt csak akkor jelentkezik, ha a nyár nagyon csapadékos. A fejes káposzta külső levelei elpusztulnak, a növény növekedésében visszamarad.

Gazdanövény. Brassica fajok, elsősorban a fejes káposzta, a bimbóskel és a karfiol, továbbá számos keresztes virágú termesztett és gyomnövény.

Tünet. A levélen a levél szélétől kiinduló sárgászöld, széles, V alakú foltok figyelhetők meg. Szembetűnő, hogy e foltokon a levélerek fekete színűek lesznek. A foltok végül elszáradnak, pergamenszerűek lesznek, és a levelek lehullanak. A torzsát kettévágva szembetűnő, hogy az edénynyalábok részben vagy teljesen fekete színűek (traheobakteriózis). A karalábé gumójában az edénynyaláb elszíneződése nem jelentkezik (158. ábra).

158. ábra - A káposzta xantomonászos feketeerűsége

kepek/158abra.png


Kórokozó. Xanthomonas campestris pv. campestris (Pammel) Dowson

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talaj, a beteg növénymaradványok és a vetőmag. A talajban a kórokozó növénymaradványok nélkül is életképes marad. A növénymaradványok fontos fertőzési források, mert azokon a baktérium hosszú ideig fennmarad. A vetőmag szintén jelentős fertőzési forrás. A kórokozó a vetőmag belsejében helyezkedik el, de a vetőmag felületén is megtelepedhet, ahol 3 évig megtartja fertőzőképességét. A talajból és a növénymaradványokról a baktérium vízcseppekkel jut a levelekre, ahol a hidatódákon keresztül a levélerekbe, majd a torzsa edénynyalábjaiba jut. Az elfásodott szövetekben a kórokozó már nehezen halad tovább. A beteg magvakból beteg növények fejlődnek. E növények azonban hosszú ideig tünetmentesek, és a tünetek csak az idősebb palánták levelein mutatkoznak. A kórokozó számára magas relatív páratartalom és magas hőmérséklet szükséges. A baktérium optimális hőmérsékleti igénye 30–32 °C, hőmérsékleti minimuma 5 °C, hőmérsékleti maximuma 38–39 °C, 50 °C körül pedig elpusztul. A fő fertőzési veszély tehát magas hőmérsékletű, csapadékos nyarakon áll fenn.

Védekezés. Elsősorban a megelőző védekezés jöhet számításba. A palántanevelő ágyak talaját cserélni, vagy gőzöléssel fertőtleníteni kell. Szabad földön a növénymaradványokat mélyen forgassuk alá. A 3–4 éves vetésforgót tartsuk be. A vetőmag csávázása kasugamicin hatóanyagú szerrel – mivel a kórokozó a mag belsejében is elhelyezkedik – csak részben eredményes. A fentiek miatt a legfontosabb az, hogy magot csak egészséges anyanövényekről szedjünk. Vetőmagtermesztésre ezért a kisebb csapadékmennyiségű, déli, délkeleti zöldségtermesztő körzetek a legalkalmasabbak. A kórokozó kimutatása vetőmagból agarlemez módszerrel lehetséges oly módon, hogy a magból fejlődött csíranövények fertőzöttségét kell megállapítani. Az állománypermetezés rézhidroxid, rézszulfát vagy rézoxiklorid szerekkel, ill. kombinációikkal csak csapadékos nyarakon, vagy rendszeres esőztető öntözés esetén megelőzésképpen jöhet számításba.

Gombás betegségek

A káposzta plazmodiofórás gyökérgolyvája

Jelentőség. A betegség először 1800-ban Európában, Angliában lépett fel a káposztaféléken, a fejes káposztán azonban Oroszországban 1872-ben okozott súlyos károkat. A betegség kóroktanával Voronyin orosz kutató foglalkozott behatóan. A betegség magyarországi előfordulása 1937-től ismert.

A betegség a nagyon savanyú talajokon jelentkezik. Hazánkban főképpen gyengén savanyú vagy gyengén lúgos talajok vannak, ahol a betegség nem fordul elő. Savanyú talajok elsősorban a Nyírségben, Szatmárban vannak, az ország többi részén csak helyenként, esetleg csak egy-egy növénytáblában találhatók. E helyeken, ha káposztaféléket termesztenek, akkor a betegség fellépésére számítani lehet. Nyugat- és Észak-Európában viszont, ahol elsősorban savanyú talajok vannak, a betegség nagy jelentőségű.

Gazdanövény. ACruciferaecsaládba tartozó növényfajok. A legfontosabbak a Brassica fajok.

Tünet. A növények növekedésben visszamaradnak, lankadnak, hervadnak. A gyökéren henger vagy gömb alakú daganatok figyelhetők meg. A daganatok sárgásfehér színűek, nem fásodnak el, felületük egyenetlen, parás. Ha a daganatot kettévágjuk, belseje fehér, egynemű, üreg nem található benne (159. ábra).

159. ábra - A káposzta plazmodiofórás gyökérgolyvája

kepek/159abra.png


Kórokozó. Plasmodiophora brassicae Wor.

Plazmódiumos gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talajban lévő gyökérmaradványok, ahol a kórokozó kitartóspórája 4–6 évig is életben marad. A kitartóspórát a talajban a földigiliszták vagy a terrikol kártevők viszik tovább, átvihető azonban művelőeszközökkel is. A kitartóspóra a talajban fejlődésnek indul, belőle egy mozgó sporangiospóra szabadul ki, amely flagellumával úszva a gyökérszőrök felületére jut. Ott a mozgó sporangiospóra flagellumát elveszti és a sejtfalat feloldva a sejtekbe jut, és ezután a sejteket a gomba plazmódiuma tölti ki. Ilyenkor a gyökérszőrökön daganat nem keletkezik. A plazmódium később sporangiumokká darabolódik, egy sporangiumból 4–8 mozgó sporangiospóra jön létre. A mozgó sporangiospórák a gyökérszőrökről a talajba kerülnek, és ott páronként zigótává egyesülnek. A zigóta a gyökérbe jut, és a gyökérsejteket a gomba plazmódiuma tölti ki, amely a sejtfalakon át a gyökérben szétterjed. Ez a plazmódium a gyökereken daganatot okoz. A daganatokban levő plazmódium kitartóspórákra esik szét, amelyek a növény szövetében nagy tömegben találhatók. A kitartóspórák végül az elpusztult gyökérmaradványokban vagy széthullva, a talajban telelnek.

A kórokozó egyik alapvető környezeti igénye, hogy a talaj vízkapacitása 45% felett legyen. A fejes káposzta a sok vizet felhasználó növények közé tartozik, és 75–80% vízkapacitás esetén fejlődik a legjobban. A kórokozó számára e vízkapacitás rendkívül kedvező. A gomba másik fontos környezeti igénye a savanyú talaj. Ha a talaj pH-értéke 7 alatt van, akkor a kitartóspórák jól csíráznak. A lúgos talajok ezzel szemben a csírázást gátolják. A káposztafélék a gyengén savanyú vagy közömbös pH-értékű talajokon fejlődnek a legjobban, a kórokozó számára e kémhatású talajok nem kedvezőek.

Védekezés. Hazánkban a megelőző védekezésnek van jelentősége. Káposztát savanyú talajokon lehetőleg ne termesszünk. Ha a gazdaság területének nagy részén savanyú talajok vannak, akkor azok kémhatását meszezéssel közömbösíteni kell. A szükséges mész mennyiségét a talaj hidrolitos savanyúsága alapján számítják ki. A talajmeszezésre a cukorgyári mésziszap 4–30 t/ha mennyiségben, vagy a mészkőpor 2–15 t/ha mennyiségben használható, amelyet a felső, 20 cm feltalajba kell bedolgozni. Korábban a cukorgyári mésziszappal, jelenleg viszont a mészkőporral történő talajmeszezés a legelterjedtebb. E munkát ritkán a gazdaságok, főképpen azonban a talajjavítással foglalkozó cégek végzik el. Külföldön a betegség leküzdésére a benzoltartalmú szereket javasolják. E szerek használata azonban szabad földön rendkívül költséges.

A káposzta olpídiumos betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1872-ben észlelte Oroszországban Voronyin. Mind Európában, mind az amerikai földrészen az 1920–30 közötti években behatóan foglalkoztak vele. A betegség hazai előfordulását 1937-ben közölték. A betegséget legtöbbször palántadőlésként említik, erre utal a tőfekély népies elnevezés is. Megfigyeléseink szerint a betegség tünete elsősorban nem a palántadőlés, hanem a csíranövények hajszálgyökereinek elhalása miatt bekövetkező növénysárgulás, ill. -elhalás.

Gazdanövény. A gazdanövénykör rendkívül széles.

Tünet. A csíranövények hajszálgyökerei csúcsuktól kiindulva elhalnak. A vastagabb oldalgyökerek részleges elhalása csak súlyos esetben következik be. A gyökérnyak befűződése és elhalása nagyon ritkán észlelhető. A növények alsó, majd fokozatosan a többi levelei is sárgulnak, elszáradnak. Az elpusztult gyökerekben a kórokozó jellegzetes csillag alakú kitartóspórája és ritkán csőrszerű nyúlvánnyal ellátott sporangiuma mikroszkóppal jól kimutatható.

Kórokozó. Olpidium brassicae (Wor.) Dang.

Sejtes plazmódiumú gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talajban lévő növénymaradványok, ahol a kórokozó kitartóspórával vészeli át a kedvezőtlen körülményeket. A kitartóspórából kiszabaduló mozgó sporangiospórák a növény gyökerét fertőzik meg, majd a sejteket a gomba plazmódiuma tölti ki. A plazmódium később vékony fallal veszi magát körül, és átalakul sporangiummá. A sporangium csőrszerű nyúlványán keresztül a mozgó sporangiospórák kiszabadulnak, és a talajba jutva páronként zigótává egyesülnek. A zigóta a növény gyökerét fertőzi, ahol a sejteket a gomba plazmódiuma tölti ki. Később a plazmódium kitartóspórákká esik szét. A kórokozó számára a talaj nagy vízkapacitása kedvező.

Védekezés. Lásd: A paprika rizoktóniás palántadőlése. Szabad földön a mag kelése utáni időszakban a cserepesedés megszüntetése a sorközök talajporhanyításával.

A káposzta pítiumos palántadőlése

Lásd: A paprika pítiumos palántadőlése

Káposztaperonoszpóra

Jelentőség. A káposztaféléken régóta ismert betegséggel az 1900-as évek első felében foglalkoztak behatóan. A betegség a káposztapalántákon gyakori, de az idősebb leveleken ősszel is megtalálható. Gazdasági jelentősége a palántanevelés időszakában a legnagyobb.

Gazdanövény. A Cruciferaecsaládba tartozó, elsősorban a Brassica fajok.

Tünet. A növények szik- és lomblevelén figyelhetők meg a tünetek. A szikleveleket tünetelőzmény nélkül fehér sporangiumtartó-gyep borítja be, s csak ezután lesznek a sziklevelek sárgászöldek, majd pontszerű, nekrotikus foltoktól borítottak. A lombleveleken először a levél színén sárgászöld, erek által határolt szögletes foltok jelennek meg, amelyekben később apró, szürkésbarna nekrotikus pontok is vannak. A levél fonákán fehér sporangiumtartó gyep fejlődik ki. Később a levélfoltok elszáradnak. A tünetek a maghozó növények szárán és virágzatán is megtalálhatók.

Kórokozó. Peronospora brassicae Gäum.

Oospórás gomba.

A betegség lefolyása. A kórokozó a Cruciferaecsaládba tartozó termesztett és gyomnövények növénymaradványain micéliummal és oospórával telel át. Az oospórák a levélfoltok nekrotikus foltjaiban képződnek akkor, ha a levelek hosszú ideig nedvesek és váltakozó hőmérsékleten és fényben vannak. Száraz körülmények között oospórák nem jönnek létre. Az oospóra fejlődése a nekrotikus foltok kialakulását követően 5–10 nap múlva kezdődik meg, és kora tavaszra fejeződik be. Tavasszal az oospóra sporangiumtartón sporangiumot hoz létre, amely csíratömlőt fejleszt és a sziklevelekbe jut. A sziklevélen később sporangiumtartó gyep fejlődik ki. A sporangiumok légmozgással vagy vízzel a nedves lomblevelekre kerülnek, ahol csíratömlőt fejlesztve a levél szövetébe jutnak. A sporangiumok csírázása alacsony hőmérsékleten, 4–16 °C-on a legnagyobb, magasabb hőmérsékleten mérsékelt. A sporangiumok 28 °C-on már nem csíráznak. A kórokozó inkubációs ideje 3–16 °C között 18 napról 4 napra csökken, magasabb hőmérsékleten pedig csak 2–3 nap. A sporangiumtartó és a sporangium fejlődéséhez az alacsony, 8–10 °C hőmérséklet kedvező. A kórokozó tehát alacsony hőmérsékleti igényű gomba, ezért tavaszszal és ősszel válik jelentőssé.

Védekezés. A palántanevelés során elengedhetetlen a védekezés. Ha több évig ugyanabban a talajban nevelünk káposztaféléket, akkor a talajt gőzölni kell. Ne vessünk túl sűrűn, mert sűrű vetés esetén a palánták levelei sokáig nedvesek maradnak, és a permetlevet sem tudjuk jól a levelekre kijuttatni. A vegyi védekezést korán, még a betegség megjelenése előtt kétszikleveles korban meg kell kezdeni, majd ezt követően az első lomblevelek megjelenésekor, 2–3 lombleveles korban a permetezést meg kell ismételni. Védekezésre a kontakt hatású cineb, mankoceb, propineb,metirám, kaptán, rézszulfát, rézoxiklorid és rézhidroxid tartalmú fungicidek nedvesítőszer hozzáadásával eredményesen használhatók. A permetezésnél arra kell törekednünk, hogy a permetlé cseppnagysága kicsi legyen, mert különben a viaszos felületű levélen a szer nem marad meg.

A káposzta lisztharmata

A betegség szabad földön főleg a vörös káposztán, ritkábban a fejes káposztán fordul elő. A káposztafej minőségét rontja. A tünetre jellemző, hogy a leveleken finom, szürkésfehér bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) jelentkezik. A bevonat alatt kezdetben világosbarna, a hűvösebb idő beálltával majdnem fekete elszíneződés látható. A bevonatban elszórtan apró, fekete kleisztotéciumok is megjelenhetnek. A levelek enyhén hullámosodnak. A betegség kórokozója az Erysiphe communis (Wallr.) Link. A betegség fellépésére július végétől számíthatunk. Akkor jelentkezik, ha napközben az időjárás száraz és meleg (25 °C feletti), ugyanakkor éjszaka már a hőmérséklet alacsony, harmatképződés lehetséges. A védekezést a tünetek észlelésekor, július végétől kell elkezdeni. Kén, kinometionát, dinokap vagy fenarimol tartalmú szereket használhatunk. A védekezéseket a tünet erősségétől függően kell ismételni.

A káposztafej szklerotíniás rothadása

A betegség a kifejlett káposztafejen jelentkezik, amelyen vizenyős rothadás, azon dús vattaszerű micélium és izzadmánycseppek kíséretében nagy, fekete szkleróciumok jelennek meg. A betegség kórokozója a Sclerotinia sclerotiorum (Lib.) de Bary tölcsér alakú apotéciumos gomba. A fertőzési források elsősorban a növénymaradványok és a talaj, ahol a kórokozó szkleróciumai már korábban felhalmozódtak. Innen a kórokozó sebeken keresztül a káposztafejekbe jut. Sérülések a sorközművelés során keletkeznek, de a káposztafej felrepedése is nyitott kapu a kórokozó számára. Védekezésként javasolható a vetésforgó betartása, vagyis a kalászos elővetemény beiktatása. Fontos továbbá a sorközművelés gondos elvégzése, az egyenetlen vízellátás elkerülése.

A káposzta plenodómuszos betegsége

Hazánkban leggyakrabban a torzsán és a külső leveleken figyelhetők meg a tünetek. A sötétbarna, enyhén besüppedő foltok oválisak, elszórtan apró, fekete piknídiumok láthatók bennük. Ha a foltok a torzsát körülölelik, akkor a növények fakó színűekké válnak és hervadnak, ha viszont a foltok a levélnyélen helyezkednek el, akkor a levelek a talajra fekszenek. Tárolóban a foltok rothadnak. Gazdanövény. A betegség lefolyása. Védekezés. Lásd: A karalábé plenodómuszos betegsége.

A káposztafej botrítiszes rothadása

A betegség a kifejlett káposztafejen észlelhető, amelyen vizenyős rothadás, azon dús, szürkésfehér, majd szürke konídiumtartó gyep képződik. A betegség kórokozója a Botrytis cinera Pers. konídiumtartós gomba. A számos gazdanövényű kórokozó a káposztafejbe sérüléseken (művelőeszközök okozta sebek, a káposztafej felrepedése) keresztül jut. Védekezésként e sebzések megakadályozását javasoljuk.

A káposzta alternáriás betegsége

Jelentőség. A betegséget először 1836-ban Angliából közölték fejes káposztáról, később főleg Közép- és Dél-Európában terjedt el. Az USA-ban a betegség az 1800-as évek végén jelentkezett. Magyarországon az 1930-as években vált ismertté.

Hazánkban a nagyon meleg, csapadékos években a magtermő káposztafélék jelentős betegsége. Az étkezésre termesztett fejes káposzta esetében jelentősége kisebb, mert csak a külső, idősebb leveleken fordul elő.

Gazdanövény. Számos Cruciferaecsaládba tartozó növényfaj, főleg a Brassica fajok.

Tünet. A sziklevélen, a lomblevélen, a maghozó száron és a becőtermésen figyelhetők meg a tünetek. A szikleveleken apró, sötétbarna, sárgászöld udvarú foltok jelentkeznek. A lomblevélen először apró, lilásbarna, majd 10–15 mm átmérőjű kerek vagy ovális, zónált foltok mutatkoznak, amelyeket sötétbarna, dús konídiumtartó gyep borít be. A maghozó száron a foltok oválisak, a becőtermésen a foltok aprók, sötétbarnák, középen kivilágosodnak (160. ábra). A karfiolon a karfiolrózsák felületén szürke foltok észlelhetők.

160. ábra - A káposzta alternáriás betegsége

kepek/160abra.png


Kórokozók.

Alternaria brassicae (Berk.) Sacc.

Konídiumtartós gomba. A rövid, nem elágazó konídiumtartóról a csőrrel ellátott konídiumok egyesével vagy kettesével fűződnek le.

Alternaria brassicicola (Schw.) Wiltshire

Konídiumtartós gomba. A rövid, nem elágazó konídiumtartó ról a zömök konídiumok láncokban fűződnek le.

Vizsgálataink szerint hazánkban a két gombafaj közül az A.brassiciola agyakoribb.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a növénymaradványok, amikben a kórokozók nagyon hosszú ideig életképesek, de a száraz levelekben is átvészelik a kedvezőtlen körülményeket. Fertőzési forrás még a vetőmag is, amelynek felületén és belsejében a kórokozók egyaránt előfordulnak. Ha a gombák a mag belsejében helyezkednek el, akkor már a csíranövények sziklevelein megjelennek a tünetek. A sziklevelekről a konídiumok a lomblevelekre kerülnek. A növénymaradványokról a konídiumok szintén a lomblevelekre jutnak, majd csíratömlővel a sztómán és az ép epidermiszen keresztül a növénybe hatolnak. A konídiumcsírázás hőmérsékleti optimuma magas, 33–35 °C. A fertőzési optimum szintén magas, 25–30 °C. A konídiumok aratáskor és csépléskor kerülnek a mag felületére, ritka esetben azonban virágzáskor a mag belsejébe is eljutnak.

Védekezés. Legalább a 3–4 éves vetésforgót be kell tartani. A beteg növényrészeket mélyen a talajba kell forgatni. Magot csak egészséges anyanövényekről szabad szedni. A kórokozó előfordulását a magon a magminősítés során szűrőpapír-módszerrel ellenőrizhetjük. A módszer lényege az, hogy a magvakat szűrőpapír között szobahőmérsékleten csíráztatjuk, és 5–10 nap múlva sztereomikroszkóppal megvizsgáljuk. Magcsávázásra a kaptán és a tirám tartalmú csávázószerek részben eredményesek. (Csak a mag felületén elhelyezkedő kórokozót pusztítják el.) A növényállomány permetezése elsősorban magtermesztés esetén elengedhetetlen. A maghozó növények permetezését a magszár fejlődésekor kell megkezdeni, majd 10 naponként meg kell ismételni. Védekezésre a cineb, a mankoceb, a propineb, a metirám, a kaptán vagy a folpet tartalmú szerek nedvesítőszerrel eredményesen használhatók.

A káposzta fuzáriumos sárgasága

Jelentőség. A betegséget először 1899-ben az USA-ból közölték, ahol később nagy jelentőségű lett. A betegség 1955-ös, magyarországi előfordulása egyben első európai megjelenése is. A betegség jelentősége egyre növekszik.

Gazdanövény. Brassica fajok, a legjelentősebb azonban a fejes, a vörös és a kelkáposzta.

Tünet. A tünetek először az alsó leveleken jelentkeznek. Kezdetben a levélerek, majd a levélérközök elsárgulnak. Gyakori, hogy e tünetek csak a levéllemez egyik oldalára korlátozódnak. Később a levelek elszáradnak, és a talajra hullanak. A levélripacsokon laza, halványrózsaszín micéliumbevonat figyelhető meg. A növények apró fejet fejlesztenek. A torzsát kettévágva szembetűnő, hogy az edénynyalábok részben vagy teljesen barna színűek. Az elpusztult növény felületén finom bevonatot képezve megjelenik a gomba micéliuma, valamint szaporítóképletei: a rövid konídiumtartókon a mikrokonídiumok és a sporodóhiumokon a makrokonídiumok.

Kórokozó. Fusarium oxysporum (Schl.) f. conglutinans Snyd. et Hans.

Konídiumtartós gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a talajba került levél- és torzsamaradványok, valamint a talaj. A talajban a kórokozó növénymaradványok nélkül is nagyon hosszú ideig életképes marad. A mag nem fertőzési forrás. A kórokozó a talajból az ép vagy sérült gyökereken keresztül jut a növénybe, majd a torzsa edénynyalábjain keresztül a levélerekbe kerül. A kórokozó számára a magas, 27 °C körüli hőmérséklet és a talaj alacsony, 40% alatti vízkapacitása a legkedvezőbb.

Védekezés. Azokon a területeken, ahol a betegség jelentkezett, legalább 5–6 évig ne termesszünk káposztaféléket. A közbeeső években célszerű kukoricát termeszteni, mert a vizsgálatok szerint utána a megbetegedés mértéke lényegesen kisebb. A fejes káposztát 75–80%-os vízkapacitású talajon célszerű termeszteni. Ekkor fejlődik a növény a legjobban, ugyanakkor a magasabb talajnedvesség kedvezőtlen a kórokozó számára. A betegséget vegyi védekezéssel nem lehet leküzdeni. A legeredményesebb védekezési mód a kórokozónak ellenálló káposztafajták előállítása és termesztése, amelyeket a fajtaleírások közölnek. Jelenleg számos, Fusarium-ellenálló káposztafaj és -fajta van.

A káposzta rizoktóniás palántadőlése

Lásd: A paprika rizoktóniás palántadőlése

Karfiol (Brassica cretica Lam. convar. botrytis [L.] Schwarz)

Nem fertőző betegségek

A karfiolrózsa barnulása

A betegség elsősorban a korai karfiol termesztésében, vagy szedés után a napon tartott, de le nem takart karfiolrózsákon jelentkezik. A karfiolrózsa gazdasági értéke csökken. A tünetekre, jellemző, hogy a karfiolrózsák felülete világosbarna színű, kesernyés lesz. Előidézője az erős napfény. A nap ultraibolya sugaraira a karfiolrózsa nagyon érzékeny. A korai szabadföldi termesztés esetén a karfiolrózsákat óvni kell az erős napfénytől, ezért néhány levelet megtörve a karfiolrózsákra kell borítani, vagy a leveleket a karfiolrózsa felett össze kell kötni. Vannak olyan fajták, amelyeknek levelei a karfiolrózsákat jól takarják. Ezt a fajtaleírások közlik. A hosszú tenyészidejű, késői fajták esetében a karfiolrózsák barnulása nem jelentkezik, mivel ősszel már kevesebb a fény. A nyáron leszedett karfiolrózsákat is óvjuk a fénytől, ezért takarjuk le őket.

A karfiol laza rózsaképződése

A karfiolrózsa gazdasági értéke csökken. A tünetekre jellemző, hogy a karfiolrózsa apró és laza marad. Előidézője a fagy. A karfiol a rózsaképzés idején az erősebb fagyra érzékeny.

Vírusos betegség

Karfiolmozaik

Lásd: Káposztamozaik

Baktériumos betegség

A karfiol xantomonászos feketeerűsége

Lásd: A káposzta feketeerűsége

Gombás betegségek

A karfiol plazmodiofórás gyökérgolyvája

Lásd: A káposzta plazmodiofórás gyökérgolyvája

A karfiol olpídiumos betegsége

Lásd: A káposzta olpídiumos betegsége

A karfiol pítiumos palántadőlése

Lásd: A paprika pítiumos palántadőlése

A karfiol alternáriás betegsége

Lásd: A káposzta alternáriás betegsége

Karfiol-peronoszpóra

Lásd: Káposzta-peronoszpóra

A karfiol plenodómuszos betegsége

Lásd: A karalábé plenodómuszos betegsége

A karfiol lisztharmata

Lásd: A káposzta lisztharmata

A karfiol fuzáriumos sárgasága

Lásd: A káposzta fuzáriumos sárgasága

A karfiol rizoktóniás palántadőlése

Lásd: A paprika rizoktóniás palántadőlése