Ugrás a tartalomhoz

Kertészeti növénykórtan

Glits Márton, Folk Győző

Mezőgazda Kiadó

Begónia (Begonia spp.)

Begónia (Begonia spp.)

Baktériumos betegség

A begónia xantomonászos betegsége

Jelentőség. A begónia jelentős és gyakori betegsége. Elsősorban a párás, meleg, szellőzetlen körülmények között nevelt cserepes begóniák károsodnak. A dugványozással szaporított növényeken különösen gyakori a betegség.

Gazdanövény. A betegség a Begonia nemzetség fajain általánosan előfordul, de a fajok között nagy fogékonyságbeli különbségek vannak. Ma már főleg fajhibrideket termesztenek, emiatt a fajták fogékonysága gyakran fajtánként is más és más lehet. Általánosságban megállapítható azonban, hogy az Elatior hibridek nagyon, a Lorraine hibridek közepesen, a Rex hibridek és a B.tuberhybrida kevésbé fogékonyak. Az egynyári B. semperflorens fajtáin a betegség nem jelentős.

Tünet. A begónia zöld részein, a levélen és a száron láthatók tünetek. A levélen apró pontszerű, vízzel átitatott foltok jelennek meg, amelyek áteső fényben jól láthatók. Később a foltok 5–15 mm átmérőjűvé növekszenek, bennük a levélerek megfeketednek. Felületükön csillogó baktériumnyálka látható. A foltokban a levélszövet megbarnul, majd elszárad és ilyenkor a foltok jellegzetes gyűrűszerű zónáltsága figyelhető meg. A súlyosan beteg levelek összeesnek, leszáradnak. A levél fő erezetének elhalása is a levél teljes száradásával járhat (202. ábra).

202. ábra - A begónia xantomonászos betegsége

kepek/202abra.png


A hajtáson foltszerű, vizenyős, baktériumnyálkával fedett rothadás indul meg. A hajtás elhajlik, kidől és elszárad.

A levél és a szár beteg szöveteiből gumiszerű, nyúlós baktériumnyálka nyomható ki.

Kórokozó. Xanthomonas axonopodis pv. begoniae (Takimoto) Vauterin et al.

A kórokozót korábban Xanthomonas campestris pv. begoniae (Takimoto) Dye fajnak nevezték.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg növény, és a talajra hullott növényi maradványok. A fertőzött anyanövények sokszor tünetmentesek, ezért is veszélyes fertőzési források. A növénymaradványokban a baktérium másfél évig is életképes marad. A baktériumok az öntözéskor szétfröccsenő vízcseppekkel kerülnek a növényre, és a légzőnyílásokon keresztül hatolnak a növény szövetébe. A sejtközötti járatokban lassan terjednek széjjel, így a beteg folt lokalizált, nem nagy kiterjedésű. A baktérium fejlődése 22–27 °C közötti hőmérsékleten a legerőteljesebb. A párás meleg körülmények, a leveleken kicsapódó pára a betegség elterjedését elősegíti. Növényházban ősszel és tavasszal a nagy hőmérsékletingadozások idején a begónia szinte állandóan filmszerű páraréteggel borított, ez folyamatos járványveszélyt jelent.

Védekezés. A betegség megelőzésére kell nagy gondot fordítani, mert a beteg növények növényvédő szeres kezelése nem ad kielégítő eredményt.

Fokozottan ügyelni kell a termesztési higiéne betartására, az eszközök fertőtlenítésére, klorogén, nátriumhipoklorit, vagy formaldehid hatóanyagokkal.

A növényeket alacsony hőmérsékleten és páratartalmon neveljük, a növényházat gyakran szellőztessük. Ügyeljünk arra, hogy a növények felületén pára ne csapódjon le. A növényeket tartsuk szellősen. Az öntözővizet a talajra juttassuk. A beteg növényeket haladéktalanul meg kell semmisíteni.

Dugványozás esetén a dugványok csávázására klorogén vagy nátriumhipoklorit, rézhidroxid hatóanyagok használhatók. A csávázási idő 10 perc.

A begónia növényállomány kémiai védelmére rézhidroxid,rézoxiklorid és a kasugamicin hatóanyagok, 7–10 naponkénti kezeléssel javasolhatók, légporlasztásos technológiával kijuttatva.

A réztartalmú hatóanyagok esetleg toxikusak lehetnek, ezeket felhasználás előtt minden fajta esetében előzetesen ki kell próbálni. Egészséges növényállomány mikroszaporítással nyerhető.

Gombás betegség

Begónialisztharmat

Jelentőség. A lisztharmat a nagy hőmérsékletű és páratartalmú növényházakban nevelt begóniákon gyakori, de a lakásban tartott növényeken is rendszeresen előfordul. A súlyosan beteg növények díszítő értéke annyira lecsökken, hogy nem értékesíthetők.

Gazdanövény. Az Elatior és a Lorraine begónia hibridek a legfogékonyabbak. A Rex hibrideken is előfordul a lisztharmat, de kártétele nem jelentős. Az egynyári B. semperflorens fajtái ritkán lisztharmatosak.

Tünet. A betegség tünetei a levélen, a száron és a virágzaton láthatók.

A levélen kör alakú áttetsző foltok jelennek meg, és a foltokban a levéllemez enyhén hullámosodik. Később a foltok felületén fehér micéliumbevonat képződik, amely alatt a levélszövet barnásfekete színűvé válik, elhal. A lisztharmat az egész levélfelületre is kiterjedhet (203. ábra).

203. ábra - Begónialisztharmat

kepek/203abra.png


A száron, a virágkocsányon, a csésze- és a sziromlevélen is fehér színű micéliumbevonat látható, a beteg részek elszíneződése és elhalása itt is bekövetkezik. A micéliumon bőséges konídiumképződés látható.

Kórokozó. Oidium begoniae Putt.

Konídiumtartós gomba.

Konídiumtartója oidium típusú.

Kleisztotéciumos alakja nálunk nem fordul elő. A szakirodalom a Microsphaera begoniae Sivanesan fajt említi a gomba kleisztotéciumos alakjaként.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás az élő beteg növény és a fertőzött dugvány. A lisztharmat a légmozgással széjjelszóródó konídiumokkal terjed. A konídiumok páratelt, meleg levegőben néhány óra elteltével kicsíráznak, a levélszövet felső sejtjeibe hausztóriumokat bocsájtanak, és megkezdődik a felületen a micélium szétterjedése, a konídiumláncok képződése.

Védekezés. Dugványt csak egészséges növényekről szabad szedni. A növényházban rendszeres szellőztetéssel a páratartalmat alacsonyan kell tartani.

A kémiai védekezés nagy körültekintést igényel, mert a permetezéseket úgy kell elvégezni, hogy a növények levelein és a virágokon növényvédőszer-szennyeződés ne maradjon, és a virágok sziromlevelei se perzselődjenek. A betegség ellen a fogékony fajtákat járványveszélyben 10–14, egyébként 14–18 naponként kell permetezni, dinokap, kén, kinometionát és fenarimol, miklobutanil, tiofanát-metil, illetve triforin hatóanyagú növényvédő szerekkel. A permetléhez nedvesítőszert is kell adni.

A levéldísznövény begóniáknál értékesítés előtt, a virágukért nevelteknél a virágzás kezdetétől kezdve, a növényvédőszer-szennyeződés elkerülésére a fenarimol, a miklobutanil és a triforin hatóanyagot használjuk.

A lisztharmat ellen kéngőzölő készülékek használatával is védekezhetünk. A készülékek időszakos használatával, pl. hetenként háromszor fél óráig tartó üzemeltetéssel, a betegség mértéke jelentősen csökkenthető. Lásd még: A rózsalisztharmat elleni védekezést.