Ugrás a tartalomhoz

Kertészeti növénykórtan

Glits Márton, Folk Győző

Mezőgazda Kiadó

Szegfű (Dianthus caryophyllus L.)

Szegfű (Dianthus caryophyllus L.)

Nem fertőző betegségek

A szegfűhajtások rozettásodása

A szegfű visszatörését követően a felső rügyekből rozettásodó, apró, értéktelen hajtások fejlődnek, ezek virágot nem hoznak, vagy rövid szárú, díszítő értékkel nem rendelkező virágot fejlesztenek. A visszatörés során a törési felületen levő rügy mechanikai sérülése miatt a károsodott rügyből 5–6 gyengén fejlett, rozettásodó, differenciálódni nem képes hajtás is fejlődhet. A törési hely alatti szárcsomók rügyeiből viszont életerős, gyorsan növő hajtások törnek elő. A rendellenesen fejlődő rozettás hajtásokat ismételt visszatöréssel eltávolítjuk. Az eltávolítást higiéniai és esztétikai szempontok is indokolják.

A szegfű szárfelrepedése

Bőséges tápanyag-utánpótlás esetén gyakori betegség. A túltáplált, főképpen a túlnitrogénezett, vagy a hormonbázisú anyagokkal kezelt növények szárán és szárcsomóin hosszúkás, lilásbarna szegélyű berepedések keletkeznek. A repedések 1–3 mm mélyek, mindig száraz állományúak. A seb gyorsan parásodik, elzáródik. A betegség harmonikus tápanyag-adagolással, valamint a hormonbázisú anyagok körültekintő használatával megelőzhető.

A szegfű virágcsésze-felrepedése

A rövid virágcsészéjű fajtákon gyakori betegség. A virágzás kezdetén a fejlett bimbó csészelevele felreped és a sziromlevelek féloldalasan kilógnak a virágcsészéből. A virág minősége romlik. A betegségre való hajlam fajta-, sőt gyakran egyedi, genetikailag rögzített, örökletes tulajdonság. A virágcsésze felrepedésére az egyenlőtlen tápanyag-utánpótlás, a hirtelen hőmérsékletváltozás, a növény túlöntözése is hajlamosító tényező.

A fajták és klónok értékelése és szelekciója során a virágcsésze-felrepedésre való fogékonyságot is mérlegelni kell (227. ábra).

227. ábra - A szegfű virágcsésze-felrepedése

kepek/227abra.png


A szegfű vízkórsága

A szegfű vízigényes növény, ezért nyáron a növényházi szegfű gyakori öntözése és párásítása szükséges, különösen a meleg napokon. Nagyobb vízadagok kijuttatása után fényszegény időben, szellőzetlen növényházakban lép fel a vízkórság vagy ödéma.

A levél színén és fonákán, valamint a száron szemölcsszerűen kiemelkedő, vízzel teli óriás sejtek képződnek. Száraz időszakban beszáradnak, parás szemölcsökké esnek össze, és a növény felülete érdes tapintásúvá válik. A szegfű öntözését és párásítását a napi időjárásnak megfelelően végezve, a betegség nem jelentkezik. A betegség a szegfű egyenetlen vízellátottságát is jelzi.

Vírusos betegségek

A szegfű vírusos betegségeinek tünetei gyakran igen hasonlítanak egymásra, emiatt csupán a tünetek alapján egyértelműen nem különíthetők el. A tüneteket a termesztési viszonyok, a szegfűfaj és -fajta is befolyásolja, illetve módosítja. A gyakorlatban a növényeken egyszerre több vírus is előfordulhat és ilyenkor köztes, ún. intermedier tünetek alakulnak ki, amelyek egyik leírt vírusos betegség tünetével sem azonosíthatók.

Eddig a növényházi szegfű 12 gyakrabban előforduló vírusos betegségét írták le. Ezek közül az értarkulást, a gyűrűsfoltosságot, a karcolatos gyűrűzöttséget, a látens vírusos betegséget és a tarkulást tárgyaljuk részletesen.

A szegfű értarkulása

Jelentőség. A szegfű gyakori, de kisebb jelentőségű vírusos betegsége, amely a fontosabb európai szegfűtermesztő államokban, így hazánkban is előfordul.

Gazdanövény. A Dianthus fajok, főleg a D.barbatus.

Tünet. Az első tünetek a fiatal leveleken jelentkeznek, a levélerek fokozatosan kivilágosodnak. A levélerek mellett később sárga klorotikus foltok is megjelennek, ezek a foltok különösen az idősebb leveleken, idült betegség esetén láthatók jól. A virág csészelevelén sárga tarkázottság, a sziromlevélen világos csíkozottság figyelhető meg.

A betegség tünetei nyáron erőteljesebben láthatók, mint télen.

Kórokozó: carnation vein mottle potyvirus (CVMV)

Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, fonál alakú. Afidofil, stylet-borne vírus.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg szegfűnövény és -dugvány. A zöld őszibarack levéltetű (Myzus persicae) vektorral és növénynedvvel terjed. Szaporítóanyaggal is terjeszthető.

Védekezés. A szegfű hőkezelése után készített merisztématenyészetből vírusmentes szegfűnövények állíthatók elő. A szegfű hőkezelését 37 °C hőmérsékleten, 4–8 hétig végzik, napi 16 órás megvilágítás mellett. A kezelés során fejlődő hajtások merisztémaszövete a hőkezelés alatti vírusreplikáció gátlása következtében vírusmentessé válik. A szövettenyészetből származó növények vírusmentességét ELISA teszttel, illetve tesztnövényeken (Chenopodium amaranticolor, C. quinoa, Gomphrena globosa, Dianthus barbatus, Saponaria vaccaria stb.) ellenőrzik.

Növényállományban a vágóeszközök használatának mellőzésével, a dugvány és a virág törésével, valamint a levéltetvek elleni védekezéssel akadályozhatjuk meg a vírus terjedését. Kés használata esetén a növénynedvvel történő vírusterjesztést a kés nátriumhidroxid hatóanyagba mártásával akadályozhatjuk meg.

A szegfű gyűrűsfoltossága

Jelentőség. A szegfű csökött növekedése miatt értéktelen virágok fejlődnek, vagy a virágzás elmarad.

Gazdanövény. A Dianthus barbatus és a D.caryophyllus.

Tünet. A beteg szegfű lassan növekszik, kisebb marad. Levelein jellegzetes sárgásszürke mozaikfoltosság, vonalasság, egyszerű vagy koncentrikus gyűrűsfoltosság alakul ki. A levelek visszagörbülnek, szélük rendellenesen hullámos lesz, a levélalap és a szár ízesülésénél barnásvörös elszíneződés, néha deformáció mutatkozik. A virág csészelevele felrepedt, a sziromlevelek kifakulnak, felhólyagosodnak.

Kórokozó: carnation ringspot dianthovirus (CRSV)

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú. Nematofil vírus.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a beteg szegfűnövény és dugvány. A vírus mechanikai úton növénynedvvel és a talajban élő fonálféreg vektorral (Longidorus macrosoma, Xiphinema diversicaudatum) terjed.

Védekezés. Hőkezeléssel, merisztématenyészettel a szegfű könnyen vírusmentesíthető (Lásd: A szegfű értarkulása elleni védekezést). A fonálféreg vektorok ellen a talaj telepítés előtti gőzölésével vagy nematocidos kezeléssel védekezhetünk.

A szegfű karcolatos gyűrűzöttsége

Jelentőség. Ritkábban jelentkező vírusos betegség. A növények levelein súlyos elhalások keletkeznek, néha a növény is elpusztul.

Gazdanövény. A Dianthus caryophyllus.

Tünet. Az idősebb leveleken folt- vagy gyűrűszerű, kivilágosodó részek láthatók. Később ovális vagy szabálytalan alakú, több centiméter hosszú, barnásfehér elhalások keletkeznek. A foltok szélén az ép és az elhalt rész határán gyakran barna csík látható. A folt olyan, mintha a levélbe vésték, karcolták volna. Elhalt csíkok láthatók a száron is. A virág sziromlevele csíkozott. Súlyos esetben a levélzet teljesen elhal és a növény elszárad.

Kórokozó: carnation etched ring caulimovirus (CERV)

Kétfonalú DNS vírus. Izometrikus, gömb alakú. Afidofil, stylet-borne vírus.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg szegfűnövény és -dugvány. Vektora elsősorban a zöld őszibarack levéltetű (Myzus persicae). Növénynedvvel is átvihető. Szaporítóanyaggal is terjed. Tünetei nyáron láthatók a legerőteljesebben.

Védekezés. Lásd: A szegfű értarkulása elleni védelmet.

A szegfű látens vírusos betegsége

A betegséget azért nevezzük látens (= tünetmentes, tünet nélküli) betegségnek, mert a kórokozó szóló jelenléte esetén a betegségnek látható tünete nincs. Azért veszélyes ez a betegség, mert a szegfű más vírusokkal történő fertőződésekor a látens vírus jelenléte esetén súlyosabb tünetek alakulnak ki.

Kórokozója a carnation latent carlavirus (CLV). Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, fonál alakú. Afidofil, stylet-borne vírus, növénynedvvel és szaporítóanyaggal is átvihető. Védekezés a szegfű hőkezelésével kiegészített merisztématenyésztéssel, a levéltetű vektorok elleni védelemmel, az eszközök nátriumhidroxidos fertőtlenítésével.

A szegfű tarkulása

Jelentőség. Hazánkban a szegfű tarkulása elterjedt betegség, amely a tövek gyengítésével esetenként számottevő virághozam-csökkenést eredményez.

Gazdanövény. A Dianthus fajok.

Tünet. A növények fiatal levelein fehér, elhatárolt foltok, majd a levelek tarkulása figyelhető meg. A tarkulás a levél viaszbevonata alatt sokáig rejtve marad. Később a levélerek enyhe kivilágosodása is észlelhető. A vörös és rózsaszínű fajták külső sziromlevelein enyhe csíkozottság is mutatkozhat.

Kórokozó: carnation mottle carmovirus (CarMV)

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg szegfűnövény és -dugvány. A szegfűállományban vágóeszközökkel és a növények érintésével, növénynedvvel terjeszthető. Nagy távolságra dugványokkal vihető át.

Védekezés. A szegfű csak hosszadalmas hőkezeléssel (38 °C-on 132 napig) vírusmentesíthető (Lásd még: A szegfű értarkulása elleni védekezést). A szegfűt törjük, a dugványvágó kést nátriumhidroxid hatóanyagba mártogatva fertőtlenítjük.

Baktériumos betegségek

A szegfű burkholderiás hervadása

Jelentőség. A növényházi szegfű ún. „hervadásos betegségei” néven azokat a betegségeket foglaljuk össze, amelyeknek kórokozói a szállító edénynyalábokban élnek, illetve itt terjednek széjjel ún. tracheózist okozva. Jellemző tünetük a szegfű teljes hervadása. A hervadásos betegségek közös jellemzője, hogy kórokozóik a szegfűdugványokkal tünetmentesen (látensen) is terjednek.

A szegfű hervadásos betegségei baktériumos (burkholderiás hervadás), illetve gombás (fialofórás és fuzáriumos hervadás) eredetűek lehetnek.

A betegséget 1941-ben az USA-ban írták le. Európában 1955-ben Hollandiában, 1967-ben Magyarországon jelent meg először. A betegség a bőségesen öntözött, túlzottan nedvesen tartott növényállományban hatalmasodhat el. A dugványok áztatása (pl. vizes áztatás, fungicides csávázás, gyökérképződést serkentő hormonnal kezelés) elősegíti a betegség terjedését. A szegfű burkholderiás hervadása Magyarországon csak szórványosan fordul elő, ezért a hervadásos betegségek közül ez a legkisebb jelentőségű.

Gazdanövény. A Dianthus caryophyllus mellett a D.barbatus fajon is gyakori. A D.plumarius viszont csaknem ellenálló.

Tünet. A betegség esetében külső és belső tüneteket is találunk. Külső tünet az alsó levelek sárgulása majd száradása. A felső levelek fakózöldek, lankadók, erőteljesen hervadnak, majd elszáradnak. A szárcsomók közötti szárrészen hosszúkás, mély, olykor egészen a bélszövetig hatoló berepedések mutatkoznak. A berepedések vizenyősek, nyálkásak. Az elhervadt szegfű gyökere is rothad, és a rothadás a szártőre is kiterjed, a gyökérnyak üregessé válik.

Belső tünet a szállító edénynyalábok részleges vagy teljes barnulása. A barnulás a szárkeresztmetszetben pont vagy gyűrű, hosszmetszetben vonalszerű. A barnult, károsodott szállítóedény-nyalábokat vizenyős, vízzel átitatott szövetrészek határolják. A kettémetszett szárból, a felrepedt szár sebeiből nyúlós baktériumnyálka nyomható ki.

Kórokozó. Burkholderia caryophylli (Burkholder) Yabuuchi et al.

A kórokozót korábban Pseudomonas caryophylli (Burkholder) Starr et Burkholder fajnak nevezték.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg növény, dugvány és a talajban levő növényi maradványok. Ezek közül a dugványok a legjelentősebb terjesztői a betegségnek, mert ezekkel anélkül, hogy tüneteket észlelnénk, a betegség széthurcolható. A látens, tünetmentes terjedés miatt a betegség észrevétlenül elhatalmasodhat a szegfűben. A baktérium az állományban öntözővízzel, talajjal, érintéssel és művelőeszközökkel terjedhet. A gyökeret, dugványtöréskor a törési sebet fertőzi meg, majd az edénynyalábokba hatol. A baktérium hőoptimuma 30–33 °C, de 5–46 °C között is képes fejlődni, 53 °C-on elpusztul. A növények hervadása a fertőzés után, 14–40 nap múlva következik be, de már 10 nap után kimutatható a baktérium a még tünetmentes növények szállító szöveteiből. A baktériumot a dugványok vízben történő áztatásával is terjeszthetjük.

Védekezés. Merisztématenyészetből egészséges növény állítható elő. Olyan anyanövényről, amelyen akár csak egyetlen hajtás is hervad, dugványt szedni nem szabad, a növényt meg kell semmisíteni. Kerüljük a dugványok áztatásos kezelését. Ha mégis szükség lenne erre, akkor az oldatba baktericid hatóanyagot (pl. káliumpermanganát, kasugamicin)is kell tenni. A dugványokat gőzölt közegben gyökereztessük. A gyökeres szegfűt fertőtlenített közegbe ültessük. A beteg, hervadó töveket távolítsuk el. A szegfű szárazon tartása, a talaj öntözése, a gyakori szellőztetés, az alacsony hőmérsékleten tartás a betegség elterjedését gátolja.

A szegfű rodokokkuszos betegsége

Ritkán előforduló betegség. Korábban korinebaktériumos betegségnek nevezték.

A beteg szegfűtövek nem pusztulnak el, törpültek, értéktelenek, és mint fertőzési gócok veszélyesek. A szegfű szártövén dús levél- és hajtásrozetták képződnek, néha olyan sűrűn, hogy szinte nagy, zöld színű fejet alkotnak. A rozettából gyenge növekedésű hajtások törnek elő. Ritkán a hajtások felsőbb nóduszainál is találhatunk rozettás hajtásokat.

Kórokozó. Rhodococcus fascians (Tilford) Goodfellow.

Lásd még: A muskátli rodokokkuszos betegségét, és: A szegfűhajtások rozettásodását.

Gombás betegségek

Szegfűlisztharmat

A betegség Európa számos országából ismert. Magyarországon a növényházi szegfűről még nem közölték a lisztharmat előfordulását. Vizsgálati mintákban már találtunk lisztharmatos szegfűtöveket, így feltételezhető folyamatos megtelepedése.

Gazdanövényei aCaryophyllaceaecsalád Acanthophyllum, Arenaria, Cerastium, Dianthus, Eremogone, Gypsophila, Lychnis, Melandrium, Oberna, Silene, Stellaria nemzetségeinek termesztett és vadon élő fajai.

A növényházi szegfűn a levél és a hajtás felületén fehér hálózatos micéliumbevonat látható. A micéliumon konídiumláncok fejlődnek. Kleisztotécium ritkán látható. Kórokozója az Erysiphe buhrii Braun.Meleg, páratelt, rosszul szellőző növényházakban károsítja a szegfűt. Fertőzött dugványokkal terjed. A lisztharmat terjedése erőteljes szellőztetéssel gátolható. Kémiai védelem csak a betegség észlelése esetén szükséges. A szegfűlisztharmat ellen triforin hatóanyaggal kell permetezni, nedvesítőszer adagolásával.

A szegfű mikoszferellás betegsége

Jelentőség. Elterjedt betegség, amely a szabad földön nevelt egynyári és évelő szegfűkön gyakori. A növényházban csak az ún. mediterrán szegfűfajtákon fordul elő. A betegség következtében súlyos levél-, szár- és virágelhalás állhat elő.

Gazdanövény. Leggyakoribb gazdanövénye az egynyári, ún. Chabaud szegfű. Az évelő Dianthus fajokon ritkábban fordul elő. Az amerikai szegfűfajták, az ún. Sim fajták gyakorlatilag ellenállóak. A mediterrán szegfűfajták közül egyesek, pl. Epomeo, Mars stb. nagyon fogékonyak.

Tünet. A szegfű zöld részei, a levél, a szár és a virágcsészelevél károsodhat. A levélen ovális alakú, 5–15 milliméter nagyságú, vörösesbarna szegélyű, fakóbarna közepű foltok vannak. A levéllemez szélén a folt mindig félbevágott ovális alakú. A száron és a virágcsészelevélen a foltok megnyúltabbak. A levél szárad, a szár törékeny, pattanva törik. Az elszáradt virágcsésze merevvé válik, a sziromleveleket nem tartja meg, azok szinte kifolynak a csészelevelek közül. A virág féloldalas, zilált kinézetű, értékesítésre alkalmatlan. A foltokban szürkésbarna konídiumtartó gyep fejlődik (228. ábra).

228. ábra - A szegfű mikoszfellás betegsége. Tünetek (a), konídiumok (b)

kepek/228abra.png


Kórokozó. Mycosphaerella dianthi (Burt.) Jorst.

Pszeudotéciumos gomba.

Konídiumtartós alakja: Heterosporium echinulatum (Berk.) Cke.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a talajon fekvő növénymaradvány és a beteg dugvány. A gomba konídiumai légmozgással vagy öntözővízzel terjednek. Pszeudotéciumát hazánkban eddig nem figyelték meg. A betegség kedvezőtlen körülmények között hatalmasodhat el, pl. mély ültetés, kötött talaj, szellőzetlenség.

Védekezés. A termesztési higiéne betartása nagyon jelentős védekezésmód. Szabad földön a növénymaradványokat a talajba forgatjuk. Növényházban a talajt gőzzel fertőtlenítjük, vagy talajcserét végzünk. A magról szaporított szegfűknél a magot csávázzuk 20 percig a permetezésre javasolt hatóanyagok valamelyikében. Állománypermetezésre a cineb, a klórtalonil, a mankoceb, a propineb vagy a triforin hatóanyagú gombaölő szerek valamelyikét használhatjuk, nedvesítőszer adagolásával. A betegség észlelése esetén a kezelést 10–14, dugványok esetében 5–7 naponként szükséges megismételni.

Szegfűüszög

A szabad földön nevelt évelő szegfűn ritkán előforduló betegség, amelynek következtében a virágzat megsemmisül. Az üszög a Caryophyllaceaecsalád több faján fordulhat elő. A Dianthus fajok közül a D.barbatus, a D. carthusianorum, a D. deltoides és a D.superbus fajokon gyakori. A szegfű virágzatában a portokokban a pollenek helyén fekete üszögspóratömeg fejlődik. A teliospórák szétszóródva koromszerű porként töltik ki a virágzat belsejét. A virág elszárad.

Kórokozó. Ustilago violacea (Pers.) Rolissel üszöggomba. A virágzat a bibén keresztül fertőződik. A csíranövények a száron keresztül is. A betegség fertőzési forrásai a virágmaradványok és a magvak. A beteg töveket megsemmisítjük, ezekről magot fogni nem szabad.

A szakállas szegfű rozsdája

A betegség 1803 óta ismert, a szakállas vagy törökszegfű, a Dianthus barbatus súlyos és nagyon gyakori betegsége.

Az Agrostemma, az Arenaria, a Cerastium, a Moehringia, a Melandrium, a Sagina ésa Stellaria fajokon is előfordul. A szakállas szegfű levelén, szárán, a virág csészelevelén lassan növekvő sárga foltok láthatók. Bennük egy középponti telep körüli koncentrikus ívekben barnásfekete teleutospóra-telepek alakulnak ki. A telepeket sárga udvar övezi. A levelek, a szár, a virágzat elszárad, elhal.

Kórokozó. Puccinia arenariae (Schum.) Wint. rozsdagomba. Jelképe: III., IV. Autoecikus, hiányos fejlődésű. Fertőzési forrás a növénymaradványokon áttelelő teleutospóra. A szegfűt már csíranövény korától kezdődően a gomba bazídiospórái fertőzik. Fertőzésveszély esetén a növényeket mankoceb, propineb, illetve oxikarboxin és triforin hatóanyagú fungicidekkel kell váltakozva kezelni szikleveles kortól kezdve. A permetléhez nedvesítőszert is kell adni.

Szegfűrozsda

Jelentőség. A betegség az egész világon elterjedt. Első megjelenését 1789-ben közlik, kórokozója mai nevét 1871-ben kapta. Magyarországon közel száz éve írták le először. A rozsda megjelenése a szegfűállomány lassú lefolyású, súlyos leromlását, a virághozam csökkenését eredményezi, de teljes növényelhalást sohasem okoz. Nagyobb baj az, hogy a rozsdabetegség a virág és a dugvány értékesítésekor súlyos minőségi hibának számít.

Gazdanövény. A szegfűrozsda köztes gazdanövénye az Euphorbia seguieriana, apusztai kutyatej. Fő gazdanövényei a Dianthus caryophyllus, a növényházi és az egynyári, ún. Chabaud szegfű, ritkábban a D.deltoides, D. superbus, valamint a Gypsophila és a Silene fajok.

Tünet. A köztes gazda E.seguieriana levélszínén tűszúrásnyi spermogóniumok, a levél fonákán csésze alakú ecídiumok láthatók. A növény kicsi marad, levelei megvastagodnak.

A fő gazda, a szegfű levelén, a szárán és a csészelevelén apró pettyszerű sárga foltok jelennek meg. A sárga foltok egyre növekednek és közepükön barna, a növény bőrszövetével fedett uredopusztula látható. Ezek körül később, koncentrikus körívekben, újabb uredopusztulák keletkeznek. Az uredopusztulák között sötétbarna teleutopusztulák is fejlődnek. A beteg növények lassabban növekednek, hozamuk csökken (229. ábra).

229. ábra - Szegfűrozsda

kepek/229abra.png


Kórokozó. Uromyces dianthi (Pers.) Niessl.

Jelképe: 0. I. /II. III. IV. Heteroecikus, teljes fejlődésű rozsdagomba.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg Euphorbia seguieriana köztesgazda és az élő beteg szegfű, valamint a talajon fekvő szegfű maradványai. Ezek közül a köztesgazda szerepe nem jelentős, ritkán található meg szegfűházak közelében. A szegfűn történő áttelelés a gyakori. A gomba a szegfűn uredospórákkal, az élő növényekben micéliummal is telel. A teleutospórák bár áttelelnek, a köztesgazda hiánya miatt szerepük jelentéktelen.

A szegfűrozsda nagy távolságokra dugványokkal hurcolható el. Növényállományban légmozgással, a szétfröccsenő öntözővízzel tovasodródó uredospórákkal terjed. Szedéskor a növényházban hurcolt virágok gyakori terjesztői. Az uredospóra csíratömlője a sztómákon keresztül hatol a növénybe. Csírázásuk vízcseppben, 5–25 °C hőmérsékleten 2–6 óra alatt történik meg. A csírázás optimális hőmérséklete 20–25 °C, 25 °C feletti hőmérsékleten a csírázás megszűnik. A fertőzés után 18–20 nap múlva jelennek meg az első uredopusztulák. A magas hőmérséklet és páratartalom, a levegőtlenség, a gyakori párásítás, a nitrogén, túladagolása, a betegségre hajlamosító tényezők.

Védekezés. Csak a betegségtől mentes dugványokat szabad kiültetni. A növényeket kiültetés után rendszeresen ellenőrizve, a beteg töveket eltávolítjuk. Az állomány besűrűsödéséig 7, később 10–14 naponként kell a szegfűt permetezni. Kezelésre a kontakt hatású cineb, mankoceb és propineb, valamint a szisztémikus hatású oxikarboxin vagy triforin hatóanyagú fungicideket használhatjuk. A permetléhez nedvesítőszert is kell adni.

A szegfű szeptóriás betegsége

Az évelő szegfűkön, különösen a Dianthus chinensis, a D. collinus, a D. serotinus és a D. plumarius fajokon gyakori. A betegség tünetei nagyon hasonlítanak a szegfű mikoszferellás betegségének tüneteihez, azzal összetéveszthetők. A levélen, a száron, a virág csészelevelein kör vagy ovális alakú, lilásbarna szegélyű, fakóbarna közepű foltok vannak. A foltokban apró fekete pontszerű piknídiumok láthatók. A piknídiumok jelenléte különíti el a betegséget egyértelműen a mikoszferellás betegségtől!

Kórokozó. Septoria dianthicola Sacc., piknídiumos gomba. Fertőzési forrás a növénymaradvány és a mag. A magvakat cineb hatóanyag-tartalmú fungicidben 15 percig kell csávázni. A szegfűállományt a betegség tüneteinek észlelésétől kezdve 10–14 naponként 4–5 alkalommal cineb, mankoceb, propineb vagy triforin hatóanyag-tartalmú fungicidek valamelyikével kell permetezni. A permetléhez nedvesítőszert is kell adni.

A szegfű botrítiszes betegsége

A téli fényszegény időszakban, sűrű, szellőzetlen, túlnitrogénezett növényházi szegfűben fordul elő. A virágbimbó kifakul, a felületén szürke konídiumtartó gyep képződik. A betegség fogékony fajták esetében a virágon is megjelenhet. A bimbó és a virág elrothad.

Kórokozója Botrytis cinerea Pers. konídiumtartós gomba. A fakultatív szaprofita kórokozó az elszáradt növényeken lappang. A fényhiány következtében károsodott bimbókon telepszik meg. A botrítiszes betegség elkerülésére télen is gyakran és erőteljesen kell szellőztetni. A sűrű ültetés kerülendő. Télen a szegfű lombozatát szárazon tartjuk, nem párásítunk. A botrítiszes bimbókat folyamatosan eltávolítjuk. (230. ábra).

230. ábra - A szegfű botrítiszes betegsége virágon (a). Konídiumtartó (b)

kepek/230abra.png


A szegfű fialofórás hervadása

Jelentőség. A betegséget 1929-ben Európában írták le először. Magyarországon 1973 óta ismert. A szegfű ún. hervadásos betegségei közül a legdrasztikusabb, és a leggyorsabban lezajló betegség. A hűvösebb éghajlatú nyugat-európai országokban ez a gyakoribb hervadásos betegség. Magyarországon a dugvánnyal behurcolt betegség nem tudott nagymértékben szétterjedni. Hazai viszonyaink, különösen a nyári nagy talajhőmérséklet a betegség kifejlődésére nem kedvező. Vizsgálataink a betegség szórványos előfordulását mutatták ki hazánk szegfűtermesztő kertészeteiben.

Gazdanövény. A betegség elsősorban a növényházi szegfűn a Dianthus caryophyllus fajon fordul elő. Kísérleti inokulációval az egynyári ún. Chabaud szegfű, a D. barbatus, a D. chinensis és a D.caesius fogékonyságát igazolták. A D.deltoides ellenállónak bizonyult.

Tünet. A betegségnek külső és belső tünetei is lehetnek. Külső tünet az alsó, majd később a magasabban álló leveleken is, a szabálytalan alakú, kisebb-nagyobb szürkészöld vagy pirosas-ibolyakék foltok megjelenése. Ezekben a levél szövete gyorsan elhal és a levéllemez megtörve, lefelé lóg. A tünetmentes levelek is hamarosan fakózölddé válva elhervadnak, és a növény szalmasárgára színeződve elszárad. A hervadás során a gyökérzet hosszú ideig tünetmentes, rothadása csak a növény száradását követően indul meg. A hervadó töveken emiatt sarjhajtás képződés indulhat meg, de az újonnan képződő hajtások is hamarosan elszáradnak.

A betegség jellegzetes belső tünete a szállító edénynyalábok elhalása. Szárkeresztmetszetben ez pont- vagy gyűrűszerű barnásfekete elszíneződésként látható a növény teljes hosszában (231. ábra).

231. ábra - A szegfű fialofórás hervadása

kepek/231abra.png


Kórokozó. Phialophora cinerescens (Wr.) Beyma

Konídiumtartós gomba.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg anyanövény, a dugvány és a talaj. A betegség külső tüneteket nem mutató dugványokkal tünetmentesen terjedhet. A dugványok fertőzöttségét ún. Hellmers-féle teszteléssel ellenőrizhetjük. A tesztelés során a dugvány szárából kimetszett szárkorongot burgonya dextróz-agar (PDA) táptalajra tesszük és 20–22 °C-on inkubáljuk. Fertőzöttség esetén a szárkorongná1 7–10 nap múlva lassan növekvő fehér, majd szürkéssé váló telep fejlődik.

A talajban a gomba micéliuma és klamidospórái telelnek át, olykor 50–70 cm mélységig lehatolva. A klamidospórák a talajban több évig életképesek. A szegfű gyökerein át fertőződik, és a gomba a szállítóedényekben halad előre. Apró konídiumai a szállító edénynyalábokban tovasodródnak, és a szűkülő sejtekben megrekedve alakulnak ki a levélelhalások. A gomba az alacsony hőmérsékletet kedveli, hőmérsékleti optimuma 20–22 °C. A betegség inkubációs ideje 25–28 nap.

Védekezés. A fialofórás hervadás elleni védekezés a szegfű fuzáriumos hervadása elleni védekezéssel azonos. Lásd: A szegfű fuzáriumos hervadását.

A szegfű alternáriás betegsége

Jelentőség. A betegség mindenütt előfordul. A szegfű leggyakoribb betegsége, amely a dugványok elhalását, a levelek vagy a teljes növény száradását okozhatja. Dániai adatok szerint a betegség kártétele 5–20%-os is lehet.

Gazdanövény. Az alternáriás betegség a Dianthus caryophyllus növényházi és egynyári fajtáin gyakori, de a D.barbatus, a D. chinensis, a D. plumarius, a Gypsophila elegans és a Saponaria officinalis fajokon is előfordul.

Tünet. A betegség tünetei a levélen, száron és a csészelevélen láthatók. A levélen kör alakú vagy ovális, vízzel átitatott, majd fakóbarnára színeződő, lilásbarna szegélyű, 0,2–2 cm nagyságú foltok láthatók. A levél szélén lévő folt félkör alakú. A foltközépen barnásfekete konídiumtartó gyep fejlődik. Ha a foltok összefolynak, a levél elszárad. A száron a foltok megnyúltabbak, és ha a szárat körülöleik, a felettük levő hajtásrész fakóbarnára színeződik és elszárad. Ezt a tünetet a kertész a „szegfű szalmásodásának” nevezi. A virág csészelevél foltosodása esetén a virág féloldalas, torz növekedésű.

Sima dugványokon a hűtőtárolás során szabálytalan alakú, vizenyős, majd rothadó foltok jelennek meg, felületükön fehér, vattaszerű micéliummal. A fényre vitt dugványok koromfeketévé válnak. Gyakori tünet az alsó levélpár rothadása, és a törésfelülettől kiinduló barna rothadás, amely miatt a gyökérképződés hiányos. A gyökereztetés során a leveleken fekete konídiumtartó gyep fejlődik. A betegség kórokozói a tünetek alapján nem különíthetők el (232. ábra).

232. ábra - A szegfű alternáriás betegsége

kepek/232abra.png


Kórokozók.

Alternaria dianthi Stev. et Hall.

Alternaria dianthicola Neerg.

Konídiumtartós gombák.

A betegség lefolyása. A legjelentősebb fertőzési forrás a dugvány, valamint a magról szaporított fajok esetében a vetőmag. A szegfűállományban a betegséget a gomba konídiumai terjesztik széjjel. A konídiumok rendszerint párásításkor, virágszedéskor, valamint az ápolási munkák során terjednek. Vízcseppben néhány óra alatt kicsíráznak, és a gomba a növénybe hatol. A fertőzés elsősorban sebeken keresztül történik.

Mindkét kórokozó 5 és 35 °C közötti hőmérsékleten növekedni képes, de a betegség kifejlődésére a 25–30 °C közötti hőmérséklet és a magas relatív páratartalom a kedvező. Alacsony hőmérsékleten, hűtőházban a kórokozók növekedése lelassul és a konídiumképződés megszűnik.

Védekezés. Dugványokat egészséges anyatövekről szabad szedni. Csak a betegségtől mentes sima dugványokat lehet eredményesen tárolni. A gyökereztetés során a beteg dugványokat el kell távolítani és a gyökeresedő dugványokat 5–7 naponként klórtalonil, mankoceb vagy propineb hatóanyag-tartalmú fungicidekkel kell permetezni.

A szegfű szellős ültetése, szárazon tartása, a növények párásítás utáni gyors felszárítása, a növényház hőmérsékletének alacsonyan tartása, a gyakori szellőztetés, a betegség mértékét számottevően lecsökkenti.

A szegfűállományt a kiültetéstől kezdve a növények összeborulásáig hetenként, a továbbiakban 10–14 naponként kell permetezni cineb, klórtalonil, mankoceb, propineb vagy triforin hatóanyag tartalmú fungicidek valamelyikével. A permetléhez minden védekezéskor nedvesítőszert is kell adni.

A magról szaporított szegfűfajok vetőmagja a permetezésre javasolt hatóanyagok bármelyikével csávázható.

A szegfű fuzáriumos hervadása

Jelentőség. A betegséget Franciaországban 1899-ben írták le először. Ma már a szegfűtermelő országokban, így hazánkban is mindenhol előfordul. Nálunk a szegfű hervadásos betegségei közül a fuzáriumos hervadás a leggyakoribb és a legsúlyosabb károkat okozó betegség. Hazai viszonyaink a betegségre rendkívül kedvezőek, nem ritka a 30–40%-os szegfűpusztulás sem. A betegség súlyát jelzi, hogy az izolált, kiemeltágyas termesztéstechnológiát, a tápoldatban történő termesztést a fuzáriumos hervadás elleni védelem tette szükségessé.

Gazdanövény. A betegség az amerikai és a mediterrán szegfűkön fordul elő. Az amerikai szegfűfajták fogékonyak, a mediterrán szegfűfajták fogékonysága változó. Több fajta ezek közül ellenálló, ún. fuzáriumrezisztens. A fajtaismertető katalógusok a fajták fuzáriumos hervadással szembeni ellenálló képességét külön jelzik.

A betegség a Dianthus barbatus és a Saponaria officinalis fajon is előfordulhat.

Tünet. A betegségnek külső és belső tünetei is lehetnek. A betegség külső tünetei a szegfű valamennyi fejlődési szakaszában megjelenhetnek. Az alsó levelek világosabb zöldek, lankadók, majd szalmasárgák, száradók és a száron lefelé lógnak. A száradás fokozatosan halad felfelé, végül a növény teljesen elszárad, és szalmasárga színű lesz. Néha a szegfű féloldalas száradását is megfigyelhetjük, ilyenkor a szárcsúcs a beteg rész felé hajló. A hervadó töveken a gyökérnyakból hajtások törhetnek elő, de ezek rövid életűek, hamar elszáradnak. A gyökér a hervadás észlelésekor még ép, de hamarosan teljesen elrothad, a szártő megpuhul, később szálkásan szétmállik. A szártőnél lazac- vagy rózsaszínű párnácskák, sporodóhiumok is képződhetnek.

A betegség belső tünetei a szegfű szállító edénynyalábjainak barnulása. A barnulás a szegfű szárkeresztmetszetében jól látható. A szártőnél a barnulás gyűrűs vagy szaggatott vonalú, erőteljes, felfelé haladva egyre halványuló. A felsőbb részeken a szállítószövetek fehérek, gyűrűszerűek. A barnulás a betegség előrehaladtával a szállítószöveteken túl is terjed, a szár üregessé válik (233. ábra).

233. ábra - A szegfű fuzáriumos hervadása

kepek/233abra.png


A beteg anyanövényekről szedett dugványok a betegséget látensen is hordozhatják.

Kórokozó. Fusarium oxysporum Schl. f. sp. dianthi (Prill. et Del.) Snyd. et Hans.

Konídiumtartós gomba. A kórokozó 6 biotípusa (1, 2, 4, 5, 6, 8) közül Magyarországon az 1. és 2. biotípus fordul elő.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg anyanövény, a dugvány, és a talaj. A fertőzött anyanövényekről szedett dugványok a betegséget tünetmentesen viszik át. A dugványok fertőzöttsége Hellmers-féle teszttel (l.: A szegfű fialofórás hervadása) mutatható ki. A fuzáriumos hervadás esetén PDA táptalajon 2–4 nap inkubáció után dús fehér, vattaszerű micélium képződik, sok légmicéliummal.

A talajban a gomba micéliuma és klamidospórái találhatók meg. A klamidospórák 6–8 évig életképesek. A kórokozó micéliuma a talajban körkörösen terjed. Ritkábban makro- és mikrokonídiumok is terjesztik.

A kórokozó a sérült gyökeret fertőzi meg, majd a szállító edényekben a szárban felfelé hatol. A kórokozó 5–37 °C között növekedni képes, de hőmérsékleti optimuma 28 °C. Melegigényes, ezért jelentkezik a nyári hónapokban mindig nagyobb mértékben a hervadás. A betegség inkubációs ideje 15–50 nap.

Az utóbbi években a fuzáriumos hervadással szemben rezisztens mediterrán szegfűfajtákat nemesítettek ki. Ellenálló képességük különböző tulajdonságokon, pl. fitoalexinek képzésén (diantramid, diantalexin stb.), a károsodott edénynyalábok gyors regenerációján stb. alapszik.

Védekezés. A betegség elleni védekezés alapja a termesztési higiéne körültekintő betartása, a betegségtől mentes szaporítóanyag felhasználása, a kórokozótól mentes közegben történő termesztés. Betegségtől mentes szaporítóanyag merisztémaszaporítással, vagy egészséges anyanövények felhasználásával állítható elő. A dugványok gyökereztetését gőzölt perlitben végezzük. A termesztés során rezisztens fajták használata javasolt. Akórokozótól mentes termesztőközeget kiemelt ágyban izoláljuk. A mentesség a közeg évenkénti cseréjével, vagy a közeg gőzölésével (98–100 °C hőmérsékleten 45 percig tartó kezeléssel), vagy növényvédő szeres kezeléssel (dazomet hatóanyaggal) érhető el.

A betegség terjedését nagymértékben befolyásolja a termesztő közeg összetétele, kémhatása, víztartó képessége stb. E vonatkozásban különféle receptúrák vannak forgalomban. A talaj nélküli szegfűtermesztés, hidrokultúra (hidropónia) esetén a fuzáriumos hervadás jelentősen mérséklődik. A hidrokultúrás szegfűtermesztés hazánkban még nem terjedt el.

A szegfű állományvédelme alap- és kiegészítő, ún. beöntözéses kezelésből áll. Az alapkezelés során a szegfűt kiültetés után begyökeresedésekor, majd még két alkalommal 30 naponként öntözzük be. Kiegészítő kezelést a hervadó tövek eltávolításakor végzünk, a növény helyének kezelésére. Beöntözésre benomil vagy tiofanát-metil hatóanyagú fungicidek használhatók.

A betegség ellen biológiai védekezés is lehetséges, talajba juttatott antagonistával, pl. Streptomyces griseoviridis. Az antagonista szervezetekkel történő védekezés során egyes fungicidek használata is lehetséges.

A szegfű fuzáriumos tőrothadása

Jelentőség. Minden termőhelyen és szegfűállományban előforduló betegség, amely a fuzáriumos hervadástól eltérően nem szisztémikusan, hanem lokalizáltan, csak a rothadó részeken fordul elő. Bár a betegség egyik kísérő tünete lehet a szegfű részleges vagy teljes hervadása, a fuzáriumos tőrothadást nem soroljuk a szegfű hervadásos betegségeihez, mivel a szállító edénynyalábokat nem károsítja. A betegség súlyos kiesést okozhat a mélyen ültetett szegfűn, illetve a sebzett növényeken, pl. anyanövényen, dugványon.

Gazdanövény. A betegség kórokozói sokgazdanövényű fajok. A Dianthus fajok, elsősorban az amerikai és a mediterrán szegfűfajták nagyon fogékonyak.

Tünet. A betegség jellegzetes tünetei a tőrothadás és a szárrothadás. A tőrothadás esetén külső tünetként a szegfű gyökérnyakánál besüppedő, barna elhalás látszik, a száralap szárazon rothad, majd rostokra bomlik. A növény elhervad, elszárad. Előfordulhat, hogy a betegség a növény egy-egy oldalhajtásán jelentkezik csak. A rothadó száralap felületén fehér, vattaszerű micélium és narancssárga, párnaszerű sporodóhiumok fejlődnek. Belső tünetként az elhalt szártő keresztmetszetében jól látható a szövetek kéregrészétől kiinduló lokális barnulás, amely kizárólag csak a száralapra, az ún. szártőre korlátozódik.

A szárrothadás a növények visszatörésekor, virág-, illetve dugványszedéskor keletkezett szárcsonkokon alakul ki. Külső tünete a szárcsonk lassú rothadása. A felületen narancsszínű sporódiumok tömege képződik. Belső tünete a szár lokális rothadása.

Mind a tő-, mind a szárrothadás esetében a növény vagy a hajtás hervadása következik be (234. ábra).

234. ábra - A szegfű fuzáriumos tőrothadása. Makrokonídium tartó (a)

kepek/234abra.png


Dugványokon a törési felülettől kiinduló fonnyadás, rothadás, majd a dugvány teljes elhalása a gyakori tünet. A műanyag zacskóban tárolt dugványokon pókhálószerű micéliumszövedék fejlődik, a dugványok elrothadnak.

Kórokozók.

Fusarium avenaceum (Corda et Fr.) Sacc.

Fusarium culmorum (Smith) Sacc.

Konídiumtartós gombák.

A betegség lefolyása. A betegség fertőzési forrásai a talaj, amelyben a gombák micéliuma él, és a beteg növények maradványai, valamint a dugványok. A dugványokkal a betegség tünetmentesen nem vihető tovább! A dugványok a szedéskor fertőződnek, ekkor kenődnek a szárcsonkon levő sporodóhiumok konídiumai a törésfelületre. A sérült, sebzett, legyengült növények fertőződnek leginkább. A kórokozó a talajban micéliummal, a növények között konídiumokkal terjed, öntözővízzel, művelőeszközökkel és légmozgással.

A kórokozók a magas talaj- és légnedvességet kedvelik, konídiumaik csak vízcseppben csíráznak. Optimális hőmérsékleti igényük 25–28 °C.

Védekezés. A szegfű talaját a kórokozóktól mentesíteni kell. Lásd: A szegfű fuzáriumos hervadását. A dugványokat egészséges anyanövényekről szedjük. A sima dugványok gyökérképzését elősegítő serkentő anyagot benomil vagy tiofanát-metil hatóanyaggal kombinálva kell használni. A fertőzött dugványok az ültetés előtt kiválogathatók, megsemmisíthetők.

A törési sebzéseket, alakító visszatörés, dugványszedés stb. után azonnal benomil vagy tiofanát-metil hatóanyagú fungiciddel kell permetezéssel lefedni. Fertőződés esetén a beteg, rothadó szárcsonkot ismételt visszatöréssel távolítjuk el. Visszatörések után a sebzáródás elősegítésére a szegfűt szárazon, párásítás nélkül kell tartani.

A szegfűt alacsony hőmérsékleten neveljük, és nyáron is lehetőleg csak a reggeli órákban párásítunk. A talajt öntözzük. Kerüljük a növények mély ültetését. Sérült, hiányos gyökerű növényeket nem szabad kiültetni.