Ugrás a tartalomhoz

Növények a kertépítészetben

Fekete Szabolcs, Gellér Zita, Gerzanics Annamária, Gerzson László, Jámborné Benczúr Erzsébet, Lászay György, Schmidt Gábor, Szántó Matild, Szendrői József, Tillyné Mándy Andrea

Mezőgazda Kiadó

Az előfásítás

Az előfásítás

A szokásos eszközökkel épített kertben valamennyi eltelepített fát, cserjét többé-kevésbé véglegesnek tekintenek. Megeredésüket és jó növekedésüket rendszeres gondozással segítik, s csak akkor távolítják el, ha kiöregszenek, vagy esetleg akkor, ha a kert túlságosan besűrűsödik.

Néha azonban az ültetés utáni egy-két beöntözésen kívül nincs mód az intenzív ápolásra, és mégis nagy díszértékű, igényes parkot kell létrehozni. Ilyen kívánalom adódhat a külterületi nagy közparkok, nagy arborétumok létesítésekor. Máskor, mint például az újonnan létesített kempingekben vagy szabad strandokon, elsődleges kívánalom a mielőbbi árnyék, még akkor is, ha az árnyékot adó fák nem hosszú életűek.

Ezekben az esetekben alkalmazzák az előfásítást. Az előfásítás lényege, hogy először gyorsan növő fákból ideiglenes védőállományt létesítünk, majd azt egy idő után a közben alátelepített végleges növényzettel leváltjuk.

Az előfásításra felhasznált fajok általában az adott területen jól díszlő pionír fák köréből kerülnek ki. A leggyakoribbak a különböző nyárak, elsősorban a kanadai nyár (Populus × canadensis – szinonim nevén Populus × euramericana). Ennek fajtáit erdészeti célból nemesítették ki a nagy fahozam érdekében. Összefoglaló nevükön nemesnyáraknak is nevezzük. Közös tulajdonságuk, hogy igen gyors növekedésűek, de általában igényesebbek, mint a hazai nyárfafajok, a szárazságot és a pangó vizet rosszul viselik el.

Kertészeti szempontból a porzós fajták a legértékesebbek, mert nem hoznak termést. Ilyenek a következők:

  • ’Durvakérgű’ – A ’Robusta’-hoz hasonló. Jó vízellátású területeken igen gyors növekedésű. Vastag, durva kérge a vadak ellen véd.

  • ’I–45/51’ – Paráskérgű nyár – Sudaras koronájú, finom ágrendszerű, vastag, korán parásodó, sötétszürke kérgű klón. Nagy, bőrnemű levelei sötétzöldek. Ártéri területeken intenzív növekedésű.

  • ’I–154’ – Olasz nyár – Terebélyes koronájú, erősen ágas fajta. Kezdetben rendkívül gyors növekedésű, a termőhelyet illetően igényes, a levélkárosító gombabetegségekkel szemben ellenálló.

  • ’Koltay’ – Korán lombosodó, a termőhelyt tekintve toleráns, betegségellenálló, intenzív növekedésű fajta.

  • ’Kopecky’ – Egyenes törzsű, karcsú koronájú, óriásnyárszerű klón. Őszi lombszíne élénksárga. Kezdeti növekedése kissé lassú. A termőhelyre nem túl igényes.

  • ’Robusta’ – Óriás nyár – Egyenes, hengeres törzsű, fiatalon kúpos koronájú. 45 fokos szögben felfelé törő ágai örvszerűen állnak. 20–25 éves korig gyorsan nő, majd hamar elöregszik. A nedves talajt nem szereti, mérsékelten szárazságtűrő.

  • ’Sudár’ – Karcsú kúpos koronájú fa, álörvös, vékony ágakkal. Korán, már április elején bronzosan fakad. Sárga lombja október végén hull le. Nedves és félszáraz helyen egyaránt megél.

A termésükkel szemetelő, nővirágú alakok csak lakott területektől távolabb telepíthetők. Közülük legkevésbé igényes, ezért a leggyakrabban ültetett fajta a:

  • ’Marilandica’ – Korai nyár – Nagyra növő, többnyire görbült törzsű, tojásdad koronájú fa. Korán, már április közepén fakad, de élénksárga lombja hamar le is hullik. Kezdetben lassan, később gyorsabban nő.

Előfásításra alkalmasak még (fontossági sorrendben):

  • Nyárak: a fehér nyár (Populus alba), a szürke nyár (P. × canescens) és a fekete nyár (P.nigra). Az átlagosnál valamivel jobb vízellátást kedvelnek, de félszáraz viszonyok között is megélnek. Bírják az időszakos elárasztást és a magas (1 m körüli) talajvizet. Hasonló igényű a hibrid származású ’Favorit’ szürke nyár is.

  • Fehér fűz (Salix alba). Elsősorban a nyirkos tópartok és az árterek növénye. A hazai fák közül a legjobban bírja a magas talajvizet.

  • Ezüst juhar (Acer saccharinum). Üde vagy enyhén nyirkos termőhelyet kíván.

  • Zöld juhar (Acer negundo). Elsősorban az árterek növénye, de félszáraz termőhelyen is megél. (Vigyázat, gyomosít!)

  • Nyírfa (Betula pendula). Üde vagy legalább közepes vízellátású talajra való. Gyorsan nő, de kisebb marad, mint az eddig felsorolt fajok. Erős hangulatteremtő (északias) hatása sík vidéken nem mindig előny.

A hatékony szélvédelem céljából a pionír fákkal együtt gyors növekedésű cserjéket is telepítsünk, legalább a peremrészekre. Ezek később, a pionír fák kivágása után is a helyükön maradhatnak.

Az ideiglenes és a végleges növényzetet telepíthetjük:

  • egyszerre vagy

  • egymást követően.

Az egyidejű telepítés előnye, hogy a létesítés után már csak a fenntartásra van gond. Hátránya viszont, hogy az első években a pionír fák még nem nyújtanak tényleges védelmet. A közéjük telepített végleges növényanyag ezért csak hozzájuk hasonlóan edzett, általában szerényebb díszű fajokból állhat. Ez a megoldás a kempingek és egyéb olyan jellegű létesítmények zöldfelületein ajánlható, ahol a díszérték nem annyira fontos, mint az olcsóság és a gyors funkcióképesség.

Az egymást követő telepítésnél az előfásítás után három-öt évet várunk, amíg a pionír fák megerednek, és némi árnyékot adnak. Ezután ültetjük alájuk a véglegesnek szánt növényeket. Bár a kivitelezés így nehézkesebb, de lehetőség nyílik igényes, az előző megoldáshoz képest magasabb díszértékű anyag alkalmazására. Közparkok, arborétumok létesítésekor ezért általában ezt a megoldást választják.

Az alátelepítésre felhasznált növényanyaggal szemben alapkövetelmény, hogy bírja a kezdeti árnyékolást. Ilyen a legtöbb díszcserje, a fák közül pedig az uralkodó és az előfutár fafajok. A fenyők közül jól bírják a kezdeti árnyékolást a jegenyefenyők, a nyugati és az óriás tuja, a hamisciprusok, a közönséges lucfenyő, az erdeifenyő, valamint a legtöbb öttűs fenyő.

Előfásítás jó termőhelyen egyidejű telepítéssel. a) a létesítés évében; b) 10 év múlva; c) 20 év múlva, a nyírfák kivágása után (Rajz: Földi H.)

Az előfásítás fáinak fokozatos eltávolítása általában a telepítés után 10–15 évvel kezdődik, és a telepítés utáni 20–25. év körül, az alátelepített állomány felcseperedése után fejeződik be, természetesen az alkalmazott fajoktól függően. A leghamarabb a különböző nyárfafajok és fajták távolítandók el, különösen a nemesnyárak (Populus × canadensis). Ennek oka a gyors növekedés mellett az is, hogy ezek a fák idős korban igen törékennyé válnak és a parkban, különösen pl. egy forgalmas kempingben ez óriási balesetveszélyt jelent. Balesetveszélyes fa még az ezüst juhar, kisebb mértékben pedig a fehér fűz is. A nyírfa, a zöld juhar és a fehér nyár valamivel hosszabb életű és kevésbé veszélyes fák; közülük néhány jó alakú példányt a leváltás során megkímélhetünk, „átmenthetjük” a végleges kialakítás számára.

A belterületi zöldfelületeken általában nem alkalmazzák az előfásítást. Ott a fenntartás eleve intenzívebb (nincs akkora szükség a védelemre), és lakott területen belül a fák későbbi kivágása fokozott gondot jelentene. A helyette alkalmazható átmeneti megoldásokat a lakótelepi kert fejezetrészben ismertetjük.