Ugrás a tartalomhoz

Növények a kertépítészetben

Fekete Szabolcs, Gellér Zita, Gerzanics Annamária, Gerzson László, Jámborné Benczúr Erzsébet, Lászay György, Schmidt Gábor, Szántó Matild, Szendrői József, Tillyné Mándy Andrea

Mezőgazda Kiadó

A kert és a táj növényi kapcsolata

A kert és a táj növényi kapcsolata

A kertben a növények ültetésével az ember a természet egy darabkáját teremti meg; a nyugtató, regeneráló hatás elsősorban ezen alapul. A hatás akkor tökéletes, ha a növényekkel ékes kert harmonikusan simul a környező tájba, átvéve (vagy esetleg kidomborítva) annak alapvető jellegét. Mindez, a formai kialakításon túlmenően, elsősorban a növényanyag helyes megválasztásával érhető el.

A kert és a táj növényi kapcsolata különböző mértékű lehet. Függ a kert rendeltetésétől, elhelyezkedésétől. Másképp alakul a nagyvárosban, másképp egy kisebb településen vagy a lakott területeken kívül.

Általános alapelvnek azonban elfogadhatjuk a következőket:

A kert központi részére (épületek, műtárgyak közelébe) elsősorban az ember keze nyomát nyilvánvalóan magukon viselő növények kerüljenek. Ebbe a csoportba tartoznak az erősen kultúr jellegű díszfa-, díszcserjeváltozatok (színes lombúak, szeldelt levelűek, telt virágúak, különleges koronaformájúak), valamint általában az egynyári virágok. Ide sorolhatók a különleges díszű fás szárú exóták is, elsősorban a tű- és lomblevelű örökzöldek. Ezek a növények hangsúlyozzák a művi környezetet, az emberközelséget, fokozzák a reprezentációs jelleget.

A kert szélei felé ezzel szemben egyre fokozottabb szerepet kapjon az őshonos vagy ahhoz hasonló jellegű növényanyag (elsősorban fák és cserjék). Ezzel mintegy a „kertbe hozzuk” a környező tájat, s megteremtjük a kellemes átmenetet a belső, intenzívebb részek felé. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az épületek környékén őshonos növények nem szerepelhetnek. Épp ellenkezőleg, szoliter példányaikkal vagy hangulatos csoportjaikkal az ember és a környező táj közelségére egyaránt utalni tudunk.

Az eddig elmondottak csak megfelelő nagyságú területen valósíthatók meg maradéktalanul. Egy nagy kertben (pl. kastélykertben) az őshonos növényzet tömeges használata gyakorlati célokat is szolgál. Ezek a növények alkalmazkodtak a legjobban az adott környezeti viszonyokhoz, ezért alacsonyabb szintű fenntartás mellett is életképesek lesznek. Felnőve hatékony védelmet nyújtanak a központba telepített igényesebb növényzet számára.

A kert méretének csökkentésével egyre inkább elmosódik a határ az ember, illetve a táj közelségére utaló növényzet között. Egy családi ház kertjét már például egyértelműen az épület és az ahhoz illő növényzet uralja. Itt is helyezzünk el azonban néhány jellemző őshonos növényt (elsősorban fásszárúakat, esetleg lágy szárú évelőket), amelyek kapcsolódási pontokat jelentenek a környező tájjal.