Ugrás a tartalomhoz

Növények a kertépítészetben

Fekete Szabolcs, Gellér Zita, Gerzanics Annamária, Gerzson László, Jámborné Benczúr Erzsébet, Lászay György, Schmidt Gábor, Szántó Matild, Szendrői József, Tillyné Mándy Andrea

Mezőgazda Kiadó

A hétvégi ház kertje

A hétvégi ház kertje

A növényalkalmazás tekintetében a hétvégi kert a családi ház kertjéhez áll közel. Van azonban néhány lényeges különbség.

1. A hétvégi kert használata szezonális jellegű. Elsősorban az év enyhe hónapjaira korlátozódik (áprilistól szeptemberig) és a nyári vakációk idején a legintenzívebb. Minél messzebb van a kert a tulajdonosok állandó lakhelyétől, annál kevesebbet használják, tehát fölösleges ide télen vagy kora tavasszal nyíló növényeket ültetni. Fontos viszont, hogy a nyár virágban gazdag legyen.

2. A hétvégi kertben – az időszakos használat miatt – alacsonyabb szintű fenntartással számolhatunk, mint a családi ház esetében. Az öntözés akkor sem rendszeres, ha arra lehetőség van. Kerüljük ezért a terület alapadottságaitól eltérő igényű növények alkalmazását. Ne tervezzünk olyanokat se, amelyek speciális ápolást (pl. takarást) igényelnek, különösen a késő ősztől kora tavaszig terjedő időszakban. Gyakran a rendszeres kapálást és a gyomlálást igénylő egynyári virágok, valamint az igényesebb évelők ültetését is mellőzni kell.

A fenntartás szintje – a tulajdonos ízlésén túl – elsősorban annak lakásviszonyaitól függ: a zöldövezetben lakók általában kevesebb időt töltenek a hétvégi kertben, mint a lakótelepeken vagy a sűrűn beépített belvárosban élők. A másik befolyásoló tényező a távolság: minél messzebb van a kert a lakástól, annál kevesebbszer van mód felkeresésére és a kert ápolására. Szélsőséges esetben csak gyepre és díszfákra, díszcserjékre szorítkozhatunk.

Haszonnövények a házikertben

Kevesen engedik meg maguknak, hogy kertjük csak díszül szolgáljon. A családi ház körül, de még az üdülőkertben is csaknem mindig helyet szakítanak néhány konyhakerti növény számára: egy kevés zöldségnek a vasárnapi leveshez, friss fejes salátának, zöldborsónak, paradicsomnak, paprikának, és természetesen minél több gyümölcsnek lehetőleg az év majd minden szakában.

Az zöldség- és gyümölcsféléket többnyire a kert hátsó, elkerített részébe, a haszonkertbe ültetik. Ez logikus, de ez egyben azt is jelenti, hogy az amúgy sem túl nagy házi kert a vegyes használattól még kisebbé válik. Való igaz, hogy a haszonkert és díszkert esztétikailag és használatát tekintve is zavarja egymást. Van azonban számos olyan zöldség- és (főképp) gyümölcsféle, amely nem igényel különösebb ápolást, sem veszélyes permetezést, és megjelenését tekintve is békésen beillik a díszkert bokrai, virágai közé. Helyet és fáradságot takarítunk meg, ha ezeket értő módon komponáljuk a pihenőkertekbe. Lássuk a választékot!

Gyümölcsfák

A gyümölcsfák közül elsőként a diófát kell megemlíteni. Terebélyes koronájával az egész kert uralkodó növénye lehet, sőt, ha kevés a hely, célszerűbb a ház elé az utcára ültetni. Arra kell csak később vigyázni, hogy a diót a tulajdonos, és ne az arra járó idegenek szedegessék össze. Nem igaz már az a mondás, hogy a diófát az ember az unokái számára ülteti, olyan későn kezd teremni. Ha oltványdiót vásárolunk, mint pl. a ’Milotai’ vagy az ’Újszentiványi’ fajták, az ültetés után 3–4 évvel levehetjük róla az első terméseket. Továbbra is áll azonban, hogy a diófa mély árnyékában nemigen marad meg más növény. A gondon úgy tudunk segíteni, ahogyan a vadgesztenyénél: a korona óvatos metszésével, alatta nyáron öntözéssel, főképp pedig a növényre káros anyagokat tartalmazó lehullott lomb kigereblyézésével. A díszkertben előnnyé változtathatjuk azt a tulajdonságát, hogy a diófa későn fakad. Szépen virulnak alatta a tavaszi hagymás növények: a nárciszok, krókuszok, botanikai tulipánok, odvas keltikék.

A diófa szívós növény. A szélsőségesen száraz helyek kivételével mindenhol megél, de legjobban szeret az üde patakvölgyekben, ahol kaukázusi és dél-európai hazájához hasonló viszonyokat talál. Nem való a fagyzugos mély fekvésű területekre, mivel ott virágai elfagyhatnak a május eleji hideg éjszakákon, egy-egy kemény télen pedig vesszői, sőt ágai is károsodnak.

A szelídgesztenye Belső-Somogy, Zala megye a Sopron környékének jellegzetes fája. Dél-európai hazájából felhatolva itt éri el északi elterjedésének határát. Többszáz évig élő fa, hatalmas kupola alakú koronával. Eredetileg kocsánytalan és csertölggyel alkotott elegyes erdőket, de az emberek az évszázadok folyamán a tölgyet kivágták értékes fájáért, a gesztenyét viszont meghagyták ízletes gyümölcséért. Később pedig a tovább ritkított állományok alá szőlőt telepítettek. Így alakultak ki varázslatosan szép zalai, somogyi szőlőhegyek, a dombtetőn az egész tájat uraló ősrégi gesztenyefákkal.

A szelídgesztenye igényes növény: meleg nyarat, lehetőleg enyhe telet, rendszeres vízellátást, és ami a legfontosabb: savanyú talajt kíván. Ha ezt megkapja (pl. a Tisza öntéstalaján), még az a Alföldön is megterem. Igen érzékeny viszont a magas mésztartalomra: hatására levele sárgul, fejlődése megáll, súlyosabb esetben az egész növény elpusztul.

A cseresznye a dió és a szelídgesztenye után a legnagyobb termetű gyümölcsfa a kertben. Míg azonban a tömör lombú dió és vadgesztenye ódon hangulatot árasztanak, a virágokkal ékes cseresznyefa maga az újrafakadó élet és vidámság. Fokozhatjuk tavaszi díszét, ha mellé a vele együttnyíló díszcseresznyéket, meggyet, díszalmákat, alá pedig szilvarózsát, japánbirset, törpemandulát ültetünk. A cseresznye mélyrétegű, üde talajt kíván, ilyen helyen igen gyorsan nő és széles kúpkoronát nevel. Csak a telepítés után 1–2 évig igényel némi alakítást, a nyilvánvaló koronahibák (kettős sudár, egymásra növő ágak) megelőzésére. A fajták többsége önmeddő, ezért bő termést csak akkor várhatunk, ha a környékén egyéb fajták is vannak, amelyek egymást is porozzák. Porzófajta híján hormonos permetezéssel (pl. Nevirollal) fokozhatjuk a terméskötést a virágzás második felében. Gyümölcsében évjárattól függően kisebb-nagyobb kárt tehet a cseresznyelégy lárvája, a „cseresznyekukac”.

A meggyfa a kisebb kertek szép dísz- és gyümölcsfája. 5–6 méteres, csaknem szabályos gömbkoronát nevel. Jól társítható cseresznyével vagy sudár nyírfával, kínai jegenyével, kúpos koronájú fenyőkkel, oszlopos leyland ciprussal. Régebbi fajtái önmeddőek voltak, ezek univerzális porzófajtájának tekintették a félvad cigánymeggyeket. Az újabb fajták már jórészt öntermékenyülők. Nem árt azonban, ha ezeket is vegyesen telepítjük, mivel így az érési időszak is elhúzódik. Sajnos, az utóbbi időkben a meggyet erősen károsítja a moniliás hervadás. Ellene tél végi lemosó permetezéssel és a virágzási időszakban további 2–3 gombaölőszeres permetezéssel védekezhetünk. Ha már betegek a fáink (az elvirágzott hajtások-vesszők felülről lefelé elszáradtak) egy radikális nyár eleji visszavágással regenerálhatók.

Mind a cseresznye, mind pedig a meggy hajlamossá válhatnak a mézgásodásra. Ennek kiváltó oka lehet az erősebb metszés vagy csonkázás, amire a csonthéjas gyümölcsök amúgy is érzékenyek, de lehet a kedvezőtlen termőhely vagy vírusbetegség is az okozó. Az erős mézgatermeléstől a fák legyengülnek, súlyosabb esetben el is pusztulhatnak. Ősi, bár nem mindig beváló gyógyító mód, ha a mézgás sebeket az egészséges részig kikaparjuk, majd ecetes ruhával néhányszor alaposan áttöröljük.

A birs és a naspolya kistermetű, ellapuló koronájú fává, vagy inkább nagy bokorrá nőnek. Mindkettő az ember első gyümölcsfái közé tartozik. Sötétzöld, molyhos fonákú lombjukkal a kertnek mediterrán jelleget adnak. Májusban selymes rózsaszín virágaik, ősszel pedig szép termésük is díszít. Meleg napos fekvést kívánnak, a szárazságot jól tűrik.

A naspolyához, birshez hasonlóan déli hangulatot varázsol a tavasz legelső virágzó fája, a mandula. 6–8 méteres felálló koronájú fát nevel, virágai hófehérek vagy rózsaszínűek, nagyok. Kedveli a fényt és a meleget, kiválóan bírja a szárazságot és a sovány, köves talajt. Nem való viszont a mély fekvésű helyekre, ahol a tavaszi fagyok kárt tehetnek benne. Díszváltozata a magyar nemesítésű ’Balaton’ fajta, keskeny oszlopkoronát nevel és édes mandulát terem.

A kajszibarack ugyancsak korán nyíló, de már jóval kényesebb gyümölcsfa. A Kaukázusból származik, csaknem szubtrópusi klímából. Kemény teleken virágrügyei elfagyhatnak, az áprilisi fagyos éjszakák pedig az épp kibomlott virágokban tesznek kárt. Termesztésére legjobbak a szőlőtermő lankák, ahonnan lefolyik a hideg levegő. Sajnos még így sem ad minden évben bőséges és kiegyenlített termést. A legkülönbözőbb korú fák hirtelen nyári pusztulását okozhatja a kajszi gutaütés nevű betegsége, amely részben vírusfertőzésre, részben az alannyal való összeférhetetlenségre, részben pedig a növény élettani legyengülésére (a hideg téltől vagy a száraz, forró nyártól, vagy pedig a talajtól) vezethető vissza.

A közönséges szilva szerény megjelenésű, de ezért még elvan a díszkertben. Száraz és nyirkos talajon egyaránt megélő, tavasszal zöldesfehéret virágzó, ősszel elég gazdagon termő fa. Permetezés nélkül lombját különböző gombabetegségek támadják meg, de ez sem megjelenését, sem terméshozását nem befolyásolja számottevően.

A körtéből a régi tájfajták egyikét sem kellett metszeni vagy permetezni, azonban ezek már nemigen kaphatók faiskolai forgalomban. Még mindig beszerezhető a nyáron érő kis aranysárga termésű Arabitka, valamivel ritkább az augusztus végi érésű nagy termésű Kálmán körte (ősi magyar fajta!). Intenzív ápolás nélkül szakaszosan teremnek és a Kálmán körte férgesedik és varasodik is, de ettől még fogyasztható frissen és kompótként egyaránt.

Hasonló mondható el az almáról, azzal a kitétellel, hogy ott a még forgalomban lévő régi fajták is „kilógnak” a díszkert fái, cserjéi közül. Némelyikük a lisztharmatra is érzékeny, és ez igencsak elcsúfítja a növényt. Ha mégis mellette döntünk, főleg a nyári fajták közül válasszunk, amelyek különösen gondozás nélkül is jól elvannak.

Nem hagyható ki a sorból a mogyoró, amelynek dísz- és gyümölcsfajtái egyaránt ismertek. A díszváltozatok, mint a vérmogyoró is hoznak ehető termést, és a gyümölcsükért termesztett fajták is szép bokrokká nőnek. Az ehető mogyorófajták részlegesen önmeddők, ezért vegyesen kell telepíteni őket.

Nem való a díszkertbe az őszibarack, hiszen tél végén és nyáron is (hajtásválogatás) metszeni kell, és permetezést is kíván.

Szőlő

A szőlő két formában díszítheti a kertet: szőlőlugas vagy a kerítés mellett létesített térhatároló szőlőkordon formájában.

A kettő közül a szőlőlugas illik leginkább a képbe. Szőlőlugast építhetünk a ház tornácának árnyékolására, szőlővel futtathatjuk be a csendes kerti pihenőt, vagy nyáresti beszélgetések céljára a kert mélyén emelt kerek vagy hatszögletű házikót, az ún. szaletlit. Íves szőlőlugassal tehetjük hangulatossá a ház bevezető járdáját, takarhatjuk el a garázsbejárót. A délvidéki népek még az emeletes házak erkélyeire, balkonjaira is szőlőt futtatnak, és semmi sem zárja ki azt, hogy Magyarországon is követhessük e szép és hangulatos példát.

A szőlő eredetileg az ártéri területek liánnövénye volt, délszaki növény, ha megengedjük neki, a kert fáira is magasra kúszik. Az ilyen „dzsungelfa” a hosszan lelógó indákkal és fürtökkel, ősszel pedig lombszínével igen hangulatos látványt nyújt. Más kérdés, hogy a szürethez hosszú létra és majomügyesség szükségeltetik, és a támasztéknak használt élő fa sem örvendezik túlzottan, ha lombját teljesen elborítja a szőlő ágszövedéke.

Sokak szemében ellene szól a szőlőnek, hogy minden tavasszal metszeni, nyáron pedig 8–10-szer is permetezni kell. Nos, ha nem piacra termelünk, léteznek már olyan – az amerikai és távol-keleti fajok bekeresztezésével létrehozott – szőlőfajták, amelyek ellenállóak vagy legalábbis toleránsak a peronoszpórával, a lisztharmattal, sőt bizonyos mértéig a faggyal szemben is, a bogyók minősége pedig vetekszik a hagyományos európai bor- és csemegeszőlőkkel.

Zöldségfélék

A zöldségfélék között léteznek kimondottan a díszükért nemesített fajták, ezek azonban többnyire olyan különleges megjelenésűek, hogy inkább cserépbe, mint virágágyba illenek. Ilynek például a díszpaprikák, a díszkel, a fodroskel vagy a törpetermésű „balkonparadicsom”, de szépen mutat a cserépben a metélőhagyma is.

A szabadban a kerítésre vagy a virágrácsra is futtathatók a színes virágú kúszóbabok: a piros tűzbab vagy törökbab (Phasaeolus coccineus) és a liláskékes nagyvirágú banyabab ’Babuga’ (Dolichos lablab). Ez utóbbit nálunk nemigen fogyasztják, de a balkáni és mohamedán népek igen kedvelik leblebija néven, és ízletes babsalátát készítenek belőle. Csak főzve fogyasztható, különben mérgező. A főzés után a levet le kell önteni róla.

Fűszernövények

Minden régi magyar fűszer kicsit dísznövény is volt, hiszen egy részüket, mint a levendulát, az orvosi zsályát inkább ilyen minőségben ültették. Többségük a mediterránból vagy a karsztvidékekről származó szárazságtűrő és melegkedvelő növény volt, alacsony vagy középmagas termettel, pasztellszínű virágokkal és gyakran molyhos levelekkel. A ház déli fala előtt, a konyha közelében hangulatos szalagágyat (füveskertet) telepíthetünk belőlük. Szomszédságunkban jól mutatnak az egyszer virágzó régi parasztrózsák, a csipkebogyó vagy a hajdan szépítőszernek is használt fehér liliom.

Néhány fűszer a választékból:

Levendula – levendula. A Földközi-tenger környékéről származó levendulát már a korai középkorban ültették nálunk mint gyógy- és fűszernövényt: először a kolostorok udvarára, később pedig az urak és a köznép kertjeibe. Illatos olajáért (melytől a molyok menekülnek) ma is kiterjedt ültetvényeken termesztik. Szépítőszerekhez, illatszerekhez használják, többek között ez az egyik legelső európai parfüm, a valódi kölnivíz (Eau de Cologne) legfontosabb hatóanyaga. Ezüstszürke örökzöld lombjával, gömbölyded termetével, nyár közepén pedig kedves kék virágjával díszít, akár magánosan, akár foltszerűen ültetve. Alkalmas alacsony nyíratlan vagy nyírott jelzősövénynek is. Feltétlen napos, meleg fekvést kíván. Hűvös, árnyékos helyen visszafagy, a déli fekvésű száraz rézsűkön viszont kiválóan érzi magát és magját szórva magától újul. 4–5 évenként, ha felkapaszkodik, ajánlatos tavasszal visszametszeni, a bokor belsejéből induló fiatal hajtásokig. Virágát, ha molyűzőnek szánjuk, a virágnyílás kezdetén vágjuk le és árnyékban megszárítva tüllzacskóban tároljuk.

Egyéb fűszernövények:

Borsfű, borsikafű, más néven csombor (Satureja montana (évelő) és Satureja hortensis (egynyári). Közönséges kakukkfű (Thymus serpylum), kerti kakukkfű (Thymus vulgaris), szurokfű (Origanum vulgare), muskotályzsálya (Salvia sclarea), moldovai sárkányfű (Dracocephalum moldavicum), majoránna (Majoranna hortensis), bazsalikom (Ocimum basalicum), tárkony (Artemisia dracuncus), fehér üröm (Artemisia absinthium).