Ugrás a tartalomhoz

Növények a kertépítészetben

Fekete Szabolcs, Gellér Zita, Gerzanics Annamária, Gerzson László, Jámborné Benczúr Erzsébet, Lászay György, Schmidt Gábor, Szántó Matild, Szendrői József, Tillyné Mándy Andrea

Mezőgazda Kiadó

Parasztkertek

Parasztkertek

Napjainkban egyre többen vásárolnak régi falusi házakat, présházakat, elhagyott tanyákat, hogy azokat kívülről-belülről eredeti stílusban felújítva, ugyanakkor megfelelő komforttal is ellátva, hangulatos hétvégi házzá vagy akár állandó lakhellyé alakítsák át.

A korhű felújítás akkor tökéletes, ha nemcsak az épületre, hanem az azt övező kertre is kiterjed. A régi paraszti építkezéshez ugyanis sajátos kertkialakítási forma és növényanyag is tartozott: éppolyan jellemző volt rá, mint a házra a meszelt fal vagy az oszlopos tornác. Ehhez kívánunk néhány tanácsot, ötletet adni a parasztkertek ismertetésével.

Parasztkert. 1. A falusi kertekben mindig nyílik valami… Útmenti ház petúniával egy dunántúli faluban (fotó: Schmidt G.) 2. Nádfödeles ház Somogyban a parasztkert jellegzetes bélyegeivel: virágok az előkertben és a ház mentén, míg a fő- és (a hátsó) melléképület által határolt gazdasági udvarban a gyep mellett csak gyümölcsfát tűrnek meg (fotó: Schmidt G.) 3. Parasztbarokk stílusban épült, szépen fenntartott ház a Szentendrei-szigeten. Előkertje gyakorlatilag nincs, de virágot ide is ültettek: az épület előtti keskeny sávba csodatölcsért (Mirabilis jalapa), kétoldalt 1-1 tő seprűfűvel „megtámasztva”. A fehér kerítésfal elé piros díszlaboda (Atriplex hortensis) került (fotó: Schmidt G.) 4. „Gazdag parasztgazda kertje” egy németországi bemutatón. A kiültetések többsége fűszer- és illatos növényekből áll, de a sárga virágú bársonyka újabban a biogazdálkodásban is fontos szerepez játszik (fonálféreg-űző hatású) (fotó: Schmidt G.) 5. Méhkaptár az előző kertből. A kaptár egyik oldalfala kinyitható, és bemutatja az üveglap mögött szorgoskodó rovarok életét (fotó: Schmidt G.)

A parasztkert növényanyaga kialakulásának történeti áttekintése

A parasztkertekben mindig kiemelkedő szerepet kaptak az erős illatú, aromás dísz- és fűszernövények. Nagy részük a mediterráneumból származik, és még a korai középkorban, a kolostorkertek közvetítésével kerültek hozzánk. Ilyenek például a levendula, a fehér liliom, a kerti ruta vagy a rozmaring, amelyek magyar nevében jól felismerhető az eredeti latin elnevezés.

A kolostorkertekben, mint már szó volt róla, ezeket a növényeket („herba” összefoglaló néven) vélt vagy valódi gyógyító hatásúként vagy fűszernek termesztették.

Így kerültek a parasztkertekbe is. Részeivé váltak a régi magyar konyhaművészetnek, bevonultak a népdalok, a népszokások körébe.

Egyes fajokat hamarosan nemcsak a gazdasági haszonért (vagy gyógyhatásért), hanem részben vagy elsősorban a díszükért ültették (tátika, harangláb, körömvirág, bögrevirág, gyöngyvirág stb.). Ezek a növények a ház utca felőli előkertjéből fokozatosan kiszorították a szerényebb díszeket.

Az így kialakuló kis díszkertben a virágok sora az idők folyamán egyre bővült, mind távolibb tájakról származó növényújdonságok kerültek az országba, amik azután a főúri kertekből több-kevesebb késéssel a szegényebb néprétegek kertjeibe is eljutottak. A parasztkertekben azonban csak azok terjedtek el, amelyeknek

  • szaporítása és fenntartása egyszerű volt,

  • élénk virágdísze lehetőleg erős illattal párosult,

  • nem foglaltak túl nagy helyet.

A dísz- és fűszernövényekhez hasonlóan alakult ki a többi kerti növény (gyümölcs, zöldség) választéka is a középkortól napjainkig.

Nézzük meg ezek után részletesebben a parasztkertek elrendezését és növényanyagát.

Az elrendezésnél szigorú célszerűségi szempontok domináltak. Általában három funkcionális egységet különböztethetünk meg:

1. gazdasági udvar,

2. díszkert (virágoskert),

3. haszonkert.

1. Gazdasági udvar. Az épületek és az elülső kerítés által közrezárt terület java részét a gazdasági udvar foglalta el. Használata igen sokrétű volt: a lakóház és a gazdasági épületek kiszolgálótereként, átjáró- és raktározó területként egyaránt szolgált. Ide engedték ki nappalra a baromfiakat vagy egyéb háziállatokat, de egyéb házi, ház körüli tevékenység is folyt; télen disznóvágás, nyáron nagymosás, ruhateregetés, terményszárítás és tisztítás stb.

A fák közül csak azokat tűrték meg, amelyeknek az árnyék mellett egyéb haszna is volt. Csak néha tettek kivételt egyes különlegesen szép vagy illatos virágú őshonos fákkal, amelyeket – ha nem is igen telepítettek –, legalábbis megkíméltek. Ilyenek voltak elsősorban a hárs (Tilia) és a májusfa (Prunus padus), de esetenként a berkenye (Sorbus), vadkörte (Pyrus) és a tölgy (Quercus) is.

Jellemzőek azonban a haszonfák voltak, közöttük is elsősorban a gyümölcsfák régi, permetezést nem, vagy alig igénylő fajtái.

A gyümölcsfák közül napjainkban a következő, árnyékot adók ajánlhatók: dió, szilva (Besztercei), cseresznyeszilva, körte (főleg nyári fajták: Kálmán-körte, arabitka, árpával érő körte), alma (főleg nyári fajták: asztraháni piros, ceglédi piros, nyári fontos stb.), kajszi.

Főleg kerítés mellé kerülhetnek a kistermetű fák és a bokorfák: birs, naspolya, meggy, mandula.

Az egyéb fafajok közül az eperfát (Morus alba) és az akácot (Robinia pseudoacacia) kell még megemlíteni. A Kínából származó eperfa a selyemhernyó tenyésztéséhez szükséges lombja miatt a századfordulón terjedt el. Értéke még, hogy termése ehető (pálinkafőzésre is alkalmas), fájából jó minőségű hordó készül.

Az amerikai származású akác hazánkban több mint kétszázéves múltra tekinthet vissza. Azóta az Alföldön teljesen meghonosodott. Virága erősen illatos, fája kiváló épületoszlop, gerenda, szerszámnyél vagy tűzifa. Igen lassan korhad, ezért hordónak, kerítés- és karámoszlopnak egyaránt kedvelt. Újabban rusztikus kerti építményekhez kerti bútorok készítésére is használják.

A cserjék közül főleg a kerítésben vadon kikelt őshonos fajok és néhány nagytermetű, edzett díszcserje szerepelt: Viburnum opulus ’Roseum’ (labdarózsa), Hibiscus syriacus (mályvarózsa), Syringa vulgaris (orgona).

A honos fajok közül (a hátsó kerítésben) gyakori volt a bodza (Sambucus nigra), mint rudeális gyomcserje. A cserjék között kivételes helyet foglal el a szőlő, ami a bejárati út mentén vagy a ház előtt magas támrendszerre futva hangulatos (ugyanakkor hasznos) lugas kialakítására alkalmas.

A hétvégi kertként használt néhai gazdasági udvar már nem a folyamatos munkát, hanem a pihenést szolgálja. Jellegét úgy őrizhetjük meg, ha napozásra, sportolásra alkalmas gyepfelületet létesítünk rajta, néhány jellemző fával és térhatároló cserjével.

2. Díszkert. A kertnek az utcáról jól látható, ugyanakkor a használatból kieső részén kapott helyet. Többnyire a ház és a kerítés közötti kis előkertet szánták erre a célra, a baromfiak elől oldalról is elkerítve. Növényzete főleg tarka összevisszaságban elhelyezett, díszesebb évelőkből (köztük esetleg gyógy- és fűszernövények is) és egynyári virágokból állt, a sarokban egy-két díszcserjével, ritkábban kisebb fával vagy fenyővel.

Gyakran virágoskertnek alakították ki az elülső kerítés és a járda (vagy az utca) közötti zöldsávot is, vagy pedig a kerítés vonalába ültettek virágokat, általában a magasabb termetű egynyári és évelő fajokat.

Harmadik helyül szolgált az utcáról a lakásba vezető gyalogösvény ház felőli (vagy mindkét) oldalán kiképzett keskeny virágágyás. (A baromfiak ellen ezt is keríteni kellett.) Ide főleg alacsonyabb, balzsamos illatú virágok, fűszernövények kerültek.

Alkalmazott növények

Fák. Számukra a díszkertben nemigen volt hely. Ha mégis, választékuk azonos volt a gazdasági udvarnál felsoroltakkal. (Göcsejben jellegzetes, ún. kiskertalma volt a szentiván-alma, egy nyáron érő típus. A díszkertet Göcsejben kiskertnek hívták.)

Lombhullató díszcserjék. A korábban felsoroltak, továbbá a Prunus triloba ’Multiplex’ (szilvarózsa), a Ficus carica (fügebokor, az ország déli részén), a Hydrangeamacrophylla (hortenzia, a századfordulótól az ország nyugati részén), a Paeonia suffruticosa (fás pünkösdirózsa).

Rózsák. Az igazi parasztkerti rózsák nagy része a középkorban volt népszerű. Ma már csak gyűjteményekben, esetleg falusi kertekben lelhetők fel, ahol egyszerű eszközökkel szaporítva átvészelték az idők viharát.

A fontosabb fajok a következők: Rosa gallica (parlagi rózsa, rózsaszín és piros), Rosa × centifolia (százlevelű rózsa, rózsaszín és piros), Rosa × alba (fehér rózsa, fehér és rózsaszín), Rosa foetida (sárga rózsa, szimpla és telt virágú fajtákkal).

A felsorolt rózsák egyszer nyílnak, de igen gazdagon. Virágaik teltek, illatosak. Általában csak házilagos szaporítással szerezhetők be. Helyettesítésükre felhasználhatjuk a faiskolák által forgalmazott parkrózsák hasonló megjelenésű, erősen illatos fajtáit. Ez utóbbiak metszésigénye az igazi parasztrózsákéhoz hasonlóan minimális: csak két-három évenként elvégzendő ifjításra szorítkozik. A betegségekkel és a fagygyal szemben ellenállóak, így permetezni és takarni nem kell.

Lomblevelű örökzöldek: Buxus sempervirens (puszpáng, ritkán, inkább a temetőkbe ültették), Hedera helix (borostyán, a kerítésre futtatva is), Yucca filamentosa (főleg az Alföldön, sorba ültetve).

Fenyőfélék: Picea abies (lucfenyő, az ország nyugati és hegyvidéki részein. Idővel „kinövi” a kertet, fölnyírják), Thuja orientalis (életfa, temetőkben is), Th. occidentalis (nyugati tuja, az ország nyugati részén), Chamaecyparislawsoniana (a századfordulótól a nyugati országrészekben).

Évelő dísznövények és díszként is felhasználható fűszernövények (A felsorolásban az illatos levelű vagy virágú fajokat *-gal jelöljük.)

A kolostorkert herbái közül:

 

Aquilegia vulgaris (harangláb),

Artemisia (üröm-) fajok. Elsősorban fűszerként szolgálnak, ezért a konyha közelébe ültessük meleg, napos fekvésbe. Közülük az A.abrotanum (istenfa) a legdíszesebb, ezt temetőkbe is gyakran telepítették. Említést érdemelnek még az A.absinthium (fehér üröm), az A. dracunculus (tárkony) és az A.pontica (bárányüröm),

Cheiranthus cheiri (sárgaviola). Két- vagy többéves virág, tavasszal nyílik,

Convallaria majalis (gyöngyvirág). A kert árnyékosabb részébe való,

 

Crocus sativus (sáfrány). Aranysárgán nyíló, kora tavaszi hagymagumós virág. Porzóit levesízesítésre és színezésére használták,

Hyssopus officinalis (izsóp),

 

Iris germanica (nőszirom),

Lavandula angustifolia (levendula),

Mentha piperita (borsos menta) és M. spicata var. crispula (fodormenta). Mindkét faj elsősorban fűszernövény, de díszként is mutatós,

Nepeta cataria (illatos macskamenta). Elsősorban fűszernövény, a dísze szerény. Helyette a nagyobb díszértékű N.mussiniit(kerti macskamenta) ültethetjük,

Origanum vulgare (szurokfű). Inkább fűszer-, mint dísznövény, a konyha közelébe való,

 

Paeonia officinalis (piros bazsarózsa),

Rosmarinus officinalis (rozmaring). Különösen az ország déli részén terjedt el, ahol meleg fekvésben a szabadban is áttelel. Itt sírokra is gyakran telepítik. Az ország hűvösebb vidékein inkább edényben nevelik, és télire a szobában, az ablakközben tartják,

Ruta graveolens (kerti ruta),

Salvia officinalis (orvosi zsálya),

Santolina chamaecyparissus (szürke cipruska) és a S.pinnata (smaragdzöld cipruska). Mindkét fajt temetőkbe is ültették,

 

Saponaria officinalis ’Plena’ (orvosi szappanfű) telt virágú fajtája,

 

Sempervivum tectorum (házi kövirózsa, más néven fülfű). A régi falusi házaknál a háztetőre vagy a széles kapuoszlop tetejére ültették. Levelét fülgyulladás ellen borogatásra használták,

Tanacetum balsamina (Boldogasszony tenyere),

Thymus serpyllum és egyéb Thymus fajok (kakukkfű).

A későbbi korokban elterjedt, kedvelt évelő virágok a következők:

Achillea filipendulina (sárga cickafark),

Anthemis biebersteiniana (ezüstös pipitér) szegélynek kiváló,

 

Aster fajok (évelő őszirózsa),

 

Arabis caucasica (kaukázusi ikravirág), szegélynek is alkalmas,

 

Centranthus ruber (sarkantyúvirág),

Dianthus plumarius (tollas szegfű),

 

Doronicum orientale (kaukázusi zergevirág),

 

Fritillaria imperialis (császárkorona – hagymás),

Gaillardia aristata (évelő kokárdavirág),

Hesperis matronalis (estike),

 

Helianthus (évelőnapraforgó) fajok. Elsősorban a kerítés mellé, cserjepótlónak alkalmas,

 

Hosta plantaginea (árnyliliom),

 

Hyacinthus (jácint-) fajok,

 

Lychnis chalcedonica (égő szerelem),

Leucanthemum maximum (kerti margaréta),

vulgare (mezei margaréta),

Lilium candidum (fehér liliom – hagymás),

 

croceum (tűzliliom),

 

Narcissus (nárcisz-) fajok (hagymás),

 

Rudbeckia laciniata (évelő kúpvirág). Cserjepótlónak való, nag termetű növény,

 

Sedum spectabile (pompás varjúháj),

Stachys byzantina (nyúlfüle),

 

Tulipa fajok (tulipán).

Az eddig felsoroltakon kívül a falusi kertekbe régen is, de ma is előszeretettel beviszik a környék szép vadvirágait. Ilyenek például az illatos ibolya (Viola odorata), a hóvirág (Galanthus nivalis), a gyöngyvirág (Convallaria majalis), az árnyéki gyepet alkotó télizöld meténg (Vinca minor) stb.

Az egy- éskétnyári növények közül a kolostorkerti időkből származó fajok többsége ma egyértelműen haszonnövény. Díszként csupán néhány telepíthető. Ilyen például a mák (Papaver somniferum), az illatos, nagy, lilásrózsaszín virágbugájú muskotályzsálya (Salvia sclarea), vagy a fűszernek is alkalmas, alacsony termetű csombor (Satureja hortensis).

Az igazi egy- és kétnyári virágok java része a kései középkortól kezdődően terjedt el kertjeinkben. Faluhelyen csak azok maradhattak fenn tartósan, amelyek egyszerű eszközökkel, helybe vetéssel vagy szabadföldi palántaneveléssel is szaporíthatók.

Közülük csak a legszebbeket soroljuk fel:

 

Amaranthus caudatus (bárányfarok). Elég nagytermetű, főleg a kerítésen kívül, az utcai kertsávba való,

 

– hypochondriacus (piros östör vagy díszparéj). Felhasználása az előző fajéval azonos,

 

Antirrhinum majus (oroszlánszáj vagy más néven tátika). Védett, napos fekvésben több évig is elél,

 

Centaurea cyanus (búzavirág),

Cosmos bipinnatus (lepkevirág),

Dracocephalum moldavicum (kerti sárkányfű),

 

Euphorbia marginata (jégvirág),

 

Gypsophila elegans (kerti fátyolvirág),

 

Iberis umbellata (tatárvirág),

 

Impatiens balsamina (kerti nenyúljhozzám),

 

– glandulifera (bíbor nenyúljhozzám). Nagytermetű, ezért inkább a kerítésen kívülre való,

 

Ipomoea purpurea (hajnalka). Kerítésre futtatható.

 

Lavatera thuringiaca (madármályva),

 

Lunaria annua (holdviola),

Matthiola incana (egynyári viola),

Mirabilis jalapa (csodatölcsér vagy lustakisasszony),

 

Nigella damascena (borzaskata),

Ocimum basilicum (bazsalikom). Fűszer- és dísznövény. Cserepesen is termeszthető. Van piros levelű fajtája is,

Petunia × hybrida (petúnia),

 

Portulaca grandiflora (porcsinrózsa vagy más néven portulácska),

Reseda odorata (illatos rezeda). Cserepesen is nevelhető,

 

Ricinus communis (ricinus). Nagytermetű növény, cserjepótlónak alkalmas. Azt tartják róla, hogy a gyökere elűzi a vakondot. Vigyázat, a magja mérgező!

  

KKétnyári virágok

 

Althaea rosea (mályva) (vannak egynyári fajtái is),

 

Bellis perennis (százszorszép),

 

Campanula medium (bögrevirág),

 

Campanula pyramidalis (tornyos harangvirág),

 

Calendula officinalis (körömvirág),

Dianthus caryophyllus (kerti szegfű),

 

Digitalis purpurea (gyűszűvirág),

 

Myosotis palustris (mocsári nefelejcs),

 

– sylvatica (eredeti nefelejcs),

 

Viola × wittrockiana (árvácska).

Mint látjuk, az egy- és kétnyári virágok között már kevesebb az ×-szel jelölt, illatos faj, viszont virágaik tarkábbak, feltűnőbbek. Az évelőknél többnyire az egész növény aromás illatú, itt pedig általában csak a virág az.

A zöldségfélék díszesebb megjelenésű fajai, illetve fajtái közül a kerítésre futtathatók a következők: dísztök egyes díszváltozatai (Cucurbita pepo), lopótök (Lagenaria vulgaris). Félárnyékot és üde talajt kíván, török bab (Phaseolus coccineus – piros virágú), közönséges bab kúszó fajtái (Phaseolusvulgaris), banyabab vagy más néven babuga (Dolichos lablab).

A falusi házakban a díszkert részének tekinthető a virágos tornác, virágos ablak is, amit cserepes növényekkel díszítettek. Cserép helyett gyakran rossz fazekakba ültettek. Az itt alkalmazott virágok közös tulajdonsága (a könnyű szaporíthatóság mellett) az alacsony hőigény. A kisebb termetűeket télen az ablakközben tartották, a nagyra növőket pedig a pincében teleltették. Néhány fontosabb faj, illetve fajta:

 

Asparagus densiflorus (A. sprengeri) (aszparágusz),

 

Campanula isophylla (csüngő harangvirág),

Nerium oleander (leander),

Rosmarinus officinalis (rozmaring),

Pelargonium zonale (muskátli),

 

Passiflora caerulea (golgotavirág).

Említést érdemelnek még az igénytelen kaktuszfélék:

 

Aporocactus flagelliformis (korbácskaktusz),

 

Echinopsis eyriesii (gömbkaktusz),

 

Opuntia vulgaris (fügekaktusz),

 

Phyllocactus × hybridus (levélkaktusz),

 

Zygocactus truncatus (karácsonyikaktusz).

A felsorolt cserepes dísznövények közül egy hétvégi háznak használt parasztházban azokat érdemes nevelni, amelyek a pincében átteleltethetők (télen nem fűtik a házat). Ilyenek a leander, a rozmaring (szárazon tartani!), a csüngő harangvirág, valamint a fügekaktusz (szárazon tartani!). Legegyszerűbb a muskátli teleltetése; ha cserepesen neveljük, télire vigyük a pincébe és tartsuk minél szárazabban. A ház elé kiültetve nevelt töveket pedig legegyszerűbb a fagyok beköszönte előtt gyökerestül felszedni, majd a pincében fejjel lefelé lógatva felakasztani. Télen a puha hajtáscsúcsok elszáradnak ugyan, de a növény pozsgás szára életben marad. Májusban az áttelelt töveket kissé visszametsszük, és újra a szabadba ültethetjük, ahol hamarosan nagyméretű bokrokká nőnek.

3. Haszonkert. Haszonkert céljára a kert hátsó, kerítéssel elválasztott része szolgál. Mivel ide a tulajdonos mindenkori igénye szerinti haszonnövények kerültek és kerülnek, a választékkal bővebben nem foglalkozunk.