Ugrás a tartalomhoz

Növények a kertépítészetben

Fekete Szabolcs, Gellér Zita, Gerzanics Annamária, Gerzson László, Jámborné Benczúr Erzsébet, Lászay György, Schmidt Gábor, Szántó Matild, Szendrői József, Tillyné Mándy Andrea

Mezőgazda Kiadó

3. Évelő dísznövények csoportosításai

3. Évelő dísznövények csoportosításai

3. 1. Napos vagy félárnyékos évelőágyak növényei

Az alábbiakban magasság szerinti csoportosításban ismertetjük az évelőágyak leggyakoribb dísznövényeit. A növény magasságánál azt a méretet vettük alapul, amit az adott faj a vegetáció legnagyobb részében produkál: többnyire a lombozat tömegét, a virágokét pedig akkor, ha azok leveles szárakon összefüggő és viszonylag tartós virágszőnyeget adnak. Mivel a fajon belüli változatosság igen nagy, az egyes növények kategóriákba sorolása tájékoztató jellegű, és elsősorban az évelőágyon belüli arányok kialakításához kíván támpontot nyújtani. A tényleges méret termőhelytől és évjárattól függően is változhat. Ezen kívül az adott fajnak mind a természetbe, mind pedig a termesztésben léteznek számára megadott kategóriánál kisebb, illetve nagyobb egyedei (fajtái) is.

3.1. Napos, félárnyékos évelőágyak növényei

3.1. táblázat folytatása (Napos, félárnyékos évelőágyak növényei)

3.2. Árnyéki évelőágyak növényei

3.2. Árnyéki évelőágyak növényei

3.2. táblázat folytatása (Árnyéki évelőágyak növényei)

3.3. Vízi, vízparti évelők

3.3. Vízi, vízparti és mocsári évelők

3.4. Sziklakerti évelők

3.4. Sziklakertbe javasolt leggyakoribb évelők

3.4. Sziklakertbe javasolt leggyakoribb évelők