Ugrás a tartalomhoz

Növénytermesztéstan 1.

Antal József , Berzsenyi Zoltán , Birkás Márta , Bocz Ernő , Csík Lajos , Dér Sándor , Győri Zoltán , Gyuricza Csaba , Izsáki Zoltán , Jolánkai Márton , Késmárki István , Kismányoky Tamás , Lázár László , Pepó Péter , Tóth Zoltán , Csajbók József , Izsáki Zoltán , Jolánkai Márton , Kajdi Ferenc , Kismányoky Tamás , Kiss József , Kruppa József , Nagy Jenő , Sárvári Mihály , Simits Katalin , Simonné Kiss Ibolya , Szabó Miklós , Szöllősi Gergely , Szőcs Zoltán

Mezőgazda Kiadó

1. Búza

1. Búza

1.1. A búza jelentősége

A búza termesztésének története egyidős az emberi társadalmak történelmével. Régészeti leletek már a Kr.e. VI. évezredből is fennmaradtak. Babilon és Ninive granáriumai, Gizeh piramisainak sírkamrái, Knossos gazdasági épületei őrzik a búzatermesztés tárgyi emlékeit, a hajdan termesztett búzafajták magvait, az abból készült kenyér és más élelmiszerek maradványait. Homérosz immár háromezer évvel ezelőtt szemléletes leírást ad a búza aratásáról, illetve az új lisztből készülő első lakomáról:

„Ringó búzamezőt is formált, rajta a béres

nép aratott, éles sarlót lendítve kezében:

egyoldalt a csomók hullottak rendben a földre,

ott meg a kévekötők fűzték kévékbe kötéllel.

Három kévekötő kötözött, de mögöttük a markot

kisgyerekek szedték, tele öllel hordva szüntelen

nyújtották a nyalábot; csöndben tartva a pálcát

állt a király a barázda fölött, örvendve szívében.

Távol a tölgyfa alatt híradók lakomát kerítettek:

áldoztak nagy tulkot, s mind körülötte sürögtek;

étket főztek a nők, belehintve a hószínű lisztet.”

A búza termesztésének a többi gabonához képest minden korban nagy jelentősége volt. Ennek egyetlen oka van: már a történelem hajnalán az ember felismerte, hogy a búza tápértéke nagyobb az összes többi gabonáénál.

A Biblia amellett, hogy érzékletesen fogalmazza meg az apokalipszis lovasainak megjelenését, akik a halált okozó három legszörnyűségesebb okot; a háborút, az éhínséget és a járványt testesítik meg, egyszersmind adatszerű utalást is tartalmaz a búza értékét illetően. ,,Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, a ki azon üle, egy mérleg vala a kezében. És hallék a négy lelkes állat között szózatot, a mely ezt mondja vala: a búzának mérczéje egy dénár, és az árpának három mérczéje egy dénár ...” (János jelenései 6.).

Prjanyisnyikov megfogalmazásában a gabonanövények egyik előnye a többi kultúrnövénnyel szemben az, hogy magjukban olyan arányban vannak nitrogéntartalmú és nitrogénmentes anyagok, hogy az ember szükség esetén egyedül a kenyéren is fenntarthatja magát.

A kenyér szó a legtöbb nyelv alapszókincséhez tartozik. A kenyér – tekintet nélkül formájára és elkészítési módjára – mind az öt lakott kontinensen az emberi táplálék alapvető eleme. Mindössze néhány csendes-óceáni és sarkvidéki néptörzs nem ismeri étrendjében a kenyeret. Dietetikusok szerint általában kenyérrel fedezzük energiaigényünk és fehérjebevitelünk mintegy hatodát. Mivel a kenyér csaknem minden létfontosságú kémiai elemet, valamint a szükséges vitaminok legnagyobb részét tartalmazza, ezért volt lehetséges a középkorban a kenyéren és vízen élő rabok számára, hogy hosszú időn át megélhessenek súlyosabb egészségkárosodás nélkül.

A búza termesztésének története minden más termesztett növénynél jobban dokumentált, tárgyi és írásos emlékei mintegy hatezer évet ölelnek fel. A legrégebbi előfordulása az ókori Mezopotámiában volt. Termesztették Egyiptomban és a görög-római mediterráneumban is. A Kárpát-medencébe is nagy valószínűséggel római közvetítéssel jutott el. A római kori Pannóniában a legfontosabb gabonanövény volt. Termesztésének színvonala, eszköztára, tisztításának, tárolásának és feldolgozásának módja lényegében meghatározó volt az azt követő másfél évezred során. Nem véletlen, hogy Columella I. században írott műve a „De re rustica”, amely összefoglalta korának gazdálkodási ismereteit, oly mértékben hasznos – és részben még ma is helytálló – ismereteket tartalmazott, hogy „A mezei gazdaság tizenkét könyvei” címen, magyar fordításban még 1812-ben is megjelent hazánkban. A római birodalom bukása visszavetette a búzatermesztést is. A honfoglaló magyarok például nem ismerték, nem is termesztették a búzát. Fő gabonanövényük az árpa és a köles volt. A magyarországi búzatermesztés csak a feudális államrend kialakulásával, a birtokviszonyok stabilizálódásával teremtődött meg. A búza lényegében a XIV–XV. században vált ismét meghatározó árunövénnyé. Az első dokumentálható búzaexport Zsigmond korából ismert.

A búzatermesztésben áttörést a XIX. század második fele jelentette, csakúgy, mint az a mezőgazdaság legtöbb területén is érzékelhető volt. Lényegében három tényező játszott döntő szerepet; elsőként a gépesítés, amely a talajművelés minőségi javulását eredményezte, a másik az agrokémia előretörése, amely a tápanyagellátás és a növényvédelem területén jelentett előrelépést, és végül, de nem utolsósorban a genetika és a fajtanemesítés eredményeinek megjelenése. Maga a búzatermesztés végül is a XX. században teljesedett ki. A terméseredmények fejlődésén (2.táblázat) jól lehet nyomon követni a búzatermesztés sikerét és kudarcait. A táblázat kiragadott – de jellemző – éveket mutat be. Az 1870-es évvel kezdődik, ugyanis országosan ez tekinthető a hagyományos rurális termesztéstechnológiák egyik utolsó évének. A hétmázsás termésátlag lényegében a jelentősebb anyag- és energia input nélküli „természetes termőképességet” tükrözi. Minden későbbi termésnövekedés a biológiai-genetikai, agrokémiai és műszaki fejlődés eredményével hozható összefüggésbe, illetve a háborúkat és gazdasági recessziókat követő visszaesések oka is ezek sérülésében, ellehetetlenülésében keresendő (2.táblázat).

2. táblázat - Az őszi búza termésátlagai Magyarországon (forrás: KSH)

Év

Termés t/ha

1870

0,72

1900

1,18

1920

0,96

1938

1,67

1946

0,88

1950

1,51

1960

1,69

1970

3,07

1980

4,74

1990

5,05

2000 után

cca 4


A búza termesztésének a célja mindmáig általánosan az emberi táplálkozási igények kielégítése. Magyarországon a búza zömét belföldi élelmezési céllal termesztjük. Ezen túl azonban jelentős mennyiségben termelünk exportra is. Az emberi táplálkozás mellett jelentős mennyiséget tesz ki az állati takarmányozás, illetve a takarmány-feldolgozóipari felhasználás. Növekvő szerepe van a búza közvetlen ipari felhasználásának is. Ez elsődlegesen a magvak endospermiumának két fő komponense, a fehérje-, illetve a szénhidráttartalmú anyagok kinyerésére és további feldolgozására irányul.

Magyarországon az őszi búza termésterülete a trianoni területre vetítve az elmúlt száz év során átlagosan 1,3 millió ha körül alakult. Az ettől az értéktől való eltérés, ingadozás a legtöbb esetben nagyrészt időjárási okokra vezethető vissza (csapadékos ősz, kifagyást okozó tél stb.), és csak kisebb mértékben gazdaságpolitikai eredetű.

Termése szántóföldi termőhelyenként az alábbiak szerint alakulhat:

  1. középkötött mezőségi talajok 4,0–8,6 t/ha,

  2. középkötött erdőtalajok 3,5–8,0 t/ha,

  3. kötött réti talajok 3,5–7,5 t/ha,

  4. laza és homoktalajok 2,5–5,0 t/ha,

  5. szikesek 3,0–6,0 t/ha,

  6. sekély termőrétegű talajok 3,0–5,6 t/ha.

1.2. A búza botanikája és fiziológiája

Rendszertanilag a búza a Poaceae (Gramineae) család Triticum nemzetségébe tartozó növény. Különböző ploidszintű sorozatokat alkot. 7 kromoszómája van, ennek megfelelően a diploid 14, a tetraploid 28, a hexaploid 42 kromoszómával rendelkezik. Más kalászos gabonáktól eltérően a magyar nyelv az eltérő ploidszinthez tartozó fajok körét saját névvel illeti. Ezek az alakor, a tönke és a tönköly (3. táblázat).

3. táblázat - A búza Triticum genus genealogiája (Mac Key nyomán

 

Diploid14 kromoszóma alakor

Tetraploid28 kromoszóma tönke

Hexaploid42 kromoszóma tönköly

Vadfajok

T. boeticum

Aegilops

T. dicoccoides

T. timopheevi

 

Kultúr pelyvás búzák

T. monococcum

T. dicoccum

T. aestivum ssp spelta

T. aestivum ssp vavilovi

Kultúr csupasz búzák

 

T. durum

T. turgidum

T. turanicum

T. polonicum

T. carthlicum

T. aestivum ssp vulgare

T. aestivum ssp compactum

T. sphaerococcum


Magyarországon a hexaploid Triticum aestivum ssp. vulgare, a közönséges búza, annak is főleg az őszi változata, valamint szerényebb mértékben a tetraploid Triticum durum, a makarónibúza van köztermesztésben. Kisebb területen ígéretes kezdeményezés a T. spelta termesztése.

Morfológiáját tekintve a búza tipikus gabonanövény. A kifejlett növény magassága 80–160 cm közötti.

Gyökérzete bojtos gyökérrendszer, amely az elsődleges fő- és mellékgyökerekből, valamint a bokrosodást követően kialakuló másodlagos gyökerekből áll. Minden oldalhajtása saját járulékos gyökérrendszert fejleszt.

Szára a búzaszalma, amely szárcsomókból és a közöttük lévő szártagokból áll.

Levélzetét a szárcsomókból eredő levélhüvelyeken alakítja ki. A levélhüvely és a levéllemez találkozásánál a fajra jellemző méretű fülecske és nyelvecske alakul ki. Az ún. gabona ABC (árpa–búza, rozs, zab fülecske–nyelvecske méret) empirikus szabálya szerint már korai fenofázisban azonosíthatók a gabonafajok.

3. ábra - Az őszi búza habitusképe

kepek2/3abra.png


Virágzata a kalász, botanikai szempontból füzéres füzér. A kalászorsón, vagyis a füzérvirágzat tengelyén, annak kiszögellésein, az ún. kalászpadkákon további rövid füzérkék, triviális néven kalászkák sorakoznak. A kalászkákat 2–2 pelyvalevél védi. A kalászkákon belül 3–5 virág van. A búza öntermékenyülő növény – hím és nővirágzata egy kalászkán belül helyezkedik el.

Termése a szem, benne egyetlen mag, melynek maghéja a terméshéjjal összenőtt.

A búza egynyári, egyszer termő növény, az életciklusának időtartama alapján van őszi, tavaszi és úgynevezett járó búza. A növény növekedése során különböző fejlődési szakaszokon megy keresztül, amelyek törvényszerűen követik egymást és mindig azonos sorrendben zajlanak le. A genetikailag meghatározott sorrendet nem, de a szakaszok hosszát és bekövetkezésük időpontját lényegesen módosíthatják a termőhelyi és a termesztési körülmények. A búza fejlődése az organogenezis (szervképződés) és a fenológiai változások megfigyelésével követhető nyomon. A tenyészőkúp nagysága és differenciálódottsága, a későbbiekben pedig a virág, majd a szem fejlettsége utal az organogenezis szakaszaira, a fenológiai fázisok viszont a különböző morfológiai bélyegek megjelenésével jellemezhető.

A fenológiaí fázisok meghatározására általánosan a Feekes skálát használják. Több más skála is van, amelyek közül a Keller–Baggiolini és a Zadoks a leggyakoribb. A fenofázisok különböző besorolásai, ugyanis akár a nemesítésben, akár a termesztés során az egyes jelenségeket, a beavatkozások, műveletek, módszerek pontos idejét leggyakrabban valamely skála alapján határozzák meg (4.táblázat).

4. táblázat - A kalászos gabonák fenológiai szakaszai (Kováts nyomán)

Fenológiai fázis

Keller-Baggiolini

Feekes-Large

Zadoks et al.

skálabeosztások

Kelés

A

1

10

1 levél

B

1.1

11

2 levél

c

1.2

12

3 levél

D

1.3

13

Bokrosodás kezdete

E

2

21

Bokrosodás

F

3

22

Bokrosodás vége

G

4

23

Szárba indulás

N

5

30

1 nódusz

I

6

31

2 nódusz

J

7

32

Zászlós levél

K

8

37

Nyelvecske

L

9

45

Levélhüvely felnyílása

m

10

47

Kalászhányás kezdete

N

10.1

51

Kalászhányás vége

o

10.5

59

Virágzás–érés

P–W

10.51–11.51

61–95


A búza fejlődési szakaszai és azok jellemzői a következők:

Kelés. A kelés időszaka a csírázás kezdetétől a kelés befejezéséig tart. A csírázás megindulásához a száraz búzaszemek tömegük mintegy 50%-ának megfelelő mennyiségű vizet kell felvenniük. A megduzzadt szemben a csíra növekedése és a tartalék tápanyagok átalakulása már 0 °C körül megindul, de optimális hőmérséklete 15 °C és 20 °C között van. Ennél jóval magasabb hőmérsékleten (35–40 °C) a csírázás megszűnik.

Tapasztalati tény, hogy az őszi búzák érésük évében a vetésig gyakran nem érik el a csírázóképességük maximális értékét. Érés után a búzaszemek elsődleges nyugalmi állapota többnyire 1–2 hónapig tart.

A csírázást és a kelést a hőmérsékleten kívül a magágy minősége és a talaj nedvességtartalma befolyásolja. Optimális körülmények között a vetés után 12–14 napra kel a búza, de különösen kedvező esetben már 5 nap elteltével is kikelhet. A csíranövény fejlődése addig tart, amíg a rügyhüvely hosszában felreped, és az elsődleges lomblevelek megjelennek.

Bokrosodás. Az első mellékhajtás megjelenésétől a szárba-indulásig tart. A bokrosodás egyéb feltételek megléte esetén már alacsony hőmérsékleten, 2–4 °C-on is megindul, de valójában 13–18 °C hőmérséklet az optimális. A kelés és a bokrosodás kezdete között általában 15–25 nap telik el. Késő őszi vetés esetén a fenofázis hossza 4–5 hónap. Optimális körülmények között a bokrosodás időtartama 50–60 nap. A bokrosodás folyamata ugyan ősszel kezdődik, azonban a szervdifferenciálódás mindig tavasszal megy végbe. Az Fe 3. és 4. fokozatában alakul ki a kalászonkénti kalászkaszám, ezért ezek a szakaszok a szemtermés szempontjából meghatározók. Lényeges, hogy ezekben a fejlődési szakaszokban felvehető tápanyag álljon a növények rendelkezésére. Különösen fontos a megfelelő nitrogénellátás, amelyet célszerű kora tavaszi fejtrágyázással még az Fe 2–3-as növényfejlettségnél biztosítani. Az egyes fenofázisok bekövetkezésének időpontja évjárattól, fajtától és termőhelytől függően módosulhat. A bokrosodás mértékét az egy növényre eső átlagos hajtásszámmal fejezzük ki. A produktív bokrosodást a növényenkénti átlagos kalászszám adja meg.

Szárba szökés. Az első kitapintható nódusz megjelenésétől a kalászolás kezdetéig tart. A kialakult vegetatív szervek nagymértékű mennyiségi növekedése jellemzi. A tenyészőkúpon a kalászkák differenciálódása játszódik le, kialakulnak a virágok. Ebben az állapotban dől el a kalászkánkénti virágszám.

Az őszi búza csak akkor indul szárba, ha bizonyos ideig hideghatás éri. Az őszibúza-fajták vernalizációja (jarovizáció) –1 és +1 °C közötti hőmérsékleten általában 40–60 nap alatt megy végbe. A fajták vernalizációs igénye eltérő. A szárba szökés kezdetét és ütemét főként a késő tavaszi időjárás szabályozza. Korán beköszöntő meleg tavaszon a bokrosodás csak rövid ideig tart, a szárba szökés korán megindul. Ha a meleg szárazsággal párosul, a szár rövid lesz.

A főhajtás hosszanti növekedése addig nem kezdődik, amíg a mellékhajtások ki nem alakulnak. A levélhüvelyek védelme alatt a búza főhajtásának tengelye igen hamar kialakul, sőt a kalászkezdemény is megjelenik a csúcsán. A szárba indulás kezdetén a búza főhajtásának tengelye már 3–4 cm hosszú. Általában a búzák már április elején reproduktív tenyészőkúppal rendelkeznek. Ebben a szakaszban a szártagok még törpék, s csak ezután következik a megnyúlás.

Ahhoz, hogy a generatív szervek differenciálódhassanak, a búzának fényszakaszon is át kell esnie. Az őszi búzák ősszel rövid-, tavasszal és nyáron hosszúnappalos körülmények között fejlődnek. Az állandó fény a fejlődést általában gyorsítja, de csak akkor, ha a hőmérséklet 5 °C-on felüli.

Kedvezőbb a helyzete azoknak a fajtáknak, amelyek a kora tavaszi alacsonyabb hőmérsékleten előbb tudják megkezdeni a szén-dioxid-asszimilációt. Ez előnyös a korán bekövetkező sarjrügyképződés és kalászdifferenciálódás szempontjából, még akkor is, ha a kalászkaszám felső határa genetikailag meghatározott. Ebben az időszakban igen fontos a fény.

A fajták maximális magasságára a tenyészidő alatti csapadék mennyiségének döntő hatása van. Általában megállapítható, hogy minél korábban vetjük az intenzív fejlődésű őszi búzákat, annál nagyobb lesz a főhajtás hosszúsága.

Kalászhányás. Az első kalász megjelenésétől a teljes kalászolásig tart. Lezajlik a virágok redukciója és meghatározódik a termékenyülő virágok száma. A kalászolás bekövetkezésének idején a kalász már teljesen kifejlődött, a kalászképződés a levélhüvely védelmében már ezelőtt végbement. Kalászoláskor a fejlett kalász kitolódik a levélhüvelyből. Magyarországon általában május végén következik be, és rövid ideig tart, a vetésidőtől függően 4–9 napig. Kritikus időszak a kalászolás előtti 14–18 nap, ekkor nagyon hátrányos a magas hőmérséklet.

Virágzás. Az első portokoknak a kalászkákból való kilépésétől az összes kalászka elvirágzásáig tart. A virágzást megelőző folyamatok a területegységre eső szemszámot, a virágzást követőek pedig az átlagos szemtömeget határozzák meg. Két-három héttel a virágzás előtt a fejlődő virágzaton belül az egyes magkezdemények között versengés indul meg az asszimilátákért. Ez a szemszám és a szemtömeg közötti negatív korreláció egyik oka. Az ekkor esetleg fellépő fényhiány vagy szárazság terméscsökkentő hatású.

A búzára a nyitva virágzás jellemző. A virágok nyílása reggel 4–5 órakor kezdődik és 19–20 óráig tart. A virágok nyílásához legalább 11–16 °C hőmérséklet szükséges. A búza általában öntermékenyülő, azonban megporzása háromfélképpen is történhet: önmegporzás (aleogamia), amikor a virág bibéjére a saját portokok virágpora hull, szomszédporzás (geitogamia), amikor a bibére a növény másik virágjából származó virágpor száll, és idegenmegporzás (xenogámia), amikor két különböző búzatő virágai porozzák be egymást. A kalászkákban az életképes virágok között 3–5 megtermékenyül, de teljes szemmé rendszerint csak 2–3 fejlődik ki.

Érés. Az érésnek négy fokozatát különböztetjük meg:

Zöld vagy tejes érés. A zöld vagy tejes érésben levő gabonatábla még zöld, csak a szár töve kezd sárgulni. A termés zöld, belseje tejszerűen fehér. A szem már elérte végleges nagyságát, de még kb. 50% vizet tartalmaz, és a tápanyag-bevándorlás erőteljesen folyik. A csíra kialakult, fejlődését azonban nem fejezte még be.

Viasz vagy sárga érés. A szár és a levelek sárgák és fénylők. A szemek már jellegzetes színűek, körömmel elvághatók, belsejük viasszerű, víztartalmuk 20–25%.

Teljes érés. A szem víztartalma 13–15%-ra csökken, körömmel már nem vágható ketté. A táplálóanyagok bevándorlása teljesen megszűnt.

Holtérés. Akkor következik be, ha a növényt lábon hagyják, a kalász törékennyé válik, a szem könnyen kipereg, s minősége romlik.

1.3. Biológiai alapok

Magyarországon a Nemzeti Fajtajegyzék három éréscsoportba sorolja a búzafajtákat; korai-, közép és közép-késői érésű csoportokba. A 4.táblázat a 2003. évben állami minősítéssel rendelkező fajták számát és származásukat tartalmazza. Minthogy a Nemzeti Fajtajegyzék 158 államilag minősített búzafajtát tartalmaz, továbbá az, hogy e fajták nyilvánvalóan csak egy kiragadott, statikus állapotot jellemeznek, hiszen a fajtanemesítés és -honosítás, illetve a visszavonások évről-évre módosítják a fajtajegyzékeket, eltekintünk a név szerinti felsorolástól (5. táblázat).

A minősített búzafajták kétharmada hazai nemesítésű. Az igen nagyszámú fajta közül mindössze 20–25 olyan, amelyet jelentősebb területen termesztenek. Magyarországon két kutatóintézetben, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetében Martonvásáron és a Gabonakutató KHT-ban Szegeden, továbbá számos nemesítő intézetben folytatnak búzanemesítést.

A fajta helyes megválasztása nagymértékben befolyásolhatja a termesztés sikerét, eredményességét. Elsődlegesen a termesztés célja szerint szükséges kiválasztani a figyelembe vehető fajták körét (pl. minőségi szempontok, takarmányozási cél stb.). Lényeges szempont a termesztés ökológiai feltételei, a talaj- és klimatikus igényekhez történő alkalmazkodás. Búza esetében megkönnyíti a választást, hogy az OMMI összes állomásán, illetve vizsgálati helyén állítanak be búza fajtakísérleteket, továbbá az agrár kutatóintézetek és felsőoktatási intézmények többsége is tart búzabemutatókat, ahol az adott tájegység búzatermesztési adatai, a vizsgált fajták tulajdonságai megismerhetők.

5. táblázat - Minősített búzafajták száma és származása OMMI 2003

Búza faj, illetve fajtacsoport

Éréscsoport

Fajták száma

Származása

hazai

külföldi*

Őszi búza Triticum aestivum

korai érésű

60

48

12

Őszi búza Triticum aestivum

középérésű

46

28

18

Őszi búza Triticum aestivum

középkésői

22

10

12

Tavaszi búza Triticum aestivum

 

8

2

6

Tönkölybúza T. spelta

 

4

2

2

Őszi durum búza Triticum durum

 

5

0

5

Tavaszi durum búza Triticum durum

 

13

12

1

  

158

102

56

* Származási országok: Ausztria, Csehország, Franciaország, Horvátország, Jugoszlávia, Németország, Románia, Svájc, Ukrajna


A fajtamegválasztás szempontjait a fajta agronómiai értékmérői is befolyásolják; a termőképesség, az alkalmazkodóképesség, a termésbiztonság, a tápanyag- és vízreakció, a betegségekkel szembeni rezisztencia, illetve tolerancia. A fajták fenológiai tulajdonságai is hatással lehetnek a termesztés eredményességére; a tenyészidő, a kelési és a bokrosodási tulajdonságok, a télállóság, a vernalizációs és a nappalhossz-igény, az állóképesség, a virágzás ideje, az érésdinamikai tulajdonságok, valamint a pergésre való hajlam.

Az őszi búzafajtákat malom- és sütőipari minőségük alapján az alábbiak szerint különböztetjük meg:

javító minőségű A vagy A, lisztet adó és 34%-nál több sikért tartalmazó,

étkezési minőségű B vagy B, lisztet adó és 27–34% nedves sikért tartalmazó,

takarmány minőségű C lisztet adó búzák.

1.4. Termőhelyigénye

Talajigénye. Az őszi búza az ország valamennyi talajába vethető. Termesztésének sikerét, termésének nagyságát és minőségét az egyes termőhelyek talajának típusa, az időjárás alakulása és a választott termesztési módszer szakszerű alkalmazása határozza meg, vagy alakítja. Legjobb talajai a középkötött mezőségi és középkötött erdő talajok. Ugyancsak megfelelőek a búza számára a belvizektől mentes és jó vízháztartású réti talajok.

Mérsékeltebben felel meg termesztésének a javított szikes, a jó kultúrállapotú humuszos és a gyengén humuszos homok- és a laza erdőtalaj.

Kedvezőtlenebbek az erodált, a sekély termőrétegű, a lejtős és erodált, valamint a köves-kavicsos talajok. A heterogén táblákon, a kora tavasszal vízállásos és a mély fekvésű talajokon termése kisebb, de szárazabb tavasz esetén ezeken is kedvező termést adhat.

Éghajlat- és időjárásigénye. A búza kontinentális hatást megháláló növény. Hazánk területén csaknem mindenütt sikerrel termeszthető. Az őszi búza –20 és +40 °C közötti hőmérséklet-tartományban biztonsággal megél. A durum búzák télállósága ennél szerényebb. A búza a hideg telet hótakaró védelmében jobban viseli, azonban a 90 napot meghaladó hóborítás már káros hatással lehet későbbi fejlődésére. Csapadékigénye szerény, minimálisan 300–350 mm, optimális fejlődéséhez azonban 500–600 mm-re van szüksége. A csapadék mennyiségénél fontosabb annak arányos eloszlása.

Termését csökkentheti a szárazabb tavasz, a csapadékszegény május és aratáskor a betakarítást késleltető esős idő, valamint a megdőlést előidéző viharos május vége és június eleje. A június végi kánikula tejeséréskor akkor okozhat szemszorulást, ha a tavasz megkésett, és második fele az átlagosnál jelentősen hidegebb (4. ábra).

4. ábra - A búza evapotranszspirációs vízmérlege Gödöllő, 50 éves csapadékátlag, mm

kepek2/4abra.png


A 4. ábra a búza havi evapotranszspirációs vízigényét szemlélteti a gödöllői 50 éves havi átlagcsapadékhoz viszonyítva. Az ábra jól jellemzi a magyarországi búzatermesztés vízigényét, illetve vízellátottsági szempontjait. A búza vízigénye két jól elkülöníthető szakaszra osztható:

a téli félévre, amikor a kezdeti fenofázisok a bokrosodás, szárba indulás időszakáig csak kismértékű evapotranszspirációs vízigényük egyrészt a növény fejlettségéből adódik a szerényebb mértékű transzspiráció, valamint a téli félév hőmérsékleti és megvilágítási viszonyaiból következő kisebb evaporáció miatt,

a tavaszi–nyári időszakra, amikor a vegetatív, majd generatív fejlődési fázisokban a búza evapotranszspirációs vízigénye növekszik, és március végén meghaladja a rendelkezésre álló átlagos csapadék mennyiségét.

Vízmérlege folyamatosan romlik, egészen a teljes érés kezdetéig, amikor a szemtelítődés befejeződik, a további transzlokáció elmarad, a növény vízfelvétele csökken, majd megszűnik. A búza tavaszi vízigényét lényegében a téli félévben lehullott – az akkori vízigényt meghaladó mértékű – csapadék fedezi.

A vetésforgó hatása mellett a tápanyagellátással is befolyásolható a talaj agronómiai szerkezete. A tápanyag-ellátási szint növelésével az agronómiai szempontból kedvező morzsafrakció aránya is növekszik. Tápanyagellátással, öntözéssel, talajjavítással kötöttebb agyagtalajokon, szikeseken és jobb homokon is elfogadható termést ad.

A termés mennyiségét a talajtípus mellett az aranykoronában kifejezett minőség is befolyásolja. Megfigyelések szerint több fajtánál a jobb földminőség nagyobb termésátlagot is eredményezett.

A mérsékelt égöv hőmérsékleti és csapadékviszonyaihoz jól alkalmazkodik. Hőmérsékletre kritikus időszak:

a tél, amikor a –20 °C alatti hó nélküli hideget már az igazán jó fagytűrő fajták sem vészelik át károsodás nélkül,

a tél végi, tavasz eleji erősebb fagyok okozhatnak növénypusztulást,

a hosszan tartó tél, a tartós hőingadozás kedvezőtlenül hat a termésre,

a tavaszi fejlődést a mérsékelten meleg idő segíti, a jó minőségű szemtermés kialakulásához a virágzás utáni száraz meleg időjárás kedvező,

a júniusi kánikula szemszorulást okozhat.

A tenyészidő során hullott csapadék mennyisége és eloszlása meghatározó tényezője a termés mennyiségének és minőségének:

a száraz ősz egyenlőtlen lassú kelést és kezdeti fejlődést idéz elő, ami az áttelelést is kedvezőtlenül befolyásolja,

a száraz tavasz és csapadékszegény május terméscsökkentő,

a szárba indulástól a szemfejlődés időszakáig igényel jó vízellátást, érés és betakarítás időszakában csapadékmentes időjárás a kedvező,

a betakarítást közvetlenül megelőző csapadék a szem visszanedvesedését okozza.

Környezetigénye. Alkalmazkodóképessége szántóföldi növényeink közül a legjobb. A tábla kultúrállapotához és a termesztés intenzív, félintenzív vagy extenzív színvonalához egyaránt jól alkalmazkodik.

A búzával bevetett táblára – ami lehet a gazdasághoz tartozó, a szomszédos táblákkal együtt, vagy más tulajdonában lévő táblával körülvett – kihat a környezet gondozottsága, s ezzel a termésre is a mezsgyék, a dűlőutak, ligetek, fasorok állapota is.

A búzatermésre ható környezeti tényezők:

a tábla homogén vagy heterogén fizikai állapota,

a táblára ható humid, félarid vagy arid környezet.

1.5. A termesztés módszere

1.5.1. Elővetemény-igénye

A búza előveteményei a következők szerint minősíthetők:

egyik az idő tényező, vagyis az elővetemény betakarításától a búza vetéséig elegendő idő legyen. A szükséges talajmunkák és a vetés-előkészítés műveletei optimálisan jó minőségben elvégezhetők legyenek, továbbá a vetőágy fizikai és biológiai állapota a vetésig egyensúlyba kerülhessen.

másik tényező a víz- és tápanyagállapot. Kerülendő minden olyan elővetemény, amely a búza őszi keléséhez és fejlődéséhez szükséges mértéket meghaladóan igénybe veszi a talaj vízkészletét, s kedvezőtlen tápanyag-szolgáltató viszonyokat teremt;

harmadik tényező a növényvédelem; a betegségek, a rovarkártevők és a gyompopuláció alakulása;

kizáró minden olyan növény előveteményként, amely a búza termesztésére fokozottabban veszélyt jelenthetnek.

Legjobb előveteményei a nyár folyamán (július elejétől augusztus közepéig) betakarított növények, ezek közül is elsősorban valamennyi hüvelyes növény. Kivétel lehet ez alól szárazabb nyár és ősz esetén a szója, amennyiben öntözésben nem részesült. Kiváló előveteményei a keresztesvirágúak, így a repce, mustár, olajretek, továbbá az olaj és rostlen, a rostkender, a júliusig feltört, gyommentes lucerna, vörös here és egyéb pillangósok, az illóolajat adó egy- vagy kétéves, dudvás szárú gyógynövények.

Jó előveteményei intenzív szántóföldi növénytermesztési viszonyok között a szeptember 10-ig betakarított szója, cukorrépa, napraforgó, szemes és silókukorica, továbbá a maghozó cukorrépa és az augusztus végéig betakarított, kerti magnak termesztett növények. A burgonya, a paradicsom, a hagyma, az étkezési- és a fűszerpaprika, a nyári és a kora őszi betakarítású, egyéb szántóföldi zöldségek szintén jó elővetemények. Előnyük, hogy visszahagyott szár- és gyökérmaradványaik átmenetileg növelik a talaj szervesanyag-tartalmát és javítják a talaj tápanyag-szolgáltató képességét.

Közepes elővetemény általában a szeptember második felében betakarított szemes kukorica. Rossz elővetemények az október 1. után betakarított növények. Ez nem zárja ki, hogy ha jó magágy készíthető, akkor nem vethető közepes vagy rosszabbnak tartott elővetemény után is búza. Minőségi búza termesztésénél, vetőmagtermesztésnél azonban lehetőség szerint kerülni kell. Ne kerüljön új telepítés július után feltört gyomos lucernába, gyeptörésbe, évelő gyógynövény feltört tarlójába, cirokfélék után. Őszi árpa, rozs, tritikálé után kenyér- és vetőmagbúza ne következzék.

Kerülendő a búza monokultúrás termesztése. Önmaga után egyszer következzen, kivételesen kétszer. Ezt követően fokozatos leromlással, terméscsökkenéssel kell számolni. Ennek ellenére – mintegy 60%-os gabonanövény vetésterületi arány miatt gyakori a búza esetében a részleges monokultúra. Ilyenkor a jobb tápanyagellátás, a kifogástalan növényvédelem, a genetikailag távol álló fajták alkalmazása, valamint az optimális időben elvégzett vetés mérsékli a kedvezőtlen hatásokat. Mindez azonban nem garantálhatja a monokultúrából fakadó hátrányok kiküszöbölését, mindössze csak a problémák enyhítésére lehet alkalmas.

1.5.2. Talaj-előkészítés

A búza talaj-előkészítése az egyik legfontosabb munka, amely meghatározhatja a termelés sikerét. A talaj-előkészítés során három fontos tényezőt szükséges figyelembe venni:

első az elővetemény, amelynek tarlója, visszamaradt gyökér és szármaradványai meghatározzák a tarlóhántás és majdan a tarlóápolás módját;

második a talaj nedvességtartalma, amely meghatározza a talajmunkák végzésének idejét és eszközét;

harmadik a magágykészítés, a tápanyag-kijuttatás, a növényvédelmi kezelések és más szükséges beavatkozások, melyek meghatározhatják a talaj-előkészítés egyes elemeit, s azok sorrendjét, mint időtényezők.

A búza az alapozó talajmunkákra kevésbé igényes, de a magágy minősége annál fontosabb. A legtöbb esetben nincs szükség külön alapozó talajmunkára, azok a tarlóhántással, tarlóápolással együtt elvégezhetők. A nyáron betakarított elővetemények és melléktermékek betakarítása után (kivéve repce, mustár, zöldségnövény-maradék, amit célszerű felaprítani, hogy ne akadályozza, főleg száraz talajon) a talaj-előkészítést. Feladatai a következők:

sekély tarlóhántás és lezárás (célja a gyommagok és az elpergett kultúrnövény-magvak kicsírázásának és kelésének elősegítése);

a hántott tarló ápolása és elmunkálása akkor, amikor a gyomok még nem kötöttek magot,

kombinátoros magágykészítés szeptemberben.

A talajmunkák művelési mélysége változik attól függően, hogy száraz vagy nedves, továbbá kötött, középkötött vagy laza, esetleg könnyű homok a tábla talaja. Száraz kötött réti talajon a talajmunka célja csak a tarlómaradványok bedolgozása, az elmunkálással a rögök minél jobb aprítása legyen, hogy eső után mind a gyomok magvai, mind a kultúrmagvak kikeljenek. Megkésett kelésű gyomokat, árvakelést ne hagyjunk 2–3 hétnél tovább zöldellni. A talajba tárcsával bekevert vagy aláforgatott, zsenge zöld anyag hengerrel gondosan zárva, kiváló magágykészítést tesz lehetővé szeptemberben.

Középkötött mezőségi és erdőtalajon tárcsával hántsuk meg sekélyen a tarlót, és gyűrűs hengerrel zárjuk. A gyomokat kelésük után tárcsával vagy ásóboronával keverjük a talajba. Ha augusztus második felében a tábla kizöldül, a tarlóápolást meg kell ismételni.

Homokon – függetlenül a nedvességi állapottól – tárcsázásokkal műveljük a talajt, és minden munka után alapos és gondos záró hengerezés következzék!

Ha nincs nagy átmérőjű gyűrűs henger, a simahenger után fogassal a felületet hullámossá kell tenni.

Lejtős eróziónak kitett talajokon a nyári munkáknak a talajvédelmet is szolgálniuk kell.

A szikesek, javított szikesek perctalajok. Nyáron betakarított elővetemény után a talaj a legtöbb esetben száraz. Talaj-előkészítésre rendszerint eső után kerülhet csak sor.

Augusztus elején betakarított elővetemény után rendszerint csak tarlóhántásra kerül sor. Amennyiben ezután a kikelt gyomok még augusztusban magot is kötnének, a tarlóápolás ne maradjon el. A szeptember elején betakarított növények után a táblán maradt szalmát vagy szárat fel kell aprítani és tárcsával keverni a talajba. Amennyiben a talaj száraz és rögös marad, rögtörőzést kell végezni, amit szükség esetén meg kell ismételni.

Szeptember végén és októberben betakarított gyommentes cukorrépa után a talaj egy- vagy kétszeri tárcsázással és fogasolással vetésre alkalmas állapotba hozható. Kukorica után, amennyiben a szár nem került le a tábláról, felaprítva alászántással kell a talajba bemunkálni. Nyáron feltört lucerna után rendszerint többször megismételt munkával kell és lehet jó magágyat készíteni. Kellő időben és minőségben végzett nyári munkák után a magágykészítés eszköze a kombinátor. A magágy mélysége a vetés mélysége alatt 3–4 cm legyen, ami legtöbbször 8–9 cm vetőágy mélységet jelent.

Kötöttebb talajokon, száraz őszön, ha nincs meg a feltétele a jó magágykészítésnek, talajmarózást kell végezni sekélyen, hogy „porbavetéssel” kerüljön a vetőmag a talajba.

Homokon szeptember vagy október elején betakarított növény után, amennyiben száraz a felső 15–20 cm-es réteg, csak esőt követően forgathatók alá ekével a tarló- és gyökérmaradványok. Ezt kövesse henger, nyomában pedig a vetés, amit zárjon gyűrűs henger.

1.5.3. Tápanyagellátása

A búza egy tonna szemterméssel és a hozzátartozó szalmával, mint melléktermékkel a talajból átlagosan a következő tápanyagokat veszi fel:

nitrogén (N) 27 kg

foszfor (P2O5) 11 kg

kálium (K2O) 18 kg

mész (CaO 6 kg

magnézium (MgO) 2 kg

A makroelemek kijuttatása a talaj tápanyag-szolgáltató képességének megőrzését, annak javítását szolgálja. A tápanyagellátás ennek megfelelően célszerűen a vetést megelőzően történik – mintegy megelőlegezve a termesztett növény számára az általa későbbiekben felvett tápanyagokat. Ez a megoldás messze szakszerűbb és egyúttal környezetkímélőbb az ún. tápanyag-visszapótlásnál, amikor is a talajzsarolás utólagos korrekcióját végezzük.

Amennyiben vizsgálat alapján ismert a tábla talajának tápanyagállapota és szintje – a függelékben lévő három táblázat segítségével – a 2.6.táblázat adataiból lehet a várható, vagy a tervezhető terméshez szükséges N, P2O5 és K2O adagokat megállapítani.

A makroelemek közül a nitrogénadagolás funkcionálisan eltér a többi elemétől. A nitrogént ugyanis a talajban végbemenő biokémiai folyamatok – az N ciklus – miatt nem juttatható ki előre, egy adagban, hanem mindig a talaj és a növény igényéhez igazítva, szükség szerint több részletben, alap-, illetve fejtrágyaként (6.táblázat).

A foszfor- és káliumtartalmú műtrágya nyáron betakarított elővetemény után a hántott tarló ápolása előtt már kiszórható és a tarlóápolással bedolgozható, de ki lehet szórni a magágykészítés előtt is.

6. táblázat - Az őszi búza tápanyagigénye, kg/l t termés

Szántóföldi termőhely

Hatóanyag

A talaj tápanyag-ellátottsága

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

 

N

33

29

27

25

10

I.

P2O5

17

14

12

10

7

 

K2O

22

20

17

13

10

 

N

24

30

28

27

23

II.

P2O5

18

15

13

11

8

 

K2O

23

22

18

15

12

 

N

35

30

28

25

20

III.

P2O5

20

17

15

12

9

 

K2O

23

20

16

13

10

 

N

37

33

30

25

25

IV.

P2O5

20

19

17

17

12

 

K2O

27

25

22

18

13

 

N

35

32

29

25

20

V.

P2O5

20

18

16

13

10

 

K2O

24

22

19

15

11

 

N

37

33

30

27

25

VI.

P2O5

19

17

14

12

9

 

K2O

24

22

20

17

13


A nitrogénműtrágya számított adagjából a magágyba csak starternyit kapjon. Jó elővetemény esetén 15–20 kg, nagyobb gyökér- és tarlómaradványt visszahagyó őszi betakarítású növény után 25–50 kg N-t juttassunk ki a magágy készítésekor. Tavasszal a megmaradt adagot két részletben legjobb kiszórni. Ennek harmadát közvetlenül a tél végén indító fejtrágyának, kétharmadát pedig március végén vagy április elején a vegyszeres gyomirtással adagoljuk ki. Mezőségi és erdőtalajon a tavaszi feltrágyázás jó kultúrállapotú középkötött talajon egyszerre is elvégezhető.

A búza lombtrágyázására csak kivételes esetben kell sort keríteni, így a hó alatt kikelt vetésre száraz tavasz esetén április vagy május elején. A lombtrágyázás lényegében a mikroelemhiányok pótlásának lehet eredményes módszere. Makroelemek alkalmazásakor hatékonysága kétséges. Lombtrágya szereket célszerűen valamely növényvédelmi vagy regulátorkezeléssel egyidejűleg kell kiadni.

1.5.4. Vetés

A vetés ideje, csíraszáma, mélysége, egyéb előírásainak pontossága határozza meg a majdan kialakuló állományt. Hatással vannak a csírázásra, a kelésre és a kezdeti fejlődésre, valamint a bokrosodás feltételeire, valamint magára a kifejlett, jól beállt növényállományra is.

Ép, csírázóképes, tiszta és igazolt származású, fajtaazonos vetőmag a legjobb. Legcélszerűbb fémzárolt vetőmagot használni. Utántermesztett vetőmagvak használata terméscsökkenéshez, esetleges növénykórtani problémák kialakulásához vezethet. Magyarországon a búza gombás betegedései ellen kötelező a védekezés a vetőmagvak csávázással. Az utóbbi évtized során a különféle organikus termesztési módszerek csávázatlan vetőmagot használtak. Amellett, hogy ez jogszabályt sért, súlyosan veszélyeztetheti a szomszédos gazdálkodók gabonáját, valamint fertőzött termést is okozhat. A csávázatlan vetőmag nem azonos a biovetőmaggal. A „biovetőmag”-nak – bár vegyszeres csávázásban nem részesül – mások a termesztés feltételei, valamint rezisztencia okán mentes a kórokozóktól. Ezt azonban a biotermelőnek ugyancsak dokumentálni kell.

A búza termése szaporulati fokonként kismértékű eltérést mutat és az utántermesztett generációk egyre kisebb termést adnak. Ennek számos oka van (genetikai, kórtani, tápanyag-hasznosítási stb.). Lényeges, hogy mindig igazolt eredetű, és szaporulati fokú vetőmag kerüljön vetésre. Csak ezzel lehet garantálni a fajtaazonosságon túl a vetőmag egyéb tulajdonságait, így pl. a termőképességét is. A 7.táblázat azegyes búza szaporulati fokok egymáshoz viszonyított termését mutatja, országos felmérés alapján. Ilyen teljes körű statisztika Magyarországon utoljára 1968-ban készült az ÁGOK (Állami Gazdaságok Országos Központjának) kezdeményezésére (7.táblázat).

7. táblázat - A búza termése szaporulati fokonként (ÁGOK 1968 nyomán)

Szaporulati fok

Szemtermés

Első fok

100,0

Másod fok

96,7

Harmad fok

91,9

Utántermesztett

85,3


A búza vetésének optimális ideje Magyarországon október első két dekádja. A korábbi vetés erőteljesebb őszi fejlődést eredményezhet, ami csökkentheti a búza áttelelési esélyeit. A későbbi vetés ugyanakkor a legtöbb esetben nem teremti meg az átteleléshez szükséges 3–5 leveles állapotot. Előfordul, hogy a búza nem kel ki ősszel. Amennyiben egyéb körülmény nem gátolja, legtöbbször mag állapotban telel át – vernalizálódik –, majd tavasszal kelve képes teljes értékű állományt fejleszteni. Előfordulhat a későn kikelő, fejletlen növényekkel a kora tavaszi vagy a talaj menti fagykár.

A búza állománysűrűségét a vetett tőszám nagymértékben befolyásolja. Általában 5–5,5 millió csírát kell hektáronként vetni. Kivétel a vetőmagtermesztés vagy javító minőségű búza termesztése, ahol mintegy 10%-kal kevesebb csírázó magot kell vetni. Tapasztalatok szerint a búza állománysűrűségének szélső értékei 2,8–7,5 millió tőszámnál vannak. Előbbi esetben fejlett az állomány, de gazdaságtalan, utóbbi esetben viszont a sűrű állomány saját életfolyamatait gátolja.

A búza vetésmélysége optimális esetben 4–6 cm. Ennél mélyebbre vetve csökken a csírázó mag fejlődésének esélye, míg sekélyebbre kerülve a kiszáradás, illetve télen a kifagyás fenyegeti.

Minden vetés nyomában szükséges a magágy hengerrel történő lezárása:

ami lehetővé teszi a magvak talajjal való érintkezését és

kapcsolatát a talajszemcsék által biztosított vízzel és tápanyagokkal.

A vetés módjai a következők:

gabonasor-távolságra (10–15 cm vetőgéptől függően),

gabonasor-távolságra művelőúttal,

szórva vetéssel,

talaj-előkészítés nélkül direktvetőgéppel.

A vetési módok közül a szórva vetés csak szükségmegoldás:

Előnye abban van, hogy az ún. perctalajokon, ahol a talajnedvesség szélsőséges változásai miatt a lehető legrövidebb időn belül szükséges vetni, ott végrehajtható.

Hátránya ugyanakkor, hogy több vetőmag szükséges, továbbá a szórva kijuttatott magvak nem egyenletes mélységbe kerülnek, hanem a bedolgozó eszköz munkamélységének megfelelő tartományban oszlanak el.

A sorba vetés a világ egyes országaiban eltérő sortávra történik, víz- vagy tápanyag-takarékosság okán pl. gyakori a kétszeres gabonasortávra történő vetés is (pl. USA, Ausztrália). Ez azonban kisebb termések elérését teszi csak lehetővé (8.táblázat).

A vetést lehetőleg nedves, ülepedett magágyba kell végezni. Vetés után a nedves vagy a nyirkos magágyat magtakaró fogassal, a száraz talajt hengerrel kell zárni. Későn betakarított növény után, kiszáradt talajba, kivételesen „porba” is vethető a búza.

A búza a középkötött talajok egy részén talajművelés nélkül is vethető, ha a termőréteg pórustérviszonyai jók, a talaj tápanyagkészlete legalább közepes és van e célra gyártott, ún. direktvető gép.

8. táblázat - A búza vetési útmutatója

Megnevezés

Értékszámok

Megjegyzés

Vetésidő

X. 1–20.

későn lekerülő elővetemény után X. 31-ig vethető

Sortávolság

0–15 cm

 

Vetésmélység

4–6 cm

 

Csíraszám

 

szeptember 30. előtt lisztharmatra fogékony búzafajtát ne vessünk; október 1. előtti vetés a légykár miatt is veszélyes lehet; szárazabb, továbbá laza talajba mindenkor mélyebben vessünk.

• bokrosodó fajtából

500 db/m2 – 60–76 db/fm

• nem bokrosodó fajtákból (fajtaleírás szerint)

600 db/m2 – 72–84 db/fm

Ezermagtömeg

40–44 g

Csírázóképesség

85,0%

legalább

Tisztaság

99,0%

legalább

Nedvességtartalom

14,5%

legfeljebb


1.5.5. Növényápolás, növényvédelem

A búza általában nem igényli a vetések ápolását. Néhány esetben azonban szükséges a mechanikai beavatkozás. Huzamosabb, megkérgesedett felületű hóborítás hatását töretéssel, járatással lehet csökkenteni. A fagyott felületű hótakaróra állatot csak pata- és csüdvédővel felkötve engedjünk. Tavasszal, amennyiben a búza felfagyott, hengerezni kell. Ugyancsak hengerezéssel szükséges a hóolvadás, illetve az esetleges vízborítás (belvíz, összefolyás stb.) következtében létrejött cserepesedést megszüntetni. Az országban ritkán fordul elő a hópenész (Fusarium nivale). Ellene fogasolással lehet védekezni.

Gyomirtás. Búzavetés gyakoribb gyomnövényei a nagy széltippan, a pipitérfajok, a rozsnokfajok, a szulákkeserűfű, a mezei acat, a parlagfű, a parlagi ecsetpázsit, a ragadós galaj, az orvosi székfű, az ebszékfű, a vadzabfajok, a poloskafű, az apró szulák, a tyúkhúr, a veronikafajok és a sovány perje.

A gyomok elleni védekezés legjobb módja a megfelelő elővetemény, a vetésváltás, illetve vetésforgó, valamint a hatékony tarlóápolás. Amennyiben a búzavetés gyomviszonyai indokolják, tavasszal vagy vegyes hatóanyagú, vagy hormonbázisú herbiciddel lehet védekezni. Javító minőségű búzában csak kivételesen használható hormonbázisú herbicid. Hosszú ősz esetén a bokrosodást és a jó áttelelést akadályozó elgyomosodáskor sor kerülhet őszi gyomirtásra is. Búza esetében preemergens szereket kevésbé alkalmaznak.

Vegyszeres gyomirtás esetén a szerek megválasztásakor figyelembe kell venni a termesztett búzafajta herbicidérzékenységét is. A búzafajták herbicid-toleranciája különböző lehet. A helytelen dózisú, illetve kijuttatási idejű herbicid fitotoxikus hatásokat válthat ki – ilyen pl. a perzselés vagy az ablakos kalász, amikor a kalászban egy-egy kalászka nem termékenyül meg. A pontos herbicidhasználatot elősegítheti a művelőutas termesztés.

Az állománysűrűség és a bokrosodás ugyancsak képes védelmet nyújtani a gyomosodással szemben. A búza ún. jó gyomelnyomó növény.

Betegségek. A főbb betegségek ellen csávázással és gombaölő szerekkel való permetezéssel kell védekezni. A lisztharmat elleni hatásos védekezés több betegség fellépését is háttérbe szoríthatja. Leggyakoribb betegségei a szár- és levélrozsdák, az üszöggombák, ritkábban a szártőbetegségek, a torsgomba.

Vírusos betegség is megtámadhatja. Az elmúlt évtizedekben a búzában is megjelent az árpa sárga törpeség vírusa (BYDV). A búza jelentősebb betegségei:

  

Gyakorisága

Kártétele

Porüszög

Ustilago tritici

10 évente

10–20%

Kőüszög

Tilletia foetida

10 évente

20–60%

Szárrozsda

Puccinia graminis

5 évente

20–50%

Levélrozsda

Puccinia recondita

3 évente

10–15%

Lisztharmat

Erysiphe graminis

minden évben

5–10%

Fuzáriumok

Fusarium nivale, F. graminearum

2–3 évente

10–20%*

Torsgomba

Ophiobolus graminis

eseti

a fertőzött terület egésze

Szártörőgomba

Cercosporella herpotrichoides

eseti

10–20%

* a fuzariumos termés megmaradó része is legtöbbször átfertőződik, és eladhatatlanná válik.

Kártevők ellen a legjobb védelem a megelőzés, vetésváltással, talajfertőtlenítéssel. A futrinka és a poloskák ellen a közvetlen vegyi védelem jelent megoldást. A jelentősebb kártevők:

  

Gyakorisága

Kártétele

Fritlégy

Oscinella frit

évente

gyenge, elszórt

Futrinka

Zabrus tenebroides

2–3 évente

erős (csócsárlás)

Poloskák*

Eurygaster marra, Eurygaster ssp.

5 évente

közepes

Szipolyok*

Anisoplia lata, Anisoplia segetum,

3–5 évente

közepes

 

Anisoplia austriaca

 

erős

Levéltetvek*

Rhopalosiphon graminum

1–2 évente

közepes

Vetésfehérítő

Lema melanopus

3–5 évente

foltokban totális

* kalászkárosítók

Szárszilárdítás. Tápanyagban gazdagabb talajon és megdőlésre érzékeny fajták esetén szárba indulás kezdetén engedélyezett szárszilárdító szerekkel kezelve álló gabonánk marad. Ez mind az elgyomosodás, mind a betakarítás szempontjából előnyös. A szárszilárdítás létjogosultsága különösen a vetőmagtermesztésben jelentkezik, ugyanis itt a megdőlés a tábla idegenlehetetlenségéhez, és ezáltal a terület vetőmagtermesztésből történő kizárásához vezethet.

Öntözés. A búza nem tartozik az öntözött szántóföldi kultúrák közé, mert az öntözést különösebben nem hálálja meg. Idényen kívül a jobb minőségű vetőágy készítéséhez a 25–30mm-es adagú tározó öntözés előnyös lehet, későn betakarított elővetemény után. Amennyiben lehetőség van rá (pl. lineárok alatt) a tavaszi fejlődést elősegítő öntözés, mint vízpótló öntözés száraz, csapadékszegény tél és tavasz esetén lehet indokolt. Az egy- vagy kétszeri öntözővíz mennyisége összesen 60–80mm is lehet.

1.5.6. Betakarítás

A búza június vége és július közepe között érik. Érése fiziológiailag akkor veszi kezdetét, amikor megszűnik a szemekbe történő vízbeáramlás. Érési stádiumok: tejes érés, viaszérés, teljes érés, holtérés (5.ábra). Abúzát arató-cséplő géppel a teljes érés kezdetén kell betakarítani. Ateljes érés ideje fajtánként változik és 5–8napig tart. Az ezt követő időszak a túlérés, illetve holtérés.

A kalászos gabonák tenyészidő csoportjai között nincs nagy különbség. Őszi búzából az országban három éréscsoportot (korai, középérésű és késői érésű) különböztet meg a növénytermesztés. Az éréscsoportok szélső értékei – évjárattól függően 3–12nap közöttiek. Ez az időtartomány nem széles, viszont az érési időszak időjárása igen szélsőséges lehet, aszályostól az erősen csapadékosig, ami miatt akár 1–2nap eltérés is okozhat kárt a termés mennyiségében, illetve minőségében. Az éréscsoportok között a termésmennyiség nem tér el jelentősen, bár élettanilag a hosszabb tenyészidő nagyobb termésre képesít. Ez többek között az adott év időjárásának is függvénye.

A fajták megválasztásakor célszerű arányos éréscsoport összetételre is törekedni, összhangban a betakarító kapacitással. Átlagos évjáratban még így is előfordulhat, hogy a fajták „összeérnek”, vagyis az éréscsoportok között csak minimális különbség alakul ki (5. ábra).

5. ábra - A búza érési szakaszai és a szemek nedvességtartalma dekádonként (Gödöllő–Nagygombos 1998–2002)

kepek2/5abra.png


A betakarítás követelményéhez tartozik, hogy a termést a lehető legkisebb veszteséggel takarítsa be a kombájn. Általában 4% szemveszteség a maximum. Ennél nagyobb szemveszteség nem fordulhat elő. Műszakilag üzemképes betakarítógépen a hibás beállítás okozza legtöbbször. Lényeges a szemek sérülés nélküli betakarítása. A helytelenül beállított gép törheti, megsértheti a szemeket, amelyek azután a további műveletek, illetve a tárolás során károsodhatnak. Reggeli órákban a gabona vonódott, a harmat felszáradásáig várni kell a betakarítással.

A kombájnból kikerült búza az ún. kombájntiszta búza. Vetőmagbúzát mindenkor tisztított és ellenőrzött kombájnnal kell betakarítani. A termés szem–szalma aránya 1:0,8–0,9. Betakarításkor a vonatkozó balesetvédelmi és tűzrendészeti szabályokat be kell tartani.

A betakarítás után a szalmát lehúzva és kazlazva vagy bálázva a tábláról le kell hordani, hogy a tarlóhántásra mielőbb sor kerülhessen. A búzatábla beárnyékolásból eredő, jól munkálható talajállapotát kell kihasználni.

A betakarítást követő műveletek közé tartozik a szárítás és a tárolás. A búza szárítására általában csak kivételesen kerül sor, amikor csapadékos az időjárás és ún. visszanedvesedés következik be. A szárítás legyen mindig kíméletes, vagyis a szárító levegő hőmérséklete, valamint a nedvességelvonás sebessége ne károsítsa a szemek minőségét.

1.5.7. A betakarított gabona minősége

A búza minőségét alapvetően két tényező határozza meg. Az egyik a genetikai adottság, mely szerint az adott fajta képes valamilyen minőség elérésére. A másik a termesztés módszere, amely ezt érvényre juttatja, esetleg lerontja, de javítani semmiképpen nem tudja.

Az érés során a szemekben a vízforgalom befejeztével számos kémiai folyamat zajlik le. Ekkor alakulnak ki a sikért alkotó fehérjék, zajlanak le azok az enzimatikus folyamatok, amelyek végül a búza rheológiai tulajdonságait meghatározzák. Viaszéréskor már jelen vannak a szemben a fehérjék és ekkor a legnagyobb a magvak sikértartalma is, s a fehérjék átalakulása sem ért véget, következésképpen egyes minőségi mutatók, mint pl. a farinográfos érték, vagy a próbacipó térfogata majd csak a teljes érés időpontjában éri el maximális értékét. Ezt követően a túlérés során mindegyik minőségi mutató romlik.

A klasszikus kétmenetes betakarítás kedvező volt a búza minőségének kialakulására, ugyanis:

ekkor a gabonát viaszérésben vágták le, a kévéket a keresztekbe összerakva a szemek beértek,

csak ezt követően csépelték el.

Így lehetett elérni a betakarítással a sikértartalom maximumát, ugyanakkor a teljes érés feltételeit, s ezzel a jobb sütőipari minőséget. A mai egymenetes gépi aratáscséplés szükségmegoldás.

Az elhúzódó, megkésett betakarításból számos probléma fakad:

első a mennyiségi veszteség. Ennek oka egyrészt a növényállomány senescenciájából, leromlásából fakad; megdőlés, pergés, esetlegesen megázás és újraszáradás következményeként.

másik a minőségi veszteség. Ez egyrészt az előzőkben felsorolt mutatók változásaiból fakad, másrészt egyéb élettani folyamatok eredménye is lehet, mint pl. az alfa-amiláz aktivitás megváltozása (különösen megázott gabona esetében), ami negatívan hat a sütőipari értékre, de még ennél is nagyobb mértékben ronthatja a Hagberg-féle esésszámot.

Külön gondot jelenthet megkésett betakarításkor a növény állapotának megváltozása:

gyomosodás jelentkezik. Aratáskor megjelennek az első T4-es gyomok, felszaporodásuk néhány hét alatt akár betakaríthatatlanná is teheti a gabonát;

gombás megbetegedések, különösen csapadékos nyáron nagymértékben károsíthatják a termést: a fuzárium, az üszöggombák, továbbá a késői szárrozsda (eléri a kalászszintet) vagy a betakarítatlan gabonaállomány egészét tönkretevő korompenész.

számolni kell az állati kártevők megjelenésével. Ebben a fenofázisban már nem a rovarok, hanem a magasabb rendű állatok tarolnak: a veréb és a rágcsálók.

1.5.8. A búza fontosabb minőségvizsgálati módszerei

A búza fontosabb minőségi paraméterei, valamint azok vizsgálatának jellemzői az alábbiak (Concordia 2004 nyomán):

Nyersfehérje. Nitrogéntartalmú aminosavakból felépülő óriásmolekulák, melyek közül a vízben nem oldhatók képezik a búza sikérvázát. Meghatározása az ún. Kjeldahl- vagy Dumas-módszerrel kimutatott nitrogén mennyiségének 5,7-es szorzatával történik. Gyors módszerrel, infravörös technikával, jól kalibrált műszerrel is meghatározható legfeljebb ±0,5% eltéréssel. A búza fehérjetartalma közepes, ha a szárazanyagra vetítve 11,5–13,0% közötti. A nemzetközi kereskedelemben döntő paraméter.

Nedves sikér. A sikér a búzaszem vízben nem oldódó térhálós fehérjeváza. Meghatározása a búzalisztből a keményítő és a vízoldható fehérjék kimosása után visszamaradó rugalmas sikérgolyó mérésével történik. Jól kalibrált infravörös műszerrel, gyors méréssel elérhető mérési pontosság: ±1,5%. Közepes a búza nedves sikértartalma 26–30% között.

Esésszám (Hagberg). A búzában lévő ép keményítő forró víz hatására vizet köt meg és megduzzad. Ezt nevezik zselatinizációnak. A csírázás indulásához a magban lévő alfa-amiláz a keményítőt kezdi bontani, kisebb részekre tördelni. Az ilyen búza zselatinizációja gyengébb, az oldat hígabb, viszkozitása csökken, a mérőműszer próbateste gyorsabban süllyed le a szuszpenzióban. Esésszámnak nevezzük a mérőcsőben a próbatest süllyedésének másodpercben mért idejét (a keverési idővel együtt). Kedvező a búza esésszáma 250–350 mp között, de 230 mp alatt már takarmánynak minősül (intervencióra sem alkalmas!). Ha a lábon álló, beérett búza esőt kap, úgy minden egyes eső újabb 40–60 mp-cel csökkenti a kiinduló esésszámot! A kereskedelemben döntő paraméter.

Szedimentációs érték (Zeleny). A búzasikér mennyiségének és minőségének, felhasználhatóságának a nemzetközi kereskedelemben használt komplex mérőszáma. Mérése a búzaliszt tejsavas közegben megduzzadt szuszpenziójának ülepedése után az üledék magasságának meghatározásával történik. A jó minőségű és sok sikért tartalmazó liszt részecskéi a tejsav hatására jobban megduzzadva, magasabb oszlopot alkotnak a mérőcsőben. A közepes minőségű búza szedimentációs értéke 25–40 ml közötti.

Farinográfos (valorigráfos) vizsgálatok. Hazai fejlesztésű (Hankóczi Jenő, 1927) tésztaminősítési módszer, mely a búzaliszt vízfelvételét, a dagasztással kialakuló tészta tulajdonságait és a dagasztással szembeni ellenállását, időbeli ellágyulását határozza meg. Ennek alapján számítják a sütőipari értéket, mely javító minőségű (A), malmi minőségű (B) és takarmány minőségű (C) csoportokba sorolja a búzákat. A világon a német Brabender cég által gyártott farinográfokat használják, míg Magyarországon a hazai fejlesztésű valorigráfok a gyakoribbak. A sütőipari érték fogalma szinte kizárólag Magyarországon használatos, máshol a farinográf leginkább a vízfelvétel mérésére szolgál.

Alveográfos vizsgálatok (W, P/L). A búzalisztből standard módon készült tészta minősítésének (nyújthatóságának, a sikér minőségének), elsősorban a francia szakmai körökben elterjedt módszere. A lapos, pogácsa alakú tésztából kialakított próbatestet a műszer gömbbé fújja, miközben a tészta ellenállását a „buborék” kiszakadásáig diagrammal ábrázolja. Legfontosabb mutatószánok a görbe alatti terület (W, „a tészta ereje”), a görbe legmagasabb pontja (P), a görbe hossza (L), valamint ezek aránya (P/L). A közepes minőségű búza W értéke 180–250 közötti.

Extenzográfos vizsgálatok (A). A tészta szakítószilárdságának főleg németalföldi szakmai körökben elterjedt mérési módja. A speciálisan elkészített, pihentetett tésztából kialakított próbatestet a műszer folyamatosan, annak elszakadásáig húzza, miközben a húzással szembeni ellenállást diagrammal rögzíti. A diagramból leolvasható értékek közül a legfontosabb az „energia” (A) – a görbe alatti terület (cm2-ben) –, más néven „a tészta nyújtásához szükséges munka”. Ezt egyes laborok „energia” = E értékként is jelölik. A nyújtással szembeni ellenállás (R) a görbe magasságából, a nyújthatóság (E) a görbe hosszából számítható ki (e kettő hányadosát is megadják). A vizsgálat a sikérminőség időbeli változását is jelzi. A közepes minőségű búza energia (A) értéke 50–80 cm2 közötti, alatta gyenge, felette erős búzáról beszélünk.

1.5.9. Vetőmagtermesztése

A búza vetőmagtermesztésének előírásait a 48/2004. FVM rendelet tartalmazza. A vetőmag-szaporító területek ellenőrzését, valamint a vetőmagtermés minősítését, fémzárolását az OMMI végzi, a termelő előzetes, a jogszabályi feltételeknek megfelelő bejelentése alapján.

Az őszi búza vetőmagtermesztéséhez mindenkor jó kultúrállapotú, homogén talajú táblát kell választani:

előveteménye nem lehet kalászos gabona,

előírt elválasztósáv 2 m,

N-túladagolás rendszerint káros,

2–2,5 m-es sávokban, a sávok között 2–4 sor kihagyásával (szelekciós utak) kell vetni.

Elit és I. szaporítási fokú vetőmagból 20–25%-kal kevesebb vethető, ha azt a fajtafenntartó nemesítő is indokoltnak tartja az adott talajon és helyen. Vegyszeres gyomirtást mindenképpen végezni kell, és célszerű szárszilárdítót is használni. A OMMI ellenőrzésére a szaporító táblát elő kell készíteni.

A betakarított vetőmag feldolgozó üzembe kerül. Itt végzik a vetőmag szárítását, tisztítását, laboratóriumi csírázásának megállapítását. A vetőmag-feldolgozás befejező fázisa a fémzárolás.

A búza fémzárolása – más növényekkel ellentétben – nem csak zsákosan vagy konténerben, de nagyobb tételben, pl. magtári egységenként, illetve silónként is történhet.

A vetőmag állagának, biológiai állapotának megóvása a tárolás feladata. A betakarított búzát legalább 14,5%-ra kell szárítani. A szárítási hőmérséklet nem haladhatja meg a 40 °C fokot. A betároláskor figyelemmel kell lenni a visszanedvesedésre. A tárolóberendezésnek száraznak, tisztának, kártevőmentesnek kell lennie, és a betárolt vetőmag bármikor tetszőlegesen szellőztethető, mozgatható legyen (9.táblázat).

9. táblázat - A búza vetőmagjának minőségi követelményei

Szaporítási fok

Csírázó- képesség, legalább, %

Tisztaság, legalább, %

Idegenmag-tartalom, db/minta

Nedvesség- tartalom, legfeljebb,%

Vizsgálati minta, g

más növényfaj összesen

más nem gabona fajok

Egyéb gabona

SE-E

85

99

4

1*

3

  

I–II. fok

85

98

10

7

7

14,5

500

* a vetőmagtételben Lolium és Avena fajok nem lehetnek


Az OMMI a fémzárolás után a mintavételi előírás szerinti súlyú és számú mintát vesz, azokat a rendeltetési helyükön és ideig, a fajtafenntartó vagy szaporító gazdaság elzárva, az illetékes megyei vetőmag-felügyelőség hasonlóan, a tárolójában sértetlenül megőrizni köteles.