Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

1. fejezet - A talaj fogalma, a talajtan tárgya, feladata és felosztása

1. fejezet - A talaj fogalma, a talajtan tárgya, feladata és felosztása

Amióta az ember állattenyésztéssel vagy földműveléssel foglalkozik, tisztelettel övezi fel a talajt, a termőföldet. A talaj mint ősi finnugor eredetű szó területet, telket jelentett, vagyis a termőterület kiterjedését jellemezte. Ahogy a földdel foglalkozó tudományok szintje fejlődött, úgy alakult és bővült a szó értelme, a termőföldnek már nemcsak területére, hanem minőségére is kiterjedt.

A talaj a Föld legkülső szilárd burka, amely a növények termőhelyéül szolgál. Alapvető tulajdonsága a termékenysége, vagyis az, hogy kellő időben és a szükséges mennyiségben képes ellátni a rajta élő növényzetet vízzel és tápanyagokkal, és így lehetővé teszi az elsődleges biomassza megtermelését.

A talaj egyben a természeti környezet része, mely biztosítja az anyagok biológiai körforgását. Mint a környezet része fogadja a földfelszínre érkező energia- és anyagáramlásokat; részben tárolja, részben átalakítja azokat. A termőföld természeti erőforrás, amely az élővilággal szoros kapcsolatban és kölcsönhatásban megújul, ha az anyagok körforgása zavartalan. Ha azonban az anyagforgalomban fennakadás van, vagy a talaj megsemmisül, mint erőforrás nem újítható meg.

A Föld felszínén a pedoszféra – a talajképződés által vezényelt földkéreg – szoros kapcsolatban van a litoszférával, a bioszférával és az atmoszférával.

Mint termelőeszköz a talaj termékenységével a növénytermesztés alapjául szolgál és tárgya mindazon tevékenységeknek, amelyek a nagyobb és biztosabb termések elérését célozzák. Ezek a beavatkozások, mint a talajművelés, a trágyázás, a vegyszeres gyomirtás, az öntözés, a talajjavítás, mind a talaj tevőleges közreműködésével érik el hatásukat. Közben a talaj maga is változik és e változások lehetnek időlegesek vagy tartósak, illetve kedvezők vagy kedvezőtlenek.

Mind a kedvező, mind a kedvezőtlen hatások befolyással vannak nemcsak a talajra, hanem a természeti, valamint művi környezet egyéb elemeire is, ezért a talajra való ráhatások értékelésénél nem elegendő csupán a termőföld változásait nyomon követni, hanem a teljes természeti környezetben bekövetkező változásokat is értékelni kell.

Ennek megfelelően a talajtan – a termőfölddel mint önálló természeti jelenséggel foglalkozó tudomány – egyrészt az alkalmazott módszerek, másrészt a célkitűzések alapján más tudományterületekkel szoros kapcsolatban áll, ugyanakkor önmaga is tovább osztható.

Ennek bemutatását célozza a következő felsorolás:

TALAJTAN

TÁRSTUDOMÁNYOK

Geológia,

kőzettan,

ásványtan,

geomorfológia,

éghajlattan,

természeti földrajz,

hidrológia,

növénytan,

növényélettan,

mikrobiológia,

állattan,

kémia,

agrokémia,

fizika,

talajmechanika

környezettudományok,

ökológia,

térinformatika,

A TALAJTAN FELOSZTÁSA

Általános talajtan:

talajmineralógia,

talajfizika,

talajkémia,

talajkolloidika,

talajbiológia,

talajgenetika,

talajföldrajz,

Alkalmazott talajtan:

talajművelés,

talajvédelem,

mechanikai talajjavítás,

kémiai talajjavítás,

a trágyázástan talajtani alapjai,

az öntözés talajtani alapjai,

talajtérképezés a környezetvédelem talajtani alapjai.

Áttekintve e felsorolást elmondhatjuk, hogy a talajtani szakemberek nagy része csak egy, esetleg néhány tudományterület művelésére képes, a talajtan egészével már nem tud olyan mélységig, alkotóan módon foglalkozni, hogy az akár elméleti, akár gyakorlati tekintetben megfeleljen a nemzetközi vagy az elvárható hazai színvonalnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy az egyes fejezetek ne függnének szorosan össze, és hogy bárki kizárólag egyik vagy másik fejezet művelésével és áttekintésével megelégedhetne. Sőt az is megállapítható, hogy a talajtant, illetve annak egyes részeit nem lehet alkotóan művelni vagy eredményeit hasznosan alkalmazni anélkül, hogy a talajtan segédtudományaiban ne tennénk szert kellő jártasságra. Mielőtt a talajtan tárgyának egyes fejezeteit tárgyalnánk szót kell ejteni a talaj megismerésének és vizsgálatának alapjairól.

Ha talajról beszélünk, nemcsak területi kiterjedésére vagyunk tekintettel, hanem a mélységi sajátságaira is. Talajnak tekintjük mindazt, ami a felszín és a talajképző kőzet között terül el és a rajta díszlő növénytakaróval kapcsolatban van. Ebből következik hogy a talaj mindig talajszelvényt jelent, melynek rétegződését és az egyes rétegek tulajdonságait vizsgáljuk. A talajszelvényt tanulmányozhatjuk természetes feltárásban, vagy ásott, esetleg fúrt szelvényben.

A talajképződés hatására elkülönült rétegeket talajszinteknek nevezzük. A talajszintek milyenségével és sorrendjével a talajmorfológia foglalkozik. A talajmorfológiában a talajszintek megjelölésére egyezményes betűjelzést használunk. Ezek közül a fontosabbakat az 1.1. ábrán mutatjuk be. Az ábrán látottakat röviden a következőkkel jellemezzük.

1.1. ábra - A talajszelvény és felosztása talajszintekre. M = csernozjom, E = erdő, Sz = szikes talaj

kepek/1-1-abra.png


A szinteknek nevezzük általában a talajképződés folyamán kialakult jellegzetes rétegeket. Ha szántóterület talaját vizsgáljuk, akkor azt a szintet, ameddig a talajművelő eszközök forgató, lazító hatása érvényesül Asz-nek jelöljük. (A nemzetközi jelölés Ap-nek hívja.) Ha nem művelt terület talajáról van szó, akkor az A szinten a humuszos felső szintet értjük. Az A szint alszintekre osztható, mint A0-ra, mely a talajt borító kevéssé bomlott szerves anyaggal jellemezhető szintet jelenti; A1-re, mely a humuszos szint jele; A2-re, ami erdőtalajok vagy szikesek esetében a kifehéredett vagy kifakult kilúgozási szintet jelöli. (Ezt a nemzetközi szakirodalom E – eluviális – szintnek mondja.) Csernozjom talajoknál az A szintek az egyenletesen humuszos szinteket jelölik.

B szinteknek nevezzük az A szintek alatt fekvő felhalmozódási szinteket, kivéve a csernozjomokat, melyeknél a B szinten a fokozatosan csökkenő humusztartalommal jellemzett szintet értjük. (A nemzetközi jelölés erre még az I – illuviális – szintmegjelölést is alkalmazza.) Ez tovább tagolható B1, B2 alszintekre.

A C szint elnevezést a talajképző kőzet jelölésére használjuk. Ezen belül elkülönítjük a Cca szintet, mely a talajképző kőzetben felhalmozódott szénsavas meszet jelzi, stb.

A D szint az ágyazati kőzet jele, vagyis annak kifejezésére használjuk, hogy a talajképző kőzet alatt valamilyen más kőzetféleség található, amely azonban nem alapja a talajképződésnek.

A szintek közötti átmenet jelölésére kettős betűjelzést használunk, mint AB vagy BC szint. További megkülönböztetésre az index ad lehetőséget, mint Bt (texturális B) vagy Bg (glejes B).