Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

A biológiai tényezők

A biológiai tényezők

Ezek közé sorolhatók mindazon hatások, amelyek a talajon és a talajban élő lények tevékenysége következtében jutnak érvényre, akár közvetlenül, akár közvetve – a termelt anyagok által – fejtik ki hatásukat, módosítják és alakítják a talaj anyagát.

A talajtani tudományban mindinkább a talajok keletkezésének biológiaiszemlélete nyer teret. Arról a hatásról, amit a növények és az állatok életük folyamán vagy elpusztulásuk után gyakorolnak a talajra – megváltoztatva annak addigi képét és a benne lejátszódó folyamatokat – egyre több adat áll rendelkezésünkre. A talaj szerves anyaga, a humusz központi helyet foglal el a talajtannal foglalkozók érdeklődési körében. Sokáig a talajok egyetlen termékenységet megszabó alkotórészének tartották a humuszt, és kémiai, valamint fizikai megismerésétől várták a talajtan legégetőbb kérdéseinek megoldását. Ma már tudjuk, hogy a talajok kialakításában az élőlények szerepe nem korlátozódik a szerves anyag felépítésére és bontására, hanem életük folyamán a talajok szervetlen alkotórészeire éppúgy hatnak, mint a szervesekre. Az állatok és a növények fizikai hatása, a gyökerek nyomóereje, a gyökérjáratok sűrűsége befolyásolja a talaj szerkezetét, a talajlakó állatok pedig a talaj szintjeinek állandó keverését végzik, és járataik elősegítik a víz beszivárgását.

A fizikai hatáson kívül nagy jelentőségük van a kémiai változásoknak is, melyeket a talajon élő növényzet és a talajlakó állatok idéznek elő.

Az elemek kis vagy biológiai körforgása folyamán a növények tápanyagot vesznek fel a talajból, gyökérváladékuk elbontja az ásványi szemcséket, majd a talajra kerülő szerves maradványokkal a felszínen és a felszínhez közel felhalmozzák a növénytáplálkozás szempontjából értékes anyagokat. Így a talaj a növényzet közreműködésével gazdagodhat, de ugyanez a tényező az elszegényedését is okozhatja, ha a keletkező szerves anyagok, a tápelemek kimosódnak. A talajon élő növényzet és a talaj állatvilága, mely a talajjal szoros kapcsolatban áll és kölcsönös egymásra hatások keretében befolyásolja a talaj fizikai és kémiai tulajdonságait, egyik döntő tényezője a talajképződésnek.

A talajképződés megindulásakor, amikor a talajképző kőzet kedvező körülmények közé kerülve alkalmassá válik az első élőlények megteledésére és így a mállás, valamint a talajképződés egyidejű kezdetére, megindul a biológiai hatások hosszú láncolata, amely mindaddig fennáll, amíg egyáltalán talajról beszélhetünk. A talaj életét szabályozó biológiai folyamatok során nem választhatjuk külön az egyes részek szerepét az egész hatásától, az egyes élőlények szerepét a társulások befolyásától.

Az egyes növény- és állatfajok sem külön-külön fejtik ki hatásukat, hanem egymás létének előfeltételei, egymás tevékenységének folytatói. A magasabb rendű zöld növények a szervesanyag-szintézis segítségével felépítik testüket és a talaj értékes anyagait dúsítják fel abban, a talaj apró szervezetei pedig az így előállott szerves anyag lebontását végzik. Ugyanakkor azonban a zöld növények táplálkozása nem képzelhető el a baktériumok és a talajlakó mikroszkopikus gombák előkészítő tevékenysége nélkül. Az állatvilág szerepe sem korlátozható csak az egyszerű lebontásra, mert eközben is új, a talajképződés szempontjából értékes anyagok keletkeznek. Ezek a részfolyamatok tehát láncszerűen egymásba kapcsolódnak, s a szerves anyag felépülésének és lebontásának egyes szakaszait jelentő láncszemek alkotják a biológiai láncokat, melyeknek ma sajnos csak egyes részeit ismerjük. Ezek dinamikus egyensúlya szabja meg azokat a folyamatokat, amelyek hatásának összességét a talaj biológiai aktivitásának nevezzük.

Az eddig ismertetett talajképződési tényezők hatása azonban nem egyirányú és nem változatlan, mert a megváltozott talaj visszahat a képződési tényezőkre, amelyek hatása ezzel megújul, erősödik. Így az erózió megváltoztatja a domborzatot, ami viszont gyorsíthatja vagy lassíthatja a további eróziót. A sötétebb színű talaj gyorsabban melegszik fel nappal, míg éjjel erősebben sugároz ki és hűl le. Ezért a sötétebb talaj szélsőségesebb mikroklímát idéz elő, ami viszont a humuszosodás feltételét változtatja meg, mert fokozatosan olyan növénytakaró alakul ki, amelyik jobban tűri a szélsőségeket. Ennek szervesanyag-termelő képessége kisebb, de ugyanakkor a szerves anyag föld feletti része évente kétszer hal el, a nyári szárazság idején és a téli fagy alkalmával. Hasonló visszacsatolás érvényesül a talaj savanyodásában. Az erdei alom savanyú anyagot termel lebomlása folyamán, ami a talajt elsavanyítja. De a savanyú talajon már csak olyan növénytársulás marad fenn, amely tűri a savasságot. Ezzel egyidejűleg a talajra jutó alom is mind savanyúbb lesz. Így a növekvő talajsavanyúság és a savanyúságot egyre jobban tűrő növényállomány fokozza egymás hatását.