Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

Állatok

Állatok

Az egysejtűek

Az egysejtűekre(Protozoa) vonatkozóan kevés szabadföldi információval rendelkezünk, részben azért, mert nehéz őket tanulmányozni, ui. nincs valódi sejtfaluk, és esetleges károsodásuk a sejtek szétpukkadását okozhatja, továbbá kicsik és alakjuk változó. Számuk legalább egy nagyságrenddel kevesebb, mint a baktériumoké. Művelt talajokban biomasszájuk közel azonos lehet a földigilisztákéval. Az egysejtűek nagy mennyiségben fogyasztják a baktériumokat és egyéb mikroorganizmusokat. A talaj élővilágában fontos szerepük, hogy segítenek a mikroszervezetek visszaszorításában. Ugyanakkor eléggé ellenállóak, képesek a talajokban előforduló különféle körülményeket túlélni.

Az amőbák

A csupasz amőbák igen jól tudnak alkalmazkodni a talajkörülményekhez, mivel a felszínen történő csúszó mozgásuk képessé teszi őket arra, hogy a talajrészecskékből és a gyökerekből táplálkozzanak, állábaik révén pedig a talajrészecskék körül elhelyezkedő vékony nedvességfilmben tudnak mozogni.

A fonálférgek

A fonálférgek (Nematoda) a talajban széleskörűen elterjedtek. Mikroszkopikus méreteik, csoportos eloszlásuk és a táplálkozási szokásaikban fennálló változatosság miatt nehéz a talajban játszott szerepüket vizsgálni. Fő szerepük a többi mikroorganizmussal történő táplálkozásuk, így a mikroorganizmusok számának korlátozása.

A fonálférgeket táplálkozási szokásaik szerint osztályozzák. A mindenevő fonálférgek a legáltalánosabbak, ezek főleg lebomló szerves anyagokon élnek. A ragadozó fonálférgek baktériumokat, gombákat, algákat és más fonálférgeket falnak fel. A parazita fonálférgek a növényi gyökereket fertőzik meg. Jelenlétük látható bizonyítéka, hogy szembetűnő cisztákat képeznek a gyökereken. Ezek a fonálférgek olyan nagy számban vannak jelen, hogy szinte valamennyi szántóföldi növény és zöldségféle, valamint a fák meg vannak velük fertőzve. Ha sikerül a növényekbe bejutniuk, más kórokozók is könnyen bejutnak a nyomukban. A cukorrépa és a kukorica különösen fogékony a fonálféreg-fertőzésre.

A televényférgek

A 30–40 mm hosszú, fehér, sárgás, illetve vöröses színű televényférgek (Enchytreidae) a földigilisztákéhoz hasonló tevékenységet végeznek. Rendkívül nagy a számuk, mintegy egy milliárd hektáronként. Járataikkal a talajt keresztül-kasul fúrják, lazítják, emellett a növényi maradványok bontásában is részt vesznek.

A földigiliszták

A földigiliszták (Lumbricidae) a Föld legtöbb talajában megtalálhatók, a talajban lakó állatok egyik nagy csoportjának tagjai. Már Darwin felismerte a földigiliszták fontosságát a talajok termékenységének alakulásában. A talajban játszott főszerepük a növényi anyag felaprítása még azelőtt, hogy a mikroorganizmusok a lebontást elkezdenék. A giliszták mindenféle szerves anyagot elfogyasztanak, legjobban a lehullott faleveleket kedvelik. Ezeket a talajjal együtt fogyasztják el. A talajt részben azért is nyelik el, hogy utat vágjanak maguknak, másrészt, hogy eközben hozzájussanak a növényi táplálékhoz. A megemésztett táplálék a giliszta testéből kis golyócskák vagy kolbászkák alakjában távozik, ez az ürülék már egynemű anyag.

Ezek a kis rögöcskék később sem esnek szét, hanem felhalmozódva a talajszerkezetet morzsalékossá teszik. Ugyanakkor az ürülék nitrogénben és részben lebontott szerves anyagokban is gazdag, ez a mikrobák fejlődését is elősegíti. A giliszták igen fontos tevékenysége, hogy a talajt összekeverik. Európában évente hektáronként mintegy 50 tonna talajt kevernek össze és szállítanak a felszínre. A gilisztajáratok javítják a talaj szellőzését, növelik vízelvezető képességét, és könnyítik a gyökerek mélyebb rétegekbe történő behatolását.

Az ízeltlábúak

Az ízeltlábúak (Arthropoda) a talaj kialakulásához egyrészt azzal járulhatnak hozzá, hogy felaprítják a szerves anyagot, ill. táplálékként elpusztítják a mikroorganizmusokat, másrészt „művelik” a talajt. A mérsékelt égövi talaj legfontosabb ízeltlábú tagjai az atkák (Acari) és az ugróvillások (Collembola). A forró égöv alatt a termeszek (Isoptera) vannak talán a legnagyobb hatással a talajra. Több méter magas építményeket készítenek, melyek belseje likacsos, benne a levegő nagy felületen érintkezik a talajjal, oxidálva annak alkotórészeit. Az építmények talaja ezért általában megvörösödik. A termeszek a trópusi őserdőben a szerves anyagokat is lebontják: 1–2 év alatt még a legnagyobb kidőlt fa is teljesen eltűnik tevékenységük nyomán.

Egyes talajokon nagyon fontos a hangyák (Formicidae) tevékenysége. Ezek a kis állatok nitrogéntartalmú anyagokat kevernek a talajba oly módon, hogy fészkeikben raktározzák azokat az állati eredetű anyagokat, amelyeket rablóhadjárataik során zsákmányoltak. Ezenkívül a hangyák járataikkal javítják a talaj szerkezetét, levegő- és vízáteresztő képességét, emellett nagy mennyiségű talajt szállítanak egyik helyről a másikra. Szárazabb vidékeken a föld alatt készítik el fészkeiket, alaposan összekeverik eközben a fel- és altalajt. Hegyi legelőkön a földigiliszták szerepét veszik át, mivel azok a köves talajt nem kedvelik. A hangyák tevékenysége nélkül a talajok sok helyütt jóval tömődöttebbek lennének.

A puhatestűek

A puhatestűek (Mollusca) közül némely meztelen csiga pl. a Milax budapestiensis talajjal táplálkozik, s ez a tevékenysége, valamint az, hogy valamennyi csiga nyálkát termel a tovamászáshoz, hozzájárul a talajszerkezet alakulásához.

Rágcsálók és más nagy testű állatok a talajban

Az ún. nagy testű állatok (nyulak, rókák, egerek, ürgék, pockok, borzok, vakondokok stb.) életük során nagy talajmennyiséget mozgatnak meg és kevernek össze, tevékenységük ezért a talaj műveléséhez hasonlítható. Amellett, hogy sok növényi anyagot dolgoznak be a talajba, járataikkal lazítják azt, javítják a szellőzését és vízgazdálkodását.

E tekintetben a fejlettebb állatok közül a rágcsálók (Rodentia), (egerek, ürgék, hörcsögök) és főleg a vakondok tevékenysége fontos, mégpedig különösen a mezőség alatt képződő talajok, elsősorban a csernozjom talajok létrejöttében. Ezek az állatok igen gyorsan „dolgoznak”, naponta mintegy 10–20 m-nyi járatot képesek készíteni és belőle a talajt a felszínre szállítani. Alagútrendszerük kiterjedése 400–2000 m2 is lehet, s legtöbbször a talaj felszíne alatt 5–20 cm mélységben helyezkedik el. Ily módon keresztül-kasul fúrják a talajt. Ha egy ilyen talajban szelvényt ásunk, több esetben is metszeni fogjuk az ásóval ezeket a folyosókat és alvókamrákat, melyek belseje az alsóbb rétegekben a felülről származó sötétebb színű talajjal, a felső rétegekben pedig az altalaj sárga anyagával töltődött meg.