Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

A talaj összhumusztartalmának mérése és a humusz minősége

A talaj összhumusztartalmának mérése és a humusz minősége

Az összhumusztartalom mérésének elve

A szokásos laboratóriumi vizsgálatokkal nem kizárólag a valódi humuszanyagokat, hanem a talaj összes elbomlott szervesanyag-tartalmát határozzuk meg. (Kivéve a szemmel is jól felismerhető, el nem bomlott szerves maradványokat, amelyeket a vizsgálat megkezdése előtt eltávolítunk a mintából.) A szerves anyagok mennyiségének meghatározása a szerves vegyületek könnyű oxidálhatóságán alapul. Az oxidációhoz elfogyott oxidálószer mennyiségéből kiszámítjuk a szerves kötésű C-tartalmat, s ebből következtetünk a humusztartalomra. Mivel a talaj szerves anyagainak C-tartalmát átlagosan 58%-nak vesszük, a mért szerves C-t 100/58 = 1,72-vel szorozva, megkapjuk az összszervesanyag-tartalmat tömeg %-ban.

Hu% = szerves C% × 1,72.

A talajokat a humusztartalom alapján a következőképpen minősítjük:

< 2%, kis humusztartalmú,

2–4%, közepes humusztartalmú talajok,

> 4%, humuszban gazdag talajok.

Magyarországon 6%-nál több szerves anyagot tartalmazó ásványi talajok ritkán fordulnak elő. Vízbő (anaerob) körülmények között viszont a szervesanyag-tartalom elérheti vagy meghaladhatja a 20%-ot is. A 20%-nál nagyobb összhumusztartalmú talajokat szerves talajoknak nevezzük. (Ilyen a láptalajok túlnyomó része.)

A humusz minőségének jellemzése

A különböző talajok humusza közötti minőségbeli eltérések egyszerűen kimutathatók a belőlük készített humuszkivonatok fényelnyelésének mérésével. A fényelnyelés jellemzésére szokásosan az extinkciót (E) használják: E = log(I/Io); ahol Io = az oldatba lépő, I = a kilépő fény intenzitása.

A humuszoldatok fényelnyelési görbéje általában monoton lefutású; 200–700 nm között nem tapasztalható jellemző elnyelési maximum, s a belépő fény hullámhosszúságának csökkenésekor növekszik a kivonat fényelnyelése. A konkrét méréseket, az UV-tartományban többnyire 250 nm körül, a látható tartományban pedig 460 és 660 nm hullámhosszúság mellett végezzük. A humusz minőségét a 460 és 660 nm hullámhosszúságú fény alkalmazásakor mért extinkciók hányadosának (E4/E6) értéke jellemzi. Ha az E4/E6 nagy (7–8 vagy nagyobb), a relatíve kis molekulájú fulvo- és huminsavak dominálnak, ha viszont 3 és 5 közötti a hányados, akkor a nagyobb molekulájú, jobb minőségű huminsavak vannak túlsúlyban.

Hargitai egy másik megoldást javasolt. Feltételezte, hogy híg NaOH-os kezeléssel a könyebben oldható, gyengébb minőségű humuszkomponenseket lehet kivonni a talajból, a jó minőségű szerves anyagokat viszont 1%-os NaF-dal lehet oldatba vinni. Így a fenti két kivonószerrel kapott humuszoldat fényelnyelése is felhasználható a humusz minőségének jellemzésére. A humuszanyagok stabilitását kifejező stabilitási koefficienst (K) úgy kapjuk, hogy a NaF-os oldat extinkcióját (ENaF) osztjuk a NaOH-os szűrlet extinkciójának (ENaOH) és a talaj humusztartalmának (Hu%) szorzatával:

K = E NaF E NaOH Hu % . MathType@MTEF@5@5@+=feaagCart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLnhiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaebbnrfifHhDYfgasaacH8rrps0lbbf9q8WrFfeuY=Hhcba9v8qqaqFr0xc9pk0xbba9q8WqFfeaY=biLkVcLq=JHqpepeea0=as0Fb9pgeaYRXxe9vr0=vr0=vqpWqaaeaabiqaceaacaqabeaabaqaamaaaOqaaiaabUeacqGH9aqpdaWcaaqaaiaabweadaWgaaWcbaGaaeOtaiaabggacaqGgbaabeaaaOqaaiaabweadaWgaaWcbaGaaeOtaiaabggacaqGpbGaaeisaaqabaGccqGHflY1caqGibGaaeyDaiaabccacaqGLaaaaiaac6caaaa@4179@

A gyakorlatban célszerű a két oldószerrel kapott kivonat extinkcióját több hullámhosszúságon megmérni, és a stabilitási koefficienst külön-külön kiszámítani. Mivel a kapott adatok kismértékben szórnak, a talajra jellemző értéket a koefficiensek átlaga adja.

Minél nagyobb a K, annál jobb minőségű a humusz. Csernozjom talajoknál 10–100; erdőtalajoknál 0,1–1,0; szikes talajoknál pedig 0,001–0,1 a K-értéke.

A talaj szervesanyag-gazdálkodása

A talajban a szerves anyagok állandó átalakulásban vannak. Az összhumusztartalmat s a különféle humuszanyagok egymáshoz viszonyított arányát végső soron az szabja meg, hogy a humifikáció és a minerizáció milyen mértékben érvényesülhet, ill. a két folyamatsorozat között milyen egyensúlyi állapot jön létre. A körülmények változásával (pl. az ősállapotú talaj művelésbe vételével), megváltozik a szerves anyagok felhalmozódásának és lebontásának erőssége, s így mindaddig változik a talaj humusztartalma is, míg az adott körülményeknek megfelelő, újabb egyensúlyi állapot ki nem alakul.

A talajhasznosítás módja és a növénytermesztési technológia is hatással van a talaj szervesanyag-gazdálkodására. Az USA-ban végzett 30 éves kísérletek szerint, a gyepterülethez viszonyítva:

a monokultúrás kukoricatermesztés esetén

64%-kal,

a monokultúrában termesztett búzánál

37%-kal,

a kukorica-búza-vöröshere váltógazdálkodás esetén viszont csak

17%-kal

csökkent a feltalaj humusztartalma. A változások azonban ekkor is csak a szervesanyag-készlet egy részét érintették.