Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

A kovárványosodás

A kovárványosodás

A homokon kialakult talajok jellemző folyamata. Lényege, hogy a homokban mint xerogélben a lefelé mozgó híg talajoldatokból kicsapódó anyagok nem összefüggő felhalmozódási szintet hoznak létre, hanem egymás alatt ismétlődő rétegeket. Ennek oka a kolloidikában Liesegang-jelenség néven ismert folyamat, vagy ahogy ma értelmezzük, a kémiai hullámok jelensége.

A folyamat feltétele a híg talajoldatok gyors diffúziója, amit a homokszemcse-összetétel biztosít, a gyengén vagy erősebben savanyú közeg és az oxidatív viszonyok. Ennek következtében kovárványosodás csak ott léphet fel, ahol a homok 10%-nál kevesebb leiszapolható részt tartalmaz, nem karbonátos és nem glejes. A réteges felhalmozódási szint kialakulása lehet mind az agyagbemosódásos erdőtalajokban képződő agyagvándorlás, mind a podzolos talajokban kicsapódó vas- és alumínium-oxidhidrátok kiválásának következménye. Ha a homokban nincs rétegzettség, az ismétlődő kovárványcsíkok egymástól való távolsága és a csíkok vastagsága kizárólag a mozgó talajoldatok töménységétől és a diffúzió sebességétől függ. Ilyen esetben a 2–3 cm vastag vörösbarna csíkok egymástól 15–20 cm-re ismétlődnek a talajszelvényben. A csíkozott talajszelvény vastagsága 1–2 m, de lehet 4 m is.

Ha a homokban kissé iszaposabb vagy tömődőttebb homokcsíkok vannak, a kovárványcsíkok ezekhez kötődnek. Ha a homokot a periglaciális időszakban krioturbáció érte, ami a tömődött vagy iszapos csíkokat kimozdította eredeti helyükből, a kovárványcsíkok lefutása a fagyváltozékonyság által okozott formákat követi. Így jönnek létre a zsák vagy üst alakú kovárványcsíkok.

Gyengén löszös homokokban a finom frakció aránya szerint mind közelebb képződnek a csíkok és mind vastagabbak, majd egy határon túl a felhalmozódási szint összefüggő réteget alkot.