Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

Kőzethatású talajok

Kőzethatású talajok

A kőzethatású talajok főtípusába azokat a talajokat soroljuk, amelyekre az erőteljes humuszképződés, valamint a talajképző kőzet tulajdonságaitól jelentős mértékben függő szervesásványi kolloidok kialakulása jellemző. A kilúgozás bennük általában kismértékű. A főtípushoz tartozó egyes típusokban lejátszódó folyamatokat a következőkben jellemezzük.

Humuszosodás. Folyamata azonos a váztalajoknál leírtakkal.

Kilúgozási folyamat. E néven foglaljuk össze azokat a kémiai hatásokat, amelyeket a felülről lefelé irányuló vízmozgás, a talajban termelt savas jellegű szerves anyagok indítanak el. Előfeltételük az elegendő csapadék vagy felszíni víz, ami legalább az év nagyobb részében biztosítani tudja a felülről lefelé irányuló vízmozgást; a gazdag szervesanyag-takaró, ami bomlástermékeivel a savas jellegű anyagokat szolgáltatja; valamint az olyan kőzet, amelynek vízáteresztő képessége elegendő a kilúgozás termékeinek mélybe szivárgásához. A folyamat következménye a fémionok só alakban való kimosódása a felső rétegekből, elsősorban a talajfelszínből. Sorrendben először az alkáli fémek, majd az alkáli földfémek sói lúgozódnak ki, tehát a mállás folyamán keletkező nátrium- és kálium-, valamint a kalcium- és a magnéziumvegyületek távoznak a mélyebb szintek vagy a talajvíz felé.

Humuszkötés kalcium által. E folyamatban a humuszosodás alkalmával képződött savas jellegű szerves anyagok a szénsavas mész kalciumával sót, kalcium-humátot képeznek. Előfeltétele a humuszosodást lehetővé tévő dús növénytakaró, valamint a szénsavas meszet tartalmazó talajképző kőzet, amelyből a szén-dioxid, valamint a szerves savak hatására a kalcium oldatba megy át. A kőzet jellege szerint a típusok között is különbséget teszünk, mert humuszkarbonát-talaj csak laza, erősen karbonátos kőzeten képződhet, pl. márgán vagy sok szénsavas meszet tartalmazó pannon üledéken, a rendzina azonban csak tömör kőzeten, pl. mészkövön vagy dolomiton alakulhat ki. A kalcium-humát képződésének következménye a morzsalékosság és a morzsák vízállósága, valamint a kedvező semleges kémhatás.

Humuszkötés agyagásványok által. E folyamat során a szerves anyagokat nem kalcium, hanem az agyagásványok, elsősorban a szmektit típusú ásványok kötik meg. Előfeltétele olyan talajképző kőzet, amelyből sok és lehetőleg montmorillonit jellegű agyagásvány képződik a mállás folyamán. Ilyen kőzetek az andezit, a bazalt, valamint ezek tufái és egyes riolittufák. Hasonlóan viselkednek az agyagos pannon üledékek is, ha – mint az igen gyakori – montmorillonit az agyagásványuk. A folyamat következménye a sötét színű, jó vízálló szerkezetű humuszos szint és a semleges vagy gyengén savanyú kémhatás.

A kőzethatású talajok vízgazdálkodása szélsőséges. A tavaszi nedves, buja vegetációjú időszak után hosszú, igen száraz nyári időszak következik. A jó szerkezet és a sok szerves kolloid hatására jó a víztároló és vízvezető képességük, ugyanakkor nagy a talajok holtvízértéke. A hasznosítható víz mennyiségét jelentős mértékben csökkenti, hogy a talajok általában sekély rétegűek. Télen a talajszelvény teljes egészében átfagy, a nyári erős felmelegedés következtében pedig kiszárad.

A szélsőséges talajklimatikus viszonyok miatt a biológiai tevékenység tavaszi és őszi erős szervesanyag-termelő időszakra, valamint hosszú nyári és téli pangó időszakra oszlik. Az utóbbi két időszakban egyrészt a vízhiány, másrészt a fagy hatására a felhalmozott szerves anyag biológiai elbomlása szünetel. Ennek a kettősségnek köszönhető, hogy az ide sorolt talajoknak az éghajlati viszonyokhoz képest nagy a szervesanyag-tartalmuk.

Tápanyagtartalom. A kőzethatású talajok tápanyagtartalma a sok szerves anyag miatt nagy; a biológiailag felhalmozott növényi tápelemek nagy mennyiségben találhatók a felső talajszintekben, azonban hasznosulásukat a rövid ideig tartó biológiailag aktív időszak erősen korlátozza. Általánosan jellemző a talajokra, hogy míg a laboratóriumi vizsgálatok igen kedvező képet mutatnak, a természetben érvényesülő gyakorlati tulajdonságaik kedvezőtlenek.

Az egyes típusok tulajdonságait a következőkben jellemezzük.

Humuszkarbonát talajok

Jellemzőjük a laza, üledékes, szénsavas meszet tartalmazó talajképző kőzet, amelyen morzsás vagy szemcsés szerkezetű, 2–5% szerves anyagot tartalmazó 20–50 cm mély humuszréteg alakult ki. E talajtípusban a kilúgozás folyamata csak gyengén mutatkozik, és jelenléte legfeljebb a feltalaj szénsavasmész-tartalmának a talajképző kőzetéhez viszonyított kismértékű csökkenésében mutatható ki. A humuszkarbonát talajok humuszos szintjének a talajképző kőzet felé rövid az átmenete. Löszös és márgás területeken fordulnak elő, elsősorban ott, ahol a talajpusztulás a felszínt folyamatosan és gyorsan lehordja, így a talajképződés csak a humuszosodásban jut kifejezésre.

Vízgazdálkodásuk gyenge vagy közepes, mert a jó szerkezetű és több szerves kolloidot tartalmazó réteg viszonylag vékony. Tápanyag-gazdálkodásuk közepes, sőt jó, ha több szerves anyagot is tartalmaznak és humuszszintjük is mélyebb.

Általában más talajtípusok között fordulnak elő, olyan erősen lepusztult területeken, ahol a karbonátos talajképző kőzet került a felszínre, majd a talajpusztulás folyamata lelassult.

Altípusok. Altípusokat nem különítünk el.

Változataik. A humuszos réteg szervesanyag-tartalma és vastagsága szerint különítjük el a változataikat; így a gyengén humuszos (2%-nál kisebb szervesanyag-tartalom), közepesen humuszos (2–5%) és az erősen humuszos (5%-nál több) talajváltozatokat. A humuszréteg vastagsága alapján a sekély humuszrétegű (40 cm-nél vékonyabb) és a közepes humuszrétegű (40 cm-nél vastagabb) változatokat különböztetjük meg.

Rendzina talajok

Ide soroljuk azokat a talajtípusokat, amelyek tömör, szénsavas meszet tartalmazó kőzeten alakultak ki, és a kőzet málladéka viszonylag kevés szilikátos anyagot tartalmaz. Ezért hazánkban rendzina elsősorban mészkövön, tömör márgán és dolomiton található. Képződésére jellemző az erőteljes humuszosodás és a gyenge kilúgozás. A legtöbb rendzinaszelvény sekély termőrétegű és köves. A kőtörmelék mennyisége és a sekély termőréteg miatt a tárolt víz mennyisége általában kevés – a földes rész (< 2 mm) jó vízgazdálkodási tulajdonságai ellenére. Tápanyag-szolgáltató képessége a laboratóriumi vizsgálatok alapján jó, de a tápanyagok érvényesülését akadályozza a hosszú, száraz időszak. A rendzinaterületek talajtakarója igen változatos. A sekély és a mélyebb szelvények sűrűn váltogatják egymást, és ezek között gyakran találunk sziklás váztalajokat is.

Altípusok. Elkülönítésük a talajképző kőzet tulajdonságain alapul. Azok a tömör, karbonátos kőzetek, amelyek kevés agyagos részt és kísérőanyagot tartalmaznak, málláskor aprózódnak, és ezek az apró kőzettörmelék-darabok tapadnak össze a mész által kicsapott humuszanyagok hatására. Ezt az altípust fekete rendzinának nevezzük. Szerkezete igen jó, morzsás, szervesanyag-tartalma a felszín közelében elérheti a 30–40%-ot is, kémhatása gyengén lúgos vagy – középhegységeinkben – esetenként gyengén savanyú. Ennek az altípusnak a termékenységét elsősorban a földes rész és a kőzettörmelék aránya, valamint a termőréteg vastagsága szabja meg.

A barna rendzinák altípusa olyan tömör, esetenként könnyen porló, sok szénsavas meszet tartalmazó kőzeten képződik, amelynek mállásakor szilikátok is képződnek vagy szabadulnak fel. Az agyagos rész hatására a humuszos szint színe már nem fekete, hanem feketésbarna vagy sötétbarna.

A vörös agyagos rendzina talajok altípusába azokat a szelvényeket soroljuk, amelyek talajképző kőzetében a mészkövet vagy a dolomitot kísérő vörösagyagok is szerephez jutnak. A felső szintekben általában a barnásfekete humusztakarót találjuk, míg a mélyebb szintek felé fokozatosan a vörösagyag tulajdonságai érvényesülnek. A különbség nemcsak színben, hanem a talajok szerkezetében is jelentkezik. A humuszos réteg szerkezete morzsás, az agyagos rétegé szemcsés, sokszögű. A vörösagyagban vagy alatta a szénsavas meszet tartalmazó kőzettörmelék is megtalálható.

Fekete nyiroktalajok

Ide soroljuk azokat a talajokat, amelyek tömör, nem karbonátos, eruptív kőzetek málladékán képződtek. Jellemző rájuk az erős humuszképződés, a gyenge kilúgozás, a közel semleges kémhatás, a morzsás vagy szemcsés szerkezet. Általában andeziten, bazalton és ezek tufáin fordulnak elő, de riolittufán is megtalálhatók. A fekete nyirok elnevezés utal a talajok agyagtartalmára, az agyag minőségére (szmektitek) és az erőteljes humuszosodásra.

Vízgazdálkodásuk szélsőséges. Tavasszal a talajok sok vizet tartalmaznak. Ez és a sok tápanyag a rövid tenyészidejű, lágy szárú növényzet fejlődésének kedvez. A talajok fölmelegedése és kiszáradása azonban hamar bekövetkezik, ezért a fás növényzet csak ritka állományban és elkorcsosult egyedekkel képviselve tud fennmaradni. A szélsőséges mikroklíma, a talajok erősen változékony hő- és vízgazdálkodása nem teszi lehetővé a jobb faállomány kialakulását.

Ranker talajok

A nemzetközi szakirodalomban, valamint a hazai erdészeti szakemberek körében még egy típust tartanak számot a kőzethatású talajok között, melyet Kubiena kezdeményezésére rankernek neveznek. Ez azokat a talajokat foglalja magában, amelyek tömör, nem karbonátos, szilikátos kőzeten alakulnak ki, és egyebekben megfelelnek a kőzethatású talajok kritériumainak.

A rankerek termőrétege sekély, vízgazdálkodásuk és tápanyag-gazdálkodásuk nem kedvező. A humusz moder jellegű és savanyú. Altípusokat a kőzet alapján különítünk el, például: homokkő rankert, agyagpala rankert, gránitrankert.