Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

Szikes talajok

Szikes talajok

A szikes talajok főtípusába azokat a talajokat soroljuk, amelyek kialakulásában és tulajdonságaiban a vízben oldható sók döntő szerepet játszanak. Elsősorban a nátriumsók szerepe nagy a talaj tulajdonságainak alakításában. Ezek részben a talajoldatban oldott állapotban, részben pedig a szilárd fázisban, kristályos sók alakjában vannak jelen, vagy a nátrium ionos formában a kolloidok felületén adszorbeálva található.

A nátrium e három formájának mennyisége, minősége és aránya szabja meg a szikes folyamatok jellegét és a szikes talaj tulajdonságait. A szikesség mértékének növekedésével párhuzamosan csökken a talajok termékenysége, mert romlanak a fizikai és kémiai tulajdonságok és a növények termesztésének feltételei. A szikes talajok főtípusába tartozó típusokat a bennük lejátszódó folyamatok alapján különböztetjük meg.

A továbbiakban röviden jellemezzük az egyes folyamatokat.

Humuszosodás. A szerves anyag felhalmozódásának jellegzetes formáját ölti, mert a szikes talajokban a nátriumion hatására a szerves anyag mozgékonnyá válhat. Annak következményeként a humuszos szint elfolyósodó anyaga a mélyebb rétegek felé tartó repedések mentén lehatol, a vízállásokban pedig a kolloidoldatot képező nátriumhumát barnára festi a vizet. Kedvezőbb feltételek csak sztyeppesedő réti szolonyecen vannak, amelyben a humuszanyagok ismét nagyrészt kalciumhoz kötöttek, és a jó levegőzöttség hatására oxidált formájúak. Előfeltétele a szervesanyag-felhalmozódás, de szikes padkafenéken, ahol a növényzet igen gyér, ez a feltétel gyakran hiányzik. A humuszosodás következménye a szikesek feltalajának viszonylag kedvezőbb fizikai állapota, de ha a nátriumsók a felszínen is megtalálhatók, ez a hatás elmarad.

Kilúgozás. A szikes talajokban csak kismértékű, mert a szárazságra hajló éghajlat alatt nagyobb a párolgás, mint a talajra jutó csapadék, de csökkenti a talajba jutó csapadék mennyiségét a szikesek rossz vízgazdálkodása is. Ezek ugyanis nedvesen elfolyósodók, így előfordulhat, hogy a talaj felső néhány centiméteres rétege nedves, sáros, alatta pedig porszáraz rétegek találhatók.

Egyes szikesekben, különösen a réti szolonyecekben mégis szerephez jut a kilúgozás, és ilyenkor a talaj felső rétegei nem tartalmaznak szénsavas meszet, ezért semlegesek vagy gyengén savanyúak.

Ugyancsak a szolonyeceken jelentkezik a kilúgozás következményeként az agyagbemosódás is, itt azonban nem savas környezetben, mint az erdőtalajokon, hanem semleges vagy lúgos kémhatás mellett. Az agyag felső szintekből a felhalmozódási szintbe történő vándorlását jól mutatják az utóbbi szerkezeti elemeinek felületén látható sötét színű kolloidhártyák. Sötét színüket az idézi elő, hogy az ásványi kolloidokkal együtt vándorol a nátriumhumát alakjában peptizált humuszanyag is. Az agyagbemosódás hatásának tulajdonítható a kilúgozási és a felhalmozódási szintek elkülönülése, valamint az agyagtartalmukban fennálló különbség (textúradifferenciálódás).

Az agyagbemosódás szélsőséges formájának kísérőjelensége a szologyosodás. Ez a felső szintekben található fehéres porról ismerhető fel; a talaj vázrészei és a kolloidok szinte teljes különválását jelenti. A fehér, porszerű anyag a durva por nagyságú kovasavszemcsék viszonylagos felhalmozódásának terméke. A kilúgozás tehát a szikesekben nem hatol mélyre, de hatása a felszínhez közeli rétegekben is jelentős lehet. A kilúgozott rétegek vastagsága a talajjavítás szempontjából lényeges.

Sófalhalmozódás. Általában két okra vezethető vissza: a száraz éghajlatra és a közeli talajvízszintre. Száraz éghajlat alatt, vagyis a félsivatagi és sivatagi övezetben, az évente lehulló csapadék nem elegendő ahhoz, hogy a mállás folyamán keletkező sókat a mélyebb rétegekbe mossa. Ezek csak a felszíni és a felszínhez közeli rétegek között vándorolnak lefelé vagy fölfelé aszerint, hogy nedvesebb vagy szárazabb az időjárás. Ugyanez az ok vezet a sók szelvényen belüli megoszlásához is.

Hazánkban és általában a mérsékelt égövben azonban nem ez a sófelhalmozódás alapvető oka, hanem a talajvíz közelsége és sótartalma. A párologtató vízgazdálkodási típus következményeként a talajszelvény sókészlete a talajvíz sótartalmából is utánpótlást nyer, mert az erőteljes párolgás és a növények párologtatása a gyökérzónába eső kapilláris övből nedvességet von el. Ennek hatására újabb vízáramlás indul meg a talajvíz felől, melynek sorsa hasonló az előzőéhez, vagyis betöményedik. A fölfelé áramló talajnedvesség víztartalma tehát a légkörbe távozik, a vízben oldott sók pedig a talajban maradnak. A kevésbé oldódó kalcium- és magnéziumsók egy része kicsapódik, így megnő a talajoldat nátriumtöménysége.

Mivel a párolgás és a csapadék viszonya évszakonként változó, a talaj különböző rétegeiben található sók is időszakosan változnak, vagyis a talajnak sódinamikája van. Nagyobb időszakokra, egy vagy több évre vonatkozóan elkészíthetjük a talaj sómérlegét, ami megmutatja, hogy a sók mennyisége csökkent vagy gyarapodott az adott időszakban.

A sódinamika egyben megszabja a talajszelvény sóprofilját is, vagyis azt, hogy az egyes talajszintekben mennyi és milyen só halmozódik fel. A sófelhalmozódás maximuma szerint általában két típust különböztetünk meg. Az egyik, amikor a felhalmozódás maximuma a feltalajban van, ez a szolocsák típusú sófelhalmozódás, a másik, amikor a legnagyobb sótartalom a mélyebben fekvő agyagfelhalmozódási szintben található; ez a szolonyec típusú sófelhalmozódás.

A sófelhalmozódás jellege. Nem minden szikes talajban egyforma. A felhalmozódott sókat a kationok és az anionok minősége és aránya alapján különböztetjük meg. Így lehetnek kalcium-, magnézium- vagy nátriumsók, illetve ezen belül kloridok, szulfátok vagy karbonátok. A fizikai és a kémiai hatásokat tekintve ezek közül a nátriumos és a karbonátos sófelhalmozódás a legkárosabb.

A vízben oldható sók kationjai nem egyformán hatnak a talaj tulajdonságaira, ezért fontos ismernünk a sófelhalmozódás jellegét; először a kationok megoszlása alapján, amit a kationok egymáshoz viszonyított arányával fejezhetünk ki (12.1. táblázat).

12.1. táblázat - A sófelhalmozódás jellege a vizes kivonatban meghatározott kationok egymáshoz viszonyított aránya alapján

A kationok aránya

A sófelhalmozódás kationjellege

Na+ /Ca2+ + Mg2+

Mg2++ /Ca2+

> 2

 

nátriumos

1–2

> 1

magnéziumos–nátriumos

1–2

< 1

kalciumos–nátriumos

< 1

< 1

kalciumos–magnéziumos

< 1

> 1

magnéziumos–kalciumos


Az egyes anionok sem egyformán rontják a talaj tulajdonságait, ezért uralmukról nem abszolút többségük esetében beszélünk, hanem akkor, ha a sófelhalmozódás jellege

  • karbonátos, ha a CO2–3 az anionok összegének több mint 20%-a

  • karbonát-szulfátos, ha a karbonátok mellett több mint 50% SO2–4 található

  • karbonátos-kloridos, ha a karbonát mellett több mint 30% Cl– található

  • karbonát-szulfátos-kloridos, ha az előbb említett anionok mennyisége 20–50–30%-a az anionok összegének a vizes kivonatban.

A különböző kationok és anionok maximuma kisebb-nagyobb eltolódást mutathat az összes vízben oldható só eloszlásával szemben, tehát a nátriumsók – elsősorban a karbonátok – maximuma magasabban található a talajszelvényben, mint a nehezebben oldható magnézium- és kalciumsóké, vagy az anionok közt a kloridoké és a szulfátoké. Ez a vízben való oldhatóságuk következménye.

A vízben oldható sók mennyisége szerint a sófelhalmozódás lehet:

– < 0,05% – nyomok, amelyre a termesztett növények még nem érzékenyek,

– 0,05–0,15% – gyengén szoloncsákos, amelyben sóérzékeny növények nem ter meszthetők,

– 0,15–0,40% – szoloncsákos, melyben csak kevés sótűrő növény él meg,

– > 0,40 % – erősen szoloncsákos, melyben kultúrnövények nem termeszthetők

A sófelhalmozódás hatására megváltozik az adszorbeált kationok összetétele is. Ha a vízben oldható sók közt megnő a nátrium viszonylagos mennyisége, akkor a kicserélhető kationok között is nagyobb arányban foglal helyet a kolloidok felületén. Már kevés kicserélhető nátriumion is nagyon lerontja a talaj fizikai sajátságait, ezért a szikesedésnek a következő fokozatait különböztetjük meg:

A kicserélhető nátrium mennyisége (ha nincs a talajban a vízben oldható sók közt nátrium):

– < 5 S% – nem szikes,

– 5–15 S% – gyengén szolonyeces,

– 15–25 S% – erősen szolonyeces,

– > 25 S% – erősen szolonyec.

A sófelhalmozódás és általában a szikesedés előfeltétele a hidromorf talajképződés, a sókban gazdag talajképző kőzet és esetenként a sok sót tartalmazó, nem túl mélyen fekvő talajvíz. Keletkezéséhez a nyári hosszan tartó szárazság is szükséges, mely a talajoldatok elpárolgását idézi elő. Következménye a lúgos kémhatás, valamint a rossz vízgazdálkodás.

Az oszlopos szint kialakulása. A szikesedés következménye és egyben a szikes tulajdonságok további alakulásának okozója. Úgy jön létre, hogy az erősen duzzadó és zsugorodó agyagos talajszint a váltakozó száradás és nedvesedés hatására formálódik, hasábokra, majd oszlopokra tagozódik, s ezek állandósulnak a felülről bepergő, kevésbé tapadós, a hasábokat és az oszlopokat egymástól elválasztó talajrészek következtében. Előfeltétele a nátriumionokat adszorbeált agyagos szint váltakozó száradása és nedvesedése. Következménye a rossz vízáteresztő képesség, a levegőtlenség az oszlopok belsejében, hatásaként pedig vasborsók jelennek meg. A növények számára csak a szelvény oszlopos szint feletti talajrétege hasznosítható.

Sztyeppesedés. A feltalaj szerkezete az eredetileg szürkésbarna vagy fekete humuszos szint barnulásában és szerkezetének javulásában észlelhető. Előfeltétele, hogy a talajvíz hatása alól mentesüljön – legalábbis a szelvény felső része –, majd a gazdag növénytakaró vagy a szántóföldi művelés hatására a réteg levegőzése és kilúgozása lehetővé váljék. Következménye a feltalaj tulajdonságainak javulása. A leírt folyamatok vezetnek az egyes talajtípusok képződéséhez.

Szoloncsák talajok

Azokat a szelvényeket soroljuk ide, amelyeknek felső szintjeire a vízben oldható nátriumsók felhalmozódása a jellemző. Szelvényfelépítésük nem mutat erős tagolódást, a nátriummal telített kolloidok hatására fizikai tulajdonságaik kedvezőtlenek; kémhatásuk pedig erősen lúgos. A talajszelvény egyhangú, nehéz benne szinteket elkülöníteni. A hazai szoloncsákokban a rétegződés a legtöbb esetben az alapkőzet különbségének hatására alakul ki (12.15. ábra).

12.15. ábra - Szoloncsák típusú szikes szelvénye és vizsgálati adatai; a) a szelvény morfológiai képe, b) a szemcseösszetétel, c) a vízben oldható sók, d) az alapvizsgálati adatok (a KA és CaCO3-érték tizedrészét tüntettük fel)

kepek/12-15-abra.png


A vízben oldható sók mennyisége legtöbbször már a feltalajban eléri a 0,3–0,5%-ot, és a sófelhalmozódás maximuma is rendszerint a feltalajban vagy a feltalajhoz közel van. A vízben oldható sók nagy része szóda, ritkább esetben konyhasó vagy nátrium- és magnézium-szulfát. Legtöbb esetben már a feltalajban találunk szénsavas meszet, aminek mennyisége a mélységgel rohamosan nő, gyakran eléri a 30–60%-ot. A feltalaj színe szárazon fehér, világosszürke, a mélyebben fekvő rétegeké néhány árnyalattal sötétebb, rozsdás erekkel tarkított. Száraz időszakban a felszínen kivirágzik a só. A feltalajon csak gyenge humuszosodás észlelhető, és a humuszanyagok nagy része nátriumhumát alakjában mozgékony állapotban van. Kémhatása erősen lúgos, pH-érték 9-nél nagyobb. A vízben oldható sók nagy része nátriumsó, ennek következtében a kicserélhető kationok között is a nátrium az uralkodó, a kétféle formájú nátriumion elválasztása azonban igen nehéz. Szerkezete tömött, szárazon repedező, nedvesen elfolyósodó. A repedések mentén gyakran találhatók humuszbemosódások.

Az ásványi részben az agyagásványok között illit és klorit mellett kevés szmektit található, az A szintből a szmektit levándorolt (12.16. ábra).

12.16. ábra - Szoloncsák típusú szikes teljes anyagának és agyagos részének ásványi összetétele

kepek/12-16-abra.png


Vízgazdálkodásuk igen kedvezőtlen, nedvesség hatására már a feltalaj is elfolyósodik, megduzzad és nem ereszti át a vizet. Nyári esős időszakban 10 cm mélység alatt már teljesen száraz lehet a talaj. A talajvíz általában 1 m-nél közelebb van a felszínhez, és sok oldott sót tartalmaz. A talaj rossz, szélsőséges vízgazdálkodása csak a sótűrő és az erősen szárazságtűrő növényzet megtelepedésére ad lehetőséget. Gyakran ez a szegényes növénytakaró is hiányos. A szoloncsákok tápanyag-szolgáltató képessége jelentéktelen, mert kevés humuszanyagot tartalmaznak, és tápanyagtőkéjük sem tud kellő mértékben hasznosulni a rossz vízgazdálkodás következményeként. Nagyobb területen a Kiskunságban találhatók.

Altípusok. A sók mennyisége és minősége az elkülönítés alapja. Három altípust különböztetünk meg: a karbonátos szoloncsák talajt, amelyben a vízben oldható sók több mint 20%-a karbonát és hidrogénkarbonát; a karbonát-szulfátos szoloncsák talajt, melyben a vízben oldható sók anionjainak legalább 50%-a szulfát; a karbonát-kloridos altípust, melyben a sók 30%-ánál több a klorid a karbonátok mellett.

Változatok. A humuszosodás mértéke szerint különítjük el őket. Gyengén humuszosnak nevezzük az 1–2% szerves anyagot, erősen humuszosnak pedig a 2%-nál több szerves anyagot tartalmazó változatokat.

Szoloncsák-szolonyec talajok

Ide azokat a szikes szelvényeket soroljuk, amelyekben részben észlelhetők a szoloncsák talajokra jellemző tulajdonságok, részben pedig megjelennek szelvényükben a szolonyecesedés, az oszlopos szint kialakulásának jegyei. A vízben oldható sók mennyisége, a sók minősége, a sók eloszlása, ugyanúgy, mint a szénsavasmész-tartalom, a szoloncsákéhoz hasonló. Ugyanakkor a szintekre való tagozódás már határozottan felismerhető, mert tömör, gyengén oszlopos, szolonyeces B szintjük is van. Ez az oszlopos szint általában a felszínhez közel helyezkedik el, és egyben a legnagyobb mértékű sófelhalmozódás helye is.

Az A szintje 5–10 cm vastag, világosszürke, laza, szerkezet nélküli, gyakran poros. Átmenete a szolonyeces B szint felé éles. A B szint szerkezete tömöttebb, színe sötétebb, szürkésbarna. Gyakran az oszlopos B1 szintre és a világosabb, prizmás B2 szintre oszlik. A mélyebb szintek felé fokozatosan csökken a tömődöttség ugyanúgy, mint a szerkezetesség, és rendszerint homokos altalajba megy át.

Kémhatása lúgos vagy erősen lúgos. A mélyebben fekvő rétegek glejfoltosak és rozsdásak, helyenként a repedések mentén humuszbemosódás is észlelhető. A talajvíz általában 1–1,5 m-re van a felszín alatt, és ezért jelentős hatása van a talajszelvény tulajdonságaira és kialakulására.

A szelvények vízgazdálkodása rossz, mert részben a vízben oldható nátriumsók, részben a kicserélhetőnátrium-tartalom miatt a talajok vízáteresztő képessége igen gyenge. A sok vízoldható sót tartalmazó B szint nehezen ázik át, nedvesen elfolyósodik, és éppen úgy vízzáróvá válik, mint a szoloncsák típusú szikes felszíne. Tápanyag-gazdálkodásuk valamivel kedvezőbb, mert rendszerint az előbbinél több humuszt tartalmaznak. Összefüggő területeket főként a Duna-völgyben képez.

Altípusok. Az elkülönítés alapja a sók minősége. A karbonátos altípusban a sók 20%-a karbonát és hidrogén-karbonát, a karbonát-szulfátos altípusban a vizes kivonatban meghatározott anionok legalább 50%-a szulfát, míg a karbonát-kloridos altípusban a vízben oldható sók mintegy 30%-a klorid.

Változataik. A humuszosodás mértéke alapján vannak gyengén humuszos (1–2%) és erősen humuszos (2%-nál több szervesanyag-tartalom) szelvények. Ebben a talajtípusban felléphet a szologyosodás. A szologyosodás – a felszínen vagy a feltalajban fehér, nagyrészt kovasavból álló por alakjában jelenik meg – mértékének alapján megkülönböztetünk felszínen szologyos változatokat – a szárazon fehér, poros anyag csak a felső 3 cm-ben észlelhető – és közepesen szologyos változatokat, melyek szelvényében a szologyosodás jelensége 10 cm mélységig hatol.

A szoloncsák-szolonyecek területe általában kissé kiemelkedik a szoloncsákok terepszintjéből. Kisebb, szigetszerű foltokban találjuk őket a szoloncsák és az erősen szoloncsákos szikes legelők közé ékelődve.

Réti szolonyec talajok

E típusra az a jellemző, hogy a vízben oldható nátriumsók maximuma a szelvény mélyebb részeire esik. Ennek következményeként a felső talajszintekben csak kevés a vízben oldható só, vagy teljesen hiányzik. Ugyanakkor a kicserélhető kationok között jelentős a nátriumion mennyisége (több mint 15 S%). Jellemző tulajdonságuk a szolonyeces B szint, amely oszlopos szerkezetéről ismerhető fel (12.17. ábra).

12.17. ábra - Réti szolonyec szelvénye és vizsgálati adatai; a) a szelvény morfológiai képe, b) a szemcseösszetétel, c) a talaj teljes elemzési adatai (sz.a. %-ban), d) az agyagos rész teljes elemzési adatai (sz.a. %-ban), e) a talaj vizes kivonatának összetétele, amelyek közül az y1, KA és CaCO3jelölések az érték tizedrészét mutatják, f) a kicserélhető kationok (cmol/kg talaj); g) alapvizsgálati adatok

kepek/12-17-abra.png


A talajvíz ezekre a szelvényekre is hat, mélysége 1,5–3 m között változik, sőt vízrendezéskor ma már 5 m-nél mélyebbre is süllyedhet. Az A szint általában 15 cm-nél vékonyabb, világos szürkésbarna színű, poros vagy lemezes szerkezetű. Kémhatása lehet gyengén savanyú vagy semleges, esetleg gyengén lúgos.

Felszínét sokszor fehér por borítja, amely a szologyosodás hatására a kovasav viszonylagos felhalmozódása következtében képződik. 2–3% humuszt tartalmaz és többnyire karbonátmentes. A felhalmozódási vagy szolonyeces B szint több agyagot tartalmaz az A szintnél, színe sötétszürke vagy sötét szürkésbarna, szerkezete oszlopos, és ez a szint egyben a nátriumfelhalmozódás helye. Ebben a kicserélhető nátrium értéke 25 S%-nál is nagyobb. Nedvesen a B szint anyaga ragadós, tapadós; alsó felében vörösesbarna vasas foltok és vasborsók láthatók. Az oszlopos szerkezeti elemek felülete fényes, agyaghártyás, törése szurokszerű, szárazon erősen repedező. A B szint alsó felében csökken a humuszszíneződés, a talaj színe barnás, szerkezete pedig hasábos. Ebben a szintben rozsda- és glejfoltok váltják egymást, és szénsavas mész is jelentős mennyiségben található a talaj anyagában egyenletesen elosztva valamint konkréciók formájában. Átmenete a talajképző kőzet felé fokozatos. Határán ágas-bogas mészkiválások vannak, ezek alakja eltér a csernozjom talajok mészkonkréciójától, amely legömbölyödött formájú. Vízoldható sókat tartalmaz.

Az ásványi részben a sok illit mellett kevés klorit és szmektit van (12.18. ábra).

12.18. ábra - Réti szolonyec teljes anyagának és az agyagos résznek ásványi összetétele

kepek/12-18-abra.png


Vízgazdálkodása valamivel kedvezőbb az előbb leírt két típusénál, mert a kevés vízben oldható sót tartalmazó szintek vízáteresztő képessége lehetővé teszi a csapadékvíz beszivárgását, ha jelentősen csökkent ütemben is. Tápanyag-gazdálkodása a humusztartalomtól függ. Nitrogénszolgáltató képessége egyes esetekben igen jó lehet, elsősorban akkor, ha hosszabb száraz időszak után nedvesedik át a talaj, mert olykor a humuszanyagok bomlásából származó nitrogén nagy része felvehető a növények számára. Foszforellátottságuk közepes, amit csak a redukciós viszonyok hatására mozgásban levő vasvegyületek csökkentenek. Káliumellátottságuk jó.

A talajtípus, valamint altípusainak és változatainak elterjedése mozaikszerű. Túlnyomórészt a Hortobágyon és a Körösök táján fordulnak elő.

A különböző mélységekben megjelenő sófelhalmozódás jelentősen befolyásolja a növénytakaró kialakulását. Ezt a képet tarkítja még a szikes talajok jellegzetes eróziós formája, a padkásodás is. Növényzetük zárt, füves növényzet, a szárazság- és a sótűrő fajok jól jellemzik a talaj tulajdonságait.

Altípusok. Az elkülönítés alapja a szolonyeces szint. Kérges szolonyecek azok a szelvények, amelyekben az A szint vastagsága nem haladja meg az 5–7 cm-t, közepes szolonyecek azok, amelyekben az A szint vastagabb (8–20 cm), mély szolonyecek, amelyekben a B szint 20 cm-nél mélyebben található.

Változataik. Elhatárolható a szoloncsákosodás mértéke, a vízben oldható sók minősége szerint, a szologyosodás jelenségének fellépése, a karbonáteloszlás, valamint a talajjavítás alapján. A szoloncsákosodás mértéke alapján szoloncsákos és nem szoloncsákos változatokat különböztetünk meg a felső 40 cm-es talajszint vízben oldható sótartalma szerint. A határérték 0,1% összes só, de ebbe a gipsz mennyiségét nem számítjuk bele. A vízben oldható sók minősége alapján elkülöníthetünk karbonátos, szulfátos és kloridos változatokat a már közölt határértékek szerint. A szologyos változatok felosztásakor a szologyosodás erőssége szerint erősen és gyengén szologyos változatokat ismerünk, aszerint, hogy a kovasavpor összefüggő réteget képez-e vagy csak a szerkezeti elemek felületén észlelhető. A szologyosodás helye alapján különböztetünk meg felszínen szologyos és mélyben szologyos változatokat. A karbonáteloszlás szerint nevezzük el a felszínhez közel (a B szintben) karbonátos, valamint a mélyben (B,C szintben) karbonátos szelvényeket. A talajjavítás alapján választjuk el a meszezett, a sárgaföld-terítéses és a gipszezett változatokat.

Sztyeppesedő réti szolonyec talajok

Ezeket a hidrológiai viszonyok által előidézett szikesedési folyamat mellett a sztyeppesedés jellemzi, tehát hogy a talajvízszint süllyedése következtében a talajszelvény felső részén már nem érvényesül a víz hatása.

A talajvízszint süllyedése bekövetkezhet természetes és mesterséges úton egyaránt. Az előbbi a folyók bevágódása, a teraszok kialakulása és kiszáradása, az utóbbi a lecsapolás, az ármentesítés következtében. A mélyen fekvő talajvízszint kapilláris zónája már csak a talajszelvény alsóbb rétegeit tudja vízben oldható sókkal táplálni, a talajszelvény felső rétegeiben pedig – rendszerint a teljes A szintben és a B szint egy részében is – a csapadék hatására megindul a kilúgozás. A szikesedésre jellemző vízben oldható sók a mélyebb szintek felé mosódnak. Az eredetileg réti feltételek között, azaz időszakosan túl nedves állapotban kialakult szerves anyagok a levegős viszonyok között átalakulnak, ennek következtében feketés színük megbarnul. A feltalaj szerkezete szemcséssé, morzsássá válik, és a kicserélhető kationok között fokozatosan a kalcium veszi át az irányító szerepet. Vagyis az ismertetett jelenségeket összefoglalva, a talajszelvény felső része mindinkább hasonlít a réti csernozjomok megfelelő szintjeihez.

Az e talajtípushoz tartozó szelvényekre jellemző a mélyebb A szint, tehát a szénsavas mész, valamint a vízoldható sók is mélyebben helyezkednek el. A kicserélhetőnátrium-tartalom a szolonyeces szint alsó felében éri el a legnagyobb értékét, és ez alatt találjuk a vízben oldható sók maximumát is.

A talajvízszint általában 3 m-nél mélyebben van, és ennek megfelelően a szénsavas mész, a vaskiválások és a rozsdafoltok mélyebben találhatók.

Az A szint barnásszürke, erősen repedezett, vastagsága 20–30 cm is lehet. B szint felé való átmenete rövid. A felhalmozódási szint sötétbarnás-szürke, feketés, oszlopos, esetenként hasábos szerkezetű, de az oszlopok átmérője általában nagyobb, mint a réti szolonyecekben. A szolonyeces szint többnyire sok vasborsót tartalmaz. Általában két részre osztható: a B1 szint vastagsága 30 cm és ugyanilyen mélységi kifejlődést ér el a B2 szint is. Ez utóbbi az előzőnél valamivel világosabb színű, és sok vasszeplőt, vasborsót találunk benne. Átmenete lefelé éles, a talajképző kőzet határán gyakori a mészkonkréció és a rozsdás–glejes foltosság. A talajképző kőzet agyagos lösz. A szelvény kémhatása: a feltalaj gyengén savanyú vagy semleges, a B szint gyengén lúgos, majd a karbonátos szintben erősen lúgos a kémhatás.

Vízgazdálkodás tekintetében az összkép kedvezőbb, mint a réti szolonyecek esetében. A sztyeppesedett felső szintek a vizet elég gyorsan nyelik, így beázásra képesek. Kedvezőtlen hatása csak a B szintnek – sőt sokszor annak is csak az alsó részének – van. A növények számára tehát e talajtípus több hasznosítható vizet tud tárolni, mint a többi szikes talaj.

Tápanyag-gazdálkodásuk is viszonylag kedvező, mert a jobban levegőzött feltalajban a nitrogén ásványosodása gyorsabb. Jobb a sztyeppesedett szintek foszforforgalma is, mert kisebb a foszfátok megkötődésének veszélye. Mindezeket a folyamatokat azonban kedvező irányban továbbfejleszthetjük a talaj meszezésével, de csak akkor, ha a felső szintek nem tartalmaznak szénsavas meszet. Előfordulása a Tisza völgyéhez kötött.

Altípusok. A sztyeppesedő réti szolonyeceknek két altípusát különböztetjük meg az oszlopos szint megjelenésének mélysége szerint. Közepes sztyeppesedő réti szolonyec szelvények azok, amelyekben az A szint 25 cm-nél vékonyabb, mélyek azok, amelyekben az A szint 25 cm-nél vastagabb.

Változataik. Az elhatároláskor a sófelhalmozódás mélységét és mértékét, a karbonátos szint mélységét, valamint a talajjavítás módját vesszük alapul. A vízben oldható sók mennyisége alapján gyengén szoloncsákosnak nevezzük azokat a változatokat, amelyek szelvényében a felső 40 cm-ben a sók mennyisége nem éri el a 0,4%-ot, azokban a ritka esetekben pedig, amelyekben a sófelhalmozódás ebben a felső 40 cm-ben meghaladja a 0,4%-ot, erősen szoloncsákos változatról beszélünk. Meg kell jegyeznünk, hogy a vízben oldható sók határértékeinek megállapításakor a gipsztartalmat nem vesszük tekintetbe, tehát ezt levonjuk a vízben oldható sók összegéből. A sók minősége szerint ugyanúgy, mint a réti szolonyec talajoknál, három változatot különítünk el: karbonát-szulfátost, karbonát-hidrogén-karbonátost és karbonát-kloridost.

A talajjavítás alapján megkülönböztetünk meszezett, sárga földdel terített és esetleg gipszezett változatokat.

Másodlagos elszikesedett talajok

Jellemzőjük, hogy az eredeti talajtípus – csernozjom, réti vagy öntéstalaj – morfológiai bélyegei mellett a szikes talajokra jellemző vízben oldható sók és a kicserélhető nátrium is megtalálható bennük. Keletkezésükben az emberi beavatkozás döntő szerepet játszik. Általában helytelenül tervezett öntözőrendszerek, hibás öntözés következtében alakulnak ki, ott, ahol a talajvíz szintje megemelkedik, vagy a területre nátriumsókat tartalmazó öntöző- vagy csurgalékvíz jut. E káros hatások következtében az eredeti talajtípus elszikesedik, de a kialakulása során fölvett bélyegei még megmaradnak.

Mind víz-, mind tápanyag-gazdálkodásuk az eredeti, elsődleges talajtípus jellemző vonásait tükrözi, de lényegesen kedvezőtlenebb formában. A szikesedés előrehaladásának mértéke szerint romlik a víznyelő és víztartó képességük. Ugyanígy változik nitrogénszolgáltató képességük is, amelyet a foszfátok megkötődésének növekvő mértéke kísér.

Altípusok. Az elkülönítés során elsősorban azt vesszük tekintetbe, hogy milyen típusból keletkezett a talaj, és ennek alapján másodlagosan elszikesedett csernozjomról vagy réti talajról beszélünk.

Változataik. A vízben oldható sók alapján, valamint a karbonáttartalom szerint csoportosítjuk őket. A szoloncsákosodás mértéke szerint itt is szoloncsákos és nem szoloncsákos szelvényeket jelölünk meg, a réti szolonyeceknél ismertetett határértékek szerint. A sók minősége alapján karbonát-szulfátos, karbonát-hidrogén-karbonátos, valamint karbonát-kloridos változatokat ismerünk. Ezek elhatárolásának határértékeit az előző típusoknál már megadtuk. A karbonáttartalom alapján elkülönített két változat – a felszínhez közel karbonátos és a mélyben karbonátos – elválasztásának alapja itt is a szénsavas mész megjelenésének a helye. Sósavas lecseppentés esetén az előbbinél a B szintben, az utóbbinál pedig a C szintben pezseg a talaj.