Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

Réti talajok

Réti talajok

A réti talajok főtípusába azokat a talajokat soroljuk, amelyek keletkezésében az időszakos túlnedvesedés játszott nagy szerepet. Ez lehet az időszakos felületi vízborítás vagy a közeli talajvíz következménye. A vízhatásra beálló levegőtlenség jellegzetes szervesanyag-képződést és az ásványi részek redukcióját váltja ki. A következőkben az egyes folyamatokat ismertetjük.

Humuszosodás. A réti talajoknál a humuszanyag mindíg fekete. Ez a jellegzetes szín abból származik, hogy a humuszanyag nagyrészt levegőtlen viszonyok közt képződött és vassal kapcsolódott. A humuszos szint vastagsága változó, alsó határuk mindíg viszonylag éles. A szerves anyag mennyisége általában nagyobb, mint a környező területek talajaiban, de kevesebb, mint sötét színéből következne.

A huzamosabb vízborítás nagyobb szervesanyag-felhalmozódáshoz, láposodáshoz vezet. Előfeltétele, hogy az év egy részében a talaj teljesen vízzel telített legyen. Következménye a feketés humusz, amely tapadós és nehezen művelhető felszínt képez.

Kilúgozás. Két oka van. Az egyik, hogy a réti talajok általában a terep mélyebb részeiben fordulnak elő, ahová a környező területeken keletkezett felületi lefolyás irányul, vagyis a réti talajokra több víz jut, mint azokra a területekre, amelyek csak a csapadékvíz hatása alatt állnak. A másik, hogy a réti talajok képződésekor sok esetben a talajvíz olyan közel van a felszínhez, hogy a kapilláris zóna felső határa eléri a feltalajt. Mindkét eset a kilúgozásnak kedvez, mert míg az első esetben a több víz lefelé mozgatja az oldható sókat, a második esetben a talajvízből kapillárisan felemelkedő oldatok állandó kapcsolatban maradnak forrásukkal, a talajvízzel, és az esetleg betöményedő talajoldatok diffúzió útján ismét felhígulnak, a sók a talajvízbe jutnak. Így a talajban nem következhet be sófelhalmozódás. A felső szintek kilúgozása a gyakori. Mivel azonban a kilúgozódás csak mérsékelt, a szénsavas meszet tartalmazó kőzeten kialakuló réti talajok nem vesztik el teljes karbonáttartalmukat, és sok esetben már a felszínen pezsegnek.

Vasmozgás. A huzamosabb túlnedvesedés okozta levegőtlenség következménye. A vegyértékváltás hatására a mélyebb szintekben a kétértékű vasvegyületek az uralkodók, ezért kékes, zöldes, ún. glejrétegek képződnek. Ezek a gyökerek számára mérgezőek. A felettük levő szintekben, ahol az alacsonyabb vegyértékű vegyületek időközönként oxidálódhatnak, rozsdafoltokat és más vaskiválásokat találunk. A vegyértékváltás azonban nemcsak a vasat érinti, hanem a mangánt is, ezért a két elemet a kiválásokban rendszerint együtt találjuk. A vasmozgásnak előfeltétele a víztelítettség, valamint az anaerob baktériumok tevékenységének alapja, a szerves anyag. Következménye a glejesedés és a rozsdásodás, valamint a tömör és a porló vaskiválások.

Sófelhalmozódás. Az A szintben ugyanolyan feltételek között játszódik le, mint a szikes talajokban, csak itt enyhébb formában és csak a szoloncsákos réti talajokban jelenik meg. Jellegzetessége, hogy itt inkább a szulfátok felhalmozódása a gyakori.

Sófelhalmozódás a B szintben a szolonyeces réti talajok típusában fordul elő. Itt a gyengén oszlopos, tömöttebb szintben ugyancsak gyakori a szulfátok, elsősorban a gipsz megjelenése. Mindezek a sófelhalmozódási formák sokkal gyengébbek, mint a szikes talajokban, e talajok termékenységére azonban még így is csökkentő hatással vannak.

Kicserélhetőnátrium-tartalom. Megnövekedése a szoloncsákos és a szolonyeces réti talajokban egyaránt megfigyelhető, de az adszorbeált nátrium mennyisége nem éri el a szikesekre jellemző határértékeket. Káros, a talajok vízgazdálkodását rontó hatása azonban így is megmutatkozik.

A kicserélhetőnátrium-tartalom megnövekedését a réti talajok esetében rendszerint követi vagy megelőzi a kicserélhető magnéziumionok szaporodása, és értékük sok esetben meghaladja a 30 S%-ot. Bár hatásuk a talajok fizikai tulajdonságaira kevésbé kedvezőtlen, mint a kicserélhető nátriumé, mégis számolni kell a jelenlétükkel a talajtulajdonságok kialakulásakor.

A réti talajok tulajdonságait a tapadós humuszanyagokkal, a nehéz művelhetőséggel, a foszfor erős megkötődésével, valamint a nitrogén tavaszi nehéz feltáródásával jellemezhetjük. A réti talajokon a termés különösen nedves években csekély, száraz években viszont jó. Agyagásványaik általában montmorillonit típusúak, de sok az amorf kovasav és az alumínium-oxidhidrát is. Az ásványi összetétel – különösen az agyagos részben – a szelvényen belül alig változik.

A réti talajok főtípusán belül a továbbiakban jellemzett típusokat különböztetjük meg.

Szoloncsákos réti talajok

E típust a rétitalaj-képződés és az ezt kísérő sófelhalmozódás jellemzi. Morfológiai képe a réti talajok általános képével egyezik, tehát a fekete, humuszos A szint alatt a hasábos szerkezetű, ugyancsak feketés B szintet találjuk.

Az egész szelvényben észlelhetők a vasmozgás jelei vasborsók, rozsdás, glejes foltok, vaserek alakjában. Ehhez a képhez társul a vízben oldható sók felhalmozódásának jelensége, amely azonban a B szint alatt – legfeljebb annak alsó határát érintve – jelentkezik. A karbonáttartalom a szelvényben különböző eloszlású, mert ugyanúgy előfordulnak végig karbonátos, mint kilúgozott szelvények.

Vízgazdálkodásuk szélsőséges. A kora tavaszi és őszi időszakban általában túl nedvesek; a nyári szárazság idején kevés vizet juttatnak a növényeknek, egyrészt erősen repedező és száradó feltalajuk, másrészt a mélyebb szintekben fellépő sófelhalmozódás miatt.

Tápanyag-gazdálkodásuk ugyancsak szélsőséges, mert a levegőtlen, túl nedves talajszintekben a nitrogénvegyületek lassan táródnak fel, vagyis a növényeknek szükséges, könnyen felvehető nitrogénvegyületek termelése még nagyobb szervesanyag-tartalom esetében is kismértékű. A foszfátok mozgékonyságát és ennek következtében felvehetőségét a mozgékony vasvegyületek csökkentik. Ugyancsak kedvezőtlenül hat a réti talajokra általánosan jellemző amorf kolloidok tápanyagmegkötése, így a vasvegyületek és az adszorbeált formában megkötött foszfát- és káliumionok a növények tápanyagellátását csak közepes mértékben biztosítják, annak ellenére, hogy nagy a talajok tápanyagtőkéje. Az agyagásványok nagy része a káliumot a rácsban megköti, ezért a káliumellátásban zavarok lépnek fel.

Altípusok. A sófelhalmozódás jellege alapján teszünk köztük különbséget. A szulfátos szoloncsákos réti talajokban a vízben oldható sók nagy része szulfát, ezen belül gipsz. A másik altípusban, a szódás szoloncsákos réti talajokban a vízben oldható sók között jelentős mennyiségű a szóda, ami a sós szintekben erősen lúgos kémhatást okoz.

Változataik. Az elhatárolás alapja a humuszos réteg szervesanyag-tartalma és vastagsága, a karbonátok jelenléte és eloszlása, a sófelhalmozódás, a glejesedés, valamint a talajvíz mélysége.

A humusztartalom alapján megkülönböztetett változatban nem alkalmazhatunk minden fizikai talajféleségnél azonos határértékeket, mert más a szervesanyag-tartalom hatása a homokos, és más az agyagos talajon. A humuszszegény változatokhoz sorolt talajokban a szervesanyag-tartalom homoktalajon 1,5%-nál, kötöttebb talajon 2%-nál kisebb értéket mutat. Humuszgazdagnak az említett határértékeknél nagyobb szervesanyag-tartalmú talajokat nevezzük. A humuszréteg (A+B szint) vastagsága szerint sekély (40 cm), közepes (40–80 cm) és mély (80 cm) humuszrétegű változatokat határolunk el. A sófelhalmozódás szerint megkülönböztetünk gyengén, közepesen és erősen sós változatokat, amelyekben a vízben oldható sók mennyisége 0,15%-nál kevesebb, 0,15–0,4% közötti, ill. 0,4%-nál nagyobb. A glejesedés erőssége alapján megkülönböztetünk gyengén, közepesen és erősen glejes változatokat. A gyengén glejes változatnál a glejesedés jele – a szürke, kékesszürke szín – csak kisebb foltokban lép fel; a közepesen glejes változatban a glejesedéstől tarka felületek már 20–30%-a szürke, az erősen glejes változatban pedig a felület 50%-nál nagyobb része, ill. a teljes réteg kékesszürke. A glejesedés szelvényben való megjelenése alapján megkülönböztethetünk felszínen glejes (0–20 cm mélyen), a felszínhez közel glejes (20–50 cm mélyen) és mélyen glejes (50 cm mélyen) változatokat.

A talajvíz mélysége alapján magas, közepes és mély talajvízállású változatokról beszélünk. Magas a talajvízállás, ha a talajvíz 50 cm-nél közelebb van a felszínhez – ezen az évi ingadozás legmagasabb szintjét értve –, közepes, ha 50–100 cm-re van tőle, és mély, ha 1 m-nél mélyebben van.

Szolonyeces réti talajok

E típusban a réti talajképző folyamatokhoz kismértékű szikesedés társul, amit a kicserélhetőnátrium-értékek jeleznek. Morfológiailag a talajok szelvénye réti karakterű, és az általános képtől csak tömöttebb, hasábos B szintjük által térnek el, ami egyben a kicserélhetőnátrium-tartalom megjelenésének a helye is.

E talajtípust a réti szolonyec típustól és a réti talajoktól elsősorban a kicserélhetőnátrium-tartalom alapján határoljuk el. A réti talajokban a kicserélhetőnátrium-tartalom, az S-érték %-okban kifejezett mennyisége 5% alatt marad, a réti szolonyecekben viszont ez az érték 25 %-nál nagyobb. Ennél a talajtípusnál azonban bizonyos átfedés is van, mert a szolonyeces réti talajok egyes esetekben 15% kicserélhető nátriumot is tartalmazhatnak a mélyebb szintekben, de ezekben a szelvényekben a morfológiai bélyegek még nem érik el a szikes talajokban megkövetelt kifejlődést. A szolonyeces, oszlopos szint kialakulása gyengébb, és kisebb mértékű a szelvény kilúgozási és felhalmozódási szintjeinek agyagtartalma közötti különbség is.

A szolonyeces réti talajt tehát barnásfekete vagy fekete A szint jellemzi, ehhez rövid átmenettel csatlakozik a B szint, amelynek szerkezete hasábos vagy gyengén oszlopos. Ugyanitt jelentkezik a kicserélhető nátrium mennyiségének növekedése (5–15 S%). A kicserélhetőnátrium-tartalom előfutáraként nagyobb mennyiségű kicserélhető magnézium is kimutatható, amelynek mennyisége sok esetben meghaladja a 30 S%-ot.

E talajtípus vízgazdálkodása kedvezőtlen. A felhalmozódási szint nátriumtartalma és tömődöttsége miatt kevés a hasznos víz mennyisége. A kedvező vízgazdálkodású A szint vastagsága nem elegendő ahhoz, hogy a növényeket a szárazabb időszakokon károsodás nélkül átsegítse. Tápanyag-gazdálkodásukra – mint a réti talajokra általában – a nagy tápanyagtőke, de a kis hasznosítható tápanyagkészlet jellemző. Ebben a típusban is számolni kell a foszfát- és a káliumionok megkötésével, valamint a mozgékony vasvegyületek és az amorf kolloidok hatásával.

Talajjavítással a szelvényeknek mind vízgazdálkodása, mind tápanyag-gazdálkodása javítható. A talajjavítási módok között a meszezés és a sárgaföld-terítés eredményes. Mindkét eljárást nagy területen alkalmazzák hazánkban e talajokon.

Altípusok. A szolonyecesedés mértéke alapján két csoportot különíthetünk el; a szolonyeces altípus szelvényeiben a B szintben a kicserélhetőnátrium-tartalom nem haladja meg az S-érték 15%-át, míg az erősen szolonyeces altípusban a kicserélhető nátrium mennyisége nagyobb.

Változataik. Az elkülönítés alapja a humusztartalom és a humuszréteg vastagsága, a karbonátok jelenléte és eloszlása, a sófelhalmozódás, a glejesedés, valamint a talajvíz mélysége. Mindezeknek a határértékei azonosak a szoloncsákos réti talajoknál leírtakkal. További változataik a javítás (meszezés, altalajterítés) jellege szerint különíthetők el.

Réti talaj (típusos réti talaj)

A réti talaj vagy másképpen a típusos réti talaj szelvényeiben csak a réti talaj képződési folyamatára általánosan jellemző folyamatok és az ezek hatására kialakult bélyegek találhatók meg. A túl sok nedvesség és a levegőtlen viszonyok hatására képződött szerves anyagok a talaj humuszos szintjét szürkésfeketére, feketére színezik. A humuszos réteg felbontható egyenletesen humuszos A szintre és fokozatosan csökkenő szervesanyag-tartalmú B szintre. Ez utóbbi azonban sokkal rövidebb, mint a csernozjomok B szintje (12.19. ábra).

12.19. ábra - Az agyagos réti talaj szelvénye és vizsgálati adatai; a) szelvény morfológiai képe, b) szemcseösszetétel (mm-ben), c) a talaj teljes elemzése (sz.a. %-ban), d) az agyagos rész teljes elemzése (sz.a. %-ban), e) a kicserélhető kationok (cmol./kg talaj), f) az alapvizsgálatok adatai az y1, KA és CaCO3 jelölések az érték tizedrészét mutatják

kepek/12-19-abra.png


Az A szint szerkezete szemcsés, sokszögű, átmenete a B szint felé fokozatos, és a B szint felé haladva mindinkább hasábos. A szerkezeti elemek az agyagos talajoknál vagy az agyagos vályogtalajoknál fényesen csillogóak, szurokfényűek. A mélyebb rétegekben, a B szintben vasborsók, rozsdafoltok, glej mutathatók ki. Ha a talajképző kőzet karbonátokat tartalmaz, mészgöbecsek, szélsőséges esetben mészkőpadok keletkeznek, azonban e mészkonkréciók elhelyezkedése ebben a talajtípusban egy vízszintesen fekvő réteghez kötött, mint általában a réti talajokban. A mészkiválások alakja sem legömbölyödött, hanem elágazó. A szelvények kémhatása igen változó, aszerint, hogy milyen talajképző kőzeten alakultak ki. Vannak olyan réti talajok, amelyek már a feltalajuktól kezdve karbonátosak, de lehetnek olyanok is, amelyekben az A szint – esetleg a B szint egy része is – karbonátmentes. Ilyenkor a felső szintek kémhatása gyengén savanyú, azonban savanyúsági értékei nagyok. A kicserélhető kationok között a kalcium mellett gyakori a magnézium irányító szerepe is. Általában azt mondhatjuk, hogy ha az S-érték 30%-a magnézium, a talaj fizikai tulajdonságain már bizonyos mértékű romlás tapasztalható, ami az adszorbeált magnézium káros hatásának következménye.

Az agyagos réti talajok, amelyek agyagásványai között a szmektitek az uralkodók (12.20. ábra), erősen repedezők. A méternyi mélységbe lenyúló repedésekbe – melyek szélessége a felszínen elérheti az 5 cm-t – bepereg a kiszáradt szántott réteg anyaga. Amikor a talaj újra benedvesedik, az esők és a záporok vize a repedéseken a mélybe jut, a behullott aggregátumokat megduzzasztja. A keletkező oldalirányú nyomásnak a talaj csak fölfelé tud engedni, ezért e két hatás eredőjeként 30–60%-ot bezáró szög alatt csúszási tükrök keletkeznek a repedéseknél mélyebben fekvő és mozdulatlan altalaj, valamint a duzzadás hatására elmozduló, fölötte fekvő talajrétegek között.

12.20. ábra - A típusos réti talaj teljes anyagának és agyagos részének ásványi összetétele

kepek/12-20-abra.png


E talajtípus vízgazdálkodása az egyes évek tavaszi, túlságosan nedves időszakától eltekintve kedvezőnek mondható. A túl nedves állapot elmúltával a talajszelvény általában elegendő nedvességet nyújt a rajta élő növényzetnek ahhoz, hogy átvészelje a szárazabb időszakokat. Tápanyag-gazdálkodásuk közepes, mert a növények számára fölvehető nitrogén mennyisége tavasszal kevés, és a tápanyagok között a foszfát- és a káliumionok megkötését számításba kell venni. A meszezés javít a talajoknak mind a szerkezeti állapotán – így a vízgazdálkodásán –, mind a tápanyag-gazdálkodásán, de természetesen csak akkor, ha a talajszelvény felső rétegei karbonátmentesek.

Altípusok. Karbonátos és nem karbonátos altípust különböztetünk meg, a karbonáttartalom alapján. Ezekben a vízben oldható sók 150 cm mélységig 0,15%-nál nem érnek el nagyobb értéket. A harmadik altípust, a mélyben sós réti talajokat az jellemzi, hogy a B szint alsó felében vagy a C szint felszínhez 150 cm-nél közelebb eső részében 0,15%-nál több vízben oldható só mutatható ki. A negyedik altípusban, a mélyben szolonyeces réti talajban 150 cm-nél nem mélyebben, de már a C szintben 5–15 S% kicserélhető nátrium mutatható ki.

Változataik. Meghatározásuk a feltalaj savanyúsága, ill. karbonáttartalma, a humuszréteg vastagsága és szervesanyag-tartalma, a glejesedés mértéke és mélysége, a talajjavítás és a talajvízszint alapján történik. A humusztartalomnak és a humuszréteg vastagságának határértékei azonosak a szoloncsákos réti, valamint a szolonyeces réti típusoknál megjelöltekkel, ugyanúgy, mint a glejesedés vagy a talajvíz mélységének határértékei. A savanyúság és a karbonáttartalom alapján vannak a felszínen karbonátos változatok, amelyek savas lecseppentésre már a felszínen pezsegnek; a felszínhez közel karbonátosak, amelyekben 20–40 cm mélyen mutatható ki a szénsavas mész, és a mélyebben karbonátosak, amelyekben 40 cm alatt pezseg a szelvény. Gyengén savanyú szelvények, amelyekben a feltalaj hidrolitos savanyúsága 8 y1-érték alatt van. Savanyúak azok, amelyek feltalaja 8-nál nagyobb hidrolitos savanyúság-értéket mutat.

Külön kell foglalkoznunk a hosszú idő óta művelt réti talajok változataival, közöttük is elsősorban a sztyeppesedett változattal. A sztyeppesedés a felszínen, azokban a talajszelvényekben következik be, amelyekben a talajvízszint az utóbbi időben mélyebbre süllyedt. Hatására a felszín képe a csernozjomokéhoz közeledik. Ezeket a talajokat sztyeppesedő réti talaj néven külön változatban foglaljuk össze. Előfordulhat a réti talajok szelvényében eltemetett talajszint. Ennek alapján elkülönítünk felszínhez közeli eltemetett talajréteget, ha az eltemetett humuszos talajréteg 50 cm-nél közelebb van a felszínhez, középmélyen eltemetettet, ha 50–100, és mélyen eltemetettet, ha 100–150 cm mélyen van.

Öntés réti talajok

E típusban mind a réti folyamat, mind a talajok öntésjellegének nyomai fellelhetők. A réti talajokra jellemző humuszképződés, valamint az öntésterületek hordalékanyagának rétegzettsége és kialakulatlansága egymás mellett jelenik meg. A szelvények humuszos szintje jól kivehető, általában 30–40 cm vastag és 2–3% szerves anyagot tartalmaz, tehát elmarad a többi réti talajtípusétól.

Ugyanúgy kevésbé kialakult az öntés réti talajok szerkezete is, legtöbbször csak gyengén szemcsés. Hiányoznak az erőteljes dinamikát mutató, nagyméretű (2–3 mm-nél nagyobb) vasborsók és mészgöbecsek is. A talajképző kőzetül szolgáló öntés rétegzettsége azonban fennmaradt, a homokos, az iszapos és az agyagos rétegek az üledékképződés változó viszonyait követik. A vasmozgás és a kalciumdinamika kismértékű, ezért a talajszelvényben csak apró rozsdafoltok, mészerek fordulnak elő. Kémhatásukat és savanyúsági viszonyaikat elsősorban az öntés jellege szabja meg, éppúgy, mint a kicserélhető kationok eloszlását és az agyagtartalom változását.

Területük az ártér magasabban fekvő részeire terjed ki, amely az állandó vagy az időszakos vízborítástól mentesülve lehetőséget ad a folyamatos talajképződésre. A megtelepedő állandó növénytakaró alatt elsősorban a humuszosodás indul meg, mégpedig olyan feltételek mellett, amelyek a réti talajok képződését meghatározzák.

Vízgazdálkodásuk általában kedvező, és ha a talajvíz nincs túl közel a felszínhez, a tavaszi túl nedves időszak sem tart sokáig. A nyári időszakot a talajvíz a növények számára hasznosan befolyásolja.

Tápanyag-ellátottságuk kedvező, de a kisebb szervesanyag-tartalom és a talajok lassú tavaszi felmelegedése következtében a nitrogénfeltáródás, valamint nitrogénszolgáltató képességük gyenge. Agyagosabb változatokon káliummegkötés léphet fel.

Altípusok. A szelvény felső szintjeinek karbonáttartalma alapján karbonátos és nem karbonátos altípusokat különböztetünk meg.

Változataik. A humuszréteg vastagsága és szervesanyag-tartalma alapján ugyanazokat a változatokat különböztetjük meg, mint az előbb felsorolt réti talajoknál, és ugyanazok a határértékek érvényesek a karbonátok eloszlása, a glejesedés és a talajvíz mélysége, valamint az eltemetett talajréteg alapján elkülönített változatokra is.

Lápos réti talajok

Képződésükben mind a láposodási, mind a rétiesedési folyamat szerephez jutott. E két képződési folyamat közös vonása, hogy feltétele az időszakosan, ill. állandóan túl bő nedvesség. Mivel e két folyamat nem választható el élesen egymástól, a természetben is gyakori az ilyen átmeneti talajtípusok megjelenése, amelyeken két folyamat jelei egymás mellett találhatók.

A lápos réti talajok szelvényében a feltalaj szervesanyag-tartalma alapján kimutatható a lápos folyamat lejátszódása. Éppen ezért a réti talajoktól humusztartalmuk alapján határolhatók el. Ezen az alapon különítjük el őket a láptalajok főtípusától is, itt azonban különbséget teszünk aszerint, hogy milyen fizikai talajféleséghez tartozó üledéken játszódott le a réti, ill. a lápos folyamat, és a határértékeket ennek alapján kell módosítani. Homoktalajoknál általában a 4–10% szerves anyagot tartalmazó, víz hatása alatt álló talajképződményeket soroljuk a lápos réti talajok közé, vályog- vagy agyagtalajoknál pedig a 7–20%-ot tartalmazókat. Tájékoztathat a típusról a szerkezet is, mert a lápos réti talajok felső szintjeinek szerkezete lazább, morzsalékosabb, mint a réti talajoké. E szelvények morfológiai képe a fekete humuszos szinttel jellemezhető, amelynek átmenete a mélység felé éles, és az átmenet helyén már rendszerint megtaláljuk a glejesedés, rozsdásodás nyomait.

E talajtípus vízgazdálkodására a túlzott nedvesség jellemző; ennek hatása alatt ala-kult tápanyag-gazdálkodása is. A szervesanyagban kötött nitrogén nehezen válik a növények számára felvehetővé, és a foszfortartalom nagy része is nehezen oldható formában van.

Altípusok. Altípusai típusos, szoloncsákos és szolonyeces lápos réti talajok. Ezeket a réti főtípus hasonló elnevezésű típusainak kritériumai alapján határoljuk el.

Változataik. Az elhatárolás alapja a humuszosodás mértéke, a karbonáttartalom, a glejesedés, a talajvíz mélysége, valamint a művelési állapot. A humuszréteg alapján történő elhatárolás során ugyanazok a határértékek érvényesek, mint a többi réti talajnál, a szervesanyag-tartalom szerint azonban az ásványi rész szemcseösszetételétől függően más más határértékeket használunk. Homokos talajképző kőzet esetében gyengén humuszosnak nevezzük azokat a szelvényeket, amelyeknek humuszrétege 4%-nál kevesebb humuszt tartalmaz, agyagosabb talaj esetében azokat, amelyeknél ez a határ 7%. Közepesen humuszosnak nevezzük homokos talajoknál a 4–6% szerves anyagot, kötöttebb talajféleségnél a 7–10% humuszt, humuszgazdagnak homokos talajoknál a 6–10%, ill. kötött talajféleségnél a 10–20% szerves anyagot tartalmazó változatokat. A többi változat elhatárolásának alapjául szolgáló határérték megegyezik a réti talajtípusoknál leírtakkal.

Csernozjom-réti talajok

Azokon a réti területeken képződnek, melyek hosszabb ideje mentesek mind a felszíni víz, mind a talajvíz hatásától. Szerves anyaguk csernozjom jellegű, és a réti hatásra csak a mélyebb szintek rozsdafoltjai, valamint a mészfelhalmozódás réti jellege utal.

Vízgazdálkodásuk jobb, mint a réti talajoké, tápanyag-gazdálkodásuk is a csernozjoméhoz hasonló.

Altípusok. Két altípusuk a karbonátos és a nem karbonátos csernozjom-réti talaj. Az utóbbiban sem az A, sem a B szint nem tartalmaz szénsavas meszet. A mélyben sós, a mélyben szolonyeces, valamint a szolonyeces altípusokat ugyanazok a határértékek jellemzik, mint a többi réti talajét.

Változataik. Más réti típusokhoz hasonlóan a humuszréteg, a karbonáttartalom, illetve a savanyúság és a szikesség az elkülönítés alapja.