Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

14. fejezet - Talajjavítás

14. fejezet - Talajjavítás

Talajjavításnak (meliorációnak) tekintjük az olyan kémiai, biológiai, fizikai vagy vízszabályozási beavatkozásokat, amelyeket a szokásos agrotechnikai műveleteken túlmenően, a termékenység fokozása érdekében végzünk, s amelyek a talaj egyes tulajdonságait tartósan és lényegesen megváltoztatják.

A talajjavítás célja a termékenységet kedvezőtlenül befolyásoló (fizikai és/vagy kémiai) tulajdonságok megváltoztatása, ill. a káros folyamatok szerepének csökkentése. A talaj termékenységét gátló legfontosabb tényezők:

  • a savanyú kémhatás,

  • a szikesség,

  • atúlzottan nagy agyagtartalom,

  • az erős vízhatás (láposodás vagy mocsarasodás),

  • a nagy homoktartalom, ill. a velejáró kolloidszegénység,

  • a felszínhez közeli összefüggő, tömör képződmény (nem mállott tömör kőzet, mészkőpad, vaskőfok), valamint

  • a talajpusztulás.

Bizonyos mértéken túl, bármelyik tényező előtérbe jutása maga után vonja a talaj biológiai állapotának, víz- és tápanyag-gazdálkodásának – végsősoron a termékenységének – jelentős romlását. A kedvezőtlen adottságok és tulajdonságok területi megoszlását a 14.1. ábra mutatja.

14.1. ábra - A talaj termékenységét gátló tényezők területi eloszlása Magyarországon (SZABOLCS és VÁRALLAY szerint) 1. nagy homoktartalom, 2. savanyú kémhatás, 3. szikesedés, 4. szikesedés a talaj mélyebb rétegeiben, 5. nagy agyagtartalom, 6. láposodás, 7. erózió, 8. felszínközeli tömör kőzet

kepek/14-1-abra.png


Szélsőséges esetekben nemcsak egy, hanem egyidejűleg több kedvezőtlen sajátság is megtalálható (pl. a savanyú kémhatás – nagy agyagtartalom – túlnedvesedés vagy szikesség – nagy agyagtartalom – vízhatás), amikor rendkívül gyenge termékenységű talajok alakulnak ki. Ezek hatékony javításához különböző eljárások komplex alkalmazása szükséges.

A káros tulajdonságok elsősorban a talaj genetikai adottságainak, kialakulásának és fejlődésének következményei (pl. az eleve szikes és a savanyú, az erősen agyagos talajok vagy a savanyú szerkezetnélküli homoktalajok), jelentős területeken tapasztalható azonban antropogén hatásokra fellépő degradáció is (másodlagos szikesedés, savanyodás, fokozott talajpusztulás, talajszennyeződés).

Talajjavítási módszerek

A talajok javításához különböző fizikai (más szóhasználattal: mechanikai), kémiai és biológiai módszereket lehet alkalmazni.

Fizikai talajjavítási módszerek

1. Altalajlazítás (vagy mélylazítás): a tömődött, vizet záró réteg fellazítása forgatás nélkül.

2. Talajcsövezés (vagy drénezés): a talajra került és a talajban felhalmozódó vízfelesleg elvezetése, a mélyebb rétegekben létesített elszívórendszer (drénhálózat) segítségével.

3. Lecsapolás. A káros víztöbblet eltávolítása megfelelő felszíni csatornarendszerrel.

4. Mélyforgatás. Célja a kedvezőtlen fizikai tulajdonságú, felszínhez közeli, tömör réteg feltörése és összekeverése a kedvezőbb fizikai állapotú rétegekkel. Ezáltal a talaj levegősebbé válik, vízgazdálkodása javul. Nem használható olyan területen, ahol a mélyforgatással szikes, köves, kavicsos vagy glejes szint kerülne a felszínre. (Elsősorban tömődött homoktalajoknál alkalmazzák).

5. Homokrónázás (planírozás). A hullámos felszínű homokterületeken a buckák szélárnyék felőli oldala rendszerint olyan meredek, hogy akadályozza a talajművelést. A felszínt a homokbuckák anyagának mélyedésekbe történő hordásával igyekeznek kiegyenlítetté tenni.

6. Az Egerszegi-féle réteges homokjavítás (vagy altalaj-trágyázás). A homoktalajok rossz víz- és tápanyag-gazdálkodásának kedvezőbbé tétele, 40 és 60 cm mélységben kialakított (1–3 cm vastag) összefüggő trágyaréteg talajba vitelével. (Ehhez kb. 80–100 t/ha szerves trágya vagy komposzt szükséges). Istállótrágya helyett bentonitos tőzeg, zeolittal és tőzeggel kevert híg trágya stb. is felhasználható.

Kémiai talajjavítás

A kémiai talajjavítás fogalomkörébe tartoznak a talaj kedvezőtlen kémiai tulajdonságainak megszüntetésére, jobbá tételére irányuló eljárások.

1. Meszezés. A nagymértékű savanyúság és telítetlenség megszüntetése vagy csökkentése, illetve a kolloidok Ca-telítettségének biztosítása céljából CaCO3-tartalmú anyagokat (mészkőport, lápi meszet, cukorgyári mésziszapot stb.) juttatnak a talajba. A javításhoz mintegy 5–20 t/ha hatóanyag szükséges.

2. Meszes altalajterítés (digózás). Kalciumkarbonát-tartalmú altalajt (löszt) terítenek a savanyú talajra, majd azt bemunkálják a szántott rétegbe. A módszer nálunk Tessedik Sámuel munkássága nyomán terjedt el. A javításra használt altalaj kevés vízoldható sót (< 0,2%-ot) és minimum 5% CaCO3-ot tartalmazzon. Egyes szikes talajok javítására előnyösebben használhatók azok a talajok, amelyekben – amellett hogy a fenti követelményeknek eleget tesznek – néhány % gipsz is található. A felhasznált anyagmennyiség általában 200–500 m3/ha között változik. Ez a nagy tömegű anyag mintegy 5–7 cm ráhordást jelent.

3. Gipszezés (gipszes talajjavítás). A gipsztartalmú anyagokat lúgos kémhatású szikes talajok kémiai javítására lehet használni. Lúgos közegben (ha a pH > 7,5) ugyanis a CaCO3 gyakorlatilag nem oldódik, a gipszből (CaSO4 ∙ 2H2O) viszont, a kémhatástól többé-kevésbé függetlenül, jelentős mennyiségű Ca2+ kerül a talajoldatba (14.2. ábra).

14.2. ábra - A kalcium-karbonát (CaCO3) és a gipsz (CaSO4 ∙ 2 H2O) oldhatósága 20 °C-on,különböző pH-jú oldatokban

kepek/14-2-abra.png


4. Kombinált eljárások. A meszezést vagy a digózást gipszezéssel (ill. savanyú kémhatású feltalaj talajra vitelével) együtt alkalmazzák azért, hogy a mérsékelten lúgos feltalajú szikeseken a CaCO3 oldódása és a talaj javulása biztosított legyen.

5. Lignitporos javítás. A lignitport a Duna–Tisza közi (sós szikes szoloncsák) gyepterületek javítására Herke Sándor használta 60–350 t/ha mennyiségben.

Biológiai talajjavítás

Biológiai talajjavításnak minősítjük mindazokat a beavatkozásokat, amelyek a célszerűen kiválasztott növények termesztésével is elősegítik a talaj javulását. Ilyen módszer pl. a homokterületek zöldtrágyázása, vagy amikor egyes növények (somkóró, napraforgó, lucerna) erős gyökérzetének lazító hatása javítja a kötött talaj víz- és levegőgazdálkodását. A gyökérzet áttöri, lazítja a tömődött rétegeket, s a későbbi vetemények számára viszonylag kedvező körülményeket teremt.