Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

18. fejezet - A tájak talajviszonyai

18. fejezet - A tájak talajviszonyai

A Kárpát-medence, ezen belül Magyarország természeti viszonyainak mozaikossága szükségessé teszi, hogy a mezőgazdasági termelés alkalmazkodjék a változatos feltételekhez. A kis távolságokon belül lényegesen változó földtani, domborzati, éghajlati, biogeográfiai, hidrológiai és talajtani feltételek, valamint az ezek kombinációjából létrejött természeti környezet a mezőgazdasági termelés – beleértve az erdészetet is –, egészen különleges alkalmazkodóképességét követeli meg. Ehhez járul még a Kárpát-medence népességének időben és térben megmutatkozó sokrétűsége, az itt megtelepedett népcsoportok népessége, kialakult hagyományai és tapasztalatai, valamint a gazdasági viszonyok térbeli különbözősége. Ebből következik, hogy az ország viszonylag kis területén belül szükségszerűen kialakult az egymástól eltérő területek megkülönböztetése, ezek külön névvel való felruházása, majd ezt követően a területi egységek azonosságának, valamint különbözőségének feltárása, elemzése és értékelése. Ezeket a területi egységeket nevezzük tájaknak. A tájak fontosságának bemutatására Kreybig Lajos sorait idézzük: „Tudjuk, hogy a növénytermesztés sikerének alapvető feltétele, hogy minden tevékenységünket a természeti adottságok, tehát a talajviszonyok és az éghajlat, illetőleg szűkebb értelemben véve az időjárás, a növények és a hasznos talajban élők igényei szerint szervezzük és végezzük. Át kell tehát térnünk a tájtermesztésre, vagyis arra, hogy minden tájon az odavaló növényeket és úgy termesszük, amint azt a táj természeti adottságai és a növények, valamint a hasznos talajban élők igényei megkövetelik.”

Az ország területének természetföldrajzi felosztását különböző részletességgel végezhetjük el, aszerint, hogy milyen feladat és milyen cél érdekében történik a feldolgozás. A nagy táj, középtáj és kis táj részletességből a továbbiakban a középtáj kategóriát használjuk, mint tárgyalási alapot és az egyszerűség kedvéért csak tájként említjük. Ennek értelmében készítettük a 18.1. ábrát, valamint a 18.1. táblázatot a tájak területének és megnevezésének bemutatása céljából. A tájak talajviszonyait ennek a beosztásnak megfelelően ismertetjük, felhasználva a Marosi S. és Somogyi S. szerkesztésében megjelent Magyarország kis tájainak katasztere (1990) című könyvet.

18.1. ábra - Az ország természeti tájai. A magyarázatát lásd a 18.1. táblázatban

kepek/18-1-abra.png


182.1. táblázat - Az ország tájbeosztása

Nagy táj

Táj

Kistáj, ill. kistáj-csoport

Alföld

1.1. Duna menti síkság

 

1.2. Duna–Tisza közi sík vidék

 

1.3. Bácskai sík vidék 1.4. Mezőföld

 

1.5. Dráva menti síkság

 

1.6. Felső-Tisza-vidék

Szatmári-sík,

 

Beregi-sík,

 

Rétköz

 

Bodrogköz

1.7. Közép-Tisza-vidék

Taktaköz

 

Borsodi ártér

 

Hevesi ártér

 

Szolnoki ártér

 

Jászság

 

Tiszafüred–Kunhegyesi-sík

 

Szolnok–Túri-sík

 

Tiszazug

 

Hortobágy

1.8. Alsó-Tisza-vidék

 

1.9. Észak-alföldi hordalékkúp-síkság

 

1.10. Nyírség

 

1.11. Hajdúság

 

1.12. Berettyó–Körös-vidék

 

1.13. Körös–Maros köze

 

Kisalföld

2.1. Győri-medence

Szigetköz

 

Fertő-medence

 

Rábaköz

2.2. Marcal-medence

 

2.3. Komárom–Esztergomi-síkság

Győr–Tatai teraszvidék

 

Igmánd–Kisbéri-medence

 

Almás–Táti Duna-völgy

Nyugat-Magyarországi peremvidék

3.1. Alpokalja

Soproni-hegység

3.2. Sopron–Vasi-síkság

Kőszegi-hegység

3.3. Kemeneshát

Az Őrség és a Vasi-hegyhát

3.4. Zalai-dombvidék

 

Dunántúli-dombság

4.1. Balaton-medence

 

4.2. Külső-Somogy

 

4.3. Belső-Somogy

 

4.4. A Mecsek és a Tolna–Baranyai-dombság

Mecsek-vidék

 

Tolnai-dombság

 

Zselic

Dunántúli-középhegység

5.1. Bakony-vidék

Keszthelyi-hegység

 

Balaton-felvidék

 

Déli-Bakony

 

Északi-Bakony

 

Bakonyalja

5.2. Vértes-Velencei-hegyvidék

Vértesalji-dombság

 

Vértes-hegység

 

Velencei-hegység

5.3. Dunazug hegyvidék

Gerecse-vidék

 

Bicske–Zsámbéki-medence

 

Pilis-hegység

 

Budai-hegység

Északi-középhegység

6.1. Visegrádi-hegység

 

6.2. Börzsöny

 

6.3. Cserhát-vidék

Nyugat-Cserhát

 

Keleti-Cserhát

 

Északi-Cserhát

 

Karancsság

 

Gödöllő–Monori-dombság

6.4. Mátra-vidék

Központi-Mátra

 

Mátraalja

6.5. Bükk-vidék

Központi-Bükk

 

Bükkalja

 

Bükklába

6.6. Aggtelek–Rudabányai- hegyvidék

Aggteleki-karszt

 

Rudabánya-Szalonnai hegység

6.7. Tokaj–Zempléni-hegyvidék

Zempléni-hegység

 

Tokaj-Hegyalja

 

Hegyköz

6.8. Észak-magyarországi medencék

 


Az Alföld

Az Alföld nagy tájában 13 tájat különítettünk el, amelyek tovább oszthatók kis tájakra. Ez utóbbiakat csak akkor ismertetjük külön, ha ezt a talajviszonyok jellegzetessége megköveteli.

A Duna menti síkság

É-D irányban hosszan elnyúló táj, amely a Duna különböző korú és különböző jellegű hordalékain kialakult talajok által jellemezhető. A meszes öntésanyagon kialakult talajok a magasabb térszíneken csernozjom jellegűek, mert a talajképző kőzet lösszerű iszap, és a vízhatás csak kismértékben érvényesül rajtuk. Ezek az öntéscsernozjomok megtalálhatók mind a Szentendrei-sziget mind a Csepel-sziget magasabb részein, mind a Dunát kísérő magasabb folyóteraszokon, így Dömsöd, Szekszárd és Mohács határában. A mélyebben fekvő és fiatalabb öntésekből felépült síkságokon a humuszos öntés- és a réti öntéstalajok a jellemzők, amelyeket D felé a mind agyagosabb réti talajok váltanak fel. A régi folyómedrekben a felszínhez közel jutó nagy sótartalmú talajvizek, valamint a felszíni bepárlódás következtében sós szikes talajok sávja húzódik a táj K-i peremén, szoloncsák és szoloncsák-szolonyec talajok által jellemezve. Ilyen területet ismerünk Apaj-puszta határában. A szikesedés mértéke a táj déli részein gyengül, majd a keleti peremek mentén megjelennek a láptalajok. Ilyen a Kalocsai vörös mocsár. Hangsúlyoznunk kell, hogy a táj a mai képét csak a folyószabályozás után nyerte el, megszabadulva az évente ismétlődő elöntésektől. A víz közelsége azonban kedvező hatású, mert lehetővé teszi az öntözést és az öntözéses zöldségtermesztést.

A Duna–Tisza közi sík vidék

A Duna hordalékából származó és többségében a szél által szállított és osztályozott anyagból épül fel. A talajképző kőzet szemcsézettsége a 0,1–0,2 mm átmérőjű finom homoktól a közepes és finom kőzetlisztből keletkezett homokos lösz és lösz skálát öleli fel. Mégis a tájat sokszor homokhátként említjük, mert rajta a homokot helyenként buckákba rendezte a szél, sőt a Kiskunsági Nemzeti Park területén még találhatunk ma is mozgó homokbuckákat. A talajok aszerint alakultak ki, hogy a lösz vagy a homok szolgált talajképző kőzetül. A futóhomoktól a csernozjomokig a humuszos homok különböző változatai fordulnak elő a száraz térszíneken. Ott viszont, ahol a talajvíz a felszínhez közel van, réti talajok, láptalajok és szikesek vannak. Általában a táj É-i szélén található mélyedésekben a réti és láptalajok a jellemzők a mélyebb fekvésű sík buckaközi térségeken, míg a D-felé erősödik a szikesedés. A homokmozgás következményeként a táj talajai közt sok a lepelhomok és a kétrétegű homok, az eltemetett talajszintek következtében. Ennek a jelenségnek a jobb termékenység a következménye, ezért fontos az eltemetett talajszintek előfordulási területeinek az ismerete. Különösen a szőlő- és gyümölcsöstelepítés eredményességét nagyban segítheti az eltemetett talajszint, mert ezek a növények gyökereikkel elérik az 1,5–2 m mélyen fekvő humuszos talajréteget, és abból vizet valamint tápanyagot többet vehetnek fel, mint a rátelepült homokból. A táj homoktalajainak kis termékenységén a lápföldezéssel segítettek. Ezzel a talajjavítási móddal, melynek során a lápföldet elterítve 40–60 cm mélybe szántják, javul a homok termékenysége, de a költségek csak szőlő, őszibarack vagy kajszi telepítése esetén térülnek meg. Jól díszlik az alma, a körte és a meggy valamint a szilva is.

A humuszosabb homoktalajokon a zöldségtermesztés és a hagymás dísznövények szaporítása eredményes. Szántóföldi növények közt a löszön kialakult talajokon a búza, homokon a rozs a legfontosabb gabona. A sikeres növénytermesztést segíti a közeli talajvízből való öntözés, ha a víz minősége ezt megengedi.

A Bácskai sík vidék

A Mezőföld DK-i folytatásának tekinthető az ugyancsak sok durva port tartalmazó löszön kialakult csernozjomok okán. A táj É-i peremén még átnyúlik a homok, ott jó szőlők díszlenek. A löszös, mészlepedékes csernozjomon búza, kukorica, napraforgó, lucerna egyaránt jól terem, de ezek skálája kiegészül nagy melegigényű növényekkel, szójával és ricinussal. Híres korai cseresznyéje (Jánoshalma és környéke). Egyes mélyedéseiben erős szikesedés lép fel, így a garai sós tó területén.

A Mezőföld

Az Alföldnek a Dunától NY-ra elterülő része, amelyet É-ról a nagy geológiai törésvonal mentén kialakult kis medencék (Sárrét, Velencei-medence) határolnak, míg NY felé a Sió–Sárvíz–Kapos völgyéig terjed. A talajok az É-ról D felé fokozatosan vastagodó löszön alakultak ki, amelynek vastagsága Paksnál eléri a 40 m-t. A táj É-i peremén a felszínen még a pannon üledékek is megtalálhatók. A talajok nagy része mészlepedékes csernozjom, melynek humuszrétege helyenként 1 m-nél is mélyebbre nyúlik, így Cece határában. ÉNY–DK irányában kis homokhátak futnak benne végig, mint Dunaföldvár környékén, ezeken a kevés futóhomok mellett humuszos homoktalajok és helyenként homokos barna földek vannak. Nagydorog környékén még a löszös talajképző kőzeten is barnaföldeket találunk, csernozjom barna erdőtalajok által kísérve. A mélyebb fekvésű sík területeken és a völgyekben sok a réti talaj, amelyek területét foltonként szikesek (szolonyecek) tarkítják. A hullámos dombokon az oldalakat vízerózió pusztítja, amely a kis ellenállású löszt elérve gyorsan terjed. Ezért az agronómiai talajvédelemnek nagy a jelentősége.

A csernozjom területek talajai termékenyek, őszi búza, őszi és tavaszi árpa mellett jól terem a kukorica és a cukorrépa. Pillangósok közül a lucerna és a borsó a legsikeresebben termesztett növény. A homokos hátakon szőlő és gyümölcsös van. A réti talajokon kukorica és cukorrépa termesztése eredményes, míg a tavasszal víz alá kerülő mélyebb részeket meghagyták kaszálónak. A táj D-i részein (Fácános környékén) eredménnyel termesztenek dohányt.

A táj lápos területein – Fejér megyei Sárrét, a Sárvíz völgye – nedves rétek vannak, amelyek alól pl. Sárszentmihály alatt kitermelik a 3–4 m vastag tavi meszet, és használják a savanyú talajok javítására. Ott ahol a tőzegréteg elég vastag, pl. Nádasladánynál, kitermelik, és megdarálva hasznosítják.

A Dráva menti síkság

A Dunántúli dombságot D-ről szegélyező, a Dráva által kialakított táj. Talajai a nehéz agyagtól a homokig terjedő skálán kialakult réti és réti öntés típusokba sorolhatók. Mivel a Dráva-öntések általában kevés (2–3%) szénsavas meszet tartalmaznak, ezért egy részük kilúgozott. Különösen az agyagos réti talajokon a talajcsövezés (drénezés) és a vízrendezés igen eredményes. A Drávához közeli területeken homoktalajokkal borított szigetek emelkednek ki néhány méterrel a tájból, amelyeken a települések is fekszenek. A vízelöntéstől és belvizektől mentes területeken őszi búza és kukorica egyaránt jól terem, de a csernozjom réti talajokon a cukorrépa is eredményesen termeszthető. A sűrűn vízjárta öntéseken kaszálók vannak.

A Felső-Tisza-vidék

A Tisza mai folyásának az országhatártól a Tokaji kapuig terjedő szakaszát foglalja magában. Négy kis tájból épül fel, a Szatmári sík az Ecsedi láppal, a Beregi sík, a Rétköz, majd a Bodrogköz alkotja a tájat. Ma is aktívan süllyedő területek, amelyek vonzzák a Kárpátok koszorújából érkező folyókat. A feltöltődés szakaszosságát bizonyítják a sok helyen megtalálható jól kifejlett eltemetett fekete talajszintek. A táj kialakulása arra az időre nyúlik vissza, amikor a Tisza az Érvölgyön keresztül érte el a Körösök vidékének erősen süllyedő területét. A negyedkor végén a folyók nagyjából É–D-i irányú futása megváltozott, és a Tisza mint a kisebb folyók vizének összegyűjtője megkerülte a Nyírség kiemelkedő hátságát és a Tokaji kapun át érkezett az Alföldre. Így ma a Szamos a Kraszna, a Túr D-felől érkezik a területre, míg a Bodrog az É-felől lefutó kis folyók vizét összegyűjtve torkollik a Tiszába.

Mint süllyedő sík területen a vizek sűrűn váltogatták lefutásuk irányát, így hordalékukat is más-más helyen rakták le. Ezért a táj felépítése változatos, annak ellenére, hogy a talajképződés minden anyagát a víz szállította mai helyére. Az Ecsedi láp tőzeges talajait gyűrűként övezik az agyagos réti talajok, amelyek alatt 1–2 m mélységben közel 1 m vastag eltemetett talajszintek találhatók. Szamossályinál a Szamos ásott medrének partfalában vagy Fehérgyarmatnál jól láthatók nemcsak a humuszrétegek, hanem a talajképződés más jelei is, pl. a karbonátfelhalmozódás és a gipszkristályok. Ugyanígy a Beregi sík és a Bodrogköz területén is hasonló törvényszerűségeket tapasztalhatunk. A víz hatása alatt álló síkságokból csak a Tarpai szőlőhegy dacitja, valamint a Bodrogköz Nyírségből leszakított homokszigetei emelkednek ki. A talajok ennek megfelelően öntés, réti- és lápos talajok együtteséből állnak.

Külön ki kell emelni az Erdőhát talajait, amelyek mint mocsári erdőtalajok magukon viselik a régi mocsári tölgyes erdők talajképződésének jeleit; az erőteljes glejesedést és savanyodást. Ez utóbbiak a táj legkevésbé termékeny talajai. Meszezéssel nemcsak ezeket, hanem a savanyú réti talajokat is javítani lehet. Míg az agyagos réti talajokon szántóföldi művelés, folyik és őszi búzát, őszi árpát, tavaszi árpát, kukoricát, napraforgót termesztenek, láptalajokon kendert, tormát, káposztát is termelnek. Az állókultúrák közül híresek a dióültetvények, az almások, melyek a fiatal Szamos-öntéseken hoztak sikereket, míg szőlő csak a kiemelkedő vulkáni magból álló és lösszel fedett szőlőhegyeken díszlik, pl. a Beregszászi szőlővidék legdélibb szigetein.

A Közép-Tisza-vidék

A tájat a talajok sokfélesége miatt célszerű kistáj-részletességgel tárgyalni, hogy talajtakarójáról megfelelő képet kapjunk. A kis tájak csoportokba vonhatók össze, amelyek közül az első, a közép-tiszai ártér, öt kis tájból áll. Ezekben közös vonás a fiatal ártéri jelleg. A Taktaköz nehéz agyagos réti talajokból áll, amelyek az É-ról érkező patakok vizéből ülepedtek le. A fiatal öntések anyaga kevésbé kötött, de mindkettő mésztelen, savanyú. A Tisza folyását követve a Borsodi, a Hevesi és a Szolnoki ártér kistájak követik egymást. Talajuk öntéstalaj, amelyből kiemelkednek a Tiszát kísérő parti dűnék homokosabb hátai. Ezeken a humuszos homoktalajokon szőlők és gyümölcsösök vannak.

Néhány kisebb sziget, amely az áthalmozott lösz anyagából épült fel, réti csernozjomokkal és alföldi mészlepedékes csernozjomokkal jellemezhető, melyek igen termékenyek és jó őszibúza-, valamint kukoricaföldek. Talajtani szempontból is meg kell említeni a Kiskörei tározót, melynek megépítése óta (a főművel párhuzamosan kiépítésre javasolt talajvízszint-szabályozó rendszer megépítésének elmaradása miatt) nőtt a szikesek területe, a nagy sótartalmú, pangó talajvíz szintjének megemelkedése következményeként. A táj szikeseinek típusa szolonyeces réti talaj, réti szolonyec és sztyeppesedő réti szolonyec. A szikes területek nagy részét legelőként hasznosítják. A Jászság kistájának talajai részben a Zagyva és a Tarna hordalékain, részben infúziós löszön képződtek. Mindkét talajképző kőzet szemcsézettsége finom, ezért a képződött talajok agyagos vályogok és agyagok. Homokos szemcsézettségű anyagok csak a folyókat kísérő keskeny homokhátak területén találhatók. A kis szintkülönbséggel magasabb löszös térszineken vannak a legjobb talajok, az alföldi mészlepedékes csernozjomok és a réti csernozjomok. Ha nincs aszályos év, ezek a talajok termik a legtöbb búzát, kukoricát, napraforgót és cukorrépát. Az öntözési lehetőségek kihasználásával a termésbiztonság és a termések nagysága egyaránt növelhető. Biztos termést ad a lucerna is.

Az agyagos réti talajok meszezése nemcsak savanyúságukat csökkenti, hanem a művelhetőségüket is javítja. A szikeseken általában legelők vannak, de előfordulnak javított szikesek is, amelyeken a meszezés, vagy a sárgaföld-terítés eredményes.

A Nagykunság kistáj-csoportja három kis tájból áll a Tiszafüred–Kunhegyesi-síkból, a Szolnok–Túri-síkból és a Tiszazugból. Az első kettő alföldi löszön és infúziós löszön, valamint lösziszapon képződött alföldi mészlepedékes csernozjomok és réti csernozjomok által jellemezhető, amelyek e kistájak legtermékenyebb részét alkotják. A valamivel mélyebb fekvésű szikesek – réti szolonyecek, sztyeppesedő réti szolonyecek – részben legelőként hasznosulnak, részben talajjavítás után szántóföldi művelésben vannak. Főbb termények az őszi búza, az őszi árpa, a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa, a borsó, a lucerna. Ott, ahol az öntözési lehetőségek adottak, és a talaj mélyebb rétegei szikesek, a rizstermesztés is eredményes lehet. Mindkét kistájon előfordulnak keskeny homokhátak, melyeken kevés szőlő és gyümölcsös települt.

Lényegesen eltér a két kis tájtól a Tiszazug, mely a Duna–Tisza közi síkvidéknek a Tisza által lekanyarított része. Ebből következik, hogy a homokon és löszös homokon kialakult talajai hasonlók a Duna–Tisza közi síkvidék talajaihoz, vagyis futóhomok, humuszos homok mellett a löszös talajképző kőzeten mészlepedékes csernozjomfoltok vannak. A mélyebb fekvésű részeken réti csernozjomok, szolonyeces rétitalajok és réti szolonyecek képződtek. A csernozjomokon jó minőségű szántók vannak, melyek búza, kukoricatalajok, míg a gyengébb minőségű szikeseknek a legelő a megfelelő hasznosítási módja.

A Hortobágy a pleisztocén végéig az É felől érkező ősfolyók hordalékából épült fel, amit a Tisza megjelenése váltott fel. A Tisza a meanderező medreiből újabb üledéket rakott le, elegyengetve a kisebb felszíni különbségeket. Ezért a Hortobágy síkját 1–2 m vastag iszapos, löszös takaró borítja. A talajvíz, amelynek nagy része sós, a felszín alatt 1,5–3 m mélységben található, ezzel megteremti a szikesedés feltételét, amit a kevés csapadék és a száraz nyarak fokoznak. A szikesek a réti szolonyec és a sztyeppesedő réti szolonyec típushoz tartoznak. Nagy részük legelő, de nem elhanyagolható a halastavi hasznosítás sem, ami a vonuló vízimadarak számára fontos állomás. Az elhagyott rizstelepek arról tanúskodnak, hogy nem minden szikes alkalmas a rizstermesztésre. A szikesek mellett a mélyebb fekvésű részeken réti talajok vannak, míg a néhány méterrel kiemelkedő hátakon réti csernozjom és alföldi mészlepedékes csernozjomok, de ez utóbbiak összterülete nem haladja meg a kistáj területének 5%-át.

A táj szikes jellegéből következik, hogy ott ahol a szántóföldi művelés lehetséges, őszi búza, napraforgó, szálas takarmánynövények, repcefélék alkotják a termesztett növények választékát. A talajok hasznosításában fontos szerep jut a Hortobágyi Nemzeti Parknak, amely őrzi a szikes puszták jellegzetes növény- és állatfajait. Ezeken a területeken a természetvédelmi és a mezőgazdasági szempontokat egyeztetve kell gazdálkodni.

Az Alsó-Tisza-vidék

Szorosabb értelemben vett Tisza-völgy Szolnoktól Szegedig terjedő szakaszát öleli fel, amelyhez a Marosszög csatlakozik. A Tisza mély fekvésű öntései agyagosak, kémhatásuk savanyú, míg a fiatalabb öntések vályogtalajok. Ezeken réti, illetve öntéstalajok képződtek. A néhány, alig kimagasodó maradványszigeten a talajképző kőzet pleisztocén alföldi lösz, amelyen réti csernozjomok képződtek. A mélyedések egy részében kisebb szikes (sztyeppesedő réti szolonyec) foltokat találunk. A termesztett növények a főbb szántóföldi növények, amelyekhez néhány melegkedvelő növény, pl. ricinus és a földimogyoró, valamint néhány zöldségnövény, pl. a fűszerpaprika és a hagyma csatlakozik.

Az Észak-alföldi hordalékkúpsíkság

Az Alföld Északi-középhegységhez csatlakozó tája. A sok közös vonás mellett a középhegység különböző egységeiből lefutó folyók által szállított és elterített hordalék jelentős különbségeket is okoz. Három kistájat foglal magában, a Tápió–Galga–Zagyva-vidéket, a Gyöngyös–Heves-vidéket és a Borsod–Zempléni síkvidéket. Közös vonása a tájnak, hogy az É–D irányú völgyeket K-felől keskeny homokhát kíséri. A középhegység anyaga és a hullópor keveredve rakódott le, amit még változatosabbá tesz a paleotalajok eltemetett szintje, illetve szintjei.

A Rónai A. által irányított fúrásokból ismeretes, hogy az Alföld közepe felé a pleisztocén kori üledékek vastagsága fokozatosan nő, és ezeket esetenként számos fosszilis talajszint tagolja. A hullámos térszint magasabb részein megtalálhatók az eltemetett talajszintek, míg a köztes részeken erodálódtak. Ha az eltemetett szintek a gyökerek számára elérhetők, kedvezőbb víz- és tápanyagellátást biztosítanak a termesztett növények számára. A talajok a középhegység felől először csernozjom barna erdőtalajok, csernozjomok mozaikjából állnak, majd a mélyebb részeken megjelennek a réti talajok, valamint a szolonyeces rétitalajok és a réti szolonyec szikesek. A homokosabb területeken barnaföldek, humuszos homokok és kevés futóhomok a jellemző. A talajok termékenységét a középhegységből származó ásványi anyagok kedvező tápanyagtartalma biztosítja, míg az agyagos vályog a jó vízgazdálkodásnak kedvez. A szántóföldi növények nagy része eredményesen termeszthető, amelyekhez a dohány, a paradicsom és a dinnye termesztése társul.

A Nyírség

Jellegzetes homoki táj, amely a Kárpátokból É-felől érkező ősfolyók hordalékából épült fel, majd a víz és a szél felszínformáló hatására vette fel mai alakját. A túlnyomórészt homokból, helyenként löszből álló felszínen futóhomok, humuszos homok és kovárványos barna erdőtalajok képződtek a magasabb térszineken, míg a buckák közti mélyedésekben homokos és iszapos réti talajok foglalják el a teret, helyenként lápos réti talajokig előrehaladott hidromorf jelleggel.

Kisvárda körül és a Nyíregyháza vonaltól NY-ra a löszös homokon a csernozjomosodás jellemzi a talajképződést. A Debrecen–Mátészalka vonal mint vízválasztó egyben a felszín domborzatában is eltérő képet mutató két területre osztja a felszínt. E vonaltól É-ra a buckaközi területek keskenyebbek, míg D-re kiszélesednek, és tágas, réti talajokkal fedett völgyeket képeznek. Különbség van a buckaközi térségek irányultságában is, mert az É-i részen közel É–D irányúak, míg a vízválasztótól D-re fokozatosan DNY-i irányt vesznek fel.

A homokon kialakult talajok savanyúak, rajtuk rozs, burgonya, napraforgó, csillagfürt esetleg szöszös bükköny termesztése ajánlott. Az igen sovány homokokon megmaradt az erdő, csak a fafaj változott; ma az erdőalkotó fafaj a legtöbb esetben az akác. A homoki táj nevezetes állókultúrája az almás. A mély fekvésű réti talajokon termeszthető zöldségnövények a káposzta, a paradicsom, a hagyma és a torma. A szántóföldi művelésben hasznosított területeken nagy a defláció veszélye, ami ellen megfelelő agrotechnikával és zöldtrágyázással kell védekezni. Az ipari növények közül elterjedt a dohány termesztése. A réti talajokon és a humuszos homokokon a búza, a napraforgó, a repce, a bükkönyfélék is termeszthetők.

A Hajdúság

A Nyírséget NY-felől követő löszös táj. Felszíne sík, talajai a kilúgozott csernozjomtól a mészlepedékes csernozjomig változnak a táj É-i részében, de a Debrecen-vonaltól D-re egyre több a réti csernozjom, és a mélyedésekben megjelennek a szikesek. Ez utóbbinak oka a talajvíz mélysége, ami a táj É-i részében 6–8 m, míg a D-i területeken 2–3 m. A fő termesztett növények az őszi búza, az őszi árpa, a kukorica, a napraforgó, a lucerna és a borsó.

Nagy jelentősége van az öntözésnek, amivel az aszály kártételét mérsékelni lehet. Az ország egyik legtermékenyebb talajú tája.

A Berettyó–Körös-vidék

Az Alföld legmélyebb, még ma is erősen süllyedő területe. A tájat felépítő folyóvízi hordalékok a táj É-i részén a Tisza, a Hortobágy és a Berettyó által kerültek mai helyükre, míg a D-i területeket a Körösök építették fel. A folyók hordalékkúpjai közötti mélyebb területekre lassan ülepedő agyag került, míg a folyók közelében iszap rakódott le. A Nyírség felől kisebb homokszigetek nyúlnak át a tájba, ugyanúgy, mint Érmellék felől a löszös hátak. Ennek következményeként a talajok hidromorf jellege is többfokozatú.

A magasabb részeken kovárványos homok, illetve réti csernozjom és mészlepedékes csernozjom borítja a felszínt, míg a mélyebb síkot a réti és szikes talajok foglalják el. A réti talajok nagy része szolonyeces réti talaj, amelyek a réti szolonyecekkel együtt meszezéses vagy altalaj-terítéses talajjavítással jobban hasznosíthatók. A talajok nagy része savanyú, így a meszezés a réti talajokon is termésnövelő hatású, egyben pedig a környezet savasodásának hatása is ellensúlyozható.

A táj legmélyebb részein – a Sárréteken – a láptalajok maradványai terülnek el. A folyók szabályozása óta folyamatosan csökken a lápok területe és a tőzegréteg vastagsága. A táj egy része a nagy áradások idején még ma is víz alá kerül, mert vésztározónak használják. Más részén viszont a belvizek gyakoriak a talajok rossz vízgazdálkodása és a területek lefolyástalansága miatt. Ilyenkor a belvizek átemelése a magasabb folyómederbe csak szivattyúkkal oldható meg. A réti talajokon és a javított szikeseken szántóföldi művelés folyik, míg a javítatlan szikeseket legelőként hasznosítják. Itt-ott megmaradtak a szikeseken kialakított rizstelepek is. A szántókon termesztett növények a búza, a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa, melyekhez a lucerna, a borsó és a szöszös bükköny csatlakoztatható. Az erősen belvizes területeken az őszi gabonák vetése kockázatos.

Az agyagos réti talajok művelésének csak rövid időszak kedvez, mert csak néhány olyan nap van, amikor a talaj nedvességállapota megfelelő. A szmektites, vagyis duzzadó agyagásványokkal jellemezhető talajok szárazon erősen repedeznek, nedvesen pedig erősen tapadnak a talajművelő eszközökhöz. Ezért ezeket a talajokat „perctalajok”-nak nevezik. A megfelelő talajműveléshez több gépre van szükség, mint a csernozjom területeken.

A Körös–Maros-köze

Más néven a Dél-tiszántúli löszhát, illetve a Békéscsanádi löszhát a Körösök, a Tisza és a Maros által határolt magasabb löszös hát tája. A központi részét a Maros régi hordalékkúpja foglalja el, amely K-felől nyúlik be a tájba. Ennek anyaga homok és homokos iszap, amely könnyen felismerhető a nagy csillámtartalmáról. Ott, ahol a homokbányákban megnyitásra kerül, a nagy, 2–3 mm-es muszkovitlemezkék találhatók. A sok csillám a talajok káliumtőkéjét gazdagítja, amit a trágyázásnál figyelembe kell venni. Ezt a hordalékkúpot körülvevő térséget lösz borítja, amely enyhén hullámos felszínt alkot. A sík felszíneken réti csernozjom és alföldi mészlepedékes csernozjom talajok vannak, míg a mélyedések talajai elszikesedtek. A mezőségi talajok humusztartalma itt a legnagyobb, Mezőhegyesen vagy Bánkúton eléri a 4–4,5%-ot.

A talajok legnagyobb része már a feltalajában tartalmaz szénsavas meszet. A túlzott és nem megfelelő időben végzett talajművelés hatására a mezőségi talajok szántott rétege elporosodott, ezért a tavaszi száraz, szeles időszakokban a fedetlen talajfelszín anyagát felkapja és odébb szállítja a szél. A szántóföldi növények választéka nagy, híres búza-, kukoricatermő táj, de az öntözés még itt is meghálálja a befektetett munkát. A korai tavaszodás és a magasabb átlaghőmérséklet miatt még a melegigényes növények termesztése is sikerrel jár. Ha a szikes talajok területén adottak az öntözési lehetőségek, a rizstermesztés is eredményes lehet. Egyébként a szikeseket legelőként hasznosítják.