A Soproni-hegység, a Kőszegi-hegység, valamint az Őrség és a Vasi-hegyhát kistáj-csoportokból épül fel. A Soproni-hegység határ menti része ókori kristályos röghegység, amely gneiszből, kristályos agyagpalákból és fillitekből áll. Ettől ÉK-re fiatalabb, harmadidőszaki kőzeteket foglal magában, pl. lajta mészkövet, homokkövet és szarmata mészkövet. Ehhez csatlakoznak a pannon agyagos–homokos üledékek és a kisebb löszterületek. Míg a savanyú, tömör kőzeteken gneiszen, agyagpalákon és filliten savanyú nem podzolos barna erdőtalajok, valamint podzolos agyagbemosódásos barna erdőtalajok találhatók, a Fertő melletti mészköveken és meszes üledékeken rendzinák és humuszkarbonát talajok képződtek. Ez utóbbiak nagy részén erdők vagy szőlők díszlenek. Az Ikva völgyében réti talajok képződtek, míg a medencében a löszön vagy a meszes hordalékon a barnaföldek, a csernozjom barna erdőtalajok az uralkodók. Ez utóbbiakon jó szántók vannak, melyeken őszi búzát, tavaszi árpát, zabot és repcét a pillangósok közül vörösherét és zabos bükkönyt termesztenek. A Kőszegi-hegységben a talajképző kőzet agyagpala, csillámpala vagy a meszes cáki-konglomerát. A talajok rankerek, savanyú, nem podzolos barna erdőtalajok, illetve rendzinák, amelyeken erdők díszlenek. A kistáj jellegzetessége a szőlők és a szelídgesztenyések együttes előfordulása. A Felső-Örség és a Vasi-hegyhát kistáját a Rába völgye osztja ketté, két részben hasonlók a talajviszonyok. A laza és mésztelen üledékeken a pangó vizes barna erdőtalajok az uralkodók, melyeket nagyrészt erdő borít. A települések közelében fenntartott kis területű szántókon zabot, tavaszi árpát, vörös herét, bíborherét termesztenek. A talajok művelésében gyakori a bakhátas szántás és – a vízerózió elleni védelem érdekében – a szintvonalak mentén kialakított keskeny táblák következtében léte jövő „népi teraszok”.

Jellegét az É–D irányban egymást követő és részben egymással kapcsolatban álló medencék sora alkotja. Ezek közös felépítése annak eredménye, hogy az Alpok felől érkező folyók, az Ikva, az Ős-Répce, a Gyöngyös, majd a Rába teraszai egyaránt az Alpokból lehordott kavicsból épültek fel. Ez a kavicsanyag, melynek nagy rész kvarckavics, helyenként a felszínen van, de a legtöbb esetben a talaj különböző mélységeiben található. A kavics- és homokbányák feltárásaiban jól láthatók az áthalmozás és a periglaciális fagyjelenségek nyomai. A medencék belsejét vékony lösztakaró borítja, ami a talajképződés tekintetében kedvező jelenség. A talajok egy része agyagbemosódásos barna erdőtalaj, míg más része – különösen a medencék löszös anyagán –, barnaföld. A táj különlegessége a csernozjomhatás szigetszerű érvényesülése és annak hatására csernozjom barna erdőtalajok képződése. Példák erre az Ikva-síkon, Pereszteg határában, a Répce teraszán a Sajtoskál–Sopronhorpács vonalban vagy a Gyöngyös-sík Szombathely környéki területei és Vép határa. A terület nagy része szántó, mely búza, árpa, zab, cukorrépa, vöröshere esetleg lucerna termesztését teszi lehetővé. A kavicsos foltokon rendszerint erdők vannak. Ha szántóként hasznosulnak, a termeszthető növények választéka igen szűk: árpa, zab, vöröshere, bíborhere. A mélyebb fekvésű részek réti talajai többségükben kaszálók vagy legelők.

Az Ős-Rába pleisztocénban lerakott kavicsán alakult ki, melynek vastagsága helyenként eléri a 20–50 métert. A hát felszíne közel sík, melyet vékony iszaptakaró borít. Ez alól a kavics a felszínbe keveredik, vagy a felszínhez közel helyezkedik el, és gyökérfejlődést gátló réteget alkot. Ha a talajképződés – adott esetben az agyagbemosódásos barna erdőtalajok képződése –, felhalmozódási szintje belenyúlik a kavicsba, a bevándorolt agyag összecementálja a kavicsot, és ezzel megszünteti a vízáteresztését. Ez a talajképződés a pleisztocénban játszódott le, amit igazolnak a feltárásokban található periglaciális fagyjelenségek nyomai, az üst, gyapjúzsák vagy jégék alakú rajzolatok. Idősebb talajképződésre utal a felhalmozódási szintek vöröses árnyalata is.

Az agyagbemosódásos talajoknak itt nemcsak a vízgazdálkodása rossz, hanem erősen savanyúak is, ami a szántóföldi termelést még jobban nehezíti. Ezért a Csernek nevezett sík háton többnyire erdőket vagy bozótokat találunk a sekély termőrétegű, kavicsos talajon. Ott, ahol a termőréteg vastagabb, a szántókon árpát, zabot, vörösherét és bíborherét termesztenek. Az állattartás alapja a legelő és a rét, melyek a mélyebb fekvésű réti talajú területeket foglalják el. A táj keleti lejtőin kedvezőbbek a talajviszonyok, mert ott homokon és löszös üledéken kialakult barnaföldek és csernozjom barna erdőtalajok vannak. Ezeken szélesebb a termeszthető növények skálája.

Szénsavas meszet nem tartalmazó periglaciális vályogon és pannon agyagos üledékeken épül fel, melyeket K felé fokozatosan vékony lösztakaró vált fel. A talajok pangó vizes barna erdőtalajok, amelyek kelet felé agyagbemosódásos barna erdőtalajoknak adják át a helyüket. A tájat É–D-i irányú széles völgyek és az azokra közel merőlegesen kialakult kisebb völgyek hálózata tagolják. Az É–D-i irányú völgyek nagy része elláposodott, és ott a réti talajok mellett tőzeges láptalajok is előfordulnak.

A táj két nagyobb egységre osztható, a Nyugat-Zalai-dombságra, amely a Felső-Zala-völgy, Hetés és Göcsej kis tájakból áll, valamint a Kelet-Zalai-dombságra, amelyet az Egerszeg-Letenyei-dombság, a Zalaapáti-hát, valamint a Zalavári-hát alkot. E dombháti kis tájakat a völgyi kistájak választják el egymástól; a Felső-Zala-völgy, az Alsó-Zala-völgy, a Principális-völgy, valamint a Mura-völgyi-sík.

A Nyugat-Zalai-dombság a talajképző kőzet savanyúsága és a sok csapadék (700–800 mm), a kis párolgás miatt a pangó vizes barna erdőtalajok igazi hazája. A területnek mintegy felén erdők állnak, míg a másik felén, a szántókon – amelyeken gyakori a bakhátas művelés –, őszi búza és őszi árpa mellett zabot és rozsot, vörösherét, bíborherét, fehér herét, rostlent és repcét termesztenek. A kevés burgonya mellett elterjedt a tarlórépa termesztése is, melyet részben takarmányozásra, részben emberi fogyasztásra használnak fel. A Kelet-Zalai-dombság talajai közt mind gyakrabban találkozunk az agyag-bemosódásos barna erdőtalajokkal, sőt helyenként a barnaföldekkel is. A dombhátak legmagasabb részét általában erdő borítja, míg a szántók és a szőlők, valamint a gyümölcsösök ezek körül vagy a lejtőkön találhatók. A széles völgyek réti és lápos talajait legelők és rétek formájában hasznosítják, vagy takarmánytermő szántókat alakítottak ki rajtuk. A dombsági szántókon már a kukorica termesztése is eredményes.

Az erősen tagolt dombsági táj lejtőin a vízerózió veszélyt jelent, azért az ellene való védekezés fontos feladat. Hasonlóképpen eredményes a talaj savanyúsága elleni küzdelem, a meszezés. A pangó vizes barna erdőtalajok meszezése önmagában nem elegendő a talaj termékenységének fokozására, csak talajcsövezéssel, mélylazítással és megfelelő tápanyagpótlással kiegészítve mutat tartós hatást. Ezt igazolta a Belák Sándor professzor által kezdeményezett Nyugat-Magyarországi Meliorációs Program a ’60-as, ’70-es években.