Ugrás a tartalomhoz

Vadászati állattan

Faragó Sándor

Mezőgazda Kiadó

BARNA RÉTIHÉJA

BARNA RÉTIHÉJA

Circus aeruginosus (Linnaeus, 1758)

E: Marsh Harrier  D: Rohrweihe  I: Falco di palude  F: Busard des roseaux

14. kép Barna rétihéja – Circus aeruginosus

Felismerési jegyei: A barna rétihéját az ivari dimorfizmus jellemzi. A felnőtt hím szárnya és farka szürke, az elsőrendű evezők feketék, a szárnyfedők és a hát barna, a fej és a szárnyak elülső élei okkersárgák. A felnőtt tojó sötétebb, jellemzően barna, a fej és a váll krémszínű. A tojó valamivel nagyobb a hímnél. A fiatalok egyöntetűen sötét színűek, fejük, torkuk világos, farkvégük is világossal szegett. Csőre fekete, lábai sárgák, a karom fekete, a szivárványhártya sárgásbarna.

Méretei:

Glutz et al., (1971) szerint:

Szárnyhossz

Farokhossz

Csőrhossz

Csüdhossz

Testtömeg

hím: 393 (372–418) mm,

hím: 224 (213–237 mm,

hím: 21,6 (20,2–23,0) mm,

hím: 84,7 (79–92) mm,

hím: 500 (405–667) g.

tojó: 413 (404–426) mm,

tojó: 239 (225–252) mm,

tojó: 25,2 (23.8–27,0) mm,

tojó: 88,4 (86–93) mm,

tojó: 669 (540–800) g.

 

Magyarország – Pátkai in Székessy (1973) szerint:

Szárnyhossz

Farokhossz

Csőrhossz

Csüdhossz

Testtömeg

hím: 380–413 mm,

hím: 220–240 mm,

hím: 21–23 mm,

hím: 80–83 mm,

hím: 480–560 g.

tojó: 395–431 mm,

tojó: 235–253 mm,

tojó: 23–26 mm,

tojó: 85–90 mm,

tojó: 600–850 g.

Költési elterjedése: Eredetileg vagy óvilági elterjedésű, vagy keleti faunaelem volt, napjainkban palearktikus, politipikus faj, indiai-óceáni szigeteken és a Csendes-óceán DNy-i részén élő reliktum formákkal.

A törzsalak (1) C. ae. aeruginosus a Ny-Palearktiszban fordul elő, elterjedésének K-i határa Mongólia és a Bajkál-tó. A (2) C. ae. harterti Marokkót, Algériát és Tunéziát és D-Spanyolországot lakja. Ázsia K-i részén, a törzsalak elterjedési területén túl él a (3) C. ae. spilonotus, amely az aeruginosusszal érintkező területeken változatos hibrid populációkat alkot. A (4) C. ae. macrosceles Madagaszkáron és a Comore-szigeteken fordul elő. Az Indiai-óceán közepén a Réunion-szigeten fészkel a (5) C. ae. maillardi. A (6) C. ae. gouldi Ausztráliában és Új-Zélandon honos, míg Új-Guineát népesíti be a (7) C. ae. spilothorax., Új-Kaledóniát, a Fidzsi-szigeteket és Tongát a (8) C. ae. approximans (Glutz et al., 1971; Cramp–Simmons, 1980; Weick, 1980).

A törzsalak, a C. ae. aeruginosus európai költőterülete Skandinávia és Finnország D-i területeitől a Földközi-tenger partjáig, Ny-on Franciaországtól K-en az Uralig (majd a Jenyiszejig) terjed. A Brit-szigetek nagy részéről és Izlandról hiányzik (33. térkép). Magyarországon gyakori, széles elterjedésű fészkelő faj.

33. térkép A barna rétihéja (Circus aeruginosus) elterjedése Európában

Élőhelye: Elsősorban kisebb-nagyobb nádasok mellett közönséges. Fészkelő élőhelyei a vízi életterekkel, elsősorban olyan állóvizekkel (kisebb-nagyobb tavak, holtágak, mocsarak), vagy nedves rétekkel jellemezhetők, amelyek gazdag növényzettel szegettek vagy borítottak. Közép-Európa D-i és D-Európa egyes területein egyre jobban kötődik a mezőgazdasági élőhelyekhez (gabona) mind a fészkelés, mind táplálkozás szempontjából. Az ausztriai Fertő–Fertőzug Nemzeti Parkban végzett vizsgálatok szerint a barna rétihéja táplálkozáskor elsősorban a nádast (57%), majd sorban a kaszált réteket (16%), a nedves réteket (12%), a szántókat (7%), a szőlőket (3%), a legelőket (2%) és a vizeket (1%) használta vadászterületként (Gamauf–Preleuthner, 1996).

Költése: • Ivarérettség: A hímek egy része párzik, fészkel, és eredményesen szaporodik még azelőtt, hogy az első felnőttkori tollazatát felöltené, s a tojó is ülhet (részben terméketlen tojásokon) kiszíneződése előtt. Mindezek megállapítása mellett a tojó rendszerint 2. életéve vége táján, a hím pedig csak 3. életévében ivarérett (Glutz et al., 1971).

• Ivari kapcsolata: A barna rétihéja monogám, a pár általában egy szaporodási időszakra áll össze, de előfordul többéves párhűség is. Magas állománysűrűség mellett átmenetileg feloldódhat a szoros partnerkapcsolat. Valószínűleg a különböző fészkeknek a berepülési irányhoz viszonyított kedvező helyzete következtében előfordulhat, hogy a zsákmányt hordó/etető hím egy napon több tojót is ellásson élelemmel. Megfigyeltek bigámiát is, amikor egy hímnek két tojója volt, a fészekaljak közt 2 hét különbséggel. Közös nászrepülésük a fészkelőhelyre történő érkezéssel kezdődik és a tojások lerakásáig tart. A hím ezt még folytathatja nyár végéig. A fészekalj elvesztése esetén, vagy napos őszi napokon feléled a nászrepülési kedvük.

• Költési idő: A nászrepüléssel együtt fészeképítése április elején, tojásrakása április közepén kezdődik, a költés jellemző időszaka a május, de elhúzódhat június végéig is. Az idősebb madarak korábban rakják le tojásaikat, mint az első alkalommal költők, közöttük akár 2 hét különbség is lehet (Glutz et al., 1971).

• A fészek helye: A fészkelőhelyet vagy a hím vagy a pár közösen választja. Olykor több fészekalapot építenek, de a fészek végső helyét a tojó dönti el. A többi megépült fészekalap a fiókanevelés idején pihenő-, vagy táplálkozóterületként szolgál. Vízparti nádasok, magas-sásosok, rétek, olykor gabonatáblák jelentik fészkelő helyeit. A Fertő tó ausztriai oldalán végzett vizsgálatok szerint az ismert (n=61) barnarétihéja-fészkek 90,2%-a öreg nádban, 1,6%-a elnádasodott nedves gyepen, 8,2%-a téli sás (Cladium mariscus) állományában volt. A fészkek nagy része (77%) a tó nádövében, csak kivételesen fészkeltek kisebb-nagyobb nádfoltokban (Gamauf–Preleuthner, 1996). Közép-Franciaország Ny-i részén végzett vizsgálat szerint a fészkek (n=920) 55%-a nádban, 12%-a gyékényben (Typha spp.), 11%-a kákában (Schoenoplectus spp.) volt (Bavoux et al., in Hagemeijer–Blair, 1997).

• Fészke: Mindkét szülő részt vesz a fészekanyag hordásában és a fészek építésében. Az építés 7–10 napig is eltarthat. A fészek a talajon van, olykor vizes környezetben, alapja avas nád, ágak, gyékény, gyökerek, vagy más kemény, régebbi vagy friss növényi részek. A fészek nagysága elérheti a ½ méter magasságot és az 1 m átmérőt is, a csésze maga azonban csak 25–30 cm. A kotlás és a fiókanevelés idején a fészket – főként a tojó – folyamatosan javítja, magasítja. Előfordul, hogy egy fészket több évig is használnak.

• Tojásrakás, költésszám: Évente egyszer költ, fészekpusztulás esetén sarjúfészkelése rendszeres. A tojások lerakása 2–3 (olykor 4–5) napos időközzel történik, de megfigyeltek ettől eltérő ritmust is (Glutz et al., 1971; Cramp–Simmons, 1980).

• A fészekalj nagysága: (2–)3–6(–7) tojás (Makatsch, 1974; Harrison, 1975 és Glutz et al., 1971), de előfordultak már 8–12 tojásos fészekaljak is (Makatsch, 1974; Cramp–Simmons, 1980). A Magyarországról származó 32 fészekalj 3–6 (átlagosan 4,7) tojást tartalmazott. 3 tojás volt 3 fészekben (9%), 4 tojás volt 10 fészekben (31%) és 5 tojás volt 14 fészekben (44%) és 6 tojás volt 5 fészekben (16%) (Faragó, 2001d).

• A tojások: A tojások oválisak vagy rövid oválisak, fénytelenek, kékesfehérek, a fészekanyagtól olykor foltosak, de eredendően foltos tojás soha nincs. A közép-európai barna rétihéják tojásméretét D130: 50,0×38,75 mm-nek adta meg Jourdain (idézi Makatsch, 1974 és Glutz et al., 1971). Makatsch (1974) saját közép-európai gyűjtése alapján az átlagméret D148: 49,45×38,44 mm-nek adódott. Magyarországon mért tojások (n=149) jellemző értékei az alábbiak (Faragó, 2001d).

D149:

49,41×38,15 mm

  

Hmin.

39,25×26,75 mm

Hmax.

55,15×41,80 mm

Szmin.

39,25×26,75 mm

Szmax.

53,00×42,80 mm

I

1,296

  

Imin.

1,08

Imax.

1,47

A tojások tömege 38 g (Makatsch, 1974), 40 (32×49) g (Glutz et al., 1971).

• Kotlás: Már az első tojások lerakása után megkezdődhet a kotlás, de előfordul, hogy csak a 2. vagy a 3. után. Csak a tojó üli a tojásokat, amelyek a hosszú tojásrakási periódus miatt egymás után több nap különbséggel kelnek ki, azaz a fiókák között lényeges korkülönbség van. Az 1–3. fiókák kelhetnek együtt, attól függően, hogy hányadik tojás lerakása után kezdte meg a tojó a kotlást. A kotlás időtartama 31–34(–36) nap. A tojáshéjat a szülők rendszerint eltávolítják a fészekből.

• Fiókanevelés: A tojót és a fiókákat kezdetben a hím táplálja úgy, hogy a tojónak röptében adja át a zsákmányt, s a fészekbe a tojó viszi azt be. A fiókák 10. életnapjától mindkét szülő vadászik. Ha a fiókák 12 naposak, akkor naponta példányonként 3–4 zsákmányállatot fogyasztanak el, amelynek a száma a 20–30 napos korra 4–5 pld.-ra is emelkedhet. Ha a fiókák megerősödnek, elhagyják a fészket, annak környékén tartózkodnak. 28 napos korukra kitollasodnak, 38–40 napos korukra repülősek. Ezt követően még mintegy 2 hétig a fészek közelében maradnak, majd követik anyjukat, 2–3 hét után válnak önállókká. A hím már a repülőssé válásukkor elhagyja a családot (Cramp–Simmons, 1980). A teljes röpkészséget mintegy 55–56 napos korukban érik el.

• Költési eredmény, halandóság, életkor: A fészekaljveszteségek egyes vizsgálatok szerint 19–44% között alakultak. A kikelt fiókák 64–89%-a repült ki, az átlagos kirepült fiókaszám az egyes területeken 1,9–2,3 között alakult. Németországban jelölt fiatal barna rétihéják 51%-a az 1. évben, 27%-a a 2. évben, 9%-a a 3. évben, 4-4%-a a 4. és 5. évben, 0,6%-a a 7. évben, 2%-a a 8. évben, 0,6%-a a 9. évben, 1%-a a 11. évben és 0,6%-a a 13. évben került kézre. A halandóság tehát az 1. évben 48%-os, a 2. évben 53%-os, a 3. évben 38%-os, a 4. évben 26%-os volt. Az ismert legidősebb barna rétihéja csaknem 17 évet élt (Glutz et al., 1971; Cramp–Simmons, 1980).

Táplálkozása: Táplálékát vadászterületén keresi, szisztematikusan végigkutatva azt. A fészkelő területre való megérkezéskor 0,27–2,42 km2 a vadászterület nagysága, ez az érték tojásrakás időszakában 0,54 km2, a kotlás idején 0,7 km2, a fiókanevelés alatt pedig 1,24–2,0 km2. A szaporodási időszakban a vadászó barna rétihéják rendszerint 4,5–5,6 km-re távolodnak el a fészkelő helyüktől (Gamauf–Preleuthner, 1996). Bittera (1914) gyomortartalom-vizsgálatai (n=48) szerint táplálékában az emlősök közül a mezei pocok volt az abszolút domináns, mellette több kisemlős (Mus musculus, Apodemus sylvaticus, Arvicola terrestris), ürge (Spermophilus citellus), süldőnyúl, madarak közül fogoly, szárcsa, törpegém (Ixobrychus minutus), kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis), Alauda spp., tojáshéj, valamint Rana spp., Lacerta spp.,Coleoptera és zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) is szerepeltek. A Fertő-tónál végzett osztrák vizsgálatok (Gamauf–Preleuthner, 1996) 34,6%-ban kisemlős (főként Microtus arvalis és más Muridae, valamint Spermophilus citellus), 51,9%-ban madár (főleg nádi sármány – Emberiza schoeniclus, azon kívül cserregő nádiposzáta – Acrocephalus scirpaceus, szárcsa – Fulica atra, mezei pacsirta – Alauda arvensis, seregély – Sturnus vulgaris, tőkés réce fióka, bíbic – Vanellus vanellus, piros lábú cankó – Tringa totanus, sárga billegető – Motacilla flava, énekes rigó – Turdus philomelos) 13,5%-ban egyéb, így hal, kétéltű és hüllő (sikló), valamint dög (mezei nyúl, sündisznó, fácán és tőkés réce) evését mutatták ki. Rendszeres a tojásfogyasztása, de a dögöket, a gépjármű által elütött egyedeket és a vadászat következtében elhullott vízimadarakat is megeszi. Olykor specialisták is akadnak. Kiss (1985) közölte többszöri dankasirály (Larus ridibundus) fióka zsákmányolását sirálytelepről. Különös – őzgida – zsákmányolásáról számolt be Onuczán (1991). A júliusi – valószínűleg kései ellésű – gidát csak 5–6 m-t sikerült vonszolnia, majd elejtette.

Állományviszonyai: A barna rétihéja stabil állományú faj Európában, becsült állománynagysága 48 000 pár (Tucker–Heath, 1994). Magyarországon 1982-ig állománya az intenzív mérgezés és gyérítés következtében jelentősen megfogyott. Az 1970-es évek közepén fészkelő állományát 100–150 párban állapították meg (Bécsy–Keve, 1975). A csaknem 20 éves védettség eredményeként ma fészkelőállománya mintegy 1000–1500 párra becsülhető (Magyar et al., 1998), s emelkedő tendenciát mutat. A Magyar Fogolyvédelmi Program projectjeiben az alábbi maximális sűrűségüket lehetett kimutatni a nyári időszakban. Harka: 0,56 pld./km2 (Jánoska, 1999), Sárszentmihály: 0,33 pld./km2 (Mohácsi, 1999a), Apaj: 0,32 pld./km2 (Mohácsi, 1999b), Abádszalók: 0,60 pld./km2 (Faludi–Faludiné Blickle, 1999), Dévaványa: 1,30 pld./km2 (Papp, 1999a), Nagyszénás: 1,70 pld./km2 (Papp, 1999b).

Vonulása: Vonuló madár, de enyhe teleken át is telel. Októberben vonul el a Földközi-tenger vidékére, illetőleg főképp a trópusi Afrika Ny-i felébe (Kamerun, Szenegál) telelni. Telelőterületei egészen a Kongó-medencéig, É-Angoláig és Tanzániáig elnyúlnak, kisebb számban Malawiig és Zimbabwe É-i részéig is elérnek (Glutz et al., 1971). Hozzánk É-i és ÉÉK-i példányok érkeznek a gyűrűzések tanúbizonysága szerint (27. táblázat). A megkerült 29 idegen gyűrűs madarat az alábbi országokban jelölték (34. térkép): Finnország (7 pld.), Észtország (1 pld.), Lettország (3 pld.), Németország (5 pld.), Lengyelország (4 pld.), Ausztria (1 pld.), Csehország (4 pld.) és a visszaúton Olaszország (4 pld.). Mindössze 2 külhonból visszajelzett magyar gyűrűs barna rétihéjáról van adatunk (28. táblázat), az egyik Olaszországból (495 km), a másik Máltáról (1333 km) (Faragó, 2001e).

27. táblázat - A Magyarországon megkerült gyűrűzött barna rétihéják származási helye és a megkerülés hónapja

Ország

Jan.

Febr.

Márc.

Ápr.

Máj.

Jún.

Júl.

Aug.

Szept.

Okt.

Nov.

Dec.

Év

Nov.– Febr.

Finnország

0

0

0

5

0

0

2

0

0

0

0

0

7

0

Észtország

0

0

0

1

0

0

0

0

0

0

0

0

1

0

Lettország

0

0

0

2

0

1

0

0

0

0

0

0

3

1

Németország

0

0

2

3

0

0

0

0

0

0

0

0

5

0

Lengyelország

0

0

0

3

0

0

0

1

0

0

0

0

4

0

Olaszország

0

0

0

0

0

1

0

1

1

0

0

1

4

1

Ausztria

0

0

0

0

0

0

1

0

0

0

0

0

1

0

Csehország

0

0

2

0

0

1

1

0

0

0

0

0

4

0

Összesen

0

0

4

14

0

3

4

2

1

0

0

1

29

2


34. térkép A barna rétihéja (Circus aeruginosus) Magyarországon átvezető vonulási útvonalai gyűrűzési adatok alapján

28. táblázat - A Magyarországon gyűrűzött barna rétihéják megkerülési helye és a megkerülés hónapja

Ország

Jan.

Febr.

Márc.

Ápr.

Máj.

Jún.

Júl.

Aug.

Szept.

Okt.

Nov.

Dec.

Év

Nov.– Febr.

Magyarország

0

1

0

1

0

0

2

2

1

1

0

0

8

1

Olaszország

0

0

0

0

0

0

0

1

0

0

0

0

1

0

Málta

0

0

1

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1

0

Összesen

0

1

0

1

0

0

2

3

1

1

0

0

10

1


Védelme: Európában stabil állományú (S) nem veszélyeztetett faj (Tucker–Heath, 1994). Szerepel a Berni Egyezmény II. mellékletében, a Bonni Egyezmény II. függelékében, az EU Madárvédelmi Irányelvek I. mellékletében és az EC 338/97 rendelet „A” mellékletében. Magyarországon 1982 óta védett madár, ma eszmei értéke 50 000 Ft. Állományát a táplálkozó területek környezetszennyezése, kemikáliák alkalmazása, általában az intenzív mezőgazdaság, a magas vaddisznó állománysűrűség, a turizmus, a szabadidős (vízi-) tevékenység és a mezei munkák veszélyeztetik. Ma már nincs állománycsökkentő szerepe az illegális lelövésnek és megszűnt a mérgezés is. Védelmét a fészkelőhelyek fenntartásával, zavarásmentes zónák kialakításával, a környezetszennyezés csökkentésével, és a védelmi státusz fenntartásával lehet biztosítani (Bauer–Berthold, 1997). Gamauf–Preleuthner (1996) a Fertő tó osztrák oldalán kimutatták az idegenforgalomnak, elsősorban a kerékpáros és gyalogos turizmusnak a táplálkozó területeken kifejtett negatív hatását. Ezen utak mellett mintegy 240 m széles folyosó képződik, ahol nem vadásznak a barna rétihéják, azaz minden 100 m-es út, 2,4 ha-ral csökkenti a táplálkozóterület nagyságát. Ez az adott vizsgálatban elérte a terület 40%-át.

Gazdasági jelentősége: Hazai vizsgálati adatok híján szerepét nem lehet megállapítani. A vadgazdálkodók ismételten említik apróvad, főként fogoly és fácán zsákmányolását, ezt tudományos vizsgálatokkal tisztázni kell. A zsákmányolás mértéke elsősorban a vizes élőhelyeken lehet veszélyforrás, itt ritka, védett madárfajok is zsákmányául eshetnek.