Ugrás a tartalomhoz

Vadászati állattan

Faragó Sándor

Mezőgazda Kiadó

VADDISZNÓ

VADDISZNÓ

Sus scrofa (LINNAEUS, 1758)

E: Wild boar  D: Schwarzwild (Wildschwein)  I: Cinghiale  F: Sanglier

52. kép Vaddisznó – Sus scrofa

Felismerési jegyei: A vaddisznó hímjét kannak, nőstényét kocának (emsének), szaporulatát malacnak (kanmalac, emsemalac) hívjuk. A fiatalokat süldőnek vagy südőnek hívja a szaknyelv (Magyar, 1984). A vaddisznó a házi sertés őse, így formája ahhoz hasonlít is, de el is tér tőle. A feje hosszú, profilvonala egyenes, s a nyakkal egységes alakot mutat. Fülei kicsik, felállóak, szegélyük szőrös. Szemei kicsik, mélyen ülnek a koponyában. A törzs rövid, a gerincvonal hátrafelé lejt, lábai rövidek, a farok egyenes, kifejlett példányokon bojtos. A kannak agyara, a kocának kampója van (ezek a szemfogak). A szőrzet színében nincs a nemek között különbség, de életkoronként és évszakonként lehetnek eltérések. A vaddisznó „vad” színe sötétbarna vagy fekete (vö. Schwarzwild), de olykor akadnak világos, vöröses színű vagy babos példányok is. Ezek nemkívánatosak a populációkban. A vaddisznó téli és nyári szőrzete között igen nagy a különbség. A nyári szőrzet világosabb és vékony (március–május közt alakul ki), a téli szőrzet sötét, hosszú szálú, tömött (júliustól októberig alakul ki). A fedőszőrök között gyapjúszőrök találhatók (Páll, 1982). A kocának 5–6 pár emlője van. A vaddisznó párosujjú patás, azaz a 3. és 4. ujján jár, 1. ujja hiányzik, a 2. és 5. ujjak csökevényesek – rendszerint alig érik el a talajt – ezeket fűkörmökne, vagy fattyúcsülköknek hívjuk. A csülök az ujj utolsó perce. A koca csülökhossza 58–65 mm, a fiatal kanoké 70–72 mm, az öreg kanoké 80–95 mm. A csülök szélessége a kocáknál 40–50 mm, a fiatal kanoknál 52–58 mm, az öreg kanoknál pedig 60–75 mm. A fiatal vaddisznók mellső lábainak csülöknyomai nagyobbak, minta a hátsóké, de ez a különbség, később eltűnik. Az öreg kanok csülkei befelé fordulnak (67. ábra). Nyomképletei: nyomba lépés zsinórozva, nyomba lépés terpesztve, elmaradó lépés, kieső lépés kieső első nyommal, kieső háromszögbe lépés (68. ábra). Ürüléke idomtalan massza vagy vastag, több tagból álló (Náhlik, 1990a). Hangadáskor a koca röfög, a malac visít.

67. ábra - A vaddisznó csülkei (Náhlik, 1990a)

kepek/67-abra.png


68. ábra - A vaddisznó nyoma és nyomképletei (Náhlik, 1990a)

kepek/68-abra.png


Testméretek

Szlovákia – Nyugati–Kárpátok – felnőtt (adult) példányok (Hell–Paule, 1983)

Testhossz (háton):

Marmagasság:

Övméret:

Fülhossz:

Farokhossz:

Hátsó láb hossza:

Testtömeg:

kanok (n=34): 157,2 (139–178) cm,

kanok (n=35): 93,3 (75–115) cm,

kanok (n=34): 130,4 (109–160) cm,

kanok (n=34): 13,5 (11–17) cm,

kanok (n=35): 24,3 (15–29) cm,

kanok (n=33): 33,5 (26–37) cm,

kanok (n=30): 103,8 (60–153) kg

kocák (n=86): 151,8 (131–167) cm,

kocák (n=87): 88,2 (60–105) cm,

kocák (n=87): 121,8 (78–150) cm,

kocák (n=89): 12,9 (10–16) cm,

kocák (n=89): 22,9 (14–30) cm,

kocák (n=87): 31,7 (21–35) cm,

kocák (n=53): 84,2 (45–128) kg.

 

Lengyelország – Zielonka (FruziŃski–Skubis, 1999)

Testhossz:

  

Ma*

kanok (n= 97): 106,7 (80–136) cm,

kocák (n= 57): 105,5 (81–123) cm,

*

kanok (n=220): 129,8 (97–161) cm,

kocák (n=161): 124,2 (103–145) cm,

Ad*

kanok (n= 43): 145,9 (130–167) cm,

kocák (n= 38): 140,9 (127–191) cm,

Marmagasság:

  

Ma

kanok (n= 97): 66,4 (47–89) cm,

kocák (n= 57): 66,7 (51–81) cm,

kanok (n=220): 80,7 (59–104) cm,

kocák (n=161): 76,3 (52–94) cm,

Ad

kanok (n= 43): 91,0 (70–108) cm,

kocák (n=38): 84,6 (68–101) cm,

Farmagasság:

  

Ma

kanok (n= 97): 68,2 (47–88) cm,

kocák (n= 57): 68,7 (50–87) cm,

kanok (n=220): 81,4 (57–107) cm,

kocák (n=161): 77,4 (47–95) cm,

Ad

kanok (n= 43): 89,6 (73–110) cm.

kocák (n= 38): 84,0 (65–99) cm.

* Ma: malac, Sü: süldő, Ad. kifejlett, felnőtt példány

 

Magyarország (Ákoshegyi, 1989) (n=144)

Testhossz:

  

Süldők (n=47): 102,0 cm

kanok (n=48): 153,1 cm,

kocák (n=49): 146,0 cm,

Övméret:

  

Süldők (n=47): 87,1 cm

kanok (n=48): 135,4 cm,

kocák (n=49): 130,3 cm,

Marmagasság:

  

Süldők (n=47): 64,8 cm

kanok (n=48): 96,6 cm,

kocák (n=49): 90,6 cm,

Testtömeg:

  

Süldők (n=47): 32,5 kg

kanok (n=48): 116,1 kg.

kocák (n=49): 103,4 kg.

Magyarország (Kőhalmy, 2001)(n=770)

Testhossz:

<1 év

kanok (n=99): 112,4 (73–134) cm,

kocák (n=132): 115,3 (70–151) cm,

 

2 év

kanok (n=81): 143,5 (123–157) cm,

kocák (n=120): 139,2 (127–152) cm,

3 év

kanok (n=74): 152,9 (142–163) cm,

kocák (n=111): 151,9 (135–165) cm,

4 év

kanok (n=40): 161,4 (147–168) cm,

kocák (n= 44): 155,7 (142–165) cm,

5 = év

kanok (n=32): 170,2 (150–184) cm,

kocák (n= 37): 163,2 (147–185) cm,

Övméret:

<1 év

kanok (n=99): 83,9 (52–98) cm,

kocák (n=132): 88,8 (56–124) cm,

2 év

kanok (n=81): 113,6 (90–136) cm,

kocák (n=120): 112,2 (90–136) cm,

3 év

kanok (n=74): 127,1 (102–148) cm,

kocák (n=111): 121,4 (100–154) cm,

4 év

kanok (n=40): 138,7 (114–160) cm,

kocák (n= 44): 130,1 (126–150) cm,

5 ≤ év

kanok (n=32): 144,7 (116–172) cm,

kocák (n= 37): 147,2 (114–189) cm,

Marmagasság:

<1 év

kanok (n=99): 61,8 (39–71) cm,

kocák (n=132): 65,3 (40–85) cm,

2 év

kanok (n=81): 80,2 (62–97) cm,

kocák (n=120): 76,4 (65–92) cm,

3 év

kanok (n=74): 87,3 (77–108) cm,

kocák (n=111): 84,7 (70–97) cm,

4 év

kanok (n=40): 93,9 (86–102) cm,

kocák (n= 44): 85,6 (76–99) cm,

5 ≤ év

kanok (n=32): 98,1 (90–108) cm,

kocák (n= 37): 92,5 (80–104) cm,

Farmagasság:

<1 év

kanok (n=99): 55,3 (35–72) cm,

kocák (n=132): 57,2 (31–74) cm,

2 év

kanok (n=81): 69,9 (59–89) cm,

kocák (n=120): 68,2 (56–85) cm,

3 év

kanok (n=74): 74,3 (69–89) cm,

kocák (n=111): 74,0 (57–92) cm,

4 év

kanok (n=40): 77,0 (68–91)cm,

kocák (n= 44): 75,1 (57–92) cm,

5 ≤ év

kanok (n=32): 82,6 (67–98) cm.

kocák (n= 37): 81,4 (75–96) cm.

Koponyaméretek (69. ábra):

69. ábra - A vaddisznó koponyája (Novikov nyomán Pucek, 1981)

kepek/69-abra.png


Szlovákia – (Hell–Paule, 1983)

Koponyahossz:

 

hímek (n=29): 419,7 (364–464) mm,

nőstények (n=73): 387,3 (354–421) mm,

Koponyaszélesség:

 

hímek (n=30): 155,1 (133–175) mm,

nőstények (n=75): 145,6 (129–157) mm,

Mandibula hossza:

 

hímek (n=31): 324,5 (285–343) mm.

nőstények (n=82): 291,1 (266–315) mm.

Elterjedése: Eurázsiában a 60. szélességi foktól délre mindenütt előfordul, jelen van Észak-Afrikában és a hátsó-indiai szigeteken. Betelepítették Észak- és Dél-Amerikába is. Az óriási elterjedési területen 25 alfaját ismerik el (Trense, 1989), ebből palearktikus 17, indo-maláj 7 és óceániai 1 alfaj. Hazánkban a Sus scrofa attilaalfaj él.

Az európai alfajok az alábbiak: (1) S. s. scrofa: Nyugat- és Közép-Európa É-i fele (Ausztria, Lengyelország határokkal K-i irányban), (2) S. s. castilianus: Ibériai-félsziget, (3) S. s. barbarus: Észak-Afrika, (4) S. s. majori: Olaszország, (5) S. s. meridionalis: Szardínia és Korzika, (6) S. s. reiseri: Balkán-félsziget, (7) S. s. attila: Szlovákia, Magyarország, Románia, Ukrajna, Belorusszia, K-i határa a Kaukázus, D-i pedig Törökország és É-Irán.

Európában a Brit-szigetek és Skandinávia nagyobbik része, valamint az Alpok magasabb régiói kivételével mindenütt előfordul (111. térkép). Magyarországon egy 1978-as feldolgozás kapcsán Kőhalmy (1978; 1979) a vaddisznóállomány 64,9%-át a Dunántúlon, 30,7%-án az Északi-középhegységben és 4,4%-át az Alföldön mutatta ki. A leginkább a nagy kiterjedésű erdőtömbökben fordul elő. A K-i országrészben Romániából beváltó disznók nádas, mocsaras területeken, vizek mentén is megtelepszenek. A vadgazdálkodók mintegy 12%-ánál váltó vadként került terítékre. Kőhalmy (1978; 1979) feldolgozása utáni időszakban a vaddisznóállomány mennyiségi és elterjedési növekedése következett be (Kőhalmy et al., 1987), meghódította az alföldi erdős területek jelentős részét is (Faragó–Náhlik, 1997). Napjainkban (2000) a becsült vaddisznóállomány (=76 054 pld.) 66,7%-a a Dunántúlon, 18,1%-a az Északi-középhegységben és már 15,2%-a az Alföldön él (112. térkép).

111. térkép A vaddisznó elterjedése Európában (Mitchell-Jones et al., 1999 alapján)

112. térkép A vaddisznó elterjedése Magyarországon 2000-ben, a becslés eloszlása alapján (Országos Vadgazdálkodási Adattár nyomán)

Élőhelye: A vaddisznó eredendően vizes élőhelyek, mocsarak lakója volt, ma főként erdőterületeken fordul elő. Terjeszkedő faj, amely jelenség az erdősültség növekedésével, valamint a nagytáblás mezőgazdálkodás kínálta előnyös feltételekkel volt magyarázható. A mezőgazdasági területek nem jelentettek izolációs sávot az erdőtestek között, hiszen korábban a nagyüzemi mezőgazdasági körülmények között nappali pihenőhelye sokszor a nagyobb kukorica- és napraforgótáblákban volt, csak éjjel kereste fel turkálni az erdőt. A privatizáció után ezek a lehetőségek igen sok helyen megszűntek, a vaddisznó visszaszorult az erdőbe. Erdei élőhely használatát és választását magának az erdőnek az ökológiai adottságai mellett az időjárási viszontagságok, az egész éves erdészeti tevékenység, az erdei úthálózaton lebonyolódó forgalom, az erdőfelújításokat védő vadvédelmi kerítésrendszer befolyásolják, leszűkítik. A Bajnai Erdészet (Pilisi Parkerdő Rt.) területén végzett élőhelyválasztás és -használat vizsgálatok (Áprily, 1997) szerint előszeretettel választotta a cseres-kocsánytalan tölgyesek fiatal és középkorú, a cseresek tisztítás korú, a gyertyános-cseres-kocsánytalan tölgyesek fiatalkorú állományait. Utóbbi faállománytípus középkorú állományaiban csak a nyári és őszi hónapokban lehetett megfigyelni őket. Elegyetlen gyertyánosok fiatal állományaiban csak télen és tavasszal feküdtek meg, cseres-molyhos tölgyesek öregebb állományait csak a makkhullás után keresték fel. Esős idő után a vaddisznó előszeretettel keresi fel a réteket, legelőket, ahol giliszták után kutat. A nagy összefüggő nádasokat (Fertő tó, Velencei-tó, Hortobágy) szívesen választja tartózkodási helyéül, e területeken nyugalmat talál. Mivel a nád (Phragmites communis) igen tápláló rizómái élelmet is jelentenek számára, nemigen hagyja el a nádasokat. A vaddisznó a zárttéri vadtartás legfontosabb nagyvadja, de a nagyobb vaddisznósűrűség degradálhatja még a legnagyobb körültekintéssel kiválasztott kertek talaját, talajfaunáját és lágy szárú növényzetét is. A degradáció mértéke a tartástechnológia, közte a takarmányozás, a területnagyság és az időjárás függvénye (Palkovics et al., 1988; Jánoska, 2001).

Szaporodása. • Ivarérettség: A fiatalok egy része – főként a kocasüldők – már első életévük őszén/telén, azaz 9–11 hónapos korukban bebúgnak, másik részük a kanokkal együtt csak 1¾ éves (20 hónapos) korukban válik ivaréretté. Az ivarérettség ellenére a szaporodásban való sikeres részvétel a kanok esetében a 2., vagy 3. évre is kitolódhat (Herre, 1986).

• Ivari kapcsolatok: A kanok a szaporodási időszakon kívül magányosan, a kocák, süldők és malacok anyacsaládokban járnak. A búgást az idősebb kocák kezdik meg, legvégül az emsesüldők egy része búg. A kanok ekkor kezdenek el a kondához csatlakozni. A búgó kocáért csak az azonos korú és erejű kanok verekszenek, idős, remete kan küzdelem nélkül tudja érvényesíteni elsőbbségét. A küzdelem heves, agyaraikkal egymás álla alá vagy oldalába akarnak hasítani. Ezt megelőzendő a kanok „páncélt” alakítanak ki lapockájuk táján úgy, hogy agyarukkal megsértett fenyőtörzsből kifolyt gyantával szilárdítják meg szőrzetüket. Sok harcot megért kannak a beforrott sebhelyek is erősítik ezt a páncélt. A kan a kondából mindig azt a kocát választja ki, amelyik ivarzásának tetőfokán van. Az udvarlás során harapdálják, döfködik egymást. A párzás előtt a kan és a koca szemben állva méregetik egymást, a kan közben csattogtatja fogait, mutatja agyarait és jellegzetes szaganyagot hordozó, habzó nyálat termel. A koca ennek az illatanyagnak az érzékelése után hajlandó csak engedni a borítást. A párzás viszonylag hosszú ideig tart, mialatt a kan gyakran harapdálja a koca nyakát. A kanok végig a kondával vannak a búgás során, csak annak végeztével hagyják el azt. A búgási szezon végére testtömegük 20–25%-át is elveszíthetik (Meynhardt, 1986).

• Párzási időszak: A vaddisznó szaporodási időszakát ma már nehéz meghatározni, mert az egyre hosszabbodik. Elkezdődhet szeptemberben és tarthat júliusig, de a fő időszakot október–január időközére tehetjük. A koca 21–23 napig búg, de a kant csak 1–3 napig veszi fel eredményesen. Ha a búgás eredménytelen volt, a koca 3 héttel később újra hajlandó a párzásra.

• Az alom helye: A koca az ellés előtt félreeső, nyugodt helyen ellő- vagy malacozó vackot készít. Rendszerint sűrű aljnövényzettel benőtt, szélárnyékos, D–DK-i kitettségű helyen alakítja ki, hogy azt a reggeli nap melege érhesse. Az erdőállomány főként szálerdő, hogy a vacokból messze kiláthasson. A koca jó nagy – olykor akár 1 m magas –, száraz aljnövényzetből álló vackot túr össze, illetve mintegy 20–30 m-es körzetből tépdes és szállít a helyszínre. A jól kibélelt vacok készítésének ideje mintegy 3 óra, amelynek utolsó szakaszában már rájönnek a fájások. Ezt követően a koca alulról belebújik a fészekbe, s megkezdődik a malacozás. A fialóvacokhoz az összes előző évi utódja elkísérheti a kocát, de azok azt legfeljebb 30–40 m-re közelíthetik meg (Meynhardt, 1986).

• A vemhesség: Vemhességi ideje 112–120 nap, 16–17 hét. 700 koca vizsgálata alapján a kocák 12%-a maradt üres, de a valóban meddő koca ritka (Páll, 1982). Az üres kocák 1–2 év kihagyása után újból búgnak és malacoznak. Októbertől januárig a kocák 84–95%-a termékenyül meg.

• Az ellés ideje: A búgásnak megfelelően az ellések zöme február–május között történik. A ritka januári almok a februári malacokkal együtt a kemény télutónak ki vannak szolgáltatva. A malacok mintegy 8–10 óra alatt jönnek a világra (Meynhardt, 1986) (Páll, 1982; Herre, 1986).

• Az alom nagysága és száma: A koca alkalmanként 4–12 malacot vet, az átlagos malacszám azonban csak 5–6 (Gaffrey, 1961; Páll, 1982; Herre, 1986). Kőhalmy (1979) 2 szabadterületi populációban 6,7 és 5,8 malacot, vaddisznós kertben 3,5 malacot talált átlagosan egy alomban, az összes megvizsgált alomra vonatkozó átlag 4,9 malac/koca volt. Heltay et al., (1981) vaddisznós kertben (Isaszeg) lőtt kocák (n=36) magzatszámát 6,64 (2–11) magzat/koca értékűnek találta (összes magzatszám 239 pld. volt). A vehemnagyság gyakorisági megoszlása az alábbi volt: 2-es – 5,6%, 3-as – 8,3%, 4-es – 0%, 5-ös – 11,1%, 6-os – 13,9%, 7-es – 27,7%, 8-as – 16,7%, 9-es – 11,1%, 10-es – 0%, 11-es – 5,6%. Ugyanezen értékek egy szomszédos szabadterületi populációból (Valkó) gyűjtött kocák (n=15, magzatszám= 98) esetében az alábbiak voltak. Átlagos magzatszám 6,77 (3–7) magzat/koca, a vehemnagyság gyakorisági megoszlása: 3-as – 6,7%, 4-es – 13,3%, 5-ös – 6,7%, 6-os – 33,3%, 7-es – 13,3%, 8-as – 6,7%, 9-es – 0%, 10-es – 20,0%. Szoros pozitív korreláció van a koca kora és a magzatszám, illetve a koca testtömege és a magzatszám között (Heltay et al., 1981). Ugyanerre a megállapításra jutott Buzgó (1989) is. Az egyes korosztályokban az alábbi átlagos magzatszámokat mutatta ki: <1 éves – 4,31 magzat/koca, 1–2 éves – 5,62 magzat/koca, 3–4 éves – 8,00 magzat/koca, 5–6 éves – 8,38 magzat/koca. Náhlik–Sándor (2000a) a születési arányszámot szabadterületen 5,3 (n=182), zárt kertben 5,4 magzatnak (n=43) határozták meg. A kor előrehaladtával (7 éves korig) a születések száma e vizsgálat tanúsága szerint is lineárisan nőtt.

• Utódnevelés: Az ellés után a koca nem nyalja tisztára malacait. A születésük után 1–2 órával már a levegőhöz és naphoz szoktatja őket úgy, hogy – anyagát két oldalra rakva – megnyitja a vackot. Ha a malacok fázni kezdenek, azonnal összezárja, betakarja őket (Meynhardt, 1986). Az utódgondozásban csak a kocák vesznek részt, tehát a vaddisznó anyacsaládformában neveli malacait. A malacok azonnal szopni kezdenek. Amelyik csecset az elléstől számítva 12 órán belül nem szívnak le, az elapad (Páll, 1982). Jó időben a vackot 4–5 nap után elhagyják a malacok, rossz időben akár 2–3 hétig is benne maradhatnak. Az első napokban a koca sem igen hagyja el a vackot, ha megteszi, akkor jól betakarja alommal. A vaddisznó koca jó anya, vezeti, védi, eteti malacait. Gyakran több koca közösen neveli a malacokat, ekkor megszűnik a csecshűség, a malacok akár több kocánál is szophatnak. Ez a felnevelés biztonságát szolgálja, egyszersmind pótolhatja az elhullott (meglőtt) anyát is. A csecshűség a 4. héten helyreáll, kialakul a szopási rend. A malacok a koca kéztőmirigye nyálkás váladékának illatáról ismerik fel anyjukat (Meynhardt, 1986). A malacok már a harmadik héttől fogyasztanak szilárd táplálékot, a szopást a negyedik hónap végére abbahagyják, ekkor megtörténik az elválasztás. Ebben az időszakban a domináns koca az alacsonyabb rangú kocák malacait elveri az etetőtől, így juttatva több táplálékot, a jobb fejlődési lehetőséget a malacainak. Az ilyen jellegű gondoskodás a koca részéről a fiatalok 7–8 hónapos koráig tart, akkor a süldőknek be kell illeszkedniük a szociális rangsorba (Meynhardt, 1986).

• Szaporodási eredmény, halandóság, életkor: A nőivarú vaddisznók – a populáció sűrűségétől függő mértékben – részben születésük évében, de főként 1., illetve 2. éves koruktól vesznek részt a szaporodásban. Lengyel vizsgálat szerint (FruziŃski–König, 1999) életük első évében a kocák 20%-a, második évükben 70%-a, annál idősebb korban 93%-ban vemhesülnek. A szaporításban részt vevő kocákra vonatkoztatva a vehemnagyság az 1. éveseknél 3,0 malac/koca, a 2. éveseknél 4,3 malac/koca, az ennél idősebbeknél 6,3 malac/koca volt. A fekunditás – azaz valamennyi kocára vonatkoztatott átlagos almonkénti malacszám – ezen korosztályokban, illetve korcsoportban az alábbi volt: 1. éves: 0,6 malac/koca, 2. éves: 3,0 malac/koca, 2 évesnél idősebb: 6,0 malac/koca. Magyarországon Buzgó (1989) korcsoportonként közli a sárgatestszámot, a magzatszámot és a szopott emlők számát, ezáltal képet kaphatunk az embrióhalandóság, valamint a postnatális mortalitás mértékére. Az 1–2 éves korcsoportban a sárgatestszám 6,67, az embriószám 5,62, a szopott emlők száma 4,50, ami 1,05 pld. Magzat-, azaz 15%-os embriómortalitást, továbbá 1,12 malac, azaz 19,9%-os postnatális mortalitást jelent. A 3–4 éves korcsoportban ezek az értékek 7,93 → 8,00 → 6,00, az embrió mortalitás valószínűleg a kis elemszám miatt nem értékelhető, a postnatális mortalitás 2,00 malac, azaz 25%-os. Az 5–6 éves korcsoportban csak az embriómortalitást lehetett meghatározni: 9,40 → 8,38, ami 1,02 magzat, azaz 10,9%-os embriómortalitást jelentett. Náhlik–Sándor (2000) vizsgálataiban (n=58) a vehemszám a sárgatestszám 89%-ának bizonyult, azaz a veszteség 11%-os volt, ami hasonló Buzgó (1989) értékeihez. A malacok és süldők vesztesége az első 7–9 hónapban 55–60%-os (Meynhardt, 1986). Hasonló értéket kapott Náhlik–Sándor (2000) is, hiszen vizsgálataik szerint a nyár végéig a malacok csaknem 50%-a elhullik, a tél folyamán pedig a szaporulat mintegy 15%-a vész el. A szaporulat túlélése a következő ellési időszakig 41%-ra tehető. A megszületett malacoknak csak mintegy 16%-a éli meg a 3. évet, 3 évnél idősebb korig pedig csak 8%-uk jut el. Eleinte a kanok halandósága a magasabb, 6 éves kor felett viszont a kocáké. A legnagyobb veszteségeket mindenképpen a vadászat okozza a populációkban. Az antropogén tényezők közül a gépjárművel való ütközést kell még megnevezni.

Betegségei közül tényleges és lényeges mortalitást a sertéspestis okozhat, különösen a magas állománysűrűségű vaddisznós kertekben lehet katasztrofális következménye megjelenésének. A sertéspestis mindenekelőtt a populáció fiatal korcsoportjában pusztít. Természetes predátora a farkas, amely főleg a fiatalabb egyedeket zsákmányolja. Abiotikus tényezők közül az időjárás hatása lehet számottevő. Elhúzódó kemény teleken elhullik a korai szaporulat jelentős része. A malacok várható életkora legfeljebb 1,5 év. Populációszinten 7–9 év, egyedi szinten 15(–20) év a legmagasabb életkor.

Egyedfejlődése: A csíkos kismalacok testtömege 750–1200 gramm, azonnal mozgékonyak, hisz nyitott szemmel jönnek a világra. A süldő korszakasz kezdetének és végének meghatározása – a vaddisznó szaporodási ciklusában bekövetkezett változások miatt – nehéz. Addig, amíg egyesek 9–11 hónapos korban vemhesülve már kocák, addig mások még ugyanebben a korban valóban süldők. Magyar (1984) javaslata szerint mondjuk ki, hogy a vaddisznó 5–12. hónapos korában, tehát az M1 és M2 maradó fogak megjelenése között süldő/südő. A vaddisznó fogazata mintegy 20–21 hónap alatt fejlődik ki. A maradó fogak zöme az i-k, c-k, p2–4 tejfogak elvetése után alakul ki, de a farkasfog (P1) és az utózápfog (M) csak maradó fogak formájában nőnek. A farkasfog (az első tulajdonképpeni előzápfog) olykor hiányozhat is (Magyar, 1984).

1–2. hónapos korban jelenik meg tejfogként az i1, i2, p1 és p4.

3. hónapos korban jelenik meg a második felső tej metszőfog (i2) és ha van, az alsó első maradó előzápfog, a farkasfog (P1).

5. hónapos korban jelenik meg az alsó első maradó zápfog (M1).

6. hónapos korban nő ki a felső maradó farkasfog (P1).

10. hónapban kifejlődik az alsó és felső maradó harmadik metszőfog (I3) és az alsó és felső szemfog (C).

11–12. hónapban megjelenik az alsó és felső második maradó zápfog (M2) és ekkor kezdik meg fejlődésüket a maradó előzápfogak is: P2, P3 és P4.

14–15. hónapos korban kiváltódnak az első metsző tejfogak (i1) maradó metszőfogakra (I1).

19. hónapos korban fejlődnek ki a második alsó/felső maradó metszőfogak (I2).

21. hónapban bújnak ki az utolsó maradó fogak a harmadik zápfogak (M3).

Ezek alapján a vaddisznó fogképlete az alábbi:

3 1 4 3 3 1 4 3 = 44 MathType@MTEF@5@5@+= feaagKart1ev2aaatCvAUfeBSjuyZL2yd9gzLbvyNv2CaerbuLwBLn hiov2DGi1BTfMBaeXatLxBI9gBaebbnrfifHhDYfgasaacHOXxf9ir Veeu0dXdh9vqqj=hEiea0xXdbba9frFj0=OqFfea0dXdd9vqai=hGu Q8kuc9pgc9q8qqaq=dir=f0=yqaiVgFr0xfr=xfr=xb9adbaqaaeGa biqaaiaabeqaaeaabaWaaaGcbaWaaSaaaeaacaqGZaGaaeiiaiaabg dacaqGGaGaaeinaiaabccacaqGZaaabaGaae4maiaabccacaqGXaGa aeiiaiaabsdacaqGGaGaae4maaaacqGH9aqpcaaI0aGaaGinaaaa@3E2D@

A teljes testi kifejlődés 5–6 éves korra tehető.

Ivari és korviszonyok: A biológiai ivararány megközelítőleg 1:1, de a gyakorlati igények 1,2:1 ivararányt teszik szükségessé (tehát mintegy 20%-kal több kan legyen az állományban, mint koca) (Páll, 1982). Egy lengyel populációban (FruziŃski–König, 1999) az embrionális (n=88) ivararányt 1:1,25-nek, a fogott malacok (n=90) ivararányát 1:0,88-nak, a lőttekét (n=144) 1:0,80-nak, az 1 évesekét (n=430) 1:0,79-nek, a 2 évesekét 1:1,33-nak, a 3 évesekét pedig 1:2,38-nak találták. Két magyar szabadterületi populációban a magzati ivararányt Kőhalmy (1979) 1:2,22 és, 1:1,21 értékűnek (átlagosan 1:1,65) találta az emse malacok javára. Az isaszegi vaddisznóskertből származó mintákban talált 177 magzat 53,1% volt hím-, 46,9%-a nőivarú, a magzati ivararány tehát 1:0,88 volt. Szabadterületről (Valkó) származó mintákban 20 meghatározott ivarú magzatból 12 (60%) volt hím és 8 (40%) volt nőstény, az ivararány 1: 0,67 (Heltay et al., 1981). Buzgó (1989) megállapítása szerint az idősebb kocák szignifikánsan több kan malacot ellenek (<1 évesek: 43,%; 1–2 évesek: 47,7%; 3–4 évesek: 55,0%; 5–6 évesek: 52,5%), ami azt jelenti, hogy elfiatalodott állományban több lehet a megszületett emsemalacok, mint a kanmalacok száma.

A már idézett lengyel vizsgálatban (FruziŃski–König, 1999) a populáció 49%-a volt 1 éves, 35%-a 2 éves, 10,7%-a 3 éves, 3,6%-a 4 éves, 1,2%-a 5 éves 0,4%-a 6 éves és 0,1%-a 7 éves. Az első két korosztályban azonos volt a kan és a koca arány, a 3. évtől azonban minden korosztályban duplája volt a kocák aránya a kanokénak. Magyarországon a kocák átlagéletkorát egy zárttéri populációból (Isaszeg) vett minta (n=20) alapján 4,5 ± 0,4 évnek találták (Heltay et al., 1981). A 2–9 éves korosztályok megoszlása az alábbi volt: 2 éves 10%, 3 éves – 15%, 4 éves – 25%, 5 éves – 15%, 6 éves – 15%, 7 éves – 10 %, 8 és 9 éves – 5–5%. Ugyanezek az értékek egy szomszédos szabadterületi állományból (Valkó) vett mintában (n=13) az alábbiak voltak. Átlagéletkor 4,3 ± 0,5 év, korosztályok: 2–8 év, 2 éves – 7,7%, 3 éves – 23,1%, 4 éves – 30,7%, 5 éves – 7,7%, 6 éves – 15,4%, 7 éves – 0%, 8 éves – 15,4%. A korosztályviszonyok kialakításához alapvető információ az állománykezelési kor, amely 6–7 évben adható meg az alapján, hogy az agyar gyarapodása maximumát 5–6. évben éri el. Az ilyen öreg korcsoportú egyedek képezzék a populáció 20%-át. A középkorú és ivarérett fiatalok aránya 50%, a malacok, süldők (18 hónaposnál fiatalabb egyedek) aránya 30% legyen (Páll, 1982). A korösszetételre az agyarak és kampók méretei, fenési síkja, illetve kocakampóknál a legnagyobb szélesség elhelyezkedése nyújthat támpontot. Az utolsó felső fog (M3) alapjának hossza a korral nő, s 5 évig megbízhatóan, a fölött megközelítően alkalmas a kormeghatározásra (Páll, 1982).

Táplálkozása: A vaddisznó általános táplálékszerző mozgása a túrás. Ezt a mozdulatot még akkor is észlelhetjük, ha táplálékát a földfelszínről veszi fel. Táplálkozási aktivitása az éjszakára koncentrálódik, de az emberi zavaró tényezők uralkodóvá válása előtt valószínűsíthető, hogy nappali állat volt. A vaddisznó mindenevő, egész évben szüksége van az állati eredetű táplálékra is. Ehhez részben turkálással (giliszta, pajorok, bábok, álcák stb.), részben dögevéssel, részben ragadozással (!) jut hozzá. Különösen magas állománysűrűség, azaz relatív táplálékhiány mellett figyelhető meg más fajok kicsinyeinek (gida, borjú, stb.) zsákmányolása, tojás- vagy fióka- és madárevés. Szívesen rájár az etetőkre és szórókra csakúgy, mint a mezőgazdasági terményekre/táblákra. A táplálék felvétel során érvényesül a hierarchia, először a rangsorban elől állók fogyasztanak. Életük első 4 hónapjában a kicsinyek nincsenek a rangsornak alávetve. Az elválasztás után azonban a rangsorban előbbre álló kocák nem engedik alárendelt kocák malacait az etetőhöz. Ez eredményezi aztán azt, hogy a magasabb rangú kocák malacai gyorsabban fejlődnek. Ezt felismerve épít a vadgazda vadászterületén, különösen vaddisznóskertekben malacetetőket, amikben csak a kicsik tudnak táplálkozni.

A Németországban vizsgált 665 (!) gyomortartalom alapján Briedermann (1968) két típusba osztotta táplálékfelvételét attól függően, hogy jó/erős vagy gyenge a tölgy- és bükkmakktermés. Jó makktermésű évben a táplék zömét a makk teszi ki (átlag 52%), a maximum október–február között 72–85% is lehet. Az ilyen évben a mezőgazdasági termények átlagosan 32%-ban, április-szeptember időszakában max. 30–91%-ban vannak jelen az étrendben. Elenyésző a föld alatti növényi részek (átlag 2%, január–március: maximum 1–5%), a föld feletti növényi részek (átlag 5%, április–június: max. 7–19%) jelentősége. Állati eredetű táplálékot egész évben fogyaszt, átlag 4%-ban, max. 1–10%-ban). Rossz makktermésű években természetesen alacsony a makk részaránya a táplálékban (átlag 1%, a szeptember–októberi időszakban is csak a max. 1–4%). Megnövekszik a mezőgazdasági termények fogyasztása átlagosan 70%-ra, július–október között, max. 53–71%-ra. A föld alatti növényi részek iránti igénye is nagyobb lesz, átlagosan 7%, legnagyobb értéket január–márciusban lehetett kimutatni 11–20%-kal. A második legfontosabb táplálékkomponens ilyenkor a növények föld feletti részei 11%-kal, fogyasztásuk 16–43%-os maximumokkal április–májusban tetőzhet.

Állati eredetű tápláléka – úgy látszik függetlenül a növényi komponensektől – hasonló, mint jó makktermésű években, átlagosan 5%, max. 1–11%. A megvizsgált gyomrok 66%-a tartalmazott állati eredetű táplálékot, 13%-ában nagyobb emlősök (őz, szarvas, dám, mezei nyúl) maradványai voltak, köztük néhány alkalommal borjak, ill. kisnyúl, de főként a vadászok által hátrahagyott zsigerek. Gyakran fogyasztottak kisemlősöket is: vakondokot, hörcsögöt, egereket és pockokat, de cickányokat sohasem. Madarak a gyomrok 5%-ában fordultak elő, közöttük gyakran házityúkok, amelyek róka táplálékmaradványai lehettek. Fogyasztott siklókat, kígyókat, békákat is. Rovarok a gyomrok 1,3%-ában voltak jelen. Magyarországon Náhlik (nem publikált adat) 11 zempléni vaddisznó gyomrában (október 15.–december 15. között elejtve) 52,7%-ban talált takarmányt, 29,6%-ban termést (kocsánytalan tölgymakkot), 5,1%-ban állati eredetű táplálékot (döghúst, bogarakat: Carabidae, Elateriadae), 4,9%-ban gombát, 2,9%-ban lágyszárúakat (sást és fűféléket), 27%-ban fák hajtását (bükk). A takarmány feltételezhetően etetőről, ill. szóróról származott, hisz kukorica-, illetve búzaocsú volt. E vizsgálatból hiányzott a növények föld alatti része, gyökere, gumója, de sok helyütt ezt is szívesen felveszi (pl. páfrányok vagy burgonya, csicsóka stb.). Közismert a vaddisznó dögevése (lásd zsigerfogyasztás). Minden elhullott állatot megtalálnak és megesznek. Nem kivétel ez alól a fajtársak teteme sem. Nagy vaddisznósűrűségű helyeken csak óvatosan és elővigyázatosan lehet kint hagyni éjszakára a kizsigerelt vadat is, mert nemegyszer találta a vadász azt másnap reggel megkezdve. Megesett, hogy csak a fogyaszthatatlan testrészek emlékeztettek a lőtt vadra. A vegyes tartású vadaskertekben a vaddisznó zsákmányolhatja a szarvasfélék gyámoltalan borjait, olykor nagy veszteségeket okozva (lásd szika szarvas). Meynhardt (1986) feljegyezte, hogy a konda elhullott tagját társaik felismerik, azt nem eszik meg, annak ellenére, hogy más kondabeli fajtárs tetemét minden további nélkül elfogyasztják.

A táplálék bősége a gyorsabb testtömeg-gyarapodást és a korábbi ivarérettséget eredményezi, vagy a búgás korábbi megkezdését váltja ki. Ez utóbbit tapasztalhatjuk a kukoricatermesztés térhódításával, illetve bőséges makktermés esetén. Táplálékínséges időszakokban átmeneti meddőség alakulhat ki a vaddisznókocáknál, amely jobb kondíciójú években megszűnhet, és újra szaporíthatnak. Károsítása mezőgazdasági területeken, erdőben egyaránt tetemes lehet. Az érő búzában (bagózás), kukoricában csakúgy szeret, mint a makkvetésekben.

Állományviszonyok: A XIX–XX. század fordulóján évente 3000 pld.-t, az I. világháború idején 8000–9000 pld.-t lőttek a történelmi Magyarországon. A becsült állománynagyság mai országterületünkön 1936-ban mindössze 6000 pld. volt, ami a II. világháború során nagy veszteségeket szenvedett (Faragó–Náhlik, 1997). 1960-ban is csak 8300 pld.-t becsültek és 3900 pld.-t lőttek hazánkban (Csányi, 1996). Magyarország vaddisznóállománya 1970-ben mintegy 15 700 pld. volt, ebből 9000 pld.-t lőttek. 1977 volt az első év, amikor több vaddisznót lőttek (18 900 pld.), mint amennyit becsültek (18 700 pld.). 1983 óta tartósan többet lőttek, mint becsültek, ennek ellenére már 1987-ben látható volt (Kőhalmy et al., 1987), hogy nem lehet tartani az 1990-re tervezett 16 000 pld.-os országos célállományt. A valóságban, 1990-ben 38 800 pld.-t becsültek és 46 600 pld.-t lőttek, ami több mint kétszerese volt a tervezettnek. A becslést meghaladó (120%) lelövési arányban a vaddisznó magas szaporodási rátája miatt nincs semmi ellentmondás. Kőhalmy (1990) szerint populációtól és környezettől függően, csak az állomány szinten tartásához, a tavaszi becsült mennyiség 120–150%-át meg kell lőni. Ez Magyarországon nem történt meg, ami a vaddisznó elszaporodásához, rajta keresztül a károk (mezei, erdei) növekedéséhez vezetett. Csányi (1989a) a vaddisznóállomány növekedését (1) a folyamatos alulhasznosítás mellett (2) az erdősültség növekedésében, a fiatalosok kínálta kedvező élőhelyekben, valamint (3) az 1970-es évektől elterjedő nagytáblás mezőgazdaság kínálta gazdag táplálékforrásban, nyugalmat és fedettséget adó élőhelyben látta. A rendszerváltás után az ország jelentős részén eltűntek a nagyüzemi táblák, ami valamelyest rontott az élőhelyi adottságokon, ennek ellenére a vaddisznóállomány becsült mennyisége 83%-kal növekedett: 1994 – 41 459 pld., 1995 – 39 532 pld., 1996 – 43 104 pld., 1997 – 58 900 pld., 1998 – 65 792 pld., 1999 – 68 680 pld., 2000 – 76.054 pld.. Ugyanezen években a teríték és a becsült érték %-ában kifejezett hasznosítás, az alábbi volt: 1994 – 33 451 pld. (81%), 1995 – 34 989 pld. (89%), 1996 – 35 053 pld. (81%), 1997 – 38 126 pld. (65%), 1998 – 48 481 pld. (74%), 1999 – 58 368 pld. (85%) (Csányi, 1996, 1999, 2000). Ha a szinten tartáshoz elvárt hasznosítás a tavaszi állomány 120–150%-a, a szinten tartáshoz szükséges mennyiségnek akkor is – még ha hozzá is adjuk a hasznosításhoz az évi 2000–3000 pld.-os elhullást – csak mintegy ¾-ét veszti el évente a populáció. Ez a jelentős – csaknem kétszeres – állománynövekedés alapvető oka.

Mozgáskörzet, migráció: Territóriumot a konda alakít ki magának, egyedi territóriumot időlegesen, a malacozáskor félrevonuló magányos kocák birtokolhatnak, de annak egyedi jellege az ellés után megszűnik. A vaddisznó ragaszkodik beállóhelyeihez, azt csak erőszakos beavatkozás (pl. élettér-átalakulás › tarvágás) hatására hagyja el. A territóriumot váltók hálózzák be, ezeken mozog a konda és az egyes disznók egyaránt. A kan akár 8–10 konda territóriumát is felkeresheti, azaz a magános kanok otthonterülete jóval nagyobb, mint a kondával territóriumot foglaló példányoké. A vaddisznónak viszonylag magas a területhűsége, vándorlásáról, migrációjáról nem tudunk. Meynhardt (1986) az általa megjelölt 282 koca közül 176 pld.-ról kapott visszajelzést. Legtöbbjüket ott ejtették el vagy találtak rájuk, ahol megjelölte őket, azaz 3 km-es körzetben. A kanok ennél nagyobb területet járnak be, amely a 15–20 km-t is meghaladhatja. A rövid távú migrációban a fiatal kanok és a fiatal vagy felbomlott kondák vehetnek részt. Ezzel – továbbá a nagyobb sűrűségű helyről az alacsonyabb sűrűségű helyre való elmozdulás ökológiai kényszerével – magyarázható, hogy a lecsökkentett állományú területeken, ahol pl. károkozása miatt alacsony állománysűrűséget célszerű fenntartani, mindig van utánpótlás, ezek a területek nagyobb körzetből vonzzák a vaddisznókat. Ennek a jelenségnek voltunk-vagyunk tanúi vadásztársaság (erős gyérítés) kontra üzemi területek (kíméletes hasznosítás) viszonylatában Magyarországon (Csányi, 1989).

Védelme: Semmiféle nemzetközi egyezmény nem védi (kivéve a Berni Egyezmény III. függelékében szereplő szardíniai alfajta a S. s. meridionalist) (Mitchell–Jones et al., 1999).Magyarországon korábban az írott jogszabály is megengedte lövését az egész év során, sőt egyedüli nagyvad volt, amelyre éjszaka, fényszóróval is lehetett vadászni. Íratlan szabály védte azonban a vemhes és a malacos kocát akkor is. 1997 óta (30/1997. FM rendelet) február 1. és június 30. között a koca kíméletet kapott, azaz csak július 1.– január 31. között lőhető. A kan, a süldő és a malac változatlanul egész évben vadászható. A vaddisznó védelmét azonban mindenekelőtt vad formájának megtartásával érhetjük el, a házi sertéssel való további kereszteződések negatív hatásait kell elkerülni. Ez a jelenség különösen a házi disznók makkoltatása, illetve legeltetése idején rendszeres volt, aminek kedvezőtlen következményeit egyes populációkban a rendszertelen ivarzás, a magasabb alomnagyság, a kisebb agyarméretek és a „babos” példányok révén napjainkban is észlelheti a vadgazdálkodó.

Gazdasági jelentősége: A vaddisznó gazdasági jelentőségét két szemszögből kell megítélni. Az egyik az általa okozott mező- és erdőgazdasági kár mértéke. Erdősítésekben okozott mennyiségi kára 1984–1993 között az összes vadkár 22,5%-a, a minőségi kára pedig az összes vadkár 0,5%-a volt A másik oldalról viszont a vaddisznóvadászat iránti kereslet emelkedésével nőtt jelentősége a nagyvadas vadászterületeken. Némely szerzők (Kőhalmy–Náhlik, 1996) egyenesen a jövő nagyvadjának tekintik. Kijelentésüket 3 jelentős dunántúli vadgazdálkodó – Zalaerdő Rt., a Szombathelyi Erdészeti Rt. és a Lajta–Hanság Rt. – nagyvadgazdálkodásában betöltött, növekvő tendenciát mutató szerepével magyarázzák. Tíz év alatt említett vadgazdálkodóknál a vaddisznó vadászatból származó bevétel az összbevétel %-ában az alábbiak szerint alakult. Zalaerdő Rt.: 1986 – 13%, 1990 – 17%, 1995 – 35%. Szombathelyi Erdészeti Rt.: 1986 – 11%, 1990 – 19%, 1995 – 32%. Lajta–Hanság Rt.: 1986 – 9,8%, 1990 – 11,5%, 1995 – 19%. Van olyan vadgazdálkodó, a VADEX Rt., amelynél – főként a vaddisznós kertek üzemeltetése miatt már régóta magas a vaddisznó árbevételének aránya: 1986 – 39%, 1990 – 30%, 1995 – 29%. A csökkenő tendencia elsősorban a mind több üzembe helyezett, működő vaddisznóskert konkurenciájának a következménye. 1997-ben 25 vaddisznós kert és 29 vegyes vadtartású (benne vaddisznóval) kert működött Magyarországon (Kőhalmy–Jánoska, 2000). A kertek zöme a Dél-Dunántúlon és Budapest környékén van. 1999-re, azaz 2 év alatt ez a szám 13 kert elkészültével gyarapodott (Jánoska, 2001).

A vaddisznós kerteket sokan úgy tekintik, mint amelyek megoldják a vadkárproblémákat azáltal, hogy a szabadterületi állományok sűrűségét le lehet csökkenteni az ökonómiai eltartó képesség szintje alá. Ugyanígy a védett területek is mentesülhetnek a nemkívánatos károkozástól (védett gyepek feltúrása, védett növények kitúrása, földön fészkelő madárfajok fészekaljainak feldúlása, elpusztítása stb.), de nyilvánvalóan vaddisznós kertet csak olyan területeken szabad kialakítani, ahol a védett természeti értékek száma elhanyagolható.